Címke: Forma-1

  • Na, ki a legmenőbb srác a suliban? Így rajongják körbe az új Mercedesével beállító Antonellit a diáktársak

    Na, ki a legmenőbb srác a suliban? Így rajongják körbe az új Mercedesével beállító Antonellit a diáktársak

    Amikor kiszáll a Forma–1-es autójából és hazautazik, Andrea Kimi Antonelli belecsöppen másik életébe. Abba az életbe, amelyben végzős középiskolás diák Bolognában. A két életet azonban már lehetetlen teljesen különválasztani, az iskolatársak mind ezt a világsztárrá lett 18 éves srácot állják körbe. Pláne, hogy vadonatúj sportautójával toppant be.

    Mondhatni példátlan jelenség, hogy egy autóversenyző az F1-es karrierje mellett még iskolába járjon. Max Versappen 17 évesen már debütált a Toro Rossóval, ő azonban 16 éves korában befejezte iskolai tanulmányait. Ugyanebben a korban döntött így Oliver Bearman is, amikor a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja lett.

    Antonelli azonban továbbra is igyekszik egyensúlyozni két feladatköre között, nem utolsósorban azért, mert anyja mindenképpen szeretné, hogy leérettségizzen. A 18 éves olasz a bolognai Salvemini di Casalecchio di Reno Műszaki Intézetben tanul nemzetközi kapcsolatok és marketing szakon, de persze idén nagyrészt már távoktatásban, a tanárai által elküldött tananyagból próbál felzárkózni. Ám amikor ideje engedi a versenyhétvégék között, egy-egy alkalommal még idén is visszaül az iskolapadba.

    Így tett a Miami Nagydíj és a jövő hétvégi Emilia-romagnai Nagydíj között is, amit az otthonához közeli Imolában rendeznek majd. Az alábbi videóban az látható, ahogy Antonelli a diáktársaival beszélget, láthatóan végig ő van a figyelem középpontjában, az iránta való kíváncsiságot pedig alighanem csak fokozza, hogy a múlt hétvégén a sprintversenyre pole-pozíciót szerzett, most pedig azzal a 585 lóerős Mercedes-AMG GT63-mal érkezett meg az iskolába, amit nemrég kapott csapatától. Nem csoda, hogy a csajok is vele akarnak közös képet, Kimi Antonelli alighanem a legmenőbb iskolás srác jelenleg az egész világon.

    @andreagironi1963

    #kimiantonelli#formula1 #mercedesamgf1#neiperteee #salvemini

    ♬ suono originale – Andrea Gironi432

    Nem sokáig lesz viszont ez így, hiszen ha minden jól megy, a következő hónapban a fiatal olasz lezárja tanulmányait. Erről nemrég a Mercedes egy videójában beszélt, amikor csapattársa, George Russell kérdezte meg tőle, hogyan képes egyensúlyozni a versenyzés és a tanulás között.

    „Nem könnyű. Idén nem tudtam annyira tartani a lépést, mert annyi minden más történt, de egyelőre jól állnak a dolgok. Júniusban végzek, utána már teljesen ide koncentrálhatok” – bizakodott Antonelli, aki viszont még megosztott figyelemmel is a legerősebb újoncszezonok egyikét futja jelenleg, hiszen hatodik helyen áll a bajnoki tabellán.

    Antonelli: Két Kimi létezik, az egyik néha kicsit bolond

  • Sokkal könnyebb lenne Hamilton dolga, ha újoncként érkezik a Ferrarihoz

    Sokkal könnyebb lenne Hamilton dolga, ha újoncként érkezik a Ferrarihoz

    Bár Lewis Hamiltonnak a Ferrarijával való küzdelme kapja a legnagyobb figyelmet idén, nem ő az egyetlen csapatváltó pilóta, akinek nehezére esik megtalálni az összhangot új autójával. Esteban Ocon azt mondja, nagyon is átérzi, miről beszél a brit.

    Az eddigi hat idei versenyhétvége egyike sem telt el anélkül, hogy Hamilton ne lamentált volna azon, micsoda kihívások elé támasztja az SF-25-ös modell, amely számos szempontból másképpen működik, más vezetési stílust igényel, mint korábbi csapata, a Mercedes autói.

    Ám ha végignézünk a mezőnyön, az idei évre csapatot váltó többi pilótát sem látjuk tündökölni. Ocon a Renault által fejlesztett Alpine-ról váltott a meglévő technikai partnerség miatt sok szempontból a Ferrari stílusjegyeit hordozó Haasra, s bár egy kiemelkedő eredménye már volt idén, a sanghaji ötödik hely is inkább a kizárások miatt csillog olyan fényesen. A francia szerint Hamiltonnak minden szava igaz, ő maga is küszködik a váltással.

    Egybehangzó vélemények: ezért lehetett előre tudni, hogy Hamilton szenvedni fog a Ferrarinál

    „Nagyon nehéz, különösen, ha más filozófia mentén épült autóra váltunk. A Haas és a Ferrari autója között sok a hasonlóság, szóval együtt tudok érezni Lewisszal. A múltban én is vezettem már a Mercedest, és valóban nagyon másként kell vezetni és kihozni belőle a benne lévő potenciált. Nagyon eltérő érzést nyújt [a Ferrari], szóval egyáltalán nem könnyű alkalmazkodni hozzá. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan ráérez majd” – idézi Ocont a racingnews365.

    Érdekes, hogy bár idei évre több újonc is érkezett a mezőnybe az F2-ből, tőlük nem hallunk hasonló panaszokat az átállás kapcsán, sőt Andrea Kimi Antonelli és Isack Hadjar máris képesek voltak kitűnni teljesítményükkel. Okkal szkeptikus Ocon azt az elsőre kézenfekvőnek tűnő felvetést illetően, hogy minél nagyobb tapasztalattal rendelkezik valaki az F1-ben, annál könnyebben tud alkalmazkodni az új helyzetekhez.

    „Inkább az ellenkezője. Szerintem ha valaki juniorkategóriákból érkezik, neki sokkal könnyebb félretennie az addigi ismereteit és megtanulni valami újat. Olyan tapasztalatmennyiséggel viszont, amivel Lewis rendelkezik, már más a helyzet. Ő már rengeteg autót vezetett az F1-ben, és nagyon sokáig ugyanannál a csapatnál. Teljesen megértem, hogy miért nem könnyű neki, és ugyanez a helyzet velem vagy Carlosszal [Sainz, aki a Williamsre váltott], de meg fogunk érkezni.”

    „Sohasem láttam még ilyet” – a Mercedesnél is gyorsabban fejlesztene a mezőny legkisebb csapata?

  • Hamilton gonosz csellel tett róla, hogy Leclerc elveszítse az „ivós” játékot (videó)

    Hamilton gonosz csellel tett róla, hogy Leclerc elveszítse az „ivós” játékot (videó)

    Újabb szintre léptek egymás ugratásával a Ferrari versenyzői a pályán kívüli ténykedésükben. Lewis Hamilton próbált észrevétlen maradni, de a Ferrari női versenyzője lebuktatta, Charles Leclerc pedig így hiába veszített, végül nem tartotta be az általa meghozott szabályt.

    A Ferrari legújabb játékos videójában, a koncentrációs kihívásban nem csak kettő, hanem négy versenyző is részt vett, csatlakozott ugyanis Hamilton és Leclerc mellé a versenyzői akadémia két női pilótája, az egyaránt az F1 Academyben szereplő Maya Weug és Aurelia Nobels.

    Az első feladatban a versenyzőknek párokba rendeződve kellett begurítaniuk egy labdát az asztal túloldalán lévő csőbe, amelynek szája nem hagyott túl nagy mozgásteret – hosszas próbálkozások után Leclerc-nek sikerült ez elsőként.

    A második egy házibulikban is könnyen elővehető játék volt: egy vízzel majdnem teletöltött pohárba kellett a versenyzőknek sorban további vizet beleönteniük – legalább egy cseppet –, a vesztes pedig az, akinél először túlcsordul pohár.

    Hosszasan feszegették a fizika határait a pilóták, s itt végül Leclerc lett az, aki veszített – ám nem vette észre, ami a lassított felvételből jól látszik, hogy kísérlete közben Hamilton megrázta az asztal lábát, aminek szerepe lehetett abban, hogy kifolyt a víz a pohárból. A hétszeres bajnok arcára kiülő ritka széles mosoly és Weug elszólása azonban lebuktatta a britet.

    Leclerc a játék elején kijelentette, hogy a vesztesnek büntetésből ki kell innia a poharat – ami víz lévén nem lenne különösebb ártalom –, de végül mégsem teljesítette a maga által meghozott szabályt.

    További játékok a Ferrari versenyzőivel:

    Hamilton a Ferrari főnökét is feldühíthette, pedig csak kimondta, amiért évek óta kinevetik a csapatot

  • Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

    Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

    A bajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri a McLaren botrányos 2007-es évére célozgatva azt mondja, neki és Lando Norrisnak a vb-címért folyó csata hevében észben kell tartaniuk, hogy nem csak egy szezont szeretnének eltölteni a jelenlegi, domináns helyzetükben.

    A McLaren idén hosszú idő után először a mezőny legerősebb csapataként kezdett egy szezont, így Piastri és Norris számára sem lehet más a cél, mint az első egyéni bajnoki cím megszerzése. Bár az ausztrál hat futam után csak 16 ponttal vezet csapattársa előtt, de a pályán mutatott erőviszonyokban jobban felé dől a mérleg nyelve, hiszen már négy győzelmet szerzett a csak a szezonnyitón nyerő Norrisszal szemben.

    A 2007-es volt az utolsó olyan szezon a McLaren életében, amikor mindkét autójával ennyire ki tudott emelkedni: akkor az újonc Lewis Hamiltonnal és a frissen megszerzett Fernando Alonsóval sokáig vezették a bajnokságokat, ám végül mindkét cím fájdalmas módon csúszott ki a wokingiak kezéből: Kimi Räikkönen a szezonzárón elhappolta előlük az egyénit, a konstruktőrök közül pedig a kémbotrány nyomán kizárták őket. A folyamat során súlyosan elmérgesedett a vezetőség viszonya Alonsóval, aki noha három szezonra írt alá, ám miután konfliktusba került a csapattal a pilótapreferencia kapcsán, s szerepet vállalt a kémbotrány kirobbantásában is, ráadásul a Magyar Nagydíj időmérőjén Hamilton feltartásával szabotálta a csapat eredményét, év végén szerződést bontott a McLarennel.

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    „Az a mondásunk, hogy megpróbáljuk megismételni 2007-et – mondta félig viccesen Piastri, nyilvánvalóan a sikerekre, és nem a balhékra utalva. – Tisztában vagyunk az erősségeinkkel, mindig szoros közöttünk a harc, így biztosan jó küzdelem lesz. Egyes hétvégéken Lando lesz erősebb, más hétvégéken pedig majd én.”

    Norris a tavalyi, Piastri az idei év elején hosszabbított szerződést a McLarennel, s bár a záradékok nem ismertek, feltehetően előbbinek 2027-ig, utóbbinak 2028-ig garantálja a maradását az új kontraktus. Feltéve persze, ha valami miatt nem siklik teljesen félre a kapcsolatuk a csapattal, ahogy történt az 18 éve Alonso esetében. Persze ilyesmitől nagyon messze vagyunk, a két pilóta eddig nem került egymással vagy a csapattal komoly konfliktusba, Piastri pedig tudja, hogy azzal járnak a legjobban, ha ez így is marad.

    „Mindketten mindvégig sikeresek akarunk maradni, amíg a McLarennél vagyunk, ez pedig mindkettőnk számára elég hosszú idő. Tudjuk, hogy küzdelem vár ránk, hiszen mindketten világbajnokok akarunk lenni. És nem csak egy lehetőséget akarunk erre kapni, hanem a további években is élvezni szeretnénk ezt a helyzetet. Fontos dolog ezt észben tartanunk nekünk és a csapatnak is” – utalt a planetf1 által idézve Piastri egy kicsit az Alonso-féle szituációra is.

    Arra a kérdésre, hogy egy csapattárssal vagy egy csapaton kívüli ellenféllel könnyebb-e megvívni a bajnoki harcot, Piastri mindkét válasz mellett tud érveket felsorakoztatni.

    „Elég jól tudjuk, hogyan vezet a másik, ismerjük egymás erősségeit és talán gyengeségeit is. Szóval igen, így több információm van róla, viszont ez fordítva is igaz. Egy változó pedig kiesik azáltal, hogy ugyanolyan autót vezetünk” – mutatott rá.

    „Az azonos autó viszont más szempontból nehezítést is jelent. Általa ugyanazok lesznek az erősségeink és gyengeségeink a pályán, és ismerve, hogy milyen nehéz egymás üldözése, tízből kilenc alkalommal amelyikünk előrébb lesz a rajtnál, az előrébb lesz a célban is. Egy csapatban versenyezve emellett még a boksztaktika is közrejátszhat. Szóval pozitívumai és negatívumai is vannak ennek a felállásnak.”

    Korábban már Norris is viccelődött a 2007-es csapaton belüli balhék megismétlésével:

    „Majd ha beáll mögém a bokszban, nem indulok el” – Norris megidézte a 2007-es McLaren-belharcot

  • Hátborzongató: az ellenszurkolók őrölték fel a kirúgott F1-es pilótát, aki már egy lépést sem tett biztonsági őrök nélkül

    Hátborzongató: az ellenszurkolók őrölték fel a kirúgott F1-es pilótát, aki már egy lépést sem tett biztonsági őrök nélkül

    Jack Doohan a Miami Nagydíjat követően elveszítette versenyzői ülését az Alpine-nál Franco Colapintóval szemben. Lehet, hogy ez az ausztrál rövid F1-es karrierjének végét jelenti, amelyből nem annyira a teljesítményére fogunk emlékezni, inkább az online térben felé áradó gyűlöletre, ami a szurkolói kultúra legsötétebb bugyraiba vezet el.

    Doohant éveken át képezte és készítette fel az Alpine a Forma-1-es debütálásra, ám amikor ez végül megtörtént 2024-ben Abu-Dzabiban, mégis azonnal az érződött, hogy az ausztrál nem teljes mértékben élvezi a csapat bizalmát, hiszen már tavaly év végén is felmerültek bizonytalanságok a hosszú távú maradása körül. Aztán azzal, hogy decemberben az Alpine leigazolta Colapintót a Williamstől, és nyilvánvalóvá vált a szándék, hogy az argentint előbb-utóbb versenyzői ülésbe tegyék, Doohan versenyei ténylegesen meg voltak számlálva. Ezt pedig érezték a Colapinto mögött álló argentin rajongók is, akik körében tavaly kitört az F1-láz, miután 23 év elteltével egy hazájuk fia ismét feltűnt a királykategória mezőnyében – ám nem mindenki tudta konszolidált keretek között tartani az örömét.

    Így vigasztalja Piastri a lefokozott Doohant

    Az online térben, arc és név nélkül küldött támadások már nem számítanak újdonságnak a sportok világában, ám olyan súlyos hadjáratot nagyon ritkán láthatunk egy sportoló ellen, mint amit a motoros világbajnok, Mick Doohan fia idén kapott a Colapinto eljövetelét váró rajongóktól – ezek nyomán pedig a család már az Alpine pilótájának fizikai épsége miatt is komolyan aggódott a Miami Nagydíj hétvégéjén. Ennek hátteréről a paddock viszonyait jól ismerő ausztrál F1-es fotós, Kym Illman beszélt videójában.

    „Jack feje felett ott lebegett a Franco jelentette veszély a rövid 2025-ös szezonjának minden pillanatában. Folyamatosan erről kérdezgette a média, és ne legyen kétségünk, hogy ez bele tud mászni egy versenyző fejébe” – fogalmazott Illman.

    „Mindennek a tetejében válogatott fenyegetéseket kapott az online térben. Olyannyira, hogy Miamiban 24 órás biztonsági kísérettel rendelkezett. A versenyzők közül csak Lewis, Charles, Lando és Oscar azok, akiket állandóan biztonsági őrök kísérnek. Az ausztrálhoz közel állók jól láthatták, hogy ezeket a fenyegetéseket mennyire nehezen viselte. Az emberek megszerezték a személyes email-címét is, és oda is üzeneteket küldtek neki, aminek nyomán nemcsak Jack, de a barátnője és az apja is komolyan aggódni kezdtek a biztonságáért Miamiban. Mindez pedig már Jack alvásritmusát is megzavarta. Biztos vagyok benne, hogy Franco nem ösztönzi ilyen viselkedésre a rajongótáborának ezt a kisebbségét.”

    „Nyilvánvalóan az sem segített, hogy hét versenye során egyetlen pontot sem szerzett. A miami versenyt követő hétfőn aztán Jack kikapcsolta a hozzászólási lehetőséget az Instagram-oldalán, ami általában erős jele annak, hogy valami van a háttérben. Ha pedig végignézzük az Alpine idei bejegyzéseit Instagramon, láthatjuk, hogy már azok alatt is túlsúlyban vannak az argentin zászlók és a spanyol nyelvű hozzászólások, amelyek arról szólnak, hogy Franco átveszi Jack helyét. Mindez már hónapok óta zajlott, ez pedig idővel felőröl egy versenyzőt.”

    Colapinto maradása sem végleges még egyelőre, az argentin öt futamot kapott a bizonyításra azt követően, hogy a szezon első hat futamát Doohan teljesítette Pierre Gasly csapattársaként. Ez azt jelenti, hogy a június végi Osztrák Nagydíj után az immár Flavio Briatore által vezetett csapat újraértékeli majd Colapinto helyzetét. Doohan továbbra is az Alpine kötelékében maradt, vagyis akár még lehet esély a visszatérésére, miközben a csapat másik tartalékversenyzője, az észt Paul Aron is a lehetőségre vár.

    De az biztosra vehető, hogy ha az Alpine bármelyikükre lecseréli Colapintót a szezon során, abban a szélsőséges argentin szurkolók részéről kevés lesz a köszönet.

    Egy friss értesülés szerint azonban akár egy másik latin-amerikai pilóta is képbe kerülhet…

    Váratlan fordulat – jön a bombameglepetés az idei F1-es pilótapiacon?

  • Rekordösszegért kelt el az Ayrton Senna védjegyévé vált ereklye

    Rekordösszegért kelt el az Ayrton Senna védjegyévé vált ereklye

    Egykori Forma–1–es autók esetében megszokott, hogy könnyfakasztóan nagy összegért találnak új gazdára különböző árveréseken, ám az, hogy egy F1-es pilóta által használt sisakért átszámítva több mint 300 millió forintért fizessen valaki, azért egyáltalán nem mindennapi. Ayrton Senna 1992-es fejvédője azonban most ennyiért kelt el.

    A brazil legenda 1992-es szezonban, egészen pontosan az az évi Belga Nagydíjon viselt Shoei bukója az RM Sotheby’s árverésén talált gazdára 720 ezer fontért, ami átszámítva 343 millió forint. Ezzel pedig ez lett minden idők legdrágább F1-es sisakja. Összehasonlításképpen megnézhetjük, hogy az ugyanezen az árverésen elkelő másik sisakért mennyit fizettek. Itt árverezték el ugyanis Nigel Mansell magángyűjteményének egy részét, amelyben helyet kapott a brit oroszlán egy szintén 1992-es bukója. Annak ellenére, hogy Mansellnek ez volt a világbajnoki éve, ez a sisak „csak” 62,400 fontért, azaz kevesebb mint a Senna-sisakért fizetett összeg tizedéért kelt el.

    Ezen kívül többek között megvették Mansell 1992-es vb-trófeáját (22 ezer font); egyik 1990-es Ferrari-overalját (17,400 font) és az 1987-es Francia Nagydíj megnyeréséért kapott trófeáját (15 ezer font).

    Ami a Senna-sisakot illeti, a háromszoros világbajnok jellegzetes, zöld és kék csíkkal ellátott sárga festésében pompázó darab még csak dobogós eredményhez sem segítette a viselőjét, hiszen Senna abban az évben csak az 5. lett a Belga Nagydíjon, amely így is történelmi jelentőségű verseny, hiszen ekkor szerezte pályafutása első F1-es győzelmét Michael Schumacher.

    A versenyről részletesen testvéroldalunkon az alábbi cikkben írtunk:

    Schumacher legfontosabb hibája – 30 éve nyert először az F1-ben

  • Brutálisan nehéz dolga lesz Sainznak, ha le akarja győzni az FIA elnökét

    Brutálisan nehéz dolga lesz Sainznak, ha le akarja győzni az FIA elnökét

    Idősebb Carlos Sainz egyelőre csak mérlegeli, hogy elinduljon-e a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki pozíciójáért, ám ha úgy dönt, hogy belevág, nagyon nehéz dolga lesz. Mutatjuk, hogy miért.

    Nagy port kavart az autósport berkein belül, hogy idősebb Carlos Sainz bejelentette: fontolgatja, hogy elindul a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki pozíciójáért. A tisztséget 2021 decembere óta Mohammed Ben Sulayem tölti be, ténykedése pedig finoman szólva sem ellentmondásoktól mentes. Az idén decemberben esedékes elnökválasztás toronymagas esélyesének is őt tartották eddig, lévén mostanáig nem akadt kihívója. Ezen változtathat idősebb Sainz fellépése, amennyiben végül úgy dönt, csatába száll az egyesült arab emírségekbeli sportvezetővel.

    A Sulayemmel egyidős kétszeres railvilágbajnok attól tette függővé az indulását, hogy képes lesz-e olyan kampányt felépíteni, amely mögé elegendő támogatást tud felsorakoztatni. Azaz mérlegelnie kell, hogy van-e egyáltalán bármi esélye a győzelemre, miután az FIA jelenlegi rendszere a regnáló elnöknek kedvez. Ezt jól mutatja, hogy legutóbb 1993-ban fordult elő olyan, hogy hivatalban levő FIA-elnök elveszített egy választást, akkor Max Mosley győzött Jean-Marie Balestre ellen. A választási szabályzat pedig azóta úgy módosult, hogy még nehezebbé tegye a kihívó dolgát.

    Már az induláshoz is elképesztően sok dolog kell

    Az FIA belső szabályzata például előírja, hogy a jelöltként fellépő személynek teljes, kizárólag őt támogató csapattal kell indulnia, amelyet „listának” neveznek. Ez a lista a következőkből kell, hogy álljon:

    • az elnökjelölt
    • a szenátus elnöke
    • az autós mobilitásért és turizmusért felelős alelnök
    • a sportért felelős alelnök
    • hét FIA alelnök a Motorsport Világtanácsból, akiket a sporthatóságként elismert tagszervezetek jelölnek

    További kritérium, hogy a hét alelnökből egy-egy személynek kell érkeznie az alábbi régiókból: Közel-Kelet és Észak-Afrika (Algéria, Egyiptom, Tunézia stb.); Afrika többi része; Észak-Amerika; Dél-Amerika; Ázsia és Csendes-óceáni térség; valamint kettőnek Európából.

    Mindez garantálja, hogy a regnáló elnök kihívója globális támogatottsággal bírjon, és ne csupán egy régió érdekeit képviselje. Emellett az FIA szabályai szerint minden jelölt csak egy listát támogathat, azaz ha például a dél-amerikai klubok beállnak Ben Sulayem mögé, azzal rögtön el is lehetetlenítik bármelyik kihívót, hiszen az nem tudja teljesíteni a lista regionális követelményeit. Ráadásul az FIA az idén júniusban, Makaóban esedékes rendkívüli közgyűlésén akár a választási szabályok módosításáról is dönthet.

    Később sem lesz könnyebb Sainz dolga

    Tegyük fel, hogy idősebb Sainz megugorja a fentebb taglalt lépcsőfokot és megfelelő listát tud összeállítani. Ezután következik a tagszervezetek szavazatainak elnyerése, a választást ugyanis 149 ország képviseletében összesen 245 tagszervezet bonyolítja le. Minden ország 24 szavazattal rendelkezik: 12 a mobilitási klub, 12 pedig a sportklub révén. Ha egy országban több mobilitási klub is van, megosztják egymás között a 12 szavazatot, azokban az országokban viszont, ahol a sport és mobilitás egyetlen szervezethez tartozik, az automatikusan 24 szavazatot ér, ezért értelemszerűen ezeket az országokat a legfontosabb maga mellé állítania annak, aki nyerni szeretne.

    Sainznak a mobilitási klubok terén lehet nehezebb dolga, hiszen bár ezen a területen is van tapasztalata (tanácsadóként dolgozik a spanyol közlekedésbiztonsági Ponle Freno platformnál, valamint a családi tulajdonú madridi gokartcentrumban is biztonsági oktatásokat támogat), a motorsportban értelemszerűen ismertebb a neve. A győzelemhez azonban elengedhetetlen a mobilitási klubok meggyőzése is, ami azért nehéz dió, mert ezek érdekei sokszor távol állnak a versenysporttól.

    A jelöltállítási határidő 21 nappal a szavazás előtt jár le, azaz mivel utóbbit december 12-én tartják, november 21-ig kell jelezni az indulást. Ez persze csak elméletben van így, hiszen ahhoz, hogy megszerezze a szükséges támogatásokat és olyan kampányt tudjon felépíteni, amivel esélye lesz a győzelemre, Sainznak sokkal korábban meg kell nyomnia az általa is emlegetett gombot.

    Ha idősebb Sainz elindul az FIA elnöki posztjáért, annak a fiával való viszonya látja a kárát

  • Titkosnak szánt Ferrari-teszten tűnt fel a nevet változtató Max Verstappen

    Titkosnak szánt Ferrari-teszten tűnt fel a nevet változtató Max Verstappen

    Ezen a hétvégén ugyan nincs Forma–1-es forduló, Max Verstappen ennek ellenére versenyautóba pattant.

    A Miami Nagydíjat a pole-ból rajtolva is csak a 4. helyen befejező holland a németországi Nürburgringen tűnt fel, hogy részt vegyen az NLS-széria hivatalos tesztjén egy Ferrari 296 GT3-mal. A teszten a hírhedt, az F1-ben utoljára 1976-ban, Niki Lauda kis híján végzetes balesetének évében használt Nordschleifén köröznek a pilóták, Max Verstappen pedig szerette volna kerülni a felhajtást, ezért nem saját nevét használva vett részt a gyakorláson, az autóján ugyanis a Franz Hermann név volt olvasható a holland zászló mellett. A sisakján és overalján azonban már Verstappen saját neve szerepelt.

    A négyszeres világbajnokhoz közel áll a GT-versenyzés, hiszen otthoni szimulátorában is a legtöbbször GT-autókkal versenyez, illetve saját GT3-as csapatot üzemeltet a GT World Challenge (GTWC) sorozatban. Emellett privát teszteken is rendszeresen feltűnik a holland, ahol zárt ajtók mögött tud gyakorolni, ezúttal viszont meglepő módon egy nyilvános tesztre is kimerészkedett, hogy az Emil Frey Racing 600 lóerős Ferrariját terelgesse.

    A csapattal a kötődés adott, hiszen a DTM-ben és a GTWC-ben is autót indító istállónál versenyez Thierry Vermeulen, a Verstappent menedzselő Raymond Vermeulen fia, akit a Red Bull pilótája korábban több alkalommal is segített vezetéstechnikai is beállítási tanácsokkal.

    Hogy minél zavartalanabb körülmények között élvezhesse a világ egyik legjobb pályáján töltött napot, az Auto Motor und Sport beszámolója szerint a kíváncsiskodókat Verstappen saját biztonsági emberei tartották távol a pilótától, a versenysorozat fotósai pedig nem mehettek be a csapat garázsába. A német szaklap úgy tudja, hogy Verstappen az idén szeretné megszerezni az úgynevezett Nordschleife-engedélyt, ami ahhoz szükséges, hogy versenyzőként részt vehessen az NLS fordulóin és a legendás Nürbugringi 24 órás versenyen. „A Nürburgring Nordschleife az egyik kedvenc pályám, és remélem, hogy néhány éven belül versenyezhetek rajta egy igazi GT3-as autóval” – nyilatkozta tavaly Verstappen.

    Verstappen nem földi halandó – bizarr dolgot árult el róla az egyik csapattársa

  • Váratlan fordulat – jön a bombameglepetés az idei F1-es pilótapiacon?

    Váratlan fordulat – jön a bombameglepetés az idei F1-es pilótapiacon?

    Miután csapatfőnökének lemondásával, illetve Jack Doohan Franco Colapintóra cserélésével az F1-es híradások középpontjába került, jöhet az újabb fordulat az Alpine istálló háza táján.

    Eddig azt gondolhattuk, hogy az Alpine egyelőre véget vetett a pilótafronton történő machinációnak, és most megvárja, hogy mit nyújt a Jack Doohan helyére előléptetett, egyelőre a következő 5 futamra lehetőséget kapó Franco Colapinto. Ehhez képest sajtóhírek szerint a gárda egyeztetéseket folytat a jövőre érkező Cadillac egyik ülésére komoly esélyesnek tartott Sergio Pérezzel, akinek menedzsmentje már megejtette az első kapcsolatfelvételt az Oliver Oakes lemondása után Flavio Briatore által irányított csapattal arról, hogy a Red Bulltól a tavalyi szezon után elküldött mexikói pilóta az Alpine versenyzője legyen 2026-tól.

    A The-Race arról számolt be, hogy a tavalyi idény vége óta ideje nagy részét Guadalajarában, családi körben töltő, az edzéseket ennek ellenére folytató Pérezt új menedzsment képviseli, amely a leginkább előrehaladott tárgyalásokat a Cadillackel folyatja egy esetleges 2026-os visszatérésről, ám nemcsak az amerikai istálló van a radarjukon. A 35 esztendős pilótát régóta támogató Carlos Slim Domit ugyanis feltűnt a Miami Nagydíjon, ahol több találkozón is részt vett Pérez jövője kapcsán, és többek között Flavio Briatoréval is leült, hogy megtudakolja, esetleg lehet-e hely védencének az Alpine-nál. Sajtóhírek szerint az első kapcsolatfelvétel egyébként már tavaly év végén megtörtént a felek között.

    NE HASZNÁLD!!!
    Carlos Slim Domit (balra) és Sergio Pérez a 2022-es Mexikói Nagydíj dobogóján / Fotó: Florent Gooden / DPPI

    A The-Race szerint Pérez nagyon is nyitott lenne arra, hogy a Cadillac helyett az Alpine-hoz menjen, lévén az erősnek ígérkező Mercedes-motorra váltó franciák szinte biztosan versenyképesebb opciót jelentenének neki egy teljesen új csapatnál, a jövő januárban már 36 éves mexikóinak pedig az is fontos, hogy rövid távon sikeres legyen. A szaklap információi szerint az Alpine nem tekint első számú jelöltként Pérezre, ugyanakkor egyelőre nyitottan áll a kérdéshez, míg rövid távon Colapinto kiértékelésére fókuszál.

    Slim és Briatore kapcsán pedig egy érdekes szál is felmerült. Nevezetesen az, hogy ők ketten akár úgy is együtt dolgozhatnának, hogy Pérez nem megy az Alpine-hoz, helyette Colapinto csatlakozna azokhoz a pilótákhoz, akiket a mexikói milliárdos támogat, vagy legalább kapcsolatba hozná őt más cégekkel. Tavaly a Red Bull már eljátszott ezzel a gondolattal, amikor megfontolta Colapinto szerződtetését, hiszen a Latin-Amerikában kirobbanó népszerűségnek örvendő versenyző megszerzésével folytathatta volna az együttműködését Carlos Slimmel úgy is, hogy Pérez nincs a fedélzeten.

    Az első lépés nyilván az lesz, hogy Colapintónak bizonyítania kell az Alpine-nál, ám ha teljesít, és Briatore benne látja a csapat jövőjét, az megnyithatja az utat a többek között a Telmex, a Telcel és a Ciaro anyacégében igazgatótanácsi elnökként tevékenykedő Slim és Briatore közös üzlete előtt.

    Derékba törhette volna pilótája álmát az F1-es csapatfőnök, amikor nem engedte el Hamilton mellé

  • Derékba törhette volna pilótája álmát az F1-es csapatfőnök, amikor nem engedte el Hamilton mellé

    Derékba törhette volna pilótája álmát az F1-es csapatfőnök, amikor nem engedte el Hamilton mellé

    Amikor az ember Forma–1-es csapatot irányít, rendszeresen nehéz döntésekkel kell szembenéznie. Amikor pedig az egyik ilyen döntés feldühít egy fiatal versenyzőt, aki úgy érzi, éppen megfosztják őt élete álmától, az különösen nehéz lehet. A Williams-istálló korábbi vezetője elmondta, mennyire.

    George Russell regnáló Forma–2-es bajnokként mutatkozott be 2019-ben a Forma–1-ben az akkorra sereghajtóvá visszaeső Williams színeiben, majd két szezont kínlódott végig a csapattal úgy, hogy még pontot sem szerzett. 2020-ban azonban hatalmas lehetőséget kapott, amikor a covidos Lewis Hamilton helyére ugrott be a Szahíri Nagydíjra, amelyen megszerezte a második rajtkockát, másnap pedig élete első F1-es győzelmét arathatta volna, ám a csapat bokszutcai hibája és egy defekt megfosztotta ettől.

    Végül még egy évet lehúzott a Williamsnél, mielőtt a 2022-es szezontól átvette Bottas helyét és Hamilton csapattársa lett. A Mercedes azonban már 2021-re ülést adott volna neki, Claire Williams, a Williams-istálló akkori csapatfőnöke, egyben az alapító Frank Williams lánya azonban nem engedte el. „George a Mercedeshez akart menni, én azonban nem engedhettem el, és utáltam [hogy ezt kellett tennem]. Már attól is rosszul érzem magam, hogy erre gondolok – idézte fel a történteket Williams a Beyond the Grid podcastban. – Úgy éreztem, nekem nagyobb szükségem van rá, mint a Mercedesnek, és szerződése volt [a Williamsszel]. Ha elengedem, az milyen üzenetet közvetített volna? Mit tett volna a csapatommal, ha elengedem George-ot?”

    Claire Williams szavaiból kiderült, hogy Russell hiába volt a Mercedes juniorja, a brackley-i alakulatnak nem volt opciója arra, hogy bármikor hazahívja, Toto Wolff pedig nem volt hajlandó annyit fizetni Williamsnek, amennyiért ő lemondott volna a csapatot a hátán cipelő versenyzőjéről.

    Claire Williams, Williams, 2019, racingline.hu
    Claire Williams 2020-ig, a csapat eladásáig irányította a Williams-t / Fotó: Rokit Williams Racing

    „Ő volt az egyik legnagyszerűbb dolog a Williamsnél. Amikor tárgyalni kezdesz egy olyan csapattal, mint a Mercedes, és ők nem ajánlják fel azt, amit fel kellene az A-kategóriás pilótádért, akkor miért engednéd csak úgy el? Miféle csapatfőnök lettem volna, ha csak úgy elengedtem volna George-ot, mert a Mercedes azt mondta, hogy »most akarjuk George-ot.« Ez nem így működik, nem igaz?” – mondta Claire, majd elárulta, hogy Russell nehezen nyelte le, hogy saját főnöke az utjába áll.

    „Egyértelműen feldúlt volt és igazán nehéz volt. Nagyon nehéz volt kiállni az álláspontom mellett, mert ha valaki odajön hozzám és miattam dühös, mert akadályozom őt, az igazán nehéz, de a csapatot kellett előtérbe helyeznem. Bármennyire is szerettem volna valóra váltani George álmát, akkor ezt nem tehettem meg. Ez volt a csapatfőnöki időszakom egyik legnehezebb döntése. És mindig azt mondtam George-nak, hogy egy nap hálás lesz ezért, mert ellenállóbbá és erősebbé teszi.”

    Claire Williams utólag úgy véli, Russell volt a legjobb pilóta, akivel együtt dolgozott, mostanra pedig egyértelműen a legmagasabb szintre jutott. „Szerencsés voltam, hogy ott volt nekem Felipe [Massa], ott volt Valtteri [Bottas] és mindezek a brilliáns pilóták. Amikor a Williamsnél voltak, nagyjából azonos szintre helyeztem őket, de szerintem George-ban volt meg a legnagyobb potenciál, hogy világbajnok legyen, és most is ezt látom benne. Néztem az idei szezon elejét, és George más szinten van. Ezt látni az ilyen versenyzők esetében, ezt látni Max [Verstappen] esetében az utóbbi két-három évben. Bekerülnek ebbe az abszolút szupersztárság zónájába, és George most itt van. Láttam valamelyik nap egy videót róla edzés közben. Úgy néz ki mint a Terminátor. Ez az a szint, amikor feljebb lépsz egyet.”

    Russel az eddigi 6 nagydíjból 4-szer dobogóra állt az idén, aminek köszönhetően a 4. helyet foglalja el a pontversenyben.

    A Red Bull megpróbálta utólag elvenni a Mercedes 3. helyét Miamiban, de nem járt sikerrel