Címke: Ford

  • Red Bull: „sokan szeretnék, hogy pofára essünk”

    Red Bull: „sokan szeretnék, hogy pofára essünk”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, a riválisok csak arra várnak, mikor bukik meg a csapat, és esik hátra.

    Az új éra eddigi abszolút győztese az osztrák istálló, hiszen 2022 második fele óta uralják a mezőnyt. Idén még nagyobb előnyre tett szert az alakulat, így a bajnoki címeket nyugodtan borítékolhatják.

    Ám 2026-ban ismét új világ érkezik a száguldó cirkuszba. Az új erőforrások mentén megszakad a Honda és a Red Bull kapcsolata, a Bikák a saját útjukra lépnek a Ford segítségével, míg a japánok az Aston Martinhoz csatlakoznak.

    Christian Horner, Red Bull, Jim Farley, CEO of Ford
    2026-tól a Ford is segíti a Red Bullt – Fotó: Arturo Holmes/Getty Images for Oracle Red Bull Racing / FIA / Getty Images / Red Bull Content Pool

    A saját motor megálmodása kapcsán az ellenfelek az osztrák istálló bukására számítanak, legalábbis a brit csapatfőnök szerint.

    „Valószínűleg sokan azt gondolják, hogy pofára fogunk esni, ha így megyünk tovább. Viszont higgyék el nekem, hogy ebben a csapatban meg van az elszántság, és a sikerre való éhség. Izgalmas fejezetünk áll előttünk a következő években, hiszen gyártóvá válunk a motorjaink kapcsán” – nyilatkozta Horner.

  • Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Rengeteg bejelentés, és autóbemutató övezte a 100. Le Mans-i 24 órás versenyt, és ennek köszönhetően betekintést nyerhettünk a sportág jövőjébe. A szervezők ugyanis megerősítették, hogy a jövőben részét képezi a szabályzatnak a hidrogénes meghajtás is.

    A mérnökök kiemelték, hogy ezzel a túl nehéz akkumulátorokat nem kell cipelni, és az újratöltés hossza sem zavar meg egy 24 órás versenyt, ami az elektromosság esetében kizáró ok a hosszútávú szakágban.

    Egy gyártó már elő is állt egy ilyen prototípussal, méghozzá a Toyota. A japánok a Hypercar szabályrendszerben is messze elsők voltak, két évig szinte csak ők rótták a köröket, mielőtt a többi márka csatlakozott volna.

    Most Le Mans-ban szoros csatában kikaptak a Ferraritól, és „mindössze” egy második helyet értek el az elmúlt évek monoton sikereihez képest, de a Toyota GR H2 Racing Concept akár már előre vetítheti azt is, amikor a következő korszakot is ők kezdik meg elsőként.

    Toyota GR H2 Racing Concept
    Fotó: Toyota Global

    Még rengeteg márka csatlakozik majd a csatához, jövőre is

    Itt azonban még nem volt vége a bemutatóknak, az Alpine-é volt a következő nagy dobás. a Közönség ugyanis most először láthatta az autót, amivel jövőre ők is felveszik a harcot a Le Mans-i összetett győzelemért.

    A francia csapat az elmúlt két évben egy régi visszafogott LMP1-es prototípussal indult a Hypercar kategóriában, ahogy azonban lett elég résztvevője a géposztálynak, visszaléptek az LMP2-esek közé.

    Jövőre azonban már egy rendes autóval térnek vissza. Az LMDh szabályok szerint épített – tehát a közös hibrid rendszert használó – autóra eddig csak a tavaly bemutatott gyönyörű Alpenglow koncepció alapján lehetett következtetni, most azonban megláthattuk a végleges formáját is.

    A franciák mellett a Lamborghini, a BMW és a tervek szerint az Isotta Fraschini is csatlakozni fog, így a gyártók száma 11-re nőhet, és könnyen lehet, hogy 20 autónál is több Hypercart láthatunk majd.

    Új korszak a másik fontos kategóriában is

    Ugyan a GT-autók között általában nincs akkora mozgás, de ez a GTE-szabályrendszer utolsó éve. 2024-ben világbajnoki résztvevők lesznek a GT3-as autók, amivel sok új gyártóra lehet számítani. Többek között főleg az amerikai márkák fognak terjeszkedni, a privát Corvette-ek mellett, talán az egyik legérdekesebb a Ford lesz, akik most mutatták be a Mustang GT3-as verzióját, egészen újszerű színekben.

  • Jó, jó, de azért nem jó! – Marko figyelmeztette az Aston Martint

    Jó, jó, de azért nem jó! – Marko figyelmeztette az Aston Martint

    Helmut Marko finoman már figyelmeztette az Aston Martint arra, hogy a Honda korlátozó természete megnehezítheti a dolgukat.

    Tegnap bejelentette a kanadai-brit csapat és a japán gyártó, hogy 2026-ban együtt vágnak neki az új motorérának. Ugyanakkor a Honda addig a Red Bullt és az AlphaTaurit látja el erőforrásokkal, ezt írásban is megerősítették az osztrák csapatnak. A Bikák is készülnek az új érára, ám a saját motorjaikat már a Ford segítségével alkotják meg.

    Ugyanakkor az osztrák tanácsadó hozzátette, a Honda ki – és beszállása volt az egyik oka annak, hogy a saját hajtáslánc mellett döntöttek. 2021-ben közölte a gyártó, hogy nem akar tagja lenni a száguldó cirkusznak. A japánoknak ugyanis nem teljesen tetszett az akkor megcélzott irány.

    Az osztrák istálló és testvércsapata viszont kétségbeesetten próbált alternatívát keresni magának. Jártak a Mercedesnél, sőt még a Renault-nál is, ám végül a Honda belement abba, hogy továbbra is ellássa a két alakulatot erőforrásokkal. Emiatt a jelenség miatt Marko egy figyelmeztető jelzést dobott Lawrence Stroll csapatának.

    „Nos, ez a megállapodás a mi kapcsolatunkon semmit sem változtat. Mi azután döntöttünk úgy, hogy saját motort építünk, miután a Honda közölte, hogy teljesen kiszállnak. Valójában 2022-ben akarták ezt teljesen abszolválni. Annak érdekében, hogy ne függjünk újra senkitől, a saját erőforrás előállítása mellett döntöttünk. Bátor döntés volt a részünkről, és egyben nagyon drága is. A Red Bull Powetrains viszont nagyon jó áll. Az ütemterv szerint haladunk, és a már megépített motorok többé-kevésbé az elvárt szinten vannak” – nyilatkozta Marko a Motorsport Magazinnak.

    Red Bull Abu Dhabi 2021
    Honda felirat a Red Bull autóin – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Miért nem a Red Bull oldalán maradt a Honda?

    Az osztrák tanácsadó arról is beszélt, miért nem a Hondával vágnak neki az új érának:

    „Jól működik ez a struktúra, így nálunk nincs lehetőség a Honda visszatérésére. Voltak tárgyalások egy lehetséges együttműködésről, de nem tudtuk megegyezni abban, hogy ki mit csináljon. Így alakult ki ez a helyzet, és így lett a Ford a partnerünk. Nyilvánvalóan nincs tapasztalatuk a jelenkori F1-ről, viszont az akkumulátorok terén sokat tudnak segíteni.”

    Marko egy jó tanácsot is adott a nagyon lelkes Aston Martinnak:

    „A Honda nagyon szigorúan kommunikál a motorokkal kapcsolatban. Az az ő szellemi tulajdonuk, és minden azzal kapcsolatos dolog a Hondáé. Nem kapunk részletes információkat. A távozásuk hirtelen jött, ami azonnali reakciót kívánt tőlünk. Amikor a japánok tavaly mégis úgy döntöttek, hogy folytatni akarják az F1-et, nem volt olyan közös út, ami a Red Bull számára kielégítő lett volna.”

  • Holnap robbanhat a hírbomba, ismét visszatérhet a Honda!

    Holnap robbanhat a hírbomba, ismét visszatérhet a Honda!

    Olasz sajtóértesülések szerint holnap érdemes lesz figyelni a Hondát, ugyanis a japánok nagy bejelentésre készülnek.

    A japán gyártó 2021-ben döntött úgy, hogy ismét kivonul a száguldó cirkuszból. A Red Bullt és az AlphaTaurit továbbra is ellátják erőforrásokkal, sőt szorosabb is lett a kapcsolatuk, ám a Bikák a saját útjukat kezdték el járni.

    2026-ban új motorszabályok köszöntenek be a Forma-1-be, ami vonzóbbá teszi a gyártóknak a csatlakozást. A fenntarthatóság jegyében, és a környezettudatosságot szem előtt tartva alkották meg az új regulákat, így megnövekedett az érdeklődés a száguldó cirkusz iránt.

    Az Audi már hivatalosan is jelezte, hogy szeretne részt venni a bajnokságban, így a Saubert megvéve és átalakítva, 2026-ban már gyári csapatként léphetnek pályára. A Cadillac az amerikai Andretti alakulat oldalán lépne be, míg a Porsche is hasonló álmokat dédelgetett. A Volkswagen Csoport másik tagja a Red Bull-lal tárgyalt sokáig, ám végül nem tudtak megegyezni. Így a Porsche parkolópályára került.

    Red Bull, Honda
    Honda felirat a Red Bull autóján – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az osztrák istálló mindaddig saját motorprogramjára fókuszáll, és már meg is kezdte az előkészületeket a Red Bull Powertrains égisze alatt. Ám a munkájukat nem a Honda fogja segíteni, hanem a Ford.

    Sajtóértesülések szerint sokáig bizonytalankodtak a japánok a visszatérést illetően, így az osztrák istálló nem várt tovább, és az amerikai gyártóhoz fordult.

    Újra egymásra találhat a spanyol világbajnok és a japán gyár:

    Ugyanakkor a Honda törekvései még nincsenek veszve. A La Gazetta dello Sport szerint az Aston Martin dobhat mentőövet a gyártónak. A kanadai-brit istálló szeretne nagycsapattá válni, és a saját útjára lépni. Ugyan elégedettek a Mercedesszel, ám úgy érzik el kell engedniük a németek kezét a siker érdekében.

    Az olasz lap úgy tudja, hogy a hivatalos bejelentés holnap érkezik, és a partnerkapcsolat 2030-ig tarthat. Ha az itáliai médium információi helyesek, akkor ismét összeállhat a Fernando Alonso-Honda páros, ami a McLarennél érdekes fordulatokat produkált.

  • A Ford állítja, hogy az F1-es projekt nem megy majd a NASCAR rovására

    A Ford állítja, hogy az F1-es projekt nem megy majd a NASCAR rovására

    A Ford kijelentette, hogy a Forma-1-ben való megjelenésük semmilyen módon nem befolyásolja a NASCAR-ban való részvételüket.

    Hosszú ideje tartó találgatások után a Red Bull az RB19 New York-i bemutatóján bejelentette partnerségét a Forddal, miszerint az amerikai gyártó 2026-tól kezdve segíti majd a csapatot az erőforrás-gyártásban.

    A lépés egyben a Ford F1-be való visszatérését is jelenti.

    A Ford szerint NASCAR-rajongóiknak nem kell aggódniuk amiatt, hogy az új vállalás elvonja majd a figyelmüket az amerikai sorozatban való szereplésről. Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsport globális igazgatója a pénteken elmondta, hogy a NASCAR támogatása nem fog csökkenni.

    „Úgy közelítjük meg a dolgot, hogy a Forma-1 számunkra a meglévő programjainkat egészíti ki” – idézi Rushbrookot az NBC Sports. „Ez nem helyettesíti és nem szorítja ki a jelenlegi terveinket.”

    Egyetért ezzel a General Motors is

    „Azt mondanám, hogy a mi szempontunkból még a folyamat elején vagyunk” – mondta Jim Campbell a Chevrolet teljesítményért és motorsportért felelős amerikai alelnöke. „Éppen a múlt héten nyújtottuk be a szándéknyilatkozatunkat az FIA-nak, így még számos lépés van hátra, mielőtt a sorozatban való részvételünket fontolgatnánk.”

    „Tehát a mi oldalunkról még van mit tennünk, de ez kiegészítené a dolgot; a teljesítményt és a versenyzést arra használjuk, hogy valóban tanuljunk a pályán és fejlesszük a munkatársakat.”

    „Nyilvánvalóan az üzleti oldalon is megvan az előnye, mert amikor futamokat nyersz, akkor feljavítod a márka megítélését.”

    Horner: Még Mateschitz is támogatta a Forddal való együttműködést

  • Bezárta a kört a Red Bull és nem aggódik a büntetés miatt sem

    Bezárta a kört a Red Bull és nem aggódik a büntetés miatt sem

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, hogy az új autó előkészítése remek ütemben halad, emellett a Forddal kötött „kapcsolatukról” is elmélkedett.

    A Red Bull bemutatója ugyan már megtörtént, viszont a 2023-as autót nem leplezték le. A napokban viszont pályára vitték a holland segítségével az új konstrukciót, ami a tanácsadó szerint remekül teljesített. Így a Bikák reményekkel telve vágnak neki az új szezonnak és a bajnoki küzdelemnek.

    „Minden zökkenőmentesen ment az előkészületek során, minden a terv szerint halad.” – magyarázta a 79 éves vezető.

    A Red Bull, az Alfa Romeo és a Haas is bejáratta az idei autóját

    Az osztrák csapat 2021-ben túllépte a költségvetési limit összegét, így büntetésben részesültek. Kevesebb idő tölthetnek idén a szélcsatornában, viszont Marko nem aggódik emiatt. Véleménye szerint még így is az élen fognak harcolni.

    „A tavalyi autó csak a szezon második felében érte el a súlyhatárt. Ez volt az egyik oka annak, hogy Max (Vertappen) úgy menetelt.”

    Az idei előszezon egyik nagy durranás a Ford visszatérése volt. Az amerikai gyártó 2026-tól a Red Bull oldalán vág neki újfent a száguldó cirkusznak. A felek így már nagyon izgatottan várják a közös munkát.

    A Bikák számára nem ismeretlen a gyártó. 1995-ben az osztrák márka volt az egyik szponzora a Sauber Fordnak, sőt 2004-ben a Ford Motor Company-tól vásárolták meg a Jaguárt, amiből megszületett a Red Bull Racing. Ezen felül Marko még a 70-es évek elején egy Ford Capri túrautóval is versenyzett.

    „A saját F1-es csapatunk elindulása itt kezdődött. Ám most nem az Egyesült Államokban ültünk le tárgyalni, hanem itt Angilában. Ez volt a sikertörténetünk kezdete. Így mondhatjuk, hogy bezárult a kör.”

  • Váratlan fordulat: Újra összeállhat a McLaren és a Honda?

    Váratlan fordulat: Újra összeállhat a McLaren és a Honda?

    Sajtóértesülések szerint a McLaren és Honda már vizsgálja a közös együttműködés lehetőségét a 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban.

    2015-ben nagy reményekkel vágott neki a két fél a közös kalandnak, ám az újraegyesülésnek katasztrofális vége lett. A csapat az utolsó helyeken autózott, Jenson Button és Fernando Alonso pedig annak örült, ha épp nem állt meg az erőforrás alattuk.

    Így a McLaren és a Honda búcsút intett egymásnak. A japánok a Red Bull és az AlphaTauri oldalán találták meg a boldogságot, míg a wokingi istálló Renault majd Mercedesre váltott.

    2021 végén a japán gyártó ismét kilépett az F1-ből, bár 2025-ig biztosítanak erőforrást a Bikáknak. Viszont az osztrák alakulat az új motorszabályokat már nem velük képzeli el, hanem a Forddal. A Red Bull nyitott volt a folyattatásra, ám a pletykák szerint túl határozatlannak bizonyult a Honda, így a Bikák váltottak.

    A Red Bull megunta a játszadozást a „határozatlan” Hondával?

    Mivel a Honda érdeklődése ismét megugrott a száguldó cirkusz iránt, így másik partnert kell találniuk maguknak.

    Eddig a Mercedes, a Ferrari, az Audi, a Renault és a Red Bull Ford jelezte részvételi szándékát. A regisztráció ebben az esetben arra jogosítja fel őket, hogy részt vehetnek a megbeszéléseken. Ha a hallottak továbbra is elnyerik a tetszésüket, akkor könnyebben tudnak majd nevezni a bajnokságra. A Honda viszont nem írta még alá ezt a kiadványt.

    A The Race információ szerint a japánokat már a Williamsszel is szóba hozták, mégis a legnagyobb durranást azzal érnék el, ha összeállnának ismét a McLarennel. Ugyanakkor Zak Brown több lehetőséget is megvizsgál, mielőtt komolyabban elgondolkodik a Hondán. Az amerikai vezető minél előbb szilárd alapokra szeretné helyezni a 2026-os és az azt követő terveiket. A The Race szerint így már a Red Bull Powetrainsnél is járt egy esetleges megegyezés kapcsán.

    Emellett a wokingi istálló az Audira is szemet vetett. Kapóra jöhet nekik még az, hogy a Sauber vezérigazgatója pont az a Andreas Seidl lett, aki korábban a csapatot irányította

    A legkézenfekvőbb választás viszont az lenne, hogyha kitartanának a Mercedes mellett. Ugyanakkor történtek már meglepetések a Forma-1-ben, így a McLaren és a Honda házasságát sem zárnák ki a szakértők.

    Ám ha nem sikerül megegyezniük a brit papaya színű alakulattal, akkor a Hondának nem marad  sok lehetősége. A Williams hűséges partnere a csillagosoknak, míg a Haas a Ferrarihoz ragaszkodik. Épp ezért a Red Bull – Ford frigy megkötése miatt könnyen hoppon maradhatnak a japánok.

  • A Ferrari elérte a célját és még nagyobb hátrányba taszította a Red Bullt?

    A Ferrari elérte a célját és még nagyobb hátrányba taszította a Red Bullt?

    Az olasz sajtó szerint az új motorszabályok kapcsán sikerült a Ferrarinak megakadályoznia azt, hogy a Red Bull kihasználja a kiskapukat.

    A 2026-os szabályok kimondják, hogy az új belépőknek bizonyos kedvezmények járnak a felzárkózás érdekében. A költségvetési limit mellett plusz összeggel rendelkezhetnek, többet tesztelhetnek és több erőforrást is használhatnak. A Bikák saját motorgyártásba kezd a Ford oldalán, így ezen a téren új belépőnek számítanak. Ezért a privilégiumok nekik is járnának. Mivel ismeretlen területen jár az osztrák istálló, minden plusz segítségnek örültek volna. Ám a Scuderiának nem tetszett ez az ötlet.

    La Gazzetta dello Sport szerint John Elkann és Benedetto Vigna a Szövetség színe elé járult, és kérte őket, hogy gondolják át az osztrák csapat kapcsán a feltételeket. Az olasz lap úgy tudja, hogy sikerrel jártak a vörösök, így a Red Bull Ford Powetrains nem számít új nevezőnek.

    A Ferrari élne a vétójogával és megtorpedózná a Red Bull nagyratörő álmait

    Miért indított hadjáratot a Ferrari?

    A Bikák az elmúlt évek alatt a legjobb szakembereket gyűjtötté maguk köré. A Mercedestől sikerült Ben Hodgkinsont is elcsábítaniuk, aki majd a motorrészleg vezetője lesz. Továbbá a Red Bull és a Honda kapcsolata lehetővé teszi azt, hogy egyenragú felekké váljanak a Ferrarival és a csillagosokkal az erőforrások kapcsán is.

    Így a Ferrari mellett a Mercedes, a Renault és az Audi is összefogott a Bikák ellen. Hiszen egyedüliként az Audi számít új belépőnek az összes gyártó közül. A Red Bull a Powertrains kapcsán a többiek szerint tisztességtelen előnyre tett volna szert, ha az FIA új „csatlakozóként” tekint rájuk.

    A végső döfést végül a Scuderia vitte be ellenfelének, ugyanis ők addig nem voltak hajlandóak aláírni a 2026-ra szóló megegyezést, míg a Szövetség nem változtat a Red Bull státuszán. A Gazetta szerint ez megtörtént, így a Red Bull előtt bezárulta a kiskapuk.

  • A Red Bull megunta a játszadozást a „határozatlan” Hondával?

    A Red Bull megunta a játszadozást a „határozatlan” Hondával?

    Christijan Albers szerint a Honda „határozatlansága” miatt szövetkezhetett a Red Bull a Forddal.

    A japánok hol beszállnak, hol kiszállnak a Forma-1-ből. 2021-ben újfent úgy döntöttek, hogy 2022-től maguk mögött hagyják a száguldó cirkuszt, de a Bikáknak még segítenek az erőforrásokkal. A Red Bull ugyanis saját motorprogramot akar létrehozni, ám ehhez a projekthez egy partnerre is szükségük van.

    Tárgyaltak a Porsche-val is, ám az erőviszonyokról nem tudtak megegyezni. Ugyanakkor kapkodniuk nem kellett, mivel a japánok 2026-ig kitartanak mellettük.

    „A Red Bull embereket lopott el a Mercedestől, hogy jobbá tegye a Honda-motort. Lehet, hogy a Red Bull most először épít erőforrást, de a Honda keze benne lesz a dologban. Csak átmatricázzák az egészet.” – magyarázta a holland ex-versenyző.

    A Honda neve is felmerült 2026 után a csapatnál, ám az osztrák istálló végül a Ford mellett kötött ki.

    „Szerintem egyszerűen belefáradt ezekbe a tárgyalásokba. A Honda annyira határozatlan volt. Ők döntöttek úgy, hogy kilépnek, most viszont újra visszatérnének. A Red Bullnak elege lett ebből.”

    Albers nem félti a büntetések miatt hátárnyba került osztrák istállót.

    „A Red Bull egy gazdag csapat, van elég bevételük. Persze, ott van a költségvetési sapka, de az alól is van kivétel. A Mercedes is átrendezheti egy kicsit a dolgokat a motorosztályon. Elég sokat szórakozhatnak. A Haas bemegy a szélcsatornába, biztos vagyok abban, hogy a Ferrari is figyeli a tevékenységüket. A forrásaim szerint a Red Bull és az AlphaTauri nem csinál ilyet. Ott lazább a kapcsolat, mert félnek egy esetleges lebukástól.”

  • Ezért nem ment fel a színpadra Domenicali a Red Bull bemutatóján

    Ezért nem ment fel a színpadra Domenicali a Red Bull bemutatóján

    Stefano Domenicali okozott pár kellemetlen percet a Red Bullnak, mikor nem ment fel a színpadra a bemutatón.

    Múlt héten került sor az osztrák istálló autóbemutatójára, ám a hangsúly ezúttal nem a festésen volt. Korábban már kiszivárgott, hogy 2026-tól belép a Ford a Forma-1-be a Bikák oldalán, majd pénteken meg is erősítették ezt  hírt a felek. Ezért vette a Red Bull az irányt New York felé és egy show keretein belül alapot adott az együttműködésnek.

    A Forma-1 még a Red Bull bemutatója előtt bejelentette a Ford érkezését, majd a csapat is megerősítette külön az együttműködést. Stefano Domenicali is a helyszínen tartózkodott a sportág jóvoltából, mivel a tervek szerint köszöntenie kellett volna az visszatérő gyártót a száguldó cirkuszban.

    Ám hiába hívták a színpadra az olasz vezetőt, végül nem ment fel. Az ESPN úgy tudja, hogy az utolsó pillanatban döntött úgy Domenicali, hogy nem mond beszédet. Ugyan a show-t végig hallgatta, ám arra nem számított, hogy végig „Red Bull központú” lesz az esemény. Az F1 vezér úgy vélte, nem vetne rá jó fényt, ha a csapat versenyzőivel és csapatfőnökével mutatkozna, hiszen könnyen elfogultsággal vádolhatták volna meg.