Címke: Forma-1

  • Verstappen a Mercedesnél? – halálos páros a McLarennek, katasztrófa a Red Bullnak

    Verstappen a Mercedesnél? – halálos páros a McLarennek, katasztrófa a Red Bullnak

    Függetlenül attól, hogy meg fog-e történni, az F1-es paddock már egy ideje Max Verstappen és a Mercedes lehetséges szövetségétől hangos. Most a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown mondta el, őt hogyan érintené egy ilyen bejelentés.

    Ha egy átigazolásról sokat beszélnek az F1-ben, az szinte bizonyosan meg fog történni, a Verstappent a Mercedesszel összeboronáló hangok pedig már rég átlépték ezt a lélektani határt. Mégis, a Mercedes csapatfőnökének ezzel kapcsolatos szokatlan nyitottsága, valamint Verstappen kifürkészhetetlen gondolatvilága valami különös misztikummal itatják át ezt az ügyet, tényleg azt az érzést keltve, hogy itt még jöhetnek váratlan fordulatok.

    Jövőre új szabályrendszer érkezik, és ilyenkor mindig több az ismeretlen a megszokottnál, szinte lehetetlen tudni, hogy melyik csapatok fognak majd a leggyorsabban alkalmazkodni az új kihíváshoz. Ez a mostani helyzet viszont még ebből a szempontból is felettébb furcsa, hiszen általános vélekedés, hogy az új motor fejlesztésével a Mercedes halad a legjobban, s több prominens személy is szinte készpénznek veszi, hogy Toto Wolff istállója négy nehezebb év után jövőre visszatér a mezőny legelejére.

    A nagy szabályváltozások alatti csapatváltás tényleg ugrást jelent az ismeretlenbe a versenyzők számára, ám most már látatlanban is többen úgy gondolják, hogy 2026-ban a Mercedes és Verstappen párosával igazi szupercsapat jönne létre. Erről beszélt Zak Brown is a The Sports Agents podcastban, amit a planetf1 idéz.

    „Azt hiszem, a Mercedes felszállóágban van. A Red Bull pedig kihívásokkal szembesül, noha ez nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek azokat megoldani” – mondta.

    „Viszont elég kényelmetlen belegondolni, hogy Max a Mercedesnél lehet, mivel ő annyira jó. Szóval én jobban örülnék, ha ott maradna, ahol van. A Red Bull számára katasztrófa lenne, ha elveszítenék őt.”

    A McLaren idén látványosan profitál abból, hogy a Red Bull gyengélkedik, hiszen a szezon elején még úgy tűnt, a csapata egyértelmű elsőszámú pilótájaként Verstappen akár veszélyt is jelenthet az egyéni bajnoki címre, miközben Lando Norris és Oscar Piastri pontokat vesznek el egymástól. A Red Bull azonban az utóbbi időben összehozott néhány gyengébb eredményt, az elmúlt négy futam összesítésében még a Sauberrel Nico Hülkenberg is több pontot szerzett, mint Verstappen, így a Piastri mögött 69 pontos hátrányban lévő holland el is zárkózik attól, hogy az esélyesek közé sorolja magát.

  • A média ereje? Ha nem jelenik meg egy cikk arról, hogy távozik a Red Bulltól, nem is távozott volna

    A média ereje? Ha nem jelenik meg egy cikk arról, hogy távozik a Red Bulltól, nem is távozott volna

    A Sauber csapatvezetője, Jonathan Wheatley elárulta, milyen különös motiváció állt a Red Bulltól való távozása mögött.

    A Red Bull F1-es csapata több vezető karakterét elveszítette tavaly óta, de mindegyikük távozásának körülményei kicsit mások voltak. Adrian Newey ajánlatot kapott arra, hogy részvényes is legyen az Aston Martinnál, Christian Hornert a tulajdonosok menesztették nemrég, a sportigazgatóként dolgozó Wheatley azonban elmondása szerint csak akkor kezdte el komolyan mérlegelni a távozás lehetőségét, miután elolvasott egy cikket a The Timesban, amely a lehetséges távozásáról szólt…

    „Tavaly a miami hétvégén megjelent egy cikk, amitől egyáltalán nem voltam boldog. Szándékosan nagyon távol tartottam magam a médiától, de ettől foga minden lapban az én nevem forgott, ami nehéz helyzetet teremtett a munkahelyen is” – idézi Wheatley-t a planetf1.

    „Azt viszont elérte, hogy emiatt hitelen rengeteg megkeresést kaptam, én pedig el is kezdtem gondolkodni a távozáson, hiszen az embereket nagyon érdekelte, hogy hol kötök ki.”

    Az 56 éves brit szakember idén év elején kezdte meg a munkát a Saubernél, ahol máris átélhetett egy a csapat életében ritka sikert a legutóbbi Brit Nagydíjon szerzett dobogóval. Wheatley már most leszögezi, hogy belátható időn belül nem fogja elhagyni a jövőre Audivá alakuló istállót, hiszen korábbi F1-es munkahelyein is évtizedes időszakokat húzott le, nem véletlenül a lojalitásáról ismerik a paddockban.

    „Biztos voltam benne, hogy a szerződésemet tiszteletben fogom tartani annak lejártáig – mondta a Red Bull-lal való szakítás körülményeiről. – Én nem vagyok az a fajta ember, aki ha aláírt egy szerződést, rögtön azon kezd el gondolkodni, hogyan manőverezhetné ki magát belőle, amint kap egy másik ajánlatot. Ha elkötelezem magam egy csapat mellett, akkor azt komolyan gondolom.”

    „16 évet töltöttem el a Benetton/Renault kötelékében, 19-et a Red Bullnál, ez pedig rengeteg beszélgetést indított meg. A jelenlegi helyemről sem áll szándékomban távozni.”

  • Hamilton visszajár a Mercedeshez és Wolff-fal beszéli meg, melyik csajt fűzze be

    Hamilton visszajár a Mercedeshez és Wolff-fal beszéli meg, melyik csajt fűzze be

    Lewis Hamilton ugyan már a Ferrari sikeréért küzd, nemcsak a Toto Wolff-fal fennálló barátsága töretlen, hanem volt csapatát is rendszeresen látogatja a versenyhétvégéken.

    Lewis Hamilton és Toto Wolff a tavalyi év során is többször hangsúlyozta, hogy bár közös történetük a Mercedesnél véget ér, a több mint 10 év alatt kialakult és megerősödött barátságuk töretlen marad annak ellenére, hogy a hétszeres világbajnokból a pályán barátból ellenfél lesz. A jelek szerint nem a levegőbe beszéltek.

    „Amikor úgy döntött, hogy elmegy, az lehetett volna nagyon kínos, már-már ellenséges, úgyhogy rendszeresen beszéltünk arról, hogy miként ne legyen ilyen – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke a The Wall Street Journalnak. – Mindannyian valódi erőfeszítést tettünk, hogy nagy egyetértésben és megértésben történjen mindez.”

    Wolff elárulta, hogy Hamilton a versenyhétvégéken rendszeresen feltűnik a Mercedes vendéglátóegységében, és a közös repülőútjaik is megmaradtak. „Továbbra is barát maradt, aki megjelenik az irodában hétvégenként, beszélget a mérnökökkel, eszik valamit. Sok verseny után velem utazik haza, úgyhogy együtt van a régi banda: Valtteri Bottas, George Russell, Lewis Hamilton és én.”

    Az osztrák üzletember hangsúlyozta, hogy ettől persze még nem tekintenek másként Hamiltonra a pályán. „Nézd, a pályán le akarjuk győzni, efelől nincs kétség. De 12 éve tart már a kapcsolatunk, megbízunk egymásban.”

    Wolff egészen odáig ment, hogy elárulta, milyen magánjellegű beszélgetéseket szokott folytatni Hamiltonnal, és 53 éves családapaként hogyan tartja fiatalon a nála egyébként csak 13 évvel fiatalabb, de merőben eltérő életvitelt folytató brit.

    „Az ő szemüvegén keresztül egy másfajta életet élek – tudod, megmutatja, hogy kivel flörtöl, kivel randizik, és megkérdezi, hogy »Rámenjek erre a csajra vagy ne?« Én pedig azt válaszolom, hogy »Igen, menj, aztán meséld el, mi volt.«”

  • Hamilton ebben mindenki fölött áll a volt csapatfőnök szerint, de vajon a Ferrari-drukkerek is így látják?

    Hamilton ebben mindenki fölött áll a volt csapatfőnök szerint, de vajon a Ferrari-drukkerek is így látják?

    Lewis Hamilton egy területen páratlan a jelenlegi Forma–1-es mezőnyben a volt csapatfőnök szerint, és még Max Verstappen sem érhet fel hozzá.

    Lewis Hamilton szerződtetése sokak, például Luca di Montezemolo, a Ferrari egykori elnöke szerint is csak marketingcélból történt, a hétszeres világbajnok és a maranellói istálló eddigi fél éve pedig aligha győzte meg ennek ellenkezőjéről a szkeptikusokat. Az persze kétségtelen, hogy a Ferrari nagyot kaszál a 40 esztendős brittel, aki már akkor az egekbe lőtte az olasz márka részvényeit, amikor másfél éve bejelentették a szerződtetését. Eközben viszont az eredmények nem akarnak jönni, és Hamilton rendszerint arról beszél, hogy igyekszik elérni, hogy a jövő évi autót az ízléseihez igazítsák.

    Amennyiben ez nem sikerül, és Hamilton jövőre sem szállítja majd azokat az eredményeket, amiket sokan várnak tőle, kérdésessé válhat a folytatása a Ferrarival, ám abban biztosak lehetünk, hogy a sportág történetének legsikeresebb versenyzőjeként az olaszok addig fognak profitálni a marketingértékéből, amíg ott van.

    Hamilton és a Ferrari rajongói előrehozták a karácsonyt a Pumának

    És hogy mekkora ez az érték? Günther Steiner, a Haas korábbi csapatfőnöke szerint akkora, hogy Hamilton az egyedüli versenyző a Forma–1-ben, aki ilyen szempontból túlnőtt a csapatán. „A Forma–1-ben Lewis Hamilton az egyetlen, aki a csapat felett áll. A jelenléte nagyon erős a sportágon kívül is. Nagy vagy a sportban, de amikor elkezdesz nőni a sporton kívül, nagyobb leszel, mint az aktuális csapatod. A futballban is megtörténik ez. A Forma–1-ben pedig jelenleg csak Lewis mondhatja ezt el magáról” – közölte az olasz-amerikai a a Business of Sport podcastban.

    Hamiltont csak az Instagramon 40 millióan követik, míg a Ferrari F1-es csapatát 18,8 millióan, a Ferrari autómárkát pedig 31,7 millióan… Ehhez képest a mezőny jelenlegi legjobbjának tartott Max Verstappen 15 millió követővel rendelkezik ezen a platformon.

    „Max szerintem nagyon nagy a sportban, de nem dolgozik azon, hogy legyen valaki a sporton kívül is, mert az ő élete a versenyzés, míg Lewis más dolgokat is el akar érni az életben. Szerintem most látjuk Lewis és a Ferrari kapcsán, hogy ők két hatalmas brand együtt, és ez olykor néha ellentétet is generál. Ki a nagyobb, a Ferrari vagy Lewis?” – tette fel a kérdést Steiner.

    Miként a volt csapatfőnök is utalt rá, Hamilton rengeteg dologgal foglalkozik a pályán kívül (zene, divat, filmezés, jótékonykodás), miközben a fő munkája továbbra is a versenyzés. Noha nagydíjon még dobogóra sem állt a Ferrarival, miközben Leclerc négyszer is pezsgőzött már az idén, Hamilton teljesítményéről fél év alatt azért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy már nem elég jó a legmagasabb szinthez. Steiner ugyanakkor ezzel együtt nem szerződtette volna a Ferrari helyében.

    „Nem, mert szerintem a Ferrarinak nincs szüksége erre. Ez az én véleményem. Klassz sztori, hogy egy hétszeres világbajnok a Ferrarihoz megy. A Ferrari jól teljesített [előtte is], és ezzel annyira magasra kerültek az elvárások, hogy most ezek nem teljesülnek. Kicsit az az ember érzése, hogy »ó, ez nem műküdik«, és most depressziósak vagyunk miatta” – mondta Steiner, aki ebben osztja barátja, a Ferraritól Hamilton érkezése előtt több mint egy évvel távozó Mattia Binotto véleményét.

  • Akár egy még nem létező F1-es csapat is lecsaphat Christian Hornerre

    Akár egy még nem létező F1-es csapat is lecsaphat Christian Hornerre

    Christian Horner a tapasztalatát és tudását az ismert autós újságíró szerint nem az Alpine és nem a Ferrari színeiben fogja kamatoztatni a jövőben. 

    A Red Bulltól a múlt héten menesztett Christian Horner egyelőre még szerződésben áll az energiaital-gyártóval, és nem is tudni, hogy mikor szakíthat meg minden kapcsolatot a céggel, de 51 évesen bőven lesz ideje munkát vállalni másik F1-es csapatban, amennyiben szeretne. Lehetséges következő célállomásként sokan az Alpine-t jelölték meg, de szóba került a Ferrari is, amely korábban megpróbálta elcsábítani a Red Bulltól a szakembert.

    Az Adrian Newey Aston Martinhoz igazolását jóval a bejelentés előtt megjósoló Jeremy Clarkson a The Sun hasábjain vezetett jegyzetében azonban azt írta, szerinte nem az Alpine lesz Horner új munkaadója. „A bennfentesek azt mondják, hogy az Alpine-hoz fog menni, de ők a következő évtől Mercedes-motorral versenyeznek, ami azt jelenti, hogy Christiannak együtt kellene dolgoznia a Mercedes-főnök Toto Wolff-fal. És mivel ők ketten nem igazán jönnek ki, ezt nem látom megtörténni.”

    Clarkson szerint a Ferrarihoz igazolás sem valószínű, mert egyrészt Hornernek akkor Olaszországba kellene költöznie, másrészt Lewis Hamiltonnal sem éppen felhőtlen a viszonya. Ezzel együtt az autós újságíró három lehetséges forgatókönyvet is el tud képzelni a Red Bull volt csapatfőnökének. „Az Audi és a Cadillac is érkezik a sportágba jövőre, és beszélnek arról, hogy a kínaiak is mozgolódnak. Mindannyian lecsapnának Horner szerződtetésének lehetőségére” – mondta.

    Az Audi projektjét jelenleg Mattia Binotto, a Cadillacét a volt Marussia-főnök, Graeme Lowdon irányítja, míg egy esetleges kínai csapatről annyit tudni, amennyit Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke elmondott róla. „Továbbra is úgy érzem, hogy több csapat, és nem több verseny kell. A pilóták odajönnek hozzám és azt mondják, hogy »kérlek, ne legyen több futam.« Amikor [2023-ban] megnyitottuk a jelentkezési folyamatot, mire alapoztuk a végkimenetelét? A megfelelő folyamatra, versenyképes keretekre, anélkül, hogy azt néztük volna, milyen cégekről van szó, amíg teljesítették az FIA szabályait és jelentkezési feltételeit.”

    „Most van egy 11. csapatunk, és úgy vélem, meg kell néznünk, hogy majd miként teljesít, és aztán, ha van kínai jelentkező, és most itt előttetek az ő nevükben fogok beszélni, akkor [a FOM] bele fog egyezni, mert ez az egész az üzlet fenntarthatóságáról szól” – idézi az elnököt a PlanetF1.

    Sulayem szerint tehát nem kizárt, hogy éveken belül lesz kínai csapata a Forma–1-nek, egy ilyen projekt pedig Hornernek is vonzó lehet. Pláne akkor, ha nemcsak sima csapatfőnökként, hanem mondjuk részvényesként is számítanának rá úgy, ahogyan Toto Wolff irányítja a Mercedest. Miután a Red Bullt sikeressé tette, a volt csapatfőnöknek vélhetően az lenne az igazán vonzó, ha ilyen módon szintet lépve tevékenykedhetne tovább a Forma–1-ben.

  • Soha nem látott újítás debütálhat az F1-ben a Hungaroringen

    Soha nem látott újítás debütálhat az F1-ben a Hungaroringen

    Az augusztus eleji Magyar Nagydíj utáni Pirelli-teszten tűnhet fel először a 2026-os F1-es szezon egyik nagy újítása.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) olyan technikai direktívát adott ki, amely lehetővé teszi a Forma–1-es csapatoknak, hogy a 2026-os Pirelli abroncsok öszvérautóikkal végzett tesztelése közben elkezdjenek kísérletezni a jövő évi szabályokkal érkező, menet közben mozgatható első szárnyakkal, mert az olasz gumigyártó így értékes adatokat gyűjthet, és a csapatok is jobban megértik, hogy milyen irányba kell menniük.

    Mivel a 2026-os autók teljesen másak lesznek, mint az ideiek, ez természetesen nem azt jelenti, hogy a csapatok elkezdik kipróbálni a jövő évi első szárnyaikat, viszont a leszorítóerő-változások gumikra (amelyek jövőre keskenyebbek lesznek, miközben ugyanúgy 18 colos felnire lesznek szerelve) gyakorolt hatását így is képesek szimulálni a teszteken.

    Két célt hajszol a Pirelli, az egyikkel jól áll

    A rendszer úgy működik, hogy a pilóta menet közben gobnyomásra válthat a nagy és az alacsony leszorítóerős üzemmód között, előbbit értelemszerűen a kanyarokban, utóbbit az egyenesekben használva. A Brit Nagydíj előtti gumiteszteken még egyik csapat sem használt menet közben mozgatható első szárnyat, mert egyikük sem készült el a saját megoldásával, viszont az FIA legalább annyi könnyebbséget engedélyezett nekik a folytatásra, hogy nem kell új töréstesztet végezniük a hidraulikus szerkezettel módosított szárnyakkal és orrkúpokkal, mert az jelentős pluszköltséggel járna.

    A Motorsport.com olasz aloldala arról számolt be, hogy így akár már az augusztus eleji Magyar Nagydíjat követő Pirelli-teszten bemutatkozhatnak a menet közben állítható első szárnyak, amelyek azonban nem lesznek teljesen példa nélküliek az F1-ben, hiszen 2009-ben és 2010-ben a csapatok már használhattak ehhez hasonlókat, jóllehet, akkor sokkal kisebb mértékben lehetett állítani az előzés elősegítésének érdekében, végül pedig egyáltalán nem vált be a megoldás és 2011-re elkaszálták.

    A Hungaroringen a magyar versenyt követő kedden az Alpine, a McLaren és a Racing Bulls köröz majd, szerdán pedig közülük csak az Alpine marad, de csatlakozik hozzá a Haas. Ezután Monzában lesz a következő gumiteszt, ahol a Ferrari és a Red Bull nyüstöli majd a 2026-os abroncsokat, majd Mugellóban és Mexikóban zárul a tesztprogram.

  • A Ferrari nem kérheti Leclerc-től, hogy térjen vissza oda, ahol korábban volt

    A Ferrari nem kérheti Leclerc-től, hogy térjen vissza oda, ahol korábban volt

    A Ferrari csapatfőnöke tudja, hogy Charles Leclerc néha túlzásba viszi az önostorozást, de nem akarja, hogy ugyanoda menjen vissza, ahol két éve volt.

    Charles Leclerc 12. helyen áll a pole pozíciók örökranglistáján a Forma–1-ben, 26 pole-jánál a jelenlegi mezőnyben pedig csak Lewis Hamiltonnak (104) és Max Verstappennek (44) van több. A monacói pilóta köztudottan az egyik, ha nem a leggyorsabb pilóta egy körön a mostani felhozatalból, amit a korábbi években is bizonyított – 2023-ban például ötször rajtolt az élről, de egyszer sem nyert.

    A legutóbbi versenyen, Silverstone-ban azonban nem sikerül mindent kihoznia az időmérőből, ami miatt már a levezető körben – tőle egyáltalán nem szokatlan módon – kifakadt és brutálisan elkezdte ostorozni magát. Másnap, a versenyen ezután az elbaltázott stratégiának köszönhetően csak a 14. helyen intették le.

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnök utólag elmondta, szereti az olyan versenyzőket, akik önkritikusak, noha Leclerc ezt olykor kissé túlzásba viszi.

    „Charles egyik erőssége, hogy képes magát hibáztatni, az egyik hibája pedig az, hogy olykor túlságosan magát hibáztatja – idézi a RacingNews365 a Ferrari csapatfőnökét. – Nagyra értékelem, ha egy versenyző azt tudja mondani, hogy »oké, ez az én hibám volt«, ez pozitívum, mert a megfelelő irányba viszi a csapatot. Megmutatja, hogy ők is emberek, ugyanúgy hibáznak, mint mindenki, és jó, ha olyan pilótád van, aki látja ezt.”

    Vasseur elmondta azt is, hogy 2023-ban elkezdték Leclerc-t tudatosan abba az irányba terelni, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a versenyre, ezért sem mondhatják most neki az ellenkezőjét. „Emlékszem, hogy két évvel ezelőtt azt mondtuk neki, »Charles, vasárnap szerezzük a pontokat, koncentráljunk jobban a vasárnapra«, mert 2023-ban öt pole-t szerzett és egyetlen egyszer sem nyert. Ebbe az irányba nyomtuk őt, most pedig nem mondhatjuk neki, hogy menjen vissza a korábbi állapotba.”

  • Verstappen bölcsessége adhat egy utolsó esélyt a Red Bullnak a holland megtartására?

    Verstappen bölcsessége adhat egy utolsó esélyt a Red Bullnak a holland megtartására?

    Max Verstappen „nagyon bölcs” a korábbi csapatfőnök szerint, ami akár oda is vezethet, hogy a Red Bull bizonyítja neki, nem érdemes máshová szerződnie.

    Christian Horner távozásával sokan úgy vélik, hogy a Red Bullnak jó időre befellegzett, és az energiaitalos csapat szépen lassan tovább csúszik majd le a lejtőn, míg mások természetesen abban reménykednek, hogy tiszta lappal indulva sikerül visszatérni a korábbi sikerek mezejére. Utóbbi megvalósulásához pedig nagy szükség lenne arra, hogy Max Verstappen ne igazoljon el, amire a Haast 2016 és 2023 között irányító Günther Steiner szerint egyelőre jó esély mutatkozik.

    „Azt mondanám, hogy igen [el fogja hagyni a Red Bullt előbb-utóbb], de nem gondolom, hogy ez már jövőre megtörténik. Úgy vélem, jövőre maradni fog ott, ahol van, hogy megnézze, milyenek az erőviszonyok az új szabályokkal, új motorokkal, új autókkal. Minden új lesz. Igazán senki sem tudja, hogy ki, hol áll, ki lesz jó. Fogalmuk sincs. Úgyhogy ha most váltasz, azzal nagy kockázatot vállalsz. Jelenleg szerintem talán maradni fog, ahol van, a következő szezon végén pedig látni fogja, hogy kinek van jó autója, majd megpróbál beleülni a legjobb autóba” – mondta az olasz-amerikai a The Business of Sport podcastban.

    Amennyiben Verstappen 2026 előtt nem megy sehova, az többféle forgatókönyv megvalósulását is lehetővé teszi, hiszen a Red Bullnak így lehetősége lesz még jövőre is bizonyítania a hollandnak, hogy nem érdemes máshová szerződnie. Hiszen azért azt nehéz elképzelni, hogy ha jövőre a bikások a legjobb autóval rukkolnak elő, akkor Verstappen csakazértis elhagyja őket. Erre persze reálisan nézve nem túl jók az esélyek, hiszen először versenyeznek majd saját motorral, és mindenki a Mercedest várja az élre ezen a téren.

    Újabb csavar Verstappen és a Mercedes ügyében: ide küldhetik a félretolt versenyzőt

    Steiner mindenesetre úgy gondolja, hogy Max Verstappen „nagyon bölcs fickó”, és „nagyon jó tanácsaokat ad neki az apja és a menedzsere, úgyhogy szerintem kivárja a következő évet, és a következő szezon végén dönt arról, hogy hol fog versenyezni 2027-ben.”

    Eközben Nelson Valkenburg, a Viaplay F1-es kommentátora azon elmélkedett, hogy Jos Verstappen a Mercedesben akarja látni a fiát, és már korábban is szorgalmazta a csapatváltást. „Sok ember körülötte azt akarja, hogy hagyja el a Red Bullt az Ezüstnyilakért. Miközben kétségtelenül számításba fogja venni a véleményüket, nem fogja hagyni, hogy ők diktáljanak. Ami a Mercedest illeti, nyilván egyre közelebb és közelebb kerülnek [Verstappen szerződtetéséhez], és már olyanokat is hallani, hogy lesz valamiféle sajtóesemény Spában. De ezt eddig senki nem erősítette meg, szóval várjuk ki.”

    „Sokan változást akarnak Verstappen körül, mert a változás jó. Amiatt nem lépett le korábban, mert nagyon megbízott a Red Bullban. Tényként tudom, hogy sokan körülötte, és szerintem Jos is közéjük tartozik, korábban is akarták, hogy a Mercedeshez szerződjön. Voltak, akik már két éve és egy éve is arra sarkallták, hogy üljön le Toto Wolff-al, de nem tette meg. Biztos vagyok benne, hogy azért tartott ki a Red Bull mellett, mert ez a családja. Az, hogy akkor nem ült le tárgyalni, azt mutatja nekem, hogy ő a főnök. Ő dönti el, hogy mi történik.”

  • Sebastian Vettel szomorú hírt közölt, de azért sejteni lehetett, hogy ez lesz

    Sebastian Vettel szomorú hírt közölt, de azért sejteni lehetett, hogy ez lesz

    Sebastian Vettel alighanem több, még reménykedő rajongóját elszomorította ezzel a kijelentésével, de közben fel is csillanthatta sokak szemét valami mással.

    Mióta a 2022-es szezon végén szögre akasztotta a sisakját, Sebastian Vettel-lel kapcsolatban folyamatosan az volt az ember érzése, hogy nem zárta le az F1-es fejezetet, amit azok a sajtóhírek is alátámasztottak, melyek szerint a négyszeres világbajnok puhatolózott az Audinál egy esetleges 2026-os ülésről. A 38 esztendős pilóta azonban most az Auto Motor und Sportnak kijelentette: ennyi volt, ezennel lezártnak tekinti a Forma–1-es pályafutását.

    „Az F1-es pályafutásomnak vége. Egy ponton eljön az ideje, hogy átadjuk másoknak a terepet. Ezt látni lehet az újoncok esetében is. Szerintem jó dolog, hogy mostanra sok pilótát lecseréltek. Ez nem az idősebbek ellen szól, hanem a fiatalok mellett. A múltban nem érdekelt, hogy a régóta a mezőnyben levők közül ki nem versenyez többé, mert a legfontosabb az volt, hogy én vezethessek” – mondta.

    Mióta eljött az Aston Martintól, a német veteránt csak a Bajnokok Tornáján láthattuk versenyezni, a tavalyi év elején azonban tesztelt a Porsche WEC-csapatával. Most pedig nem zárta ki, hogy a hosszú távú sportautó-világbajnokságban visszatérjen a versenyzéshez.

    „Nem akarom kizárni, hogy lesz belőle valami. Voltak egyeztetések, de eddig valahogy nem állt össze. A múltban őszintén szólva nem érdekelt ennyire a hosszú távú versenyzés, az én szemszögemből nézve magányos harcos voltam. Manapság azonban másként látom. Teljességgel izgalmasnak találom, ezzel a csapatstruktúrával, osztozni egy autón és komprimisszumokat hozni.”

    Nagycsaládos emberként Vettel számára az is lényeges, hogy a WEC-ben jóval szellősebb a versenynaptár, mint a Forma–1-ben. „A motorsportban nehéz azt mondani, hogy csak a versenyek felén vezetek. A WEC jól passzolna az évi nyolc futamával, amelyek másként is vannak strukturálva, mint az F1-ben. Mindig az a kérdés, hogy mennyire intenzíven akarsz csinálni valamit. Én mindig is úgy voltam ezzel, hogy ha részt veszek valamiben, azt jól akarom csinálni. A puszta részvétel nem nekem való.”

  • Itt az igazság Horner kirúgásáról: nem puccs, hanem közös érdek állt a Red Bull húzása mögött

    Itt az igazság Horner kirúgásáról: nem puccs, hanem közös érdek állt a Red Bull húzása mögött

    Egy német szaklap kinyomozta, mi áll a Red Bull 2%-os részedesének Christian Horner kirúgása előtt nem sokkal történt rejtélyes átadása mögött.

    Kívülről nézve váratlan és brutális véget ért Christian Horner 20 éven át tartó pályafutása az általa naggyá tett Red Bull élén. A múlt héten a munkavégzés alól felmentett csapatfőnök és ügyvezető igazgató a jelek szerint az egykori Red Bull-vezér, Dietrich Mateschitz 2022 októberében bekövetkezett halála utáni időszakban akkora hatalomra tett szert, amit a Red Bull GmbH osztrák és thai tulajdonosa nem nézett jó szemmel, a helyzet megoldását pedig mostanra találták meg.

    Horner távozása után több helyen megjelent, hogy Red Bull GmbH-t 51%-ban tulajdonló Yoovidhya-család tulajdonrészének 2%-a május 31-én rejtélyes körülmények között gazdát cserélt. Előzetes feltételezések szerint ezzel a thai fél elveszítette többségi tulajdonát és Chalerm Yoovidhya többé nem tudta megakadályozni Horner kirúgását. Arról is hallani lehetett, hogy a thai üzletember viszonya megromlott a korábbi csapatfőnökkel.

    A német Motorsport-Total.com azonban kinyomozta, hogy az ominózus 2% egy svájci vagyonkezelő társaság, a Fides Trustees SA tulajdonába került, és az osztrák fél erősödését hozó hatalmi játszma helyett más áll a háttérben.

    „Az ilyen fiduciárius megállapodások bevett gyakorlatnak számítanak a hosszú távú folytonosság biztosítása érdekében sikeres nagyvállalatok esetében. Ezen túlmenően tisztelettel kérjük megértését, hogy – ahogyan mindig – most sem kommentáljuk nyilvánosan a vállalaton belüli vagy családi ügyeket.”

    A Red Bull GmbH ezt a rövid közleményt juttatta el a Motorsport-Totalnak, ebből tehát nem lettünk okosabbak. De ki áll akkor a 2%-ot kezelő Fides mögött? Kinek van ezekhez a részvényekhez kapcsolódóan szavazati joga? Egyáltalán ez dönt a Yoovidhya-klán és Mark Mateschitz 49-49%-a között?

    Chaleo Yoovidhya, Mario Moretti , red bull
    Yoovidhya (balra) korábban Horner mellé állt / Fotó: Tim Whitby/Getty Images for Red Bull

    A Motorsport-Total kiderítette, hogy a Fides Yoovidhya megbízásából kezeli a 2%-ot, azaz tulajdonképpen továbbra is a thai fél a Red Bull GmbH többségi tulajdonosa, hivatalos megerősítés azonban nincs erre vonatkozóan.

    Amit tudni, hogy a Red Bullt haláláig egyedüli ügyvezető igazgatóként irányító Dietrich Mateschitz távozása után a Yoovidhya-család erősebb szerepet vállalt az alapvető működtetési kérdésekben, és még az is szóba került, hogy a Red Bull központja az ausztriai Fuschl am Seeből Dubajba vagy Amszterdamba költözzön, valószínűleg a kedvezőbb adózás miatt. Ez az ötlet azonban mind a menedzsment, mind az ausztriai alkalmazottak részéről erős ellenállásba ütközött.

    Ilyen helyzetben tört ki Horner zaklatási botránya a tavalyi év elején, amely során belső vizsgálat tisztázta a csapatfőnököt, akinek maradásához a thai fél ragaszkodott. Eközben a három, Marteschitz által a halála előtt kiválasztott ügyvezető (Alexander Kirchmayr – pénzügy; Oliver Mintzlaff – projektek és befektetések, beleértve a Forma–1-et); Franz Watzlawick – üdítőitalok) irányításával a Red Bull GmbH a kihívást jelentő gazdasági környezet ellenére virágzott, ami eredményekben azt jelentette, hogy 2023-ban először lépte át a 10 milliárd eurós bevételt, 2024-ben pedig ez a szám már 11,2 miliárd euróra nőtt.

    Ennek hatására a Yoovidhya-család felismerte, hogy helyes döntés volt Ausztriában maradni, és az osztrák menedzsment bizonyította, hogy Mateschitz nélkül is képes kiváló eredményekre, a költözés így lekerült a napirendről.

    De ha továbbra is az osztrák fél (immár egy helyett három emberrel) működteti az üzletet, a thai fél pedig továbbra is a profit 51%-ából részesül, akkor miért kellett 2%-ot átadnia a Fidesnek? Valószínűleg azért, hogy ha valamilyen stratégiai döntésben nem tudnak megegyezni, akkor a továbbiakban egy független testület adhasson pártatlan iránymutatást a részvényeseknek.

    Így aztán elképzelhető – noha nem bizonyított –, hogy az osztrák és a thai felet régóta megosztó Horner-kérdésben is a Fides szavazata volt a döntő. Erősen erre utal, hogy a tranzakció óta alig 5 hét telt el, és a csapatfőnök már nincs a helyén. A cikk kitér arra is, hogy Horner elküldésével a Dietrich Mateschitz halála utáni viharos időszak véget ért, Mark Mateschitz és Chalerm Yoovidhya pedig kiváló munkakapcsolatban áll. A 2%-os tulajdonrész átadása ezért nem puccs, hanem egyfajta demokratikus megegyezés volt a tulajdonosok részéről abban, hogy mostantól miként nézzen ki a Red Bull irányítása. Azaz a thai és az osztrák fél között nincsen hatalmi harc, ez a lépésük pedig a hosszú távú stabilitást szolgálja az anyacégben, immáron Christian Horner nélkül.