Címke: Ford

  • Bemutatkozik az elfeledett Mustang McLaren

    A Mustang és a McLaren együttműködése egy igazi 80-as évekbeli sztorit eredményezett, melynek egy érdekes prototípus lett az eredménye.

    Az 1970-es évek olajválságai miatt – amelyek megbénították a gazdaságot, és szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírásokhoz vezettek – az izomautók kora távoli álomnak tűnt – írja az Auto Evolution.

    Az új járművek eladásához a detroiti nagyvállalatnak improvizálnia kellett, különösen mivel az emberek kezdtek belefáradni a gazdaságosságra összpontosító modellekbe, amelyek halálra untatták őket.

    A Fordnál a tárgyalások középpontjában az állt, hogy a harmadik generációs Mustangot még vonzóbbá tegyék.

    Az 1978-ban bemutatott modell előrelépés volt az ocsmány Pinto alapú modellhez képest, amely az 1970-es évek első felében segített életben tartani a vállalatot, és akárcsak ocsmány elődje, a Fox-body Mustangot is úgy vitték, mint a cukrot. 1979-ben a kereskedők 369 936 darabot adtak el – ez volt a hatodik legjobb eladási év a márka történetében, de még többre volt szükség.

    Hogyan lehet tehát még népszerűbbé tenni az autót? Természetesen egy hihetetlen teljesítményű möddel építésével!

    Később ez a törekvés vezetett a Special Vehicle Operations Department létrehozásához és az 1984-es Mustang SVO-hoz, amely egy fantasztikus, de alulértékelt, limitált szériás autó volt. Főszereplőnk viszont néhány évvel korábban született, és McLaren jelvényeket viselt.

    Kagylóülések és sportos belső
    Fotó: Barrett-Jackson

    A Ford partner talált… a McLaren személyében?

    Az egész történet 1980-ban kezdődött, amikor a Ford által megbízott marketingcég képviselői egy teljesítményváltozat megvalósíthatóságának feltárásával megkeresték a McLaren amerikai, a michigani Livoniában működő részlegét azzal az ötlettel, hogy készítsenek egy IMSA-specifikus versenyautót és egy sor szorosan kapcsolódó, utcai változatot.

    Az ötletből hamarosan a Ford által jóváhagyott M81 projekt lett, és 1981-ben a versenyautó Daytonában debütált.

    Tom Klauser és John Morton pilóták váltották egymást a volán mögött, és a McLaren által kifejlesztett Mustangnak sikerült befejeznie a 24 órás versenyt, annak ellenére, hogy a verseny korai órájában balesetet szenvedtek.

    Az autó 21. helyen ért célba, de világszerte címlapokra került, mivel számtalan tekercs ragasztószalaggal foltozták össze.

    Livoniában a McLaren mérnökei 10 közúti használatra alkalmas autót készítettek el, amelyek mindegyike erősen hasonlított a daytonai autóra.

    A Mustang McLaren szívében visszafojtott motor dobogott

    Versenyspecifikus testvérével ellentétben, amelyet a legendás Cosworth BDA hajtott, az utcai Mustang McLareneket a 2,3 literes, turbófeltöltős soros négyhengeressel szerelték fel, amelyet a Ford a V8-asokat kedvelő vásárlók körében akart népszerűsíteni.

    A károsanyag-kibocsátási előírások betartása érdekében a turbófeltöltést 5 psi-re (0,34 bar) korlátozták, így a névleges teljesítmény mindössze 132 lóerő volt – ugyanannyi, mint a széria 2,3 literes turbóké.

    A motor
    A motor Fotó: Barrett-Jackson

    A motorok azonban ennél sokkal többre is képesek voltak. Két autót felszereltek feltöltésmérővel, és a turbók egészen 10 psi (0,69 bar) nyomásig mehettek, ami közel 180 lóerőt jelentett.

    A legenda szerint több idővel és pénzzel a McLaren jóval 200 lóerő fölé tudta volna tornászni a négyhengerest, így erősebb lett volna a Ford 5.0 V8-asánál, de sajnos erre nem került sor.

    Bár a Ford döntéshozói rendkívül elégedettek voltak az M81 projekttel, és komolyan fontolóra vették egy 249 darabos, korlátozott sorozatgyártás lehetőségét, végül úgy döntöttek, hogy a forrásokat az SVO részleghez irányítják át, amely szintén egy teljesítményorientált Mustangot fejlesztett.

    Mai mércével mérve a Mustang McLaren M81-et teljesítményautónak nevezni nevetséges. Teljesítményszáma négy évtizeddel ezelőtt sem volt különösebben észbontó, de kétségtelenül ez a gép a történelem egyik legkülönlegesebb együttműködéséből született.

  • Videó: 200-al repesztett a ’66-os Mustang a német autópályán

    Közel hat évtized után sem izzadt meg ez az 1966-os Mustang Cabrio, amikor a végsőkig hajtották a német autobahnon.

    A videót a TopSpeed Germany csatornájára tették fel, a sofőr pedig minden idők egyik legnagyobb amerikai izomautóját, egy klasszikus 60-as évekbeli Mustangot tolt el az abszolút végsebességig a sebességkorlátozás nélküli német autópályán.

    Ahogy a videón is látható, a Mustang annak ellenére, hogy már több mint hat évtizedes, könnyedén teljesítette a gazdája minden kérését.

    Ha van olyan hely a világon, ahol legálisan olyan gyorsan lehet menni, ahogy csak akar az ember, az Németország. Az autópálya-hálózat számos szakaszán nincs sebességkorlátozás, és a korlátot tényleg csak az autó határai adják.

    A végsebesség eléréséhez pedig a Ford 4,7 literes V8-as motorja segít neki, amely 203 lóerőt produkál. Ez a 4 sebességes kézi váltóval párosul.

    Az első generációs Mustang 1964-től 1966-ig volt forgalomban, és számos fejlesztésen esett át. 1966 szintén nagyszerű év volt a márka számára, mivel először nyertek Le Mans-ban az ikonikus Ford GT40-essel.

    Tény, hogy a Mustang volt 1966 legkelendőbb kabriója, megelőzve a Chevy Impalát, amely akkoriban a legfőbb riválisa volt.

    Amikor a Ford el akarta adni a Mustangot Németországban, még a 60-as években, a név a Krupp cég tulajdonában volt, akik még azt is felajánlották, hogy 10 000 dollárért eladják a nevet a Fordnak, de a Ford visszautasította. A Ford ehelyett átnevezte a Mustangot T5-re, és így árulták azt a német piacon.

    Annyi biztos, hogy minden rajongó élvezni fogja ezt a POV, azaz a vezető szemszögéből felvett felvételt. A lenyugvó nap látványos hátteret biztosított, amikor a legendás Mustang elérte a 200 kilóméter/órás végsebességet.

  • A Ford 1966-os Le Mans-i hármas győzelme előtt tiszteleg a Ford GT Holman Moody Heritage Edition

    A Ford 1966-os Le Mans-i hármas győzelme előtt tiszteleg a Ford GT Holman Moody Heritage Edition

    Ahogy 1964-ben az eredeti Ford GT40 prototípus esetében, úgy a Ford az új GT Heritage Edition kivitel (a 2022-es Ford GT Holman Moody Edition) bemutatásához is New York-ot választotta helyszínül.

    Ez is egyértelműen jelzi, hogy a legújabb 2022-es Heritage Edition változat a GT40 MK II versenygép előtt tiszteleg, amely 1966-ban mindhárom dobogós helyet megszerezte a híres 24 órás Le Mans futamon.

    “Az összes eddigi Ford GT Heritage Edition fényezéséhez hasonlóan a Holman Moody Heritage Edition változatról sem hiányozhatnak a jellegzetes arany és vörös árnyalatok, amelyek a győztes 1966-os gépeket idézik,” mondta el Mike Severson, a Ford GT programigazgatója. “Az egyik legismertebb Ford GT40 versenyautó inspirációjával megalkotott új Ford GT a Holman Moody versenycsapat mindenkit túlszárnyaló innovatív szellemiségének állít emléket.”

    A Holman Moody csapat nagyon fontos szerepet játszott a GT40 győzelmeiben. Az 1965-ös Le Mans futam után a Ford azzal bízta meg Holman Moodyt (és a Shelby Americant), hogy dolgozzák át a GT40 MK II-est. 1966 januárjában a P/1016 alvázszámú autó nyolc nap alatt 265 kört futott egyfajta guruló laboratóriumként, hogy a csapat alaposan letesztelhesse az újratervezett, immár sokkal hatékonyabb fék-, futómű- és abroncsbeállításokat, sőt még egy kísérleti automata sebességváltót is kipróbáltak. A mérnökök szeme előtt egyetlen cél lebegett: megnyerni az 1966-os Le Mans futamot.

    Ez az innovatív szemlélet ma is él, amit tökéletesen példáz a 2022-es Ford GT versenykész szerkezete, váltófülekkel kapcsolható hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltója és karbonszálas karosszériája.

    Az ultra-limitált darabszámban készített GT Holman Moody Edition szupersportkocsit a 2022-es New York-i Nemzetközi Autókiállításon láthatja először a nagyközönség, méghozzá az eredeti P/1016 alvázszámú Holman Moody Ford GT40 MK II-es gép mellett.

    A legújabb Heritage Edition modellváltozat az eredeti versenyautó előtt tiszteleg, amellyel a Ford mindhárom dobogós helyet megszerezte

    A limitált darabszámú szupersportkocsi egyedi arany-vörös fényezését Oxford White színű körökben virító 5-os rajtszám egészíti ki az ajtókon, a gépháztetőn és a hátsó légterelőn; pontosan úgy, ahogyan az 1966-os Ford GT40-esen volt, amivel Holman Moody versenyzett. Hatásos látványt nyújtanak a burkolatlan, fényes karbonszálas elemek is, például a 20 colos keréktárcsák, az első légterelő, a küszöbelemek, a tükörházak, gépháztető-légbeömlők és hátsó diffúzor. A feketére lakkozott Brembo® féknyergeket ezüstszínű grafika egészíti ki, és feketék a kerékrögzítő csavarok is.

    A karbonszálas felületek a kabinban is visszaköszönnek, hiszen szénszál borítja a küszöböket és a középkonzolt is, az ajtópaneleken pedig matt színű 5-ös rajtszámok láthatók. A szintén karbonvázas ülések ébenfa árnyalatú Alcantara® kárpitozását aranyszínű varrás díszíti, az ülőfelületen és a fejtámlán pedig dombornyomású GT embléma látható. A műszerfalat Ebony színű bőrrel és Alcantarával burkolták, az oszlopokat és a tető belső felületét pedig exkluzív Ebony Alcantara kárpit fedi.

    A műszerfal és az ülés mögötti merevítő X-idomon aranyszínű berakások láthatók, amelyek jól passzolnak a kapcsolópanelek, a küszöbidomok és az A-oszlop alsó felének karbonszálas matt borításához. A kormánykereket fekete fonallal varrott Ebony Alcantara borítja, a duplakuplungos váltó kormánykapcsolóit pedig – a külső fényezéshez illeszkedve – Holman Moody Gold árnyalatúra festették.

    Tovább gyarapodik a Heritage Edition sorozat

    A Ford GT Heritage Edition modellek a típus emlékezetes versenygyőzelmeit örökítik meg, köztük természetesen a Le Mans-ban aratott diadalokat is. A rendkívül korlátozott darabszámban gyártott sorozatban immár a kilencedik modellváltozatot adja ki a Ford, és ezekből kettő jelenleg is gyártásban van.

    • 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition amely a 16-os rajtszámú Alan Mann Ford GT MK I könnyű építésű kísérleti prototípus előtt tiszteleg, ami kijelölte az 1966-os Le Mans-i hármas győzelemhez vezető utat; az autót jelenleg is gyártják
    • 2022-es Ford GT ’64 Prototype Heritage Edition, ami az első öt eredeti Ford GT prototípus előtt tiszteleg; az autót jelenleg is gyártják
    • 2021-es Ford GT Heritage Edition, amely a 98-as rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Ken Miles és Lloyd Ruby vezették az 1966-os Daytona futamon, ahol a Ford megszerezte az 1-2-3-5. helyezést, és a Ford GT40 Mk II fantasztikus évadot zárt; az autóból mindössze 50 darab készült
    • 2020-as Ford GT ’69 Gulf Livery Heritage Edition, amely az 1969-es Le Mans-győztes, 6-os rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg; az autóból mindössze 50 darab készült
    • 2019-es Ford GT ’68 Gulf Livery Heritage Edition, amely az 1968-as Le Mans-győztes, 9-es rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg; az autóból mindössze 39 darab készült
    • 2018-as Ford GT ’67 Heritage Edition, amely az 1967-es Le Mans-győztes, 1-es rajtszámú Ford GT40 Mk IV előtt tiszteleg; az autóból mindössze 50 darab készült
    • 2017-es Ford GT ’66 Heritage Edition, amely a 2-es rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Bruce McLaren és Chris Amon vezették az 1966-os Le Mans futamon; az autóból mindössze 27 darab készült
    • 2006-os Ford GT Gulf Livery Heritage Edition, ami a GT40 két egymást követő, 1968-as és 1969-es Le Mans 24 órás futamgyőzelmének emlékére készült ; az autóból mindössze 343 darabot gyártottak

    A 2022-es Ford GT Holman Moody Heritage Edition modellt a kiválasztott Ford GT vásárlók rendelhetik meg, akik már idén ősszel megkapják autójukat.

  • 1932-ben ezen a napon mutatkozott be a Ford Flathead motorja

    A Ford Flathead V8-as motorját 1932-ben ezen a napon mutatták be a nagyközönségnek, ami hatalmas mérföldkő volt a márka történetében.

    Maga a V8-as motor nem volt újdonság, de az a mód, ahogyan ők gyártották azt, egyetlen öntött blokkként, és a Ford 18-as modellben a tömegek számára is elérhetővé tette új korszakot nyitott a magánautózás számára – írja az Automotive History.

    Miután a Ford már régóta gyártott négyhengeres motorokat a T-modellhez és annak változataihoz, állítólag először egy hathengeres motort próbált építeni, hogy versenyre keljen a Chevrolet-vel, de számos probléma miatt ezt a projektet leállították.

    Henry Ford ezután egy megfizethető V8-as motor kifejlesztését sürgette, amivel a Ford nem a normát követő, hanem az iparágat forradalmasító márkává vált.

    Míg a Flathead és a szabványos négyhengeres a Fordot az 1930-as években is elkísérte, a vállalat végül 1941-ben mutatott be egy hathengeres motort, 35 évvel azután, hogy az utolsó komoly kísérletet tették ennek a motortípusnak a megalkotására.

    Az első hatos motort az 1906-ban debütált K-modellbe szerelték be. Bár sok történész úgy véli, hogy a K-modell rossz eladási számokat hozott a márka számára, ennek épp az ellenkezője történt.

    1907-ben mintegy 500 K-modellt adtak el belőle, ami a világ legkelendőbb hathengeres modelljévé tette abban az időben.

    A K modellből származó nyereség segített a gyártónak a négyhengeres T-modell kifejlesztésében, amelyet 1908-ban mutattak be, és 1927-ig nagyrészt változatlan formában maradt fenn.

    Az eredeti Ford Flathead egy 221 cm3-es (3,6 literes) motor volt, amely 65 lóerőt teljesített. Öt gyártási változat után az utolsó Ford Flatheadeket 1954-ben készítették el. A motorok ma is a hotrodderek kedvencei.

  • Két csapatot büntetett a NASCAR, a Fordosok viszont megúszták

    A Kaulig Racing és a The Money Team Racing az elsők, akiket a központi kerékanya korszakban büntetéssel sújtott a NASCAR.

    A NASCAR azonban nem büntette meg a Team Penske vagy az RFK Racing csapatát annak ellenére, hogy a Daytona 500 hétvégéjén mindkét csapattól elkobozták a kerekeket, miután felfedezték, hogy illegális módosításokat végeztek.

    A Kaulig 31-es, és a The Money Team 50-es autójának crew chiefjét, valamint mindkét csapat két-két csapattagját eltiltották a NASCAR Cup Series következő négy versenyétől.

    A hétvégén mindkét autó problémákkal küszködött, Kaz Grala (50-es autó) teljesen elhagyta a jobb hátsó kerekét, míg Justin Haley (31-es autó) „csak” a jobb első gumijától szabadult meg.

    A Kaulig Racingnél Trent Owens (Justin Haley crew chiefje), Jacob Nelson (kerékcsere) és Marshall McFadden (emelős), a The Money Team Racingnél pedig Tony Eury Jr. (Kaz Grala crew chiefje), Chris Zima (emelős) és Aaron Powell (kerékcsere) lett felfüggesztve.

    A Team Penske és az RFK Racing esetében több kereket is elkoboztak a két szervezettől, hogy a sorozat megvizsgálhassa a módosított csap- és vezetőfuratok, amelyek a gyanú szerint felgyorsították a kerékcsere folyamatát.

    Bár a NASCAR úgy döntött, hogy nem bünteti meg a két csapatot, a Fontanába induló csapatoknak üzenetet küldött a kerékspecifikációk megváltoztatásáról.

    A NASCAR ezen a héten találkozott a Next Gen beszállítóival és több versenycsapattal, hogy megvitassák a kerékspecifikációkat” – áll a sorozat közleményében.

    A megbeszélést követően a NASCAR kisebb módosításokat eszközölt, hogy a csap- és vezetőfuratok méretének felső tűréshatárát megnövelje Fontanára.

    A NASCAR a beszállítókkal és a versenycsapatokkal együtt újraértékeli a helyzetet, és a hétvégi futamot követően meghatározza a további lépéseket.

  • A Ford GT Alan Mann Heritage Edition a kísérleti GT versenyautó-prototípusok emlékét idézi

    A Ford GT Alan Mann Heritage Edition a kísérleti GT versenyautó-prototípusok emlékét idézi

    Sajtóközlemény: A Ford GT Alan Mann Heritage Edition modellváltozatot azért fejlesztette a vállalat, hogy ezzel tisztelegjen az Alan Mann Racing 1966-os, könnyű építésű Ford GT kísérleti versenyautói előtt. A korlátozott darabszámúban készülő modell annak a fontos szerepnek állít emléket, amit ezek a prototípusok játszottak a Ford GT fejlesztése során.

    “A Ford GT Alan Mann Heritage Edition egy főhajtás azon járművek előtt, amelyek győzelmek sorához segítették a Fordot,” mondta Mike Severson, a Ford GT program igazgatója. “Az autó vörös-arany fényezését az Alan Mann Racing gépei ihlették; a csapaté, ami olyan sokkal járult hozzá történelmi Le Mans-győzelmünkhöz.”

    1965-66-ban az Alan Mann Racing könnyebb anyagokból készítette el az AM GT-1 versenyautót, mellette pedig egy másik gépet is épített a GT Mk I alapjaira. Bár egyik prototípus sem nyert komoly futamot, a kis tömegű anyagok használata hasonló volt ahhoz a megoldáshoz, ami 1966-ban segített a Fordnak győzelemre vinni Le Mans-ban a GT Mk II-est.

     

    Ugyanebben a szellemben épült a mai Ford GT szupersportkocsi is, amelynek könnyű, karbonszálas karosszériáját a 2022-es GT Heritage Edition modellen az AM GT-1 által ihletett színek és sávok díszítik.

    A limitált kiadású változat az eredeti gép előtt tiszteleg

    Az Alan Mann jellegzetes vörös fényezésén és arany díszítőelemein túl a limitált kiadású GT-t két, a tetőn is végigfutó versenysáv-festés is díszíti, Frozen White kontraszttal és 16-os rajtszámmal az ajtókon, a gépháztetőn és a hátsó légterelő alsó felén.

     

    A dizájn markáns elemei a látszó karbonszál-felületek, például a 20 colos keréktárcsákon, az első légterelőn, a küszöbökön, a tükörburkolatokon, a motor burkolatán és a hátsó diffúzoron. A Brembo® féknyergek fekete lakkozását vörös minta díszíti, és a modern hatást tovább fokozzák a fekete kerékcsavarok.

    A karbonszálas elemek a kabinban is megjelennek: ebből az anyagból készült többek közt a belső küszöb és a középkonzol is. Az ugyancsak karbonszálas szerkezetű, ébenfekete Alcantara® szövettel kárpitozott üléseket arany és vörös varrás díszíti, az ülőlapokon és a fejtámlákon pedig GT embléma látható. A műszerfalpanelt is ébenfekete bőr és Alcantara borítja, sőt a tetőoszlopok és a tető burkolata is ébenfekete Alcantara.

     

    A műszerfalat, az ajtókapcsolók kereteit és az ülések X-alakú vázszerkezetét díszítő aranyszínű betétek jól érvényesülnek a matt karbonszálas felületek mellett. A kormánykerék burkolata fekete fonallal varrott ébenfekete Alcantara, a kormány mögötti váltókapcsolókat pedig a karosszériával azonos árnyalatú Alan Mann-vörösre festették.

    Az első Ford GT-sikerekre emlékezve

    Az gyártási év lezárásaként a 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition emléket állít az Alan Mann Racing csapatnak, és annak a segítségnek, amit 1965-ben nyújtottak Angliából. A tőlük tanult megoldásoknak volt köszönhető, hogy a Ford GT40 a harmadik és negyedik legjobb időeredményét futhatta meg 1966-ban Le Mans-i teszteken.

    A Le Mans bizottság végül úgy döntött, hogy a ’66-os szezon hátralevő részében a nehezebb és erősebb, 7,0 literes V8-as motorral hajtott autók versenyezzenek, amelyek aztán megszerezték a Fordnak az első-második-harmadik helyezést Le Mans-ban, és a márka angol csapata többé nem lépett itt pályára a könnyű építésű versenygépekkel.

    “Az Alan Mann Racing és a Mann család számára hatalmas megtiszteltetés, hogy a Ford GT legendás motorsport-múltjára ezzel a fantasztikus, limitált kiadású változattal emlékezhetünk,” nyilatkozta Henry Mann, az Alan Mann Ltd. igazgatója. “Varázslatos lesz majd látni, ahogyan Chicagóban életre kelnek csapatunk vörös-arany versenyszínei, és hogy az új GT az egyik eredeti GT40 mellett áll a pódiumon!”

    A Heritage Edition sorozat hetedik tagja

    A Ford GT Heritage Edition sorozat emléket állít a szupersportkocsi történetének legfontosabb pillanatainak, így természetesen a Le Mans-győzelmeknek is. A 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition a hetedik az ultra-limitált kiadású modellváltozatok sorában:

    • 2022-es Ford GT ’64 Prototype Heritage Edition, ami az első öt eredeti Ford GT prototípus előtt tiszteleg
    • 2021-es Ford GT Heritage Edition, amely a 98-as rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Ken Miles és Lloyd Ruby vezették az 1966-os Daytona futamon, ahol a Ford megszerezte az 1-2-3-5. helyezést, és a Ford GT40 Mk II fantasztikus évadot zárt
    • 2020-as Ford GT ’69 Heritage Edition, amely az 1969-es Le Mans-győztes, 6-os rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg
    • 2019-es Ford GT ’68 Heritage Edition, amely az 1968-as Le Mans-győztes, 9-es rajtszámú Ford GT40 Mk I előtt tiszteleg
    • 2018-as Ford GT ’67 Heritage Edition, amely az 1967-es Le Mans-győztes, 1-es rajtszámú Ford GT40 Mk IV előtt tiszteleg
    • 2017-es Ford GT ’66 Heritage Edition, amely a 2-es rajtszámú Ford GT Mk II-esnek állít emléket; az autót Bruce McLaren és Chris Amon vezették az 1966-os Le Mans futamon
    • 2006-os Ford GT Heritage Edition, ami a GT40 két egymást követő, 1968-as és 1969-es Le Mans 24 órás futamgyőzelmének emlékére készült

    A 2022-es Ford GT Alan Mann Heritage Edition modellt a kiválasztott Ford GT vásárlók rendelhetik meg, akik már ebben a negyedévben megkapják autójukat. További információkért kattintson ide.

  • A Ford elmondása szerint nagy az érdeklődés a Mustang GT3 iránt

    2024-ben érkezhet a Ford Mustang GT3, az ügyfélcsapatok pedig már sorban állnak azért, hogy felhasználhassák az autót.

    A Daytona 24 óráson bejelentett Ford Mustang GT3 kétautós, gyári csapattal tér vissza az IMSA Sportautó bajnokságba 2024-ben. A Ford Performance igazgatója, Mark Rushbrook szerint a Mustang GT3 bejelentésére érkezett reakciók máris felülmúlták a várakozásokat.

    Azt mondanám, hogy teljesen meglepett minket azoknak az ügyfeleknek a száma, akik szeretnék megvenni az autót, és versenyezni akarnak vele” – mondta Rushbrook a RACER-nek.

    Rengeteg pozitív reakciót kaptunk, még a cégünkön belülről is, nem csak a nagyvilágból… Ez hatalmas büszkeséggel tölt el minket.

    Még a versenytársaink – a többi gyártó – is izgatott, hogy jövünk, hogy versenyezni fogunk velük a GT3-as kategóriában. Mi is izgatottak vagyunk, hogy velük versenyezhetünk.

    Szerintem egy nagyszerű GT3-as autónk lesz a Multimatic karosszériájával és az M Sport motorjaival.

    Úgy gondolom, hogy sok ilyen autót fogunk eladni az ügyfeleknek, és sok Mustang GT3 fog versenyezni a világ minden táján. A rajongók pedig elégedettek lesznek.”

    Hasonlóképpen a Mustang GT3-hoz, a Ford 2016-ban már meglépte egy legendás autó feltámasztását – a versenyzés szempontjából.

    Akkor a Ford GT-t támasztották fel, és a GTE kategória osztályát megnyerték Le Mans-ban, 50 évvel azután, hogy a legendás GT40 győzedelmeskedett.

    Mire a Mustang GT3 készen áll majd a versenyzésre, a Le Mans-i verseny szabályalkotói jó eséllyel engedélyezik a GT3-as autók indulását a 24 órás versenyen, és így a Ford újabb történelmet írhat majd a francia helyszínen.

    A GT visszahozása nagy vállalkozás volt az 50. évforduló alkalmából. Sok szempontból viszont a Mustang versenyautó megépítése ezen a téren ugyanolyan nagy, vagy talán még nagyobb dolog.”

    A Mustang sokat jelent a Ford történelmében. Az, hogy most már sportautózás legnagyobb versenyein is indulhatunk majd ezzel a modellel, az egy nagyszerű lehetőség a vállalat számára.

  • Doug Yates-nek és a Fordnak hektikus volt a téli időszak

    Doug Yates és a Ford gőzerővel készül a Next Gen autó bevezetésére. A késői szabályváltozások nagy kihívás elé állították őket.

    Az idei év számtalan ismeretlent hoz magával a NASCAR élcsapatai számára, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy februárban Daytonában készen álljanak.

    Az aero-csomagot véglegesítették, az utolsó előszezoni teszt nemrég zárult le, és az első verseny a Next Gen autóval kevesebb mint két hétre van.

    Nem volt könnyű idáig eljutni, Doug Yates, a Roush Yates Engines vezérigazgatójának elmondása szerint.

    A Ford számára az egyik legnagyobb kihívást maga a motor jelentette. A NASCAR csak december közepén, a Charlotte-i tesztet követően döntött úgy, hogy az 500 lóerős aero-csomagot kidobja és 670 lóerős motorokra váltanak.

    A motor specifikációja eléggé megváltozott” – mondta Yates a Motorsport.com-nak. „Nyilvánvaló, hogy a vezérműtengelyt az 500-asról a 670-esre való átállással nagyobb teljesítményre szabták.

    Ezért újra meg kellett rendelnünk az alkatrészeket és el kellett végeznünk néhány extra megbízhatósági tesztet.

    Elmagyarázta, hogy „nagyon szűkös” volt néhány szükséges alkatrész beszerzése, de ez valószínűleg nem lesz probléma a szezon során. Yates szerint a versenyzés sokkal jobb lesz a nagyobb lóerővel és kisebb leszorítóerővel rendelkező csomaggal.

    A versenyzőknek nagyon tetszik a dolog, szóval szerintem ez a helyes csomag a sport szempontjából, a motor gyártóknak pedig csak arról kell gondoskodniuk, hogy teljesíteni tudjunk, és szerintem jó úton haladunk.

    Ford Mustang
    Ford Mustang Next Gen Fotó: Ford

    A legforgalmasabb holtszezon a Ford számára a 90-es évek óta

    A versenyzők, a csapatok és a motorgyártók számára is sok megtanulni való van, hiszen a Next Gen autó méltó a nevéhez, és teljesen új kihívások elé állítja majd őket. Még a motor hőmérséklete sem lesz ugyanaz.

    Tavaly sokkal jobban bírta a motor a nagyobb hőmérsékletet. Szóval nagyjából minden megváltozott a motorral kapcsolatban.

    Van itt 200 motorunk, és csak a múlt héten szállítottuk le a Clash motorokat, de körülbelül 180 még nincs összerakva, hiszen vártunk a döntésekre, szóval eléggé elfoglaltak vagyunk” – magyarázta Yates.

    A következő pályán végzett tevékenység a The Clash lesz az L.A. Memorial Coliseumban – az első verseny az új autóval.

    A Next Gen autóval kapcsolatban talán az a legfontosabb, hogy az elmúlt években nem teszteltünk ennyit. A kilencvenes évek óta nem emlékszem, hogy ennyit teszteltünk volna” – jegyezte meg Yates.

    Azt hiszem, már csak a tesztelésre való felkészülés is elég gyors és őrült időszak volt, különösen a különböző teljesítményszintek kombinációi miatt.

     

  • Ryan Blaney gyors volt, Chase Elliott pörgött-forgott – VIDEÓ

    A NASCAR Next Gen autójának tesztelése a Phoenix Raceway versenypályán zajló utolsó versenynappal zárult, melyet Ryan Blaney nyert.

    Phoenix, amely idén is otthont ad mindhárom NASCAR széria bajnoki címéről döntő futamának, a csapatok számára kritikus fontosságú pálya.

    A kétnapos teszt végén a Team Penske versenyzője, Ryan Blaney 131,907 mérföld/órás sebességgel végzett az élen, csapattársa, Joey Logano pedig 131,738 mérföld/órás sebességgel lett a második.

    Kyle Larson 131,728 mérföld/órás átlaggal nyerte az első napot. Az első ötbe még Chase Briscoe (131.502 mph), Chase Elliott (131.325 mph), és Kevin Harvick (131.114 mph) fért be.

    A második tesztnapot néhány incidens lassította. A NASCAR Cup Series 2020-as bajnoka, Chase Elliott kétszer is megpördült a 4-es kanyar kijáratán, végül mindkét esetet sértetlenül megúszta – írja a Motorsport.com.

    Az újonc Todd Gilliland nem volt ilyen szerencsés, amikor a 2-es kanyar kijáratánál elvesztette a tapadást, és a külső fallal koccant. Az újonc azonban vissza tudta vezetni autóját a garázsba.

    Érdemes kiemelni, hogy a Fordok dominálták az utolsó tesztnapot, ezért pozitívan várhatják a szezonkezdetet.

    A 2 nap teljes eredménylistája

  • A Dodge az új király, legyőzte a Mustangot

    A Dodge-nak 2021-ben sikerült több Challengert eladnia, mint a Fordnak Mustangot, ami azért is lenyűgöző, mert a jelenlegi Challenger alapdizájnja nem változott a modell 2008-as bemutatása óta.

    Az amerikai eladási adatok szerint a Dodge 2021-ben 54 314 Challengert adott el, ami körülbelül 3%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

    Ehhez képest a Ford 52 414 Mustangot adott el a tavalyi évben, ami 14,2%-kal maradt el a 2020-as összértéktől, és tulajdonképpen a legalacsonyabb éves összérték a márka történetében – írja cikkében a Motor Authority.

    A Chevrolet Camaro folytatta az elmúlt néhány évben tapasztalt csökkenő tendenciát: a 2021-es eladási adatok lelombozóak, hiszen mindössze 21 893 darabot sikerült eladniuk, ami 26,5%-os csökkenést jelent az előző évhez képest.

    A visszaesés, valamint a Chevy vonakodása a nagyobb fejlesztések bevezetésétől, alátámasztja azokat a pletykákat, amelyek szerint a jelenlegi Camaro 2024 után elérkezik az út végére, és a típus vagy nyugdíjba vonul, vagy egy elektromos jármű alapja lesz.

    A Mustang hagyományosan mindig az első helyen állt az eladási versenyben, és még mindig vezet, ha a Mustang Mach-E elektromos crossover eladásait is figyelembe vesszük. A két autó együttes száma 79 554 darab.

    Fényesebb jövő a Dodge, a Ford és a Chevy számára?

    Az elmúlt év sok autógyártó számára furcsa volt az ellátási hiányok és egyéb, világjárvánnyal kapcsolatos zavarok miatt.

    A GM-et ez különösen keményen érintette, aminek következtében 90 év óta először veszítette el vezető helyét az amerikai eladásokban

    A jó hír az, hogy a legtöbb autógyártó a gazdasági feltételek és az ellátási problémák javulására vonatkozó várakozások alapján 2022-re magasabb eladásokat jósol.