Címke: Ford

  • Az 50 éves Ford Capri: nagy idők tanúja

    Az 50 éves Ford Capri: nagy idők tanúja

    1969 volt az az év, amikor ember lépett a Holdra, amikor megrendezték a híres Woodstock fesztivált, és amikor felszállt a legelső Boeing 747. És igen, ez volt az az év, pontosan fél évszázaddal ezelőtt, amikor Európa útjain megjelent a Ford vadonatúj kupéja, a Capri.

    Bemutatásakor a Capri reklámszlogenje így szólt: “Az autó, amit megígért magának” – és ezt az ígéretet több mint 1,8 millió ember váltotta valóra. A Caprit 17 éven és három modellgeneráción át gyártották Kölnben, a Ford németországi üzemében, egészen 1986-ig. Azóta is számtalan autós vágyik arra, hogy birtokolhassa, vezethesse és élvezhesse Európa egyik legnépszerűbb sportkocsiját.

    A modell 50. születésnapjára a Ford egy új videót készített, amelyben egy ritkaságnak számító RS2600 Capri hosszú nosztalgia-túrára indul: szülőhelyéről először az Eifel-hegység erdőibe vezet az útja (itt tesztelték az autó prototípusát), majd a belgiumi Spa és a holland Zandvoort versenypályák következnek, ahol a Caprik legendás győzelmeket arattak.

    “A Capri volt az az autó, amivel az átlagember is valóra válthatta az álmait,” mesélte el Steve Sutcliffe újságíró, aki végigvitte a klasszikus Fordot ezen az emléktúrán. “Elég volt beülni a volánja mögé, és az ember máris jól érezte magát – és ez azóta sem változott. Ez az autó tényleg a vezetés vegytiszta örömét kínálja.”

    A filmben szereplő Capri a Ford saját, gyári gyűjteményéből származik; a V6-os motorral hajtott autó több mint 700 kilométert tett meg a hatnapos forgatás alatt, sőt pár kört még a Zandvoort pályán is lefutott. A 47 éves gép egyszerűen lenyűgözte a stábot.

    “Beleszerettem ebbe az autóba, totál belezúgtam,” vallotta meg Sutcliffe, beismerve, hogy a Capri még ma is pontosan az a gép, amire egy igazi autórajongó vágyik.

  • Bottas Toyota Yaris WRC-t tesztelt!

    Bottas Toyota Yaris WRC-t tesztelt!

    A Mercedes Forma-1-es pilótája, Vallteri Bottas pénteken a Toyota Yaris WRC-vel tesztelt, a japánok szokásos teszt terepén. A finn már bemutatkozott januárban egy Ford Fiesta WRC-ben az Arctic Rally-n, azóta tesztelt az M-Sport Fiesta R5 autójával is. A Toyota Gazoo Racing sportigazgatója, Kaj Lindström nevetve szögezte le a motorsport.com-nak, hogy Bottas Yaris tesztje csak szórakozás volt:

    „Nincs szerződésünk. Ott volt az Arctic Rally-n, de nekünk van a legjobb autónk, és ki akarta próbálni! Valtterivel a teszt tervezett volt, és csak a tesztautót vezette a többiek után egy úton, közel Jyvaskylához.”

    A Toyota jelenlegi versenyzői Ott Tanak, Kris Meeke és Jari-Matti Latvala teszteltek a finn rali előtt, és a csapat maradt további egy napot. Bottas navigátora a kétszeres világbajnok Timo Rautiainen volt.

    A 29 éves versenyző lenyűgözte már az M-Sportot a Fiesta R5-ben, amikor idén vezethette azt Dél-Franciaországban. Bottas honfitársa, és az M-Sportnál versenyző Teemu Suninen nem is kételkedik benne, hogy kollégája a raliban is tudna magas szinten teljesíteni:

    „Amit az Arctic ralin művelt, az lenyűgöző volt. Jó lenne látni őt egy másik raliversenyen is, és hogy miképp teljesítene ott. Jó azt látni, amikor jönnek máshonnan versenyzők, főleg ha a világ legjobbjai közül való.”

    https://www.facebook.com/TOYOTAGAZOORacingWRC/posts/775748426160678

  • Újra Williams-Renault 2020-tól kezdve?

    Újra Williams-Renault 2020-tól kezdve?

    A Williams meglepő fordulattal nyitná a 2020-as évüket: egyes híradások szerint motorbeszállítót válthatnak, és a Mercedes helyett a jövőben Renault erőforrásokat használhatnak. A brit csapat az egyik legsikeresebb a Forma-1 történelmében, kilenc konstruktőr bajnoki címet nyertek, aminél csak a Ferrari tud többet. Ennek ellenére 22 éve már annak, hogy utoljára bajnokok lettek, és egyre inkább eltávolodtak az élmezőnytől.

    2019-ben abszolút övék a legrosszabb teljesítmény a mezőnyben, Robert Kubica és az újonc George Russell rendre utolsóként végeztek idén az eddigi versenyeken. Gyengélkedésük soha nem volt még ennyire látható.

    Az évek alatt 10 különböző motorgyártóval voltak partnerek, olyanokkal mint a Ford-Cosworth, Honda, Judd, Renault, Mecachrome, Supertec, BMW, Cosworth, Toyota és a Mercedes-Benz.

    Az AutoBild szerint a Williams azzal akarna változtatni a jelenlegi helyzetén, hogy elhagynák a Mercedest a Renault kedvéért, akik már láthatóan sikeresek idén a McLaren partnereként hiszen negyedikek a konstruktőrök bajnokságában, és kilenc verseny alatt hatszor voltak pontszerzők.

  • Elhunyt Lee Iacocca, az amerikai autóipar legendás alakja

    Elhunyt Lee Iacocca, az amerikai autóipar legendás alakja

    Kedden este 94 éves korában Parkinson-kórban elhunyt Lee Iacocca, aki az 1980-as években megmentette a csődtől a Chrysler autógyárat, és az amerikai gazdaság sztárjává vált.

    Iacocca olasz bevándorlók gyermeke volt, éttermet működtető családja igen szerény körülmények között élt a pennsylvaniai Allentownban. Karrierjét 1946-ban a Fordnál kezdte, először mérnökként, majd a marketingrészleg vezetőjeként. 1978-ban kiváló eredményei ellenére is eltávolították a cégtől, akkor szegődött el a Chryslerhez.

    Az állandóan szivarozó mérnök-menedzsert keménykezű vezetőként tartották számon. A The Wall Street Journal című lap méltatása szerint csaknem egyedülálló eredményeket ért el az 1960-as évek autóiparában. Ő irányította az azóta ikonikussá vált – és minden idők egyik legsikeresebb amerikai autójaként emlegetett – Ford Mustang kifejlesztését. Az autót 1964-ben mutatták be, és az akkor 40 éves Iacocca hosszú ideig folyamatosan a világlapok címoldalán szerepelt.

    A bemutatása utáni másfél évben több mint egymillió Ford Mustangot adtak el. Az 1980-as években – már a Chryslernél – ő találta ki a „minibusznak” nevezett gépkocsitípust, amely szakértők szerint forradalmasította az autóipart és az amerikai autóvásárlási szokásokat is. Ez lett az amerikai családi gépkocsi.

    Az 1990-es évek elején a Chrysler eladásai ismét csökkentek, Iacocca összetűzésbe került az igazgatótanáccsal és a felső vezetéssel, és ekkor – 1992-ben – nyugdíjba vonult. Három évvel később ő egyengette Kirk Kerkorian útját a Chryslerhez, ami végül ahhoz vezetett, hogy a német Daimler Benz felvásárolta a céget.

    Önéletrajzot és több könyvet is írt, valamennyi bestseller lett. Anyagilag támogatta a New York-i Ellis Islanden lévő Szabadság-szobor felújítását, és amíg beteg nem lett, rendszeres vendége volt televíziós talkshow műsoroknak. Két lánya van. Harmadik feleségétől elváltan, egyedül élt.

  • Le Mans előtt tiszteleg a Ford ünnepi versenyautó-fényezése

    Le Mans előtt tiszteleg a Ford ünnepi versenyautó-fényezése

    A Ford bemutatta a Ford Chip Ganassi Racing csapat Ford GT gépeihez tervezett “Ünnepi fényezést”, ami a 2019-es Le Mans 24 órás futamon indított autóit díszíti majd. A négy gyári Ford GT dekorációja a márka Le Mans-ban elért sikereit szimbolizálja – napjaink diadalait ugyanúgy, mint az 1960-as években aratott győzelmeket.

    A 2019-es futam az utolsó Le Mans-i verseny lesz a gyár jelenlegi Ford GT-programjában, lezárva a Le Mans-ban versenyző gyári Ford GT-k történetének újabb dicsőséges fejezetét.

    “2016-ban a Ford visszatért Le Mans-ba, hogy megünnepelje a hihetetlen 1966-os győzelem 50. évfordulóját. A megemlékezés a lehető legjobban sikerült, hiszen megnyertük a versenyt,” emlékezett vissza Bill Ford, a Ford Motor Company ügyvezető elnöke. “Nagy pillanat volt számomra, amikor munkatársaink nevében felállhattam a dobogóra, így idén is nagyon várom, hogy Le Mans-ban méltóképpen teljesítsük e fejezet zárófutamát.”

    Amikor a négy gyári Ford GT kigördül Le Mans-ban a La Sarthe pályára, a közönség először csodálhatja meg vadonatúj fényezésüket, ami mindegyik autón különleges üzenetet hordoz. Ráadásul most felzárkózik hozzájuk egy ötödik Ford GT is, amellyel a Keating Motorsports versenyez a GTE Am géposztályban.

    A 66-os rajtszámú Ford GT-t Stefan Mücke (GER), Olivier Pla (FRA) és Billy Johnson (USA) vezeti majd; az autó fekete festése azt a Ford GT40-est idézi, amivel Bruce McLaren és Chris Amon nyerték meg a Le Mans 1966-os futamát.

    Dan Gurney és A.J. Foyt gépe (ugyancsak egy Ford GT40) 1967-ben győzött Le Maör csodálhatjans-ban. Erre emlékeztet a 67-es számú Ford GT fényezése; az autó pilótái Andy Priaulx (GB), Harry Tincknell (GB) és Jonathan Bomarito (USA).

    A 68-as rajtszámú Ford GT a márka legutóbbi LE Mans-győztesei előtt tiszteleg, akik előtt a 2016-os futamon elsőként lebbent meg a kockás zászló. Dirk Müller (GER), Joey Hand (USA) és Sébastien Bourdais (FRA) ugyanazokban a színekben versenyez majd, amelyekben 2016-ban is nyertek Le Mans-ban.

    Scott Dixon (NZ), Ryan Briscoe (AUS) és Richard Westbrook (GB) vezeti a 69-es számú gépet, aminek dizájnja megegyezik azzal a Ford GT40-esével, amely másodikként ért célba az 1966-os, legendás hármas befutóban.

    A 85-ös rajtszámú Ford GT-t egy privát csapat, a Keating Motorsports indítja a GTE Am géposztályban. A csapat ugyanazt a fényezést használja, ami a négy gyári Fordot is díszíti, ám mindezt kiegészíti még a fő szponzor, a Winn’s élénk színű logója. Az autót Ben Keating (US), Jeroen Bleekemolen (NETH) és Felipe Fraga (BRA) vezeti majd.

    “A Ford GT segítségével a Ford visszatérhetett a hosszútávú GT-versenyek világába,” mondta el Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsports globális igazgatója. “Ez a gyári Ford GT program hatalmas sikert hozott márkánknak, mi pedig élveztük azt a rengeteg kihívást, amivel e négy izgalmas év alatt szembesültünk. Le Mans nem a gyári program teljes lezárását jelzi, hiszen sok futam vár még ránk a 2019-es IMSA WeatherTech SportsCar Bajnokságban.”

    A Ford GT vasárnap (június 2-án) lép pályára új színeiben a hivatalos Le Mans teszten. A Ford népszerű Le Mans Livestream közvetítésének köszönhetően a rajongók június 15-16-án akár egy gyári Ford GT cockpitjéból is követhetik a 24 órás versenyt.

  • Itt a Ford v Ferrari első hivatalos trailere!

    Itt a Ford v Ferrari első hivatalos trailere!

    Novemberben lesz látható a Ford v Ferrari film, amelyben Hollywood újra egy igaz történetet dolgoz fel, az autósport történelméből. Ahogy már írtunk róla tavaly: Ezúttal a 60-as évekbe kalauzol el bennünket Christian Bale és Matt Damon, a helyszín pedig majd Le Mans lesz, ahol a két világmárka harcát követhetjük majd figyelemmel.

    Ex-Batmanünk ezúttal Ken Miles autóversenyző bőrébe bújik, „Jason Bourne” pedig Carroll Shelby-t alakítja majd. Természetesen az Enzo Ferrari és Bruce McLaren is szerepelnek majd a filmben.

  • Idén ismét lesz Driving Skills for Life Budapesten

    Idén ismét lesz Driving Skills for Life Budapesten

    A Ford Alapítvány által világ 40 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozat 2017-es debütálása után idén harmadszor érkezik meg Magyarországra – jelentették be ma a Ford sajtótájékoztatóján.

    A Ford társadalmi szerepvállalási programjának célja, hogy segítse a 18-26 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat, rutin megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket. Ebben az évben is 320 fiatalt várnak a szervezők az ingyenes gyakorlati vezetéstechnikai képzésre. A közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra: Magyarországon évek óta ez az első számú halálozási ok, a felmérések szerint korcsoport közel 15% százaléka okozott vagy szenvedett már el autóbalesetet.

    “Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-24 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a Ford Driving Skills for Life CSR-programot ismét Magyarországra hozhatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A 2019 szeptember 21-22-ére a Pólus Center parkolójába tervezett ingyenes vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenekelőtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket.” – mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.

    A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el az autógyár. Mostanra pedig 43 országban tartanak sikeres tréningeket világszerte, összesen több mint 1 000 000 fiatal számára biztosítva gyakorlati képzést. 2013-as európai bevezetése óta – 12 millió eurós befektetéssel – kontinensünkön is több mint 38 000 friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalnak segítettek már, és hazánkban is hosszútávra terveznek. A 4 darab, egyenként félnapos tréningre szeptember 21-22 kerül sor Budapesten, a Pólus Center parkolójában, de az érdeklődők már most is jelentkezhetnek rá a www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok olyan veszélyhelyzetek megoldását tanulják, mint az alulkormányzottság (vizes/havas úton való megcsúszás), a vészfékezés, és manőverezés illetve a zavaró tényezők, mint a vezetés közbeni mobilozás hatásai. A tréningen kreatív szemléltetőeszközök és számítógépes szimulációk és VR élmény is segítik fejlődésüket.

    A Ford által fejlesztett ittas vezetést és droghasználatot sőt másnaposságot szimuláló öltözetének kipróbálása is a program része. A Ford európai kutatása szerint ugyanis a fiatalok 13% százaléka vezetett már ittasan, 8 százaléka illegális szerek hatása alatt, vagy 15 százalék pedig másnaposan.

    A 2019-es Ford Driving Skils for Life program fókuszában a városi biciklistákkal közös, biztonságos közlekedés áll. Európában még mindig a közúti baleset a fiatalok első számú halálozási oka.* Ráadásul a halálos balesetek száma (korosztálytól függetlenül) emelkedőben van a kerékpárosok körében: jelenleg ebből a csoportból kerül ki az ilyen balesetek áldozatainak 8 százaléka.** Európa útjain mintegy 250 millió kerékpáros közlekedik, és a kontinens legnagyobb városai úgy alakítják közlekedési stratégiájukat, hogy ösztönözzék a kerékpározást – ezért létfontosságú megtanítani az autósokat arra, hogy figyeljenek a két keréken közlekedőkre, és tartsák őket tiszteletben.

    Ahogy egyre többen kezdenek biciklivel közlekedni, úgy sokasodnak az európai nagyvárosokban az autósok és a kerékpárosok közti incidensek. Az eltérő tempóban közlekedő autókat és bicajokat biztonságosan elválasztó infrastruktúra fejlesztése nehezen tud lépést tartani ezzel a jelenséggel, ezért a Ford európai átfogó kampányt indít, amelynek célja, hogy segítsen biztonságosabbá, tisztábbá és kevésbé zsúfolttá tenni a városi utakat.

    A Ford ‘Share The Road’ vagyis ’Az út mindenkié’ kampánya, arra törekszik, hogy összhangot teremtsen a közlekedők közt, kihangsúlyozva a vállalat hitvallását, amely szerint mindenki számára előnyt jelentene, ha egyre több ember kerékpározna – különösen a rövidebb távokon –, ám ennek alapvető feltétele a megfelelő biztonság.

    A biztonságos közlekedés szemléltetésére a Ford egy teljesen újszerű virtuális valóság élményt dolgozott ki. A ‘WheelSwap’ segítségével a fiatalok a DSFL program keretében milyen hajmeresztő – és mennyire életveszélyes – a másik fél számára, ahogyan az úton viselkednek. Az első felmérések azt mutatják, hogy miután az emberek mindezt megélték a virtuális valóságban, szinte valamennyien azt mondták, hogy változtatniuk kell a közlekedési szokásaikon.

    A “Share The Road” Az Út Mindenkié kampány részeként beiktatott új modul résztvevői megismerik a “Dutch Reach” technikát is, ami segít elkerülni az olyan baleseteket, mint például a kerékpárosokkal való ütközés az ajtó nyitásakor,

    illetve megtanulják észlelni a holttérben felbukkanó kerékpárosokat és biztonságos távolságot tartani, amikor kikerülik őket.

    Az új kurzus értékesen egészíti ki a többi modult, ahol a résztvevők kis létszámú csoportokban, képzett vezetéstechnikai oktatóktól tanulják meg a veszélyhelyzetek felismerését, a jármű biztonságos kezelését, a sebesség és a követési távolság helyes megválasztását. A Ford 2013 óta 315 oktatási napon 16 európai ország 38.000 fiatal autóvezetője számára biztosította az ingyenes gyakorlati képzést. Magyarországon az elmúlt 3 évben közel ezer fiatal vett részt a tréningen.

    “Mindannyian emlékszünk még azokra a hibákra és veszélyhelyzetekre, amelyekkel kezdő autósként szembesültünk – annak ellenére, hogy a vizsgabiztosok alkalmasnak nyilvánítottak minket a vezetésre. A DSFL kiváló eszköz arra, hogy tovább javítsuk a fiatalok autóvezetői képességeit, különös tekintettel az európai közlekedés folyamatosan változó körülményeire. Ezzel ugyanúgy növelhetjük az ő biztonságukat, mint a többi közlekedő – köztük a kerékpárosok – biztonságát,” mondta el Györke Orsolya, a Driving Skills for Life magyarországi managere.

    A hazai közúti balesetekkel foglalkozó statisztikák szerint 2016-ban a hazai közutakon összesen 15 514 olyan baleset történt, amelyet járművezető okozott. Ezen balesetek 15%-át, 2272-t 25 évesnél fiatalabbak okoztak. A kezdő vezetők rutintalanságát, tapasztalatlanságát jól illusztrálja, hogy körükben a farolás, felborulás és pályaelhagyás miatti személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek, valamint az álló járműnek és szilárd tárgynak ütközés aránya különösen magas (az előbbinél közel 21 %, az utóbbinál mintegy 17 %).

    A Ford Driving Skills for Life képzés során azonban nemcsak a törvényileg szabályozott veszélyforrásokról esik majd szó, de a szervezők kiemelt figyelmet szentelnek a másnapos vezetés témájának, ami a részegséghez közeli mértékben befolyásolja a volán mögötti teljesítményt. Illetve a közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-26 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben.

    „Az európai fiatalok halálozási okai között az első helyen szerepel az autóbaleset, ezért kiemelten fontos, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező, rutintalan fiatalok minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyakorlott autóvezetőkké váljanak. A tréning programját a nemzetközi szakértőcsapattal közösen állítottuk össze, a magyar hatóságok bevonása mellett, így ténylegesen a hazai valóságra szabtuk az elméleti, a gyakorlati, illetve a demonstrációs részeket is. A képzés során a számítógépes játékok, és a virtuális valóság is a segítségünkre lesz, valamint a drogok és az alkohol hatásait demonstráló öltözettel, illetve a megváltozott útviszonyok és extrém időjárás által okozott veszélyek szimulálásával zajlik majd az izgalmas felkészülés.” – mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő, a program vezető trénere.

    A Ford reméli, hogy a programban minél több magyar fiatal vesz majd részt, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet. A félnapos, ingyenes programra folyamatosan lehet regisztrálni a http://www.drivingskillsforlife.huweboldalon.

    # # #

    * 18-24 éves EU-állampolgárok.

  • A Ford Trucks lett a kamion Európa-bajnokság legújabb partnere!

    A Ford Trucks lett a kamion Európa-bajnokság legújabb partnere!

    Az ETRA büszkén jelenti be, hogy a Ford Trucks is 2019-ben a FIA kamion Európa-bajnokság együttműködő partnere lesz. A kapcsolatnak köszönhetően a bajnokság hivatalos kamionja lesz a Ford Trucks F-MAX, amely fejlesztésénél központi kérdés volt a legújabb innovációk, mérnöki tudás megjelenítése a FIA ETRC nagyon is versenyképes világában.

    A Ford is egyike lesz az előremutató és technikailag felkészült partnereinek a kamion Európa-bajnokságnak, és az F-MAX pedig a 2019-es év kamionja lett nem is olyan rég Hannoverben. Nem véletlen, hiszen a termék a legújabb technológiával készült, komfortos, erős, és költséghatékony megoldást nyújt a tulajdonosának.

    Az F-MAX-nak teljesen sík a padlója, 500 lóerős Ecotorg motorja van, 12 sebességes automata ZF-vel szerelték fel, valamint az összes létező vezetést könnyítő elektromos megoldással, eco-funkciókkal. A 2.5 méter széles kabinban meg luxus fogad minket, a legmodernebb vezetőre szabott megoldásokkal.

    Két ilyen kamion turnézik majd együtt 2019-ben a kamion Európa-bajnoksággal. Az egyik mind a 32 verseny előtt megmutatja majd magát az éves 400.000 nézőnek, míg a másikat a Fan Village-ben, tehát a szurkolói faluban tekintheti meg közelről bárki. Az ETRA részéről Georg Fuchs és Rolf Werner is üdvözölte a világmárkát:

    „Nagy örömmel üdvözöljük a Ford Trucks kamionjait a FIA ETRC paddockjában, amely nem csak egy barátságos hanem üzletileg is sikeres környezet. A kapcsolatunk azon az alapvetésen nyugszik, hogy a bemutatóterme szeretnénk lenni a sportnak, az iparnak és a technikailag érdekes termékeknek amit a hozzáértő és minket követő közönség kedvel. Emiatt is tartjuk izgalmasnak azt, hogy a Ford Trucks lett az új partnerünk, egy új márkaként a bajnokságunk új részeként. Várjuk a kamionjaikat a FIA ETRC világába, ahol a rajongók majd egyre inkább megismerhetik, és a sport valamint az ipar is a legnagyobb, legjobb éve elé néz 2019-ben.”

    Bahattin Topçu, a Ford Trucks marketing menedzsere hozzátette:

    „Vezető nemzetközi teherautógyártóként izgatottan várjuk azt, hogy 2019-ben a FIA ETRC világába kerüljünk. Nagy megtiszteltetés, hogy mindegyik versenyt majd egy Ford Trucks F-MAX vezet majd fel, amelyik 2019-ben az év kamionja is lett. A kamion Európa-bajnokság remek lehetőséget biztosít nekünk, hogy megmutathassuk a kamionunkat a kamionversenyzés rajongóinak. A Ford sikeres motorsportos csapatai, olyanok mint a Ford Chip Ganassi Racing a FIA WEC-ben, és az M-Sport a WRC-ben már most is a Ford kamionjait használják. Szeretnénk bemutatni a terveinket Nyugat-Európa piacain is a nemzetközi bemutató után, amit az új F-MAX népszerűsége okozott. Büszkék vagyunk rá, hogy a FIA ETRC is immáron a mi teherautóinkat használja majd. Ez egy nagy lépés nekünk, hogy ezzel is elérjük a teherautókat vezetőket, és a kamionversenyzés rajongóit is Európában.”

  • Az 55. születésnapját ünneplő Ford Mustang különleges BULLITT verzióját kapta Kiss Gergely a Ford Mustang nagykövete

    Az 55. születésnapját ünneplő Ford Mustang különleges BULLITT verzióját kapta Kiss Gergely a Ford Mustang nagykövete

    A héten, április 17-én ünnepli 55. születésnapját az amerikai autógyártás egyik ikonja, a Ford Mustang. 1964 áprilisában még senki nem sejtette, hogy egy legenda van születőben, de a siker azonnali és mindet elsöprő volt. A Póni első születésnapját már 400.000 eladott példánnyal ünnepelte a Ford; 55 évvel később pedig a modell népszerűsége még mindig töretlen, hisz 2018-ban ünnepelte a dearborni gyár a 10 milliomodik Mustang elkészültét!

    A Mustang sikerében és gyors ismertté válásában nagy szerepe volt híres filmszerepeinek is. 1964-ben aratta első sikerét a Goldfinger című James Bond filmben, melyet 1968-ban a híres BULLITT, vagyis magyarul San Francisco-i zsaru című film követett. Ebben forgatták vele a filmtörténet egyik leghíresebb autós üldözési jelenetét, a legendás autós párbajt, mely majdnem 10 percen át tart a Warner Bros. “Bullitt” című filmjében, amikor Steve McQueen egy 1968-as Mustang GT kupéval üldöz két bérgyilkost San Francisco utcáin.

    A film bemutatójának 50. évfordulójára készült el a különleges Ford Mustang Bullitt, ami immár egész Európát meghódította. Az új modellváltozatot egy feltuningolt, 5,0 literes V8-as motor hajtja, aminek teljesítménye 460 LE, forgatónyomatéka pedig 529 Nm.

    A Mustang 55. születésnapja előtt tisztelegve a ma rendezett sajtóeseményen a limitált szériás Mustang Bullitt egy példányát vehette át Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Ford Mustang magyarországi márkanagykövete.

    „Kiss Gergely legendás, és mára sok fiatalnak is példát mutató karrierje, sportpályafutása ugyanolyan legendává tette őt a magyar sport és az egyetemes vízilabdázás terén, mint amit a Mustang vívott ki magának 55 éves pályafutása során.” – fogalmazott Györke Orsolya a Ford PR igazgatója a sajtótájékoztatón. „Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk Kiss Gergely álmának megvalósításához.”

    A klasszikus, az eredeti filmbeli színnel megegyező Dark Highland Green fényezésű Mustang Bullitt 19 colos, Torq Thrust stílusú keréktárcsákon gördül, amelyek mögött vörösre festett Brembo™ féknyergek láthatók, a kör alakú tanksapkát pedig ugyanolyan logó díszíti, mint a mozifilmben.

    Az utastér meghatározó elemei a 12 colos, digitális LCD műszeregység és a Recaro® sportülések. Az ülések, a középkonzol és a műszerfal-panel burkolatának varrásai ugyanolyan színűek, mint a karosszéria fényezése, és a műszerfal utasoldali részén a szokásos Mustang-embléma helyett a Bullitt változatba egy egyedi sorszámozással ellátott plakett került. Kiss Gergelyé a K2196 sorszámú Bullitt.

    „Semmi sem tükrözi jobban a Mustang szellemiségét és energiáit, mint a ‘Bullitt’ legendás üldözési jelenete, mely még 50 év távlatából is lenyűgözően izgalmas” – mondta el Dr. Kiss Gergely, a Mustang hazai márkanagykövete. „Feltuningolt teljesítményével és olyan újításaival, mint a fordulatszám-szabályozás az új Mustang Bullitt ugyanolyan ütős lesz, mint a híres filmjelenet – én pedig remélem ugyanolyan magabiztos a volánja mögött, mint Steve McQueen.” – teszi hozzá boldog mosollyal a vízilabda ikon.

    Egyedi Mustang BULLITT kivitel

    A különleges modellváltozatot a Ford 5,0 literes V8-asa hajtja, amit nyitott szívórendszerrel és szívócsonkkal, 87 mm-es fojtószelepházakkal és a hajtáslánc-vezérlő modul egyedi BULLITT kalibrációjával egészítettek ki a mérnökök. A blokk üzemanyag-fogyasztása 12,4 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 277 g/km.*

    A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami a motor elektronikus vezérlésének segítségével rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen, miközben a motor „felhördül”.

    Az alapfelszereltségként kínált 1000 wattos B&O Sound System zenei élményét minden utas tökéletes minőségben élvezheti, bármelyik ülésben is utazik. A tiszta basszusokról kéttekercses mélynyomó gondoskodik, és az első ajtókba épített nagy teljesítményű, háromutas hangszórók egyenletesen osztják el a kabinban a hanghatásokat.

    A Bullitt változat különlegessége, hogy a gyújtás ráadása után a póni képe helyett egy különleges, az autót ábrázoló zöld Bullitt üdvözlő ikon jelenik meg a képernyőn. Az új modell fehér biliárdgolyó-váltógombja is stílusos főhajtás az eredeti autó emléke előtt. A zöld öltésekkel díszített standard ülések helyett (amelyekhez memória funkció is tartozik a vezetőoldalon) a Mustang Bullitt vásárlói fekete bőrkárpitozású Recaro® sportüléseket is rendelhetnek.

    A McQueen által vezetett autó hangulatát több más részlet is felidézi: a hűtőrács és az első oldalablakok finom krómkerete, valamint a hűtőrács különleges, fekete fényezése. Az autó tervezői kívül-belül egyaránt visszafogottan bántak az emblémákkal; kívül például a kör alakú tanksapka Bullitt-logója az egyetlen ilyen elem.

    A vásárlók a kifinomult MagneRide® állítható futóművet is megrendelhetik; ebben a felfüggesztésben olyan lengéscsillapítók működnek, amelyekben a folyadék csillapító ereje elektronikusan szabályozható, így a futómű azonnal reagál az útfelület változásaira, a rugózási kényelem csorbítása nélkül optimalizálva az autó irányíthatóságát. Az alapáron kínált aktív szelepes kipufogórendszer jellegzetes, doromboló V8-as motorhanggal tölti meg az utasteret.

    A 2019-es Ford Mustang

    A 2019-es Ford Mustang karcsúbb, gyorsabb és modernebb változata tavaly év őszétől elérhető a magyar piacon. A modell megújult külsővel, továbbfejlesztett hajtásláncokkal és futóművel, fejlettebb vezetősegítő rendszerekkel és még több személyre szabási lehetőséggel nyűgözi le a legendás modell európai rajongóit.

    A Fastback és Convertible karosszériaváltozatban egyaránt megrendelhető, jellegzetes megjelenésű, erőteljes Mustang még kifinomultabb aerodinamikai megoldásokkal, LED világítástechnológiával, 11 látványos külső fényezéssel és új könnyűfém keréktárcsákkal érkezik.

    Az új Mustang továbbfejlesztett 5.0 V8 blokkja immár 450 lóerőt ad le az új 10 fokozatú automata sebességváltón keresztül, és 4,3 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre az autót. A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen.

    Az európai igényeknek megfelelő tuningnak köszönhetően a Mustang eddig is élvezetes vezetési élményét tovább fokozza a kifinomult MagneRide® futómű és a választható Üzemmódok választéka, amelyben az új, személyre szabható My Mode beállítás is megtalálható. Szintén újdonság az Aktív Szelepes Kipufogó, amelynek innovatív Jó Szomszédüzemmódja jól jöhet kora reggel és késő éjjel.

    A Mustang vezetőjének nyugodt autózását olyan technológiák támogatják, mint aGyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer és a Sávtartó Asszisztens. A modern stílusban újragondolt kabin leginkább szembe ötlő újdonságai a lágy tapintású anyagok és a 12 colos, digitális műszeregység.

    Telivér Mustang

    Az új Mustang karosszériája karcsúbb és atlétikusabb lett, ugyanakkor a tervezők ügyeltek arra, hogy megőrizzék az autó első pillantásra felismerhető karakterét, amely a gyártás 55 éve során egyfajta védjeggyé vált. A beépített légbeömlő nyílásoknak köszönhetően a motorháztető laposabb lett; ez, és az áttervezett hűtőrács céltudatosabb, agresszívebb hatást kelt, miközben az autó aerodinamikáját is javítja.

    A Ford mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak az orr-rész aerodinamikájára: az itt elhelyezett, nagyobb légterelő megnövelt leszorító ereje érezhetően javítja az autó menetstabilitását. Az első kerékjárati ívek mögül hátrafelé nyújtózó küszöbidomok optimalizálják a Mustang alatti légáramlatokat, mintegy 3 százalékkal javítva az autó légellenállását.

    A Mustang hatásos hátsó részét még mutatósabbá varázsolja az új lökhárító és diffúzor, nem beszélve az 5,0 literes V8-as változat négyszögletes kipufogóvégeiről, amelyek erőt és teljesítményt sugallnak. Az új Mustang oldalnézetét egy új, opcionális csomagtartó-légterelő teszi még sportosabbá.

    A fényszórók, a nappali menetfények, az irányjelzők és az ikonikus, hármas osztású hátsó lámpatestek immár a tiszta fényű és energiatakarékos LED technológiával működnek az európai kivitelekben, sőt a vásárlók LED ködfényszórót is rendelhetnek. A fényszórók áttervezett fészkeinek formájában a felső hűtőrács trapéz alakja ismétlődik.

    A Mustang európai vásárlói most még több opció segítségével formálhatják autójukat a saját egyéniségükhöz. A kínálatban három új metálfényezés is megjelent: a Kona Blue, az Orange Fury és a Need for Green, amelyek fehér vagy fekete versenysávokkal is kiegészíthetők. A vevők új, 19 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsákat is rendelhetnek, amelyek mindegyike többféle – Nickel, Ebony Black és Polished Aluminium – felülettel választható.

    Az új Mustang utastere kifejezetten prémium benyomást kelt. Az ajtóbetéteket lágy tapintású anyag borítja, a belső kilincsek alumíniumból készülnek, és a középkonzolt is új, kézzel varrott, kontrasztos színű öltésekkel díszített, lágy tapintású burkolat fedi. A műszeregyüttes keretéhez négy új alumíniumfelület közül választhatnak a vásárlók.

    Az új motorindító gomb már ajtó kinyitásának pillanatától kezdve vörös fénnyel villog – egészen addig, amíg a vezető életre nem kelti a Mustang motorját. Az indítógomb harmincat villan percenként, ami pontosan megegyezik egy nyugodtan pihenő musztáng pulzusával.

    A mindegyik Mustang-változathoz megrendelhető Carbon Sport utastéri csomagban Alcantara ajtó- és ülésbetétek találhatók, valamint karbonszálas műszerfalbetét és váltógomb. A bőrkárpitozású, fűthető és hűthető ülések és a fűthető kormánykerék immár szintén mindegyik változat extralistáján szerepel. A bőrborítású Recaro versenyülések most háromféle (Show Stopper Red, Midnight Blue és Ebony) árnyalatban készülhetnek.

    Lenyűgöző teljesítmény

    A lelkesítő erő és az élvezetes vezetési élmény már a modell 1964-es bemutatása óta bele van kódolva a Mustang génjeibe. Az új modell természetesen ezen a téren is jó néhány újdonságot felvonultat, hiszen megújult a hajtáslánc és felfüggesztés, és a Mustang vezetője még fejlettebb technológiák segítségére számíthat.

    A mérnökök tökéletesítették a Ford 5,0 literes V8-asát, hogy nagyobb teljesítményt adjon le, és minden eddiginél magasabb fordulatszámon működhessen. A blokk csúcsteljesítménye 450 lóerő, nyomatékcsúcsa pedig 529 Nm, amit a Ford új, kettős rendszerű (nagy nyomású közvetlen és alacsony nyomású port) üzemanyag-befecskendező rendszerével sikerült elérni, ami nemcsak a teljesítményt, hanem az alacsony fordulatszám-tartományban leadott forgatónyomatékot is növeli. A blokk a Ford 10 fokozatú automata sebességváltójához kapcsolódik; ezzel a hajtáslánccal az új Mustang üzemanyag-fogyasztása 12,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 270 g/km.*

    Az új Mustang 290 lóerős és 440 Nm forgatónyomatékú 2,3 literes EcoBoost motorjának üzemanyag-fogyasztása 9,0 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 199 g/km a hatfokozatú manuális sebességváltóval. A blokk sokkal közvetlenebbül reagál a gázparancsra, és a turbótöltő ideiglenes túltöltés funkciójának köszönhetően – ami minden felkapcsolás után extra vonóerőt ad – még lenyűgözőbb vezetési élményt nyújt.

    A mindkét motorváltozathoz megrendelhető 10 fokozatú automata váltó elektronikus vezérlőrendszere optimális teljesítményt állít be az egyes Üzemmódokhoz, és minden helyzetben a megfelelő fokozatot kapcsolja, legyen szó akár kellemes suhanásról, akár gyorsulási versenyről. Természetesen a vezető bármikor átveheti az irányítást a kormánykerék mögé épített váltókarokkal.

    “Köztudott dolog, hogy a fokozatváltással időt veszítünk,” magyarázta el Matthias Tonn, a Ford Európa Mustang-programjának főmérnöke. “A Mustang új 10 fokozatú sebességváltójával a motor a teljesítmény- és nyomatékcsúcson járhat felkapcsoláskor, így a gyorsítás lendületesebb és zökkenőmentesebb.”

    A Ford a hatfokozatú manuális sebességváltót is továbbfejlesztette, hogy az immár strapabíróbb és gyorsabban kapcsoló egység a kéttárcsás tengelykapcsolóval és kettős tömegű lendkerékkel hatékonyabban kezelje az 5,0 literes V8-as blokk erejét. Ezt a sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami a motor elektronikus vezérlésének segítségével rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen.

    A maximális tapadásról és az egyenletes gyorsításról a Startvezérlés gondoskodik. Egy másik rendszer, az Elektronikus Startzár mind a V8-ashoz, mind pedig a 2,3 literes EcoBoost motorhoz alapáron jár. A Startzár lényege, hogy álló helyben lefékezi az első kerekeket, miközben a hajtott hátsó kerekek elpörögnek, hogy a gumik átmelegedjenek, s így tökéletesebben tapadjanak a rajt pillanatában.

    A még lelkesítőbb vezetési élmény érdekében a Ford mérnökei tovább tökéletesítették a Mustang menetdinamikáját. Az új kalibrációjú lengéscsillapítók növelik a kanyarstabilitást, a hátsó futómű merevségét pedig egy keresztlengőkar-csatlakozás javítja, ami a kanyarokban mérsékeli a nem kívánatos kilengéseket, s ezzel csökkenti a karosszéria csavarodását. A vastagabb stabilizátorrudak szintén a jobb irányíthatóságot szolgálják, mivel kanyarodás közben hatásosabban kontrollálják a karosszéria oldaldőlését.

    Az új, opcionális MagneRide® lengéscsillapítók villámgyorsan alkalmazkodnak az útviszonyok pillanatnyi változásaihoz. A lengéscsillapítót különleges hidraulikafolyadék tölti ki, s ha ezen a folyadékon áram halad át, a csillapítás mértéke azonnal megváltozik. A rendszert a kerekek mozgását ezredmásodpercenként mérő szenzorok vezérlik.

    Az új Üzemmódok segítségével az autós a mindenkori vezetési körülményekhez igazíthatja az elektronikus stabilitásvezérlés, a gázpedál, az automata sebességváltó, a kormánymű és az Aktív Szelepes Kipufogó beállításait. A Normál, Sport, Versenypálya és Havas/Vizes út beállításokat a következő üzemmódok egészítik ki:

    • A Gyorsulási Verseny üzemmód, amely álló helyből maximális gyorsulást biztosít a hagyományos negyedmérföldes pályán
    • A My Mode beállítás, amelyben az autós a saját ízlése szerint hangolhatja a teljesítményt, a menetdinamikát, sőt még a kipufogóhangot is

    Az új Aktív Szelepes Kipufogó technológia segítségével a vezetők immár a Mustang kipufogóhangjának erősségét is a hangulatukhoz vagy az autózás körülményeihez igazíthatják. Az innovatív Jó Szomszéd üzemmód az előre beprogramozott napszakokban erősen visszafogja a hangerőt, hogy a Mustang ne zavarja a szomszédok pihenését, miközben tulajdonosa kora reggel bemelegíti a legendás 5,0 literes V8-as blokkot.

    Intelligens technológiák a biztonság és a kényelem szolgálatában

    Az európai vásárlók számára kínált új Ford Mustang a vezetősegítő technológiák átfogó kínálatával érkezik, többek közt olyan megoldásokkal, mint a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer, ami mérsékli a frontális ütközések és a gyalogosgázolások súlyosságát, sőt bizonyos esetekben teljesen meg is előzi az ilyen baleseteket.

    A Mustangban most először jelenik meg az Adaptív Sebességtartó Automatika és a Követési Távolságra Figyelmeztető rendszer, ami segít a vezetőnek, hogy megfelelő távolságot tartson a Mustang előtt haladó jármű mögött; illetve a Sávtartó Asszisztens, amely kiegészítő kormányzási nyomatékkal tereli vissza az autót a megfelelő forgalmi sávba. E kifinomult technológiák ahhoz is hozzájárulnak majd, hogy a Mustang még kedvezőbb besorolást kapjon az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán.

    A személyre szabható, teljesen digitális, 12 colos LCD műszeregység a Ford GT szupersportkocsihoz hasonlóan az éppen kiválasztott üzemmódnak megfelelően jeleníti meg az információkat. Az adott üzemmód szerint megjelenő műszerek színét a vezető választhatja ki hét árnyalat közül. A Ford tervezői az iparágban elsőként alkalmazták azt a megoldást, hogy az Elektronikus Startzár aktiválásakor egy videojátékra emlékeztető animáció fut le a 12 colos kijelzőn.

    A Mustang tulajdonosai a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer szolgáltatásait is élvezhetik, amellyel a hangutasításokkal vagy a mobiltelefonokon megszokott mozdulatokkal is használható 8 colos központi érintőképernyőn keresztül kezelhetők a csatlakoztatott okostelefonok és az audió, a navigáció és a klímaberendezés. A rendszer kompatibilis az Apple CarPlay and Android Auto™ rendszerekkel.

  • A Ford és a LEGO® egy igazi klasszikussal jelentkezik a Creator Expert kollekcióban: itt új Ford Mustang készlet

    A Ford és a LEGO® egy igazi klasszikussal jelentkezik a Creator Expert kollekcióban: itt új Ford Mustang készlet

    Hamarosan egy igazi amerikai hős rúgja be az üzletek ajtaját: március 1-től kapható a LEGO Creator Expert Ford Mustang!

    A Creator Expert terméksorozat legújabb tagja, a Ford és a LEGO® Csoport közös munkájával megalkotott Ford Mustang a legendás 1967-es Fastback modellt mintázza. Az 1470 darabból összerakható nosztalgia-izomautó építőkészlete működő kormánykereket, fehér versenysávokkal díszített sötétkék karosszériát, gépháztető-légbeömlőt, nyomtatott Mustang hűtőrács-emblémát, GT-emblémákat, ötküllős keréktárcsákat és széles gumiabroncsokat tartalmaz.

    A több mint 10 cm magas, 34 cm hosszú és 14 cm széles modell izgalmas lehetőséget kínál építőinek, hogy az opcionális kiegészítőkkel a saját ízlésükhöz formálják ezt az amerikai legendát. A kiegészítők közt olyan elemek találhatók, mint a kompresszoros töltő, a hátsó légterelő, a látványos kipufogó-végződések, vagy egy nitrogénoxid-tartály – így a Mustang tényleg vérbeli izomautóvá alakítható.

    “Kevés olyan jellegzetes és azonnal felismerhető autó létezik, mint a Ford Mustang, ezért izgalmas élmény volt egy ilyen ikon gyönyörű formavilágát és legendás múltját LEGO-készletként életre kelteni,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

    A minden részletében hiteles replika csomagtartójában akár apró tárgyak is elférnek, a gépháztetőt felnyitva pedig elgyönyörködhetünk a 6,4 literes V8-as blokk, a leömlők és légszűrő részletes kidolgozásában.

    Az autó magasabbra emelhető hátsó tengelye is izgalmas látványt tár a szemlélő elé. Az ajtók nyithatók, a tetőlemez pedig leemelhető, hogy láthatóvá váljon a klasszikus ülésekkel, rádióval, működő kormánykerékkel és a középkonzolon elhelyezett váltókarral kialakított utastér.

    Az igazán különleges LEGO Creator Expert modell építői nyomtatott Mustang hűtőrács-emblémával, GT-emblémákkal és többféle rendszámmal tehetik fel művükre a koronát.

    “A Ford Mustang a történelem egyik legendás és szimbolikus autója; igazán élvezetes feladat volt építőkészletet készíteni ebből a legendából, és megoldani, hogy a replika ilyen szinten személyre szabható legyen,” mondta el Jamie Berard, a LEGO Creator Expert terméksorozat vezető tervezője. “Alig várjuk már, hogy láthassuk, amint a LEGO- és Mustang-rajongók a kezükbe veszik ezt a készletet!”

    A LEGO Creator Expert: Ford Mustang készlet március 1-től vásárolható meg a LEGO üzletekben és a shop.LEGO.com/fordmustang honlapon.