Címke: Force India

  • A Force India szerint hasznosak a rajtbüntetések

    A Force India szerint hasznosak a rajtbüntetések

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Ross Brawn szeretné eltörölni a motor- és váltócserék miatti rajtbüntetés szabályát. A Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer azonban úgy véli, ez a szabály hasznos, hiszen ha a „nagyok” rajtbüntetést kapnak és hátrébb sorolják őket, újabb lehetőségek nyílnak meg a középcsapatok előtt.

    Az Olasz Nagydíjra kilenc versenyző kapott rajtbüntetést, amiből épp a Force India profitált, hiszen így Esteban Ocon a harmadik helyről startolhatott.

    „Ha végeláthatatlan mennyiségű pénzünk lenne, egyetértenék Rosszal.” – mondta Szafnauer. „Hagyjuk mindenkinek, hogy annyit költsön, amennyit akar, de akkor ez már teljesen más helyzet.”

    „Nem lehet azt mondani, hogy kontroll alatt kell tartani a kiadásokat, ugyanakkor ha nem tesszük, ellentmondásba keveredünk. Emlékezzünk csal arra, hogy miért is vannak itt, és az egyik ilyen ok a költségcsökkentés.”

    „A régi időkben, mikor még nem volt megszabva, hány erőforrást használhat egy versenyző, minden versenyen lehetett újat használni és ez nagyon sok pénzbe került. Jövőre már csak három erőforrásunk lesz versenyzőnként. De hogy akadályozzák meg, hogy valaki azt mondja, ‘nem érdekel, hogy három van, van rá pénzem, hogy legyen hat’? Az egyik mód a rajtbüntetés a cseréért.”

    „De ha van jobb megoldás, állok elébe. Amikor a szabályokat hozták, ez volt a legjobb megoldás.

    Bár a rajongók sem elégedettek a rajtbüntetésekkel, a Force India technikai igazgatója, Andy Green is úgy véli, hogy a büntetésekkel megkevert rajtsorrend szórakoztató futamot eredményezett.

    „Mi a gond a rajtbüntetésekkel és a megkevert rajtráccsal?” – csodálkozik Green. „Ez olyasmi, amiről folyamatosan beszélünk, próbáljuk jobbá tenni a show-t. Most ez megtörtént, erre mindenki reklamál a megkevert rajtsorrend miatt. Döntsétek el, srácok. Mit akartok?”

    „Ki nyerte a nap versenyzője szavazást? Ricciardo. Honnan indult? Hátulról a büntetés miatt (és végül 4. lett). A legjobb versenyt produkálta. Mondjátok meg, ha ez rossz. De én nem hiszem.”

  • A Force India már Perez szponzoraival egyeztet

    A Force India már Perez szponzoraival egyeztet

    Sergio Perez minden bizonnyal jövőre is marad a Force Indiával. Bár a mexikói versenyző viszonya nem a legjobb csapattársával, Esteban Oconnal, mégis úgy tűnik, hogy szerződést hosszabbítanak vele. A hírek szerint a megállapodás Szingapúrra meg is születhet.

    „Nem sok van már hátra ahhoz, hogy megegyezzünk Checoval.” – mondta Otmar Szafnauer. „Úgy hiszem nem titok, hogy mióta ő versenyezni kezdett, mexikói szponzorai vannak. Szóval az teszi kicsit bonyolulttá a dolgokat, hogy gyakorlatilag két szerződést kell készíteni. Teljesen megállapodtunk Checoval, de meg kell vizsgálnunk a támogatóinak oldalát is.”

    Azonban nem tudni még mi lesz Oconnal a csapattárssal való nézeteltérések okán. Főleg, hogy még Pascal Wehrlein helye sem biztos, így lehet új csapat után kell néznie, erre pedig szóba jöhet a Force India.

  • Sainz a Renaulthoz, Kubica a Williamshez igazol?

    Sainz a Renaulthoz, Kubica a Williamshez igazol?

    A legfrissebb hírek szerint a a McLaren dobja a Hondát. A japánok megegyeznek a Red Bullal, így azt visznek majd a faenzai kiscsapathoz, akit csak akarnak. Carlos Sainzt elengedi a Red Bull, hogy csatlakozhassonz enstoneiakhoz. Wehrlein vagy Kubica pedig kiköthet a Williamsnél.

    Sainz három szezon után hagyhatja el a Toro Rossot, pedig tavaly is már nagyon mehetnékje volt, de akkor a Marko-Horner tandem megállította az eligazolását. Valami azonban megváltozott azóta, ez mindenképp érezhető, hogy versenyző és menedzsment eltávolodott egymástól.

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Honda és a Toro Rosso is végül csak meg tudnak egyezni, így Carlos is szabadon távozhat a Renaulthoz. Pletykák szerint már csak a hivatalos bejelentésre kell várni, de addig is nézzük meg azt, hogy mi vezethetett idáig.

    A Honda érkezése azt is jelenti, hogy a Renault partnerség az eredetileg tervezettnél egy évvel korábban ér véget. A franciák nem fognak perre menni, abban az esetben, ha megkaphatják ezért a gesztusért cserébe Carlos Sainzot már 2018-ban.

    Amennyiben a Honda szakít a McLarennel, akkor a Toro Rosso segít abban is, hogy Fernando Alonso maradhasson a narancssárga csapatnál, és így hoppon marad a Williams, akik reménykedtek eddig abban, hogy megszerezhetik a spanyolt. Így a Stroll melletti versenyzői ülés lehet az egyik legérdekesebb az őszi pilótakeringő alatt.

    Felipe Massa nem valószínű hogy marad, de a Williamsnél is sok múlik majd azon, hogy hogy dönt a Renault. Mindenesetre olyan nevek szerepelnek a listájukon, mint Sergio Perez, Robert Kubica és Pascal Wehrlein. A mexikói már jó ideje szívesen elhagyná a Force Indiát, de Monzában hosszasan tárgyalt a csapat és a menedzsmentje, úgy néz ki, hogy maradnia kell újabb egy évet. A csapatnak opciós joga van rá, de nem kényszeríteni, hanem meggyőzni szeretnék Sergio-t, hogy maradjon egy újabb szezont velük, és ne a bíróságra kelljen menniük.

    Amennyiben a franciák valóban bejelentenék Sainzot, mint versenyzőjüket, Kubicát sem fogja kötni kb. semmi sem a Renaulthoz, és szabadon igazolhatóvá válik, miközben Wehrlein sorsa továbbra is egyértelműen a Mercedes kezében van.

    [poll id=”21″]

  • Ocon a dobogóra hajt Monzában

    Ocon a dobogóra hajt Monzában

    A Force India francia versenyzője, Esteban Ocon elmondta, a célja az, hogy megszerezze első Forma-1-es dobogós helyezését az Olasz Nagydíjon.

    A hosszúra nyúlt kvalifikáción a fiatal versenyző az ötödik legjobb időt futotta, ám a második és harmadik helyre kvalizó Max Verstappen és Daniel Ricciardo raktbüntetést kap majd, így Ocon a harmadik helyről rajtolhat holnap.

    „Tudtuk, hogy most lehetőségünk legyen jól kvalifikálni.” – mondta Ocon. „Esőben nőttem fel, és fantasztikus látni, hogy egy F1-es autóban is tudom jól csinálni a dolgokat esőben.”

    „A sok kemény munka után a csapat is megérdemli ezt, komoly erőfeszítéseket tettek a jó eredményekért, és most a harmadik helyről rajtolhatunk. Az autó egyensúlya igazán jó volt, úgyhogy megyek és megölelem őket (a csapattagokat). Nagy nap lesz a holnapi, a cél a pódium.”

    A Force India másik versenyzője, Sergio Perez a kilencedik pozícióból indulhat a futamon.

  • Rózsaszín párducok pózoltak a Force India boxában

    Rózsaszín párducok pózoltak a Force India boxában

    Az Olasz Nagydíj hétvégéje még el sem kezdődött igazán, máris megvannak a hétvége legmókásabb rajongói. Két férfi rózsaszín párduc jelmezbe bújva, Sergio Perez és Esteban Ocon arcképével pózoltak a BWT okán idén rózsaszínben pompázó Force India autók előtt.

    Force India F1 Team, rajongók

    Fotó: Force India F1 Team

  • Wehrleinnek van még egy lehetősége a Sauberen kívül

    Wehrleinnek van még egy lehetősége a Sauberen kívül

    Pascal Wehrlein még versenyben van egy 2018-as Forma-1-es ülésért. Legalábbis így vélekedik Toto Wolff, aki figyelemmel követi a Mercedes-támogatott német versenyzőt.

    Wehrlein jelenleg a Sauber versenyzője, azonban nem kizárt, hogy a svájci alakulat jövőre egy Ferrari akadémiás versenyzőt ültet be a helyére, Antonio Giovinazzi, vagy Charles Leclerc személyében.

    „Véleményem szerint még mindig sok múlik Pascalon.” – mondta Wolff Spában. „Még szerezhet pár jó eredményt a Sauberrel. Talán ennél a csapatnál bezárul az ajtó számára, mert szoros a kapcsolatuk a Ferrarival, de van még legalább egy másik lehetősége.”

    Wolff feltehetően a Force Indiára célzott, ahol a másik Mercedes-támogatott, Esteban Ocon is versenyez. Ráadásul a két Force Indiás, Ocon és Sergio Perez viszonya sem felhőtlen…

  • Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    A Ferrari finn, illetve a Force India mexikói pilótája sem távozott üres kézzel a Belga Nagydíjról.

    Räikkönen figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlót, miután Max Verstappen autója megállt a pálya szélén. Az ezért járó tíz másodperces stop/go büntetését már a futam alatt letöltötte, a bíráknak azonban ez nem volt elég, ugyanis három büntetőponttal is gazdagabb lett a finn világbajnok.

    „A felügyelők átvizsgálták a videókat, illetve a telemetriát, melyek világosan bizonyítják, hogy a versenyző nem vette figyelembe az érvényben lévő dupla sárgazászlós jelzést.” – olvasható a versenybírák által kiadott jegyzőkönyvben.

    Perez öt másodpercet kapott még a futam során, amiért elhagyta a pályát, így előnyt szerzett a Romain Grosjeannal vívott csatája közben. Ez azonban nem volt elég, a mexikói összesen hat büntetőponttal zárta a hétvégét.

  • Perez is elmondta a véleményét

    Perez is elmondta a véleményét

    Sergio Perez reakciója nem váratott magára túl sokat: a mexikói twitter oldalán reagált újonc csapattársa véleményére.

    Esteban Ocon a Belga Nagydíj után adott nyilatkozataiban sem bánt kesztyűs kézzel mexikó csapattársával, majd Instagram oldalán közzétett véleményével is belerúgott egyet Perezbe.

    Ocon bejegyzéséről már korrában írtunk, melyet ide kattintva olvashattok el. A francia nem kertelt, véleménye szerint Perez kétszer is meg akarta ölni őt.

    Első ízben a rajtnál találtak egymásra, másodjára pedig a 30. körben. A rajt utáni esetnél – hatalmas szerencséjükre – egyikük autója sem sérült meg. A verseny féltávját átlépve ugyanitt, az első kanyar utáni Eau Rouge-hoz vezető egyenesben akadtak össze.

    Ekkor már nem úszták meg sérülés nélkül: Ocon első szárnyának bal oldali része tört le, míg Perez bal hátsó defektet kapott.

    „A rajtnál rossz motor üzemmódban voltam így kb. 50%-kal kevesebb erőm volt. Ezt az autóm hátulján lévő pirosan villogó lámpa is bizonyítja. Egyébként jót rajtoltam, de hirtelen mindenki mellém került. Belenéztem a tükörbe, majd meglepődötten láttam, hogy Hülkenberg mellettem van, mivel nagyon messze volt. Teljesen Hülkenbergre koncentráltam, nem gondoltam, hogy Esteban pedig jobb oldalról ért mellém. Jobbra nyitottam a kormányt és összeértünk, amiért elnézést is kérek.”

    „A második esetnél tartottam az ívet, amit kiválasztottam. Ott nincs hely két autó számára. Ennek nem kellett volna megtörténnie, hiszen várhatott volna az Eau Rouge-ig és utána véghezvinni a manővert. Mindenesetre nagyon csalódott vagyok Esteban véleményét olvasva, miszerint meg akartam ölni őt. Nem fogok semmi butaságot mondani, nem az a fajta srác vagyok. Tovább kell lépnünk, mindketten profi autóversenyzők vagyunk. Sok mindenről beszélhetnénk, ami múltban történt – de ez nem az én utam. Tovább akarok lépni és karrierem legjobbját szeretném nyújtani a csapatomnak a hátrelévő versenyeken, mivel nagyon megérdemlik.”

     

     

  • Vége a szabadságnak a Force Indiánál

    Vége a szabadságnak a Force Indiánál

    Újabb verseny, újabb Force India-csetepaté, ezt azonban megunta a csapatvezetés: Sergio Pérez és Esteban Ocon nem versenyezhet ezentúl egymás ellen.

    Ocon és Pérez nem egyszer flörtöltek már egymással túl közelről a versenypályán, a Belga Nagydíjon viszont véglegesen elszabadult a pokol: a két Force India rögtön a rajt után összegabalyodott (azt még megúszták), majd a verseny kétharmadánál ismét egymásra találtak, amikor a mexikói az Eau Rouge felé vezető szakaszon a falra passzírozta francia csapattársát. A kontakt azonnal elvitte Ocon fél első szárnyát, míg Pérez egy jobb hátsó defekttel lett gazdagabb. A bakui összeérésüket követően a Force India még hősiesen kitartott a szabad versenyzés elve mellett, a belga eseménysorozat azonban úgy fest, más mederbe terelte a dolgokat, Otmar Szafnauer ugyanis véget vetett a nagy szabadságnak.

    „Csak annyit láttam, mint ti, de nekem úgy tűnt, hogy Sergio felkente Estebant a falra, majd pedig ő jött ki vesztesként a dologból” – nyilatkozta Szafnauer. „A jövőben ennek megismétlésére esélyük sem lesz. Eddig szabadon versenyezhettek, de ha ezt nem tudják a csapat érdekeit szem előtt tartva kivitelezni, akkor ezentúl nem versenyezhetnek. Ennek nem szabadna megtörténnie. Mindig a szabad versenyzés hívei voltunk, és ezt ők is pontosan tudták. Ám azt is megmondtuk, hogy ha ez még egyszer előfordul, hogyha egy Baku-féle incidens még egyszer megtörténik, onnantól mi irányítjuk a versenyt a pitwallról. Ha negyedikek maradunk [a konstruktőriben], akkor nem vesztünk vele semmit, de ma rengeteg pontot hagytunk a pályán.”

    A fizikai erőfitogtatást egy szóbeli perlekedés előzte meg, amikor Ocon felrótta csapatának, hogy pozícióelőnye ellenére Pérezt hívták ki először a boxba. A Force India ezt Pérez letöltendő ötmásodperces büntetésével indokolta, majd arra ösztökélték Ocont, hogy „tapadj rá, elvégre neked vannak frissebb gumijaid”. Az egész mizériából azonban a szurkolók jöhetnek ki a legrosszabbul, akik test-test elleni csatákat akarnak látni.

    „Ez természetes, ezért is hagytuk őket versenyezni” – szimpatizált a rajongókkal Szafnauer. „De amint elérkezik az a pont, ahol egymást és másokat veszélyeztetnek és összeütköznek, a kezünkbe kell vennünk az irányítást.”

    Az incidenst követően a pályán maradt törmelék miatt beküldték a safety cart, amelynek hála mindkét Force India-pilóta viszonylag kis időveszteséggel megúszta a dolgot. Ocon végül egy orrkúpcsere után a kilencedik helyen fejezte be a futamot, Pérezt azonban két körrel a verseny vége előtt véglegesen kihívták a boxba.

  • Pérez: Kissé korán jött nekem a McLaren

    Pérez: Kissé korán jött nekem a McLaren

    Sergio Pérez a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb versenyzője, aki a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb csapatában versenyzik, habár jelenleg úgy fest, hogy a Force India a konstruktőri negyedik helyével elérte a maximumot – vagy van még tovább is? Többek között erre a kérdésre is választ adott nekünk a mexikói, amikor lehetőségünk nyílt interjút készíteni vele, továbbá azt is kifejtette, miért volt neki kissé korai a 2013-as mclarenes ülés.

    Esteban [Ocon] egyértelműen kijelentette, hogy dobogóra szeretne idén állni. Szerinted ez elérhető cél a Force India számára? Ha igen, hol?

    Hát, Bakuban már elvesztettünk egyet – az hatalmas lehetőség volt… Nyers tempó tekintetében szerintem nehéz lesz dobogót szerezni, de bármi megtörténhet. Az eddig a csapatnál töltött minden évemben egyszer felállhattam a dobogóra; jelenleg a mostani a legjobb szezonunk, de dobogó nélkül! Remélhetőleg ez meg fog változni, de hogy hol, azt nem tudom. Nagyon messze vagyunk az első három csapattól, de az év végéig még sok minden megtörténhet.

    Utolérhető a Red Bull a konstruktőri bajnokságban?

    PerezŐszintén szólva nem tekintünk rájuk célpontként, jelenleg túl gyorsak hozzánk képest.

    A Force India egy régóta jelenlévő csapat nagyszerű munkaerővel, de a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest viszonylag kiscsapatnak számítotok. Folyamatosan hallani olyan híreket, hogy a versenynaptárat 25 fordulóig is kitolhatják. Milyen hatással lenne ez egy hozzátok hasonló méretekkel rendelkező csapatra?

    Ez minden csapat számára megoldható lenne, de hogy jó döntés-e… szerintem már így is túl sok versenyünk van egy évben – szezononkénti 21 verseny már eleve sok. Lehetetlen lenne… jó, ha nem is lehetetlen, de rendkívül megterhelő lenne a csapatok és a csapattagok számára, ha növelnék a naptárat.

    Vijay Mallya szerint több nemzetközi szponzorotok lehetne, ha a csapat nevet váltana. Ez segíthetne a Force Indiának (vagy Force Akárminek) abban, hogy még előrébb lépjen a mezőnyben?

    Igen, a Force Indiának sok indiai szponzora kellene, hogy legyen, ehhez képest egy sincs… ilyen szempontból egyetértek Vijay-vel, a Force India ugyanis mostanra a rajtrács egyik legfontosabb csapatává nőtte ki magát, így mindenképpen változtatni kellene a szituáción.

    Úgy fest, bebetonoztátok magatokat a konstruktőri bajnokság negyedik helyére. Elkezdtetek már 2018-ra koncentrálni?

    Nem, még nem. Tekintve, hogy a szabályok nem változnak túl sokat 2018-ra, minden, amit ebben az évben el tudsz végezni, nagy segítség lehet a jövőre nézve is, így továbbra sem állunk le a fejlesztésekkel.

    A jövő szempontjából szerinted jó helyen vagy a Force Indiánál?

    Nagyon hálás vagyok a Force Indiának, hatalmas lehetőséget biztosítottak nekem a karrierem előmozdítására; különösen az után, ami a McLarennél történt, itt lényegében újjáépíthettem a karrierem. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy ekkora utat tettünk meg a mezőny hátulja felől indulva, és még mindig nincs vége a fejlődésnek; a Force India mostanra a rajtrács egyik alappillérévé vált. Már a negyedik évemet taposom a csapatnál, és habár nem tudhatod előre, mi fog történni, a csapat tudja, hogy nagyon boldog vagyok itt.

    Utólag visszagondolva nem érzed úgy, hogy akkoriban még nem álltál készen a McLarenre?Perez

    Sebesség szempontjából készen voltam, már ha ezt az autó is megengedte. Amit előtte a Sauberrel csináltam [2012-ben], az korántsem volt magától értetődő: remek munkát végeztem, három dobogót szereztem, miegymás. De az én tapasztalatlanságom mellett egy olyan nehéz autót kezelni – mert az akkori McLaren nagyon kiszámíthatatlan volt és nehezen lehetett kezelni –, amikor ráadásul még új is vagy a csapatban, új autót és új munkamódszereket kell megtanulnod, majd ezek után még az autóban sem bízhatsz meg… nagyon megnehezítette az életem, amit a tapasztalat hiánya csak felerősített. Ha most visszamennék oda, azonos körülmények között sokkal sikeresebb lehetnék. Azóta rengeteget fejlődtem, és hála annak az egy McLarennél töltött évnek vagyok az a pilóta, aki ma itt ül. Boldog vagyok, és úgy hiszem, az életben minden okkal történik.

    Visszatérnél egyszer a McLarenhez?

    Vannak ott jó barátaim, és ha sikerülne előrelépniük és versenyképesség terén felvenni a versenyt az élmenőkkel, akkor miért is ne? Nincs velük semmi bajom; ebben a sportban csak azt szeretném elérni, hogy versenyzőként megmutathassam a bennem rejlő maximumot.