Címke: Ford

  • Három gyártó újabb három évig már biztosan ott lesz a WRC mezőnyben

    Három gyártó újabb három évig már biztosan ott lesz a WRC mezőnyben

    Március utolsó napján jelentette be az FIA, hogy megszületett a megállapodás, a Hyundai, a Toyota és az M-Sport is ott lesz a Rali-világbajnokságon a 2022 és 2024 között. Ezzel komoly mérföldkőhöz érkezett az a folyamat, ami 2019 decemberében kezdődött, amikor a Motorsport Világtanács megszavazta, hogy a 2022-es szezontól hibrid technológiára vált a WRC is.

    A három gyártó közül a Hyundai adta áldását utolsóként a tervre, de ismerve a gyártó utcai autókra vonatkozó terveit, nem meglepő, hogy ők is elkötelezettek a hibrid technológiára váltásban.

    A Hyundai Motorsport létezésének célja, hogy támogassa a gyár globális céljait, és hiteles platformot adjon a jelen és a jövő autóipari technológiáinak” – mondta Andrea Adamo a Hyundai Motorsport vezetője. „A versenyzés és a rali segítségével részesei lehetünk a fejlesztésnek, és irányt mutathatunk a jövő utcai Hyundai járműveinek. Ez egy olyan megtisztelő szerep, amit nagyon komolyan veszünk” – emelte ki Adamo.

    Hasonló véleményen van az M-Sport és a Ford is. „A sportágunk számára mindig is fontos volt, hogy haladjon a korral. Ez az elkötelezettség a hibrid technológia iránt egybecseng a Ford a fenntarthatóbb jövő elérésének irányába mutató globális céljaival” – mondta Malcolm Wilson.

    Az M-Sport jól halad a fejlesztéssel, már megépítették a tesztautójukat, amivel gőzerővel tesztelnek a greystoke-i pályán. A Toyota is jól halad az új autóval, a Hyundai viszont azzal, hogy csak most kaptak engedélyt az anyavállalattól, lépéshátrányba kerülhet. Annyit elárultak Adamoék, hogy a jövő évi Rally 1-es autó alapja is az i20 N modell lesz.

    A jövő évi autók erőforrásának egyik eleme az idei szezonban is használt 380 lóerős benzinmotor lesz. Ezt egészíti majd ki a hibrid rendszer, aminek egyik eleme 100 kilowatt teljesítményű villanymotor, 180 Nm plusz nyomatékkal. Az akkumulátor azonban meglehetősen kicsi lesz, a 3.9 kWh-ás egység picit nagyobb mint a klasszikus hibridek akkumulátora, de kisebb, mint a konnektorról tölthető hibridek akkuja. Viszonyításként az utcai Hyundai Ioniq hibridváltozata 1.56 KWh-ás, a plug-in Ioniq 8.9 kWh-ás akkut kap. A WRC hibrid rendszerét egy tapasztalt német cég, a Schaeffler csoporthoz tartozó Compact Dynamics szállítja majd. Nekik komoly tapasztalatuk van a Forma-1, a WEC és a Formula E rendszereinek fejlesztésében is, így vélhetően a WRC hibrid egységének elkészítése sem okoz majd nekik gondot.

    A szurkolóknak sem kell aggódniuk, hogy a ralipályákról eltűnik a megszokott motorhang. Az M-Sport március elején megmutatta, hogy fog szólni a jövő évi autó.

  • Újabb hivatalos M-Sport teszten vehetett részt Vogel Adrienn

    Újabb hivatalos M-Sport teszten vehetett részt Vogel Adrienn

    A Ford raliautóinak fejlesztéséért és gyártásáért felelős M-Sport hivatalos tesztjén vehetett részt Vogel Adrienn. Ez már a második alkalom, hogy meghívták a tavaly az MNASZ által az Év női autóversenyzőjének választott magyar pilótát: tavaly az akkori legújabb fejlesztésű rally4-es Ford Fiestát próbálhatta ki a bemutatás előtt, most a Ford Fiesta rally3-at vezethette.

    A FIA ERC ERC3-as kategóriáját 2020-ban hetedik helyen záró Vogel Adri értékes tapasztalatokat szerzett a lengyelországi hivatalos teszten, melyen a 2020-as WRC junior bajnok Tom Kristensson navigált a magyar versenyzőnek, aki a próba után azt mondta: “Adrienn egyszerűen lenyűgöző teljesítményt nyújtott, hihetetlen, ahogy elsőre kezelte az autót.”

    Vogel Adri pedig így kommentálta élményeit: “Fantasztikus autót épített az M-Sport, nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem. Az autó remekül viselkedett murván és az ugratókon is, kényelmesen átment mindenen, nagyon jól kezelhető. Aszfalton is hatalmas élmény volt, jó volt megtapasztalni egy kicsit erősebb autóval az összkerékhajtást. Ami hiányzik a rally4-es Ford Fiestából, az ebben a rally3-asban mind benne van. A hátulja segíti a fordulást, neutrális a viselkedése, féktávokon is stabil. Jó visszajelzéseket ad, kontrollálható, könnyebb vezetni, mint egy első kerekes Ford Fiestát. A rally4-es autóban szerzett tapasztalatok viszont elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy ilyen autót tudjon vezetni az ember. Még egyszer köszönöm a meghívást, reméljük, lesz folytatás” – nyilatkozta Vogel Adri a teszt után nem sokkal.

    Vogel Adrienn a tervek szerint idén ismét a rali-Eb futamain indul. Pontos és konkrét versenynaptárát később jelenti be.

  • Škoda Fabia R5 teszttel kezdte a szezont Vogel Adri

    Škoda Fabia R5 teszttel kezdte a szezont Vogel Adri

    A rali-Eb-t az ERC3-as kategória összetett 7. helyén záró magyar versenyző a Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelte Kiskunlacházán.

    Alig másfél hónappal a FIA ERC Kanári-szigeteki szezonzárója után január elején máris versenyautóba ült Vogel Adri. A Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelte Kiskunlacházán, azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy az új technika lesz-e a társa az idei versenyszezonban.

    “Nehéz szavakba önteni, hogy pontosan mit is érzek. Fantasztikus az autó, jó a mozgása a pályán. Egyértelműen érzem, hogy az R2-es és R4-es autózásaim sokat segítettek, jó iskola ahhoz, hogy egyszer ez legyen a jövő. Intelligensen csúszik az autó, a féktávokon a visszaváltásra kell odafigyelni, mert máshogy működik, mint a Fordban, és az információ is több, de már kezdem megszokni, hogy mit hol keressek. Ivett is nagyon élvezi, ki sem akar szállni. Nagyon köszönöm a lehetőséget a partnereimnek, Fischer Daniéknak és a csapatfőnökömnek, Jobbágy Ákosnak. Azt még nem tudom megmondani, hogy idén milyen autóval versenyzem, ez leghamarabb január végén derül ki” – nyilatkozta Vogel Adri a teszt felénél.

  • Majd száz éve nyitotta meg kapuit a Ford első hivatalos márkakereskedése, Makón

    Majd száz éve nyitotta meg kapuit a Ford első hivatalos márkakereskedése, Makón

    Ford Magyarország sajtóközlemény: Makó város híres szülötte Galamb József világhírű gépészmérnök konstruktőr (Ford-T modell) és feltaláló (bolygómű). A világhírű mérnök és lelkes lokálpatrióta nevét, és emlékét Makón múzeumi kiállítás, iskola is őrzi. A méltó emlékhelyek sorába most a Galamb család által alapított, és 1921-ben elindított első hivatalos Ford márkakereskedés is csatlakozott, melynek felújított homlokzatát múlt pénteken leplezték le Makón ünnepélyes keretek között.

    Galamb József konstruktőri munkáját dicséri az 1908 októberében a Ford Motor Company szerelőcsarnokból első alkalommal kigördült Ford T-modell, a világ első népautója, melyből évtizedek alatt több mint 15 millió „Bádog Böske” készült, ahogy akkor becézték a szalagszerű szereléssel és gyártással készült gépkocsit.

    1915-től Farkas Jenővel elkészítette a Fordson-traktor, az első sorozatgyártású mezőgazdasági jármű terveit. Elsősorban nőknek szánták, hogy férjük helyett dolgozhassanak a farmon, amíg azok a fronton szolgálnak. A világháború után, 1921-ben Galamb József Makóra küldött hat darab Fordson traktort a családi vállalkozás megindítására. Makón testvérei nem csak dolgoztak a traktorokkal, hanem egyúttal propagálták is a Ford-járműveket, és családi céget alapítottak majd 1922 őszén Makó első salakbeton épületében megnyitották Magyarország első Ford márkakereskedését. a két szintes, ma is látható épület alsó szintjén voltak a szerelőállások, az emeleten pedig az alkatrész raktárak.

    A telephely Makón a Deák Ferenc utca sarkán állt. Az épület homlokzatát, melyen még mindig kivehetőek voltak az eredeti Ford kereskedés feliratai és színes grafikái 1921-ből, idén a nagy konstuktőr munkássága előtt is tisztelegve felújíttatta a makói városvezetés. A korabeli képek alapján rekonstruált és gyönyörűen helyreállított homlokzatot múlt héten ünnepélyes keretek között adták át Makón.

    Magyarország első Ford kereskedésében autókat, traktorokat, alkatrészeket forgalmaztak, amik Fiumén keresztül érkeztek ide. A növekvő kereslet hatására később Békéscsabán is lerakatot alapítottak, ahol 35 szerelő dolgozott. A Galamb és Farkas Jenő tervei alapján készült Fordson traktor Magyarországon a 20-as években gyorsan terjedt, 1945-ig a mezőgazdasági traktorok vezértípusa volt.

    Galamb József igazi lokálpatriótaként 1921-ben ösztöndíjat alapított olyan makói, szegény sorsú diákoknak, akik felső ipari iskolában kívántak tanulni.*

    *Forrás: Dr. Halmágyi Pál a makói József Attila Múzeum nyugalmazott igazgatója

    Képek:Mágori Dániel fotógráfus és Galamb József gyűjtemény – József Attila Múzeum Makó

  • Ford: Új dimenzió a versenyzésben és a driftelésben

    Ford: Új dimenzió a versenyzésben és a driftelésben

    Sajtóközlemény: A Ford Performance és az RTR tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E 1400 prototípusa új dimenziót nyit a versenyzésben és a driftelésben.

    Küldetés teljesítve: a Ford bemutatja atisztán elektromos hajtású aszfaltrakétát, ami bebizonyítja, micsoda teljesítmény hozható ki egy autóból, egyetlen csepp benzin elégetése nélkül. A szintén elektromos hajtású Mustang Cobra Jet 1400 nyomdokaiban járva az 1400 (1419) lóerős, egyedi gyártású Mustang Mach-E prototípust hét elektromotor hajtja, és hihetetlen leszorító erőt termel, így kiválóan alkalmas arra, hogy a rajtvonalhoz álljon akár egy versenypályán, egy gyorsulási versenyen vagy egy gymkhana-bemutatón, megmutatva, mire képes az elektromos hajtás.

    Az RTR közreműködésével egy Mustang Mach-E GT alapjaira felépített prototípus csúcsteljesítményét 1400 lóerőben határozták meg (1419 LE). A futómű és a hajtáslánc összehangolásához számtalan különleges beállításra volt szükség, hiszen olyan autóról van szó, ami minden más járműnél többre képes.

    “Remek alkalom ez arra, hogy új szintre emeljük az elektromos technológiát, tapasztalatokat szerezzünk, majd mindezt beépítsük kínálatunkba,” vélekedett Ron Heiser, a Mustang Mach-E programvezető mérnöke. “Mint minden korábbi Mustang, a Mustang Mach-E is élvezetesen vezethető autó, de a Mustang Mach-E 1400 totális őrület – és mindez a Ford Performance és az RTR kemény munkájának köszönhető.”

    A Mustang Mach-E 1400 megszületéséhez 10.000 órányi együttműködésre volt szükség a Ford Performance és az RTR szakemberei között; ennyi munka árán sikerült áthidalni azt a szakadékot, ami az elektromos autók képességeit elválasztja a vásárlók elvárásaitól.

    “Egy ilyen gépet vezetve mindent újragondol az ember, amit eddig a teljesítményről és a forgatónyomatékról hitt,” mesélte a motorsport-bajnok Vaughn Gittin Jr, az RTR Vehicles alapítója. “Az élmény semmihez sem fogható… talán csak egy brutális hullámvasúthoz tudnám hasonlítani.”

    A Mustang Mach-E 1400 megformálóit nem kötötték szabályok. A Ford és az RTR dizájnerei rengeteg megoldást vehettek át a Ford versenyautóiból és sorozatgyártású járműveiből. Az aerodinamikai elemek formáját és elhelyezését a tökéletességig csiszolták, és a tervezők számára elsőrendű szempont volt a légbeömlők, az első légterelő és a hátsó szárny megformálása.

    A Mustang Mach-E 1400-ast hét elektromotor hajtja, vagyis öttel több, mint a Mustang Mach-E GT modellt. Három motor kapcsolódik az első differenciálműhöz és négy a hátsóhoz, olyan elrendezésben, mint az egymásra rakott palacsinták, és az erőforrásokat egy közös hajtótengely köti össze a differenciálokkal, így rengeteg beállítási lehetőség kínálkozik a különböző terhelésekhez – attól függően, hogy az autó egy drift-futamon vagy egy sebességi versenyen lép pályára.

    “Komoly kihívás volt, hogyan tarthatjuk kordában a hét motor erejét,” idézte fel Mark Rushbrook, a Ford Performance motorsport-igazgatója. “A Mustang Mach-E 1400 tökéletesen példázza, mit hozhatunk ki egy elektromos autóból.”

    A futóművet és a hajtásláncot úgy alakították ki, hogy a Ford mérnökei megvizsgálhassák, hogyan hatnak az egyes hajtási módok az energiafogyasztásra és a teljesítményre, beleértve a hátsókerékhajtást, az összkerékhajtást és az elsőkerékhajtást. A drift- és a versenypálya-beállítások teljesen más konfigurációkat igényelnek; jó példa erre a kormánymű, hiszen a drifteléshez extrém kormányzási szögekre van szükség. A vonóerő egyenlő arányban oszlik meg az első és a hátsó tengelyek között, de akár teljes egészében is átirányítható valamelyik tengelyre. 257 km/órás tempónál az autóra több mint 1000 kg leszorító erő hat.

    Az ultranagy teljesítmény és a gyors kisülési sebesség érdekében az 56,8 kilowattórás akkumulátor nikkel-mangán-kobalt cellákból épül fel. Töltés közben az akkumulátor hőmérsékletét dielektromos hűtőközeg csökkenti, így az autónak két szakasz között kevesebb időt kell a boxutcában töltenie.

    Elektronikus fékrásegítés gondoskodik arról, hogy a sorozatgyártású, ABS-szel és menetstabilizálóval kombinált energiavisszanyerő fékrendszer optimális teljesítményt nyújtson. A Mustang Mach-E 1400 száguldását Brembo™ fékek tartják kordában, a drifteléshez pedig hidraulikus fékrendszert építettek be a mérnökök, amit a hajtáslánc-vezérléssel is összekötöttek, hogy le tudja kapcsolni a hátsó elektromotorok áramellátását.

    A hamarosan egy NASCAR-futamon bemutatkozó Mustang Mach-E 1400 prototípus azonban nemcsak az erődemonstrációt, hanem az újfajta anyagok tesztelését is szolgálja. A motorháztető például természetes kompozitból készül, ami praktikus alternatívát jelent a karbonszál mellett, amiből az autó többi része készült.

    A Ford több mint 11,5 milliárd dollárt fektet be világszerte az elektromos autók fejlesztésébe és gyártásába. Ennek nyomán született meg első globális modellje, a Mustang Mach-E. Az európai vásárlók a jövő év elejétől vehetik át az első tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E modelleket.*

  • Tökéletes versenyautót tervezni otthonról: a Ford élő közvetítésben mutatja be virtuális formatervező stúdióját

    Tökéletes versenyautót tervezni otthonról: a Ford élő közvetítésben mutatja be virtuális formatervező stúdióját

    Miközben a Ford egész Európában és Észak-Amerikában újra beindította az autógyártást, a járművek tervezése a COVID-19 válság idején is szakadatlanul folyt – méghozzá a virtuális valóság technológiájával.

    A karantén ideje alatt a Ford dizájnerei egy virtuális formatervező stúdióban fejlesztették az új modelleket. VR-szemüvegeik segítségével egymás mellett dolgozhattak a virtuális térben, közösen nézve át a számítógéppel generált járműterveket, hiszen most nem lehetett agyagmodelleket készíteni.

    A csapat egy tökéletes virtuális versenygép első vázlatait is összerakta a Team Fordzilla P1 Project számára. A Ford öt (francia, német, olasz, spanyol és brit) Fordzilla e-sport csapatának kapitányait és közösségeiket is bevonták a versenygép közös tervezésébe. Az első közvélemény-kutatások során több mint 220.000 szavazat érkezett, és ezek segítségével elkezdett formát ölteni ez a különleges jármű, ami a tervek szerint június közepére készül majd el.

    “A közös munka a formatervezés szerves része. Fontos, hogy kipróbálhassunk dolgokat, felvethessünk új ötleteket, és mérlegelhessük a visszajelzéseket. A virtuális valóság segítségével mindezt akár otthonról is megtehetjük, bár sosem gondoltuk volna, hogy ezt a technológiát egyszer majd ilyen módon használjuk, és hogy ennyire új megközelítést jelenthet az autók tervezésében,” mesélte Amko Leenarts, a Ford Európa formatervezési igazgatója.

    A Ford globális dizájn-csapatának vezetői – köztük Leenarts – május 21-én 16:00 órakor izgalmas bemutatót tartanak a virtuális formatervező stúdió működéséről, méghozzá egy különleges livestream keretében, amit az érdeklődők a Car Design News honlapon követhetnek.

    Az élő közvetítés alatt az európai, amerikai és ausztrál dizájnerek válaszolnak a kérdésekre, beszélgetnek arról, milyen hatással lehet a COVID-19 a formatervezés jövőjére, és bepillantást engednek a Team Fordzilla P1 Project részleteibe.

    A Ford ma már a hétköznapi modellek utasterét is virtuális valóság segítségével alakítja ki. Az új 360 fokos tervezéssegítségével a formatervezők megálmodhatják és megoszthatják vázlataikat, és azonnal megtapasztalhatják – méghozzá 3D-ben vagy virtuális valóságban –, hogyan mutatna az általuk elképzelt környezet a vezető vagy bármelyik utas szemével nézve.

    A Ford formatervezői fokozatosan visszatérnek majd a valós dizájn-stúdiókba, ám a virtuális valóság továbbra is hasznos eszköz marad a nemzetközi szintű közös munkához és az agyagmodellek kiegészítéséhez.

  • Hogyan védi meg a mesterséges madárpiszok a Ford-ok fényezését a mindennapokban?

    Hogyan védi meg a mesterséges madárpiszok a Ford-ok fényezését a mindennapokban?

    Bár sok országban szerencsés előjelnek számít, ha valakire rápiszkít egy madár, ugyanezt egy autó fényezésén már senki sem látja örömmel.

    Szerencsére a Ford autóit még erre is letesztelik – méghozzá mesterséges madárürülékkel.

    A laboratóriumban kifejlesztett, szintetikus potyadék annyira valósághű, hogy még tartalmában is hűen követi az európai madárpopuláció nagy részének étrendjét, és persze az ezzel járó magas savtartalmat is.

    A mesterséges ürüléket spray formában viszik fel a próbapanelekre, amiket az extrém nyári forróságot modellezve 40, 50 és 60 Celsius fokos hőkamrákba tesznek, hogy egészen a végső határig teszteljék a festékréteg korrózióvédelmét.

    A “madárürülék teszt” azonban csupán egy a sok megpróbáltatás közül, ami a festékmintákra vár. A lefényezett lemezeket ezen kívül bepermetezik még lúgos tisztítószer és foszforsav keverékével, illetve szintetikus pollennel is, utána pedig jöhet a 60 és 80 Celsius fokos kemence 30 percre, hogy kiderüljön, mennyire ellenálló a fényezés a levegőben lebegő részecskékkel vagy fákról csöpögő ragacsos nedvekkel szemben.

    Tavaszi nagytakarítás

    A tavasz és a nyár különösen nehéz időszak a fényezett felületek számára, hiszen ilyenkor nemcsak madárból van több, hanem a melegtől lágyabbá válik a festékréteg, ráadásul a napsütés is intenzívebb. Este aztán lehűlnek a fémlemezek, és a rájuk tapadt szennyeződés (így a madárpiszok is) még erőteljesebben odaragad. Ha ezt nem takarítjuk le időben, olyan nyomot hagyhat, amit később már csak különleges kezeléssel lehet eltávolítani.

    Szerencsére a karosszéria színét adó festékréteg kikeverésekor a pigmentanyagok, gyanták és oldószerek gondos adagolásával a Ford szakemberei képesek elérni, hogy a festékbevonat összetétele optimális legyen, így a fényezés az évszaktól és az időjárástól függetlenül ellenáll az efféle szennyeződéseknek.

    A madárpiszok tudománya

    A madárürülék általában fekete és fehér színű, ám ez nem homogén anyag. Kevesen tudják, hogy a fehér rész valójában húgysav, vagyis a madár húgyúti rendszerében képződő vizelet. Az ürüléket az emésztőrendszer állítja elő, és bár mindkét részt egyszerre üríti a madár, ez többnyire olyan gyorsan történik, hogy nincs idejük összekeveredni.

    További festéktesztek a Fordnál

    A festékminták további vizsgálatai között szerepel még az is, amikor a felületeket 6000 órán át, azaz 250 napig szünet nélkül bombázzák UV-fénnyel egy fénylaboratóriumban, öt évet szimulálva ezzel a Föld leginkább napsütéses vidékein. Vagy ott van még a mélyfagyasztás nulla fok alatti hőmérsékleten, és amikor durva téli közúti szennyeződésnek teszik ki a lemezeket magas nedvességtartalmú sókamrában… és akkor még nem is beszéltünk arról a tesztről, amikor üzemanyagot folyatnak rájuk, mintha tankolás közben túlcsordulna a benzin vagy a gázolaj.

    Hogyan érdemes letisztítani a madárürüléket az autóról?

    A madárpiszkot az autón hagyni nem túl jó ötlet. Minden autósnak azt javasoljuk, hogy ilyenkor mossák le járművüket szivaccsal és langyos vízzel, amihez pH-semleges autósampont kevernek, és ezzel óvatosan tisztítsák le a fényezést. Ha évente egyszer-kétszer le is vaxolják a karosszériát, akkor a festékréteg még hatékonyabban ellenáll majd az efféle támadásoknak – ráadásul a csillogását is tovább megőrzi.

  • Ezeket az autókat vásárolták eddig szívesen az emberek

    Ezeket az autókat vásárolták eddig szívesen az emberek

    A Datahouse adatai szerint 2020 első négy hónapjában összesen 45 896 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, vagyis a tavalyi év azonos időszakához képest továbbra is komoly visszaesésről beszélhetünk. Ugyanakkor a Renault és Dacia márkákat gyártó Renault Csoport összesített értékesítési eredménye 6 481 jármű lett, amivel a gyártó itthon átvette a vezetést a Ford (5 114 jármű), és a Toyota (4 827 jármű) előtt. A modellek vonatkozásában a Dacia Lodgy zárta legerősebben nemcsak a hónapot, de az év első harmadát is.

    Az eddigi eladások alapján a Dacia Lodgy az április és egyben az idei év első 4 hónapjának összesített nyertese 1 839 eladott járművel, a családtámogatási programnak köszönhetően. Kimondhatjuk tehát, hogy a Dacia Lodgy a nagycsaládosok kedvenc autója Magyarországon.

    Az Év Magyar Autója 2020 díjjal kitüntetett Renault Clio előkelő 4. helye a hazai értékesítési ranglistán (1192 jármű 4 hónap alatt) már sejteti, hogy a Renault Csoport márkái összesítésben minden más gyártó számait meghaladják Magyarországon (6 481 jármű), ez több, mint 17%-os piaci részt jelent.

    Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója szerint még egy darabig tartani fog az autópiac visszaesése, bár az áprilisihoz hasonló zuhanást (majdnem felével csökkent az értékesítés márciushoz képest) nem tart valószínűnek. „A gazdaság újraindulása, a vírushelyzethez kötődő korlátozások lazítása egyaránt kedvezően hathat a lakossági autóvásárlási szándékra. Javuló környezetre szüksége is van a szektornak, mert rengeteg család megélhetése függ ettől a tevékenységi körtől.” – foglalta össze a kilátásokat az ügyvezető, aki szerint mind a Lodgy, mind a Clio értékesítése tartani fogja a jelenlegi szintet a következő időszakban.

  • A Ferrari már értékesebb, mint a General Motors és a Ford

    A Ferrari már értékesebb, mint a General Motors és a Ford

    A Ferrari most már többet ér mint a Ford vagy a Gerneral Motors, miután hétfőn a piaci értéke 30 milliárd dollár fölé emelkedett. A cég részvényei 7%-ot emelkedtek hétfőn, miután a maranellói olasz sportautó gyártó a vártnál több jövedelmet jelentett. Annak ellenére, hogy márciusban leállították a gyártást, a vállalat 5%-kal növelte az autóik kiszállítását,. A bevételük csak 1%-kal esett, ami jobb, mint amit az elemzők vártak előzetesen.

    Hétfőn a Ferrari Maranellóban és Modenában is újraindította a gyártást, péntekre várhatóan elérik a teljes napi kapacitásukat. Még ha a Ferrari csak 10.000 autót is csinál évente, összehasonlítva a General Motors tavalyi 7.7 milliójával, a befektetők értékelik azt, hogy a Ferrari egy történelmi márka, drága, nagyobb a haszonkulcsa, így a koronavírus-válság után is erősebben jöhet ki ebből, mint más autómárkák.

    A Ferrari piaci értéke hétfőn reggel 30.1 milliárdon dolláron nyitott, visszaesett 29.8-ra később. A General Motors 29.3 milliárd dollárra esett vissza, a Ford 19.2-re. A Fiat Chrysler akik 2015-ben megszabadultak a Ferraritól 13 milliárd alá estek. Azóta a Ferrari részvényei a háromszorosát érik már.

    A Ferrari csökkentette az adott évre vonatkozó jövedelem-előrejelzéseit, és figyelmeztetett, hogy gyengén szerepelnek a Forma-1-ben és más szegmensekben a második negyedévben. A befektetők ugyanakkor lelkesek az enyhe felülvizsgálat miatt az elkövetkezendő időszakra. Áprilisban a Ferrari részvényenként 1.13 euró osztalékot jelentett be, ami 10%-os növekedést jelent.

    A márka értéke a sportkocsik iránti keresletben rejlik, amelyek ára 215.000 dollártól indul, de lehet akár több mint 1 millió dollárért is venni modelleket. Ők azonban 24%-os árréssel dolgozhatnak, ellentétben más gyártókéval, ahol ez már 5% alá esik.

    A befektetőknek tartott konferenciabeszélgetésen a Ferrari vezér Louis Camilleri elárulta, hogy Amerikából és Ausztráliából töröltek most megrendeléseket, de összességében világszinten nem égnek a vörös lámpák.

  • A Ford Performance bemutatja első gyári kivitelű, tisztán elektromos hajtású dragsterének prototípusát

    A Ford Performance bemutatja első gyári kivitelű, tisztán elektromos hajtású dragsterének prototípusát

    Egy izomautó, ami nem repeszti meg a dobhártyákat, és egyetlen csepp üzemanyagot sem éget el, mégis úgy tűnik, hogy 8 másodpercen futja majd a negyed mérföldes távot, miközben 270 km/óra fölé gyorsul. Íme a Ford Performance legelső, egyedi Mustang Cobra Jet dragstere, amit kizárólag villanymotor hajt.

    Az akkumulátoros Mustang Cobra Jet 1400 prototípust kifejezetten arra tervezték, hogy várhatóan több mint 1400 LE teljesítményt és mintegy 1500 Nm forgatónyomatékot szabadítson az aszfaltra, érzékletesen bizonyítva az elektromos hajtásban rejlő lehetőségeket az egyik legkeményebb motorsport-ágazatban.

    “A Fordnak mindig is bevált módszere volt, hogy a versenypályákon mutatta be innovációit,” magyarázta el David Pericak, a Ford Icons globális igazgatója. “Az elektromos hajtásláncok egészen új dimenziókat nyitnak a teljesítmény terén, és a vadonatúj Cobra Jet 1400 jól példázza, hogyan törheti át a határokat egy új technológia. Izgatottan várjuk, mire lesz képes ebben az évadban a gép; annál is inkább, mert ugyancsak idén csatlakozik a Mustang-családhoz a tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E is.”

    A világ első, tisztán elektromos hajtású Mustangja, a Mustang Mach-E színre lépése után a Mustang Cobra Jet 1400 prototípus most újabb lehetőséget villant fel a Mustang-örökség gyarapítására – és egyben arra, hogy bemutassa az egyik legfejlettebb technológiát, ami a Ford jövőbeli hajtáslánc-kínálatát gazdagítja.

    Ugyanakkor a Mustang Cobra Jet 1400 megalkotásával a Ford mérnökei az eredeti Cobra Jet előtt is tisztelegnek, ami a ’60-as évek végén minden vetélytársát lemosta a dragster-pályákról, és még mindig komoly tényezőnek számít a sportágban.

    “Ez a projekt a Ford Performance minden munkatársa számára izgalmas kihívást jelentett – méghozzá olyan kihívást, amit örömmel vállaltunk,” mesélte Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsports globális igazgatója. “A Cobra Jet 1400 projekt lehetőséget kínált arra, hogy az elektromos hajtásláncot versenyautós specifikációkkal fejlesszük ki, márpedig ehhez tényleg nagyon értünk. Szóval kifejezetten magasra tettük a lécet, de még a kezdeti elképzeléseinket is sikerült felülmúlnunk. Fantasztikus élmény volt részt venni ebben a munkában, ami remélhetőleg csak az első volt a Ford Performance Motorsports hasonló, jövőbeli projektjei között.”

    A Ford Performance jelenleg tovább folytatja a Cobra Jet 1400 tesztelését, és még idén a rajongók, a sajtó és a versenytársak jelenlétében lép majd pályára az autóval egy drag-versenyen, ahol mindenki láthatja, mire képes az új gép az aszfalton.

    Addig is nézzék meg április 26-án, vasárnap a MotorTrend On Demand “Hard Cell” sorozatának legújabb epizódját, ami arról szól, hogyan feszegetik az elektromos autók az innováció határait.

    Hogy a projekt a lehető leghatékonyabb legyen, a Ford Performance több neves beszállítóval is együttműködött:

    • MLe Racecars – Járműépítés, tervezés, integráció és tuning
    • Watson Engineering – Alvázfejlesztés, bukókeret-építés
    • AEM EV – Szoftver és elektromotor kalibrálás, vezérlés
    • Cascadia – Inverter és elektromotor