Címke: Forma-1

  • Ferrarit kritizáló Instagram-posztot kedvelt Lewis Hamilton

    Ferrarit kritizáló Instagram-posztot kedvelt Lewis Hamilton

    Lewis Hamilton egy kedveléssel adta a világ tudtára, hogy miként gondolkozik a jelenlegi helyzetéről a Ferrarinál?

    Lewis Hamilton az eddigi kilenc, Ferrari pilótájaként töltött F1-es hétvégéjén mindössze egy sprintgyőzelmet és egy, szintén sprinten elért dobogós helyezést tud felmutatni, miközben a legjobb ötbe nagydíjon csak három alkalommal került be. Ami pedig ennél is aggasztóbb a hétszeres világbajnok szemszögéből nézve, hogy nem látni a fejlődés vagy előrelépés jeleit, hiszen a legutóbbi futamot, a Spanyol Nagydíjat nevezte az eddigi legrosszabb versenyének.

    Mindezt fűszerezik a közte és mérnöke közötti kommunikációs nehézségek, amelyeket a közvetítésekben milliók hallhatnak, és amelyek csak erősítik azt a képet, hogy a 40 esztendős pilóta beilleszkedése Maranellóban minden, csak nem gördülékeny.

    Hamilton emellett nem riad vissza a kritikus megjegyzésektől sem, noha összességében igyekszik pozitívnak maradni a nyilvánosság felé. A minap azonban kedvelt az Instagramon egy viszonylag kritikus hangvételű posztot, szúrta ki a Motorsport Week, majd visszavonta a kedvelést. Hogy csak véletlenül rossz helyre nyomott, vagy szándékosan ment a like, nyilván nem tudjuk, de a poszt tartalma alapján aligha lenne meglepő, ha a hétszeres világbajnok tudna azonosulni az ott leírtakkal.

    „Mély csalódottság tölti el az embereket, ahogy figyelik Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolásának kibontakozását az idei szezonban – kezdődik a bejegyzés. – Miközben a remény a történelmi 8. vb-címére továbbra is él, a valóságot egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni. A kapcsolat, noha papíron ikonikus, eddig a pályán nem szállította az eredményeket. A Ferrari jelenlegi csomagjában nincs meg a következetesség és tempó, amire Lewisnak szüksége van. A technikai problémák mellett úgy néz ki, egyre nagyobb a szakadék a stratégiai döntésektől kezdve a csapat kommunikációjáig. Az is világos, hogy a kulturális különbségek is szerepet játszhatnak. Lewis, egy sokat látott brit versenyző, most egy olasz struktúra és stílus által dominált környezetben működik, az alkalmazkodás pedig nem zökkenőmentes.”

    „Eddig az egyetlen dobogós helyezése sprintfutamon jött, azóta pedig visszacsúszott a középmezőnybe, legutóbb 8. helyen végzett (valójában 7., ami Verstappen büntetése után 6. lett – a szerk.), ami messze van attól, ahová egy hétszeres világbajnok tartozik. Rajongókként továbbra is hiszünk a képességeiben, hogy történelmet írjon, de ez a szezon bizonyítja: az örökség önmagában nem nyer versenyeket, azt a teljesítmény és a szinergia teszi.”

    Hogy Hamilton a hétvégei Kanadai Nagydíjon mire lehet képes, az nyilván a Ferrari teljesítményétől is függ, de semmi jel nem utal arra, hogy amennyiben a maranellóiak jó formában lesznek, akkor ne Charles Leclerc legyen a két versenyző közül az eredményesebb.

    Ez lenne a borzasztó igazság Lewis Hamilton jelenéről?

  • Alonsóval érvelve tart ki Briatore a buktának látszó döntése mellett

    Alonsóval érvelve tart ki Briatore a buktának látszó döntése mellett

    Franco Colapinto egyelőre gyengébben teljesít az elődjénél, Flavio Briatore viszont nem gondolja tévedésnek a szezon közbeni versenyzőcserét az Alpine-nál.

    Hat nagydíj: ennyi jutott idén Jack Doohannek az Alpine versenyzőjeként, nagyjából annyi, amire sokan számítottak attól a pillanattól, hogy a csapat leigazolta a kispadra a Williamsnél tavaly váratlanul és jól bemutatkozó argentin pilótát. Colapinto azonban nem robbantott bankot, a nyers tempó megítélése szempontjából legalkalmasabb mércén még kevésbé jól is szerepelt, mint Doohan.

    Ennek megítélésére az időmérők első felvonásai a legpontosabbak, mivel onnan nem minden esetben jutottak tovább: Colapinto hátránya Pierre Gasly-tól 2,5–6 tizedmásodperc között változott, míg Doohan többször megelőzte csapattársát vagy lényegében vele azonos eredménnyel végzett, illetve amikor lassabbnak bizonyult nála, a lemaradása 3–7 tizedmásodperc között volt.

    Briatore ennek ellenére nem bánta meg a versenyzőcserét, és kiáll a döntése mellett. Utóbbit, vagyis a döntés megvédését egy múltbeli példával magyarázza. „Ugyanígy cselekedtem, amikor a fiatal Fernando Alonsónak adtam esélyt a tapasztaltabb Jenson Button helyett. A brit média dühöngött, de nekem volt igazam. Egy menedzser mindig magára marad a legnagyobb döntéseknél, és mások számára csak később derül ki, hogy helyesen választott” – nyilatkozta a Corriere Della Serrának.

    A konkrét eset 2002-ben történt, amikor a Renault csapatfőnökekén Briatore úgy határozott, a harmadik szezonjában járó Buttont lecseréli Alonsóra. Ez valóban jól sült el, még Button számára is, aki a BAR Hondánál talált menedéket, ahol később világbajnok lett (amikor az istállóból Brawn GP lett). Colapinto elvileg öt nagydíjat kapott a bizonyításra, a hétvégi kanadai futam a negyedik lesz a mintában, ám Briatore azóta kijelentette, nem tud olyan kitételről, hogy ennyi ideje lenne az argentinnak. Az ő védelmében annyit lehet hozzátenni, hogy ő nem vett részt a szezon előtti tesztelésen, hanem a nagydíjak során kellett, kell ismerkednie az Alpine autójával.

    „Hét világbajnok címet szereztem a Forma–1-ben. Az első után hat percig egyedül ültem a motorhome-ban, miközben az újságírók kint ordibáltak, nekem viszont csupán az járt a fejemben, hogy azta mindenit, megnyertük a bajnokságot” – tette hozzá Briatore, aki a hetes számmal Michael Schumacher és Fernando Alonso Benettonnal, illetve Renault-val szerzett két-két vb-címére, valamint az említett csapatok összesen három konstruktőri bajnok címére gondolt.

    Briatore még mindig tagadja a szerepét az ütközésbotrányban

  • Ez a Kanadai Nagydíj és Michelisz Norbert versenyeinek menetrendje

    Ez a Kanadai Nagydíj és Michelisz Norbert versenyeinek menetrendje

    Az F1 következő állomása Kanada, de közben nézhetjük a Le Mans-i 24 órás versenyt és a TCR World Tourt is Michelisz Norberttel.

    F1, Kanadai Nagydíj

    • június 13. péntek: edzés 19:30-20:30, közvetítés: M4 Sport
    • június 13. péntek: edzés 23:00-0:00, közvetítés: M4 Sport
    • június 14. szombat: edzés 18:30-19:30, közvetítés: M4 Sport
    • június 14. szombat: időmérő 22:00-, közvetítés: M4 Sport
    • június 15. vasárnap: futam 20:00-, közvetítés: M4 Sport

    Montrealban gyakran fordulatosak az események, de csapadék jelen állás szerint nem várható, idén 20 °C körüli hőmérséklet fogadhatja az F1 mezőnyét. Az időjárás helyett inkább a kanadai erdőtüzek füstje okozhat zavart.

    Piastri egy legendás sportoló edzésmunkáját isteníti, ami számára elérhetetlen

    WEC, Le Mans-i 24 órás

    • június 14. szombat: futam 16:00 – június 15. vasárnap 16:00, közvetítés: Eurosport 1

    Már szerdán elkezdődött a legendás verseny programja, amelynek részletes beharangozóját ebben a cikkünkben olvashatják.

    TCR World Tour, Valencia

    • június 14. szombat: időmérő 11:15-, közvetítés: Sport 1
    • június 14. szombat: futam 16:50-, közvetítés: Sport 1
    • június 15. vasárnap: futam 10:40-, közvetítés: Sport 1
    • június 15. vasárnap: futam 15:30-, közvetítés felvételről 18:00-tól: Sport 1

    Michelisz Norbert szezonja rosszul kezdődött, de a bajnokság második állomása lehetőséget kínál a javításra.

    F1 Academy, Montreal

    • június 14. szombat: időmérő 1:30-
    • június 14. szombat: futam 15:15-
    • június 14. szombat: futam 20:50-
    • június 15. vasárnap: futam 16:55-

    IndyCar, Gateway

    • június 14. szombat: időmérő 21:00-, közvetítés: MATCH4
    • június 16. hétfő: futam 2:00-, közvetítés: MATCH4

    NASCAR, Mexikóváros

    Cup Series

    • június 15. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: ARENA4

    Xfinity Series

    • június 14. szombat: futam 22:30-, közvetítés: ARENA4

    Megérkezett a Forma–1 2026-os versenynaptára, változott a Magyar Nagydíj időpontja!

  • Ezekben erősek és gyengék idén az F1-es csapatok autói

    Ezekben erősek és gyengék idén az F1-es csapatok autói

    A The Race még a Monacói Nagydíj előtt gyűjtötte össze ezeket, de a megállapítások alapvetően ugyanúgy érvényesek az F1-es autókra.

    A szezon harmada és fele között tartva már sokféle pályán, sokféle időjárási körülmény között járt az F1 mezőnye, így viszonylag jól kirajzolódott a kép az egyes autók erősségeiről és hiányosságairól. A fejlesztések ugyan változtathatnak ezen a továbbiakban, de a jövőre érkező új szabályrendszer miatt nagy dobásra már senkitől sem érdemes számítani, a kapacitásokat nagyrészt áthelyezték a csapatok a 2026-os modell fejlesztésére. (A Williams volt az első, amelyik ezt lényegében beismerte.) Az egyes autókról tett megállapításokat a konstruktőri tabella pillanatnyi állása alapján mutatjuk be.

    McLaren

    előny: nagy leszorítóerő a különböző tempójú kanyarokban, hátsó gumik hőmérsékletének kordában tartása

    hátrány: a pilóták nehezen érzik az első tengely viselkedését

    Az idei F1-es bajnokságnak a McLaren vágott neki favoritnak, és nagyon jó úton jár ahhoz, hogy hosszú idő után valamelyik versenyzője nyerje a vb-címet. A fölényüket jelzi, hogy a riválisok próbálják sarokba szorítani őket különböző vádakkal, de úgy néz ki, sem a szárnyak hajlékonyságát, sem a hátsó gumik hűtését érintő hivatalos intézkedések nem törték meg a wokingiak lendületét.

    Ferrari

    előny: versenytempó

    hátrány: kompromisszumokra kényszerülnek a hasmagassággal

    Az időmérők jelenleg nem a Ferrari barátai, Charles Leclerc viszont vasárnaponként időnként szép pillanatokkal örvendezteti meg a csapat szurkolóit. A pattogás problémája az élmezőnyben őket érinti a leghosszabb ideje valamilyen mértékben, ez kényszeríti őket az autó hasmagasságának magasabbra állítására, ami miatt nem tudják kihasználni a benne rejlő potenciált.

    Semmi nem lesz a Ferrariból, amíg nem Hamiltonra fejleszti az autót?

    Mercedes

    előny: nagy leszorítóerő a különböző tempójú kanyarokban, jó aerodinamikai hatékonyság, jó kigyorsítás

    hátrány: meleg időjárás

    A konstruktőri értékelésben a harmadik helyen áll a Mercedes úgy, hogy az egyéniben George Russell megelőzi a ferraris Leclerc-t. Az Ezüstnyilaknál gondot okozhatnak a nyári melegben rendezett futamok – ebben a jelek szerint nem léptek előre tavaly óta.

    Red Bull

    előny: jó tapadás a gyors kanyarokban

    hátrány: rossz egyensúly a sok különböző tempójú kanyarral rendelkező pályán, hátsó gumik hőmérsékletének kordában tartása

    Jól dokumentált, mennyire kiemelkedően vezeti Max Verstappen a nehezen kiismerhető autót, ám ez sem elég minden pályán ahhoz, hogy tartsa a lépést a McLarenekkel.

    Végül majd még Verstappen miatt debütálhat az F1-ben, aki eddig Verstappen miatt nem debütálhatott

    Williams

    előny: tempó a közepesen gyors és gyors kanyarokban

    hátrány: tempó az elnyújtott lassú kanyarokban

    Egyelőre a Williams mozgott legtöbbet felfelé az F1-es konstruktőri értékelésben a tavalyi eredményéhez (9. pozíció) képest, és az 5. helyet nagy előnnyel tartják az üldözők előtt.

    Racing Bulls

    előny: jó vezethetőség

    hátrány: tempó a gyors kanyarokban, leszorítóerő nagysága

    A Racing Bulls autójának jó vezethetőségét remekül ragadta meg Isack Hadjar, többször futott kiváló versenyt.

    Haas

    előny: jó egyensúly

    hátrány: pattogás és delfinezés

    A Haas a pontjainak több mint a felét Kínában szerezte, ahol sprintfutamot is rendeztek.

    Sauber

    előny: időmérős tempó

    hátrány: tempó a lassú kanyarokban, kevés leszorítóerő

    Már most több pontot gyűjtöttek, mint 2024-ben egész évben, és talán ők a legnagyobb nyertesei a szárnyak hajlékonyságára vonatkozó ellenőrzés szigorításának, mivel ők veszthették a legkevesebbet a szükségszerű szerkezeti módosítással.

    Aston Martin

    előny: tempó a gyors kanyarokban

    hátrány: tempó a lassú kanyarokban

    Fernando Alonso a végsebességre és az előzési nehézségekre is panaszkodott az előző futamon, mindenesetre legalább jó irányba indult el az Aston Martin az imolai fejlesztési csomaggal.

    Alpine

    előny: tempó a gyors kanyarokban, jó kigyorsítás

    hátrány: erőforrás teljesítménye, kevésbé hatékony hibrid rendszer

    Többet vártunk tőlük, és eddig több figyelmet kaptak a pályán kívüli események és személycserék, mint a teljesítményük miatt. (Jó, a menedzsmentben történő variálást már megszoktuk náluk.)

    Russell beszólt Räikkönennek: ma már ő sem tojna oda, ahonnan eszik

  • Kiderült, ki lesz Alonso csapattársa a hétvégi versenyen

    Kiderült, ki lesz Alonso csapattársa a hétvégi versenyen

    Lance Stroll visszalépett a Spanyol Nagydíjtól, és az Aston Martin szerdán adott tájékoztatást arról, készen áll-e a visszatérésre Kanadában.

    A csapat hivatalos kommunikációja szerint Stroll a két évvel ezelőtti kerékpáros balesetének folyományaként érzett fájdalmat a kezében, de elterjedtek olyan pletykák, hogy a kanadai pilóta tört-zúzott a garázsban dühében a Q2-es búcsúja után, és ekkor sérült meg.

    A hazai versenyét a hétvégén rendezik, és az Aston Martin közleménye szerint Stroll a műtéti beavatkozás után jobban érzi magát, megszűntek a fájdalmai, így visszafoglalja a helyét az autóban, a csapatnak nem kell bevetnie valamelyik tartalékpilótáját.

    Stroll egy régebbi F1-es autóval megtett néhány kört a Franciaországban található Paul Ricard pályán is, amely során meggyőződhetett arról, hogy minden rendben van, nem kell aggódnia a fájdalmak kiújulása miatt.

    Elképzelhetetlennek hitt lépést és Verstappen csapatváltását készíti elő a rejtélyes sérülés?

  • Jegelik az F1 nagy dobását, legalábbis átmenetileg

    Jegelik az F1 nagy dobását, legalábbis átmenetileg

    Az F1 vezetése úgy döntött, jövőre nem tartanak közös autófestés-bemutatót a csapatok, mindenki egyénileg oldja majd meg ezt.

    A látványosságra épített, Londonba szervezett február közepi esemény apropója az F1 75. születésnapja volt, amely egyben kedvcsináló és hírverés volt a szezon előtt, hogy éledezik a sorozat a tesztelésre készülve. A nagy újítás lehet, hogy csak egyszeri volt, mindenesetre az Autosport és a RacingNews365 is úgy értesült, hogy 2026-ban nem kerül sor rá, miután a sportág menedzsmentje egyeztetett a résztvevőkkel.

    Ennek az oka az, hogy jövőre új szabályrendszer lép életbe, ezért a csapatoknak a szokásosnál megterhelőbb lesz a téli időszak, ahogy az utolsó simításokat végzik az új autók alapjain, nagyon rosszul jönne nekik, ha még egy ilyen eseményre is fel kellene készülniük.

    Ráadásul 2026-ban az idei évvel ellentétben nem három, hanem hat tesztnapot kapnak a szezon előtt a felkészülésre, amik közül az elsőre már január végén sor kerülhet, vagyis a közös F1-es bemutatót már január közepéig le kellene zongorázni, ha megtartanák. Ezt olyan érvvel is meg lehetne fúrni, hogy addig sok csapat még nem zárta le a tárgyalásokat a szponzorokkal, vagyis az autó külleme jelentősebben eltérhetne attól, ahogy az idény elején majd ténylegesen ki fog nézni.

    Az F1 részéről alapvetően nem zárkóznak el a közös festésbemutató későbbi megismétlésétől, de elképzelhető, hogy legközelebb megint valamilyen különleges alkalom szül motivációt hozzá.

    Russell beszólt Räikkönennek: ma már ő sem tojna oda, ahonnan eszik

  • Russell beszólt Räikkönennek: ma már ő sem tojna oda, ahonnan eszik

    Russell beszólt Räikkönennek: ma már ő sem tojna oda, ahonnan eszik

    George Russell szerint az elmúlt évtizedben annyira átformálta az emberek gondolkodását, illetve a hírességekkel szemben támasztott elvárásait a közösségi média, hogy ma már Kimi Räikkönen legendásan nemtörődöm stílusa se jönne be a rajongóknak.

    A 2007-es szezon világbajnoka a Forma–1 egy egész korszakát határozta meg egy kétéves kihagyással 2001 és 2021 között húzódó karrierje során: Räikkönen nemcsak gyorsasága miatt vált a mezőny egyik legnépszerűbb karakterévé, hanem utánozhatatlan stílusa miatt is: minimális arcmimikával, egymondatos szállóigéivel épített magának sajátos személyiséget, amivel örökre beépült az autósportos folklórba.

    Russell viszont azzal érvel a motorsport-totalnak adott interjújában, hogy a finn a mai F1-es nyilvánosság követelményeit már nem tudná ilyen egyszerűen elbliccelni, az évezred elején felépített karaktere napjaink rajongói generációja előtt nem működne, hiszen most, amikor mindenki a közösségi médiában mutatott arcával építi magát, már egyszerűen csak kontraproduktív lenne, ha valaki szándékosan kihúzza magát a követőivel való kapcsolattartás feladatai alól.

    „Hogy őszinte legyek, én sem mutatom meg senkinek, hogy milyen vagyok valójában – hiszen egyúttal az az én biztonságos közegem is. De ez sem könnyű, mert ugyanakkor magamat is szeretném adni. Elvégre a Forma–1-nek szüksége van a rajongókra, akik nézik a versenyeket és követnek engem, miattuk fizetnek a szponzorok a csapatoknak, és én végső soron ebből élek. Nem haraphatjuk meg a kezet, ami enni ad. Fel kell ismernünk, hogy az idők megváltoztak” – érvelt Russell, aki saját 2019-es debütálása után három szezont még maga is együtt töltött a mezőnyben a nála 19 évvel idősebb Räikkönennel.

    „Kimi Räikkönen egy elképesztő egyéniség volt, de ha ma csatlakozna az F1-hez 18 évesként, az emberek valószínűleg elégedetlenek lennének vele, ha nem használná a közösségi médiát és szűkszavúan nyilatkozna. Ez a mai világ kihívása.”

    Még Räikkönennél is hidegvérűbb lenne Piastri?

    Räikkönen azért idővel maga is beadta a derekát, és nagy port is kavart azzal, amikor 2017 végén végre regisztrálta a saját hivatalos Instragram-oldalát, ahol persze az egyszavas képleírásokkal és sejtelmes fotóival továbbra sem esett ki a szerepéből. Korszakában nem volt teljesen egyedül ezzel a zárkózottsággal, Sebastian Vettel szintén látványosan kerülte a közösségi médiát, ő csak 2022-ben hozta létre Instagram-fiókját, amin az első bejegyzése a visszavonulásának bejelentése volt.

    A finn és a német versenyző azóta sem tolják túl az online térben való jelenlétet, és azt a Z-generációt képviselő Russell is készséggel elismeri, hogy az emberek valós személyiségét nem ott kell keresni.

    „Persze bármit is látunk a közösségi médiában, bárkiről is legyen szó, az nem valós, hiszen ott mindenki a legjobb oldalát mutatja. Elvégre ha száz fényképet készítünk magunkról, nem azt fogjuk oda kitenni, amelyiken csukva van a szemünk vagy idiótán nézünk ki” – mutat rá a Mercedes pilótája egy jelenségre, amelyen keresztül talán sokan magukra ismernek.

    Räikkönennél még vicces volt, most viszont a világ legdrágább hasmenése lett belőle

  • Így használja Norris fegyverként az önsanyargatást

    Így használja Norris fegyverként az önsanyargatást

    Lando Norris azt mondta, imádja a nehéz napokat, ugyanakkor a saját magával szembeni kritikus hozzáállásából előnyt akar kovácsolni.

    A McLaren versenyzője többször részletezte már, hogyan ostorozta önmagát egy-egy rosszabbul alakuló verseny után. A legutóbbi futam után azonban más megvilágításba helyezte ezt a hozzáállást, amikor arról faggatták, miképp oldja meg, hogy ebből ne legyen hátránya.

    „Megtanultam ezeket a gondolatokat produktívvá alakítani, amikkel fejlődhetek, amikből tanulhatok. Pozitív szokásokká változtatom őket ahelyett, hogy hagynám, hogy lehúzzanak” – mondta Norris a Spanyol Nagydíj utáni sajtótájékoztatón az önkritikus hajlamáról. 

    „Megvan a stábom a megfelelő emberekkel arra, hogy elmondják, mikor végzem jól a feladatom, és mikor nem. Rájuk van szükségem, mások véleményére nincs. Csak a hozzám legközelebb állók érdekelnek, akik ismernem engem.”

    Emellett kijelentette, hogy „imádja a nehezebb napokat.” Norris a Monacói Nagydíjon is üzent a bírálóinak azzal, hogy elmondása szerint nem figyel rájuk. A bajnokság feléhez közeledve a brit pilóta hátránya 10 pont a rangsort vezető csapattársától, Oscar Piastritól.

    Max Verstappen önpusztító énje miatt juthat az eltiltás sorsára

  • Piastri egy legendás sportoló edzésmunkáját isteníti, ami számára elérhetetlen

    Piastri egy legendás sportoló edzésmunkáját isteníti, ami számára elérhetetlen

    Egy az F1-es pilóták körében ritkán előkerülő sportolólegendát nevezett meg egyik példaképeként Oscar Piastri, akit nemcsak olimpiai érmek számában, de edzésmódszerében sem tud leutánozni az autóversenyzés sajátságai miatt.

    Az ausztrál a McLaren weboldalán mesélt arról, hogy a technikai sportokon kívül mely atléták inspirálták őt élete során. A bajnoki pontverseny éllovasa erre egy a 2008-as pekingi olimpiáról származó emléket hozott fel, bizonyítva, hogy már 7 éves korában is milyen meghatározó nyomot hagyott benne mindaz, amit az úszófenomén Michael Phelpstől akkor látott.

    „Máig emlékszem arra az olimpiára, amelyen nyolc aranyérmet nyert. Minden számban első lett, amin elindult. Számomra ez az elhivatottság bizonyítéka. Láttam vele egy interjút, amelyben elárulta, hogy két olimpia között minden egyes napon elment úszni. Képzeljük csak el, négy éven keresztül minden nap a medencében, az eltökéltség ilyen foka semmihez sem hasonlítható” – fogalmazott Piastri, aki kénytelen elfogadni, hogy F1-es versenyzőként nincs lehetősége a Phelpséhez hasonló intenzív gyakorlásra, hiszen a versenyautó tesztelésének igen szűkös korlátai vannak. Ennek hiányát edzőtermi munkával pótolják a pilóták.

    „Hasonló ez ahhoz, mint amit Michael Jordan csinált, aki szintén elég elhivatott volt ahhoz, hogy a legjobb legyen valamiben. Elég nyilvánvaló választás az ő neve, de ennek nyomós oka van. Semmi sem állította meg azon céljának elérésében, hogy ő legyen a sportjának etalonja” – méltatta aztán az NBA legendáját is, aki ráadásul 1994-ben egy különös karrierdöntést hozva felhagyott a kosárlabdával, és egy időre baseballban is kipróbálta magát, mielőtt visszatért volna elsőszámú sportágához.

    Piastri végre elárulta, miért nem szokott rendesen örülni a győzelmeinek

     

  • Végül majd még Verstappen miatt debütálhat az F1-ben, aki eddig Verstappen miatt nem debütálhatott

    Végül majd még Verstappen miatt debütálhat az F1-ben, aki eddig Verstappen miatt nem debütálhatott

    Az FIA elfogadta a Red Bull kérelmét, és megadta a Forma–1-es versenyzéshez szükséges szuperlicencet a mindössze 17 éves Arvid Lindbladnak, aki így mostantól bármikor megejtheti bemutatkozását a királykategóriában.

    Nemrég beszámoltunk róla, hogy az energiaitalosok benyújtották ezen kérelmüket az FIA-hoz, hasonlóan ahhoz, ahogy egy évvel korábban a Mercedes tehetségével, Andrea Kimi Antonellivel is történt. Az olasz is megkapta az engedélyt tavaly, hogy már 18. életévének betöltése előtt rajthoz állhasson egy nagydíjon, végül viszont nem került erre sor.

    Az FIA most a Red Bull következő nagy dobásaként tekintett Lindbladdal is megtette ezt a kivételezést, illetve élt a tavalyi szabálymódosítás adta lehetőséggel, ami már a korábbiaknál lazábban kezeli a 18 éves korhatárt, így akár 17 évesen is bemutatkozhat az F1-ben, aki ehhez kellő rátermettséget mutat.

    Sokáig nem volt semmiféle korlimit az F1-es debütáláshoz, azt csak azt követően vezették be, hogy 2015-ben Max Verstappen már 17 évesen a mezőny állandó tagjává vált a Toro Rossóban.

    „Figyelembe véve a kérelemhez mellékelt információkat, a Motorsport Világtanács úgy ítélte meg, hogy a versenyző az utóbbi időszakban kimagasló képességeiről és érettségéről tett tanúbizonyságot formaautókban, emiatt a kérelem jóváhagyást nyert” – áll a közleményben, ami akár az azonnali F1-es debütálást is lehetővé tenné Lidbladnak, aki augusztus 8-án tölti majd be a 18-at. Ebből arra következtethetünk, hogy a Red Bull azzal számol, hogy már a következő két hónap során, a következő öt futam valamelyikén szüksége lehet valamelyik autójában a fiatal brit pilóta szolgálataira, hiszen a Magyar Nagydíj után már nem kellene ezt a különengedély használni.

    V10-es motort „kapott” Verstappen Red Bullja (videó)

    Az indiai anyával és svéd apával rendelkező Lindblad tavaly a negyedik helyen zárta az F3-at, idén év elején pedig teljesítette a szuperlicenc megszerzésének másik feltételét, amikor az óceániai Formula Regional megnyerésével elérte a 40 pontot. Jelenleg az F2-es tabella harmadik helyén áll, nyert már egy futamot Dzsiddában, és legutóbb Barcelonában is.

    A Red Bull pilótahelyzete idén igencsak volatilis, csupán a szezon második futama után felcserélték Liam Lawsont és Yuki Tsunodát két csapatuk között, és bár a japánnak az egész szezonra bizalmat szavaztak Verstappen mellett, az eddig megszerzett mindössze hét pontja miatt érthető, ha továbbra is nyitva akarják hagyni a lehetőségeiket, és akár a Racing Bullsban remeklő újonc, Isack Hadjar felléptetésével a kiscsapatban megnyílhatna egy szabad hely Lindblad számára, amennyiben a japánt teljesen mellőzik.

    Ugyanennyire reális lehetőség viszont, hogy nem Tsunodát kell pótolni, hanem Verstappent: a holland ugyanis barcelonai akciójával 11 büntetőpontig jutott, s ha a következő két versenyhétvége egyikén, Montrealban vagy Spielbergben csak még egy továbbit is kap melléjük valamilyen vétséggel, akkor egyfutamos eltiltásban részesül a címvédő. Ebben az esetben is fel kellene léptetni valakit a nagycsapathoz, s szintén kéznél lehet Lindblad beugróként – ahogy a csapat másik tartalékpilótája, a japán Ayumu Iwasa is.

    Az Autosport értesülései szerint a Red Bull nem Verstappen eltiltásának veszélye miatt kérelmezte Lindblad korai szuperlicencét, annak benyújtása ugyanis már a Spanyol Nagydíj előtt megtörtént.

    Lindblad privát teszteken már vezette a Red Bullt, nemrég pedig az alábbi különleges kísérletben is részt vett:

    Melyik a gyorsabb, egy F1-es Red Bull vagy egy focista? Le kellett tesztelni, mert nem egyértelmű