Címke: Forma-1

  • Leclerc hiába keresett, nem talált

    Leclerc hiába keresett, nem talált

    Miután a nyolcadik helyen ért célba a Katari Nagydíjon, Charles Leclerc úgy nyilatkozott, várja is, hogy megszabaduljon az idei Ferraritól, meg nem is.

    A monacói versenyző az időmérő után, ahol csak a 10. helyre kvalifikált, azt találta mondani a kamerák előtt, hogy „nulla teljesítmény van az autóban”, ezzel újabb súlyos kritikát fogalmazva meg a csapat felé, amit az elnök, a nemrég éppen az ilyesmik ellen felszólaló John Elkann aligha hall szívesen.

    A versenyen sem tudott önerőből előrébb jutni Leclerc, hiszen úgy lett végül 8., hogy a Nico Hülkenberggel ütköző Pierre Gasly és az utolsó körökben defektet kapó Isack Hadjar estek mögé. Ennek fényében nem is lehet meglepő a válasza a Sky Sports azon kérdésére, hogy a kiábrándító szombat után vasárnapra talált-e némi teljesítményt a Ferrariban.

    „Nem. Kerestem, de továbbra sem találtam. Nagyon frusztráló, mert rengeteg dolgot kipróbáltam, mégsem akadt egyetlen kör sem, amelyben gyors lettem volna. Tényleg nagyon frusztráló.”

    Leclerc vasárnapi négy pontja volt az összes, amit a Ferrari a katari sprinthétvégén szerzett, hiszen a sprinten egyik autó sem végzett a legjobb nyolc között, Lewis Hamilton pedig vasárnap is csak a 12. lett.

    Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    Ezen a hétvégén az is eldőlt, hogy a Ferrari, amely csapat nemrég még a konstruktőri második helyet üldözte, már a negyedik pozíciónál sem juthat előrébb: immár 44 pont a hátrányuk a Red Bull-lal szemben, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon viszont már csak 43 szerezhető maximálisan.

    Amikor a Sky Sports megkérdezte Leclerc-től, várja-e már, hogy a szezon utolsó versenyhétvégéjén végleg kiszálljon a Ferrari SF-25-ösből, az idén hét dobogót és egy pole-t azért szerző monacói először hezitálva reagált.

    „Igen is és nem is. Mármint nyilván igen, de ugyanakkor még várom az utolsó versenyt is, és remélem, hogy jobb szájízzel tudjuk lezárni a szezont, mert elég nyomasztó lenne még egy ugyanilyen verseny után menni a szünetre. Bízom benne, hogy pozitív hangulatban távozhatunk Abu-Dzabiból, hogy aztán már várhassuk a jövő évi autót, és elfelejthessük az ideit, ami nagyon nehéz eset volt” – ismerte el.

  • A Red Bull bejelentette, idén nem lesz olyan kegyetlen, mint a múltban

    A Red Bull bejelentette, idén nem lesz olyan kegyetlen, mint a múltban

    A Katari Nagydíjat követően a Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies elmondta, még a szezonzáró előtt véglegesítik két csapatuk jövő évi pilótafelállását.

    Mekies ígérete szerint kedden, vagyis cikkünk megjelenésének másnapján teljessé fog válni a 2026-os F1-es mezőny, hiszen a három még kérdőjeles hely az ő két csapatuknál, a Red Bullnál és a Racing Bullsnál található, ahol egyelőre csak Max Verstappen helye a biztos.

    A kérdés tulajdonképpen az, hogy a négy lehetséges pilóta közül ki fog ülés nélkül maradni a következő szezonra. Az eddigi híresztelések és formák alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Isack Hadjar megkapja a Red Bull ülését Verstappen csapattársaként, Arvid Lindblad pedig az F2-ből fellép a Racing Bullsba, ahol Liam Lawsonhoz csatlakozik, így öt szezon után Yuki Tsunoda maradna ülés nélkül.

    Persze érdemes megvárni a bejelentést, hiszen a Red Bull már azzal is némileg szokatlan döntést hozott, hogy már a szezonzáró előtt kihirdeti felállását. A múltban nem mindig volt ez így, tavaly például Sergio Pérezzel csak az idény lezárultával bontottak szerződést, így a mexikói méltatlanul távozott a csapattól (és akkor úgy tűnt, akár az F1-től is végleg), anélkül, hogy egy versenyhétvégén ténylegesen elbúcsúzhatott volna.

    Verstappen hiába került közelebb, realistán látja vb-esélyeit az utolsó futam előtt

    Azóta a csapatvezetői poszton Mekies váltotta Christian Hornert, a Red Bull pedig az Abu-dzabi Nagydíj előtti bejelentéssel talán azt akarja biztosítani, hogy tisztességesen búcsúzzon el a jövő évi mezőnyből kiszoruló versenyző. A döntés mindenesetre már megszületett, és Tsunodának a katari hétvégén volt is egy megjegyzése, miszerint azt már ő is tudja, de nem árulhatja el.

    „Azt elmondhatom, hogy tartjuk magunkat a tervünkhöz és kedden bejelentjük a pilótafelállásunkat. Bízunk benne, hogy ez nem fogja megzavarni az Abu-Dzabira való felkészülést” – fogalmazott Mekies, akit az Autosport idéz.

    Lehet tehát, hogy a hétvégi lesz Tsunoda utolsó versenye a Red Bull-lal, akár a cég mindkét csapatát beleértve, de Mekies szerint Verstappen egyéni bajnoki címért folytatott hadjárata miatt fontos lesz, hogy a japán is erős hétvégét teljesítsen a szezonzárón. Bár Tsunoda eddig nem tudott annyira közel versenyezni az élmezőnyhöz, hogy beleszóljon a címért harcoló hármas közötti pontosztozkodásba, a katari sprinten elért 5. helye bizakodásra ad okot a Red Bullnál.

    „Akár egyetlen ponton is múlhat, így rendkívül fontos lesz, hogy Yuki 100%-ot nyújtson. Most egy erős hétvégén van túl, amelyen jó volt a tempója már pénteken is, aztán ötödik lett a sprinten. Igen, kiesett a Q1-ben az időmérőn, de csak három tizeddel maradt el Max mögött. Sokan boldogok lennének, ha csak három tizeddel lennének lassabbak Maxnél az időmérőn. Abu-Dhabiban újabb erős hétvége kell tőle, mert mindenre szükségünk lesz” – hangsúlyozta a csapatfőnök.

    Verstappen 12 pontos hátrányban van Norrishoz képest a szezonzáró előtt, szóval Abu-Dzabiban szerzett győzelem esetén is csak akkor szerezheti meg a világbajnoki címet, ha Norris nem végez a dobogón.

  • Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    Lewis Hamilton pontok nélkül maradt a Katari Nagydíjon, de ezúttal az idei autója miatti bosszankodás helyett a jövőbe tekintet, s arról beszélt, mennyi mindent összeírt már, amit a Ferrarinak ki kellene javítania.

    Az újabb kiábrándító időmérőn csak a 18. helyet szerezte meg, majd a 17.-ről rajtolt Hamilton Losailban, s hiába kezdett szinte egyedüliként a lágy keverékeken, egy olyan versenyen, amelyen rendkívüli módon majdnem a teljes mezőny pontosan ugyanazokban a körökben ejtette meg a bokszkiállását, nem volt lehetősége túl nagy előretörésre. Végül a 12. helyen ért célba, így ez lett idén a harmadik olyan versenyhétvége, amelyen nem szerzett pontot.

    „Jól érzem magam. Jó első köröm volt, feljöttem néhány helyet, de aztán balszerencsés voltam a biztonsági autóval, és két helyet vesztettem, amikor egyszerre álltunk ki. Azért élveztem, amennyire lehetett” – fogalmazott a Sky Sportsnak nyilatkozva.

    Bár egy futam még hátravan, a Ferrari szezonvégi formáját látva valószínűnek tűnik, hogy Hamilton idén először dobogós eredmény nélkül zár egy évet. De Abu-Dzabiban azért még küzdhet, hogy egy másik negatív egyéni rekordot elkerüljön: Kimi Antonelli már csak két ponttal van mögötte a tabellán, és ha megelőzné őt, Hamilton a 7. hellyel közel két évtizedes karrierje legrosszabb év végi eredményét jegyezné az F1-ben.

    A futamot eltaktikázó McLaren elismeri: nem gondoltak arra, amire mindenki más igen

    A hétszeres bajnok inkább már a jövőbe tekint, és ismét előhozakodott azzal, hogy egy listát vezet arról, mi mindent kellene szerinte javítani a csapatban – itt valószínűleg nem csak az autó karakterére gondol, amely a jövő évre úgyis teljesen megváltozik, hanem olyan szervezeti működésre, amiket megszokott, és amelyek érzése szerint korábbi csapatánál, a Mercedesnél jobban beváltak. Nyilatkozatában pedig a brit mintha kicsit morgolódna is azon, hogy egyelőre ezekkel a javaslataival nem foglalkozik a Ferrari.

    „Egyértelműen ez az év jelenti számomra a legnagyobb kihívást, az autóban és azon kívül is. Rengeteg jegyzetem van már arról, hogy min kell javítanunk. Majd az idő megmondja, hogy tenni fogunk-e valamit ezekkel, megtartva azokat a dolgokat, amik jók, és megváltoztatva azokat, amik nem – és ezekből elég sok van. Konkrétan semmi ok nincs arra, hogy miért ne javítanánk ki ezeket a dolgokat, csak neki kellene állnunk. Bizakodó vagyok, hogy javulást érünk el” – mondta.

  • „Eldobom az agyam” – teljesen kikelt magából Wolff a Red Bull vádaskodása miatt

    „Eldobom az agyam” – teljesen kikelt magából Wolff a Red Bull vádaskodása miatt

    A Red Bull csapatának két tagja is hangot adott a Katari Nagydíj végén azon véleményének, miszerint Kimi Antonelli szándékosan adta át a 4. helyet Lando Norrisnak a verseny utolsó előtti körében, hogy ezzel a McLarent segítse az egyéni bajnoki címért folyó harcban.

    Norris előnye Max Verstappenhez képest így 10 helyett 12 pont a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt, így a britnek elég a dobogón végeznie ahhoz, hogy ne lehessen tőle elvenni a világbajnoki címet.

    Antonelli a verseny után már kifejtette, hogy hibát követett el, túl nagy tempóval érkezett meg a 9-es kanyarba, emiatt sodródott le a pályáról, és így ment el mellette Norris. Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase már a leintés előtt közölte a pilótával azon gyanúját, miszerint Antonelli szándékosan engedte el Norrist, és nem sokkal később a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is kinyilvánította mikrofonok előtt ezen véleményét.

    Wolff azt mondta a versenyt követő sajtótájékoztatóján, hogy Lambiaséval tisztázni tudta az ügyet, a mérnök valójában nem látta a kicsúszást, mielőtt véleményt formált volna róla. Marko megjegyzése viszont teljesen kiakasztotta.

    „Isten áldja Helmutot, de ez teljes baromság, amitől eldobom az agyam. A második helyért harcolunk a bajnokságban, ami fontos számunkra, Kimi pedig a harmadik helyért harcolt a versenyen. Mennyire lehet agyatlan valaki, aki ilyet mond?” – kritizálta honfitársát Wolff.

    „Bosszant ez az egész, mert bosszús vagyok a verseny miatt, bosszús vagyok a végén látott hiba miatt, bosszús vagyok más hibák miatt, és ezek után még egy ilyen sületlenséget hallani, hát ettől tényleg eldobom az agyam!”

    „Mi okunk lenne egyáltalán elgondolkodni azon, hogy beleavatkozzunk a világbajnokságba? Aki ezt hiszi, vizsgáltassa ki magát, mert lehet, hogy szellemeket lát.”

    A Mercedesnek egyébként reálisan nézve már nincs sok aggódnivalója a konstruktőri második hely miatt, hiszen 33 pont előnnyel rendelkezik a Red Bull előtt. A szezonzárón 43 pont lesz szerezhető, az energiaitalosok fordításához pedig nemcsak a Mercedes rémes futamára, de Yuki Tsunoda kimagaslóan erős eredményére is szükség lenne.

  • A McLaren két lehetőséget is kihagyott Piastrit segítésére – véletlen, vagy megint az egyenlőségre törekedtek?

    A McLaren két lehetőséget is kihagyott Piastrit segítésére – véletlen, vagy megint az egyenlőségre törekedtek?

    A McLaren nem egy, hanem két alkalommal is tehetett volna többet azért, hogy Oscar Piastri megnyerje a Katari Nagydíjat, de egyik alkalommal sem tett. A kérdés már csak az, hogy a wokingi istálló ismét a Norris és Piastri közötti egyenlőség jegyében kalkulált, vagy valóban simán hibázott – miként azt a brit pilóta és főnökei is állították.

    Egyértelműen az a legnagyobb kérdés a Katari Nagydíj után, hogy a McLaren miért nem hívta ki kereket cserélni Oscar Piastrit és Lando Norrist a 7. körben a pályára hajtó biztonsági autó megjelenése után, miközben az összes többi csapat meglépte ezt mindkét versenyzőjével. Andrea Stella csapatfőnök és Zak Brown vezérigazgató egyaránt azt ecsetelte, hogy egyszerűen nem számoltak azzal az eshetőséggel, hogy mindenki más a bokszba hajt, és nem azért döntöttek így, mert fent akarták tartani a pilótáik között az egyenőséget.

    Utóbbi forgatókönyv nyilván azért merült fel sokakban, mert a wokingiak az idény során többször is demonstrálták, hogy mindennél előbbre valónak tartják az egyenlő feltételek biztosítását Piastrinak és Norrisnak, egy biztonsági autó mögötti kiállással Norris pedig szinte biztosan pozíciókat veszített volna.

    Noha nem zárható ki, hogy a McLarennél rosszul kalkuláltak és tényleg nem gondoltak egy olyan eshetőségre, amire az összes többi csapat igen, Bernie Collins, az Aston Martin korábbi vezető stratégája a Sky Sports adásában azt fejtegette, hogy bár utólag mindenki okosabb, az menet közben is nyilvánvaló volt, hogy amennyiben mindkét autót nem is, Piastrit ki lehetett volna hívni a bokszba pozícióvesztés nélkül.

    Piastri nem hiszi, Norris kizárta, hogy a McLaren utóbbit akarta segíteni az elrontott stratégiával

    „A stratégia olyan dolog, ahol utólag mindig nagyon egyértelmű, mit kellett volna csinálni, és nagyon ritka, hogy stratégiában valami teljesen mást csinálsz, mint mindenki más. Természetesen ezeket a forgatókönyveket mind végigveszik előző este: ha biztonsági autó jön X, Y vagy Z körben, mit tennének? Mi itt mind arra gondoltunk, hogy ha a 7. körben jön safety car, akkor két szép 25 körös etapod marad a végéig, de amiko ők ezt a forgatókönyvet nézték, arra jutottak, hogy a mezőny többsége nem fog kiállni, és ők majd sokakkal együtt maradnak ugyanazon a stratégián. Arra kellett volna gondolniuk: mi van, ha mindenki más azt csinálja, amit ők nem? Talán azt gondolták, gyorsabbak lesznek, és később vissza tudják majd szerezni a pozíciókat. Azt kell majd megvizsgálniuk, hogy miért nem álltak ki a safety car alatt, és hogyan változtathatnak ezen.”

    „Piastri három másodperces előnyben volt Verstappennel szemben – mutatott rá Collins. – Ezzel az előnnyel nem értem, hogy amennyiben önálló autóról lett volna szó, miért ne állt volna ki. Lando Norris helyzete kicsit nehezebb. Neki a csapattársával együtt kellett volna kiállnia, kicsit lemaradni, és kérdés, hány pozíciót veszített volna. Ha a papaja-szabályokról kérdezel: az, hogy haboztak Norrisszal a dupla kiállás miatt, hogy esetleg visszatartsák attól, hogy mindent kihozzon a versenyéből, bizony ártott. Annak a valódi okát azonban csak a McLaren tudja házon belül [hogy ezt a papaja szabályok miatt tették-e]. Sok mindent át kell beszélniük.”

    Összefoglalva: Piastri esetében egyértelműen az lett volna a jó döntés, ha kihívják kerékcserére, mert miként azt Collins is elmondta, elegendő előnye volt a 2. helyezett Verstappennel szemben ahhoz, hogy még azelőtt kihajtson a bokszból, hogy a holland odaér, és a McLaren szerelőinek várakoztatnia kelljen őt. Norrisnál már ez a különbség nem állt rendelkezésre – mert vagy Piastri mögött állva veszített volna időt, vagy azzal, hogy kicsit lemarad a csapattársától a bokszba hajtás előtt – így ő pozíciókat veszített volna, azonban ha a McLaren azt tartja szem előtt, hogy megnyerje a versenyt, és nem azt, hogy egyik pilótáját se érje hátrány, akkor Piastrit ettől függetlenül ki kellett volna hívják.

    Norris, McLaren
    Fotó: Steven Tee/LAT Images

    A második kiállásba is bele lehet kötni

    Ráadásul nemcsak a biztonsági autó alatti elmulasztott kerékcsere, hanem a második kiállás során alkalmazott taktika is kérdéseket vet fel, hiszen miután Piastrit a 43. körben kihívták, hogy megpróbáljon a friss gumikon minél előbb Verstappen nyomába eredni és levadászni a hollandot, normál esetben az lett volna az üdvözítő, ha az ekkor közvetlenül Verstappen előtt haladó, a holland pilótát feltartó Norrist kint hagyják az 50. körig (a 25 körös etaplimit miatt ekkor legkésőbb ki kellett volna hozni), hogy minél tovább lassíthassa a hollandot.

    Ezt a McLaren minden gond nélkül megtehette volna pozícióvesztés nélkül, mert Norris ekkor is az 5. helyre tért volna vissza, lévén a 6. helyen autózó George Russell 20 másodperccel Antonelli mögött jött csak. Norris ráadásul a kiállása előtt Antonelli tempóját autózta, így még azzal sem igazán lehet védeni a korai cserét, hogy rohamosan távolodott virtuálisan az olasztól, akit egy 50. körös cserével nyilván kevesebb ideje lett volna elkapni, de ha azt nézzük, hogy ezzel nagyobb esélyt adhattak volna Piastrinak a győzelemre, az normál esetben még mindig felülírja azt, hogy az 5. pozíció helyett sikerül-e Norrisszal 4.-ként végezniük.

    Miközben természetesen nem tudjuk, hogy bármelyik döntésben szerepet játszott-e az egyenlőségre törekvés, egy versenyen belül két olyan szituáció előfordulása, amely ezt sugallja, minimum gyanakvásra ad okot.

  • Antonelli felfedte, hogyan ment el mellette Norris, miközben újabb gyanúsítást kapott a Red Bulltól

    Antonelli felfedte, hogyan ment el mellette Norris, miközben újabb gyanúsítást kapott a Red Bulltól

    Max Verstappen versenymérnöke azzal gyanúsította meg Kimi Antonellit a Katari Nagydíj végén, hogy szándékosan adta át a negyedik helyet a bajnoki címért hajtó Lando Norrisnak. Az esetről készült felvétel és az olasz pilóta sajnálkozása alapján azért ez kevéssé valószínű.

    „Nem igazán tudom, mi történt Antonellivel. Úgy tűnik, hogy csak félrehúzódott és elengedte Norrist” – mondta Gianpiero Lambiase a futamot vezető Verstappen fülére a verseny utolsó körében, amikor Norris feljött a negyedik helyre. Ez az eredmény a két extra ponttal pedig azt jelentette számára, hogy a hollanddal szemben 10 helyett 12 pontos előnnyel készülhet a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjra, vagyis nemcsak az első vagy a második, de már a harmadik helyezés megszerzése is garantálja a McLaren britje számára a világbajnoki címet.

    Mi több, a verseny után a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is tovább ütötte a témát, amikor Antonellivel kapcsolatban azt mondta a német Sky Sportsnak: „Elengedte őt, túl látványos volt.”

    A McLaren és a Mercedes között nincs semmiféle olyan szoros együttműködés, mint a Red Bull és a Racing Bulls között, az egyetlen kapcsolat közöttük, hogy a McLaren a Mercedes motorjait használja – alighanem ebből kiindulva gondolják a Red Bullnál, hogy a német márkának érdeke az ügyfélcsapatot sikerhez segíteni.

    A felvételeken mindenesetre már a futam alatt az volt látható, hogy Antonelli nem csak úgy önszántából elengedte Norrist, hanem egy megcsúszása és pályaelhagyása vezetett ahhoz, hogy pozíciót veszített a McLarennel szemben. A Mercedes olasz pilótája pedig igencsak sajnálkozik emiatt, hiszen neki a harmadik hely lebegett a szemei előtt – ám az első kollektív bokszkiállások tumultusában pozíciót veszített Carlos Sainz Williamsével szemben.

    „Kár volt a bokszkiállásért, ahol várakoznom kellett a forgalom miatt, és ez teljesen megváltoztatta a versenyemet. Sok időt veszítettem Carlos mögött a piszkos levegőben, a gumijaim túlmelegedtek. A végén keményen nyomtam, hogy közel kerüljek hozzá, de aztán a 9-es kanyarba egy kicsit túl gyorsan érkeztem meg, és egy nagyon meleg pillanatot éltem át. Váratlanul ért, hogy elveszítettem az autó hátsó részét és lecsúsztam a pályáról” – magyarázta Antonelli a Sky Sportsnak.

    https://twitter.com/MotorsportMP4/status/1995194048597086668

    „Meg kell néznünk, hogy mi okozta a hibát, vagy mit csináltam rosszul. Igen, egy kicsit gyorsabban mentem, de nem volt olyan nagy a különbség. Kár, hogy elveszítettem azt a helyezést és a vele járó két pontot, de dolgozunk tovább, és már Abu-Dzabira koncentrálunk.”

    Antonelli hibájának nemcsak a bajnoki csatában való pontosztozkodásra volt hatása – ha bejön a 4. helyen, azzal ő maga is előrelépett volna a tabella 6. helyére, megelőzve Lewis Hamiltont – kétpontos hátrányának ledolgozására persze még lehet esélye a szezonzárón is.

    Az olasz azért összességében elégedett a szezon során mutatott fejlődési ívével, ami az eredményeiből is jól kirajzolódik. Nyáron még temérdek nullázást is elkönyvelt, most viszont zsinórban két dobogó után egy harmadik is lőtávolban volt számára.

    „Úgy érzem, sokkal erősebb vagyok a szezon második felében – nagyon máshogy fest a dolog, mint az európai versenyek alatt. Egyre gyakrabban harcolok az élmezőnyben, ami nagyon izgalmas. Még mindig sok a dolgom, de máris érettebbnek, tapasztaltabbnak érzem magam.”

  • Verstappen hiába került közelebb, realistán látja vb-esélyeit az utolsó futam előtt

    Verstappen hiába került közelebb, realistán látja vb-esélyeit az utolsó futam előtt

    Max Verstappen realistán látja az esélyeit azok után, hogy a Katari Nagydíjon 13 pontot faragott a hátrányán Lando Norrisszal szemben, valamint Oscar Piastrit megelőzve átvette az összetettben a második helyet.

    A McLaren rossz húzásából – a biztonsági autós fázis alatt a mezőnyből egyedüliként kint hagyták a pilótáikat, amivel elbukták a tempójuk alapján biztosnak látszó kettős győzelmet – profitáló holland a Sky Sports-nak elmondta, noha Piastri és Norris is gyorsabb volt nála, ők voltak azok, akik jól döntöttek.

    „Nem számítottam rá, hogy ma nyerek, az biztos. A puszta tempót nézve nem voltunk egy szinten a McLarennel, de meghoztuk a jó döntést – ahogy a mezőny nagy része –, hogy kiállunk a safety car alatt. Ez szinte egy ingyen kerékcserét jelentett, és ez döntötte el számomra a versenyt. Tudtam, hogy a kiállás után két hosszú etapot kell majd menni a gumikopás szempontjából, de nagyon jól kezeltük, és nem is igazán tudtak felzárkózni. Mindent kézben tartottunk.”

    „Egyértelmű, hogy a biztonsági autó alatti döntés hozta meg nekem a győzelmet ma. Ez csak egy újabb példa volt mások hibáira. Nem gondolom, hogy ma arról lett volna szó, hogy a McLaren túl sportszerűen játszott, egyszerűen nem vették számításba a kiállás lehetőségét” – utalt Verstappen arra, hogy a wokingiak nem arra fáztak rá, hogy nem akartak kitolni Norrisszal egy dupla kerékcserével.

    Piastri nem hiszi, Norris kizárta, hogy a McLaren utóbbit akarta segíteni az elrontott stratégiával

    Az F1 TV-nek a címvédő az abu-dzabi esélyeit illetően – győzelemmel is csak akkor lenne világbajnok, ha Norris a 3. helynél rosszabb pozícióban végezne – elmondta, valószínűleg az utolsó futamon is a McLaren lesz a gyorsabb, de miként azt Katar is megmutatta, egy versenyen bármi megtörténhet.

    „Tisztában vagyok vele, hogy elég sokat sikerült faragni a ponthátrányon, de közben realistának is kell maradnunk azzal kapcsolatban, hogy nyers tempóból valószínűleg nem fogjuk tudni megnyerni a világbajnoki címet. Viszont bármi megtörténhet egy versenyen, ahogyan az ma is látszott” – mondta, majd a riporter rákérdezett, hogy el tudja-e hinni, hogy 104 pontos hátrányból jött vissza 12-re.

    „Korábban is említettem, hogy ehhez az kellett, hogy tökéletes hétvégéink legyenek, maximalizáljuk a pontszerzéseket, ne kövessünk el hibákat, miközben a többiek hibáztak, legyen szó versenyzői- vagy csapathibákról. Versenyben vagyunk, így pedig izgalmas marad a bajnoki csata” – felelte Verstappen.

  • Piastri nem hiszi, Norris kizárta, hogy a McLaren utóbbit akarta segíteni az elrontott stratégiával

    Piastri nem hiszi, Norris kizárta, hogy a McLaren utóbbit akarta segíteni az elrontott stratégiával

    Lando Norris kizárta, Oscar Piastri pedig nem hiszi, hogy a McLaren azért rontotta el a taktikát a Katari Nagydíjon, mert nem akarta a britet hátrányos helyzetbe hozni. 

    Nagy csapás érte a McLarent a Katari Nagydíjon, egy rossz döntés ugyanis a csapat győzelmébe, nagy valószínűséggel kettős sikerébe került. A wokingi istálló a futam eleji biztonsági autós fázis során kint tartotta a pályán az akkor 1. helyen haladó Piastrit és 3. helyen autózó Norrist, miközben a mezőny összes többi tagja kiállt kereket cserélni.

    Mivel safety car alatt ez sokkal rövidebb időt vesz igénybe, és a 25 körben limitált etaphosszok miatt a McLarennek is kötelező volt kétszer kiállnia, Piastri és Norris hátrányba került az üldözőikkel szemben, ezt a hátrányt pedig végül a jobb tempójuk ellenére sem tudták ledolgozni, így az ausztrál a 2., csapattársa pedig a 4. helyen ért célba, miközben Max Verstappen nyert, és 12 pontra csökkentette lemaradását a brittel szemben.

    Lando Norris a verseny után ugyanazt mondta, amit Andrea Stella csapatfőnök és Zak Brown vezérigazgató, azaz, hogy egyszerűen rossz döntést hoztak.

    „Nehéz. Csak hinnünk kell abban, hogy a csapat a jó döntést hozza, ami mindig egyfajta szerencsejáték – értékelt a Sky Sports-nak. – Úgy érzem, most mi voltunk azok, akik bevállaltuk ezt. Most már tudjuk, hogy rossz döntés volt, és nem kellett volna meglépni, hiszen Oscar elvesztette a győzelmet, én pedig a második helyet. Ma nem végeztünk jó munkát, de sok más versenyen igen, és emiatt nyertük meg a konstruktőri bajnokságot hat vagy hét futammal ezelőtt. Nem a legszebb napunk a mai, de ilyen az élet.”

    A futamot eltaktikázó McLaren elismeri: nem gondoltak arra, amire mindenki más igen

    Norristól megkérdezték, hogy a sokat bírált papaja-szabályok miatt nem álltak-e ki, magyarán, a McLaren elsősorban a pilótái közötti egyenlőségre törekedett-e, hiszen egy dupla cserével benne volt a pakliban, hogy a mögöttük érkezők miatt Norris több pozíciót veszít, és nem tud közvetlenül Piastri mögött visszatérni a pályára, de ő kerek-perec azt mondta, hogy nem.

    „Semmi közük nincs ehhez. Mindenki azt hiszi, hogy igen, de semmi közük hozzá – szabadon versenyezhetünk. A Red Bull ma ugyanolyan gyors volt, mint tegnap, jobb munkát végeztek csapatként, és a jó döntést hozták meg. Ennyi. Ki fogjuk elemezni a dolgokat, megnézzük, mit csinálhattunk volna jobban. De már tudjuk, hogy nem hoztunk jó döntést. Nem lehet mindig mindent jól csinálni. Ők végzik a munkájukat, én végzem a sajátomat. Ha mindenki ezt teszi, rendben leszünk.”

    Noha Piastri szintén faragott a hátrányán Norrisszal szemben, így is 16 pontos lemaradásban várhatja az utolsó futamot, ami azt jelenti, hogy egy győzelemmel is csak akkor tudná megnyerni a címet, ha Norris a 6. vagy annál rosszabb helyen ér célba.

    „Még nem beszéltem senkivel, de elég szarul érzem magam, ahogy azt te is el tudod képzelni – mondta az ausztrál a Sky Sports riporterének. – Nem is tudom, mit mondjak. Nem találtuk el a stratégiát. A tempó nagyon erős volt, egyetlen hibát sem követtem el. Kár érte. A csapatra bíztam, hogy eldöntsék, kiálljunk-e vagy sem, mert náluk több információ van, mint nálam. De hát, igen…”

    Azt pedig Piastri sem gondolja, hogy a csapat egyenlősdit játszott, és ezért rontották el a stratégiát. „Nem vagyok biztos benne, hogy ennek bármi köze volt hozzá. Egyszerűen lehet, hogy csak elrontottuk. Meg fogom beszélni a csapattal” – közölte, az utolsó futamról pedig azt mondta: „Csak úgy próbálok majd menni, mint ezen a hétvégén. Bőven elég jó voltam ahhoz, hogy domináljam ezt a hétvégét, és ha ugyanezt tudom hozni Abu Dzabiban is, boldog ember leszek.”

  • A futamot eltaktikázó McLaren elismeri: nem gondoltak arra, amire mindenki más igen

    A futamot eltaktikázó McLaren elismeri: nem gondoltak arra, amire mindenki más igen

    A Katari Nagydíjon egy a McLaren által elkövetett újabb hiba eredményezte azt, hogy Max Verstappen veszélyes közelségbe került a tabella első helyéhez, és Oscar Piastrit már le is hagyta a pontversenyben. A csapatnál azonban kitartanak az egyenlőség mellett: a szezonzárón sem fogják Lando Norris mögé összpontosítani az erőiket.

    A wokingiak minden bizonnyal megnyerték volna a Katari Nagydíjat, ha az élen haladó Piastri kihajt a bokszba a verseny 7. körének a végén, amikor Nico Hülkenberg kiesése miatt biztonsági autó érkezett a pályára. Végül azonban csak a McLaren döntött úgy, hogy jobban jár, ha megőrzi a rugalmasabb stratégia lehetőségét a két autója számára, szemben azzal, hogy két fix 25 körös etapot kelljen teljesítenie Piastrinak és Norrisnak a hétvégi gumiszabály miatt.

    Az autók tempója viszont nem volt elég erős ahhoz, hogy egy bokszkiállásnyi különbséget kiautózzanak Verstappenhez képest, így a holland megnyerte a futamot, Piastri a 2., Norris pedig a 4. lett. Andrea Stella csapatfőnök a Sky Sportson értékelt, és nem is próbálta elfedni, hogy hibázott a csapat a taktika megválasztásával.

    „Összességében ez egy csalódást keltő eredmény. Abban a helyzetben voltunk, hogy megnyerhettük volna a versenyt Oscarral, Lando számára pedig elérhető lett volna a dobogó, de Oscarral a győzelmet, Landóval pedig a dobogót veszítettük el. Szóval semmiképp nem a kívánt végeredmény született, és át kell majd néznünk a hetedik körben a pályára hajtó biztonsági autó idején hozott döntésünket” – fogalmazott Stella.

    A McLaren elóvatoskodta, Verstappen nem kegyelmezett, hárman mennek a vb-címért a szezonzárón!

    „Döntöttünk arról, hogy nem hajtunk a bokszba, és őszintén szólva nem számítottunk arra, hogy mindenki más ki fog hajtani. Nyilvánvaló, hogy ha mindenki más kereket cserél, akkor az a helyes döntés. És amikor mi állunk az élen, nem tudhatjuk, hogy mások mit fognak csinálni. Lando pozíciókat veszített volna, ha mindkét autóval egyszerre kiállunk, de a döntésünk fő oka az volt, hogy nem számítottunk a többiek lépésére.”

    Stella elmondása szerint a McLarennél abban bíztak, hogy egy újabb, legalább virtuális biztonsági autós szakasz érkezik, amely mellett kisebb időveszteséggel tudhatták volna le a második cseréket.

    „A többiek stratégiája már le volt fektetve, és végül mindenki számára jól is működött, aki kiállt a 7. körben. Úgy gondoltuk, hogy az autónkban van annyi tempó, hogy kiautózzuk a szükséges különbséget, de nem volt jelentős a gumikopás, mi pedig nem tudtuk teljesen kiaknázni az autóban rejlő tempót.”

    Nem állnak be Norris mögé

    Norris jelenleg 12 ponttal vezet Verstappen és 16-tal Piastri előtt, amikor már csak az Abu-dzabi Nagydíj van hátra. A britnek egy dobogós eredmény is elég a bajnoki címhez, de a McLaren nem tesz le Piastri esélyeiről sem, és pláne nem fogja arra kérni, hogy csapattársát segítse.

    „Megértjük, hogy Oscar rendkívül csalódott. Mindent helyesen csinált ezen a hétvégén. Gyors, stabil és kiegyensúlyozott volt. A remekül teljesítő versenyzők megérdemlik, hogy learassák annak a gyümölcsét. Ami a versenyzési irányelveinket illeti, mindig nyitva akarjuk hagyni az esélyt mindkét versenyzőnk számára. Továbbra is mindketten megnyerhetik még a bajnoki címet. Többször is előfordult már, hogy a bajnokság harmadik helyezettje nyerte meg a bajnokságot – Kimi Räikkönennel ez történt 2007-ben, és Sebastian Vettellel is 2010-ben. Tiszteletben tartjuk, hogy Oscarnak is van esélye, és hagyni fogjuk őket versenyezni.”

    Jár nekik egy nagy ölelés

    A McLaren hibája a múlt hétvégén Las Vegasban kettős kizárást eredményezett, ezúttal szintén a csapat miatt buktak pontokat a pilóták. Zak Brown vezérigazgató egy-egy ölelést tud felajánlani Norrisnak és Piastrinak.

    „Rossz döntést hoztunk. Borzasztóan érzem magam Oscar és Lando miatt is. Oscar abszolút hibátlan volt egész hétvégén. Cserbenhagytuk őket. Csapatként nyerünk és veszítünk, de ez egyértelműen nem egy jó pillanat. A helyzetértékelésünk nyilván nem volt jó, ezt ki fogjuk elemezni, most már semmit nem tehetünk ellene. Továbbra is vezetjük a bajnokságot, de pontokat hagytunk az asztalon. Abu-Dzabiban igyekszünk a legjobbunkat nyújtani, tavaly nagyon erősek voltunk ott” – mondta Brown az F1TV-nek.

    „Kevésbé azt néztük, hogy a többiek mit csinálnak, inkább azzal foglalkoztunk, hogy mi mit tartunk helyesnek. A gumik a határon voltak, a kemény keverékről kiderült, hogy sokkal gyorsabb, nyilván ezeken nem sokat mentünk. Szóval döntések és adatok összessége alapján jutottunk arra, ami végül nem nekünk kedvezően alakult.”

    Arra a kérdésre, hogy miért nem hívták legalább Norrist a bokszba a 7. körben, miután látták, hogy az előtte haladó Verstappen bekanyarodik, ezzel megosztva a taktikát két autójuk között, Brown így felelt:

    „Nem akartunk változtatni azon, amit eldöntöttünk a futam előtt, mert szerintem mindig veszélyes megkérdőjelezni magad és azt, amit gondoltál előzetesen. Ki kell értékelnünk a történteket, mert egyértelműen nem nekünk kedvezően alakultak, Landónak és Oscarnak pedig kell egy nagy ölelés, mert ők elvégezték a munkát ezen a hétvégén.”

  • Verstappen a vb-címről a katari futam után: Még minden lehetséges

    Verstappen a vb-címről a katari futam után: Még minden lehetséges

    Max Verstappen váratlan győzelmet aratott a Katari Nagydíjon, miután egy verseny eleji safety car-fázist kihasználva átugrotta a McLareneket. Oscar Piastri a második helyével érthető módon csalódott, míg a Williams-t a harmadik helyre repítő Carlos Sainzal madarat lehetett volna fogatni.

    „Hihetetlen verseny volt számunkra. Csapatként jó döntést hoztunk, amikor a safety car alatt kiálltunk kerékcserére. Okos húzás volt. Nagyon boldog vagyok, hogy itt nyertem. A végsőkig harcban maradunk. Hihetetlen! Nagyon erős verseny volt egy olyan hétvégén, ami kicsit nehéz volt, de megnyertük a futamot és ez volt a legfontosabb” – lelkesedett Verstappen

    „Azt gondoltam, hogy hát… ez egy érdekes húzás! – felelte arra a kérdésre, mi járt a fejében akkor, amikor azt látta, hogy mindkét McLaren a pályán maradt a biztonsági autós fázis alatt. – Tudtam, hogy van előnyünk, de még így is életben kell tartani a gumikat. Itt nagy a gumikopás, és szerencsére minden jól alakult.”

    Amikor pedig Verstappent arról kérdezték, mit gondol a világbajnoki esélyeiről azok után, hogy 12 pontra csökkent a hátránya Norrisszal szemben, azt mondta: „Még minden lehetséges. Meglátjuk. Nem aggódom miatta túl sokat.”

    „Nyilvánvalóan ma este nem találtuk el a dolgokat. A lehető legjobb versenyt futottam, olyan gyorsan, amennyire csak tudtam, semmit nem hagytam benne. Megpróbáltam mindent, de sajnos ma este nem jött össze – értékelt csalódottan Piastri. – Utólag visszanézve elég egyértelmű, mit csináltunk volna másképp, de biztos vagyok benne, hogy csapatként meg fogjuk beszélni. Nem minden rossz. Nagyon jó hétvégénk volt, és a tempó is nagyon erős volt, de nyilván most egy kicsit nehéz ezt lenyelni.”

    „Nagyon boldog vagyok, nagyon büszke az egész csapatra és arra, amit ma elértünk, mert úgy érkeztünk meg erre a hétvégére, hogy azt gondoltuk, ez lesz az év legnehezebb hétvégéje, aztán hirtelen mégis egy dobogóval távozunk – mondta már a harmadik helyen végző Sainz. – Tökéletesen elkaptuk a versenytempót. Szupergyors voltam, sokkal gyorsabb, mint vártam. Jól eltaláltuk a stratégiát, a gumikezelést, a rajtot, a védekezést és a menedzselést, és mindez egy váratlan dobogót hozott, úgyhogy ennél büszkébb nem is lehetnék. Ma mindent jól csináltunk. Nehéz volt az idény első fele, amikor a dolgok nem álltak össze, de rengeteget fejlődtünk az év során, és ma több lehetőség is adódott, mi pedig mindet megragadtuk egy tökéletes verseny végrehajtásával. El vagyok ragadtatva ettől a dobogótól, mert egyáltalán nem számítottam rá.”