Címke: Force India

  • Ocon a Renault-hoz igazolhat jövőre

    Ocon a Renault-hoz igazolhat jövőre

    Esteban Ocon komoly jelölt lehet a Renault egyik 2019-es ülésére. Úgy tudni, ő az elsőszámú jelöltje a francia csapatnak arra az esetre, ha a Red Bull visszavenné „kölcsönadott” versenyzőjét, Carlos Sainz-ot.

    Ocon jelenleg a Force India versenyzője, miközben szerződés köti a Mercedes fejlesztő programjához, ugyanakkor volt már korábban a Renault tartalékversenyzője is.

    „Nem hiszem, hogy lenne bármi megállapodása a Renault-val, főleg, hogy nekünk van opciónk arra, hogy megtartsuk őt.” – mondta a Force India részéről Otmar Szafnauer, Hockenheimben.

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff azonban reális opciónak tartja a Renault-t Ocon számára.

    „Esteban nagyon jó munkát végez.” – mondta Wolff a Le Figarónak. „Sok lehetősége volt, ami nagyon jó dolog számára. Most ki kell választanunk, hogy mi a legjobb számára. A Renault határozottan egyike a lehetőségeknek.”

    Vannak olyan pletykák is, melyek szerint a Force India a Lance Stroll – Robert Kubica párossal folytathatja jövőre, míg Sergio Perez átigazol a Haashoz.

  • Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    A Dragon Racing egy korábban a Force Indiánál, McLarennél és Williamsnél is megforduló mérnököt, Jakob Andreasent nevezte ki vezető versenymérnöknek. Andreasen a 4. szezon utolsó versenyhétvégéjén, New Yorkban Jose Maria Lopez vezető versenymérnökeként tevékenykedett. A Jay Penske tulajdonában álló csapat mérnökeinek munkáját fogja felügyelni a 2018/2019-es bajnokságban. Andreasen 17 évet dolgozott a Forma-1-ben, ebből 10-et a McLarennél húzott le.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy Jay-el és az egész csapattal dolgozhatok itt a Formula E-ben” – lelkendezett Andreasen.

    „A Dragon pont egy olyan csapat, amelynél mindig is szerettem volna dolgozni a csapategység és az üzlet szempontjából is. Minden folyamat egységes, összetartó a gárda. Ez a családi légkör hozzájárul ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan végezzük a munkánkat a kommunikáció és a megvalósítás terén is. Úgy gondolom ez egy hatalmas előny lesz számunkra a jövőben, ahogy a széria és a versengés színvonala növekszik. Sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, de engem ez motivál. Ennél izgatottabb már nem is lehetnék a bajnokság miatt. A Formula E rohamos tempóban fejlődik, rendkívül lényeges és jól meghatározható az identitása. Lenyűgöz az egész megjelenése, a helyszínek, a rajongók könnyen közel kerülhetnek hozzá. A versengés komoly szinten van, jók a csaták, sztárok a pilóták, elitek a csapatok. Ez bátor és közben magabiztos. Ez tetszik.”

    Komoly pozíciókat töltött be az F1-es karrierjében is, vezető versenymérnök volt a Force Indiánál, főmérnök a Williamsnél. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy megfordult a Champ Carban, a Brit Túraautó bajnokságban, sportautó versenyeken de még a DTM-ben is.

    „Izgatottak vagyunk, hogy Jakobot a csapatnál tudhatjuk, mint a vezérkar egyik tagja” – mondta Penske, a csapat tulajdonosa és főnöke.

    „Jelentősen fejlődünk és Jakob tudása és tapasztalata ezt még gyorsabbá fogja tenni. Várom, hogy együtt dolgozhassunk, és azt, hogy lássam ittléte eredményét a pályán az 5. szezonban és azután is.”

    A Dragon a kilencedik helyen zárt a 4. FE szezonban 41 ponttal, Jerome D’Ambrosio nevéhez fűződik a csapat legjobb eredménye, egy 3. hely Zürichből.

    (Czuth Csaba)

  • Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Erősödik azon pletyka, hogy Lance Stroll a Force Indiához igazolhat. A kanadai elég frusztrált a Williams jelenlegi helyzete miatt, és a milliárdos apját Lawrence-t kiszúrták, amint a csapat vezetőivel tárgyal. Amikor erre a Force India dologra rákérdeztek a 19 éves pilótánál Hockenheimben így válaszolt:

    „A versenyre koncentrálok, és nem foglalkozom ezen pletykákkal. Igaz, hogy meglepődtünk és sokkolódtunk az autónk teljesítménye miatt idén. Szeretném ugyanakkor azt, hogy fejlődjünk, és versenyeket akarok nyerni. Miért is ne a Williamsnél?”

    Először is tehát látni akarja, hogy miképp alakulnak a dolgok a Williamsnél, a sorsdöntő 2018-as évükben. Az egykori nagyszerű csapat egy sornyi újítással érkezett Németországba.

    „Látni akarom a fejlesztéseinket, és azt, hogy csapatként is odaérünk, ahol lenne a helyünk. Ugyanakkor versenyzőként a legjobbat akarom magamnak, így meglátjuk majd, hogy mi lesz. Jelenleg azonban arra fókuszálok, ahol most vagyok.” – kesereg Stroll.

    Egyesek, olyanok, mint például a Williams utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve is úgy gondolják, hogy a csapat gyakorlatilag „halott”. Ezen kérdésre, hogy emiatt idegesek-e, a csapat jelenlegi másik versenyzője, Szergej Szirotkin válaszolt:

    ” Nem vagyok ideges. Az van, hogy kemény ember lát csak rá arra a munkára, amit elvégzünk. Kívülről nézve a dolog inkább pesszimistább képet fest, mint ami a valóság. Szomorú, hogy nem mondhatom el a dolgok állását, pedig belsősként sokkal többet látok. Fontos ez a hétvége, mert a csapat jó ideje dolgozott ezen új alkatrészeken. Amennyiben nem működnek majd, komolyak a problémáink, és újra kell elemezni az adatokat mielőtt megoldást találunk. Ez pedig nagyon fájdalmas lesz a csapatnak. Reménykedem benne ezért, hogy minden menni fog, ezt várjuk.”

  • Pérez tiszta hétvégét szeretne Németországban

    Pérez tiszta hétvégét szeretne Németországban

    Sergio Pérez célja, hogy a csapata visszatérjen a középmezőny elejére Hockenheimben, ezen ambíciójához pedig az kell, hogy ő maga és a csapata is tiszta hétvégét zárjon.

    Az elmúlt két évvel ellentétben idén eddig elég nehézkes a silverstone-i istálló szezonja, idén ugyanis nem emelkednek ki a középmezőnyből.

    Miközben Eseteban Ocon hetedik helyen végzett az előző versenyhétvégén, addig Pérez Gasly versenyutáni büntetésének köszönhetően csípte el az utolsó pontszerző helyet.

    „Boldog voltam, hogy egy nagy felzárkózás után sikerült pontot szereznem. A fő cél Németországban az, hogy tiszta hétvégénk legyen, mert ha ki tudjuk hozni a maximumot magunkból, akkor a középmezőny élén lehetünk. Hosszú még a szezon, és sok harc lesz még.” – kezdte a mexikói.

    „Mindegyik versenyen találtunk egy kis plusz teljesítményt, és még mindig úgy hisszük, hogy harcban lehetünk a negyedik helyért.” – folytatta.

    A 28 éves pilóta nagy rajongója a német aszfaltcsíknak, ahol az elmúlt két alkalomkor mindig tizedik lett, illetve számtalanszor versenyzett még ezen a pályán a Formula BMW-s évei alatt is.

    „Hockenheim egy fantasztikus pálya egy olyan országban, amelynek hatalmas történelme van az autóversenyzésben. Ez a futam nagyon hiányzott tavaly a naptárból. Emlékszem pályafutásom korábbi éveire, amikor itt éltem és versenyeztem Németországban és mindig nagyon élvezetes volt ide látogatni. A német kajákat is nagyon imádom!”

    Nem csak a környezet az, ami vonzó Pérez számára, hanem a pálya vonalvezetése is, ahol számos előzési pont van.

    „Hockenheim egy olyan pálya, ami sok előzési lehetőséget kínál, különösen a hajtű kanyarnál. Komoly tempóval érkezel meg oda és következik egy nagyon durva féktáv, emiatt egy nagyon jó hely az előzésre. Talán ez az egyik legjobb pálya ahhoz, hogy egy izgalmas futam legyen.” – zárta Pérez.

  • A Force India nem örül az új 2019-es szabályoknak

    A Force India nem örül az új 2019-es szabályoknak

    Andrew Green, a Force India technikai igazgatója elárulta, a csapat csalódottan vette tudomásul a 2019-es szabályváltozásokat, mert így mindössze egy év után új kasztnit kell építeniük.

    A halo miatt a csapatoknak le kellett cserélniük 2017-es kasztnijukat, és nagyon úgy fest, hogy a 2019-ben érkező szabálymódosítások, pontosabban a maximális benzinmennyiség 105-ről 110 kg-ra emelése is új kasztnit igényel.

    „Sajnos az üzemanyaggal kapcsolatban is változtattak az előírásokon” – magyarázta Green. „A Mercedes fel akarja használni az egész üzemanyag-mennyiséget, megmondták nekünk, így muszáj lesz átszabnunk az autót. Nagyon csalódást keltő eredmény, szerettük volna ezt elkerülni, de nem lehet.”

    A kasztni ilyen mértékű módosítása körülbelül egymillió dollárjába fog kerülni a Force Indiának, ami jelentős többletkiadás egy kiscsapat szempontjából. A jövő évi autón egyébiránt már elkezdtek dolgozni a tervező- és fejlesztőmérnökök, néhány alkatrészt pedig már idén is kipróbálhatnak élesben.

    „Már dolgozunk a következő autón, és odafigyelünk rá, vannak-e olyan területek és elemek a jövő évi autón, amiket már az idei autóra is felrakhatnánk” – folytatta Green. „De még nem adtuk fel a jelenlegi autónkat sem, még vannak fejlesztések a tarsolyunkban.”

  • Mallya: Ha ezt tudtam volna, talán be sem szállok az F1-be

    Mallya: Ha ezt tudtam volna, talán be sem szállok az F1-be

    A Force India társtulajdonosa, Vijay Mallya azt állítja, hogy Bernie Ecclestone elnyomta a kisebb csapatokat és eltitkolta előlük, hogy riválisaik mennyit keresnek.

    Az F1 gazdagabb csapatai dollármilliókat keresnek évente az F1 pénzelosztási rendszere által, melyet korábban Ecclestone vezetett be. Eközben a kisebb csapatok gyakorlatilag a túlélésért küzdenek.

    Mallya a RaceFans-nek elmondta, hogy jobban meggondolta volna, hogy beszáll-e a Forma-1-be, ha akkor tudta volna, hogy a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes mennyivel több pénzhez jutnak.

    „Bernie nem fedte fel a teljes képet és a más csapatokkal való megállapodásokat.” – mondta Mallya. „Ha tudtam volna, hogy milyen nagy az egyenlőtlenség, talán nem írom alá (az F1-es indulásról szóló szerződést).

    A Force India a Sauber korábban az EU versenybizottságánál is panaszt tett az egyenlőtlen pénzelosztások miatt.

    „A Sauber és a Force India visszavonta az EU-s panaszt mert a Liberty Media biztosított minket arról, hogy megvizsgálják a problémáinkat.” – folytatta Mallya.

    A Liberty tervezi is némileg átszabni a pénzelosztási rendszert, erre azonban 2021-ben kerülhet sor legkorábban, és természetesen a nagyobb csapaton nem örülnek túlzottan a bónuszok megnyirbálásának.

  • Abiteboul: A kevesebb futam emelné az F1 értékét

    Abiteboul: A kevesebb futam emelné az F1 értékét

    Amikor mindenki a versenynaptár bővítéséről beszél, Cyril Abiteboul nem volt rest ellenkező álláspontra helyezkedni és kijelenteni, az ideális szezon 15-18 futamból állna.

    21 versenyhétvégéjével a 2018-as F1-es szezon az eddigi leghosszabb (a 2016-os mellett), és idén először zsinórban három hétvégén is rendeztek futamot. A Liberty hatalomátvétele óta téma a naptár bővítése amerikai és ázsiai futamokkal, ennek azonban megvannak a maga hátulütői.

    „Közelebb kell hoznunk a sportot a rajongókhoz, de egyben különlegesnek is kell maradnunk” – magyarázta Abiteboul. „Már így is jóval az exkluzivitást jelentő korlát fölött vagyunk. Büszkeséget, motivációt és energiát kellene sugároznunk, de a jelenlegi naptárnál nem ugyanakkora a lelkesedés mértéke, mint amikor csak 15 hétvégére utaztunk el. Ha nekünk nincsen energiánk, nagyon nehéz lesz erről meggyőzni a rajongókat. Szinte rutinná vált, pedig nem szabadna átlagos munkának lennie. Már kicsúsztunk az egyensúlyi helyzetből, szóval nagyon óvatosnak kell lennünk. Értem, hogy üzleti szempontból megérné a naptár bővítése, de ami engem illet, inkább az ellenkezőjét tenném meg.”

    Abiteboul szerint a 15-18 verseny „drasztikusan növelné a sport értékét”.

    „Ha nagyon agresszívak lennénk és mondjuk 15 futamban maximalizálnánk a naptárat, a jelenlegi 21 helyszínnel közölnénk, hogy ’srácok, hatan ki fogtok hullani, harcoljátok le’” – fűzte hozzá a Renault csapatfőnöke. „Ezzel a feje tetejére állítanád a piaci tendenciákat, nagyon érdekes lenne látni a reakciókat. Tisztában vagyok vele, hogy az F1 aktuális kialakítását figyelembe véve ez hatalmas kockázat lenne, elvégre minden évben egyre több a sport bevétele, egyre több emberrel kerül kapcsolatba, egyre több a pálya, egyre nagyobb a pénzalap, egyre több minden. De egyszer elkövetkezik az a pillanat, amikor válaszúthoz érkezünk és döntenünk kell, a mérleg melyik oldala felé húzunk.”

    A több futam több utaztatással és kiadással járna, a kisebb csapatok így érthetően szkeptikusak az ötlettel kapcsolatban.

    „A versenyekre való utazás rengeteg pénzébe került a csapatnak és az F1-nek” – mondta Günther Steiner a Haas képviseletében. „Biztosra kell menni, hogy a versenyek után növekedik a bevétel is, nem csak pluszba költünk. Annak igazán nincs értelme, hogy csak a hecc kedvéért bővítsük a naptárat. Az ideális pont 20 és 22 verseny között van, ennél több esetében nincs profit.”

    A pénzügyi dilemmán kívül a legnagyobb problémát a személyzet testi és főként mentális kimerültsége okozná.

    „Több futam egyenlő több bevétel, és ha lehetne másfél vagy két csapatom, az F1 pedig fizet nekem érte, átgondolnám a dolgot” – osztotta meg véleményét Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke. „De ha minden így marad, a 21-nél több verseny és a zsinórban három hétvége túlságosan megterhelné a mérnököket, a szerelőket és a csapat minden egyes alkalmazottját.”

  • Újra vezetheti a Force Indiát Nicholas Latifi

    Újra vezetheti a Force Indiát Nicholas Latifi

    A kanadai Nicholas Latifi újabb lehetőséget kap a Force Indiától, hogy tovább bővítse F1-es autóval szerzett tapasztalatait.

    A 23 éves fejlesztő pilóta a soron következő, Német Nagydíj első szabadedzésén vezetheti majd Esteban Ocon autóját. Legutóbb hazai környezetben kapott ilyen lehetőséget.

    A csapatnál elmondták, hogy szeretnék, ha a tartalék pilótájuk több tapasztalatot gyűjtene az F1-es hétvégéken.

    „Különleges érzés volt hazai pályán bemutatkozni. Mindig sokat kell tanulnom a VJM11-ről. Kanadában még a pályát is meg kellett tanulnom pluszban. Óvatosan vezettem, nehogy valami hibát elkövessek. Akkor nem a köridő volt a fontos, hanem a beállítások megtalálása.” – emlékezett vissza.

    Latifi a Force India mellett a Formula 2-es DAMS pilótája is.

    „F2-es autóból egy F1-esbe átülni elképesztően élvezetes. Várom már a további lehetőségeket, hogy újra autóba ülhessek.”

    Németország után nem is kell majd sokáig várnia az újabb lehetőségre, ugyanis ő fogja vezetni a Force Indiát a hungaroringi évközi teszt egyik napján. Az első tesztnapon, július 31.-én ül majd autóba, mielőtt átadja majd azt a csapat másik fiataljának Nikita Mazepinnek. Tavaly egyébként a Renault számára tesztelt.

    Michael Latifi, Nicholas édesapja nemrégiben tulajdon részt vásárolt a McLarennél, emiatt szárnyra kaptak olyan pletykák, miszerint a fiatalabbik Latifi állandó ülést kaphat Wokingbanm ám ezt a britek tagadták.

    „Nem szeretnék majd egy újabb F2-es szezont futni 2019-ben. A Forma-1 a célom.” – zárta Latifi.

  • Perez baba édesapja autójában ült

    Perez baba édesapja autójában ült

    Sergio Perez kisfia még csak hat és fél hónapos, már most szokja a Forma-1-es közeget. Édesanyjával, Carolával a kis Sergio is ott volt a Brit Nagydíjon, sőt bele ültették édesapja autójába.

    (Az alábbi poszt lapozható!)

    https://www.instagram.com/p/Bk-JvrCAq-i/?taken-by=carolamtz1

  • Gasly büntetést kapott, Pérez a 10.

    Gasly büntetést kapott, Pérez a 10.

    Sergio Pérezzel történő ütközése miatt Pierre Gasly elvesztette az egy pontot érő tizedik helyet, amit így a Force India örökölt meg.

    Gasly eredetileg Pérez előtt a tizedik helyen szelte át a célvonalat a Brit Nagydíjon, ám a kettőjük közötti ütközés miatt pozíciója végig kétséges volt. A versenybírák végül vétkesnek ítélték a franciát és ötmásodperces időbüntetéssel sújtották, Gaslyt hivatalosan így a 13. helyen rangsorolják Pérez, Stoffel Vandoorne és Lance Stroll mögött.

    „Gasly manővere általánosságban véve észszerű volt, és megpróbált egy jó előzést végrehajtani” – olvasható az FIA közleményében. „Pérez egyszer sem szorította ki, de Gasly a 16-os kanyarban ráment a magas rázókőre, aminek következtében összeütközött Pérezzel. Pérez ezután nem tudta megfelelően bevenni a 17-18-as kanyarokat, Gasly pedig ennek köszönhetően tudta megelőzni. Habár a kontakt nem volt erős, az előzés ennek következtében jött létre.”

    A francia még a büntetés bejelentése előtt úgy nyilatkozott, hogy az eset versenybaleset volt, a szankcióval pedig csak unalmassá tennék a versenyzést.

    „Ilyen a versenyzés, és pont ezt szeretem benne, a szoros csatákat” – magyarázta Gasly. „Nem volt valami nagy dolog, kicsit összeértünk, de mindketten a pályán maradtunk. Nagyon élveztem, szerintem jó kis csata volt. Nem kellene felfújni az esetet; amikor elköteleztem magam a mozdulatra, nem számítottam kontaktra, de csak a gumik értek össze egy picikét, tényleg nem volt sok.”

    Pérez azonban elégedett a végeredménnyel.

    „Elég helyet hagytam, de neki nem volt elég” – mondta a mexikói. „Összeértünk és elvesztettem a pozíciót. Szerintem nem volt korrekt manőver, és örülök, hogy az FIA is így gondolta és megbüntette Gaslyt, így visszakaphattam az utolsó pontot.”