Címke: Forma-1

  • A Red Bull Ring 100%-ban Norris-biztos trófeákat oszt, és erre maga az érintett is rájött

    A Red Bull Ring 100%-ban Norris-biztos trófeákat oszt, és erre maga az érintett is rájött

    Lando Norris két évvel ezelőtti hungaroringi serlegtörése nemcsak az F1-es folklórba épült be, de az ő tudatalattijába is befészkelte magát, mint azt az Osztrák Nagydíj díjátadóján elkapott apró mozdulata bizonyítja.

    Soha ki nem törölhető már a közösségi médiából, és legfőképpen a Herendi Porcelánmanufaktúra dolgozóinak emlékezetéből, ahogyan Norris a 2023-as Magyar Nagydíjon egy óvatlan mozdulattal ripityára törte Max Verstappen nagy gonddal és odaadással elkészített győzelmi serlegét, amikor a dobogóhoz ütve pukkasztotta ki pezsgősüvegét.

    A brit azóta fokozott óvatossággal jár-kel a dobogókon és a paddockban, nehogy bármilyen trófeának bántódása essen általa, és az idei Osztrák Nagydíj megnyerése után, 35. F1-es dobogójára sikerült mesteri szinten elsajátítania a leckét: mielőtt nekiállt volna a pezsgőlocsolásnak, figyelmesen az oldalára döntötte a magas, de vékony, így egyensúlyából könnyen kibillenthető díját, mint az az alábbi videóban látható.

    A Red Bull Ringen kiosztott trófea a pálya vonalvezetését ábrázolja, így a formájából adódóan oldalfekvésben sokkal stabilabban áll, de egyébként is rendkívül csekély az esélye, hogy a dobogó környékén előforduló erőhatások által darabokra hulljon, hiszen fából, méghozzá Stájerország egyik sajátos fafajtájából készül.

    Norris korábbi incidensei a trófeákkal, és egy újabb szögből a mostani:

  • Verstappen nem bánta a korai kiesést, így legalább volt ideje megünnepelni a győzelmét

    Verstappen nem bánta a korai kiesést, így legalább volt ideje megünnepelni a győzelmét

    Miután az első körben kiütötte őt Andrea Kimi Antonelli az Osztrák Nagydíjról, Max Verstappennek kisebb dolga is nagyobb volt annál, mint hogy az F1-es verseny további folyományait kövesse, hiszen komoly érdekeltségei voltak a spái 24 óráson.

    A versenyről korán kieső pilóták általában még a leintés előtt letudják a média előtti megjelenésüket, hogy korábban szabadulhassanak kötelességeik alól, mint ahogy Antonelli meg is tette, hamar mikrofon elé állva, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a Red Bull pilótájától, amiért elmért féktávja miatt kiejtette őt a futamról már az első körben.

    A holland azonban nem sietett interjút adni, bár ennek ezúttal nem a médiával való valamilyen újabb konfliktusa volt az oka – sőt, a kiesést is megértően vette tudomásul –, hanem az, hogy elvonult versenyt nézni. De nem a helyszínen zajló F1-est.

    Egymást követő három hétvége alatt megrendezték az autósport három legfontosabb európai 24 órás versenyét: Le Mans után a Nürburgring következett, a mögöttünk hagyott hétvégén pedig Spa-Francorchamps, ahol Verstappen saját csapata, a Verstappen.com Racing is rajthoz állt egy Aston Martin Vantage AMR GT3 Evóval, és meg is nyerte a második legrangosabb kategória, a Gold Cup értékelését Chris Lulham, Harry King és Thierry Vermeulen triójával.

    Verstappen reméli, ez a baleset után már máshogy fognak beszélni róla

    „Őszintén szólva nem igazán követtem a versenyt, a spái 24 órást néztem. Emiatt nem jöttem azonnal a média elé – fogalmazott Verstappen, amikor végül előbújt a Red Bull motorhome-jából. – Kilencedikek lettünk összetettben, és megnyertük a kategóriánkat első próbálkozásra, szóval erre tényleg büszkék lehetünk.”

    A hollandnak elmondása miatt volt miért izgulnia a verseny végén, ugyanis csapatának autója megkapta az utolsó figyelmeztetését a pályahatárok megsértése nyomán, így büntetés küszöbén állt. Végül azonban rendkívül szoros verseny végén meglett a kategóriagyőzelem: 548 kört teljesített a Verstappen.com Racing, csupán eggyel kevesebbet, mint az összetett győztes trió.

    A spái 24 órást egy Lamborghini Huracan GT3 volánjánál Mirko Bortolotti, Jordan Pepper és Luca Engstler nyerte – Bortolotti mindezt azt követően tette, hogy egy héttel korábban egy súlyos vétsége miatt még felfüggesztett eltiltást kapott a nürburgringi 24 óráson.

  • Módosul a versenynaptár: egy páréves háború miatt ad engedményt az F1, ami felett végig szemet hunyt

    Módosul a versenynaptár: egy páréves háború miatt ad engedményt az F1, ami felett végig szemet hunyt

    Két pontosítást jelentett be a 2026-os Forma–1-es versenynaptárral kapcsolatban az FIA, egyrészt megerősítve a szokatlanul bőséges tesztmenetrendet, másrészt az Azeri Nagydíj versenyét vasárnapról szombatra helyezve.

    Három hete adta ki az F1 a 2026-os naptárt, amiben viszont máris eszközölt egy változtatást: eszerint az Azeri Nagydíj versenynapja az eredetileg szeptember 27-ére kitűzött időpont helyett szeptember 26-ára módosul, vagyis vasárnap helyett szombaton lesz, így az egész nagydíjhétvége menetrendje egy nappal előrébb csúszik, az edzések csütörtökön indulnak, az időmérőt pedig pénteken rendezik.

    Ennek értelmében 2026-ban két szombati futam is lesz a fixen ilyen kivételes pozícióval rendelkező Las Vegas mellett, de újabban már nem számít annyira szokatlannak az ilyesmi, 2024-ben a ramadán miatt az Arab-félsziget két tavaszi futama is egy nappal előrébb került.

    Ezúttal is egy ünnep miatt kért módosítást egy muszlim többségű ország, ám Azerbajdzsánban nem egy vallási, hanem egy egészen új nemzeti ünnep szól közbe: az Emlékezés Napja, amit szeptember 27-én ünnepelnek, ám csak 2021 óta, és a 2020-ban kitört második hegyi-karabahi háború azeri áldozatainak állít emléket.

    A Hegyi-Karabah Köztársaság egy 1994 és 2023 között létező, örmény lakosságú és Örményország által kontrollált enklávé volt Azerbajdzsán területén belül, amely régió több konfliktust és folyamatos feszült helyzetet okozott a két ország között. Azerbajdzsán az utóbbi időszakban 2020-ban és 2023-ban is fegyveres offenzívát indított a terület ellen, s két éve sikerült is azt teljesen elfoglalnia, 2024. január 1-jétől így azt saját országához csatolta.

    Ebben az időszakban már bőven versenyzett a Forma–1 Azerbajdzsánban, ahova 2016-ban látogatott el először a sorozat, de a fegyveres konfliktusok sohasem a nagydíjhétvége környékén zajlottak, a sport pedig semmiféle elítélő nyilatkozatot vagy lépést nem tett a versenyrendező partnerének háborúskodása miatt. A 2020-as események kapcsán (ebben az évben a Covid miatt el is maradt a futam) semmilyen módon nem nyilvánult meg a sportág, 2023-ban pedig Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök egy kissé provokatív nyilatkozatban hárította el az állásfoglalás szükségét.

    Leclerc-t azzal nyugtatják, hogy nem a szabályokban kell keresni a gondot, hanem a Ferrarinál

    „Semlegességet kell képviselnünk – ez szerepel az alapszabályunkban. Nem én találtam ki ezt a szabályt, de tartanunk kell hozzá magunkat. Legalább 20 országot lehetne mondani a világban, amely jelenleg fegyveres konfliktusban áll. Értem, hogy mi történik Azerbajdzsán és Örményország között, de ki vagyok én, hogy megmondjam, ki a jó és ki a rossz?” – mondta az FIA elnöke 2023 októberében.

    Érdekes párhuzam az azeri-örmény konfliktussal szemben, hogy az orosz-ukrán háború kitörését követően az F1 minden kapcsolatát megszakította Oroszországgal és megszűntette nagydíját az országban, amit addig Szocsiban, a tervek szerint 2023-tól pedig már egy Szentpétervár melletti pályán, az Igora Drive-on rendeztek volna. Azerbajdzsán jelenlegi szerződése az F1-es futam rendezésére 2026-ig szól.

    Ezen naptármódosítás mellett az FIA megerősítette a 2026-os előszezoni tesztek menetrendjét is. A tesztszezon az utóbbi időben megszokotthoz képest (idén mindössze három nap volt) alaposan megnyúlik, köszönhetően annak, hogy az F1 az egyik legnagyobb technikai szabályváltozására készül. Három különböző tesztidőszak is lesz, összesen 11 napos időtartammal: január 26-30. között Barcelonában, majd február 11-13. között és 18-20. között Szahírban. Az első, spanyolországi tesztet „privát” címkével látták el, így az várhatóan zárt ajtók mögött zajlik majd és limitált mennyiségű hír fog érkezni róla, de ennek mibenlétéről nem fedett fel többet a közlemény, mint ahogy arról a korábbi értesülésről sem esett szó, hogy az öt kitűzött nap során minden csapat 3-3 napot tesztelhet, amelyeket maga választ ki.

  • Norris a Verstappennel való tavalyi, ütközésbe torkolló csatából okulva győzte le most Piastrit

    Norris a Verstappennel való tavalyi, ütközésbe torkolló csatából okulva győzte le most Piastrit

    A drámai végkifejletet, számára kiesést hozó 2024-es Osztrák Nagydíjra való utalással magyarázta Lando Norris, hogyan tudott túljárni csapattársa, Oscar Piastri eszén az idei versenyen.

    A McLaren két pilótája a verseny első etapjában feszült csatát vívott az első helyét Spielbergben, amely során Piastri körökön át tapadt Norrisra, a legígéretesebb előzési próbálkozása pedig a 11. körben jött el, amikor egy egyenes erejéig át is vette a vezetést. Az egy másik dolog, hogy Christian Hornernek, a Red Bull csapatvezetőjének egy erotikus jelenet jutott eszébe a látottakról, Norris azonban inkább a tavalyi itteni verseny tapasztalataiból táplálkozott és gyűjtött erőt a védekezéshez, amiben duplán is hátráltatva volt, mint a Sky Sportsnak nyilatkozva elárulta.

    A 2024-es Osztrák Nagydíjon Norris volt az üldöző szerepében, a vezetést őrző Max Verstappent érte utolsó a versenytáv utolsó negyedére, és ők is lefolytattak néhány oda-visszaelőzést, mielőtt a 64. körben a 3-as kanyarban Norris külső íven való próbálkozásakor összeütköztek. A McLarenjén keletkezett sérülés miatt a brit kénytelen volt feladni a futamot, Verstappen egy defekt után 5. lett, a győzelem pedig George Russell és a Mercedes ölébe hullott.

    A tavalyi versennyel való párhuzamot a Sky riportere, Naomi Schiff vetette fel Norrisnak, aki viszont készséggel egyetértett abban, hogy a Verstappen elleni csatában szerzett rutinnak köszönhetően volt képes tökéletesen időzíteni a visszatámadást most csapattársával szemben.

    „Nehéz helyzetben voltam, mert Oscar DRS-t használhatott, ami itt egy körön nagyjából 7 tizedmásodperces előnyt jelent, szóval nagyobb mozgásteret adott számára. Az pedig kívülről nem látszott, hogy én küszködtem az akkumulátor feltöltésével, így nem tudtam a megfelelő helyeken védekezni [az elektromos hajtás segítségével], ami sebezhetővé tett. Az első bokszkiállásom után rendbejött a dolog, így onnantól nyugodtabb lehettem” – fogalmazott Norris.

    „Az első 20 kör nagyon kemény volt, Oscar egyszer meg is előzött. Akkor nagyon rosszul gyorsítottam ki az 1-es kanyarból, így el is fogadtam, hogy ott el fog kapni, és már azon gondolkodtam, hogyan tudnék támadási pontot találni rajta, hogy visszakerüljek elé a 4-esben. Biztos vagyok benne, hogy a tavalyi év segített, hiszen akkor is csináltam már itt ilyeneket. Elraktároztam, amit abból tanulni lehetett, és ez jobb helyzetbe hozott idén.”

    A brit idei harmadik győzelmét szerezte és 15 pontra csökkentette hátrányát a tabellán, sikere pedig fontos pillanatban jött azt követően, hogy két hete Montrealban ő idézte elő a két McLaren idei első ütközését, ami számára végződött kieséssel. A spielbergi válaszcsapásra ráadásul úgy volt képes az időmérő és a futam megnyerésével, hogy kissé hátrányból indult, miután az első edzésen át kellett engednie az autót a McLaren fiatal pilótájának, Alex Dunne-nak. Norris nem mulasztotta el, hogy a 19 éves ír versenyző érdemeit is kiemelje a sikerben.

    „Lehet, hogy minden alkalommal átadom az autómat Alexnek az első edzésre, mert elég jól beállította!”

  • Váratlan helyen juthat már idén újra F1-es üléshez Bottas

    Váratlan helyen juthat már idén újra F1-es üléshez Bottas

    Az Osztrák Nagydíj másnapján megjelent sajtóértesülés szerint Valtteri Bottast megkereste az Alpine-t irányító Flavio Briatore egy idei vagy jövő évi versenyzői ülés lehetőségével.

    Bottas a Saubertől való jövő évi távozását követően idénre harmadik számú versenyzőként tért vissza a Mercedeshez, de továbbra is elkötelezett aziránt, hogy visszajusson a rajtrácsra – ehhez eddig az F1-be jövőre beszálló Cadillac tűnt a legjobb esélyének, akikkel már egyeztetéseket is folytatott, ám a The Race tudomása szerint az Osztrák Nagydíj hétvégéjén az Alpine ügyvezetője, Flavio Briatore is puhatolózni kezdett a finn versenyző elérhetősége körül.

    A lap szerint semmilyen megállapodás nem született még ugyan, és a kapcsolatfelvétel a kezdeti szakaszában jár, de Briatore nyitva akarja hagyni a lehetőséget arra, hogy akár idén, akár jövőre versenyzői ülést adjon Bottasnak Franco Colapinto helyén.

    Pierre Gaslynak a jövő évre is érvényes szerződése van az enstone-i istállóval, Colapinto viszont a szezon közben váltotta Jack Doohant, az ő maradása pedig nem garantált: először öt versenyre szóló próbáról beszélt a csapat, ami épp ezen a hétvégén járt le, bár ennek a limitnek a meglétét Briatore később mégis cáfolta. Az argentin versenyző mindenesetre egyelőre nem hozott látványos változást az Alpine második autójának előmenetelében: ő is tört már autót, és immár csak ő és elődje, Doohan állnak pont nélkül a bajnoki tabellán. A sejtések szerint mostantól versenyről versenyre értékeli ki a pilótahelyzetet az Alpine, vagyis a Spielbergben Yuki Tsunodával összeakadó és Oscar Piastrit büntetést érdemlően leszorító Colapinto nem érezheti magát biztonságban.

    „Még ennyi év után is ki****tak velem” – Piastri elsütötte az év beszólását a versenyen

    Egyértelmű viszont, hogy a szezon féltávjához közeledve az Alpine-nak szüksége van valamilyen csodaszerre, hiszen a Gasly által szerzett 11 ponttal a tabella utolsó helyén tanyázik, ráadásul az osztrák hétvégén közvetlen riválisaik jelentős pontokat zsákoltak, így a sűrű alsóházban a Sauber 26, az Aston Martin 28, a Haas 29, a Racing Bulls 36 ponttal áll – vagyis az enstone-iaknak több nagy pontszerzésre is szükségük lesz, ha be akarják érni őket.

    Bottas révén egy tapasztalt pilótára tehetnének szert, aki a Mercedesszel szerzett 10 futamgyőzelmével jelenleg még mindig a mezőny negyedik legsikeresebb versenyzőjének számítana, ráadásul jövőre az Alpine-nál is Mercedes-motorokkal versenyezne, miután a csapat leállította a Renault F1-es motorfejlesztéseit. A hírek szerint Toto Wolffék nem is állnának Bottas csapatváltásának útjában, aki pedig alighanem még a viharos idők ellenére is sokkal jobb kilátásokkal versenyezhetne az Alpine-nál, mint a teljes újoncként érkező Cadillacnél.

    Briatore az Osztrák Nagydíj után beszélt is az Alpine nehéz helyzetéről, a sorok között odaszúrva az időmérőt csak a 14. helyen záró Colapintónak.

    „Őszintén, ez a teljesítményszint egyre aggasztóbb. Míg az időmérőn elég gyors volt az autó ahhoz, hogy mindkettővel kényelmesen a Q3-ba kellett volna jutnunk, a vasárnapok már nagyon más képet festenek számunkra. Fontos megértenünk ennek az okát, ha ebből a nehéz helyzetből még fordítani akarunk a szezonunk alakulásán” – idézi az olaszt a The Race.

    Colapinto viszont idén egyelőre nem volt képes olyan váratlan teljesítményeket előhúzni, mint amik tavaly a Williamsnél tett beugrásakor megalapozták a renoméját. „Nem igazán aggódok. Úgy hiszem, hogy nagyon támogat és bízik bennem” – mondta a hétvége során arról, hogy lecsaphat-e a versenyzői ülésére a Briatore által lengetett kasza.

  • Hogy micsodáját dugta Piastri a kipufogóba? Szexuális képpel mutatja be Horner a McLaren erejét

    Hogy micsodáját dugta Piastri a kipufogóba? Szexuális képpel mutatja be Horner a McLaren erejét

    Váratlan szóképpel írta le a Red Bull csapatfőnöke, mi nyűgözte le őt leginkább az Osztrák Nagydíjon a kettős győzelmet arató McLaren autóiban.

    Lando Norris és Oscar Piastri nemcsak kihívó nélkül érték el a kockás zászlót az első két helyen Spielbergben – legközelebbi üldözőjük, Charles Leclerc Ferrarija 20 másodperces hátránnyal futott be –, de eközben még egymással is csatáztak. A két McLaren-pilóta éles összecsapása az első bokszkiállások előtt bontakozott ki, amikor Piastri körökön át DRS-távolságban loholt csapattársa mögött, és egy-két ígéretes kísérletet is tett az első hely megszerzésére, noha utólag elismerte, nem feltétlenül csinált mindent a legjobban ennek érdekében.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csodálattal és irigykedve figyelte a McLarenek körökön át tartó közeli harcát, állítása szerint ugyanis senki, még az RB21-essel Max Verstappen sem tudott volna ilyen hosszú időn keresztül egy másik autó sarkában lenni a modern F1-es gépek sajátságai miatt, amelyek a szélárnyékban, a piszkos levegőben rendszerint teljesítményt veszítenek. Emiatt hallhatjuk időnként, hogy a csapatok óva intik a pilótáikat, hogy túl sokáig tapadjanak riválisukra, ha az nem szül gyorsan előzést, vagy a versenyzőket panaszkodni a gumik állapota miatt, ha ezt mégis megteszik. A McLaren azonban a jelek szerint megoldást talált erre a jelenségre.

    „Ami igazán lenyűgöző, és nem látok másik csapatot, amely képes lenne erre, az az a tény, hogy Oscar mennyire közel tudott haladni Lando mögött egy csordultig tankolt autóval a verseny elején. Konkrétan körről körre a kipufogójával szeretkezett anélkül, hogy elmelegítette volna a gumijait” – fogalmazott egy felettébb szokatlan hasonlattal Horner, akit az Autosport idéz.

    „Az én szememben ebből fakad az előnyük. Olyan autót tudtak építeni, amely nagyon jól megóvja a gumijait és remek balansszal rendelkezik. Nem látok másik autót, amelyiknek nem szemcsésednek az első vagy a hátsó kerekei, ha ilyen közelről követ valakit. És ezt nem is igazán értem.”

    Hornernek volt ideje a riválisok autójának aerodinamikai tulajdonságain tűnődni a verseny alatt, miután Verstappen egy baleset vétlen áldozataként már az első körben kiesett, Yuki Tsunoda pedig távol autózott a pontszerző helyektől – így a Red Bull a 2022-es szezonnyitó óta először nullázott egy versenyhétvégén.

  • Hamilton kezdi belátni, hogy Leclerc fújja a passzátszelet a Ferrarinál, és nem akar úgy járni, mint Sainz

    Hamilton kezdi belátni, hogy Leclerc fújja a passzátszelet a Ferrarinál, és nem akar úgy járni, mint Sainz

    A 4. helyen befutó Lewis Hamilton idei biztatóbb hétvégéinek egyikét teljesítette az Osztrák Nagydíjon, amelyen újabb tapasztalatokat gyűjtött ahhoz, hogyan tudná ugyanolyan gyorsan vezetni a Ferrarit, ahogy Charles Leclerc.

    Ezzel Hamilton beállította idei legjobb vasárnapi eredményét, Imolában lett még szintén negyedik. A Ferrari egyértelműen a második erőként mutatkozott ezen a hétvégén a McLaren mögött, s bár Christian Horner a Red Bull részéről úgy gondolja, kiesése nélkül Max Verstappen fel tudta volna venni velük a harcot, a Mercedes már egyértelmű lemaradásban volt, Russell honfitársa mögött fél perces lemaradással lett ötödik.

    Hamilton nagyjából ugyanennyivel maradt el a győzelemtől, ám mivel csapattársa, az idén negyedszer dobogón végző Leclerc mögött kilenc másodperces lemaradással ért célba, csak félig érezte telinek a poharat.

    „Jó látni, hogy a csapat fejlesztéseket hoz. Előreléptünk, mi voltunk a második leggyorsabbak ezen a hétvégén. A harmadik és a negyedik hely egészen pozitív. Sok jó tapasztalatot elraktározhatunk erről a hétvégéről, és sok mindent találtunk, amire fókuszálhatunk” – fogalmazott Hamilton, aki a kvalifikáción 90 ezreddel lassabb kört futott, mint csapattársa.

    „Az időmérő után találtunk egy hibát, ami egy tizedmásodperces veszteséget okozott. Ennek fényében az is jó eredmény volt. Ám ha a második helyről rajtoltam volna, akkor csak hátrafelé csúszok a versenyen, szóval kulcsfontosságú, hogy javítsak a versenytempómon. Charles-hoz képest még mindig rengeteget, 8-9 másodpercet veszítettem.”

    Ha csapattársához nem is került közelebb Hamilton, annak megfejtéséhez igen, hogy milyen úton lehet képes elérni Leclerc köridőit: ha lemásolja azt, amit a monacói csinál, hiszen ő már hetedik éve versenyez a Ferrarinál, és sokkal jobban érzi, mit igényel az autó.

    „Igen, a beállításokkal közelednem kell Charles-hoz. Ő nagyon túlkormányzottan szereti vezetni az autóját, és ilyenkor még ha meg is csúszik az autó hátulja, akkor sem használódnak el a gumijai. Ellenben amikor az én autóm hátulja csúszik meg, súlyos gumikopást tapasztalok. Úgy tűnik, ez is olyasvalami, amit meg kell szoknom. Feltehetően Carlosnak [Sainz] évekbe telt, hogy hozzászokjon, de én nem akarok addig várni” – mondta ferraris elődjéről, Sainzról, aki négy szezont töltött el a csapatnál.

  • Az ifjú padavan naivan azt hitte, Alonso vele majd kíméletes lesz

    Az ifjú padavan naivan azt hitte, Alonso vele majd kíméletes lesz

    Az Osztrák Nagydíj végén nagyot csatázott Fernando Alonso és Gabriel Bortoleto a 7-8. helyért, aminek a pikantériáját az adta, hogy a brazil újonc menedzsere pont a kétszeres világbajnok.

    Az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen és Kimi Antonelli ütközése miatt a szokásosnál több pont talált gazdára a középmezőny pilótái között, a rutinossági ranglista két végén található pilóta küzdelméből a veterán Alonso jött ki győztesen, a tőle szokásos agresszív védekezéssel és fondorlatos manőverekkel maga mögött tartotta az őt jóval frissebb gumikon támadó Bortoletót. Ezek közé tartozott, hogy amikor a Sauber újonca az egyik kanyarnál kifékezte őt, a kigyorsításnál jobb lendületet véve visszaelőzött, vagy épp jó érzékkel sorolt be az élen haladó Lando Norris mögé, hogy élvezhesse ő is a DRS jótékony hatását.

    Bortoleto valamiért azt gondolta (bárki amúgy ugyanígy hitte?), hogy az ellenfeléhez fűződő kapcsolata miatt Alonso kevésbé fog ragaszkodni a pozíciójához, aki egyébként sem sokszor végzett pontszerző helyen idén. Úgy készültem, hogy nem fogja nagyon megnehezíteni a dolgom, és utána majd utolérem [Liam] Lawsont. De ahogy megérkeztem mögé, úgy védekezett, mintha a világbajnoki cím lenne a tét” – nyilatkozta az F1 TV-nek.

    „Nagyszerű csatát vívtunk. Megmutatta, milyen tapasztalt, mennyire tehetséges. A verseny után megölelt és azt mondta, nagyon örül az eredményemnek. A legjobb a menedzserünk ellen harcolni, de nem hibázhatunk, különben baj lehet.”

    Bortoleto azért nyilván nem csalódott, hiszen megszerezte F1-es pályafutása első pontjait. Az általa említett futam végi jelenetet a közvetítésben is megmutatták, az F1 Instagram-oldalán itt tekinthető meg.

  • Az FIA is megtehette volna, hogy olyan elnéző legyen Antonellivel, mint Verstappen, de nem volt az

    Az FIA is megtehette volna, hogy olyan elnéző legyen Antonellivel, mint Verstappen, de nem volt az

    Andrea Kimi Antonelli nem úszta meg a büntetést a Max Verstappennel történt baleset okozásáért az Osztrák Nagydíjon.

    A Mercedes olasz versenyzője az első körben, a 3-as kanyar előtt mérte el a féktávot, és bár időben elrántotta a kormányt ahhoz, hogy ne rongyoljon bele hátulról Liam Lawson Racing Bullsába, a kanyarba megérkezve az éppen elforduló Verstappen Red Bulljával való ütközést már nem tudta elkerülni.

    Antonelli elismerte a hibáját és bocsánatot kért Verstappentől, miközben a holland is tőle ritkán látható konfliktuskerülő magatartást tanúsított, szerinte minden versenyzővel előfordult már ilyen hiba.

    A sportfelügyelők három rajthelyes büntetést róttak ki Antonellire, amit a következő futamon, a jövő hétvégi Brit Nagydíjon kell letöltenie. Bár a döntésről szóló dokumentumban rámutattak, hogy nem egy túlontúl bevállalós előzési kísérletre vállalkozott a Mercedes versenyzője, és az első körben történt ütközések általában enyhébb megítélés alá esnek, ezúttal mégis indokoltnak érezték a szankciót.

    „A 12-es autó versenyzője blokkolta a hátsó fékeket a 3-as kanyarban, és ütközött az 1-es autóval. A meghallgatáson a versenyző elismerte, hogy hibát követett el, mert a megszokott féktávot használta, ugyanakkor hozzátette, hogy mivel el kellett kerülnie a 30-as autóval való ütközést, ehhez egy rövid időre elemelte a lábát a fékről. Az elkerülőmanőver miatt az autó a kisebb tapadással rendelkező poros ívre került, és nem tudta kellően lelassítani azt ahhoz, hogy megakadályozza az 1-es autóval való ütközést” – áll az FIA dokumentumában.

    „Mivel más autónak nem volt szerepe a baleset kiváltásában, és abban teljes mértékben a 12-es autó vezetője volt a hibás, a felügyelők úgy döntöttek, hogy nem alkalmazzák az első körben történt baleseteknél megszokott elnéző magatartást.”

    A két hete Kanadában karrierje első F1-es dobogóját szerző Antonelli idén a tizenegy futamból ötödször maradt pont nélkül, a bajnokságban 63 egységgel továbbra is a 7. helyen áll.

    Az olasz a Mercedes közösségi felületeire feltöltött videóban futott még egy kört a bocsánatkérésekkel:

  • „Még ennyi év után is ki****tak velem” – Piastri elsütötte az év beszólását a versenyen

    „Még ennyi év után is ki****tak velem” – Piastri elsütötte az év beszólását a versenyen

    Oscar Piastri a második helyen ért célba az Osztrák Nagydíjon, miután eredménytelenül üldözte csapattársát, Lando Norrist a győzelemért. Bár elismeri, hogy ő sem csinált mindent tökéletesen, azt korábbi csapata pilótájának számlájára írja, hogy a verseny kritikus pillanatában időt veszített.

    Piastri és Norris a verseny első harmadában szoros csatát vívtak egymással, ám a bokszkiállások után az ausztrál néhány másodperccel hátrébb került. A második kerékcseréjét követően pedig meleg pillanatokat is átélt, ugyanis a körhátrányban lévő Franco Colapinto és Yuki Tsunoda csatájának közepén találta magát, az Alpine argentin pilótája pedig, nem figyelve a mögötte érkező McLarenre, teljesen leszorította a bajnoki éllovast a fűre a 3-as kanyar után. Piastri vissza tudott térni az aszfaltra, de Norrishoz képesti lemaradásaként 3 helyett máris 4 másodpercet mutatott az időmérő oszlop, és még továbbra is át kellett jutnia a két lekörözöttön.

    A verseny végén Piastri képes volt két másodperc alá szorítani lemaradását Norris mögött, de ennél közelebb már nem került, be kellett érnie a második hellyel – az pedig már sohasem derül ki, a Colapintóval való intermezzo nélkül jobbak lettek volna-e az esélyei. Az argentin pilóta 5 másodperces büntetést kapott, de a 15. helyen célba érve ez sem a versenyén, de még a helyezésén sem változtatott.

    „Az Alpine még ennyi év után is megtalálta a módját, hogy ki****on velem, mi?” – ezt a csípős kommentárt Piastri ejtette el még az autóban ülve, a csapatrádión keresztül.

    Ezzel az ausztrál pilóta arra a hírhedt, és a nyilvánosság számára máig nem teljesen tisztázott esetre utalt, amikor 2022-ben az Alpine-nál bejelentették következő évi pilótájukként az akkor még az akadémiájukhoz tartozó Piastrit, aki azonban a közösségi médiában kiírt emlékezetes posztjával cáfolta a bejelentés valóságtartalmát, és hamarosan leszerződött a McLarennel.

    Bár a hétvége egésze alatt Norris tűnt egy árnyalattal gyorsabbnak a McLaren pilótái közül, Piastri mégis úgy érzi, hogy megszerezhette volna a győzelmet – nem csak az Alpine által okozott időveszteség, de saját rossz döntései mellőzésével. Két alkalommal indított komoly támadást Norris ellen a versenyen, először a 11. körben át is vette a vezetést, de egy kanyarral később ismét elveszítette azt, a 20.-ban pedig kis híján csapattársának ütközött egy elbizakodott kísérlet végén.

    „Éreztem, hogy lehetséges lesz. Az időmérőn balszerencsés voltam a sárga zászló miatt, mert az egész hétvégén erősnek éreztem a tempóm. Amikor DRS-távolságban voltam, nagyon jól éreztem magam, de amikor az első kerékcsere után kikerültem belőle, nehéz volt visszazárkózni” – fogalmazott Piastri.

    „Valószínűleg jobban is csinálhattam volna a dolgokat, amikor egy pillanatra az élre kerültem. De jó csata volt. A határokat feszegettük, és talán egy kicsit túl is léptem azokon.”