Címke: Ford Fiesta

  • Nálunk tesztelt az M-Sport

    Nálunk tesztelt az M-Sport

    Magyarországon tesztelte az M-Sport Poland a Ford Fiesta Rally3 2022-es módosításait. A tesztpilóta Jon Armstrong volt.

    A háromnapos teszten két napon át a Sajómercse és Borsodbóta között tesztelték az új megoldásokat. A harmadik napon a Meszes-Rakaca gyorsaságin dolgoztak. Természetesen a technikai részleteket nem árulta el a csapat, annyi derült csak ki, hogy a nagyobb szűkítót is feltették az autóra, ami körülbelül 20 lóerő teljesítménynövekedést jelentett. Ez régi kérése volt a versenyzőknek, mert az új autót kicsit gyengének találták.

    Az M-Sport Poland és a Ford Fiesta Rally3 kapcsolata Magyarországgal eddig is jó volt, hiszen az első két eladott autó év elején hozzánk került. László Zoltán és Topp Cars együttműködésével jöttek a Dél-Dunántúlra a Fiesták.

    Jon Armstrong is ismerősként jött hozzánk, a brit versenyző a Rally Hungaryn az RC4 kategória második helyét szerezte meg Sami Pajari mögött. A helyszínválasztás egyik oka épp az volt, hogy ismerték a pályáinkat, amelyek hasonlítanak a Horvát Rally gyorsaságijaira. A minél sikeresebb JWRC szereplés érdekében erre a versenyre is készültek a magyarországi teszten.

  • Kategóriájuk legjobb magyarjaként zárták a Rally Hungary-t Vogel Adriék

    Kategóriájuk legjobb magyarjaként zárták a Rally Hungary-t Vogel Adriék

    Az ERC3-as kategória ötödik helyezettjeként zárta Vogel Adrienn és navigátora,
    Notheisz Ivett a rali-Eb magyarországi fordulóját, a Rally Hungary-t. A Roger Racing Team párosa ezzel a kategória legjobb magyar egységeként ért célba a zempléni versenyen.

    Festői környezetben, ezer színű erdőkön átvezető gyorsaságikon teljesítette idei eddigi
    legküzdelmesebb versenyét Vogel Adrienn és Notheisz Ivett. Az idén a cseh Orsák
    Rallysporttal együttműködő Roger Racing Team versenyzői pályafutásuk első komolyabb
    oldalra dőlésén is átestek a Nyíregyháza környéki megmérettetésen, ahol minden korábbinál nagyobb kihívásokkal kellett szembenézniük a kiszámíthatatlan körülmények miatt.

    “Olyan gyorsan változtak az állapotok a gyorsaságikon, hogy egyszerűen nem létezett
    megfelelő gumiválasztás. A slick gumik a vizes részeken kevésnek bizonyultak, az esőgumi
    viszont a száraz szakaszokon volt sok, szóval nagyon küzdelmes volt. A tizenegyedik
    gyorsaságin meg is tapasztaltuk, milyen könyörtelen a tengelyig érő dagonya: hibáztam,
    aminek a vége az lett, hogy az árokban, az autó oldalára dőlve kötöttünk ki. Még időm sem
    volt felfogni, mi történt, a szurkolók máris ott voltak, hogy visszaborítsanak minket az útra,
    nem foglalkoztak vele, hogy nyakig sárosak lettek, úgyhogy ez az eredmény mindenképpen
    őket illeti, nagyon köszönöm nekik az önzetlen segítséget, szeretném nekik ajánlani ezt a
    fantasztikus ötödik helyet” – összegezte a történteket a céldobogó után Vogel Adri.

    Az ERC3-as kategóriában tizenegy autó indult, Vogel Adri és Notheisz Ivett ebben az erős
    nemzetközi mezőnyben szerezte meg az ötödik helyet, a kategória legjobb magyar egységeként Ford Fiesta Rally4-es versenyautójával. Elsősorban azonban nem az eredmény, hanem egy fontos tanulság miatt marad számukra emlékezetes a hétvége.

    “Megint sokat tanultam, például azt, hogy hogyan lehet minél gyorsabban reagálni a
    változó körülményekre. Kiderült az is, hogy valamiért nekem a nehezebb pályák fekszenek,
    az egyik legnehezebb gyorson például, a Mád-Disznókőn hoztam az egyik legjobb
    időeredményt, és elmondhatatlanul jól éreztem magam az autóban. A legfontosabb viszont
    azt, hogy most igazán megéreztük a saját bőrünkön, hogy mennyire csapatsport a rali, hogy mennyire kell hozzá a navigátor, a csapat, a háttérben dolgozók, a támogatók, és
    természetesen a szurkolók, akik nélkül ez most tényleg nem sikerült volna. Nagyon köszönjük nekik még egyszer a segítséget, a csapatunknak a megszokott professzionális munkát, partnereinknek pedig a bizalmat és a támogatást” – zárta az értékelést Vogel Adrienn.

  • A világbajnok M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó a LEGO® Speed Champions exkluzív kínálatában

    A világbajnok M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó a LEGO® Speed Champions exkluzív kínálatában

    A Ford, a LEGO Csoport és a rally-specialista M-Sport ma bemutatta a LEGO®Speed Champions sorozat új darabját, ami Európa-szerte az otthonokba varázsolja a rallyversenyek hangulatát: a kupagyőztes M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautót.

    Az erőteljes sárvédő-szélesítésekkel és a drámai hatású első és hátsó légterelőkkel a LEGO dizájnerei sikeresen keltették életre az M-Sport Ford Fiesta WRC versenygép lenyűgöző megjelenését.

    Az új készlet többféle keréktárcsát és két cserélhető tetőt (ez utóbbiak egyikét az éjszakai futamokhoz használt spotlámpák egészítik ki), autentikus versenyautó-grafikát, valamint sisakot és versenyzői kezeslábast viselő mini pilótafigurát tartalmaz. A pilótát a kivehető szélvédőn keresztül lehet beültetni az autóba.

    A 203 darabból összeállítható Ford Fiesta M-Sport WRC LEGOSpeed Champions makett 6 cm magas és széles, a hosszúsága pedig 13 cm.

    Fotó: Drew Gibson

    “Nehéz lett volna méltóbb autót elképzelni a LEGOSpeed Champions sorozat megújítására, mint a 2017-es szezonban két Rally Világbajnoki címet és öt futamgyőzelmet szerző M-Sport Ford Fiesta WRC,” nyilatkozta Mark Rushbrook, a Ford globális motorsport igazgatója. “A LEGOSpeed Champions sorozat kedves módja annak, hogy megünnepeljük a Ford motorsport-eredményeit. Reméljük, ez a kisautó izgalmas inspirációt jelent majd a jövő autódizájnerei, mérnökei és rallyversenyzői számára.”

    Az M-Sport Ford Fiesta WRC versenygép tavaly mind az egyéni, mind a gyártói kupát megnyerte a FIA Rally Világbajnokságon; az autót Sébastien Ogier és navigátora, Julien Ingrassia vezette, akik mellett idén a fiatal tehetség, Elfyn Evans és navigátora, Daniel Barritt is feltűnt az új M-Sport Ford World Rally Team soraiban.

    Az 1,6 literes EcoBoost benzinmotorral hajtott M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó (mármint az életnagyságú gép) az Európában tavaly év végén bemutatott vadonatúj Ford Fiesta alapjaira épül, és máris egy győzelemmel nyitott a 2018-as Rally Világbajnokságon, a múlt hónapban első helyet szerezve a Monte-Carlo Rallyn.

    A Ford és a LEGO együttműködése azonban nem ér véget ezzel, hiszen a LEGO®Speed Champions sorozatban megjelent az új 1968-as Ford Mustang Fastback makett is. A 184 darabos készletből egy zöld karosszériájú, aranyszínű kerekekkel, versenymatricákkal, kivehető szélvédővel és klasszikus versenyzői öltözéket viselő pilótafigurával kiegészített Mustang építhető.

    A LEGO Speed Champions kollekcióban a Le Mans 24 órás futamot 1966-ban és 2016-ban megnyerő Ford GT40 és új Ford GT versenyautók is szerepelnek.

    A sorozat új tagjai, az M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó és az 1968-as Ford Mustang Fastback 2018. március 1-től megrendelhető a LEGO.com/shop honlapon; mindkét makett ajánlott fogyasztói ára 14,99 euro (kb. 4700 forint).

    Lego Speed Champions Dunton,
    Fotó: Drew Gibson
  • Az Év Női Autója verseny zsűrije szerint a vadonatúj Ford Fiesta a legjobb vétel a kedvező árú autók kategóriájában

    Az Év Női Autója verseny zsűrije szerint a vadonatúj Ford Fiesta a legjobb vétel a kedvező árú autók kategóriájában

    A vadonatúj Ford Fiesta minden eddiginél modernebb, kifinomultabb és stílusosabb, ráadásul ár-érték aránya is díjnyertes – állapította meg az Év Női Autója szakértő zsűrije.

    A Fiesta lett a Kedvező Árú Autók kategóriájának győztese a 2017-es Év Női Autója versenyen – a világ egyetlen olyan autóipari megmérettetésén, ahol kizárólag nők szavaznak.

    A világ 20 országát képviselő 25 zsűritag egyértelműen a Fiestát tartotta a legjobbnak a kategória 10 döntőse közül, amelyeket 420 különféle autóból választottak ki.

    “Gratulálunk a Fordnak a győzelméhez, amelyhez pillanatnyi kétség sem fért,” nyilatkozta Sandy Myhre, az Év Női Autója zsűritagja. “A Fiesta stabil jelölt volt a bírák körében – olyannyira, hogy még a csúcskategóriát jelentő Supreme szegmensben is több szavazatot szerzett, mint például az Aston Martin DB11 and Range Rover Velar.”

    Az Év Női Autója verseny győzteseit olyan szempontok alapján választják ki, mint a biztonság, az ár-érték arány, a stílus, a tárolóhelyek, a gyerekbarát kialakítás, a könnyű vezethetőség, a csekély környezeti terhelés és a vonzerő.

    A vadonatúj Ford Fiesta immár egész Európában számos különböző változatban kapható, és a kínálatban olyan változatok is szerepelnek, mint a stílusos Fiesta Titanium, a Ford Performance modelljei által ihletett Fiesta ST-Line és a fényűző kivitelű Fiesta Vignale.

    A Fiesta kifinomult vezetősegítő technológiái és fejlett berendezései közt olyan tételeket találunk, mint a SYNC 3 fedélzeti csatlakozási rendszer, a baleseteket éjjel is megelőző Gyalogosészlelés, vagy éppen az első Ford Aktív Parkolóasszisztens, ami automatikus fékezéssel akadályozza meg a koccanásokat, miközben az autó a vezető kormánymozdulatai nélkül beáll a parkolóhelyre.

    A Fiesta modern motorkínálatának egyik népszerű tagja az akár 140 lóerős teljesítménnyel is megrendelhető, többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost benzinmotor, de a vásárlók 1,5 literes TDCi dízelt is választhatnak, amelynek legerősebb változata 120 lóerős.