Címke: Force 1

  • A Force India még mindig nem tudja, hogy mi legyen az új nevük

    A Force India még mindig nem tudja, hogy mi legyen az új nevük

    Nem valószínű, hogy 2018-ban az eddig Force India néven ismert csapat Force One néven indulna, de a csapat tovább kutat megfelelő név után. Eredetileg az volt a terv, hogy Force One néven adnak maguknak új identitást, ezzel is elősegítve a globális marketingre fogékony szponzorok érkezését. Év elején több angol cég is várta, hogy ilyen jellegű változások történjenek. A Forma-1 új jogtulajdonosai ugyanakkor jelezték, hogy ez a név eléggé hasonló lenne az F1-éhez, főleg, ha rövidítik.

    A Force India csapatvezető helyettes Bob Fernley elárulta, hogy ugyan nem zárták ki konkrétan azt, hogy ne fogadnák el a Force One elnevezést, inkább keresnek alternatívákat. Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Nehéz dolgunk lesz a Force One névvel. Próbálunk mindenkivel együttműködni, így az F1-gyel is, jóindulatot feltételezve, és a legjárhatóbb utat keressük. Persze nem mondjuk azt, hogy teljesen elvetettük, de olyan megoldást keresünk, amivel tárt kapukkal várnak, nem pedig csak tovább bonyolódik. Természetesen együtt kell dolgoznunk a Libertyvel és a FIA-val, és konstruktívan állunk hozzá. Persze nem ez az egyetlen lehetőségünk, más nevekben is gondolkozunk. Bárhogyan is döntsünk, azt jól át kell hogy gondoljuk. Egy olyan márkát kell majd képviselnie, aminek most már véglegesen az lesz majd a neve, ami, és egy feltörekvő csapat új fejezetéről szól.”

    Fernley szerint a „Force” szó feltehetően szerepel majd az új nevükben:
    „Nem ragaszkodunk hozzá, de lenne értelme megtartani. Eléggé kulcsfontosságú, ezzel dolgozunk. Ez azonban majd a tulajdonosok döntése lesz, mi csak javasolhatunk. Másrészt még van időnk vele, mert a Forma-1 bizottságnak nagyjából december közepéig kell beadnunk ilyen irányú kérelmet. A FIA és a promóter vizsgálata után a hivatalos nevezési lista meg majd januárban jön ki.”

    Otmar Szafnauer, a csapat operatív igazgatója megerősítette, hogy keresik az alternatívákat:
    „Már csak el kell döntenünk a véglegest. Mindenkinek van ötlete a csapatnévre, aminek jónak és tartósnak kell lennie, de nem lehet az Force One, vagy valami hasonló.”

  • Jövőre jöhet a Force Racing

    Jövőre jöhet a Force Racing

    A Force India 2018-tól már új névvel futhat.

    Korábban már Vijay Mallya is elmondta, annak érdekében, hogy csapatának nemzetközibb neve legyen, le szeretnék cserélni az India szót. Eddig a Force One név tűnt a befutónak, ennek viszont a Liberty Media állhat az útjába.

    Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint a Force One nevet F1-nek lehetne rövidíteni, amely így azonos lenne a sport nevével.

    „A név még mindig nem hivatalos, de a Force Racing jó eséllyel indul.” – fogalmazott Otmar Szafnauer, a csapat sportigazgatója. „A jövő héten mélyebben beleássuk magunkat a dolgokba.”

  • Hamarosan Force 1 névre vált a Force India?

    Hamarosan Force 1 névre vált a Force India?

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Vijay Mallya csapata nevének megváltoztatását tervezi, annak érdekében, hogy az ideálisabb legyen a potenciális európai szponzorok szponzorok számára. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Force India már 2018-ra megváltoztatná nevét. A leginkább esélyes új név pedig a Force 1.

    „A szezon végén hivatalosan is kérelmezzük majd a névváltást.” – mondta Otmar Szafnauer, a Force India vezérigazgatója. „A ‘Force’ szó megmarad a csapat nevében, ez erőt sugároz, és az emberek tudni fogják, honnan ered. És az 1-es szám kerül majd az ‘India’ helyére, mert a csapat így nemzetközibb képet ad.”

    Azt azonban még nem tudni, hogy az új névvel továbbra is indiai színekben indul-e majd a csapat.