Címke: Force India

  • Perez megúszta a rajtbüntetést

    Perez megúszta a rajtbüntetést

    A Force India 5000 eurós büntetést kapott a pénteki szabadedzésen úgy engedte ki Sergio Perezt a boxból, hogy nem volt megfelelően rögzítve az egyik kerék az autóján.

    A rajtbüntetést azért úszta meg a mexikói versenyző, mert a versenybírák úgy ítélték, hogy nem látszott egyértelműen, hogy nem jól lett rögzítve a kerék. Ezen kívül pedig Perez is megfelelően kezelte a problémát.

    „A versenyző biztonságos körülmények között állította meg az autót, a lehető leggyorsabban, amint nyilvánvalóvá vált (a probléma).” – áll a hivatalos közleménybe.

    „Mindemellett azonban a csapat felelőssége, hogy minden megtegyen annak érdekében, hogy a kerék teljesen fel legyen szerelve, így a versenybírák 5000 eurós bírságot szabnak ki a csapatra.”

  • Perez: Néha nem igazságos a Forma-1

    Perez: Néha nem igazságos a Forma-1

    Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője elmondta, hogy a Forma-1 nem mindig fair, hiszen hiába nyújt tökéletes teljesítményt, nehéz futamokat nyerni egy jelentősen gyengébb teljesítményre képes autóval.

    „A Forma-1-ben nagyon igazságtalan, hogy az eredmények sokkal kevésbé függnek az atlétától, mint más sportok esetében” – mondta a spanyol Marcának.

    „A teniszben például minden tőled függ. Hiába a világ legjobb versenyzője valaki, ha nincs alatta a legjobb autó, nem fog nyerni. Azonban nem vagyok frusztrált emiatt, mert tudom, hogy mennyire szerencsés vagyok a lehetőségeim és a nagyszerű karrierem miatt.”

    „Habár egyszer sem volt alattam versenyképes autó a Forma-1-ben töltött nyolc évemben, továbbra is tudom, hogy mire vagyok képes. Minden azon múlik, hogy milyen autóm lesz az elkövetkezendő években” – tette hozzá.

  • Főnöke nem érti, hogy a topcsapatok miért veszik semmibe Perezt

    Főnöke nem érti, hogy a topcsapatok miért veszik semmibe Perezt

    A Force India dicsérettel illette Sergio Perezt, aki karrierje során nyolcadik F1-es dobogós helyezését gyűjtötte be Bakuban.

    Ugyan Perez korábban volt a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja, illetve 2013-ban a McLaren versenyzője volt, jelenlegi csapata, a Force India nem érti, hogy a topcsapatok miért „néznek keresztül” a mexikói versenyzőn.

    „Sok szempontból együtt érzek Sergióval, mert szerintem talán ő a legalulértékeltebb F1-es versenyző itt.” – mondta a Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley a Sky F1-nek. „Versenyzőként ő csodálatos, nem mintha szeretnénk elveszíteni őt, de szerintem kriminális, hogy mennyire átnéznek rajta.”

    „Én még mindig úgy érzem, hogy sokkal többet tudok tenni a sportban.” – mondta Perez. „Azt is érzem, hogy el fog jönni majd az én időm, mert nagyon keményen dolgozom, tényleg erőfeszítést teszek bele, hogy lehetőséghez jussak és érzem, hogy megérdemlek egy olyan autót, amivel mindent megmutathatok, ami bennem van. De nem volt lehetőség, vagy üresedés a topcsapatoknál. Ha akarsz valamit a Forma-1-ben, akkor tényleg ezen csapatok egyikénél kell lenned.”

  • A Mercedes is létrehozná a saját B csapatát

    A Mercedes is létrehozná a saját B csapatát

    A Mercedes kész egy Ferrari-Hass szintű együttmáködsre valamelyik partner csapatával, legalábbis Toto Wolff elmondása szerint.

    Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll az elmúlt napoban már tárgyalt a németekkel, annak érdekében, hogy szorosabb legyen a kapcsolat a Williams és a Mercedes között.

    A Williams egyébként nem szívesen lépne erre az útra, de Toto Wolff most egyértelművé tette, hogy a jövőben ez lehetséges lehet.

    „Látjuk, hogy a Ferrari és a Haas közötti szoros kapcsolat nagyon előnyös mindkét fél számára. A sok közös munka miatt mindkét csapat sokat profitál ebből.”

    „A pertneri kapcsolat nagyon gyümölcsöző, így a mi gondolkodásmódunkat is ebbe az irányba tereli, legyen szó a Williamsról vagy a Force Indiáról. Most azonban egy kemény bajnoki küzdelemben vagyunk, így most ez élvez prioritást nálunk.” – mondta az osztrák csapatfőnök a Globonak.

    Wolff szerint ha jövőre el is kezdenék ezt projektet, akkor is sok időre van szükség, hogy látszódjon az eredménye.

    „Megvannak a képességeink ahhoz, hogy akár már 2019-től elkezdjük. A probléma a részletekben rejlik. Úgy kell ezt jól csinálni, hogy közben máshol ne okozzon problémát. Emiatt ez egy hosszútávú projekt, nem pedig olyan, ami azonnal érezteti a hatását.” – tette hozzá.

  • Norris tesztelheti a McLarent Barcelonában

    Norris tesztelheti a McLarent Barcelonában

    A Spanyol Nagydíjat követő kétnapos teszten Lando Norris kapta meg a lehetőséget, hogy az MCL33-t vezesse.

    Norris a Twitteren keresztül jelentette be, hogy a május 15-16-i barcelonai teszt mindkét napján vezetni fogja a McLarent. A csapat programja két részből fog állni: egyfelől a Pirellinek fognak segédkezni, és mivel ez az időpont a gumigyártó fejlesztési ütemtervének egyik állomását képezi és nem számít bele a hivatalos F1-es tesztbe, a McLaren a másik autóját is kiküldheti a pályára. A keddi nap Pirelli-felelőse Norris lesz, a „normális” csapattesztet pedig Stoffel Vandoorne hajtja majd végre, majd szerdán Norris átveszi Vandoorne-tól a stafétát, míg a Pirelli-tesztet Oliver Turvey fejezi be.

    Az elmúlt napokban több másik csapat is bejelentette tesztfelállását. A McLarenhez hasonlóan a Force Indiánál sem lazsálnak majd, három versenyző is lehetőséget kap a rózsaszín párducban: kedden Nicholas Latifi, szerdán pedig Nyikita Mazepin ülhet a VJM11 volánja mögé, míg George Russell a második autóval szintén a Pirellinek fog tesztelni.

  • Perez: Nem véletlen, hogy Hülkenbergnél is jobb voltam

    Perez: Nem véletlen, hogy Hülkenbergnél is jobb voltam

    Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője 2016-ban és 2017-ben is hetedikként zárta a Forma-1-es világbajnokságot, a három élmenő csapat versenyzői után tehát ő volt a legtöbb pontot szerző versenyző.

    A 28 éves mexikói elmondása szerint nem kis munka van az utóbbi időben mutatott erős teljesítménye mögött.

    „Ahhoz, hogy hetedikként végezz a Forma-1-ben, nagyon magas szinten kell dolgoznod, a világ legjobb mérnökeivel és a legjobb technológiával” – mondta Perez.

    „A befektetett munkát és a sebességet tekintve a hetedik hely lehet olyan jó, mint egy világbajnoki győzelem. Ha úgy érkezem egy versenyre, hogy az autóm önerőből a 14. hely elérésére képes és én 12.-ként végzem, az nagy érdem. Számomra ez számít igazán.”

    „Továbbra is az a célom, hogy egy nap a legjobb helyezésekért harcoljak. Hiszem, hogy vagyok annyira jó, mint bárki más, de a Forma-1-ben sok minden a csapattól és az autótól függ. Remélem, hogy hamarosan lehetőségem lesz a bennem rejlő teljes potenciál felfedésére.”

    A 2019-es évet illetően továbbra is sok nyitott kérdés van a csapatok  versenyzőpárosaival kapcsolatban, ám Perez neve egyelőre nem merült fel esélyesként egyik top istállónál sem.

    „Nem tudom, hogy mi az oka ennek. Úgy gondolom, hogy jó munkát végeztem az elmúlt években. A legutóbbi két szezont az élmezőnyben, hetedikként fejeztem be” – reflektálta Checo.

    „Nem a véletlen műve, hogy olyan jó versenyzőket is megvertem mint Nico Hülkenberg” – tette hozzá a mexikói.

  • Pérez és Hartley nem értenek egyet bahreini büntetésükkel

    Pérez és Hartley nem értenek egyet bahreini büntetésükkel

    Brendon Hartley és Sergio Pérez lényegében egymást vádolja a Bahreini Nagydíj felvezető körén történt incidens miatt.

    Pérez egy hellyel Hartley mögé kvalifikálta magát a közel-keleti versenyen, a felvezető kör elején azonban megelőzte a Toro Rossót. Ez viszonylag gyakran megesik és addig nincs is probléma, amíg a megelőzött autó még az első safety car-vonal előtt vissza nem veszi eredeti pozícióját (releváns példáért lásd Danyiil Kvjat esetét a tavalyi Kanadai Nagydíjon). Hartley viszont ezt nem tette meg, a versenybírák pedig a futamot követően őt és Pérezt is harmincmásodperces büntetéssel sújtották.

    „A felvezető kör elején megelőztem, de utána nem vette vissza a helyért, mert nem vette észre, hogy megelőztem” – magyarázta Pérez. „Végig abban a hitben volt, hogy eleve előle rajtolok, ezért maradt ott, ahol. Nagyon meglepett, amikor én is büntetést kaptam; sokszor megelőztek már így, én is sokszor előztem, de a hátul lévő srác mindig visszaveszi a helyét. Hartley nem így tett, erre mindketten büntetést kaptunk. Beszélek majd Charlie-val ezügyben, nagyon furcsának találom. A belsőkamerás felvételemben látszik, hogy jó párszor lelassítottam, hogy elmehessen mellettem, végül pedig arra jutottam, hogy biztos problémája akadt. Amit nem értek, az a büntetésem.”

    Hartley Pérez asszertivitását hozta fel védelmében.

    „Akkora meggyőződéssel előzött meg, hogy meglepődtem” – foglalta össze az eseményeket a saját szemszögéből az új-zélandi. „Utána pedig más dolgokra kellett koncentrálnom, a felvezető körön ugyanis rengeteg mindent el kell intéznünk: a hőmérsékleteket ellenőrizni, a sebességfokozatokat szinkronizálni, mindenfélét kapcsolgatni, rengeteg procedúra vár elintézésre. Pérez meg sem próbált igazából visszaengedni, ez az igazság, a versenybíráknak is ezt mondtam. Szerintem ő sem vette észre, hogy nem a megfelelő pozícióban volt, habár fogalmam sincs, mit mondott nektek ezzel kapcsolatban. Nem tudom, miért ment el mellettem, az egyes kanyarba érve majdnem megelőzte Sainzot vagy Hülkenberget is.”

    A versenybírák ítélete Hartley verzióját támasztotta alá, miszerint Pérez „nem tett semmilyen észlelhető erőfeszítést arra vonatkozóan, hogy [Hartley] visszavehesse a pozícióját”. A büntetés mértéke elég súlyos, ám miután mindkét pilóta pontzónán kívül ért célba, a végeredményen olyan nagy mértékben nem változtatott. Hartley azonban még egy érdekes adalékkal szolgált, ami a WEC-szokások eltérő mivoltából ered.

    „Régen ez úgy zajlott volna, hogy a csapat felmegy a rádióra és rám szólnak, hogy ’oké, vedd vissza a pozíciód’. Itt [az F1-ben] viszont teljesen vakon megyünk a felvezető körön, lényegében ennyi a történet. Ez mindenesetre egy olyan hiba volt, amit egyikünk sem fog még egyszer elkövetni.”

  • Szokatlan diétájának köszönheti Ericsson, hogy eredményesen kezdett

    Szokatlan diétájának köszönheti Ericsson, hogy eredményesen kezdett

    Marcus Ericsson elismerte, hogy a téli szünet alatti fogyásának is köszönhető az, hogy újra pontokat szerzett. Bahrein volt a svéd pilóta 78. futama, de egyben ez volt Ericsson 50. olyan futama is sorozatban, ahol nem szerzett pontot. A 27 éves versenyző a svájci Blicknek elárulta, hogy épp időben fejeződött be számára ez a rémálom, majd elárulta a „trükköt” is:

    „Öt kilót fogytam. Kevesebb szénhidrát, nem ettem desszerteket, és nem ittam alkoholt. Nehéz volt, de megérte, és látható a nagy különbség. Ha 10 kilót leadsz, akkor az 3-4 tizedet is jelenthet körönként.”

    A Sauber eredménye azt jelenti, hogy a svájci gárda most nyolcadik a bajnokságban, a botorkáló Force India és a tök utolsó Williams előtt. Frederic Vasseur, a csapat vezetője ugyanakkor tudja, hogy elsősorban az időmérő edzésen kell feljavulniuk, de a pilótáját megdicsérte:

    „Nem lehet jelenleg jobb futamot teljesíteni, mint tette azt Ericsson. Nagyon erős, következetes és megbízható.”

  • Bemutatkozik a Hype Energy eForce India eSport csapat

    Bemutatkozik a Hype Energy eForce India eSport csapat

    A Force India is bejelentette, hogy esports csapatot indít a Hype Energy támogatásával. A Hype Energy eForce India csapat el is indul a hivatalos F1 2018 espprts bajnokságban.

    „Nagyszerű látni, hogy a Forma-1 bevonja az esporotot is, ahol saját esport csapatot lehet indítani. Ez egy új irány a sportban és segíteni fog nekünk abban, hogy elérjünk új és fiatalabb közönséget.” – mondta Otmar Szafnauer, a Force India vezérigazgatója.

    „Ez egy fantasztikus lehetőség a partnerünknek, a Hype Energynek, hogy növeljék jelenlétüket az esportokban és osztozunk velük az ambícióban, hogy sikeresek legyünk a digitális világban.”

    A Hype Energy számára nem új az esportok világa, partnerkapcsolatban vannak ugyanis az Epsilon Esports csapattal is, amely CS.GO-ban, Call of Duty-ban és FIFA-ban is képviselteti magát.

    „Az F1 esports tökéletes átmenetet képez a mi fogyasztóink két nagy szenvedélye között.” – mondta Bertrand Gachot, a Hype Energy vezérigazgatója. „A Hype nagyon elkötelezett az F1 mellett, a Sagara Force India támogatásán keresztül.”

    A Hype Energy eForce India tervez egy videósorozatot is YouTube-on, melyen megmutatják a gamereknek, hogyan hasznosíthatják egy F1-es csapat tudását és szakértelmét. A sorozat neve az lesz: Hype How To.

    A Hype Energy eForce India már elkezdte leigazolni esport versenyzőit, akik a következő hetekben elkezdik a felkészülési programot a csapattal. Hogy kik a versenyzők, az a csapat videóiból fog majd kiderülni.

  • Gyanús a Haas fellendülése a rivális csapatok szerint

    Gyanús a Haas fellendülése a rivális csapatok szerint

    A Haas lenyűgöző tempóját látva a McLaren és a Force India szerint az FIA-nak közelebbről is meg kellene vizsgálnia, milyen szintű segítséget kap a Haas a Ferraritól.

    A Haas 2016-os debütálása óta egyértelmű üzleti stratégiát követ: csak azt építik meg (pontosabban építteti meg a Dallarával), amit az F1 szabályzata a konstruktőröktől minimálisan megkövetel, minden egyebet készen megvásárolnak a Ferraritól. Az amerikai istálló le sem tagadhatná ferraris együttműködését, az idei VF-18-as ugyanis olyannyira hasonlít a Ferrari tavalyi autójához, hogy a paddockban rövid idő alatt „a fehér Ferrari” néven kezdték emlegetni.

    A Haas tempója a riválisok szerint alátámasztani látszik azokat a pletykákat, hogy Maranello és Kannapolis között túlzott intimitással sisteregnek a telefonvonalak. Otmar Szafnauer a Force India részéről úgy véli, a technikai együttműködést szabályozó paragrafusokat ideje felülvizsgálni, de legalábbis szeretné, ha az FIA megerősítené álláspontját és a Haas legalitását.

    „Minden aerodinamikai felületet magadnak kell megtervezned” – magyarázta Szafnauer. „Hogy ez valóban így van-e, csak alapos nyomozás után deríthető ki; a gépátvételkor csak arra figyelnek, az adott elemek a szabályok adta kereteken belül marad-e vagy nem. Az igazi kérdés az, hogy ezek valóban a te ötleteid-e vagy valaki másé, a választ azonban nem tudom. Talán tényleg az övék, csak egy kissé gyanús a dolog – hogyan tehetsz szert ilyen tudásra a megfelelő tapasztalat, eszközök és emberek nélkül?”

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is szemmel tartja a Haas ügyködését, és Szafnauerhez hasonlóan aktívabb fellépést vár az FIA-tól.

    „Nincsenek bizonyítékaim arra vonatkozóan, hogy a Haas nem felel meg a szabályoknak” – kezdte Brown. „Mindannyian tudjuk, hogy nagyon közeli kapcsolatot ápolnak a Ferrarival; csak abban kell biztosnak lennünk, hogy ez a kapcsolat nem túl közeli. Lehetséges, hogy van némi befolyásuk, a [Haas] néhány része egyértelműen nagyon hasonlít a tavalyi [Ferrarira]. De ennek felügyelete a mérnökök és az FIA dolga.”