Címke: Force India

  • Tisztázták: Tilos szárítani a rajtrácsot

    Tisztázták: Tilos szárítani a rajtrácsot

    Az FIA felhívta a csapatok figyelmét arra, hogy a verseny megkezdése előtt a rajtkockák mesterséges szárítását tiltja a szabályzat. Erre a malajziai félreértés után került sor.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Maláj Nagydíjon a Force India szóvá tette, hogy egyes csapatok szárítják a rajtkockát, azonban nem történt semmilyen intézkedés az ügyben.

    Japánban azonban jelezték a csapatoknak, hogy ez tiltott. Erre azért is volt szükség, mert a tavalyi Japán Nagydíjon megengedte az FIA az aszfalt szárítását, így vélhetően ebből adódott a félreértés Sepangban is. Lehetnek egyedi esetek, mikor engedélyt adnak erre, de hangsúlyozták, hogy ilyenkor erről minden csapat értesítést kap.

    Ennek ellenére a Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer továbbra is sérelmezi, hogy a maláj esetért nem kaptak valamilyen szankciót akik vétettek.

    „Legközelebb talán egyenesen a versenybírák kezébe adjuk az ügyet, vagy ha szükséges, a fellebbviteli bíróságnak. Ha nincs büntetés, akkor nincs semmi visszatartó erő, hogy ne tegyék meg újra.”

  • Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Vijay Mallyát azzal vádolják, hogy pénzmosásban érintett F1-es csapata, a Force India kapcsán.

    Kedden az Egyesült Királyságban tartóztatták le az egykori indiai milliárdost, később 80 000 dollár (kb 21 millió forint) óvadék ellenében elengedték.

    November 20-án lesz jelenése a bíróságon, a Bloomberd pénzügyi hírügynökség értesülései szerint. A büntetőeljárásról szóló nyilatkozat szerint Mallya „mosott” pénzének egy része a Force India csapatnál landolt. Mallya nem tagadta a vádakat.

    „Sok állítás túlzás, a következő meghallgatáson hallani is fogják, minden bizonnyal. Bármit is mondok, azt a bíróságon mondom el, és nem ismétlem meg a sajtónak.” – mondta Mallya

  • Több csapat is megszegett egy szabályt a rajtrácson

    Több csapat is megszegett egy szabályt a rajtrácson

    A Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer elmondása szerint pár rivális csapat megszegte a szabályokat, mikor a rajt előtt maguk szárították rajtkockáikat, a Maláj Nagydíjon.

    A verseny előtt ugyanis esett Sepangban, és bár mire az F1-es mezőny felsorakozott a rajtrácsra, elállt az eső, az aszfalt még némileg vizes volt. Amely versenyző pedig épp vizes rajtkockában állt, annak a helyét a csapattagok elkezdték szárítani. Ez azonban ellenkezik a sportszabályzattal, mely kimondja, hogy a pálya aszfaltjának állapotán tilos mesterségesen változtatni, azt csak az autók, menet közben „száríthatják”.

    A Force India ezt jelentette is az FIA-nek, de nem szankcionálták.

    „A mezőny autóinak fele esetében elkezdték szárítani a pályát, ami tilos, így mi nem tettük.” – mondta Szafnauer az Autosportnak. „Mi betartottuk a szabályokat, pedig akik szárították a pályát, azoknak sokkal jobb volt a rajtjuk, mint nekünk a vizes oldalon. Azt hiszem a McLaren volt az egyik csapat, amely szárította a rajtkockát.”

    Arra a kérdésre, hogy jelentették-e ezt a versenyigazgatónak, Charlie Whitingnak, Szafnauer így felelt: „Már jeleztük nekik. Nem beszéltem Charlieval, de már FIA-s emberrel igen. Nem tudom, mit fognak csinálni. Mi a rajtrácson rámutattunk, hogy mi történik. Ez nem megengedett. Sok autó esetében megtették, és így jobban tudtak rajtolni.”

    A Japán Nagydíj hétvégéjén valószínűleg felmerül majd ez a téma a csapatok megbeszélésén, bár minden bizonnyal senki nem lesz már ezért büntetve, mivel a Maláj Nagydíj végeredménye már hivatalos és végleges.

  • Perez hálás az orvosoknak

    Perez hálás az orvosoknak

    Sergio Perez háláját fejezte ki orvosainak, miután betegen is a hatodik helyen fejezte be a Maláj Nagydíjat.

    A mexikói pilóta egész hétvégén vírusos betegséggel küzdött, azonban a kilencedik helyről egészen a hatodikig sikerült felküzdenie magát.

    „Valószínűleg karrierem legnehezebb versenye volt. Sokszor éreztem úgy, hogy fel kell adnom.” – fogalmazott Perez. „Csodálatos eredményt sikerült elérnem, és szeretném megköszönni az orvosoknak, hogy segítettek abban, hogy rajthoz állhassak.”

    „A jó rajt kulcsfontosságú volt, ezután pedig már minden rendben volt. Kihasználtuk a lehetőségeinket és jól kezeltük a gumikat is. Nagyon fontos pontokat szereztünk, és örülök, hogy egy ilyen hétvége után így sikerült teljesítenem. Remélem, hogy Japánban már teljesen egészségesen térek vissza.”

  • Az árfolyamingadozások miatt járt rosszul tavaly a Force India

    Az árfolyamingadozások miatt járt rosszul tavaly a Force India

    A 2016-os naptári évben a Force India bevételei növekedtek 2015-höz képest, azonban nem lehetnek elégedettek, mert ezzel együtt is nőtt a veszteségük is.

    2015-ben 64,2 millió font bevételt könyvelhettek el, 2016-ban ez 77,1 millió fontra nőtt. Veszteségük növekedésének oka azonban legfőképpen a deviza ingadozásoknak köszönhető.

    A Force India vesztesége 6,8 millió fontról 11,6 millió fontra nőtt 2016-ban, amit az euró és a dollár árfolyamingadozásainak is nagyban köszönhető.

    A várakozások szerint a 2017-es szezont anyagilag is sikeresebben tudja majd zárni a csapat, köszönhetően a pénzdíjak növekedésének.

  • Auernek változatlanok az esélyei

    Auernek változatlanok az esélyei

    Az, hogy a Force India jövőre is marad jelenlegi pilótapárosánál, nem jelenti azt, hogy Lucas Auernek nincs feljebb a DTM-nél.

    Korábban az osztrák – akinek nagybátyja Gerhard Berger, korábbi F1-es pilóta – szponzorának, a BWT-nek köszönhetően tesztelhette a Force India F1-es autóját.

    Nemrég azonban bejelentették, hogy Sergio Perez és Esteban Ocon is marad az istállónál 2018-ban, habár a mexikói pilótát több csapattal is szóba hozták a következő szezonra.

    Arra a kérdésre, hogy ez a bejelentés milyen hatással van saját terveire, Auer a Servus TV-nek nyilatkozva mondta: „Nem sokat változtat. A teszt nagyon sokat jelentett, és még mindig kapcsolatban állunk, emellett jelenleg a DTM-re fókuszálok.”

    Auer nagybátyja, Berger is így gondolja.

    „Lukinak még mindig ugyanolyanok az esélyei. A Force India továbbra is szemmel tartja. A tesztre a segítségem nélkül hívták, semmi közöm nem volt hozzá. Magának köszönheti.” – fogalmazott a korábbi Ferrari és McLaren versenyző.

    „Nagyon jó esélye van, hogy megnyerje a DTM bajnokságát. Ezzel a teszttel pedig az is egyértelmű, hogy reális esélye van bekerülni a Forma-1-be is.”

  • Hivatalos: Sergio Perez marad a Force Indiánál 2018-ban!

    Hivatalos: Sergio Perez marad a Force Indiánál 2018-ban!

    A Sahara Force India pár perce bejelentette, hogy Sergio Perez 2018-ban is a csapat versenyzője lesz, így nem változik versenyzőpárosuk: Sergio Perez és Esteban Ocon.

    „Sergio fontos szerepet játszott sikereinkben az elmúlt években.” – mondta Vijay Mallya csapatfőnök és ügyvezető igazgató. „Mióta 2014-ben csatlakozott hozzánk, érettebb lett és a mezőny egyik leggyorsabb és legkövetkezetesebb versenyzőjévé vált. Az eredményei magukért beszélnek, ő a legsikeresebb Force India versenyző, négy dobogós helyezéssel. Az, hogy Esteban mellett Sergio is velünk marad, stabilitást ad nekünk a következő szezonra nézve, és ők az egyik legizgalmasabb versenyzőpáros a Forma-1-ben. ”

    „Az volt az elsődleges célom, hogy maradjak a Sahara Force Indiával.” – mondta Perez. „Ez egy olyan csapat, mely lehetőséget nyújt számomra ahhoz, hogy megmutassam a tehetségemet versenyzőként és nagyon boldog vagyok itt. Büszke vagyok mindenre, amit együtt értünk el, és szerintem még sok jó eredményünk lesz. A csapat csodálatos munkát végez idén az autó fejlesztésével, hogy megőrizzük a helyünket, mint a Forma-1 negyedik legjobb csapata. Összességében egyszerű döntés volt, hogy együtt folytatjuk ezt az utazást.”

  • Jövőre jöhet a Force Racing

    Jövőre jöhet a Force Racing

    A Force India 2018-tól már új névvel futhat.

    Korábban már Vijay Mallya is elmondta, annak érdekében, hogy csapatának nemzetközibb neve legyen, le szeretnék cserélni az India szót. Eddig a Force One név tűnt a befutónak, ennek viszont a Liberty Media állhat az útjába.

    Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint a Force One nevet F1-nek lehetne rövidíteni, amely így azonos lenne a sport nevével.

    „A név még mindig nem hivatalos, de a Force Racing jó eséllyel indul.” – fogalmazott Otmar Szafnauer, a csapat sportigazgatója. „A jövő héten mélyebben beleássuk magunkat a dolgokba.”

  • A Williams még nem döntött Massa jövőjével kapcsolatban

    A Williams még nem döntött Massa jövőjével kapcsolatban

    A brit csapat inkább azzal törődik, hogy javítson a 2017-es teljesítményén, mint hogy Felipe Massával megkezdje a tárgyalásokat a szerződésével kapcsolatban. A 36 éves brazil pilóta egyszer már eldöntötte, hogy visszavonul a Forma-1-es szerepléstől, de aztán mivel Valtteri Bottas elhagyta a csapatot a Mercedes kedvéért, hirtelen visszatért, és újra kedvet kapott az új versenyautókhoz, olyannyira, hogy maradna még 2018-ban is.

    Claire Williams ugyanakkor nem akar kapkodni, és az összes erőforrásukkal arra koncentrálnak, hogy az idei éve sikeresebb legyen a groveiaknak:
    „Felipe remek munkát végzett, egy extra bónusz nekünk idén. Nagyon rendes tőle az, hogy visszatért, és jól teljesít. Az elmúlt pár verseny ugyan nem sikerült neki oly jól, ráadásul a Hungaroringen egészségügyi problémái is voltak, de túl vagyunk rajta. Azt várjuk el most tőle, hogy újra hozza a pontokat az év hátralévő részében is, aztán majd meglátjuk.”

    A Williams 58 pontos hátrányban van a Force Indiához képest a konstruktőrök bajnokságában, amit szinte lehetetlen ledolgozniuk, így inkább hátrafele kell tekinteniük.
    „Azt hiszem, elég nyilvánvaló az, hogy a csapat inkább a konstruktőrök bajnokságára fókuszál, mert meg kell tartanunk az ötödik helyünket. Nem hiszem azt, hogy fel tudnánk zárkózni a Force Indiára, ráadásul több csapat is közel van hozzánk akik beelőznének, és átvennék tőlünk ezt a helyezést, amit nem engedhetünk meg magunknak. A célunk tehát a teljesítményünk javítása a pályán, ez sokkal fontosabb, mint a versenyzői felállásunkról beszélgetni. Még mindig hátra van nyolc verseny, és bőven van még időnk arról gondolkodni, hogy mi lesz jövőre.”

  • Vettel már csak nevet a „Webberes időkön”

    Vettel már csak nevet a „Webberes időkön”

    Sebastian Vettel bízik benne, hogy a Force India pilótái is rendezik viszonyukat.

    Perez és Ocon az elmúlt időszakban szinte mindig összetűzésbe keveredett a pályán, az ilyesfajta csapattársi viszonyról pedig ki más, mint Sebastian Vettel és Mark Webber tudna mesélni.

    Ők 2009 és 2013 között voltak csapattársak a Red Bullnál, az akkori kapcsolatuk pedig korántsem mondható a legjobbnak, ekkor történt például a híres Multi 21-ként emlegetett incidens is – egészen pontosan a 2013-as Maláj Nagydíjon.

    Vettel úgy nyilatkozott, a kommunikáció egykori csapattársával volt az, amely segítségével továbbra is tudtak együtt dolgozni, és ma már csak nevetnek a történteken.

    „A legfontosabb, hogy beszélj a másikkal.” – fogalmazott a német világbajnok. „Nem hiszem, hogy bármelyik versenyzőnek ártó szándéka lenne a csapattársával szemben, a legnagyobb csata viszont kétségkívül ellene folyik. Ugyanazt az autót vezetitek, így ugyanazért a pozícióért küzdötök. Természetesen mindenki a legjobb akar lenni, amihez elsősorban a csapattársát kell leküzdenie.”

    „Most Markkal nagyon jó a kapcsolatom, sokat beszélgettünk a korábban történt dolgokról is. Most már jókat nevetünk rajta. Mindkettőnknek megvan a maga nézőpontja, mely sokszor eltér. Azonban az idő előrehaladtával ezek a dolgok és vélemények is megváltoznak.”