Címke: Forma-1

  • Van egy kérdés, amit ha Newey meghall az Aston Martinnál, azonnal kisétál a teremből

    Van egy kérdés, amit ha Newey meghall az Aston Martinnál, azonnal kisétál a teremből

    Fernando Alonso szavai alapján az Aston Martin egészen a szezon végéig két fronton fog fejleszteni, bár Adrian Newey segítségére csak az egyikben számíthatnak.

    A Red Bullt tavaly elhagyó tervező idén márciusban állt munkába az Aston Martin silverstone-i főhadiszállásán, hogy új közegben, az autók aerodinamikáját teljesen újraíró 2026-os szabályrendszerben keressen új kihívást. Newey elmondása szerint már a márciusi kezdéssel is hátrányból indult, hiszen január óta engedélyezett a jövő évi autókkal való munka, és azt már az elején leszögezte, hogy a csapat idei modelljével és teljesítményével nem is akar foglalkozni. Ez viszont olykor komikus jeleneteket szül a gyárban, mint az Alonso Newey elhivatottságáról nyilatkozva elárulta.

    „Dolgozik, teljesen bevonódott, nagyon motivált. De az igaz, hogy az idei autó nem különösebben érdekli. Bármikor kérdezünk tőle valamit az idei autóval vagy a fejlesztésekkel kapcsolatban, ő feláll és átsétál egy másik irodába. Szóval már teljesen 2026-os üzemmódban van” – mondta a spanyol, akit az Autosport idéz.

    Alonso háborog, amiért Stroll stratégái jobb döntéseket hoznak, mint az övéi

    Miközben a legtöbb csapat a nyári szünet után már nem készül nagy fejlesztéseket hozni a szezon végén kifutó modelljére, hiszen azok nem lennének átültethetők a jövő évi autóra, Alonso elmondása szerint az Aston Martin kivétel lesz ebből a szempontból: ők párhuzamosan futtatják még az idei autó fejlesztését is, s a csapat közelmúltban végbement nagyberuházásainak jele lehet, hogy az emberi, pénzügyi erőforrásai és az infrastrukturája is megvan ehhez.

    Az Aston Martin ugyan már második éve képtelen elmozdulni a középmezőnyből, de az utóbbi futamokon azért felfedezhető volt a csapat teljesítményében némi javulás. Na meg Alonso szerencséjében is, aki az első nyolc futam nullázása után a következő négyen egyaránt pontot szerzett. Silverstone-ban is érkezett egy újítás az autó padlólemezére, ami ugyan nem váltotta meg a világot, de a spanyol az apróságokat is tudja értékelni.

    „Szerintem előrelépést jelent, az autó egy kicsit jobbnak érződött tőle. A pálya egyes részein javulást mutattak az adatok, más részeken ezt már nehezebb volt látni. Szóval mondjuk úgy, hogy egy nagyon apró fejlesztés, de mindennek örülünk. Most, amikor ilyen szoros a mezőny, és 5-6 autó két tizedmásodpercen belül van, még egy fél tized is értékes. Egyúttal pedig ez azt is mutatja, hogy a csapat nem elégedett a középmezőnyben ragadva, továbbra is fejleszt. Az év végére a lehető legközelebb szeretnénk kerülni az élcsapatokhoz” – fogalmazott Alonso, aki persze a jövő évtől és Newey első F1-es Aston Martinjától várja az igazán nagy dobást.

  • A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    Továbbra is vita tárgya a McLarenen belül az az új első felfüggesztés, amiből Oscar Piastri szerint neki semmilyen előnye nem származna, Lando Norris viszont eközben a használatával látható formajavulást élt meg. A csapatnak van egy nyomós érve arra, hogy miért kellene az ausztrálnak beadnia a derekát.

    A Kanadai Nagydíj előtt fejtegették a McLarennél az új felfüggesztés hatásait, amit nem teljesítménynövelő fejlesztésként írtak le, hanem egy olyan elemként, aminek segítségével a versenyzők jobb visszajelzéseket kapnak az autó és a gumik működéséről. Az újítást már akkor is csak Norris kérte az autójára, aki elismerten kevésbé érzett rá az MCL39-es működésére a szezon elején, Piastri viszont továbbra sem használja.

    Az azóta eltelt három futamból a Kanadai Nagydíj a két McLaren ütközésében kulminált, Spielbergben és Silverstone-ban azonban egyaránt Norris nyert – először történt meg vele, hogy ő vezessen célba egy kettős győzelmet, és az is, hogy két futamot húzzon be egymás után. A Brit Nagydíjon ugyan Piastri büntetése fordította meg a sorrendet a két pilóta között, de egy apró lendület most kétségtelenül a brit oldalán van, aki 8 pontra csökkentette a lemaradását a tabellán.

    A McLaren számára alapvetően rendben van, hogy a két pilóta eltérő felfüggesztést használ, az adatelemzést ez nem nehezíti meg, ám Andrea Stella csapatfőnök most rámutatott egy hátulütőre, ami miatt mégis arra próbálják ösztönözni Piastrit, hogy ismét fontolja meg az új alkatrészre való átállást.

    „Az elemek legyártása szempontjából sokkal inkább probléma, mert így két eltérő specifikációt kell magunkkal vinni. Ezért felmerült, hogy a későbbiekben a Lando által használt lehetőségek közül esetleg Oscart is érkedelhetné-e valami. Ez még kiértékelés alatt áll” – idézi Stellát a The Race.

    „Látjuk, hogy Lando sokkal jobban érzi magát az autóban, ami jó hír. Oscar viszont mindvégig jó kapcsolatot ápolt az autójával, így az is meglehet, hogy ez a különbség a szezon hátralévő részére fennmarad.”

    Piastri mindenesetre Silverstone-ban még továbbra is hajthatatlan volt ezügyben:

    „Az én szememben ez nem egy fejlesztés, csak egy eltérő elem. Bizonyos dolgokat egy kicsivel jobbá, másokat egy kicsivel rosszabbá tesz. Ha csak előnyei lennének, akkor kérdés nélkül felrakatnám az autómra. Eddig nagyon jól alakul ez az év, ezért szeretném változatlanul hagyni az autó viselkedését, és inkább azon gondolkodni, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet a beállítások vagy valódi fejlesztések által.”

    Norris ugyanakkor nyilatkozatában igyekezett csökkenteni az általa használt felfüggesztés eredményeire gyakorolt szerepét – persze ez akár taktikai kommunikáció is lehet a részéről.

    „Szerintem az emberek túl sokat beszélnek erről. Lehet, hogy segít nekem ez az elem, de ebben az esetben is csak századokról, ezredekről van szó. Nehéz ezt számszerűsíteni” – fogalmazott.

    „Valóban nyertem azóta két versenyt, és Kanadában is gyors voltam. De nem akarom azt mondani, hogy ez emiatt történt, inkább tudom be az általam a pályán kívül, a csapattal elvégzett kemény munkának.”

  • Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Szerdán Mugellóban köröz a Ferrari idei autójával, az SF-25-tel a csapat két állandó versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc. A cél egy új fejlesztés pályára vitele, mielőtt élesben is bevetnék azt a jövő hétvégi Belga Nagydíjon.

    A filmforgatási nap az egyetlen lehetőségük a csapatoknak arra, hogy a szezon során privát tesztet tartsanak az aktuális autójukkal. Ennek a keretei is rendkívül korlátozottak, csak 200 kilométeres távot tehetnek meg a nap során, és a versenyekre gyártott gumikat sem használhatják, de egy-egy nagyobb fejlesztés első pályáraviteléhez, ellenőrzéséhez így is megfelelő ez a lehetőség. Reklámfilmek forgatására pedig mindig szüksége van egy csapatnak, így egy ilyen nap során két legyet üthetnek egy csapásra.

    A Ferrari egy új hátsó felfüggesztést visz pályára most az olaszországi Mugellóban a filmes nap során, ami a Red Bull Ringre érkezett – és a csapat formájában némi javulást hozó – padlólemez kiegészítése. Az új felfüggesztés várható hatása, hogy az autó kevésbé lesz érzékeny a hasmagasság változtatására, és szélesebb működési tartományt nyit ki a Pirelli-gumik számára.

    Az Autosport értesülései szerint a szimulátorban szerzett adatok biztatóak voltak, és ha a pályán is ugyanezt a hatást éri el az újítás, az további egy tizedmásodperces javulást jelenthet a köridőben – ami persze csekélynek tűnhet, de a jelenlegi szoros élmezőnyben sokat számíthat, és közelebb viheti a Ferrarit a futamgyőzelemhez, amit a négy élcsapat közül még csak ők nem értek el idén.

    Ennek ellenére a Mercedest és a Red Bullt is megelőzve a Ferrari a második helyen áll a konstruktőri tabellán, köszönhetően Leclerc és Hamilton kiegyensúlyozott teljesítményének, még úgy is, hogy az idénre szerződtetett hétszeres világbajnok a dobogót sem érte el a szezon felében.

    Mivel 2026-tól nagy szabályváltozások érkeznek, a nyári szünet után a csapatok várhatóan leállnak az idei autó fejlesztésével, így a Ferraritól is ez a jövő hétvégi Belga Nagydíjon bemutatkozó újítás lehet az egyik utolsó nagy dobás, amitől fordulatot remélhet az idei formájában.

  • Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Az F1-nek mostanság nincs szerencséje a délkelet-ázsiai versenyrendező-aspiránsokkal: a Vietnámi Nagydíj amiatt hiúsult meg a már felépített pálya ellenére, mert bebörtönözték a hanoi városvezetőt, most pedig egy a futamát előkészítő másik országban, Thaiföldön alakult ki politikai zűrzavar.

    A thai miniszterelnök, Paetongtarn Shinawatra (közismertebb nevén: Ing Shin) az elmúlt év során többször is vezette azt a delegációt, amely tárgyalt a bangkoki utcai verseny lehetőségéről Stefano Domenicali F1-vezérrel, a Monacói Nagydíjra pedig maga is elutazott, ahol két honfitársa, Alexander Albon, valamint az F3-ban Silverstone óta futamgyőztes Tasanapol Inthraphuvasak segítségével testközelből is megismerkedett a sporttal.

    Egy hónappal később azonban súlyos botrány főszereplőjévé vált a 38 éves politikusnő, miután a Kambodzsával kiújuló, fegyveres összetűzéseket is hozó határviták közepette a szomszédos állam vezetője Facebookon nyilvánosságra hozott egy vele folytatott telefonbeszélgetést, amelyben a thai miniszterelnök néhol alárendelt hangvételben beszélt, saját országának egyik katonai parancsnokát pedig ellenségnek nevezte.

    Thaiföldön hatalmas felzúdulást okoztak Ing Shin kiszivárogtatott szavai, amelyek gyengének, a nemzeti egységet veszélyeztetőnek tűntették fel az egy éve kinevezett politikust. A kormány július 1-jén felfüggesztette őt tisztségéből, új ideiglenes miniszterelnököt nevezve ki a helyére, július 14-én pedig a Nemzeti Korrupcióellenes bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot is indít ellene a hatalommal való visszaélés és az etikai normák megsértése miatt. Múltbeli tapasztalatok alapján mindezek után annak esélye, hogy Ing Shin még visszatérhessen a posztjára, a nullával egyenlő, írja az ázsiai ügyekre szakosodott The Diplomat.

    Fotó: F1

    A thai kormány június 17-én – egyetlen nappal a botrány kirobbanása előtt – elfogadta az 1,2 milliárd dolláros költségvetést egy Bangkok utcáin zajló F1-es nagydíj megrendezésére, ami a terveik szerint 2028-tól öt éven keresztül biztosítaná a verseny helyét a világbajnokságon, bár a sport még nem jelentette be, hogy végleges megállapodás született volna erről. Azóta pedig nem érkeztek új fejlemények a Thaiföldi Nagydíj sorsáról.

    Az ország belpolitikai történései egy időre alighanem háttérbe szorítják az F1-es projektet, ráadásul a kormánykoalíció egysége is veszélybe került, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy elháríthatatlan akadály gördült volna a jövőbeli versenyrendezés elé. Ugyanakkor Vietnám esete éppen arra adott példát, hogy egyetlen politikai vezető eltávolítása is képes dugába dönteni egy már a megvalósulás küszöbén lévő nagydíjat. Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a thaiföldi kormány és az F1 vezetősége közötti első hivatalos találkozóról 2024 tavaszán számoltak be a felek, Ing Shint pedig csak néhány hónappal később nevezték ki miniszterelnöknek, vagyis nem ő vitte az ügyet a kezdetektől fogva.

  • A McLarent még erősítette is Norris buta kanadai balesete

    A McLarent még erősítette is Norris buta kanadai balesete

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint a csapat összességében jól jött ki abból, hogy Lando Norris a Kanadai Nagydíjon nekiütközött csapattársa autójának.

    Norris az eset után azonnal elismerte a felelősségét az incidensért, amely az első ilyen jellegű volt a McLaren versenyzői között, és amelyben Oscar Piastrinak szerencséje volt, ő nem esett ki miatta. Furcsán hangzik, de mivel azóta dominált a csapat, Zak Brown szavaiba nehéz belekötni.

    „Azt hiszem, utólag nézve a montreali események hasznosak voltak mindannyiunknak. Ott gellert kaptunk, de helyrehoztuk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Úgy vélem, mindannyiunk magabiztosságát és komfortérzetét javította az a hiba, ami bekövetkezett. Látunk további incidenseket majd később, de azok versenyzésből fognak eredni, és ilyenek mindig lesznek.”

    Norris a kanadai bakija utáni mindkét versenyt megnyerte – ami elmondása szerint sokat kivett belőle –, igaz, Silverstone-ban ehhez szüksége volt arra is, hogy Piastri időbüntetést kapjon a biztonsági autó mögötti veszélyes vezetése miatt.

  • Russell beszerzett egy V12-es járművet, ami gyorsabb Verstappenénél

    Russell beszerzett egy V12-es járművet, ami gyorsabb Verstappenénél

    Max Verstappen után újabb F1-es versenyző, George Russell vásárolt jachtot.

    A Mercedes pilótája egy kétszintes, három hálókabinnal rendelkező Pershing 6X típusú modellt választott, amelyért 3,6 millió dollárt perkált ki. A hossza közel 19, a szélessége közel 5 méter, és 90 km/h-s csúcssebességre képes az 1550 lóerős V12-es motorral hajtott jármű.

    És akkor jöjjön a kötelező összevetés: a Verstappen által az év elején birtokba vett Unleash The Lion nevű jacht méretei nagyobbak ennél, nyilván jóval drágább is (dollárban kifejezve nyolc számjegyű) volt. Ugyanakkor pont a nagyobb méret lassabb haladást tesz lehetővé, Russell jachtja nagyjából kétszer akkora sebességre képest.

  • Ocon kesereg, hogy ő az F1 kakukktojás versenyzője

    Ocon kesereg, hogy ő az F1 kakukktojás versenyzője

    Esteban Ocon hiszi, hogy egy nap világbajnoki címre esélyes autót kap, de bánja, hogy kortársai közül neki még nem volt lehetősége akár csak futamgyőzelemre képes technikát vezetni.

    A Haas versenyzőjénél ketyeg az óra, hiszen már 28 éves, és kilenc éve szinte folyamatosan tagja a Forma–1 mezőnyének (2019-ben nem jutott neki ülés). Karrierjének fénypontja egyértelműen az általa megnyert 2021-es Magyar Nagydíj, de a nagy álmának megvalósításához még sohasem járt közel.

    „Küzdő alkat vagyok, azért vagyok itt, hogy nyerjek. Nyerni akarok, ehhez szoktam hozzá egész karrieremben, mielőtt eljutottam a Forma–1-be, a gokarttól kezdve az utánpótlás sorozatokig – jelentette ki a GPblognak adott interjúban. – Nyertem egy versenyt, néhányszor dobogóra álltam, de többet akarok. Hiszem, hogy ha keményen dolgozok, és jól teljesítek azzal, ami rendelkezésemre áll, valamikor lesz esélyem a bajnoki címért harcolni. Nem fogom vissza magam, amíg el nem jutok idáig.”

    Bánata viszont, hogy a kortársaihoz képest vele mostohán bánt a sors. „A velem nagyjából egyszerre érkező F1-es pilóták közül George [Russell], Pierre [Gasly], Max [Verstappen], Charles [Leclerc], Lando [Norris], Alex [Albon] számára is adott volt a lehetőség, hogy dobogóra, győzelemre esélyes autót vezessen, csak nekem nem. De keményen hajtok, hogy egy napon majd legyen lehetőségem rá.” 

    Hozzácsaphatjuk a listához Carlos Sainzot is, aki másfél évvel Ocon előtt debütált a Forma–1-ben. Hozzá kell tenni viszont, hogy Lance Stroll is nagyjából vele egyszerre, pár hónappal később mutatkozott be, és ő sem vezetett sohasem győzelemre esélyes autót, bár 2023 elején Fernando Alonso teljesítménye alapján a dobogót rendszeresen kitűzhette volna célnak.

    Hozzá kell tenni, hogy Ocon természete nem könnyű, többször keveredett konfliktusokba a csapattársaival, így az élcsapatok kétszer is meggondolnák, leigazolják-e.

  • A Red Bull nem mondott le Verstappen vb-címéről, fejlesztéseket ígért

    A Red Bull nem mondott le Verstappen vb-címéről, fejlesztéseket ígért

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy a következő pályát optimistán várják, pláne úgy, hogy új elemek is érkeznek az autóra. Max Verstappen címvédését még nem érzi lehetetlennek.

    Max Verstappen hátránya már több mint 60 pont a McLaren versenyzőitől, és eddig csak bizonyos típusú pályákon és körülmények között tudta legyőzni őket. Ausztriában Kimi Antonelli torpedózta meg véletlenül őt az első körben, majd Silverstone-ban egy tőle ritkán látható hibát vétett és megpördült, de a Red Bull tanácsadója az előző két futam eredményei után dobja be a törülközőt a szezon felénél.

    „Ez nem tette könnyebbé Verstappen címvédését, de még nem mondtunk le a bajnoki címről – írta a Speedweek oldalán vezetett rovatában Marko. – Még van tizenkét nagydíj, benne négy sprintfutammal, 300+32 pontot lehet szerezni. Ebből kifolyólag további fejlesztésekkel készülünk Belgiumra, amikkel közelebb kerülhetünk a McLarenhez. Még nem lefutott a világbajnokság.”

    „Spa-Franchorchamps pályája jobban feküdhet az autónknak, ráadásul ott gyakran nagyon változékony az időjárás. Ide optimistán utazunk. Magyarország cselesebb lehet a kanyargós vonalvezetés és a magasabb hőmérséklet miatt, de mindkét versenyhétvégére új alkatrészeket szerelünk fel az autóra, és reméljük, hogy pozitív hatásuk lesz.”

    Ez esetben tévesnek bizonyult egy másik szakoldal azon értesülése, miszerint a Red Bull csupán egyetlen kisebb fejlesztést tartogat a közeljövőre. Legközelebb jövő hétvégén (a július 25–27-in) rendeznek F1-es nagydíjat, Belgiumban, onnan rögtön Magyarországra látogat a mezőny, majd jön a hosszú augusztusi nyári szünet – annak során vélhetően már tisztább lesz a kép, Verstappennek tényleg marad-e reális esélye a címvédésére. Mint ismert, a Red Bull új csapafőnökkel folytatja, Laurent Mekies veszi át Christian Horner pozícióját. Az utóbbi menesztéséről kiszivárgott új részletekről itt olvashatnak.

    A The Race közben arról írt, hogy a McLaren más utat jár a fejlesztésekkel, ugyanis azokat általában nem veti be azonnal élesben, miután megvizsgálja őket egy edzésen, hanem alaposan tanulmányozzák, az újítás valóban , illetve az a versenyzőknek is tetszik-e. Ennek egyik oka az, hogy a köridőben már észrevehetetlenül csekély változást hoznak ezek a frissítések.

  • Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    A paddockban terjedő információkra alapozva Ralf Schumacher elmondta, mi lehet a probléma akkor, ha Christian Horner másik F1-es istállóhoz akar majd szerződni, miután a Red Bull elküldte.

    Noha egyelőre nem tisztázott, hogy a Red Bulltól menesztett, de az energiaitalos márkával 2030-ig szerződésben levő Christian Horner mikor és milyen feltételek mellett fog tudni végleg elszakadni a bikásoktól, majd ezután mennyi ideig kell kényszerszabadságon legyen, mielőtt – amennyiben lesznek ilyen tervei, persze – ismét munkát vállalhat a Forma–1-ben, Ralf Schumacher szerint van egy aggasztó tendencia, ami csökkentheti a keresletet az 51 esztendős szakember iránt.

    Horner 20 évet húzott le a Red Bullnál, ez idő alatt pedig nemcsak 8 egyéni és 6 konstruktőri világbajnoki címet nyertek a vezérletével, hanem a Red Bull az F1 lesajnált bulicsapatából valódi óriássá vált, amely jövőre története során először saját motorral fog versenyezni. Horner tehát bizonyította, hogy nemcsak csapatfőnöknek, hanem ügyvezető igazgatónak is kiváló, és képes lépésről lépésre felépíteni egy istállót. Az ilyen tudásra például a vergődő Alpine-nak nagy szüksége lehet.

    Horner, te idióta – Ecclestone belerúgott kicsit a cimborájába

    Schumacher a Sport1.de-nek nyilatkozva ugyanígy gondolta, de azzal kapcsolatban szkeptikus, hogy az a Ferrari lehet Horner követkető állomáshelye, amelynek elnöke, John Elkann korábban már megpróbálta leigazolni a szakembert. „Várjuk ki, hogy ez igaz-e. Ha igen, azt nem érteném, mert szerintem Fred Vasseur nagyon jó, és stabilitásra lenne szükség, de az emberek nyilván nagyon türelmetlenek. Ez azt jelenti, hogy felszabadulhat egy hely. Aztán ott van az Alpine, ahol érkezik egy átmeneti megoldás, de nem gondolom, hogy ez hosszú távra szól. A tapasztalatát tekintve úgy vélem, Christian Horner nagyon jó szakember.”

    De akkor mi lehet a probléma a hatszoros futamgyőztes szerint? „Az egyetlen probléma, és ez így van, ha az ember körbekérdezősködik a paddockban, és ettől szenvedett a Red Bull az utóbbi időben, hogy az alkalmazottak, a jó és tapasztalt szakemberek egyszerűen nem akartak többé a Red Bullhoz szerződni, ennek pedig Christian Horner és az volt az oka, ahogyan irányította az istállót. Ez pedig természetesen problémákhoz vezetett. Így aztán kíváncsian várom, miként sikerül meggyőznie egy másik csapatot arról, hogy ő az a személy, aki mindent át tud szervezni.”

    Persze azt a csapatot (Alpine), amelyet most is egy korábban csaláson ért, és egyébként sem a finomkodós vezetői stílusáról ismert személy (Briatore) vezet, vélhetően nem riasztaná el egy, összesen 14 vb-címet nyerő szakember kinevezése, főleg úgy, hogy jelenlegi helyzetében nem igazán van veszítenivalója.

  • Norrist kimerítette a felzárkózás a csapattársára

    Norrist kimerítette a felzárkózás a csapattársára

    Lando Norris szerint a zsinórban aratott két győzelme semmit sem jelent, és még kiegyensúlyozottabb teljesítményt vár el magától. Elismerte, hogy kimerítő futamokon van túl.

    Az F1-ben gyorsan változhatnak a dolgok, ahogy az előző két nagydíj megmutatta: a kanadai futamról Oscar Piastri 22 pontra növelt előnnyel távozott a tabella élén, de az Ausztriában és Silverstone-ban őt legyőző csapattársa a szezon féltávjához érve 8 egységre csökkentette a lemaradását.

    Mindazonáltal úgy fogalmazott, hogy sokat kivett belőle a két sikerért tett erőfeszítés. „Nyertem két futamot, egyik sem jött könnyen. Jókat csatáztunk, de a versenyek eléggé meg is viseltek, kimerítettek, mert századmásodperceket kergetünk, minden edzésen a tökéletességre törekszünk, és nagyon jó pilóták a vetélytársak. Ez sokat kivesz az emberből, főleg egy olyan versenyen, mint a legutóbbi” – mondta Norris.

    „Volt két jó versenyhétvégém, és természetesen szeretném megtartani a lendületet, de ennél kiegyensúlyozottabbnak kell lennem. Két versenyhétvége amúgy sem jelent semmit, folytatnom kell a kemény munkát.”

    Norrisnak bizonyos szempontból szerencséje is volt, mert Ausztriában ugyan az első Q3-as körök után is ő állt az élen, de többeket megfosztott a javítási lehetőség a későbbi piros zászló, Silverstone-ban pedig a pályán alapvetően Norris előtt haladó Piastri időbüntetést kapott.