Címke: Forma-1

  • Főnöke azt javasolja Norrisnak, legyen óvatos a rajtnál – de nem ebből szokott a baj lenni?

    Főnöke azt javasolja Norrisnak, legyen óvatos a rajtnál – de nem ebből szokott a baj lenni?

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint az óvatosság lesz a jó taktika Lando Norris számár az Abu-dzabi Nagydíj rajtjánál, attól pedig az olasz szakember nem tart, hogy Max Verstappen piszkos trükkökhöz folyamodna.

    A világbajnoki pontverseny első három helyezettje – és egyben azok, akiknek még esélye van a világbajnoki címre – az első három helyről vághat neki a mindent eldöntő Abu-dzabi Nagydíjnak. A pole-ból az összetettben második helyen álló, Lando Norristól 12 ponttal elmaradó Max Verstappen várhatja a rajtlámpák kialvását, míg mellőle az éllovas kezd, Oscar Piastri pedig a 3. rajtkockából indul.

    Mivel a hollandnak nem elég nyernie, és ahhoz, hogy világbajnok legyen, Norris nem végezhet dobogón, most mindenki azt találgatja, hogy Verstappen milyen taktikával küzd majd meg a McLarenekkel. Amennyiben meg tudja tartani a rajtnál a vezetést, megpróbálhat elszakadni, és a sorsra bízhatja, hogy Norrist az ellenfelei letaszítsák a dobogóról, de a saját kezébe is veheti az irányítást, és a mezőnyt visszalassítva segíthet az üldözőknek Norris ellen.

    „Nagy kockázat” és „hatalmas botrány” – Leclerc-től kell féltenie Norrisnak a vb-címét?

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is tisztában van az utóbbi forgatókönyvvel, de úgy véli, bármit is csináljon Verstappen, az nem lesz sportszerűtlen.

    „Ami azokat az opciókat illeti, amelyek Max előtt állnak, hogy kijátssza a lapjait, őszintén szólva nem aggódom különösebben. Szerintem izgalmas verseny lesz, de biztos vagyok benne, hogy mindez a sportszerűség és a fair versenyzés keretein belül zajlik majd – idézi a Motorsport az olasz szakembert, aki rámutatott, nem csak a trükközés miatt foghatja vissza a tempót Verstappen. – A szabadedzéseken láttuk, hogy a gumikopás és a szemcsésedés a vártnál nagyobb volt, ezért ehetnek olyan okok is, mint például a gumik, amelyek miatt az élen haladónak érdemes kontrollálnia a tempót, azaz nem feltétlenül csak stratégiai megfontolásból tehet ilyet.”

    Stella a verseny egyik kulcsmomentumának ígérkező – Norrist valószínűleg itt lehet a legnagyobb eséllyel elkapni Piastrinak, Russellnek és Leclerc-nek – rajtról is szót ejtett, és úgy vélte, hogy mivel a második rajtkocka a célegyenes porosabb, bal oldalán van, Norrisnak nem is nagyon lesz érdemes kakaskodnia Verstappennel.

    „Figyelembe véve a belső ívet az első kanyarban, azt gondolom, Lando óvatos lesz. A belső oldalon nem feltétlenül lehet jobban gyorsítani, míg a külső íven lévő autó könnyen zárhat, szóval szerintem némileg óvatos lesz, és én is ezt javasolnám. Lando nagyon erős pozícióból indul ebből a szempontból, úgyhogy szerintem ez lesz a hozzáállása” – mondta Stella.

    Ezt olvasva persze sokakban felmerülhet, hogy nem rizikós-e az óvatoskodás, hiszen a veszítenivaló nélkül, vagy legalábbis jóval kisebb téttel rajthoz álló riválisok könnyen kiszagolhatják, ha valaki nem teszi oda magát rendesen, és ezt kihasználva megelőzhetik vagy hibába hajszolhatják az illetőt.

    Mivel a McLaren vezérigazgatójának szavai alapján a wokingi istálló nem fog csapatsorrendet alkalmazni már a verseny elejétől, mert Oscar Piastrinak is meg akarja adni az esélyt a világbajnoki címre, Norris hátvédre sem számíthat, hiszen az ausztrálnak is az lesz a célja, hogy megelőzze őt. Piastri pedig ezt hallva alighanem már most arra készül, hogy ő egyáltalán ne legyen óvatos, és az ésszerűség keretein belül maradva, az ütközést elkerülve akár már a rajtnál a csapattársa elé kerüljön.

  • Piastrit hidegen hagyják menedzsere 15 éves sérelmei, nem kárpótlásként akar világbajnok lenni

    Piastrit hidegen hagyják menedzsere 15 éves sérelmei, nem kárpótlásként akar világbajnok lenni

    Van az a mondás, hogy a sikertelen szülők a saját gyerekükkel akarják megvalósíttatni, amit nekik nem sikerült elérniük. Vajon igaz lehet ez egy Forma–1-es pilóta menedzserére, Mark Webberre is?

    Persze gyorsan szögezzük le, Webber semmiképp sem nevezhető sikertelen autóversenyzőnek, hiszen világbajnok, aki 2015-ben társaival együtt a csúcsra vezette a Porschét a Hosszútávú-világbajnokságban. Emellett 12 éven át volt a Forma–1-es mezőny állandó tagja, amiből hetet a Red Bull Racing pilótájaként töltött el. Kilenc futamgyőzelmet szerzett, háromszor pedig a harmadik helyen zárta a bajnoki pontversenyt.

    Ebből egyszer, 2010-ben reális esélye volt a bajnoki címre, ám az idei évet megelőző legutóbbi sokesélyes bajnoki finálé egyik tagjaként alulmaradt. Matematikailag jobb esélyei voltak, mint a most 16 pontos hátrány ledolgozásán fáradozó pártfogoltjának, Oscar Piastrinak, hiszen ő csak nyolcpontos lemaradással, a tabella második helyezettjeként érkezett a szezonzáróra, szintén Abu-Dzabiba, ám végül csak harmadikként zárta az évet.

    Piastri menedzsereként persze azon dolgozik, hogy ha már neki nem sikerült, Alan Jones 1980-as sikere után végre ismét legyen ausztrál világbajnoka a Forma–1-nek. Magát a McLaren pilótáját azért nem annyira hozza lázba ez a párhuzam – amikor Abu-Dzabiban megkérdezték tőle, részben azzal a céllal is hajt-e a pályára, hogy „helyrehozza” a dolgokat Webber 15 évvel ezelőtti elszalasztott lehetősége miatt, nem vett szentimentális irányt a válaszával.

    „Ami engem illet, én csak magamért csinálom. Mi, versenyzők az idő nagy részében elég önzőek vagyunk. Elvégre csak mi ülünk az autóban, és a saját büszkeségünk érdekében teszünk mindent. Persze sokan velünk vannak az út során, a család, a barátok, a menedzserek mind támogatnak. De mind azért vágunk bele ebbe a sportba, mert magunknak akarunk sikereket elérni – ez az elsődleges” – hangsúlyozta Piastri, akit a Racefans idéz.

    „Nyilvánvalóan Mark örömmel látná, ha én nyerném meg. De nincsennek bennem olyan gondolatok, hogy most bármi miatt vissza kellene vágnom.”

    Az eddigi 75 F1-es szezon során két ausztrál versenyző összesen négy bajnoki címet szerzett: a már említett Jones előtt Jack Brabham lett háromszoros világbajnok az 1959-es, az 1960-as és az 1966-os cím megnyerésével.

  • Alonsónak van egy komoly és egy komolytalan jóslata a szezonzáróra

    Alonsónak van egy komoly és egy komolytalan jóslata a szezonzáróra

    Fernando Alonso az Aston Martin szezonjának fényében remek, 6. rajthelyet szerzett az Abu-dzabi Nagydíjra, miközben ezúttal is úgy értékelt, karrierje egyik legerősebb idényét futotta, amit az eredmények sokak elől elfedtek.

    A spanyol jelenleg a 12. helyen áll a tabellán, és reálisan már csak azért harcolhat vasárnap, hogy a mezőny első felében, a 10. helyen végezzen a pontversenyben, ami a 2001-es debütálását és a McLarennel való szenvedős éveket leszámítva mindig sikerült neki.

    Bár az Aston Martin fokozatosan csúszott hátra az erősorrendben azóta, hogy 2023-ra csatlakozott a csapathoz, a 44 éves pilóta továbbra is ereje teljében érzi magát, ennek bizonyítékául pedig az idei szezonját is karrierje egyik legjobbjaként címkézte fel saját teljesítménye alapján.

    „Nagyon jó év volt ez is. Az egyik legrosszabb az eredmények szempontjából, de személyesen az egyik legjobb. Leírhatatlan, és nem is akarom, hogy otthon bárki megértse, mert nem fogják, és ez így van rendjén. Itt, a paddockban viszont valószínűleg ez volt az egyik olyan év, amikor a teljesítményemnek a legnagyobb értéke volt, és a leginkább azt érzem, hogy tisztelnek” – fogalmazott Alonso az AS-nek.

    Alonso egy mondattal szúrt le mindenkit, aki Räikkönentől kezdve F1-es világbajnok lett

    A kétszeres bajnok egyik legjobb idei rajtpozíciója ez a 6. hely, innen pedig alighanem jó rálátása lesz majd a rajtnál a három bajnokesélyes, Max Verstappen, Lando Norris és Oscar Piastri csatájára az 1-es kanyarban. Amikor a Sky Sports interjújában azt kérdezték tőle, a mezőny legtapasztaltabb versenyzőjeként milyen tanácsot adna a három bajnokaspiránsnak, Alonso kissé komolytalanra vette a figurát.

    „Aludjanak egy jót. Aztán holnap utat is adhatnak nekünk. Megelőzök három autót az első pár körben, utána nyugodtan harcolhatnak mögöttünk” – viccelődött.

    Az AS-nek viszont már realisztikusabban értékelte csapata vasárnapi esélyeit, és azt is, hogy milyen szerep várhat majd rá a bajnoki harcban.

    „Fél szemmel az autón, fél szemmel a kivetítőn leszek – nézem majd, mint bárki más – mondta. – Nincs meg az autónk ahhoz, hogy dobogóra álljunk. A csütörtöki megbeszélésünk szerint a lassú kanyarokban a mezőny 9–10. legjobb autója voltunk a teljes szezon 24 futama alapján. Ezt bizonyítják olyan versenyek, mint Mexikó, ahol tulajdonképpen csak lassú kanyarok vannak. Abu-Dzabiban is csak lassú kanyarok vannak, mert a 2-es és 3-as ugyan gyors, de padlógázon vesszük, így nem is lehet igazi kanyarnak tekinteni őket. Nagyon nehéz hétvégére számítottunk. Lenyűgöző, hogy hatodiknak kvalifikáltunk, de a versenyen, ha 12. vagy 13. helyen végzünk, az is teljesen normális lenne.”

  • Verstappen szerint neki nehezebb lenne megcsinálnia, amit Hamilton tett Rosberg ellen

    Verstappen szerint neki nehezebb lenne megcsinálnia, amit Hamilton tett Rosberg ellen

    Max Verstappen az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzése után kifejtette, miért lenne nehezebb azt a taktikát alkalmaznia a vb-cím megnyeréséhez, amit Lewis Hamiltontól láttunk kilenc éve ugyanitt. A holland emellett elmondta, milyen hozzáállással fog versenyezni.

    Miután Max Verstappennek nem elég megnyernie az Abu-dzabi Nagydíjat ahhoz, hogy világbajnok legyen, az idei utolsó futam fő kérdése az, hogy mit tehet a holland abban az esetben, ha meglesz a versenytempója a győzelemhez, de a vele szemben 16 ponttal vezető Lando Norris a második vagy a harmadik helyen fog autózni, azaz az ő eredményétől függetlenül is nyerő pozícióban áll.

    Az egyik opció, hogy Verstappen Lewis Hamilton 2016-ban ugyanezen a versenyen alkalmazott taktikáját másolva visszafogja a tempót, és megpróbálja elérni, hogy minél többen utolérjék az így kialakuló vonatot, hátha egy vagy több versenyző meg tudja majd előzni Norrist. A címvédő a közvetlenül az időmérő után készített interjúk alatt az erre vonatkozó kérdésre nem árulta el, hogy mit tervez, és a valamivel később rendezett FIA-sajtótájékoztatón sem volt egyértelmű, de szavaiból azt le lehetett szűrni, hogy nem feltétlenül fontolgat feltartósdit.

    Verstappen trükközni fog vasárnap, hogy világbajnok legyen?

    „Az egy másik vonalevezetés volt – felelte arra a kérdésre, hogy alkalmazná-e a Hamiltontól 2016-ban látott taktikát. – Most sokkal több helyen kapsz szélárnyékot a kör során, így valószínűleg nem olyan könnyű ilyesmit csinálni, illetve az autók is teljesen mások, mint akkoriban voltak. Akkor sokkal könnyebb volt feltartani valakit, mert a gumik nagyon hamar túlmelegedtek, amikor közel kerültél. Emlékszem, 2016-ban néhány időmérős körben az első szektorban sem mehettél padlógázon, hogy életben tartsd a gumikat az utolsó szektorra — például itt sem. Szóval igen, nagyon más idők voltak.”

    Verstappen végezetül hozzátette: „Remélem, hogy a verseny nem lesz egyértelmű, de azt is, hogy nem miattam!”

    Ezt leginkább úgy lehet értelmezni, hogy a holland azt szeretné, ha tőle függetlenül csúszna le Norris a dobogóról, ami persze még nem jelenti azt, hogy amennyiben rákényszerül, ne lassítaná vissza a tempót.

    Norris ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy „mindenre számítok, aztán majd meglátjuk.”

    Az első kanyaron is túl kell jutni

    A három vb-aspiránstól megkérdezték azt is, hogy eldőlhet-e a futam akár már az első kanyarban, és adott esetben készen állnak-e mindent kockára tenni.

    „Mindent bele fogok adni, hiszen nincs veszítenivalóm – felelte Verstappen. – Szóval én természetesen megpróbálom megnyerni a versenyt. Védekezni fogok, ha kell, és támadni, ha arra van szükség, mert mi történhet? Vagy második vagy harmadik leszek, vagy nyerek. Utóbbi fantasztikus lenne.”

    „Ez nem olyan dolog, amit most döntesz el, hanem amit majd a verseny rajtja előtt és nagyjából öt méterrel az első kanyar féktávja előtt látsz és döntesz róla – mondta Norris. – Addig szerintem mindenki azt akarja, hogy kihozza a maximumot magából.

    „Az én helyzetemből nézve kell néhány dolognak történnie a versenyen, hogy esélyem legyen a bajnoki címre, szóval majd várok, és meglátom, megtörténnek-e ezek a dolgok” – mondta a Norrisszal szemben 16 pontos hátrányban levő Piastri, akinek csapattársa balszerencséjére is szüksége lenne.

  • „Nagy kockázat” és „hatalmas botrány” – Leclerc-től kell féltenie Norrisnak a vb-címét?

    „Nagy kockázat” és „hatalmas botrány” – Leclerc-től kell féltenie Norrisnak a vb-címét?

    Charles Leclerc az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzése után közölte, „nagy kockázatot” fog vállalni a vb-címről döntő versenyen azért, hogy dobogóra állhasson, ami ha valóban így lesz, a Ferrari monacói versenyzője akár a szezon végkimenetelét is befolyásolhatja.

    Leclerc az 5. helyen végzett az év utolsó időmérő edzésén, miközben Lewis Hamilton már a Q1-ben búcsúzott és csak 16. lett a másik Ferrarival. A monacóinak sem volt azonban könnyű dolga, ami kívülről is látszott.

    „Az autót különösen a Q2-ben volt igazán nehéz vezetni és befejezni egy kört, de sikerült, és bejutottam a Q3-ba. Elégedett voltam, de nagyon fájdalmas dolog elégedettnek lenni egy ötödik hely miatt. A helyzet azonban ez. Az egyetlen elégtétel, amit kaphatunk, az az, ha maximalizáljuk a rendelkezésünkre álló csomagot, és pontosan ezt tettük ma. De az ötödik hely akkor is csalódás” – idézi őt a Motorsport olasz kiadása.

    Leclerc elmondta, hogy a változtatások ellenére nagyon bevállalósan kellett vezetnie már egy ilyen eredményért is. „Teljesen megváltoztattam az autót a második és harmadik szabadedzés között, és éreztem némi fejlődést, de igazán nem tudtam megítélni a különbséget. Az időmérőn viszont nagyon-nagyon elégedett voltam a Q3-ban futott két körömmel. Mindent beleadtam, és tényleg két lehetőség volt, hogy befejezem a kört, vagy a falban kötök ki. Szerencsére befejeztem, és nagyon örülök, hogy így alakult. Ma már nem volt több, amit ki lehetett volna hozni az autóból.”

    Hamilton végigjátszotta az interjúskálát 2025-ben: a szezonzárón már csak bólogat a kérdésekre

    A csapattársát időmérőkön végül 19-5 arányban legyőző pilótát Hamilton nehézségeiről is kérdezték, mire elmondta, tökéletesen tisztában van vele, mit él át a hétszeres világbajnok. „Én is vezetem ezt az autót, és pontosan látom, milyen nehéz. Teljes elköteleződéssel kell menni, és vagy a falban végzed, vagy továbbjutsz a Q1-ben.
    Aztán ugyanezt kell megcsinálnod a Q2-ben, és ugyanígy a Q3-ban is. Tudom, milyen érzés egy ilyen autóval… és ráadásul érteni is sokkal nehezebb, mi történik vele, amikor a végletekig kell nyomnod.”

    „A Q2-ben azt hittem, többször is a falban fogok kikötni, és ez megnehezíti az autó fejlesztését is – valószínűleg a McLaren vagy a Red Bull valamivel kevésbé nyomja az első két szakaszban, így jobban megértik, mi történik az autóval. Szóval igen, nehéz helyzetben vagyunk.”

    Ami a futamit illeti, Leclerc, nem tudja, mire számítson a versenytempót illetően, de reménykedik abban, hogy a beállítások változtatásával az is javult. Azt viszont tudja, milyen hozzáállással fog nekivágni az idei szezon utolsó nagydíjának, amelyen Max Verstappen, Lando Norris és Oscar Piastri között eldől a vb-cím. „Biztos, hogy hatalmas kockázatot fogok vállalni holnap és megpróbálok dobogóra állni az utolsó versenyen. Az egyetlen dolog, amire koncentrálok, hogy mit tehetek a Ferrariért. Küzdjek bárki ellen is, megpróbálom maximalizálni a holnapi eredményt” – mondta az F1 TV-nek.

    Magyarán: Leclerc az 5. helyről akár a vb-cím kimenetelére is befolyással lehet, hiszen amennyiben Verstappen nyer, Norrisnak az első háromban kell végeznie ahhoz, hogy világbajnok legyen. Ha ebben Leclerc lesz az, aki megakadályozza, azzal a monacói kikaparhatja a gesztenyét Verstappennek. A Viaplay-nek a Ferrari versenyzője azonban azért hozzátette, „nem buztos, hogy jó ötödiknek lenni, mert nem akarok részese lenni egy hatalmas botránynak, aminek a világbajnoki cím van a másik végén.”

  • Russell esélyt szimatol, ugyanis Verstappen fel fogja tartani a mezőnyt

    Russell esélyt szimatol, ugyanis Verstappen fel fogja tartani a mezőnyt

    George Russell a 2016-os abu-dzabi forgatókönyv megismétlődésére számít a most vasárnapi szezonzárón, és Lando Norris is azt mondja, hiába áll világbajnoki címet érő rajtpozícióban, élete legösszetettebb versenyére készül.

    Miután Max Verstappen közvetlenül Norris és Oscar Piastri előtt szerezte meg az Abu-dzabi Nagydíj pole-pozícióját, csak részben lehet elégedett: a maga részéről ugyan tökéletesen végezte el a szombati feladatot, ám ha a verseny is ebben a sorrendben ér véget, a második hely bőven elegendő lesz Norris számára ahhoz, hogy megőrizze pontelőnyét és világbajnokká váljon. Ahhoz, hogy Verstappen címet is ünnepelhessen a győzelemmel, Norrisnak a dobogón kívül kell végeznie.

    Adja magát a felvetés, hogy a holland hasonló taktikára készül, mint ami mentén a nagyon hasonló helyzetben lévő Lewis Hamilton járt el ugyanezen a pályán 2016-ban, amikor az élen haladva is próbálta lassítani a mögötte haladó Nico Rosberget, reménykedve abban, hogy a német a mögötte érkezők prédájává válik.

    Minden adott a drámai vb-döntőhöz: Verstappen legyőzte a McLareneket a pole-ért

    Bár Verstappen még a hétvége kezdetén beszélt arról, hogy az azóta átalakított, gyorsabbá tett pályán elég nehéz feladatnak tartaná a 2016-os forgatókönyv megismétlését, az időmérő után pedig titkolózott szándékait illetően, a közvetlenül a vb-esélyes trió mögött, a 4. rajthelyen álló Russell szerint a Red Bull pilótája mindenképpen ehhez az eszközhöz fog nyúlni, amennyiben a rajt után megtartja a vezetést, s Norris sem esik hátra. Ebben pedig esélyt lát önmaga és a Mercedes számára.

    „Ugyanolyan a hangulatom, mint bármely másik versenyen. Jól tudom, hogy mi a tét hármuk számára, de én nem fogom ezt sem másképp kezelni, mint a többi versenyt. Ha semmi váratlan nem történik, nem lesz elég a tempónk. Viszont ha az első kör a jelenlegi sorrenddel végződik, nem tudom elképzelni, hogy Max csak úgy elhúzzon a naplementében. Szóval nyílhatnak lehetőségeink” – mondta Russell a Sky Sportsnak, erős célzást téve Verstappen várható feltartós taktikájára.

    „Ha lehetőségem lesz és meglátok egy rést, úgy fogok eljárni, mintha a szezon első versenyén lennénk. Nem teszek semmi meggondolatlant, de nem is fogok lehetőségeket kihasználatlanul hagyni. A dobogón akarok végezni, hogy jó eredménnyel zárjuk a szezont, és nem fogok sem jobban, sem rosszabbul aludni attól, hogy ki nyeri meg a bajnokságot. A saját dolgommal leszek elfoglalva, nem kockáztatok se többet, se kevesebbet. Nekem pontosan olyan lesz, mint egy átlagos nap.”

    Leclerc és Russell arra készül, hogy belekeveredik a bajnoki harcba

    Norris napja azonban a legkevésbé sem lesz átlagos, hiszen élete legnagyobb sikere lesz a tét vasárnap. Ránézésre kedvező helyzetben van, hiszen nemcsak elég a második hely, de még az is beleférne számára, hogy egy kockázatos csatát elkerülve maga elé engedje Piastrit. Elmondása szerint azonban egyáltalán nem lehet nyugodt a helyezével, és ő is arra számít, hogy ez a futam nem olyan lesz, mint egy átlagos, eseménytelen Abu-dzabi Nagydíj.

    „Nincs értelme túl sokat gondolkodni ezen. Azzal a hozzáállással vágok neki, hogy megnyerjem a versenyt. Nem lesz egyszerű, sőt, talán ez lesz a valaha volt legkomplikáltabb versenyem. Nekem nem kell kockáztatnom, és remélem, hogy ezt az előnyömre fordíthatom. Azt pedig csak mondani könnyű, hogy »maradj ott« vagy »csináld ezt«. Mindenkinek meglesz a maga agendája” – osztotta meg gondolatait Norris szintén a Sky-nak.

  • A McLaren nem fogja Norris hátvédjeként használni Piastrit

    A McLaren nem fogja Norris hátvédjeként használni Piastrit

    Hosszasan értékelt az Abu-dzabi Nagydíj időmérője után a McLaren vezetése, Zak Brown pedig elmondta, milyen hozzáállással fognak nekivágni a bajnoki döntőnek.

    Noha Max Verstappen szerezte meg a pole-t az egyéni világbajnoki címről döntő Abu-dzabi Nagydíjra, a McLaren tökéletes helyzetben van ahhoz, hogy Lando Norris révén megnyerje a vb-címet, hiszen a brit pilóta a 2. helyről rajtol, és elég a legjobb háromban végeznie ahhoz, hogy a holland eredményétől függetlenül ő ünnepelhessen. Norris mögött közvetlenül ráadásul ott van csapattársa, Oscar Piastri, aki ugyan még szintén nyerhet, de ehhez győznie kell a versenyen, majd abban reménykednie, hogy Norris nem fér be a legjobb ötbe.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke az időmérőt követően méltatta a két versenyzőjét, majd kijelentette, hogy „bonyolult verseny lesz”, mivel nem feledkezhetnek meg a mögöttük levőkről sem.

    „Az, hogy Oscar és Lando ennyire közel vannak egymáshoz, az egész szezon története. Ez az időmérő is jelképe annak, milyen nagyon-nagyon szoros a teljesítmény Oscar és Lando között, és teljesen jogos és jó, hogy mindketten itt vannak és a bajnoki címért harcolnak – nyilatkozta a Sky Sports-nak a csapatfőnök. – Verstappennek és a Red Bullnak ma volt még egy-két tizednyi előnye velünk szemben, megérdemelten vannak pole-pozícióban, de elégedett vagyok a teljesítménnyel. Úgy gondolom, hogy Oscar és Lando kihozták ma az autóból azt, ami benne volt.”

    Verstappen trükközni fog vasárnap, hogy világbajnok legyen?

    „Nem volt egyszerű időmérő – folytatta Stella. – Ez volt a legszorosabb kvalifikáció abból a szempontból, mennyire tömör volt a mezőny a leggyorsabb és a leglassabb között. Pozitív nap volt a bajnokság szempontjából, a sorsunk a saját kezünkben van, de holnap is teljesítenünk kell. Nem vagyunk egyedül, hiszen ott van Russell, ott van Leclerc… bonyolult verseny lesz, olyan, amelyen a lehető legjobb munkát kell végeznünk, teljesíteni kell, és hagyni, hogy Lando és Oscar megkapják az esélyeiket, lehetőségeiket a bajnoki cím megnyerésére.”

    Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója az F1 TV-nek értékelt: „Jó autónk van holnapra, a bajnokság első három helyezettje rajtol az első három helyről. Kell egy jó rajt és első kör, hogy lenyugodjanak a dolgok, utána pedig szerintem van egy kis stratégiai előnyünk (mer két autóval vannak elöl, ellenben a Red Bull csak eggyel – a szerk.), úgyhogy meglátjuk. Serintem izgalmas lesz.”

    Az amerikai üzletembertől Juan Pablo Montoya megkérdezte, szerinte Norris inkább a biztonságra törekedett-e az időmérőn, tudván, hogy az első háromban kell lennie. Brown erre nem adott konkrét választ, de azt elárulta, eleinte feszültséget látott a versenyzőjén. „Csalódott, hogy nem jött össze neki a pole, ahogy Oscar is az. Szerintem [Norris] kicsit ideges volt a Q1 kezdetén, de aztán minden lenyugodott és úgy ment, mint ahogy szokott – ecsetelte a vezérigazgató. – Max két látványos kört rakott össze, és aggódtunk a Tsunodától kapott szélárnyék miatt, de végül másodjára nem is volt rá szüksége. Remélem, hogy egy körre állították be az autót és holnap megfizetik az árát, de kétlem, hogy ez lenne a helyzet.”

    Norris, Verstappen
    Brown szerint hiba lenne úgy hozzáállniuk a futamhoz, hogy elég Verstappen mögött a dobogón végezni | Fotó: Sam Bagnall/Sutton Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezután azt a kérdést tették fel Brownnak, hogy Norris és Piastri össze fog-e dolgozni a versenyen, mire ő „igennel” felelt. „Beszélni fogunk erről holnap reggel annak tükrében, hogy már tudjuk, honnan rajtolunk. Landónak nyilván az első háromban kell végeznie, míg Oscarnak a győzelem kell és némi balszerencse Maxtól és Landótól, ami benne van, úgyhogy szerintem minden nyitott” – felelte, majd később a már oly sokszor felmerülő esetleges csapatutasításról is szót ejtett: „Minden nyílt, úgyhogy szerintem a nyilvánvaló dolgokat fogjuk mondani, hogy ne érjenek össze, aztán meglátjuk, hogy alakul a verseny, és ha nyilvánvalóvá válik, hogy az egyik vagy másik nem nyerhet, akkor megnézzük a stratégiát. Jelenleg azonban még minden nyílt, úgyhogy csak nyomjuk neki.”

    Mivel Verstappen számára önmagában a győzelem nem elég, korábban is felmerült, hogy a holland esetleg a mezőny visszalassításával próbálkozhat abban az esetben, ha a rajtnál meg tudja tartani az első helyet. Brown erről azt mondta egy mosoly kíséretében, hogy „igen, ezeket mind végig fogjuk gondolni”, és „Max nemcsak gyors, de okos versenyő is; készen fogunk állni a különböző forgatókönyvekre.”

    Végezetül pedig az amerikai üzletember úgy vélte, kifizetődőbb hozzáállás Norris oldaláról az, ha nem „csak” dobogós akar lenni. „Két pilótánk megy a bajnokságért, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy Oscar úgy áll hozzá, hogy nyernie kell, ha pedig nyer, az pontokat vesz el Maxtól, úgyhogy Landónak mindjárt nem kell az első háromban végeznie. Eltérő a hozzáállásuk, de annyira szoros a mezőny, hogy amint nem vagy teljesen éles és túl konzervatívvá válsz, megesznek a hátrébb levők. Ezért a megközelítésünk szerintem olyan lesz, mint általában.”

  • Hamilton végigjátszotta az interjúskálát 2025-ben: a szezonzárón már csak bólogat a kérdésekre

    Hamilton végigjátszotta az interjúskálát 2025-ben: a szezonzárón már csak bólogat a kérdésekre

    Las Vegas és Luszail után Abu-Dzabiban zsinórban a harmadik versenyhétvége időmérőjén is elakadt a Q1-ben Lewis Hamilton – a csalódást keltő lezárás után pedig újabb szintre emelte, vagy éppen süllyesztette a médiával való kommunikációjának verbális elemét.

    Idén megszokottá vált, hogy ha Hamiltonnak nem mentek jól a dolgai a pályán, különösen az időmérőkön, akkor utána rendkívül szűkszavú, akár csak egyszavas válaszokkal reagált a sajtó kérdéseire. A brit bár sokszor az autójával sem volt elégedett, azt többször is jelezte, hogy a saját teljesítményében is megmagyarázhatatlan visszaesést tapasztal – és ezt erősítette meg most is, amikor a Sky Sports az okokról kérdezte.

    „Igen, sok mindent változtattunk, az autó remeknek érződött” – mondta Hamilton, és ennyi volt az interjú azon része, amelyben hanggal felelt. A továbbiakban ugyanis már csak két kérdést hallhattunk a Sky riporterétől, Rachel Brookestól.

    – Amikor azt mondtad a rádióban, hogy „már megint ugyanaz”, akkor a saját teljesítményedre gondoltál?

    [Hamilton bólintott]

    – És nem tudod, hogy miért nem találod azt a képességed, ami korábban a védjegyed volt?

    [Hamilton ismét bólintott]

    A Q1-es kiesése után azért más orgánumok is megpróbálták szóra bírni Hamiltont, amelyekből egy-egy összetett mondatot azért még össze lehet gereblyézni.

    „Szerintem nincsenek is szavak, amelyekkel kifejezhetném a csapat és a rajongók felé, hogy mennyire sajnálom” – mondta például a Canal+ csatornának, ezzel is csak azt megerősítve, hogy nincs értelme beszélni.

    Hasonló vonulat mentén beszélt az olasz Sky-nak is, viszont betekintést nyújtva saját nyugtalan érzelemvilágába: „Nincsenek szavaim, hogy leírjam, milyen érzések dúlnak bennem. Kibírhatatlan mennyiségű harag és düh.”

    Ezt pedig már az F1TV-nek nyilatkozta: „Szerintem a kör nagy része elég jó volt ahhoz, hogy továbbjussak. Csak nem tudtam úgy befejezni. A csapat kiváló munkát végzett, ennél biztosan többet érdemeltek.”

    A másik Ferrarival Charles Leclerc ezúttal is jelentősen jobb helyre, az 5.-re kvalifikált.

  • Verstappen trükközni fog vasárnap, hogy világbajnok legyen?

    Verstappen trükközni fog vasárnap, hogy világbajnok legyen?

    Hiába tartották előzetesen a McLarent az esélyesnek, Max Verstappen nemhogy egy, de egyensen két olyan kört rakott össze az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésének harmadik szakaszában, ami elegendő volt a pole pozícióhoz.

    „A második szakaszban maradtam a használt gumikon, és azok a körök már egészen jónak érződtek – felelte a második helyen végző Lando Norris végül 0,2 másodperccel legyőző holland az időmérő után arra a kérdésre, hogy honnan jött ez a tempó. – A harmadik szakaszban itt általában csökken a pályahőmérséklet, és tudod, hogy ilyenkor jobban lehet nyomni, mi pedig pontosan ezt tettük. Találtunk még egy kis időt, és természetesen hihetetlenül boldog vagyok, hogy első lettem. Ez az egyetlen dolog, amit tehetünk: maximalizálni azt, amink van, amit az autóból ki tudunk hozni. És ezt a kvalifikáción egyértelműen megtettük.”

    Verstappen arról is beszélt, hogy jó hatással voltak az autóra az időmérő előtt végrehajtott változtatások. „Kicsit szükség volt arra, hogy megtippeljük, mennyit fog javulni a pálya. Természetesen sokat hűl az aszfalt, és soha nem lehetsz teljesen biztos benne, hogy a beállítások működni fognak, de egyértelműen segítettek a változtatások abban, hogy kicsit jobban érezzem magam az autóban” – mondta.

    Végül pedig az interjút készítő James Hinchcliffe arról faggatta a címvédőt, hogy foglalkozni fog-e azzal, hogy történik mögötte, vagy csak előre tekintesz. Ezt nagyjából célzásnak is lehet venni arra, hogy Verstappen Lewis Hamilton 2016-os taktikájához hasonlóan megpróbálja-e majd visszafogni a tempót, hogy hátha a riválisok közül valaki vagy valakik el tudják kapni Norrist.

    A holland vette is a lapot, és semmit nem árult el arról, hogy miként fog hozzáállni a versenyhez, az ugyanakkor figyelemreméltó, hogy nem is sietett leszögezni, hogy ő csak a saját versenyére fog koncentrálni. „Majd holnap meglátjuk, nem? – kérdezett vissza. – Meglátjuk, mit tehetünk. Természetesen meg fogom próbálni megnyerni a versenyt, de közben ott lesz a fejemben az is, hogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot, amihez kelleni fog némi szerencse is.”

    Nem volt meg a tempó

    Norrisnak elég a legjobb háromban végeznie ahhoz, hogy Verstappen eredményétől függetlenül világbajnok legyen, a brit versenyző ennek ellenére azonban szerette volna megkaparintani az első rajkockát. „Nehéz megmondani [hogy bármit is benne hagytunk-e], Max jó munkát végzett, szóval gratulálok neki. Mindent megtettünk, amit tudtunk, szerintem elég jó kört mentem, örültem neki. Persze csalódott vagyok, hogy nem szereztem meg a pole-t, de ma egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Holnap újra meg kell próbálunk” – nyilatkozta.

    Norrist megkérdezték, hogy a győzelem vagy biztos dobogó lesz-e a célja, amire elsőre nem tudott válaszolni, de végül kimondta, hogy nyerni akar majd: „Nem tudom. Eljön az ideje, amikor gondolni fogok erre, de most egyelőre csak csalódott vagyok, hogy nem szereztem meg a pole-t. Továbbra is meg akarok próbálni nyerni, ez lesz a cél.”

    A harmadik rajtkockából induló, Norrisszal szemben 16 pontos hátrányban levő Piastri annak tudatában értékelt, hogy jelen állás szerint minimális esélye lesz a végső győzelemre. „A Q1-es köröm jó volt arra, hogy végre felvegyem a ritmust, és az utolsó Q3-as körömben sem maradt sok. Csak nem voltunk ma elég gyorsak, de eléggé izgalmasnak ígérkezik a holnapi nap. Majd kiderül, milyen a versenytempónk, Max nagyon gyorsnak tűnt a megtankolt autós etapokon és nyilván egy körön is az. Meglátjuk, milyen lesz a tempónk” – mondta az ausztrál.

  • Minden adott a drámai vb-döntőhöz: Verstappen legyőzte a McLareneket a pole-ért

    Minden adott a drámai vb-döntőhöz: Verstappen legyőzte a McLareneket a pole-ért

    A feszültséget már szombaton is a csúcsra járatva a három bajnokesélyes zárta az első három helyen az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjét. Max Verstappené lett a pole, mögötte Lando Norris és Oscar Piastri sorakozik majd a vasárnapi startnál.

    A 2025-ös F1-es szezon utolsó időmérő edzése vette kezdetét közép-európai idő szerint 15 órakor Abu-Dzabiban, amely végre felrajzolta az erőviszonyokat a rajtrácsra a bajnoki címért harcoló három versenyző, Norris, Verstappen és Piastri között.

    Kezdésként Piastri kapta el legjobban a fonalat, egy remek 1:22,605-ös köridővel a hétvége során először villantott olyan tempót, ami a mezőnyben az első helyre repítette – ráadásul több mint fél másodperccel gyorsabbnak bizonyult Norrisnál. A Sky Sports értesülései szerint a két McLaren-pilóta közül Piastri választott alacsonyabb szárnyállást, aminek következtében az egyenesekben gyorsabb tudott lenni csapattársánál – ezt az értesülést azonban Andrea Stella később cáfolta, elmondása szerint ugyanolyan szárnyállást választott mindkét versenyző.

    Lewis Hamilton számára viszont pontosan úgy alakult a szezon utolsó kvalifikációja, ahogy azt az előző hétvégék előrevetítették: ismét, sorozatban már a harmadik időmérőn esett ki a Q1-ben. Pedig az utolsó próbálkozása ígéretesen kezdődött, az élmezőny felé mutató részidőket hozott, egészen az utolsó szektorig, amikor a 12-es kanyarban lecsúszott az ideális ívről, ezzel időt veszítve. Nem olyan rengeteget, hiszen így is 789 ezredes lemaradással jött be Piastri mögött, de olyan szorosak voltak az eredmények a mezőnyben, hogy már ez is csak a 16. helyre volt elegendő a Ferrari brit pilótájának.

    Hamilton mellett a szezon utolsó részében csapattársához képest szintén küszködő Williams-pilóta, Alexander Albon, továbbá Nico Hülkenberg, Pierre Gasly és Franco Colapinto búcsúztak az első szakaszban.

    A Q2-ben az a versenyző volt a leggyorsabb, aki a három bajnokesélyeshez hasonló szintű teljesítményt nyújtott eddig a hétvégén: George Russell a Mercedesszel. A különbségek viszont továbbra is rendkívül kicsik voltak, nemcsak a második Verstappen és a harmadik Norris hátránya volt csupán néhány század (Piastri ezúttal 8. lett), de Oliver Bearman már 311 ezredes hátránnyal sem tudott továbbjutni: a Haas britje mellett Carlos Sainz, Liam Lawson, Kimi Antonelli és Lance Stroll esett még ki.

    A zárószakaszba csak a McLaren és a Red Bull jutott be mindkét autójával – Yuki Tsunodától el is várta ezt a teljesítményt a csapat. Gabriel Bortoleto pedig a Saubernek is adott még egy Q3-as jelenlétet az (egy időre biztosan) utolsó futamon, amelyen szerepel a legendás csapatnév.

    Az első gyorskörök végeztével a három bajnokesélyes foglalta el az első három helyet, Verstappen azonban jelentős, 3-4 tizedes előnnyel vezetett Piastri és Norris előtt. Nem teljesen voltak viszont egyenlőek a feltételek: a két McLaren-pilóta ekkor még használt gumikon hajtott pályára, miközben Verstappen segítséget is kapott Tsunodától, aki szélárnyékot adott csapattársának a hátsó egyenesekben.

    A második meneteket Piastri kezdte meg a vb-esélyesek közül: az ausztrál javított, de Verstappent nem tudta befogni. Norris következett, aki viszont átugrotta Piastrit a második helyért. Verstappen néhány századot még javítani is tudott, de erre már nem volt szüksége, övé lett a rajtelsőség a bajnoki címről döntő szezonzáróra.

    A szezon során így a Red Bull hollandja szerezte a legtöbb, 8 rajtelsőséget, Norris 7-tel, Piastri pedig 6-tal zárt.

    A három bajnokesélyes mögött Russell, Leclerc, Alonso, Bortoleto, Ocon, Hadjar és a mért kör nélkül záró Tsunoda lett a sorrend.

    Az időmérő végeredménye: