Címke: Force India

  • Perez elismerte, hogy soha nem volt jó a kapcsolata Oconnal

    Perez elismerte, hogy soha nem volt jó a kapcsolata Oconnal

    Sergio Perez elárulta, hogy Esteban Oconnal soha nem jöttek ki jól az elmúlt két évben a Force Indiánál. Ocon 2017-ben csatlakozott a csapathoz, miután Nico Hülkenberg akkor lépett le a Renaulthoz.

    Az első közös évük keményre sikeredett, mert a páros többször is ütközött a pályán. A problémák akkor kezdődtek, amikor a 2017-es Kanadai Nagydíjon Perez nem engedte el Ocont, hogy esetlegesen harcolhasson a dobogóért Ricciardoval. Idén ütköztek Bakuban, majd kétszer is Spa-Francorchampsban. Szingapúrban is sikerült megtalálniuk egymást a nyitó körben melynek eredményeképp Ocon kiesett a versenyből és a szalagkorlátban kötött ki. Oconnak most mennie kellett, és helyére érkezik Lance Stroll. Perezt az elmúlt két évről kérdezték:

    „Őszintén szólva sosem volt jó. Mindketten profik vagyunk, az autón kívül viszont elég lapos volt a kapcsolatunk. A múltban sokkal jobb kapcsolataim voltak. Ott van például Hülkenberg. Mindig kemény volt, és versenyképesek is voltunk, és ez még így van akkor is, amikor már nem vagyunk csapattársak, sőt a kapcsolatunk még javult is. Vannak versenyzők, akik viszont nem tudják elkülöníteni a személyiségüket a pályán és a pályán kívül. Mindenki ugyanakkor más.”

    Az új csapattársáról is van véleménye a mexikóinak:

    ” Nem ismerem annyira, mint versenyzőt. A Forma-1-ben nehéz azért rákészülni egy másik csapattól érkező versenyzőre. 95%-ban az autótól függ az eredményed. Egyértelmű, hogy rossz éve volt az autója miatt, azt hiszem, hogy rengeteg problémája volt a Williamsnek. A srác azonban egyértelműen tehetséges. Volt már dobogón, és amikor esik, akkor ott van. Jön egy remek csapatba, ahol a világ egyik legjobb mérnöke is dolgozik. Jó helyre kerül ahhoz, hogy megmutassa a benne rejlő potenciált.”

  • Ocon a Williamsnél és a Force Indiánál is szeretne lehetőséget kapni

    Ocon a Williamsnél és a Force Indiánál is szeretne lehetőséget kapni

    Esteban Ocon elismerte, hogy akár három Forma-1-es csapatnak is dolgozhat majd 2019-ben.

    A francia pilóta elveszítette versenyzői ülését a Force Indiánál, mivel miután Lawrance Stroll felvásárolta a Force Indiát, borítékolható volt, hogy a fiát, Lancét is előbb vagy utóbb át fogja hozni a csapathoz.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy Lance Stroll lesz majd Sergio Perez csapattársa a Racing Point F1 Team-nél.

    Azonban Toto Wolff nyilatkozatából, amit Abu-Dzabiban adott egy sajtótájékoztatón, szinte mindenki azt szűrte le, hogy Ocon át fogja venni Valtteri Bottas helyét a Mercedesnél 2020-ban.

    A 22 éves francia továbbra is a Mercedes családjához tartozik. Ami biztos, hogy Ocon lesz a Mercedes tesztpilótája a következő szezonban. Azonban Ocon nem csak a Mercedesnél kaphat majd lehetőséget, hanem a Williamsnél és a Force Indiánál is.

    „Természetesen jobb dolog versenyezni, mint a boxban ücsörögni,” – véli Ocon. „Rengeteg tennivalóm lesz majd jövőre. Nagyon úgy néz ki, hogy több dolgot kell majd csinálnom, mint a korábbiakban.

    „Az összes versenyhelyszínen ott leszek és a szimulátorban is én fogok dolgozni. Talán a Williamsnél és a Force Indiánál is autóba ülhetek egy-egy pénteki szabadedzés erejéig. A Mercedes továbbra is hisz bennem és mindenben támogatnak.”

  • Fény derült a Force India új nevére és az újoncok rajtszámára

    Fény derült a Force India új nevére és az újoncok rajtszámára

    Az FIA péntek este közzétette a 2019-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listáját, amiből többek között megtudhattuk, hogy a Force India jövőre Racing Point F1 néven folytatja.

    A rózsaszínek a nyár folyamán rendkívül közel kerültek a csődhöz, ám végül egy Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport megmentette a csapatot és az idei szezon végéig megtartották a Force India nevet. Azonban a jövő évi nevezési listán már Racing Point néven szerepel a silverstone-i istáló, igazából a teljes csapat átalakul. Új versenyző is lesz, igaz, már régóta mindenki tényként kezelte, de csak tegnap jelentették be Lance Stroll érkezését. Ezzel az átnevezéssel a Force India bő 10 éves történelme ér véget, hiszen Vijay Mallya 2007 végén vette át a Spyker csapatot és azóta szerepeltek ilyen névvel.

    Az újoncok rajtszámait is nyilvánosságra hozták: A McLarenes Lando Norris a 4-es, a Williamses George Russel a 63-as és a Sauberes Antonio Giovinazzi a 99-es rajtszámot használja majd. A visszatérő Robert Kubica 88-assal indul.

  • Brawn szerint megengedhetetlen állapot, hogy két részre szakadt az F1

    Brawn szerint megengedhetetlen állapot, hogy két részre szakadt az F1

    Ross Brawn szerint elfogadhatatlan, hogy egyre nő a különbség a top három, valamint a többi csapat között, és orvosolni kell ezt a problémát.

    2017 kezdete óta a középmezőnyből mindössze két versenyzőnek sikerült dobogóra érnie, azt is javarészt a szokatlan versenykörülmények miatt. Lance Stroll tavaly Bakuban állhatott dobogóra, Sergio Perez pedig idén, szintén Bakuban.

    „Két dobogós helyezés a 123 lehetségesből (összesen, a két szezon során), elfogadhatatlan, főleg, hogy egyre inkább kettéválik a mezőny technikailag és anyagilag.” – mondta Brawn az Abu Dhabi Nagydíj után. „Ezt a problémát az FIA-val és a csapatokkal közösen oldjuk meg, mert a Forma-1 jövője függ tőle. Számos megoldás van terítéken és mindannyiunknak egyet kell értenünk abban, hogy ez már nem mehet így sokáig.”

    A hatalmas különbségek azt eredményezték, hogy míg az élen a Mercedes, a Ferrari és időnként a Red Bull csatázott, addig a mezőny többi része gyakorlatilag egy külön bajnokságot alakított ki magának.

    „Az ő csatájuk határozottan izgalmas volt, azonban elég nehéz ügy ez a rajongók számára, ha csak a nyolcadik helyért van izgalmas csata.” – mondja Brawn. „Mondom ezt úgy, hogy közben gratulálok a Renault-nak a negyedik helyért, bizonyították a fejlődésüket, és a Haasnak az ötödik helyért, hiszen ez még csak a harmadik évetek a sportban, így ez nagyszerű eredmény.”

    „A Sauber visszavágott az előző két, küzdelmes év után, ez részben Leclerc tehetségének is köszönhető.”

    „De különleges szavak illetik meg a Force Indiánál dolgozó férfiakat és nőket is, akik az egész szezon során keményen dolgoztak és nem hagyták, hogy letörjék őket a komoly problémák. Úgy vélem, az, hogy a Force Indiának sikerült a mezőnyben maradnia, és biztosítani a jövőjét, az egyik legfontosabb dolog volt, ami 2018-ban történt.”

  • Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    Hivatalos: Stroll lesz Perez csapattársa a Force Indiánál

    A Racing Point Force India vezetősége bejelentette, hogy Lance Stroll lesz Sergio Perez csapattársa a csapatnál. A kanadai pilóta hosszú távra tervez annál a Force Indiánál, ami immáron az édesapja tulajdonában áll.

    Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke szerint nagyszerű érzés, hogy bejelenthették a fiatal kanadai érkezését.

    „Érdekes lesz a pilótapárosunk a következő szezonban, ugyanis Lance egy fiatal tehetség, Sergio pedig rengeteg tapasztalattal rendelkezik,” – véli a nemrég kinevezett csapatfőnök. „Lance még csak 20 éves, azonban már a második szezonját teljesítette a száguldó cirkuszban.

    „Képes jól teljesíteni, ugyanis a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíjon harmadik lett, Monzában pedig az első sorból indulhatott. Mindig is élvezet volt fiatal tehetségekkel foglalkozni, ezúttal sem lesz másképp.

    „Egyúttal szeretném megköszönni Esteban Oconnak a munkáját, amit a nálunk töltött két év alatt végzett. A legjobbakat kívánom neki.”

    Stroll már nagyon várja a közös munkát a Force India munkatársaival. „Ez egy hihetetlenül izgalmas fordulat Forma-1-es karrierembe,” – véli a fiatal kanadai, aki idén rengeteget szenvedett a Williamsnél.

  • Verstappen bosszút állt Oconon

    Verstappen bosszút állt Oconon

    Max Verstappen bevallotta, bosszút állt Esteban Oconon Abu Dhabiban.

    Egy versennyel korábban a holland pilóta két nap közmunkára lett ítélve, miután meglökdöste francia ellenfelét, amiért a vezető helyről lökte ki őt Brazíliában. Verstappen egy futamgyőzelemtől esett el Ocon hibája miatt, így mikor a szezonzáró futamon ismét összetalálkoztak a pályán és kerék a kerék ellen harcoltak, összeértek.

    ,,Azt gondoltam magamban, ha becsukja előttem a kaput, akkor kivezetem a pályáról, talán ez egy bosszú volt Brazília miatt, tetszett, és jobban éreztem magam.” – nyilatkozta a holland a Servus Tv-nek.

    A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko versenyzője mellé állt, és azt nyilatkozta, Oconnak már voltak összetűzései a többi riválisaival is.

    ,,Talán máshogy fogja látni a dolgokat, ha jövőre kommentátornak áll.” – fogalmazta meg a véleményét az osztrák az Auto Motor und Sportnak.

  • Ecclestone el sem hiszi, hogy Ocon ülés nélkül marad

    Ecclestone el sem hiszi, hogy Ocon ülés nélkül marad

    Bernie Ecclestone szerint szégyen, hogy végül nem jutott hely Oconnak a 2019-es szezonra.

    A franciának a Force Indiától távoznia kellett, de már megvan, mi lesz a jövő évi szerepköre. A Mercedes Abu Dhabiban jelentette be, hogy Ocon a gyári csapat harmadik számú pilótája lesz.

    Viszont Wolff megerősítette, hogy ezt a szerepet nem csak a német csapatnál tölti majd be, hanem a Force Indiánál is: „Nem csak a mi csapatunk tartalékja lesz, hanem a Force Indiáé is. Arra számítok, hogy szorosan dolgozik majd együtt velünk és valószínűleg másokkal is.”

    Ám ott van még a Williams is, akár az ő tartalékpilótájuk is lehet. Azonban Claire Williams Abu Dhabiban szűkszavú volt ezzel kapcsolatban: „Csak most jelentettük be Robertet, és már azt akarják, hogy jelentsünk be valaki mást?”

    Így tehát marad a tesztpilótai állás, két teljes év után Ocon oldalvonalon kívülre kényszerül, Bernie Ecclestone pedig nem örül ennek: „Lenyűgözött a teljesítménye az elmúlt két évben, nem hiszem el, hogy nem kap autót jövőre.”

    Ez viszont változhat 2020-ban, sokan pletykálnak arról, hogy Ocon Bottast váltja majd akkortól.

    „Valtteri teljesen korrekten reagált a konkurensre” – nyilatkozta Wolff. „Azt mondta, hogy mindig nyomás alatt van és teljesítenie kell. Bárcsak több szerencséje lett volna, jól ment neki az év első felében. Tudja, mit kell tennie.”

  • Stroll vezetheti majd a Force Indiát az év végi teszten

    Stroll vezetheti majd a Force Indiát az év végi teszten

    Egyre valószínűbb, hogy a Williams kanadai pilótája, Lance Stroll a Force India pilótája lesz majd a következő szezontól. A kanadai pilóta ugyanis a Force India színeiben fog majd tesztelni a jövőheti szezonzáró teszten Abu-Dzabiban.

    A 20 éves kanadai pilóta először kedd délután vezetheti majd a VJM11-est. A szerdai napon pedig csak a kanadai pilóta fog körözni. A Force India mexikói pilótája, Sergio Perez kedd délelőtt róhatja majd a köröket a Yas Marina Circuiten.

    Szinte borítékolható, hogy Stroll lesz majd Perez csapattársa a Force Indiánál 2019-től. Már csak azért is, mivel a kanadai pilóta édesapja, Lawrance Stroll vásárolta fel az istállót.

    Stroll jelenlegi munkadója, a Williams már bejelentette a jövő évi pilótapárosát. A groveiak egyik pilótája a Forma-2 idei bajnoka, George Russell lesz. A másik pedig az a Robert Kubica lesz, aki 8 év kihagyás után tér vissza a száguldó cirkusz világába.

    Stroll, aki végül tizenharmadik lett a szezonzárón, szerint egy kihívásokkal teli versenyen van túl. „Élveztem a McLarenekkel való csatákat, szóval nem volt rossz versenyem. Már csak azért is, mert a csapattársam előtt értem célba.

    „A rajtom nem volt valami jó, ráadásul a verseny nagy részében szinte légüres térben autóztam, ugyanis a tempóm nem volt valami jó. Az első etapban viszont tovább kint tudtam maradni, ami miatt nagyon örültem.

    „A második etapban felerősödött a szél, ami miatt az ultralágy gumijaim nagyon gyorsan elkoptak. Sajnos a mai teljesítményünk nem volt elég a pontszerzéshez.”

  • Stroll: Borzasztó vezetni az idei Williamst

    Stroll: Borzasztó vezetni az idei Williamst

    Lance Stroll a 2018-as Williamst szinte vezethetetlennek titulálta, szerinte semennyit sem fejlődött az FW41 a szezonnyitó óta.

    Az ifjú kanadait Brazíliában kérdezték idei szezonjáról: „A versenyek, melyeken pontot szereztek jók voltak, de nagyon kellett küzdenem. Összességében nem volt elég jó az autó, szörnyű volt vezetni. Szimplán szörnyű volt a teljesítménye, frusztráló, de ez van. Már megemésztettem.

    A 20 éves pilótának ez a második szezonja a groveiaknál, ahonnan valószínűleg távozik a Force Indiához Esteban Ocon helyére.  Stroll ugyan nem erősített meg semmit jövő évi terveivel kapcsolatban, ám az ideit kész elfelejteni.

    „Nagy kihívás volt ez a szezon, ezzel az autóval. Semennyire sem teljesített. Készen állok, hogy lapozzak és továbblépjek.”

    Hiába szerzett csak 6 pontot a tavalyi 40 után, úgy érzi, fejlődött második királykategóriás szezonjában.

    „Ha az autót kivesszük az egyenletből, akkor szerintem sokat fejlődtem, érettebbé váltam. Volt néhány jó időmérőm, például Monzában sikerült továbbjutnom a Q2-be, ami nagy dolog volt számunkra, habár messze van az ideálistól. Volt néhány remek futamom is, melyeken a pontszerzés is összejött. Innen nézve még ez is egy jó év.

    Hiába hozott a csapat egy új fejlesztési csomagot a Hockenheimringre, amit a technikai igazgató, Paddy Lowe nagy lépésnek nevezett akkor. Stroll nem gondolja, hogy egyáltalán fejlődtek volna az első futam óta.

    „Összességében sokkal többet vártam magunktól és az autótól, viszont egyáltalán nem fejlesztettünk. Ugyanaz az autónk, mint Ausztráliában, ez kicsit szégyen.”

  • Kubica már eldöntötte, hogy mit csinál 2019-ben!

    Kubica már eldöntötte, hogy mit csinál 2019-ben!

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy Robert Kubica lesz az, aki beülhet a Williams másik versenyülésébe 2019-ben. A lengyel versenyző azóta nem versenyzett a Forma-1-ben, mióta 2011-ben egy rali balesetben súlyosan megsérült a karja, és idén a hírek szerint év végén már a Williams versenyülése, vagy a Ferrarinál betöltött tesztversenyzői szerep közül választhatott.Feltehetően sikerült összeraknia egy megfelelő támogatói csomagot, ami elég lehet a Williams üléséhez, és ennek a zászlóshajója a lengyel PKN Orlen olajvállalat lehet.

    Egy rendezvényen Észak-Lengyelországban ennyit mondott most a csapat jelenlegi tesztpilótája a Sport.pl-nek:

    „Meghoztam a döntésemet. Hogy az a Williams lesz-e? Remélem. Hivatalosan két csapatnál van már csak hely jövőre, és egyértelmű, hogy nem a Toro Rossoba tartok.”

    A 33 éves pilóta annyit még hozzátett, hogy nem voltak egyszerűek ezek a tárgyalások:

    „Nagyon intenzív időszak volt ez, és sok dolog történt. Nem az van, hogy én és más emberek szórakozunk, és nem akarjuk bejelenteni a döntést. Mindenki meg kell, hogy hozza a saját döntését. Én nyíltan annyit mondtam, hogy határidőt adtam magamnak a dologra, és én meghoztam a döntésemet. Nem mondom azt, hogy nem lesznek furcsa következmények, de most már valóban jó lenne gyorsan véglegesíteni azt, hogy mi fog történni velem. Mától kezdve ez már rajtam nem múlik, de annyit elárulhatok, hogy nem is minden függ a Williamstől.”

    Lehetséges, hogy a Williams arra kénytelen várni, hogy a Force India hivatalosan is bejelentse azt, hogy Lance Stroll 2019-ben már a silverstone-i bázisú csapatnál lesz aktív.