Címke: Force India

  • Ocon van olyan jó, mint Verstappen?!

    Ocon van olyan jó, mint Verstappen?!

    A Force India vezérigazgatója szerint igen. Majd hozzátette, hogy a francia még nagy fejlődés előtt áll.

    Ocon teljesítette első teljes Forma-1-es szezonját, nem is akármilyen eredménnyel. A húsz futamból tizennyolcszor pontot szerzett, 87 pontot gyűjtött, ami csak 13-mal kevesebb, mint a rutinos csapattársáé.

    A 21 éves pilóta a 2016-os Belga Nagydíjon debütált a Manor színeiben, azóta pedig sok szakértő egy szinten emlegeti Max Verstappennel.

    „Nehéz összehasonlítani őket, mert két eltérő képességű autót vezetnek.” – mondta Otmar Szafnauer a Sky Sportsnak.

    „Verstappen busás szerződést írt alá a Red Bullal, de mi valószínűleg század annyiért kaptuk meg Ocont. Szerintem Esteban mindenben ugyanolyan jó, mint Verstappen. Már a legelső alkalomkor tudtuk, hogy ő igazán különleges. Kiválóan megérti az autót. Jól is tud bánni vele, képes hamar elérni a határt, valamint szavakba is tudja önteni, hogy mit érez az autóban ülve.”

    „Azt is tudja, hogy mit szeretne még kihozni az autóból, ami a korához képest nagy érettségről tesz tanúbizonyságot.” – tette hozzá.

    Szafnauert is lenyűgözte Ocon egyenletes fejlődése.

    „Szerintem a legnagyobb eredménye az volt, hogy folyamatosan tudott fejlődni. Ha megnézzük azt, hogy hol volt 2017 elején és hol van most, akkor látjuk, hogy sok területen fejlődött. Ezért tudott kettő kivételével minden versenyen pontot szerezni és ezért volt képes megszorongatni Checot [Pérezt – a szerk.]. A szombati időmérő edzéseken nem tudtuk megtippelni, hogy melyikük fog előrébb végezni.”

    Ocon a Mercedes támogatását élvezi és gyakorlatilag kölcsönben szerepel az indiai istállónál. Szafnauer biztos benne, hogy egyszer az ezüst nyilak versenyzője lesz, de addig is igyekeznek kihasználni a fejlődését, amíg náluk van.

    „Néha a kölcsönzés jobb, mint a vásárlás. Nyilván bármikor joguk van visszahívni őt, és ez egyszer meg is fog történni, de most még a mi versenyzőnk. Meglátjuk majd mit hoz a jövő, egy biztos, fog ő még fejlődni.”

  • A szponzorok a Force India névváltását sürgetik

    A szponzorok a Force India névváltását sürgetik

    A szponzorok már komoly nyomást gyakorolnak a Force India csapatra, hogy ideje lenne véghezvinni a tervezett névváltoztatást.

    Már hónapokkal ezelőtt eldöntötte a csapat vezetése, hogy olyan névre váltanak, mely nemzetközibb, így a szponzorok számára is kedvezőbb.

    Az első, elég határozott elképzelés a „Force One” volt, ezt azonban később elvetették, mivel az túlzottan hasonlít széria nevére, az Forma-1-re, főleg ha rövidítik: F1. További érv volt, hogy számos már cég is van az Egyesült Királyságban, melynek ez a neve, vagy legalábbis szerepel a nevében ez a szóösszetétel.

    A Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer elismeri, hogy a leendő szponzorok most már tűkön ülve várják, hogy az „India” szó eltűnjön a csapat nevéből.

    „Igen, pár potenciális szponzor jelezte, hogy ha nem váltunk (nevet), akkor nincs megállapodás.” – mondta Szafnauer a The Citizennek. „Úgy hiszem, úgy vannak vele, hogy ha szponzorálnak egy csapatot, akkor az a csapat ne kötődjön túlzottan egy adott országhoz.”

    Szafnauer szerint még az sem kizárt, hogy nem csak az „India” szó tűnik majd el a csapat nevéből, hanem a „Force” is.

    A hivatalos névváltoztatáshoz azonban az F1 Bizottság és a többi csapat jóváhagyása is szükséges.

  • Problémák lehetnek Szirotkin támogatójával, az SMP bankkal

    Problémák lehetnek Szirotkin támogatójával, az SMP bankkal

    Az orosz bank kötvényeinek a kibocsátását beszüntették, pedig az SMP lenne Szergej Szirotkin legnagyobb támogatója, a Williams üléséért folytatott harcban. Az orosz központi bank állította meg az SMP-t, sőt a
    kiegészítő finanszírozási lehetőségektől is elvágták őket.

    Szergej Szirotkin az orosz SMP Racing program tagja, akik a fiatal orosz tehetségeket támogatják. Az egészet az SMP bank pénzeli, a vezetőik pedig a Rotenberg testvérek, akik igen közel állnak Vlagyimir Putyinhoz, így elviekben minden adott lenne a sikerhez.

    Az, hogy megszüntették a kötvénykibocsátásukat, köszönhető az elmúlt évek gyenge pénzügyi eredményeinek, illetve a nyugati szankcióknak, amit bármikor tovább folytathatnak, és ilyen formán akadályozza az SMP bank terjeszkedését, valamint bonyolítja Szirotkin és a Williams helyzetét is.

    Azért, hogy az oroszt alkalmazzák, az SMP elkötelezte magát, hogy 20 millió dollárt utalnak a briteknek. Egyelőre azonban az orosz pénz nem érkezett meg. Ez volt a fő oka annak, hogy nem jelentették be a 2018-as versenyzői felállásukat már tavaly decemberben a Williamsnél. A jelenlegi információk szerint ez a bejelentés január 16-án történhet meg. Korábban adódtak már problémák Szirotkin esetében a Renaultnál, Saubernél és a Force Indiánál is, lehet, hogy a britek ezért is erőltettek türelmet magukra.

    Az SMP banknál ugyanakkor jelenleg komoly problémák tornyosultak fel. A hivatalos iratok szerint a 2017 -es első kilenc hónap alapján számolt profitjuk csak 32 millió eurónyi volt. Ez elég kevés ahhoz képest, hogy lenne egy 20 millió dolláros elkötelezettségük a Williams felé. Ehhez jön még hozzá az orosz központi bank döntése, a kibocsátott kötvényekkel kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben nem kapnak további finanszírozást. És a nyugati országok szankcióinak a szelleme is tovább lebeg az SMP bank feje felett.

    Az Amerikai Egyesült Államok ki szeretné zárni az orosz bankokat a nemzetközi SWIFT fizetési rendszerből, ami pedig a globális pénzforgalom egyik alapja. A legnagyobb orosz bank, a Sberbank feje el is mondta a Financial Timesnak, hogy egy ilyen szigorú korlátozás felér egy gazdasági atombombával. A döntés februárban várható, miután a Kongresszus elé kerül a jelentés az orosz oligarchák tevékenységéről, illetve azon cégekéről, akik Putyinhoz köthetőek.

    Különösen pikáns ez a hercehurca úgy, hogy a Forma-1 új tulajdonosai amerikaiak, és a Liberty Mediára sem vetne jó fényt az, hogy az egyik csapatot olyan bank támogatja, amely feketelistára kerülhet.

  • Nicholas Latifi lett a Force India teszt- és tartalékpilótája

    Nicholas Latifi lett a Force India teszt- és tartalékpilótája

    Az indiai istálló hivatalos honlapján jelentette be az új teszt- és tartalékpilótájának a személyét, aki nem más, mint az idei Forma-2-es bajnokság ötödik helyezettje Nicholas Latifi.

    A 22 éves kanadai pilóta egy futamot nyert meg és kilencszer állt dobogóra az elmúlt esztendőben. A Force Indiával a fiatal pilóták tesztjén valamint számos pénteki szabadedzésen fog pályára gurulni.

    „Nagyon izgatott vagyok emiatt a lehetőség miatt. A Sahara Force India konstans fejlődést mutatott az elmúlt években, és büszke vagyok, hogy ezen sikertörténet részese lehetek.” – mondta Latifi.

    A csapat tulajdonosa Vijay Mallya így kommentálta a bejelentést.

    „Nicholas egy erős F2-es szezon után csatlakozott hozzánk, és komoly erősítése a fejlesztési részlegünknek. A szimulátorban fog dolgozni, emellett pedig néhány szabadedzésen lehetőséget is fog kapni. Nagy tapasztalatunk van a fiatal pilóták beépítésében. Nicholas sokat fog nálunk tanulni, ami alatt beilleszkedik a csapathoz, és felkészül egy esetleges Forma-1-es bemutatkozásra is.”

  • Ocon: A Mercedesnél elégedettek az első teljes évemmel

    Ocon: A Mercedesnél elégedettek az első teljes évemmel

    Esteban Ocon elmondta, hogy a Mercedes elégedett a 2017-ben mutatott teljesítményével, ami egyébként az első teljes szezonja volt a száguldó cirkuszban.

    A fiatal francia elég erős és kiegyensúlyozott idényt zárt a Force Indiával, a pontversenyben a nyolcadik helyen végzett, egy hellyel és mindössze 13 ponttal elmaradva rutinosabb csapattársától. A 20 futamból, 19-szer meglátta a kockás zászlót, és ezek közül egy kivételével mindig pontot is szerzett. Teljesítményét az F1-es csapatfőnökök is elismerték, ugyanis az istállók vezetői által felállított listában az ötödik helyen végzett.

    „A Force Indiánál nagyon elégedettek a munkámmal, akárcsak a Mercedesnél.” – kezdte Ocon. „Tehát ha mindenki boldog, akkor nekem azt a megkezdett utat kell folytatnom és mindig a legjobbamat kell adnom.”

    A Mercedes juniorja azt is elmondta, hogy rendszeresen beszél Toto Wolffal, aki a Force India vezetésével is sokat beszélget, elsősorban a francia fejlődéséről.

    „A legtöbbet telefonon beszélünk, de néha a pályákon is kerítünk erre sort. Általában 35-40 perces gyors mítinget tartunk, ahol mindig elmondja, hogy mik a hibáim és hogyan tudok jobbá válni. Hasonlóan cselekszik a Force India vezetőivel is, így teljesen képben van a fejlődésemmel kapcsolatban.”

    „Nagyon közel állnak hozzám, nekik szeretnék bizonyítani. Tagja vagyok az utánpótlás programjuknak, gyakorlatilag ők az én fő támogatóim. Folyamatos érdeklődéssel vannak a munkám iránt, ami szerintem egy nagyon jó dolog.” – tette hozzá Ocon.

    A francia azonban kihangsúlyozta, hogy egyelőre még nem tekint előre, még nem gondol arra, hogy egyszer majd  a Mercedes pilótája lehet.

    „Jelenleg csak arra koncentrálok, hogy minél jobb eredményeket érjek el a Force Indiával. Ha a Force India és a Mercedes is elégedett velem, akkor a jövőben nagyon jó lehetőséget kaphatok. Ha keményen dolgozok, meg fogják adni nekem az esélyt. Koncentrálnom kell a pályán törtétekre meg a mérnökökkel való közös munkára is. Teljesen bizakodó vagyok, hiszen a Mercedeses menedzsmentem mindig jó döntéseket hoz meg az érdekemben.”

  • Ocon nem érez extra nyomást a jövőjét illetően

    Ocon nem érez extra nyomást a jövőjét illetően

    A félújonc franciai versenyző nagyszerű teljesítményt nyújtott első teljes Forma-1-es évében.

    Csapattársa, Sergio Perez úgy véli, a következő évben nagyobb lesz a nyomás ifjú csapattársán – mondván, hogy képes-e fenttartani a teljesítményét.

    “Perez szeret ilyeneket nyilatkozni a médiában” – mondta Ocon a francia Auto Hebdonak.

    “Ez a játék része” – tette hozzá.

    “Folytatni fogom a munkát, nem érzek nagyobb nyomást.”

    Perez és Ocon rivalizálása nem egy alkalommal fajult autótörésig az idei évben, amit sem a Force India, sem az Ocon karrierjét egyengető Mercedes vezetőinek nem nyerte el tetszését.

    “Sokat beszéltem a dologról Totóval. Természetesen ehhez hasonló incidensek nem történhetnek a jövőben.”

    “Sergio és én is beláttuk, hogy átléptük a határokat. Megszerezhető pontokat hullajtottunk, de a teljesítményt illetően ez a volt a csapat eddigi legjobb éve, amiben a rivalizálásunknak is szerepe van.”

    “Tudom, hogy többet várnak tőlem, hiszen már nem vagyok újonc” – felelte, amikor a csapat vele szembeni elvárásairól kérdezték.

    “A Forma-1-be megérkezve már nem érzek stresszt, élvezetet jelent a legmagasabb szinten versenyezni.”

    A 21 éves francia legnagyobb célja természetesen az, hogy a domináns Mercedes versenyzője legyen.

    “Végső soron nem én hozom meg a döntést, de teljesen megbízom a Mercedes karrieremet érintő döntéseiben.”

    “Amióta csatlakoztam a programhoz, mindig a megfelelő döntéseket hozták számomra, ám jelenleg cask a Force Indiára koncentrálok.”

  • Mutatjuk TheSigner Force India F1 Team concept-jét!

    Mutatjuk TheSigner Force India F1 Team concept-jét!

    A múlthéten bemutatott Alfa Romeo Sauber és Maserati Haas grafikákat követően, TheSigner egy újabb koncepciót hozott el nekünk, mégpedig a Force India F1 Team 2018-as autójának elgondolását.

    Ha kíváncsiak vagytok TheSigner további munkáira, csekkoljátok Instagram oldalát!

     

    Force India F1 Team concept

    Force India

    Force India

    Force India

     

  • Kevesebb nevezési díjat fizet a Mercedes 2018-ra, a Ferrari többet

    Kevesebb nevezési díjat fizet a Mercedes 2018-ra, a Ferrari többet

    A világbajnok Mercedes csapat 4,6 millió dollár nevezési díjat fizetett a 2018-as nevezésért, ami több, mint fél millió dollárral kevesebb, mint a korábbi évben volt, számolt be róla a GPUpdate.net

    A 2013-ban bevezetett nevezési díj rendszere szerint minden csapat esetében úgy kerül kiszámítása a nevezési díj, hogy 516 128 dollárt tekintik az alapnak, és a csapat sikerességét, vagy épp sikertelenségét figyelembe véve növekszik ez az összeg a pontok függvényében.

    A konstruktőri bajnokság győztesének minden megszerzett pont után további 6194 dollárt kell fizetnie, a többi csapatnak 5161 dollárt kell fizetniük a megszerzett pontok után.

    A Mercedes 668 pontja így összesen 4 653 720 (516 128 + 668 x 6194) dollár nevezési díjat eredményezett. Ez pedig kevesebb, mint amennyit az elmúlt években fizettek, mivel akkor több, mint 700 pontot gyűjtött a csapat.

    A Ferrari esetében az idei jobb szereplés több pontot és magasabb nevezési díjat is eredményez, mint a korábbi években.

    A Force India, a Renault, a Haas és a Sauber nevezési díja nőtt, míg a Williams, Toro Rosso és a McLaren díjai csökkentek a 2017-es szezon után.

    A 10 csapat összesen 16 276 544 dollár nevezési díjat fizet a 2018-as szezonra.

    2018-as nevezési díj
    2017-es nevezési díj
    Mercedes 4 653 720 5 254 538
    Ferrari 3 210 170 2 570 206
    Red Bull 2 415 376 2 931 476
    Force India 1 481 235 1 408 981
    Williams 944 491 1 228 346
    Renault 810 305 577 416
    Toro Rosso 789 661 841 271
    Haas 758 695 665 797
    McLaren 670 958 905 324
    Sauber 541 933 526 450
    Összesen 16 276 544 16 889 805
  • Csak jövőre fogjuk megtudni a Force India új nevét

    Csak jövőre fogjuk megtudni a Force India új nevét

    A Force India régóta gondolkozik az új nevén, ám az egyéb hátráltató körülmények miatt nagy valószínűséggel csak a következő évben tudjuk meg az új csapatnevet.

    A silverstone-i istálló mindenképpen szeretné elhagyni a nevéből az „India” szót, hogy vonzóbbá váljanak a szponzorok számára, mert már nem csak egy országra szeretnének támaszkodni. Vijay Mallya annak idején ugyanis szerette volna csak indiai támogatókkal versenyeztetni a csapatot, így került bele az országnév a csapatnévbe is, de mára már nincs jelentős „hazai” támogatójuk.

    Az eredeti elképzelés az volt, hogy Force One-ra keresztelik át az istállót, ez viszont nem nyerte el a Forma-1 vezetésének a tetszését, mert a név és a lehetséges rövidítés könnyen összekeverhető lenne a bajnokság nevével.

    A csapatvezető Otmar Szafnauer elmondta, hogy már erősen gondolkoznak egy másik néven, de még nincsen végleges döntés ez ügyben. Már az sem teljesen biztos, hogy a „Force” szó is marad a csapatnévben. Ugyanis a domain névfoglalásokkal is problémáik akadtak a csapatnak. A Force India már bejegyeztette a Force cégnevet, azonban sokan lefoglaltak ehhez hasonló domain neveket, azért, hogy jó pénzért eladják azoknak akiknek majd szükségük lesz erre. Az elmúlt hetekben különösen sok „Force” nevű domaint foglaltak be.

    „Az sem kizárt, hogy elhagyjuk a „Force” szót. Szerintem teljesen más úton kell tovább mennünk. Mihelyst megjelent a tervünk a médiában egyből befoglaltak egy csomó domain nevet, ami megnehezíti a dolgunkat. Így idén már nem várható, hogy meghozzuk a végleges döntést.” – mondta Robert Fernley.

  • Vijay Mallya fél, hogy a börtönben fog meghalni

    Vijay Mallya fél, hogy a börtönben fog meghalni

    Vijay Mallya elmondása szerint attól fél, hogy ha bekerül egy indiai börtönben, ott meg fogják őt gyilkolni.

    Az indiai kormány azt akarja, hogy Nagy-Britannia adja ki nekik a Force India korrupcióval vádolt tulajdonosát, Vijay Mallyát. A Times of India című lap szerint a csapattulajdonos azzal érvel a londoni bíróságon, hogy attól fél, megölnék ott, és felhozta példának egy női rab júniusi esetét.

    Maylla jogi képviselői szerint az is komoly érv a kiadatás ellen, hogy az indiai börtönökben gyakoriak a kínzások is.

    „Az Egyesült Királyág bírósága figyelembe veszi, hogy az indiai kormány garantálja, hogy biztonságos börtönkörülményeket biztosítanak Vijay Mallyának, az Arthur Road börtönben, Mumbaiban.” – közölte egy tisztviselő.