Címke: Forma-1

  • Norris: Én tudom az igazságot, mások nem

    Norris: Én tudom az igazságot, mások nem

    Lando Norris az ausztráliai szezonnyitó után másodszor szerzett győzelmet az előző versenyen, Monacóban, de nem emiatt esett le nagy kő a szívéről.

    A McLaren versenyzője ezzel 3 pontra megközelítette csapattársát a tabellán, aki az előző időszakban erősebben teljesített nála. Oscar Piastri a Norris két győzelme közötti időszakban 4:2-re nyerte a csatájukat a nagydíjak időmérőin, a brit bevallottan az egykörös tempójával volt elégedetlen. Az időmérős küszködőse több figyelmet kapott a sajtóban, és erre reagált is.

    „Az emberek írhatnak rólam, amit akarnak, engem nem izgat. Mindenkinek megvan a saját véleménye, pedig az esetek 99%-ában nincs igazuk. Az egész csak sz*rság – mondta még a monacói győzelme után Norris, akit a GPblog idézett. – Nem érdekel, mit írnak rólam, amíg én és a csapatom ismerjük az igazságot. Keményen dolgoztam az elmúlt hónapokban, hogy visszaszerezzem azt a lendületet és önbizalmat, ami Ausztráliában megvolt.”

    „Idén mindegyik vasárnap megvolt az önbizalmam, ebből a szempontból nem volt semmi új. Szombatonként lett volna rá nagyobb szükségem – ismerte el. – A szombati teljesítményemre büszkébb voltam, mint a vasárnapira. Nem csupán azért, mert a pole Monacóban megalapozza a győzelmet, hanem mert bármelyik pályán büszke lettem volna rá, hogy megtörtént az áttörés.”

    Ezt a hétvégén tudja legközelebb bizonyítani Barcelonában, a Spanyol Nagydíj menetrendje itt tekinthető meg. Norris számára azért is fontos a világbajnoki küzdelemben, hogy összeszedje magát szombatonként, mert Piastri egyik hiányossága korábban az időmérős tempó volt, és ő ezen képes volt javítani az idei szezonra.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • A ChatGPT-től kért vezetési tanácsokat a 370-nel falnak csapódó korábbi F1-es pilóta

    A ChatGPT-től kért vezetési tanácsokat a 370-nel falnak csapódó korábbi F1-es pilóta

    Az idei Indy 500 után a 48 éves veterán elárulta, miként vette igénybe a ChatGPT-t ahhoz, hogy a jövőben ne kövessen el olyan hibát, amit az egyik kerékcserénél elkövetett.

    A mesterséges intelligencia térnyerése természetesen az autósportban is tetten érhető, és a különböző csúcssorozatok csapatai előszeretettel használják is, olyasmiről azonban eddig nem hallhattunk, hogy egy pilóta a ChatGPT-től kér tanácsot arra vonatkozóan, hogy mit csináljon másként vezetés közben. A Forma–1-ben 2002 és 2008 között a Jordan, a BAR és a Super Aguri színeiben összesen 90 nagydíjon részt vevő, ezeken egy dobogós helyezést szerző (ezzel ő a három japán egyik, akiknek ez sikerült), majd az IndyCarban ennél sokkal sikeresebb karriert futó (6 győzelem, 14 dobogó, 10 pole, két Indy 500-siker) Takuma Sato azonban most elárulta, ő pontosan ezt tette az idei Indianapolis 500 után.

    Az idei verseny felkészülése során hatalmasat bukó, 375 km/órával falnak csapódó Sato 48 évesen is megmutatta, hogy még mindig képes nagyon magas szintű teljesítményre, hiszen a második helyre kvalifikálta magát a legendás futam 109. felvonására, majd a verseny előtti utolsó edzésen a 2. helyen hangolt. Ezután az Indy 500-at is jól kezdte, és összesen 51 kört töltött az élen (ezzel végül első lett ebben a mutatóban), ám a harmadik bokszkiállását elrontotta, mert túlcsúszott a kerékcserére kijelölt helyen. A szerelőinek ezután vissza kellett tolnia az autót, amivel a japán annyi időt veszített, hogy nem maradt esélye az élmezőnyben végezni, és végül a 11. helyen intették le (ami Marcus Ericssont és Kyle Kirkwood kizárásával 9.-re módosult utólag).

    94 G-s becsapódás 375 km/órával – korábbi F1-es pilóta óriási bukásával indult az Indy 500 felkészülése

    Sato utólag pedig elmondta, a ChatGPT-től két tanácsot, hogy megtudja, mennyivel kellett volna korábban a fékre lépnie a kiállásnál.

    „Az autó igazán jól működött, az első két bokszkiállás is nagyon jó volt, de aztán sajnos a harmadikat elrontottam. Hat lábbal (1,8 méter) túlmentem, az emberek pedig azt gondolhatják, hogy akkor miért nem fékeztél egy másodperccel korábban? Mondtam, hogy ez igaz, de fontosak a részletek. Magamtól nem tudtam kiszámolni, ezért megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy ha 60 mérföld/órás bokszutcai sebességnél 6 lábbal mentem túl, akkor mennyivel korábban kellett volna fékeznem? És azt mondta, hogy 0,07 századmásodperccel. Ennyivel kellett volna korábban fékeznem. Majd egy tized a tökéletes kiálláshoz. Ezt mondta, úgyhogy legközelebb megpróbálom” – közölte mosolyogva a japán pilóta az IndyCar on FOX Facebook-oldala által közzétett videóban.

    Nem mintha nem hinnénk Satónak, de próbaképpen mi is feltettük ugyanezt a kérdést, a ChatGPT pedig a számítás levezetése után nekünk is ezt az értéket adta meg: „Kb. 0,068 másodperccel kellett volna korábban elkezdenie a fékezést, hogy pontosan a kijelölt helyen álljon meg, feltételezve egyenletes lassulást és 60 mph sebességet.”

    Ezután megkértük, hogy vegye figyelembe egy IndyCar fékezési teljesítményét is. Megtette, de érdemben ez sem változtatott az eredményen, mert így 0,072 másodperc jött ki.

    Nem sokon múlt, hogy példátlan módon a győztest kelljen kizárni az Indy 500-ról

  • Így nézett volna ki Hamilton fél évszázada a Ferrari versenyzőjeként?

    Így nézett volna ki Hamilton fél évszázada a Ferrari versenyzőjeként?

    A Formula 1 Life Facebook-oldalán tettek közzé egy bejegyzést, amiben az F1 mezőnyének 12 pilótáját a mesterséges intelligencia megpróbálta megrajzolni, hogyan nézett volna ki, ha 1970-ben versenyzik.

    A portrékon korhű versenyzői öltözetbe transzformálta az illetőket a mesterséges intelligencia, és át is nevezte őket a nemzetiségük alapján. A tanulási minta alapján valamiért mindenáron bajszosnak gondolt mindenkit, igaz, a Franz Hermann névre átkeresztelt Max Verstappen arcán csak pelyhedzik a szőrzet, (akinek nincs meg a sztori a névválasztás hátteréről, itt olvashat róla bővebben.), és a rövid frizura sem volt opció.

    Fernando Alonso (Ramon Miguel néven) meglehetősen hasonlít a korszak egyik híres pilótájára, Clay Regazzonira, aki történetesen tényleg bajszos volt, míg Lando Norris és Nico Hülkenberg például nagyon úgy néz ki, mint egy korabeli popikon. A végeredményről ítélkezzen mindenki saját maga.

  • Ez a Spanyol Nagydíj menetrendje

    Ez a Spanyol Nagydíj menetrendje

    Az F1 következő helyszínén lép életbe a szigorított ellenőrzés az első szárnyak hajlékonyságának mérésére, ezért árgus szemekkel figyelhetjük, mindez változtat-e valamit az erősorrenden. Hétvégi autósport-menetrend.

    F1, Spanyol Nagydíj

    • május 30. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 30. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: M4 Sport
    • május 31. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • május 31. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • június 1. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    A Spanyol Nagydíj otthona egy ideig utoljára lehet Barcelonában, hiszen jövőre elvileg Madridba költözik a verseny, amennyiben nem szembesülnek megoldhatatlan akadályokkal a szervezők az előkészületek során. A gyors barcelonai pályán sokat számít az aerodinamika, és elég meleg időjárás várható a hétvégén, 26-27 °C körüli csúcshőmérséklettel.

    Még Räikkönennél is hidegvérűbb lenne Piastri?

    F2, Barcelona

    • május 30. péntek: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
    • május 31. szombat: futam 14:15-, közvetítés: M4 Sport
    • június 1. vasárnap: futam 10:00-, közvetítés: M4 Sport

    F3, Barcelona

    • május 30. péntek: időmérő 15:05-, közvetítés: M4 Sport
    • május 31. szombat: futam 10:05-, közvetítés: M4 Sport
    • június 1. vasárnap: futam 8:30-, közvetítés: M4 Sport

    Formula E, Sanghaj

    • május 31. szombat: időmérő 4:20-
    • május 31. szombat: futam 9:05-, közvetítés: Eurosport 2
    • június 1. vasárnap: időmérő 4:20-
    • június 1. vasárnap: futam 9:05-, közvetítés: Eurosport 2

    IndyCar, Detroit

    • május 31. szombat: időmérő 18:00-, közvetítés: MATCH4
    • június 1. vasárnap: futam 18:52-, közvetítés: MATCH4

    IMSA, Detroit

    NASCAR, Nashville

    Cup Series

    • június 2. hétfő: futam 1:00-, közvetítés: ARENA4

    Xfinity Series

    • június 1. vasárnap: futam 1:30-, közvetítés: ARENA4

    Truck Series

    • május 31. szombat: futam 2:00-, közvetítés: ARENA4

    Az F1 főnökének ezért okozott örömet az abszurd monacói verseny

  • Olyasmit ért el a Hungaroringen nyerő Ferrari, amit soha senki, most 6,4 milliárdért vették meg

    Olyasmit ért el a Hungaroringen nyerő Ferrari, amit soha senki, most 6,4 milliárdért vették meg

    A Michael Schumacher által valaha vezetett összes Forma–1-es autó közül a legdrágábbá vált az a 2001-es Ferrari, amelyet a múlt hétvégén árvereztek el Monacóban. Az F2001-es kódjelű modell 211-es sorozatszámú kasztnijával a német klasszis három futamon vett részt, amelyek közül kettőt, a Monacói és a Magyar Nagydíjat megnyert, azaz ezzel az autóval biztosította be a Hungaroringen a negyedik világbajnoki címét. Az F2001-est a helyszínről licitáló vevő 18,1 millió dollárért, átszámítva 6,4 milliárd forintért vásárolta meg, ezért pedig nemcsak egy működő autólegendát vásárolt, hanem egy olyan modellt, amely a Ferrari történetében egyedülálló dolgot vitt véghez.

    Hogy mi volt ez, az kiderül az alábbi videóból:

  • Az egyik motorgyártó már tudja, hátrányban lesz az új F1-es korszak elején

    Az egyik motorgyártó már tudja, hátrányban lesz az új F1-es korszak elején

    Mattia Binotto, az Audi F1-es csapatfőnöke szerint sok idő kell majd a mostani Sauber megerősítéséhez is.

    Az eddig Sauber néven futó csapattal jövőre Audi néven találkozhatunk, amely régóta az F1-es mezőny hátsó fertályában tartózkodik. Nem lesz könnyű világbajnoki címre esélyes alakulatot faragni belőlük, és Binotto nem is akar türelmetlenül irreális céldátumokat kitűzni a különböző mérföldkövekhez.

    „Amikor a Ferrarinál dolgoztam, Michael [Schumacherrel] fantasztikus korszakunk volt, de mindegyik csapatnak szüksége van az építkezésre. Jean Todt 1993-ban érkezett Maranellóba, és csak 2000-ben nyertük meg a bajnokságot először – jelentette ki az Autosportnak. – És nem ez az egyetlen példa, elég a McLaren felzárkózására tekinteni, ami szintén nem volt gyors. Idő kell, mire kialakítjuk az infrastruktúrát, az eszközöket, a stábot, a szervezetet és a kultúráját.”

    Máshol híján vannak a hasonló önmegtartóztatásnak: az Alpine-ból például már 2027-re világbajnoki címre esélyes csapatot akar faragni Flavio Briatore.

    „Az Audi német munkakultúrát próbál kialakítani egy saját karakterű svájci csapatnál. Nem lesz egyszerű egységbe kovácsolni az új és a régi szakembereket. A munkakultúra az általános magatartást, hozzáállást jelenti, és nem meglepő módon időbe telik létrehozni. Három évig tart kiépíteni, majd további két év kell ahhoz, hogy az megszilárduljon” – mondta Binotto, aki szerint valójában mégsem annyira nehéz jó munkaerőt toborozni a svájci székhelyű csapathoz, mint azt a közvélekedés tartja. (Az F1 közismerten erőteljesen angliai központú.)

    „Meggyőződésem, hogy egy év múlva másképp kérdeznek erről, méghozzá azt, hogyan sikerült ilyen sok embert ide csábítanom?” Az istálló azért nemsokára megnyitja az angliai telephelyét is.

    Az Audi csapatfőnöke elismerte, hogy nem az övék lesz az etalon erőforrás az F1 új, jövőre kezdődő korszakának kezdetén. „Magam is voltam mérnök. Jól tudom, hogy a mostani motorok már jóval összetettebbek, mint bármelyik néző el tudná képzelni. Olyan elképesztően fejlett egységek jönnek, amilyeneket korábban még senki sem alkotott. Minden még nehezebb lesz – mondta. – Tudjuk, hogy nem 2026-ban érünk a csúcsra. Nem a miénk lesz a legjobb erőforrás, de hiszek benne, hogy a megfelelő útirányt fektettük le.”

    Az Audi számára nem csak az lesz nehézség, hogy F1-es motort még sohasem csinált, hanem az is, hogy nem lesz másik istállója ügyfélként, így kevesebb adatra tud majd támaszkodni. A Sauber eddig a Ferrari erőforrását használta.

    A Mercedes az F1-es mélypontjára jutott, és már Alonso is közelít a minardis évekhez

  • Leclerc sok időt áldozott rá, mégsem ment semmire az ötleteivel

    Leclerc sok időt áldozott rá, mégsem ment semmire az ötleteivel

    Charles Leclerc a szombati estén sok időt töltött azzal, hogy kitalálja, miként lephetné meg Lando Norrist a Monacói Nagydíjon.

    Ahogy oly gyakran lenni szokott, Monacóban az időmérő döntötte el a győzelem sorsát, és Norris azon legyőzte a pole-ra a legnagyobb esélyesnek tűnő hazai versenyzőt, a futamon pedig nem változott közöttük a sorrend. Leclerc árnyékként követte a McLarent, de igazán veszélyesnek egyszer sem bizonyult rá – jóllehet, a Ferrari pilóta elárulta, volt több terve a spájzban az előzésre, és azt nem is gondolta lehetetlennek.

    „Amíg Max [Verstappen] haladt az élen, a végsőkig hittem benne. Előtte egész éjjel azon gondolkodtam, melyik az a két-három hely, ahol próbálkozhatnék Lando ellen. Minden kockázatot készen álltam bevállalni a győzelemért” – mondta Leclerc.

    „Sajnos azonban egyszer sem adódott rá lehetőségem. Volt két-három kör, amikor úgy voltam vele, talán megpróbálom, de Lando egyből kiszúrta ezt és jól védekezett. Nem tudtam próbálkozni, nem adódott lehetőségem rá.”

    Verstappen természetesen csak azért állt sokáig az 1. helyen, mert az utolsó pillanatig kivárt az előírt második kerékcsere teljesítésével.

    Egyetlen tényleg lassú versenyzője volt a monacói futamnak, és ez Lewis Hamilton

  • Még Räikkönennél is hidegvérűbb lenne Piastri?

    Még Räikkönennél is hidegvérűbb lenne Piastri?

    Száraz humor, kordában tartott érzelmek: az F1-es pontversenyt vezető Oscar Piastri a saját tulajdonságairól beszélt.

    Az ausztrál versenyzőnek ez a harmadik idénye, és már előzőleg is mutatott jeleket a rátermettségéről, hogy megfelelő autóban ülve nagy tettekre lehet képest. Piastri idén a világbajnoki címért harcol, és eddig elég higgadtan kezeli a nyomást, nem ingott meg izzasztóbb helyzetekben – ez főleg Lando Norrishoz képest látványos, aki bizony az első ilyen évében nem mindig reagált így az ilyesmire.

    A BBC arról faggatta, mennyire látszat a nyugalma, és hogy a nyilvánosságtól távol is így viselkedik-e. „Azt nem tudom, hogy ez a génjeimből ered-e, de tudatosan sok energiát fektetek abba, hogy ez megmaradjon. Kicsit talán jobban magától jön, mindenesetre igyekszem abba a tartományba kerülni, amiben nyugodt vagyok. Emberi lény vagyok, érzelmekkel, amiket kordában kell tartanom. Ez az egyik erősségem” – nyilatkozta az interjúban, amiben Piastri többek között arról beszélt, miben hasonlít Max Verstappenre.

    „Az idő 99%-ában pont olyan nyugodt vagyok, mint amilyennek látszom. Viszont nyilván vannak pillanatok az autóban, amik próbára teszik a temperamentumomat. Nem nagyon foglalkoztat a felhajtás, de értékelem a kapott támogatást. Azért vagyok itt, hogy versenyautót vezessek, amit imádok. Szeretek gyorsan menni, legyőzni másokat. Úgy érzem, elég egyszerű ember vagyok.”

    A cikk veterán szerzője, Andrew Benson a cikkben „talán minden idők leghiggadtabb F1-es versenyzőjének” nevezte Piastrit, amiben úgysem lehet igazságot tenni: természetesen sok klasszis maradt nyugodt a legfeszültebb szituációkban is; sokan bizonyára a legutóbbi finn világbajnokokat Mika Häkkinent és Kimi Räikkönent tekintik etalonnak ebből a szempontból.

    Piastri örül, hogy a McLaren nem akarja őt beszabályozni. „Száraz a humorom, nem sokszor használom, de én ilyen vagyok. Ebben a sportban könnyű elveszni, ha valaki nem önmagát adja, ha betokozzák valami hozzá nem illőbe. Úgy érzem, önmagam lehetek. Azt gondolom, több rutinnal és jó eredményekkel mindenki komfortosabb lesz, és utána jobban kibújik a csigaházából. Én azonban nem élek a csigaházamban, egyszerűen ilyen vagyok” – mondta az ausztrál.

    Az idén a nagydíjak felét megnyerő pilóta továbbra is vezeti a világbajnoki tabellát.

    Bicskanyitogató előnyt jósol Piastrinak a korábbi világbajnok, amiből szerinte Hamilton is profitált

  • A Mercedes az F1-es mélypontjára jutott, és már Alonso is közelít a minardis évekhez

    A Mercedes az F1-es mélypontjára jutott, és már Alonso is közelít a minardis évekhez

    A Monacói Nagydíj hétvégéjén a pályán zajló abszurd jelenetekből néhány szélsőséges eredmény is kisült. Lando Norris, Fernando Alonso, a Williams és a Mercedes a statisztikai összefoglaló fókuszában.

    A McLaren 2007 óta először szerzett pole-t és 2008 óta először nyert futamot Monacóban. A hosszú kihagyás ellenére még mindig magasan ők a pálya legsikeresebb csapata, 16-szor nyertek itt, míg a második Ferrari csak 10-szer. Bár a wokingi istálló az F1 történetének második legeredményesebbje, a jelenlegi naptár pályái közül csak Monacóban és a Hungaroringen (és Miamiban holtversenyben) rendelkeznek ők a legtöbb győzelemmel.

    A hatodik elsősége felé haladva Norris egy fontos mérföldkövet is elért: immár elmondhatja magáról, hogy ő az, aki a legtöbb versenykört tette meg a McLaren színeiben: 7774-nél tart, és a monacói futam során vette át a lista első helyét David Coulthardtól.

    Amellett viszont, hogy ő versenyzett a legtöbbet a McLarennel, más mutatókban nem áll ilyen jól a csapat örökranglistáján: élen töltött körökben csak a 8., győzelmek számában csak a 10., dobogós helyekben 7., rajtelsőségekben az 5. legjobb mclarenes. A csapattal töltött versenyek listájának második helyén most érte be Jenson Buttont 136-tal, és az év végén itt is átveheti a vezetést a 150-nel álló Coulthardtól.

    A Williamsszel 20 éve nem fordult elő, hogy mindkét autójával a legjobb tíz között zárjon Monacóban: 2005-ben 2. és 3. helyet szerzett Nick Heidfeld és Mark Webber, most Alexander Albon és Carlos Sainz a minimális 9. és 10. hellyel szakította meg ezt a rossz sorozatot.

    Beszédesebb viszont a grove-i csapat felfelé ívelő formája kapcsán, hogy zsinórban a negyedik futamon voltak pontszerzők mindkét autóval, és ilyen is csak a 2016-os szezon elején történt velük utoljára, a Valtteri Bottas és Felipe Massa nevével fémjelzett legutolsó, rövid felvirázásuk végén.

    A Haasnak Esteban Ocon 7. helye tette különlegessé a Monacói Nagydíjat, hiszen ez a csapat legjobb eredménye a pályán.

    Így lehetne épkézláb F1-es versenyt rendezni Monacóban, ha félretesszük a viccet

    Ritkán fordul elő, hogy két csapattárs ugyanazon a futamon szerezze meg karrierje legjobb helyezését, most viszont ez történt a Racing Bullsnál, hiszen Isack Hadjarnak a 6., Liam Lawsonnak a 8. hely egyaránt az eddigi csúcsot jelenti.

    A Mercedes gyári csapata az F1-es ténykedése egyik mélypontjára jutott azzal, hogy egy műszaki és egy vezetői hiba miatt csak a 14. és a 15. helyre kvalifikáltak az autói George Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel. Már egyáltalán az is rendkívüli fejlemény, hogy egy versenyzőjük se jusson be az időmérő utolsó szakaszába, ilyen legutóbb a 2022-es Emilia-romagnai Nagydíjon történt velük, azt megelőzően pedig egészen a 2012-es Japán Nagydíjig kell visszamennünk egy ilyen esetért, mielőtt még élcsapattá váltak volna.

    Arra viszont még sohasem volt példa a csapat 325 nagydíjat számláló történetében, beleértve az 50-es évekbeli rövid szereplésüket, majd a 2010-es visszatérésük óta eltelt időt, hogy az előrébb végző autójuk is csak a 14. helyre kvalifikáljon – minden időmérőn volt legalább egy ennél jobb helyezésük.

    Az elrontott időmérő után pedig a futamból sem tudtak semmit kihozni a Mercedesnél: 2011 után ez mindössze a második alkalom, hogy pont nélkül távoztak a Monacói Nagydíjról.

    Fernando Alonso még a szezonjának nyolcadik versenye után is pont nélkül áll a bajnokságban, ez pedig már a legrosszabb mclarenes szezonjánál is rosszabb kezdés számára: akkor az idény első versenyén ugyan nem állt rajthoz, de a saját nyolcadik futamán azért már összejött neki az egy pontot érő 10. hely. Ennél a mostaninál tehát már csak a 2001-es debütálószezonjában, a Minardival kezdett eredménytelenebbül. Abban az évben a 12. futamán szerzett egy (akkoriban még pontot nem érő) 10. helyet, így még van négy versenye, hogy ne múlja alul azt a teljesítményt is.

    A kriminális méreteket öltő feltartogatósdi végül azt eredményezte, hogy csak öten nem kerültek körhátrányba, ez pedig az utóbbi évek egyre szorosabb mezőnyében már igencsak ritka. Legutóbb a 2022-es Osztrák Nagydíjon értek célba ilyen kevesen a győztessel azonos körben, Monacóban pedig 2014-ben fordult elő hasonló, amikor csak négyen nem kaptak kört.

    Egyetlen tényleg lassú versenyzője volt a monacói futamnak, és ez Lewis Hamilton

  • Sajtó: A paddock egyik legsikeresebb alakját környékezte meg a nagy váltást fontolgató Ferrari

    Sajtó: A paddock egyik legsikeresebb alakját környékezte meg a nagy váltást fontolgató Ferrari

    Lewis Hamilton tavalyi megszerzése után idén az F1-es paddock egy másik prominens személyiségét szeretné magához csábítani a Ferrari a Bild értesülései szerint.

    A német lap ugyanis azt állítja, hogy a Ferrari nemrég megkereste egy ajánlattal Christian Hornert, a Red Bull csapatvezetőjét, hogy csatlakozzon hozzájuk, átvéve Frédéric Vasseur helyét az istálló élén.

    Horner a mezőny legrégebb óta szolgáló csapatfőnöke, idén már 21. évét tölti a Red Bull élén, ezen időszak során nyolc egyéni és hat konstruktőri címhez segítette hozzá az istállót. Ugyanakkor az energiaitalosoknál a tavalyi év elején kirobbant belharc óta a nyilvánosság előtt is közismert, hogy nincs harmónia a vezetőségben Horner, a tanácsadó Helmut Marko és a tulajdonosok között. Az elmúlt egy év során többször is felmerült, hogy a brit szakvezető hamarosan távozhat az istállótól, bár a legutóbbi pletyka, miszerint az Alpine-tól távozó Oliver Oakes veheti át a helyét, egyelőre nem tűnik megalapozottnak.

    A Ferrarinál idén harmadik éve Vasseur irányítja a csapatot, és bár jelentős szervezeti átalakításokat foganatosított, az istállónak továbbra sem sikerült elérnie a várt áttörést: noha tavaly nem voltak messze a konstruktőri címtől, idénre látványosan visszaestek a relatív erősorrendben, nyolc futam alatt összesen két dobogó a mérlegük.

    A Bild szerint John Elkann, a Ferrari elnöke nem elégedett az idén látottakkal, s az istálló legfelső vezetése intézett megkeresést Horner felé, akinek szerződése a feltételezések szerint az idei év végén lejárna a Red Bullnál.

    A paddock legkarakteresebb csapatfőnökének megszerzése hasonló horderejű húzás lenne, mint Hamilton leigazolása volt az idei évre. A Bild cikke azonban nem hagyja a levegőben lógni a sztorit: értesüléseik szerint Horner továbbra sem szándékozik elhagyni a Red Bullt, így a Ferrari megkeresése (ami már nem az első volt az elmúlt két évtized során) egyelőre süket fülekre talált.

    A Ferrari csapatfőnöke csak félrebeszélt Hamilton mérnökének sértődése kapcsán