Címke: Forma-1

  • Leclerc extrém dologról vallott, hogy jobb teljesítményt nyújtson

    Leclerc extrém dologról vallott, hogy jobb teljesítményt nyújtson

    A Ferrari idei autójával nehéz zöld ágra vergődni, és Charles Leclerc azt mondta, a volán mögött ő is változtatott néhány szokásán.

    „Elég extrém irányba indultunk el a beállításokkal, hogy többet hozzak ki az autóból. Ennek eredményeként sokat változtattam a vezetési stílusomon, hogy igazodjak hozzá” – idézte a GPblog a Ferrari monacói versenyzőjét, aki alapvetően azt szereti, hogy a kanyarok bejáratánál nagyon reaktív a kocsi.

    „Ez már a hetedik évem a Ferrarinál, így vannak dolgok, amik nagyon természetesek számomra. De úgy érzem, idén kicsit másképp vezetek, mert ez az autó más beállításokat, más vezetési stílust igényel.”

    Leclerc tehát mindent megtesz, amit tud, hogy előrébb lendítse a Ferrarit, ám ennek eddig kevés a foganatja: a hat nagydíj alatt csak egyszer tudott dobogóra állni, és csapata csupán a negyedik helyet foglalja el a konstruktőri tabellán. Az autó egyik legfőbb problémája az instabilitás, de az is baj vele, hogy viszonylag magasra kell emelni a padlólemezét, nehogy túlságosan leradírozza a kopólemezt, ami viszont az aerodinamikai teljesítmény romlásával jár együtt.

    „Ha füstöt látsz, gyere értem!” – szabadulószobába dugták Leclerc-t és Hamiltont

  • Bűncselekménnyel szerzett pénz, letartóztatás és egy út Dubajba – ijesztő sztori szövődik a lemondott F1-es csapatfőnök körül

    Bűncselekménnyel szerzett pénz, letartóztatás és egy út Dubajba – ijesztő sztori szövődik a lemondott F1-es csapatfőnök körül

    Váratlan fejlemény került nyilvánosságra az Alpine csapatvezetői posztjáról a napokban távozott Oliver Oakes ügyében, miután kiderült, hogy a testvérét az Egyesült Királyságban a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, ő maga viszont a hírek szerint Miamiból nem oda, hanem Dubajba repült.

    Az Alpine a Miami Nagydíjat követő kedd este jelentette be a csapatvezető azonnali hatályú lemondását, akinek helyét és feladatköreit Flavio Briatore vette át. Bár először adta magát a feltételezés, hogy a vezetőcsere a 12 órával később megerősített pilótacserével van összefüggésben, Jack Doohan ugyanis Imolától kénytelen átadni versenyzői ülését Franco Colapintónak, ám egy újabb, Briatore és Oakes szavait is tartalmazó közlemény ezt cáfolta: a felek ebben baráti viszonyról és Oakes magánéleti okokból fakadó döntéséről beszéltek.

    A The Telegraph által megszerzett információ pedig most elég jó valószínűséggel felfedi, hogy mi lehet az a bizonyos magánéleti ok. A volt csapatvezető öccsét, a 31 éves William Oakest egy rendőrségi akció során elfogták a silverstone-i versenypálya közelében, ahol a két testvér által igazgatott, a formaautós juniorszériákban aktív versenycsapat, a Hitech GP bázisa is található.

    „William Oakest, a 31 éves rugby-i lakost bűncselekményből eredő vagyon átadásával vádolták meg 2025. május 2-án, pénteken, miután 2025. május 1-jén, csütörtökön nagy mennyiségű készpénzzel a birtokában megállították a northamptonshire-i Silverstone Park területén. 2025. május 3-án, szombaton megjelent a Northamptonshire-i Bíróság előtt, majd előzetes letartóztatásba helyezték” – idézik a rendőrség egy szóvivőjét.

    A lap tudomása szerint Oliver Oakes az F1-es versenyhétvégét követően Miamiból Dubajba repült, tartózkodási helye azóta ismeretlen. Arról, hogy bármilyen szerepe lenne a bűncselekményben, amivel testvérét gyanúsítják, egyelőre nem esett szó.

    A háttérben meghúzódó Putyin-szál

    A Hitech GP az egyik legnagyobb presztízsű utánpótláscsapatnak számít a formaautózásban, s nemrég nagy lépésre vállalkoztak vele Oakesék, amikor benyújtották nevezésüket az FIA által a Forma-1-es mezőnyben megnyitott 11. csapat helyére – amit végül nem ők, hanem a Cadillac kapott meg.

    A csapat tulajdonosi viszonyaira ugyanakkor fokozott figyelem szegeződött az elmúlt években. 2016-ban az orosz üzletember, Dmitrij Mazepin csatlakozott a Hitech GP tulajdonosi köréhez, s hozta magával kemikáliacégét, az Uralkalit, valamint fiát, a juniorsorozatokban szárnyait bontogató Nikitát – aki végül 2021-ben az F1-es ülésig is eljutott a Haasszal.

    Idővel Mazepin cége többségi, 75%-os részesedést szerzett a Hitech GP-ben, ami viszont 2022-ben, kilenc nappal az oroszok által indított ukrajnai háború kezdete előtt visszakerült Oakes tulajdonába. Mazepin az orosz elnök, Vlagyimir Putyin bizalmasainak körébe tartozik, s állítólag az offenzíva megindítása előtti órákban is a Kremlben tartózkodott.

    Oliver Oakes akkoriban úgy nyilatkozott, mindig is az volt a terv, hogy az év elején Mazepin kiszáll az istállóból. Ennek nyomán egy új holdingcég létrehozásával növelte saját irányítói jogkörét a Hitech GP-ben, amelynek igazgatójaként ő és testvére, William vannak megnevezve – írja a The Telegraph.

    Idén februárban, az F1-es mezőny szahíri tesztjén Mazepin váratlanul felbukkant a paddokban, ahol a tavaly nyáron az Alpine vezetői székébe került Oakesnál tett látogatást. Hogy Mazepinnek bármi köze van-e William Oakes előzetes letartóztatásához és a nála talált pénzhez, az egyelőre nem tisztázott.

    Korábban az olasz sajtó azt taglalta, Oliver Oakes lemondása egy nagyobb horderejű helycsere első lépése lehet az F1-ben, ugyanis a csapatfőnök veheti át a Red Bullt 20 éve irányító Christian Horner helyét. A legújabb fejlemények viszont mindezt zárójelbe teszik, hiszen ha a testvérével történtek közrejátszottak Oakes távozásában, akkor jelenleg aligha azt mérlegeli, hogyan legyen mihamarabb újra csapatfőnök az autóversenyzés csúcskategóriájában.

    A furcsa váltás csak egy még nagyobb szenzáció előszele a Red Bullnál?

  • A Hungaroring felújításának fontos fejleményéről érkeztek képek

    A Hungaroring felújításának fontos fejleményéről érkeztek képek

    A Hungaroring Facebook-oldalán friss képeket tettek közzé a felújításról, amiben naponta 1200 ember vesz részt.

    Az idei évre nagyon megújul az immár 40. Magyar Nagydíjra a Hungaroring, felújított infrastruktúrával, új bokszépülettel és lelátókkal várja a Forma–1 mezőnyét. A munkálatok a tervek szerint haladnak, a legfrissebb fejlemény az, hogy a célegyenes és a környéke már közel olyan állapotban van, mint ahogyan augusztusban látni fogjuk.

    „A célegyenes autóversenyzésre kész (lekerült róla a védőborítás, amely hónapokig elcsúfította), a bokszokba szinte már most beköltözhetnének a csapatok, a főlelátó pedig hamarosan megtelhet nézőkkel” – írták a legfrissebb képekhez a pálya Facebook-oldalán.

    A Hungaroring felújításáról szóló beszámolónk a legutóbbi látogatásunkról itt olvasható. Idén augusztus 1–3. között rendezik a Magyar Nagydíjat, az F1 mezőnye ismét innen vonul a nyári szünetre.

    Mintha egy új F1-es pálya lenne, pedig ez bizony a Hungaroring – friss képek a nagy átalakulásról

  • A furcsa váltás csak egy még nagyobb szenzáció előszele a Red Bullnál?

    A furcsa váltás csak egy még nagyobb szenzáció előszele a Red Bullnál?

    A Red Bull állítólag az Alpine-t váratlanul elhagyó Oliver Oakesra cserélné le Christian Hornert a csapatfőnöki tisztségben.

    Ez kétségtelenül elég vad találgatás, az Autosprint írt róla arra hivatkozva, hogy a Red Bull felsővezetése nem elégedett a csapat teljesítményével, és Horner sorsa azon múlhat, hogy a következő versenyen, Imolában bevetendő fejlesztési csomag mennyit javít az autó versenyképességén. Horner a kezdetek óta vezeti a bikások istállóját, és a pozíciója először tavaly év elején ingott meg, a zaklatási botránya idején.

    Az olasz FormulaPassion.it cikkében rámutattak, hogy Oakes jó barátságot ápol Helmut Markóval, és többen párhuzamot vontak már az Alpine eddigi és a Red Bull csapatvezetési felállását tekintve Marko = Briatore, Horner = Oakes viszonylatokban.

    A GPblog is utánajárt a helyzetnek, és a megkérdezett személyekről azt a választ kapta, hogy Horner helye biztonságban van – simán lehet, hogy valaki részéről a zavarkeltés a cél a leváltására irányuló feltételezéssel és ennek a terjesztésével. Az is furcsa, hogy amennyiben a Red Bull tényleg kiszemelte Oakest a csapatfőnöki pozícióra, de Horner jövőjéről még nem hoztak ítéletet, Oakes miért jött volna el már most az Alpine-tól úgy, hogy még nem erősítették meg pályafutása következő állomáshelyén?

    Ő határozottan tagadta, hogy Flavio Briatore túrta volna ki az Alpine-tól, vagy köztük lévő nézeteltérés fenntarthatatlanná válása miatt választotta a távozást, és a „személyes oknak” nevezett magyarázat alapján elképzelhető, hogy egészségügyi vagy családi okból tette ezt, és nem azért, mert már tudja, hogy a Red Bull csapatfőnökeként folytatja az F1-ben.

    Frissítés: Csütörtök este kiderült, hogy Oliver Oakes testvérét letartóztatták bűncselekményből eredő vagyon átadása miatt, és a korábbi csapatfőnök sem az Egyesült Királyságba, hanem Dubajba repült a Miamiban rendezett F1-es futam után, így aligha az körvonalazódik, hogy a Red Bull következő csapatfőnöke lesz.

    Marko újra beszélt arról, hogy Verstappen hűtlenné válik-e

  • Ha idősebb Sainz elindul az FIA elnöki posztjáért, annak a fiával való viszonya látja a kárát

    Ha idősebb Sainz elindul az FIA elnöki posztjáért, annak a fiával való viszonya látja a kárát

    A szerdai sajtóértesülésekre reagálva a kétszeres ralivilágbajnok idősebb Carlos Sainz megerősítette, hogy valóban fontolóra vette az FIA idei elnökválasztásán való indulást. De nem az motiválja, hogy kihívja a jelenlegi ellentmondásos elnököt, Mohammed Ben Sulayemet.

    Meglepetésként érte a hír a szélesebb nyilvánosságot, hogy Sainz neve előkerült lehetséges kihívóként a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztjára – a választást idén december 12-én tartják majd Üzbegisztán fővárosában, Taskentben. Jelen állás szerint még mindig formaság lenne Ben Sulayem megválasztása a második ciklusára, hiszen továbbra is ő az egyetlen jelölt, Sainz azonban az Autosportnak nyilatkozva beszélt először publikusan arról, hogy immár komolyan dolgozik az elnökjelölti programjának összeállításán, és annak támogatottsága függvényében dönti el, hogy hivatalosan is benyújtja-e nevezését.

    „Temérdek okot tudnék mondani – felelte arra a kérdésre, hogy mi motiválja az FIA elnöki tisztségére. – Már több mint 40 éve versenyzek, és ez a sport rengeteget adott számomra. Egy ideje már foglalkoztatott ez a gondolat, még ha nem is annyira mélyen. De most úgy érzem, ez lenne a megfelelő pillanat a karrieremben, hogy megtegyem ezt a lépést. Bízom benne, hogy képes lennék jó munkát végezni és összerakni egy kiváló csapatot, ezáltal valamit visszaadhatnék ennek a sportnak abból, amit kaptam tőle.”

    „Az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és biztos vagyok benne, hogy új, érdekes dolgokat tudnék behozni, amelyek erősítenék és továbbfejlesztenék a sport és az autózás világát.”

    Idősebb Sainz 63 évesen még mindig aktív versenyző, és sokan már valószínűleg nem is az 1990-es és 1992-es, a Toyota Celicáva szerzett rali-világbajnoki címeiről ismerik. A spanyol a ralit a terepralira váltotta, s már négyszer, négy különböző gyártóval megnyerte a Dakar-ralit (legutóbb tavaly az elektromos Audival), emellett pedig az Extreme E-ben is versenyzett. Utolsó versenye az idei Dakar volt januárban, amiről kiesett a Forddal. Amennyiben ráfordulna az elnöki kampányra, az bizonyára végső búcsút is jelentene a versenyzői pályafutástól.

    Idősebb és ifjabb Carlos Sainz
    Fotó: Hamad I Mohammed

    Napjainkban pedig már nem is ő az ismertebb Carlos Sainz az autósportban, hiszen fia Forma-1-es versenyző, a Ferrari négyszeres futamgyőztese, jelenleg a Williams pilótája. Az apa mintegy második menedzserként máig részt vesz fia formaautós karrierjének egyengetésében, a tavalyi csapatkeresésnek is szerves része volt. Adja magát a kérdés, nem merülne-e fel összeférhetetlenség azáltal, ha az FIA jövőbeli elnökének olyasvalakit választanának meg, akit a lehető legszorosabb családi szálak kötik az egyik F1-es versenyzőhöz.

    „Az emberek elég jól ismernek már engem ahhoz, hogy tudják, ez nem lesz probléma – mondta erről idősebb Sainz. – Természetesen a Carlos karrierjében betöltött szerepemből vissza kellene majd lépnem, de ezzel nem lesz gond. Ő sem gyerek már, egy évtizede az F1-es mezőny tagja, és mindketten tudjuk, hogy ha belevágok ebbe a projektbe, akkor meg fog változni a kapcsolatunk. Az FIA egy komoly entitás, és nem lesz semmiféle összeférhetetlenség.”

    Megint lyukra futott a Red Bull, miközben a McLarent próbálta bemószerolni

    Az FIA jelenlegi működése harmonikusnak semmiképpen sem nevezhető, évek óta sokasodnak a vitás ügyek a Ben Sulayem által vezetett szövetség körül. Az elnököt vádolták már egy verseny befolyásolásának kísérletével, szexista megnyilvánulások miatt, túlzott hatalomkoncentrálással, az utóbbi időben pedig többen is kiléptek az FIA-ból a botrányok nyomán.

    Sainz azonban nem negatív, hanem pozitív kampányban gondolkodik, s vallja, hogy ha végül el is indul ellene, nem Ben Sulayem ellenpólusaként fogja pozícionálni magát.

    „Nyilvánvalóan voltak vitatott ügyek az utóbbi időben, de én csak magamra akarok koncentrálni, az ítélkezést meghagyom másoknak. Ha ebbe belevágok, az nem azért lesz, hogy bárki ellen is harcba szálljak, hanem az autósport iránti szenvedélyem és szeretetem miatt teszem, mert hiszek abban, hogy képes lennék javítani bizonyos dolgokon. Azért vettem fontolóra, mert úgy hiszem, hogy számomra személyes és szakmai szempontból is ez lenne rá a megfelelő pillanat” – fogalmazott.

    „A másik oldalon állva megtapasztaltam, mennyire fontos, hogy mindenki véleményét meghallgassuk: a versenyzőkét, a csapatokét, a rajongókét, a szervezőkét, a promóterekét, a társadalomét és a gyártókét is. Őszintén hiszek abban, hogy ezeket a kapcsolatokat gördülékenyebbé és erősebbé tudnám tenni. Szeretném, ha az FIA a jövőben egy olyan szervezetté válna, amit mindenki elismer és tisztel.”

    Így vigasztalja Piastri a lefokozott Doohant

  • Így vigasztalja Piastri a lefokozott Doohant

    Így vigasztalja Piastri a lefokozott Doohant

    Oscar Piastri még azelőtt mondott kedves szavakat honfitársának, Jack Doohannek, hogy hivatalossá vált a lefokozása.

    Két ausztrál versenyző vágott neki az F1 idei szezonjának, de már csak egyikük tagja a mezőnynek, miután az Alpine szerdán megerősítette, hogy a következő versenytől Franco Colapinto vezet Doohan helyén. Kettejük éve egyelőre a skála két végletét jelenti, hiszen Piastri vezeti a bajnokságot a McLarennel, míg Doohan pont nélkül maradt, amíg versenyezhetett, és lehet, hogy ez már örökre így marad, mert nem látszik valószínűnek, hogy más csapatok kapkodnának majd utána.

    Előbbi próbált lelket önteni a lefokozott honfitársába. „Még nem értesültem róla, hogy Jack távozik, de nyilván hallottam, hogy beszélnek erről. Azt gondolom, ha ez az út vége Jack-nek, büszkén elmondhatja, hogy eljutott a Forma–1-be. Ez nem egyszerű dolog, főleg Ausztráliából. Sok nehéz döntést kell meghozni érte” – nyilatkozta Piastri a Wide World of Sportsnak.

    „Ha az utolsó versenyén álltál rajthoz, akkor is emelt fővel járhatsz. F1-es pilóta voltál, ezt senki sem veheti el tőled. Biztos vagyok benne, hogy sikeres karrierje lesz, bármi történjék ezután.”

    Doohan valóban az emberiség azon nagyon kis részébe tartozik, aki már rajthoz állt F1-es nagydíjon: a történelem során eddig kevesebb mint ezren tették meg ezt, egész pontosan 787-en.

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

  • Egy celeb miatt közel volt az F1 egy újabb kínos malőrhöz

    Egy celeb miatt közel volt az F1 egy újabb kínos malőrhöz

    Miamiban Jack Whitehall humoristának jutott a megtiszteltetés, hogy celebként a kockás zászlóval leintse az F1-es futamot, de az FIA illetékesének figyelnie kellett rá, nehogy bezavarjon a versenyzésbe.

    Az F1 történetében több nagydíjon volt galiba abból, hogy a kockás zászlót rosszkor lengették: a legfrissebb példa a 2018-as Kanadai Nagydíj, ahol egy celeb modell a kiírt táv végéhez képest egy körrel hamarabb mutatta fel a zászlót, de emlékezetes eset a 2002-es Brazil Nagydíj is, ahol Pelé bambult el és elfelejtette leinteni a futamot. Régebben az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangióval esett meg egyszer, hogy Argentínában díszvendégként lengethette a kockás zászlót, de összekeverte a Lotus két autóját, és nem az 1. helyen haladónak mutatta először azt.

    Hasonló ügyetlenkedés lehetett volna a Miami Nagydíjon, ha az FIA illetékese nem figyel Jack Whitehallra: a humorista lelkesen próbálgatta a mozdulatot a korlát mögött, de fennállt a veszély, hogy ezt valamelyik pályán haladó autó vezetője a leintésnek tekinti, ezért az FIA szakembere finoman jelezte neki, hogy ne tegye. „A pillanat, amikor megbánták, hogy kit jelöltek ki a kockás zászló lengetésére. Véletlenül egy körrel hamarabb leintettem volna a nagydíjat” – kommentálta a humorista a történteket.

    Az F1 által az Instagramon közzétett összeállításban látható, hogy Whitehall már a bokszépületben gyakorolta a nem túl összetett mozdulatsort, és viccesen megjegyezte, hogy bizony elfárad tőle a karja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jack Whitehall (@jackwhitehall) által megosztott bejegyzés

  • Megint lyukra futott a Red Bull, miközben a McLarent próbálta bemószerolni

    Megint lyukra futott a Red Bull, miközben a McLarent próbálta bemószerolni

    Egy szaklap információi szerint a Miami Nagydíjon az FIA újabb műszaki részletet vizsgált meg a McLaren autóján, de azt sem találták szabálytalannak.

    Tavaly óta megszaporodtak az autók szabályosságát firtató vizsgálatok a Forma–1-ben, a csapatok keresztbe-kasul gyanúsítgatják egymást szabálytalan megoldásokkal, vagy legalábbis kérnek ellenőrzést az FIA-tól. Nyilván az idényt eddig uraló McLaren áll a figyelem középpontjában, és naná, hogy a legutóbbi vizsgálati kérelem forrása is a Red Bull: a The Race beszámolója szerint a csapat beszerzett olyan hőképeket, amik azt mutatták, hogy a McLaren autójának hátsó fékdobjain furcsa hűvösebb foltok láthatók, és ezeket bemutatták az FIA-nak.

    Mindezzel a tiltottnak vélt gumihűtésre próbáltak bizonyítékot találni, mivel a McLaren egyik erőssége az, hogy az autó a konkurenciához viszonyítva jobban bánik a hátsó abroncsaival, a túlmelegedés mérséklésével tovább képes a megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani őket. Miamiban többek között ez segített sima kettős győzelmet aratni a wokingiaknak, de a hátsó gumikat a melegben és a sok kigyorsítással gyilkoló bahreini pályán is magabiztosan nyert Oscar Piastri.

    A korábbi gyanú a gumik vízzel való hűtésére terelődött, amire a wokingiak viccesen reagáltak Miamiban, de ez a szál nem vezetett sehova. Miután a vetélytársak kezdtek kifogyni az ötletekből a turpisság megtalálásra, azt gyanították, a hátsó fékdobok külső (gumi felőli) részét hűti cselesen a McLaren, de mint kiderült, a Red Bull erre irányuló kutatómunkája sem hozott eredményt. Nem ez volt az első próbálkozás, és vélhetően nem is az utolsó.

    A McLaren az F1-es szólásszabadságot korlátozná a Red Bull miatt, de az FIA elnöke vadabb ötletet lobogtat

  • Ebből aztán sok botrány lenne: az egyik F1-es pilóta apjából FIA-elnök lehet

    Ebből aztán sok botrány lenne: az egyik F1-es pilóta apjából FIA-elnök lehet

    Az Autosport értesülése szerint az idősebb Carlos Sainzot megkeresték a motosport meghatározó személyiségei, és felkérték, hogy szálljon szembe Mohammed Ben Sulayemmel az FIA elnöki tisztségéért.

    Amint az ismeretes, az év végén lejár a megbízatása Mohammed Ben Sulayemnek az FIA elnöki pozíciójában. A jelenlegi elnök a botrányokkal tűzdelt időszaka ellenére is újraindulna a tisztségért, azonban erős ellenjelöltet kaphat.

    Az Autosport értesülése szerint a kétszeres ralivilágbajnok és négyszeres Dakar-győztes legendát, az idősebb Carlos Sainzot több autósporton belüli vezető megkereste azzal, hogy induljon el Mohammed ben Sulayem ellen. Az idősebb Sainz – akinek fia a Forma–1-ben versenyez a Williams csapatában – ráadásul hajlik arra, hogy elvállalja a felkérését, és ha emellett dönt, akkor egy konstruktív programot rakhat le az asztalra az FIA delegáltjai elé.

    Érdekesség, hogy ha elindul és meg is választják, a fiával is találkozhat hivatalos ügyekben. Carlos Sainz Jr. ugyanis az év elején a versenyzőszövetség, a GPDA egyik igazgatója lett, így bizonyos ügyekben ő képviselheti az FIA előtt a versenyzők érdekeit.

    Sebastian Vettel távozott a fontos tisztségből, Carlos Sainz váltotta

    Az FIA négyévente választ elnököt, Mohammed Ben Sulayem 2021-ben vette át a tisztséget a korábban három ciklust is teljesítő Jean Todttól. Az elnökválasztást az idén év végén kell megtartani, azonban egyelőre ennek pontos időpontja még nem ismert. Korábban felvetődött, hogy Susie Wolff az F1 Academy ügyvezető igazgatója indulhat az elnöki pozícióért, ezt azonban később cáfolták.

    Mohammed Ben Sulayem elnökségét rengeteg kritika érte, a központosított hatalom, az átláthatatlan döntési mechanizmusok és a folyamatos személycserék is szerepeltek a bírálatok között. Legutóbb váratlanul lemondott az alelnöke, Robert Reid, aki ugyancsak nem fogta vissza magát, amikor a távozása okáról beszélt.

    „A támogató üzenetek közül sok azzal a kikötéssel érkezett, hogy a megtorlástól való félelem miatt nem hajlandóak nyilvánosan megszólalni, ami rávilágít néhány problémára, amellyel szembe kell néznünk” – nyilatkozta többek között a távozó alelnök, akinek a helyére Malcolm Wilsont kérte fel Mohammed Ben Sulayem.

    A káromkodás elleni hadjárata is rengeteg ellenséget szerzett, a szigorú szabályokkal és a túlzó büntetésekkel a Forma–1-ben és a WRC-ben is magára haragította a versenyzőket. Az utóbbiak a Szafari Rallyn egységesen bojkottálták a gyorsasági szakaszok végén adott interjúkat, végül a követeléseik sikerre vezettek, amit Mohammed Ben Sulayem megpróbált saját megfontolásból hozott döntésnek eladni, kevés sikerrel.

    Carlos Sainz Sr. minimum erős ellenjelölt, és amekkora az ellenállás Mohammed Ben Sulayem munkamódszereivel és az általa képviselt irányvonallal szemben, könnyen elképzelhető, hogy a ralilegenda le is győzné. Persze azt se felejtsük el, hogy az idősebb Sainz még hivatalosan nem is jelölt, és ha az is lesz, még mások is előkerülhetnek.

    Annyira ráijesztettek az F1 főnökeire az első versenyek, hogy a biztonságot is beáldozzák a látvány érdekében

  • Briatore mossa a kezeit, még az állítólagos áldozata is kiáll mellette

    Briatore mossa a kezeit, még az állítólagos áldozata is kiáll mellette

    Az Alpine eddigi csapatfőnöke, Oliver Oakes azt mondta Flavio Briatoréról, hogy olyan, mintha az apja lenne. A váratlan lemondása nem az immár hivatalos versenyzőcserével függ össze.

    A Jack Doohan-Franco Colapinto csere szinte elkerülhetetlennek látszott az év eleje óta, azt viszont kevesen látták jönni, hogy a még egy éve sem kinevezett Oakes távozik a csapatfőnöki pozícióból. (Jó, az elmúlt években a Renault/Alpine menedzsmentjében tapasztalható turbulencia alapján ez mégsem annyira meglepő.)

    Lehet, hogy a közvélemény elkapkodta az ítélkezést, és olyasmit látott bele a váratlan fordulatba, ami meg sem történt? Többen azt feltételezik ugyanis, hogy a keményvonalas (és ezzel már sok sikert elérő) Briatore felülkerekedett fiatal kollégáján a belső hatalmi harcban, és utóbbi emiatt vette a kalapját. Az Alpine-nál eddig tanácsadóként dolgozó olasz csapatvezető viszont úgy érezte, az Instagram-oldalán egy közleményben kénytelen a nyilvánosság felé jelezni, hogy a vádak alaptalanok.

    „Az elmúlt 24 órában sok téves állítás elhangzott az Oli lemondásáról szóló döntésről, amit többen állítólagos nézeteltéréssel magyaráznak. Ez teljesen valótlan, messze áll az igazságtól. Olival kiváló a kapcsolatunk, hosszú távú terveink voltak a csapat előre mozdítására. Tiszteletben tartjuk Oli kérését, ezért elfogadtuk a lemondását. A döntése független a csapattól, személyes oka van” – jelentette ki Briatore.

    Ez alapján elképzelhető, hogy Oakes egészségügyi vagy családi okból választotta a távozást. Briatore hangsúlyozni kívánta, hogy nem romlott meg a viszonyuk, és a közleményébe az ő üzenetét is belerakta.

    „Kiváltság volt vezetni a csapatot Enstone-ban. Kiváló csapat, kiváló emberek. Az én személyes döntésem volt a távozás. Flavio olyan, mintha az apám volna, mindvégig csak támogatást kaptam tőle, amióta elvállaltam a tisztséget, illetve lehetőséget adott nekem. Minden a helyén van 2026-ra, hogy a csapat oda jusson, ahová megérdemli. Hiszek Enstone-ban” – mondta Oakes.

    Hóhér, szabotőr, érzéketlen üzletember – Briatore legújabb kegyvesztettjei is borítják a bilit?