Címke: Forma-1

  • Az FIA elkapta a trükköző McLarent? – a wokingi istálló tagad, a Red Bull gyanakszik

    Az FIA elkapta a trükköző McLarent? – a wokingi istálló tagad, a Red Bull gyanakszik

    Utólag derült ki, hogy az FIA két technikai direktívát is kiadott ez Emilia-romagnai Nagydíj előtt, amelyek egy vagy több csapat teljesítményét is befolyásolhatták. Mindez egybevág azzal, hogy a McLaren az idén először kapott ki tempóból versenyen.

    Noha az egyértelműen látszik, hogy számos tényező (vonalvezetés, az RB21-es fejlesztései, rajt utáni előzés) játszott szerepet abban, hogy az idén először Max Verstappen nemcsak a pozícióelőnyének (Szuzuka) köszönhetően tudott nyerni, hanem a Red Bull ténylegesen gyorsabb volt a McLarennél, két nappal az imolai futam után érdekes részletek derültek ki. Méghozzá az, hogy miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Miami Nagydíj után tüzetes vizsgálatnak vetette alá a McLaren fékrendszerét, majd mindent szabályosnak talált, azért két technikai direktívát vezetett be az imolai versenyhétvége előtt.

    A The-Race.com a Red Bullon belüli magasrangú forrásokra hivatkozva arról ír, hogy nem zárható ki, hogy ezek a technikai direktívák is szerepet játszottak a McLaren lassulásában, és Christian Horner csapatfőnök nem véletlenül jegyezte meg a futam után, hogy a saját tempójuk helyett „jobban meglepett minket a McLaren teljesítményének hiánya.”

    Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    A szaklap értesülései szerint az első direktíva a kopólemez anyagának mérésével kapcsolatos, mivel néhány csapat okos megoldást talált arra, hogy átmenjen a verseny utáni kopólemez mélységre vonatkozó vizsgálatokon. Az FIA így most tisztázta, hogy milyen anyagokat lehet használni, illetve hogyan lehet rögzíteni a kopólemezt, reményeik szerint elejét véve annak, hogy a csapatok az egyébként lehetségesnél közelebb engedjék az autóikat az aszfalthoz, majd így is átmenjenek a méréseken.

    A direktíva hatása pedig már Imolában értelemszerűen az volt, hogy azok az istállók, amelyek addig ilyen módon trükköztek, a legutóbbi versenyen valamivel nagyobb hasmagassággal kellett körözzenek, ez pedig nyilván meglátszott a teljesítményükön.

    A második technikai direktíva ellenben nem az FIA szabályértelmezését pontosította vagy változtatott rajta, hanem a szövetség csupán közreadta azt a tényt, hogy párbeszéd zajlott közte és a Red Bull között a gumik hűtését potenciálisan segítő eszközökkel kapcsolatban felmerült kérdésekről. Értesülések szerint az FIA világossá tette, hogy számos tervezési megoldás, mint például a gumik és felnik vízzel történő hűtése, illetve egyéb rendszerek használata nem megengedett.

    Megvizsgálták a McLarent, amely nem trükközhet olyasmivel, amire többen gyanakodtak

    Ebben persze nincs semmi különleges, hiszen az efféle párbeszédek teljesen hétköznapinak számítanak az FIA és a csapatok között, utóbbiak pedig rendre akkor keresik meg hasonló kérdésekkel a szövetséget, amikor azt gyanítják, hogy egy vagy több rivális szürke zónába tévedt, és valamivel trükközik. Azzal, hogy az FIA technikai direktívába foglalta a Red Bullnak címzett válaszát, azok a csapatok, akik az általuk most tiltottnak minősített eszközöket használtak (amennyiben volt ilyen, hiszen ezt senki nem bizonyította), innentől kezdve nem tehetik, hiszen az FIA hivatalosan szabálytalannak bélyegezte ezeket.

    Nem lehet egyből kijelenteni, hogy a McLaren trükközött

    Nyilván az, hogy két ilyen technikai direktíva kiadása után a McLaren teljesen tisztán kikapott a Red Bulltól és a bikások egyszerűen jobb teljesítményre voltak képesek, rögtön a gyanú árnyékát veti a wokingi istállóra, amelyet a Red Bull korábban azzal vádolt, hogy vízzel hűti a gumikat, de felmerült fázisváltó anyagok használata is. Ám a The-Race szerint a konstruktőri címvédőnél ragaszkodnak hozzá, hogy egyik direktívának sem volt hatása a teljesítményükre.

    Lando Norris, McLaren
    Fotó: McLaren

    A csapaton belüli források világosan elmondták a lapnak, hogy a kopólemezre vonatkozó tisztázás nem érintette sem az autójuk konfigurációját, sem azt, ahogyan futatták azt, és szerintük ez a direktíva más istállókat célzott. Emellett az FIA már számos alkalommal megvizsgálta a McLaren futóművét és fékrendszerét, és minden alkalommal megfelelőnek találta azt, források szerint a csapat „okos”, de nem szabálytalan megoldást alkalmaz, és Imolában is ugyanolyan autóval állt rajthoz, mint azelőtt.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke az imolai hétvégén pedig többször is elmondta, hogy a riválisaik rossz helyen keresgélnek, de ez nekik csak előny, mert nem azzal vannak elfoglalva, amivel kellene. „Számunkra jó hír, amikor a riválisaink nem magukra, hanem olyan dolgokra koncentrálnak, amelyek állítólag jelen vannak az autónkon, de tulajdonképpen nincsenek. És még ha jelen is lennének, mondjuk a hajlékony szárnyak, mint az eldeformálódó első szárny, ahogy mindenki másnál is, ennek semmi köze ahhoz, hogy a McLaren miért nagyon versenyképes. Úgyhogy remélem, hogy a jövőben még több ehhez hasonló téma merül fel, mert az azt jelenti, hogy a riválisaink továbbra sem a megfelelő dolgokra koncentrálnak, ez pedig nekünk csakis jó hír és segít minket.”

    Leclerc-nek kezd elege lenni a Ferrariból? – brutálisan őszinte volt az imolai futam után

  • Leclerc-nek kezd elege lenni a Ferrariból? – brutálisan őszinte volt az imolai futam után

    Leclerc-nek kezd elege lenni a Ferrariból? – brutálisan őszinte volt az imolai futam után

    Charles Leclerc és Lewis Hamilton hangulata között igen éles volt a kontraszt az imolai verseny után, előbbi pedig olyan kijelentést tett, ami akár figyelmeztető jel is lehet a Ferrari számára.

    Míg Lewis Hamiltonnal madarat lehetett volna fogatni az Emilia-romagnai Nagydíj után, amelyen pályafutása eddigi legjobb ferraris eredményét elérve a 4. helyen végzett, addig a 6. pozícióban záró Charles Leclerc a futamot követően sem volt felhőtlenül boldog. Nem csoda, hiszen kezdetben úgy tűnt, nagyot nyerhet a kemény gumikra váltással, de aztán a virtuális és főleg a rendes biztonsági autós fázis kibabrált vele.

    Persze ezzel együtt komoly előrelépést ért el a maranellói alakulat az időmérős eredményéhez képest, hiszen miután sikerült minden idők legrosszabb imolai kvalifikációs szereplését összehozniuk a 11. és 12. hellyel, számos pozíciót javítottak a versenyen. Leclerc azonban mintha ettől azért nem felejtette volna el, hogy az évet még úgy kezdték, az idén a világbajnoki címért kell harcolniuk, ehhez képest a csapat hátránya a konstruktőri pontversenyben már 165 pont a McLarennel szemben (tavaly az utolsó verseny utolsó köréig harcban voltak a konstruktőri vb-címért), az egyéni összetettben Hamilton előtt álló Leclerc pedig 85 ponttal, azaz több mint három futamgyőzelemmel van lemaradva az éllovas Oscar Piastritól.

    Leclerc-nek az idei a hetedik szezonja a Ferrari színeiben, és bár ez idő alatt nyert 8 versenyt és szerzett 26 pole pozíciót a maranellói istálló színeiben, a világbajnoki címért még egyszer sem küzdhetett meg, és minden bizonnyal az idén sem fog.

    „Már a verseny előtt is mondtam, hogy ez azon futamok egyike lesz, amelyeken szívvel kell versenyezni és kicsit ki kell tenni az embernek a könyökét. Tudom, hogy amikor ez a helyzet, az ember nagyon a határon van, és néha kicsit át is lépi azt. De amikor a 11. helyről rajtolsz… Úgy értem, versenyzőként én egyszerűen nem tudom elfogadni azt a helyzetet, amiben vagyunk” – bukott ki Leclerc-ből a Sky Sports mikrofonja előtt.

    Leclerc valóban a könyökét kitéve versenyzett, hiszen a futam elején lekergette a pályáról Pierre Gaslyt, majd a hajrában keményen védekezett Alex Albon ellen, aki kénytelen volt átvágni a kavicságyon, majd a Ferrari a pozíció visszaadására utasította Leclerc-t, hogy biztosan elkerüljék a büntetést. „Kockáztattam. Pierre ellen nem gondolom, hogy különösebben én voltam a hibás vagy átléptem a határt, egyszerűen versenyincidens volt. Alex-szel viszont nagyon is a határon voltam. Azt gondoltam, hogy ahogyan a szabályok meg vannak írva, pontosan azok határán mozogtam.”

    „Újra meg kell néznem a felvételeket, de semmit nem bánok abból, amit tettem. A verseny arról szólt, hogy mindent beleadok. Abban a pillanatban tudtam, amikor nem álltam ki a második biztonsági autó alatt kerékcserére, hogy ez nagyon nehéz futam lesz” – tette hozzá Leclerc, aki először úgy vélte, Hamiltonnal a Ferrari akár nyerhet is.

    Erről alábbi cikkünkben írtunk:

    Leclerc Hamilton győzelmével kalkulált, majd azt kérte, hogy lassítson miatta

  • Közleménycunamiban kérlelik a pilóták zaklatóit, és már oda is belelátják őket, ahol nincsenek is ott

    Közleménycunamiban kérlelik a pilóták zaklatóit, és már oda is belelátják őket, ahol nincsenek is ott

    Franco Colapinto rajongóinak online térben tanúsított elítélendő magatartása az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén új mélységeket ütött meg, bár már egy olyan álhírt is rájuk kentek, amit nem is ők gyártottak.

    Miközben Colapinto megjelenése üde színfolt az F1-es mezőnyben, hiszen 23 év után tért vissza a sportba az argentin nemzeti képviselet, magával vonzva egy jelentős rajongói és szponzori érdeklődést, ám a versenyzői ülésbe Imolában visszatért pilóta egy komoly fejtörést igénylő problémát is magával hozott. Nem újkeletű a jelenség, hiszen már tavaly is tetten érhető volt, hogy a Colapintót támogató honfitársak egy köre képes egészen méltatlan online támadásokat intézni olyan versenyzők felé, akik akár a legkisebb konfliktusba is keveredtek az argentin pilótával a pályán, vagy történetesen azt a pilótafülkét foglalják el, amelynek Colapinto a jövőbeli várományosa.

    Ennek legkomolyabb elszenvedője idén Jack Doohan volt, aki Miamiban, idáig utolsó F1-es versenyén már 24 órás biztonsági felügyeletet tartott indokoltnak önmaga és családja számára az őt ért zaklatások és fenyegetések nyomán.

    Hátborzongató: az ellenszurkolók őrölték fel a kirúgott F1-es pilótát, aki már egy lépést sem tett biztonsági őrök nélkül

    Bár az argentin rajongók vágya teljesült, hiszen Imolára Colapinto megkapta az Alpine ülését, Doohan pedig már csak tartalékpilótai státuszban volt jelen a versenyhétvégén, a támadások (amiket nyilvánvalóan az argentin szurkolói tömeg egy kisebbsége követ el) nem álltak le. Ám a dolog odáig jutott, hogy a zaklatások jellegét korábbról jól ismerő Doohan először egy olyan mesterségesen kreált képről is azt hitte, hogy argentin forrásból származik, amelyről később kiderült, hogy egy tőlük független X-profil szüleménye. Ezen a bizonyos képen az látható, mintha Jack Doohan apja, a gyorsaságimotoros-világbajnok Mick Instagram Storyban „igazán lenyűgöző” kommentárral illette volna Colapinto imolai időmérő edzésen bemutatott autótörését.

    Jack Doohan a versenyhétvégét követő hétfőn saját Instagramjához nyúlt, hogy felhívja a figyelmet a családjáról terjesztett álhír valótlanságára, és elítélje azt, valamint a miatta jogtalanul kapott újabb sértegetéshullámot.

    „Ahogy az tisztán látható, az alábbi Story teljesen valótlan. Argentin rajongók gyártották, megpróbálva negatív fényben feltűntetni engem és a családom. Úgy szerkesztették meg az eredeti képet, hogy úgy tűnjön, mintha az apám osztotta volna meg, ami egyáltalán nem igaz. Kérlek, fejezzétek be a családom zaklatását. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt kell mondanom” – írta az ausztrál versenyző.

    Később a képet gyártó F1-es álhíroldal felfedte magát, amire Doohan kiegészítést tett közzé:

    „Helyesbítés: a forrás nem argentin. Mindazonáltal több argentin kiadvány is átvette ezt a valótlanságot állító fabrikált képet, ami kiváltotta a családom felé érkező online támadásokat.”

    A pilótát ért támadások nyomán az Alpine is kiadott egy közleményt, amelyben az alábbiakat írják:

    „Szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy ezek az emberfeletti sportolók sisakrostélya mögött egy-egy személy lakozik. Ezeknek a személyeknek is vannak érzéseik, családjuk, barátaik és szeretteik. Csapatként nem tudunk szemet hunyni az online zaklatás felett, és arra kérjük szeretett sportunk rajongóit, hogy legyenek kedvesek és tisztelettudóak.”

    A közleményben megnyilvánulók sorába beállt az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem is, ő azonban a hétvége egy másik, szintén argentin támadásokhoz kötődő ügyére hivatkozott: arra, hogy Yuki Tsunodát is megtalálták a spanyol nyelvű kommentek, miután a Red Bull pilótájának egy kisebb, tényleg jelentéktelen feltartós és mutogatós esete volt a pályán Colapintóval az első edzésen.

    „Az autósport a versengésről, a szenvedélyről és az elhivatottságról szól, és minden versenyző ezen értékeket képviselve hajt a pályára. A sportunk iránt érzett szenvedélyünknek össze kell tartania minket, és nem szabad, hogy ez zaklatásba és gyűlöletbe forduljon át” – írta Ben Sulayem.

    „Teljes mértékben támogatom Yuki Tsunodát és Franco Colapintót, és köszönöm nekik, hogy felszólaltak az autósportban egyre növekvő online bántalmazás problémája ellen.”

    „Senkit sem szabad fenyegetésnek, gyűlöletnek vagy diszkriminációnak kitenni. A bántalmazásnak és a mérgező viselkedésnek nincs helye a közösségünkben. Az »Együtt az online bántalmazás ellen« kampányon keresztül határozott lépéseket teszünk – felhívjuk a figyelmet, támogatást nyújtunk és változást indítunk el.”

    „Elkötelezettek vagyunk minden, sportágunkban részt vevő jólétének védelme iránt, és együtt egy biztonságosabb, tiszteletteljesebb környezetet építünk mindannyiunk számára.”

    Kérlelő üzenetekből, az elmérgesedő rajongói magatartás elleni kiállásból nincs hiány, ám az ilyen közlemények valahol mégis annak a megtestesülései, hogy az F1, a csapatok és a pilóták tehetetlenek az online támadásokkal szemben, a probléma ugyanis abból fakad, hogy bárki kommentálhat és privát üzenetet küldhet világsztároknak a közösségi médiában. Ezzel a jelenséggel persze nem csak a Forma–1, hanem a legnépszerűbb sportágak mindegyike küzd.

    Tényleg kell ez? – bohócot csinált az autóversenyzésből a legújabb technikai forradalom

  • Leclerc Hamilton győzelmével kalkulált, majd azt kérte, hogy lassítson miatta

    Leclerc Hamilton győzelmével kalkulált, majd azt kérte, hogy lassítson miatta

    Az Emilia-romagnai Nagydíj végjátékában beállt új fordulat nyomán Charles Leclerc úgy érezte, a Ferrari akár meg is nyerheti a versenyt, neki azonban már nem maradtak jó választásai. A monacói rádiózásából az is kiderül, miért nem segített neki az ötödik hely megtartásában csapattársa, Lewis Hamilton.

    Leclerc még Hamilton előtt haladt a verseny elején, miután a két Ferrari csupán a 11. és a 12. helyről rajtolt Imolában, stratégiailag azonban eltérő útra állt a versenyük, amikor a monacói már a 10. körben kihajtott kemény keverékekért, Hamilton viszont azokon rajtolva későbbre tartogatta egyetlen kiállását.

    Az Esteban Ocon kiesése miatt elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz alatt ezt a brit meg is tette, és ekkor ugyancsak a bokszba hajtott Leclerc is, hiszen opciói közül ez volt a kevésbé rossz: mérnöke, Bryan Bozzi figyelmeztette rá, hogy így is négy pozíciót fog veszíteni.

    „Hihetetlen, állandóan kicsesznek velem ezek a virtuális biztonsági autók és biztonsági autók” – mondta ekkor válogatott káromkodások kíséretében Leclerc a csapatrádión.

    Tizenöt körrel később Andrea Kimi Antonelli félreállása miatt újabb megszakítás érkezett, ekkor viszont már valódi safety car gördült a pályára, dacára annak, hogy a veszély mértéke nagyon hasonlított ahhoz, amit korábban Ocon feladása okozott a pálya mellé parkolt autó által. Az eltérő döntést az indokolta a versenyirányítás részéről, hogy ezúttal már nem volt a közelben olyan rés, ahova a pályabírók gyorsan betolhatták volna a működésképtelen Mercedest, s munkagépnek kellett érkeznie segítségként.

    Leclerc ekkor elhatározta, hogy lágy keverékekre fog váltani a verseny hátralévő részére, megvétózva mérnöke ellenérzéseit, aki szerint a hétvége során senkinél nem igazán működő leglágyabb keverék valószínűleg nem fogja végigbírni a versenytáv maradékát (ekkor még 17 kör volt hátra, de eléggé elhúzódott a safety car-szakasz, a végén 10 körre kapott zöld utat a mezőny).

    Bozzi közölte Leclerc-rel, hogy az előtte haladó Hamilton nem tervez a bokszba hajtani, így őt várják a kör végén. A monacói meglepetésére azonban végül Hamilton és mérnöke mégis egy újabb kiállás mellett döntöttek, a brit némi pozícióvesztéssel együtt is jobbnak látta friss kemény keverékek vételezését.

    Ezt látva Leclerc is meggondolta magát, hiszen időveszteséggel járt volna számára, ha követi csapattársát a bokszban.

    „Azért nem álltam ki, mert Lewis kiállt. Nem fogok mögötte várakozni és még több pozíciót veszíteni” – reagálta akkor le a helyzetet Leclerc. Ezt követően viszont a mezőny már összetömörült a biztonsági autó mögött, vagyis Leclerc számára bezárult a lehetőség egy észszerű bokszkiállásra, pályán maradt a használt keményeken.

    „Szerintem innen megnyerhetjük a versenyt Lewisszal” – adott ambiciózus gyorsértékelést a monacói, miután azt az információt kapta Bozzitól, hogy a pályán előtte állók nem cseréltek kereket. Valójában azonban Max Verstappen és Lando Norris is így tett.

    Leclerc-t a negyedik helyen érte az újraindítás, és körökön át az őt szintén friss gumikkal üldöző Alexander Albon ellen igyekezett védekezni. A 60. körben, a Tamburellóban történt incidensük során a kavicságyon áthajtani kénytelen Albon időt veszített, így Hamilton is megelőzte őt, majd Leclerc már szándékosan nem nehezítette meg a dolgát a jóval gyorsabb csapattársnak.

    Leclerc és Albon csörtéje:

    „Mondjátok neki, hogy adjon nekem DRS-t, ha tud” – üzente meg a rádióban a megváltozott helyzetre reagálva Leclerc, remélve, hogy a csapattársától kapott ezen előny segíthet neki az Albon elleni védekezésben.

    „Hamilton üldözi Piastrit, szóval nem lesz DRS-ed” – közölte pilótájával a rossz hírt Bozzi.

    A brit valóban erős tempót autózott ekkor, és bár a Leclerc által korábban vizionált győzelemre nem, de arra volt esélye, hogy a szintén régi gumikon közlekedő bajnoki éllovas elcsípésével megszerezze első ferraris dobogóját. Végül ehhez néhány körre még szüksége lett volna, 1,4 másodperccel Piastri mögött ért célba.

    A másik ok, amiért a Ferrarinál nem tartották jó ötletnek Hamilton visszafogását, az volt, hogy a csapatnál már sejthették, hogy Leclerc Albon elleni leszorításos megmozdulása büntetést érhet, a felügyelők pedig hamarosan be is jelentették, hogy vizsgálni fogják a történteket a leintés után. Mivel egy öt másodperces utólagos időhozzáadással Leclerc Albonon túl még további három autó mögé kerülhetett volna az eredménylistán, mérnöke az utolsó körben arra kérte a pilótát, hogy ezt megelőzendő engedje vissza maga elé Albont.

    Leclerc ezt meg is tette, de csak egyet nem értéséről árulkodó üzenete kíséretében:

    „Most már ez a versenyzés? Ha valaki meg akar előzni, hagynom kell elmenni? Ez egy vicc. Mit csináltam rosszul?”

    Erre Leclerc már nem kapott reakciót Bozzitól, az elengedés miatt a vizsgálatot megszűntették, az pedig így már sohasem derül ki, hogy az egyébként tényleg többféle módon is értelmezhető incidensben végül tényleg vétkesnek találták-e volna a Ferrari pilótáját a felügyelők.

    Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

  • Sainzt nem sok választotta el attól, hogy saját kezébe vegye a sorsát a futamon

    Sainzt nem sok választotta el attól, hogy saját kezébe vegye a sorsát a futamon

    Carlos Sainzcal Imolában nem először történt meg rövid williamses ténykedése alatt, hogy a verseny során megrendült a bizalma a csapata döntésében. Eleget tett ugyan a kérésnek, de azonnal tudta, hogy ezzel tönkrevágja a versenyét.

    A spanyol a rajt után is megőrizte idei legjobb rajtpozícióját, a hatodik helyet, ám a 11. körben Charles Leclerc-re reagálva kerékcserére hívta őt a csapat, ezzel látszólag elköteleződve a két bokszkiállás mellett. A verseny később bizonyította, hogy alighanem még a virtuális biztonsági autó jelentette könnyítés nélkül is gyorsabb volt az egy kiállásos taktika, Sainz így hasonlóan tévútra került a stratégiával, mint Leclerc, George Russell vagy Fernando Alonso. A négyszeres futamgyőztest végül nyolcadikként intették le, ám látva, hogy mögüle rajtoló csapattársa, Alexander Albon más taktikát követve ötödik lett, Sainz nem sok okot érzett az örömre a leintés után.

    „Nem vagyok boldog. Ezen a versenyen jó pozícióban álltunk ahhoz, hogy a legjobb öt között végezzünk. Egy erős rajt után képes voltam nyomást gyakorolni Fernandóra és Russellre, de a csapat úgy döntött, hogy korán kereket cserélünk, ami nagy hatással volt a versenyünk további alakulására” – nyilatkozta a DAZN-nek.

    „Egyáltalán nem szerepelt a terveink között, hogy ilyen korán kiálljunk, és semmilyen jelzést nem kaptam ezzel kapcsolatban előzetesen. Így amikor megjött a felszólítás, hogy hajtsak a bokszba, nagyon közel álltam ahhoz, hogy ne engedelmeskedjek. Ugyanakkor csapatjátékos vagyok, és a csapat nyilvánvalóan több információval rendelkezett, mint én.”

    „Az volt viszont az érzésem, hogy ez nem a helyes lépés, ez pedig be is igazolódott. Közösen tanulunk, közösen nyerünk és veszítünk a csapattal. A saját szintemmel elégedett vagyok, a hetedik versenyemen már nagyon gyors voltam az időmérőn és a versenyen is. Amikor lehetőségem van megmutatni a tempóm, meg is teszem, ám már több vasárnapon is rosszul sültek el számunkra a dolgok, és rá kell jönnünk, mi ennek az oka, hogy ne veszítsünk több pontot.”

    Sainz már nem először kételkedett a Williams csapatstratégiájának helyességében, legutóbb Miamiban amiatt értetlenkedett, hogy Albon csatába bonyolódott vele, miközben neki azt mondták a fülére, hogy a csapattársa tartani fogja a pozícióját.

    A Sainzcal ellentétben bokszkiállásával kiváró Albon szintén idei legjobb eredményét állította be Imolában, ő viszont már harmadszor lett ötödik. Sőt, több forgatókönyv is kirajzolódott a szeme előtt, ami még jobb helyezést eredményezhetett volna számára.

    „Ha a végén nem jön a biztonsági autó, a negyedik helyen végzek, de ha a Charles elleni esetet nézzük, abban is benne volt a negyedik hely. Nem fogom azt mondani, hogy csalódott vagyok az ötödik hellyel, és őszintén szólva, elnézve a Charles elleni csatát, én is ugyanazt csináltam volna” – fogalmazott Albon, arra utalva, hogy amikor Leclerc leszorította őt a Tamburellóban, Lewis Hamilton is elment mellette a másik Ferrarival.

    A Williams az Imolában szerzett 14 egységgel tovább folytatta az idei meggyőző ponthalmozást, a konstruktőri tabellán pedig az ötödik hely légüres terében állnak 51 ponttal.

    Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

  • Három futamot késett Russell jóslata, de most csőstül szakadt a baj a Mercedesre

    Három futamot késett Russell jóslata, de most csőstül szakadt a baj a Mercedesre

    Idei legrosszabb hétvégéjét teljesítette az Emilia-romagnai Nagydíjon a Mercedes: George Russell szerint a 7. helye is jobb a kelleténél, míg Andrea Kimi Antonelli célba sem ért hazai futamán.

    A fiának ballagása miatt az USA-ba utazó Toto Wolff csapatfőnök most először úgy volt távol az istállótól egy versenyhétvégén, hogy otthonról sem tartott élő kapcsolatot a csapattal az események során, így őt is váratlanul érhette a Live Timingot figyelve, hogy csak egy 7. helyet és egy kiesést regisztrált a két Mercedes.

    Russell idén eddig kiegyensúlyozott teljesítményével tűnt ki, hiszen minden időmérőt és versenyt a legjobb öt között zárt, ez a sorozat azonban most Imolában megszakadt. Hiába a harmadik rajthely, a futam végül csak a kármentésről szólt számára.

    „Ennek semmi köze nem volt a rossz szerencséhez, egyszerűen halálosan lassúak voltunk. A trend elég egyértelmű: ha meleg az idő, lassúak vagyunk, ha hűvös, akkor pedig gyorsak. Ugyanez volt a helyzet tavaly is. Mindent megpróbáltunk a beállításokkal, hogy megoldást találjunk, de valami elemibb probléma van az autóval” – idézi az Autosport Russellt, aki már áprilisban, a Japán Nagydíjat követően azt jósolta, hogy a következő, melegebb éghajlaton rendezett versenyeken visszaesnek majd, ehhez képest viszont még Szahírt, Dzsiddát és Miamit is dobogókörnyéki formával hozta le.

    „Nem ez az első eset idén, hogy lassabbak voltunk a Ferrarinál és még a Williamsnél is, de az előző alkalmakon valahogy mégis sikerült kihoznunk belőle egy jó eredményt. Most azonban szerencsések voltunk, hogy legalább a hetedik hely meglett.”

    „A rajtrácsra kivezető köreim során jeleztem a csapatnak, hogy úgy érzem, valami probléma van az autóval. Nem találtak semmit, az érzés pedig velem maradt a teljes versenyre.”

    Antonellire a 13. helyről rajtolva Russellnél is nehezebb feladat várt, ám az autója végül felmondta a szolgálatot a leintés előtt, ezzel idei első kiesését könyvelte el ő és a csapat.

    „Nagyon csalódást keltő befejezése volt ez az első hazai nagydíjamnak. Persze sohasem jön jókor egy kiesés, de itt ez most csak még keserűbb érzés. A tempóm sem volt meg, hogy az első öt helyért harcoljak. Annak ellenére, hogy a kemény gumikon kezdtem, jól rajtoltam, de ezt követően már nem volt meg a sebesség az autóban ahhoz, hogy előrébb jussak. Nagyon keményen védekeztem, hogy magam mögött tartsam Lewist [Hamilton]. Kihasználtuk a virtuális biztonsági autó adta előnyt, hogy elvégezzük a bokszkiállásunkat, de ezt követően gondjaim adódtak a gázpedállal. Körről körre egyre több tempót veszítettem az egyenesekben, és végül le kellett parkolnom az autót” – magyarázta kiesésének okát az olasz versenyző.

    Horner szerint Verstappen a balesetet kockáztatta a Piastri elleni előzéssel

  • Végre Alonso is elismerte, amit már egy évtizede állít róla az egész világ

    Végre Alonso is elismerte, amit már egy évtizede állít róla az egész világ

    Fernando Alonso az Aston Martintól idén kimagaslónak számító ötödik helyről rajtolt az Emilia-romagnai Nagydíjon, a futamon is meglepődött az autója erős tempóján, ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy megszerezze idei első pontjait. A spanyol úgy érzi, száz esetből egyetlen egyszer jöhetett volna ki ez a számára kedvezőtlen forgatókönyv.

    „Én vagyok a legbalszerencsésebb versenyző a **** világon.”

    Ezt maga Alonso mondta bele a csapatrádióba a futam alatt, miután realizálta, hogy az jó eredmény esélye körről körre csúszik ki a kezei közül. A spanyol a két kerékcserére szavazók között volt, ami nem bizonyult a legjobb választásnak, ráadásul további csapást jelentett számára, hogy az egyetlen kiállásukat későre tolók a virtuális biztonsági autó alatt kisebb időveszteséggel abszolválhatták azt.

    Alonsónak ezúttal hiába nem volt panasza a hétvégére megtáltosodó Aston Martin tempójára, végül így is csak a 11. helyen ért célba, vagyis hét versenyhétvégét követően még mindig pont nélkül áll a tabellán. Hozzá hasonlóan járt csapattársa, Lance Stroll is, ő a 8. rajthelyről 15. lett.

    „Az autónk nagyon erős volt. Jól indultunk, utána pedig képes voltam követni [Lando] Norrist és [George] Russellt. Sőt, Russell még egy kicsit lassabb is volt nálunk, szóval meg kellett csípnem magam, hogy elhiggyem, tényleg ilyen erősek vagyunk a mezőny elején” – fogalmazott Alonso, miután megfordulni látta az erőviszonyokban két éve hátrafelé csúszó Aston Martin formáját.

    „Aztán kihajtottunk a bokszba. Rendben voltunk, még ekkor is úgy nézett ki, hogy megszerezhetjük a 6. és a 7. helyet a két autóval, de utána a virtuális biztonsági autó olcsó bokszkiállásra adott lehetőséget mindazoknak, akik addig nem álltak ki. Az orrunk előtt hajtottak ki a bokszból új gumikkal, ezzel pedig a versenyünk véget is ért.”

    „Pedig még a verseny végén is szupergyors voltam, kilenc kör alatt előztem meg Nico [Hulkenberg], [Liam] Lawson és [Pierre] Gasly autóját. A szokásos középmezőnybeli ellenfeleink nagyon lassúak voltak hozzánk képest, ami jó előjel, de pontokat nem ért.”

    Alonsót, aki néhány emlékezetesen félresikerült csapatváltást is lebonyolított karrierje során, s 12 éve nyert utoljára futamot az F1-ben, a sport folklórja is balszerencsés pilótaként bélyegezte meg, érzése szerint pedig ennél az imolai futamnál nem is kell erre jobb bizonyíték.

    „Szerintem 100 lehetséges forgatókönyvből 99-cel erős pontszerző helyen végeztünk volna. Csak egy volt, amiben nem, és éppen ez történt meg. Remélem, hogy cserébe lesznek majd olyan versenyek, amelyeken nem érdemelnénk pontot, de szerencsénk lesz és mégis szerzünk. Mert ez a nap elég igazságtalan volt” – húzta alá a kétszeres világbajnok.

    Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

  • Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

    Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

    A Ferrarinak sikerült tisztességes eredménnyel megörvendeztetnie az imolai rajongókat a kiábrándító időmérő edzést követően. Lewis Hamiltont kivételesen lelkes állapotában lehetett elkapni a leintés után, míg Charles Leclerc elmondása szerint szívvel és könyökkel harcolt.

    Hamilton legjobb eredménye futamon, amióta a Ferrarihoz csatlakozott, a szahíri ötödik hely volt, ezen tudott most egyet javítani az Emilia-romagnai Nagydíjon. Mindezt azok után, hogy csak a 12. helyről rajtolt, s a startnál egy további pozíciót is elveszített Andrea Kimi Antonellivel szemben, akit csak a táv második felére fordulva tudott megelőzni. A brit azonban jól járt azzal a döntéssel, hogy a többséggel ellentétben a kemény keverékeken rajtolt, s csak egyetlen kerékcserével tervezett, de abból is előnyt tudott kovácsolni, hogy a biztonsági autó érkezésekor másodszor is kiállt friss gumikért, így a hajrában Alexander Albont és saját csapattársát, Charles Leclerc-t is megelőzte.

    „Csak négy órát aludtam az éjjel, mert az agyam folyamatosan azon kattogott, hogyan fogunk ma előrejutni. De arra semmiképp nem számítottam, hogy ma negyedikként érhetek célba – nyilatkozta Hamilton mikrofonok sora előtt. – Nem tudtam, hol végezhetünk olyan messziről indulva, de az autó jónak érződött, a csapat pedig fantasztikus munkát végzett a stratégiával, hibátlanok voltak. Lassan megérkezünk. Riccardo [Adami] és köztem remekül ment a kommunikáció. Én is nyugodt voltam, ő is nyugodt volt, a csapat is nyugodt volt, és kiválóan sikerült a kivitelezés. Ha lett volna még néhány körünk, amiket a biztonsági autó alatt elveszítettünk, a dobogóért is harcolhattunk volna” – mondta, a másfél másodperccel előtte befutó Oscar Piastri helyére ácsingózva.

    Hamilton eddigi kimagasló eredménye a szezonban a Kínai Nagydíj sprintversenyén a pole-ból szerzett győzelem, kicsit ahhoz hasonlította ezt a mostani vasárnapját.

    „Kínában éreztem azt, hogy eggyé váltam az autóval, és azóta csak ma történt ilyen ismét. Kína is nagyszerű volt, de mindig jobban szerettem, amikor hátrébbról kell előretörni, hiszen már gyerekkoromban is így csináltam” – fogalmazott a brit, akit most különösen feltüzelt, hogy a Ferrari hazai közönsége előtt tudott jó versenyt futni.

    „Hihetetlen volt ez az élmény a tifosival. Nem tudtam, hányan fognak eljönni, ezért különleges volt számomra látni ezt a tengernyi vöröset, a Tosa kijáratánál lévő óriási Ferrari-zászló pedig a régi időket idézte. Nagyon emlékeztetett arra, ahogy gyerekkoromban a kanapémon ülve szalonnás szendvicset ettem és figyeltem Michael Schumachert, amint itt versenyez. Érdekes volt megtapasztalni ezt a kapcsolódást. Hihetetlen belegondolni, hogy most én ülök a két Ferrari egyikében.”

    Leclerc a két kerékcserére bazírozók csapdájába esett a versenyen, a korai kiállása csak rövid ideig tűnt jó taktikai húzásnak. Emellett a monacóinak két látványos csatája is volt, az egyik még a verseny elején Pierre Gasly kavicságyon való átszánkázásával végződött, a második pedig a leintéshez közeledve, amikor használt gumikon próbált védekezni Alexander Albon ellen. A thai pilóta egyszer szintén a pálya elhagyására kényszerült a Tamburellóban, ám miután a felügyelők leszorításgyanúval vizsgálni kezdték Leclerc-t, a monacói maga elé engedte a Williamst, így ő maga végül a hatodik helyen ért célba.

    „Ez egy olyan verseny volt, ahol szívvel és könyökkel kellett versenyezni. Ha pedig ez a helyzet, mindig a határon autózunk, vagy egy kicsit talán túl is azon. A 11. rajthelyről indulva azonban nem tudtam beletörődni a helyzetünkbe, ezért kockázatokat vállaltam. Pierre ellen nem hinném, hogy hibáztam vagy túllőttem a határon, az versenyszituáció volt. Alex ellen viszont nagyon is a határon voltam” – elemezte délutánját Leclerc.

    Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

  • Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    A McLaren a második és a harmadik helyet szerezte meg az Emilia-romagnai Nagydíjon Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, azt pedig ezúttal sem úszták meg, hogy csapatutasítást kelljen mérlegelniük, de végül némák maradtak a rádiók.

    Piastri az élről, Norris pedig a negyedik helyről rajtolt, ám azt követően, hogy Max Verstappen egy merész bevetődéssel az első kanyarkombinációban átvette a vezetést az ausztráltól, a McLaren egyre kilátástalanabb helyzetbe került a győzelemért folyó harcban. A korai első kerékcsere Piastri szerint még „jó ötletnek tűnt”, hiszen ezzel próbáltak volta Verstappen elé vágni, ám nem számítottak arra, hogy a Red Bullnál egyetlen bokszkiállással fogják abszolválni a futamot.

    „Kicsit csalódott vagyok. Kemény verseny volt, amely során nem sok minden alakult kedvezően számunkra – kezdte nyilatkozatát Piastri az F1TV-nek. – Nyilvánvalóan az első kanyarból nem jöttem ki jól, és a stratégiával is olyan irányt választottunk, ami utólag nem gondolom, hogy a helyes lett volna, pedig akkor még egész jó ötletnek tűnt. Ezt követően minden VSC és biztonsági autó rossz időzítéssel jött számunkra. Így is harmadik lettem, ami rendben van, de nem ilyen délutánra számítottunk.”

    Az Andrea Kimi Antonelli kiesése miatt a pályára küldött biztonsági autó az utolsó tíz körre adott ismét szabad utat a mezőnynek, ekkor Verstappen mögött Piastri és Norris sorakozott, de a hollandnak ekkor sem kellett tartania a közvetlen támadástól, mivel az ausztrál használt gumikon haladt mögötte. A McLaren bokszában ekkor dilemmába kerültek: ha Norrist gyorsan előre engedik, akkor a brit talán még megpróbálhatja megelőzni Verstappent, a két pilótájuk közötti szoros bajnoki harc miatt azonban nem akarták félrehúzódásra kérni a pontversenyt vezető versenyzőjüket.

    Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában

    „Elgondolkodtunk rajta. De meg akartuk hagyni Oscarnak a lehetőséget az újraindításnál – mondta a Sky Sportsnak Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője. – Abból indultunk ki, hogy ha Lando elég gyors ahhoz, hogy megelőzze Maxet, akkor Oscar mellett nagyon könnyen el kell tudnia menni, tudva, hogy milyen használt gumikon haladt. Szóval ha meglett volna a kellő sebességkülönbség, akkor a dolgok maguktól is megoldódtak volna. Elégedettek vagyunk azzal, ahogy végül alakult, és a versenyzők is egyetértenek azzal, hogy mi így versenyzünk.”

    Ebből úgy tűnik, a csapatnál is az volt a domináns érzet, hogy Norris valószínűleg nem tudná megelőzni Verstappent egy közvetlen párharcban. Végül nem is adtak a helycserével kapcsolatos üzenetet a versenyzőiknek, s Norrisnak három körébe telt, mire utat talált a húsz körrel használtabb abroncsokon haladó csapattársa mellett – ezzel a bajnoki tabellán a hátrányát 16-ról 13 pontosra csökkentve.

    „Én voltam jobb gumikon, de semmire nem számítottam – mondta Norris. – Így is kemény csatánk volt az első kanyarban, de ennek így is kell lennie. Én is időt veszítettem, ő is időt veszített, ezzel jár a bajnoki címért folyó harc. Ha a csapat megpróbált volna valakinek a kedvében járni, akkor annak a másik nem örült volna. Szerintem jól kezeltük a helyzetet.”

    Minden idők legjobb Ferrarija motiválja a McLaren csapatfőnökét

  • Horner szerint Verstappen a balesetet kockáztatta a Piastri elleni előzéssel

    Horner szerint Verstappen a balesetet kockáztatta a Piastri elleni előzéssel

    Max Verstappen Emilia-romagnai Nagydíjon aratott győzelméhez fontos lépést jelentett, hogy a rajt után egy távoli bevetődéssel sikerült átvennie a vezetést Oscar Piastritól. Christian Horner szerint az ausztrál a bajnoki pontelőnye miatt sem keménykedett, a Red Bullnál továbbra is legyőzhetőnek tartják a McLarent a vb-címért.

    Bár a start pillanatában úgy tűnt, Verstappen akár még a második helyet is elveszítheti a nála jobban elrugaszkodó George Russell-lel szemben, ám azzal, hogy Piastri igencsak óvatosan közelítette meg az első féktávot a Tamburellónál, nemcsak a mögötte helyezkedő Russellt lassította vissza, de Verstappennek is esélyt adott arra, hogy nagyon rövid féktávot véve becsusszanjon mellé a külső íven. A holland ezzel meg is próbálkozott, s miközben a két autó kis híján összeért, átvette a vezetést.

    Bár később a két kerékcserére is kihajtó Piastri téves taktikai lépése és a verseny VSC-vel, valamint biztonsági autóval való semlegesítése is a kezére játszott, a rajtnál történt előzésnek kulcsszerepe volt abban, hogy Verstappennek kedvezzenek a verseny történései.

    „Maga a rajt nem sikerült különösebben jól, de továbbra is a külső íven maradtam, ami itt az ideális ívet jelenti, és úgy gondoltam, megpróbálom beküldeni az autót kívülről – nyilatkozta az autóból kiszállva az idei második győzelmét szerző holland. – Ez kiválóan működött, és mivel az élre kerültem, a tempómat is szabadon kiautózhattam. Az autó remekül működött, vigyázni tudtam a gumijaimra, és nagyon jó köridőket ki tudtam hozni belőlük. Ez hatalmas javulást jelentett péntekhez képest, aminek igazán örültem. A VSC aztán jól jött a bokszkiálláshoz, és még a kemény gumikon is gyors voltam. Utána a biztonsági autó összehozta a mezőnyt, de az újraindítást is jól kezeltük és haza tudtuk hozni ezt a győzelmet. Az egész verseny kivitelezése, a boksztaktika és a bokszcsapat munkája egyaránt kitűnő volt.”

    Verstappen tíz pontot hozott a most végül harmadik helyen befutó Piastrin, hátránya így 22 egységnyire csökkent, a Red Bullnál pedig okkal érzik úgy, hogy van keresnivalójuk az egyéni bajnoki címért folyó harcban, amelyben a McLaren pilótái egymást is akadályozhatják.

    „Az az első kanyar olyan volt, hogy vagy megcsinálja, vagy eldobja – mondta a győzelmet megalapozó manőverről a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. – Oscar sportszerű volt és hagyott helyet számára, Max pedig nagyon messziről és nagyon céltudatosan vetődött be. Kulcsfontosságú pillanat volt ez, és ekkor látták őt utoljára. Rendkívül jól kezeli az ilyen helyzeteket. Oscar a bajnoki pontelőnyét védi, Max pedig meglátta a rést. Minden egyes hétvégén ezt az ösztönös versenyzőt látjuk benne.”

    „A teljes fókuszunk az egyéni pontversenyen van ,és rendelkezünk egy egyértelmű első számú versenyzővel ehhez.”

    Az Emilia-romagnai Nagydíj volt a Red Bull fennállásának 400. F1-es versenye, amit 124. futamgyőzelmével ünnepelhetett meg a csapat. Ennek a mennyiségnek több mint felét, 65-öt Verstappen szerezte. A bokszból rajtolva a 10. helyen befutó Yuki Tsunoda most is csak pontmorzsákkal tudott hozzájárulni a csapat eredményéhez, így nem is csoda, hogy Horner nem beszél a konstruktőri esélyekről – azon a tabellán is a harmadik helyen állnak, ám 131 pontjuk kevesebb mint a fele annak, amit eddig a McLaren felhalmozott.

    Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában