Címke: földrengés

  • Sainzot sokkolta a törökországi földrengés, Hamilton adakozásra buzdít

    Sainzot sokkolta a törökországi földrengés, Hamilton adakozásra buzdít

    Carlos Sainz mélységesen együtt érez a földrengés sújtotta Törökországgal és Szíriával, míg Lewis Hamilton adakozásra buzdítja követőit.

    Az F1-et is megrázta az a tragédia, ami február 6-án következett be a két említett ország területén. A Reuters legfrissebb becslései szerint 16994 fő vesztette eddig életét, míg 67904 fő szenvedett sérüléseket. 298 000 embernek el kellett hagynia otthonát, míg a mentőcsapatok továbbra a romokat vizsgálják és túlélőket keresnek.

    A sportág nevében Stefano Domenicali már felszólalt, ám a versenyzők sem tudták szó nélkül hagyni a történteket.

    Carlos Sainz Jr.:

    „Még mindig megrémítenek azok a képek és hírek, amik Törökországból és Szíriából érkeznek. Minden gondolatom és imám az érintettekkel és az áldozatok családjaival van.”

    Lewis Hamilton:

    A hétszeres világbajnok Instagram-sztoriban fejezte ki együttérzését, továbbá olyan szervezetek linkjét is megosztotta, amik a bajba jutottakhoz juttattnak el adományokat.

    „Az a tragédia, ami Szíriában, Törökországban és a környezetükben történt már több ezer ember életét követelte. További ezrek pedig megsérültek. Várhatóan a keresési és a mentési munkálatok során ezek a számok növekedni fognak. Családok, otthonok és életek vesztek el. Megosztok pár adományozásra szolgáló helyet azoknak akik szintén segíteni szeretnének.”

    Mick Schumacher:

    „Együtt érzek a Törökországban és Szíriában élő emberekkel a pusztító földrengés kapcsán. Szavakkal kifejezhetetlen az a szörnyűség ami történt.”

    Írt a Mercedes és a McLaren tartalékversenyzője az Instagram-oldalára.

    Esteban Ocon:

    A francia versenyző a következő tweettel fejezte ki együttérzését:

    George Russell:

    A Mercedes másik versenyző csapattáráshoz hasonlóan Instagram-sztoriban tett közzé olyan szervezeteket, amik várják az adományokat.

     

  • Domenicali is reagált a törökországi földrengésre: Mindannyiunkat sokkolt

    Domenicali is reagált a törökországi földrengésre: Mindannyiunkat sokkolt

    Stefano Domenicali a Forma-1-ben nevében fejezte ki együttérzését a törökországi földrengés áldozatainak és családjainak.

    Törökországban és Szíriában a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földmozgás következett be. A nagy pusztítást végző jelenség miatt 5000-en vesztették életüket, míg több, mint 3000 épület semmisült meg és dőlt össze. A következő napokban az áldozatok és segítségre szorulók után kutatnak a mentőcsapatok.

    A Forma-1 történelme során 9-szer látogatott el Isztambulba. 2005 és 2011 között minden évben rendeztek versenyt az országban, míg az Istanbul Park 2020 és 2021-ben tért vissza a koronavírus miatt átrendezett naptárba.

    Tegnap a tragédiára reagálva a következőket mondta az F1 vezére:

    „Törökország különleges helyet foglal el a szívünkben. Rengeteg csodálatos ember él ott. A nemrég történt tragédia mindannyiunkat sokkolt és megrázott. Imádkozunk az áldozatokért és a török népért.” – nyilatkozta Domenicali.

  • Habsburg Ferdinánd és Lewis Hamilton is Horvátországért imádkozik

    Habsburg Ferdinánd és Lewis Hamilton is Horvátországért imádkozik

    Habsburg Ferdinánd és Lewis Hamilton az Instagramon emlékezett meg a horvátországi történésekről.

    December 28-án ébredtek földmozgásra a szomszédos ország lakói, ugyanis Zágrábtól délre, Petrinja és Sisak közelében M=5,4-es erejű rengés keletkezett. Ezt a „rázkódást” Magyarország dél-dunántúli régiójában is lehetett érezni, csak úgy, mint a 4,9-es utórezgést.

    Ekkor viszont még nem sejtette senki, hogy a következő nap ennél is nagyobb földrengés rázza meg a térséget. Kedden ugyanis 12:20 körül egy M=6,4-es mozgás következett be, ami még nagyobb katasztrófával sújtotta a horvátokat. 7 halálos áldozatot követelt a földmozgás, emellett többen megsérültek, míg a házak nagy része megrongálódott avagy  teljesen lakhatatlanná vált. A rengést ezen felül még 11 országban lehetett észlelni, (Bosznia-Hercegovina, Csehország, Németország, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Montenegró, Olaszország, Románia és Magyarország) hazánkban egyes területeken kisebb anyagi károk is keletkezetek.

    Szerda reggel ismét Magyarországon is érezhető (Dél-Dunántúl) utórezgések ütötték fel a fejüket, míg Horvátországban szinte óránként-kétóránként jelentkeznek azóta is a térségben érezhető földmozgások.

    A katasztrófa sújtotta területen élők segítésére így több gyűjtés is indult.

    A Horvát Vöröskereszt kezdeményezését Habsburg Ferdinánd is megosztotta egy Insta-sztori keretein belül. A fiatal versenyző az információs link megadása mellett egy Thinking of you Croatia (Gondolunk rád Horvátország), #PrayforCroatia (Imádkozzunk Horvátországért) képpel együtt biztatta adakozásra követőit.

    Lewis Hamilton figyelmét sem kerülték el a történések, a brit világbajnok ugyanis Insta-sztoriban egy kép megosztásával fejezte ki együttérzését:

    ,,Átkozottul szomorú ezt látni. A gondolataim és az imáim veled vannak Horvátország.” – írta a hétszeres világbajnok.

     

  • Az F1-nek köszönhetően újra tudnak majd iskolába járni a mexikói gyerekek

    Az F1-nek köszönhetően újra tudnak majd iskolába járni a mexikói gyerekek

    A Formula One Group és a Mexikói Nagydíj szervezői együttes erővel 600 ideiglenes tantermet finanszíroztak meg azon gyerekek számára, akiket érintette az országra nem régiben lesújtó földrengés.

    A futam promótere, Alejandro Soberon szerint 500 000 dollár (kb 133 millió forint) 9000 gyerek számára tudja megoldani, hogy újra iskolába járhassanak.

    „Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy Mexikó még él, és egységesebb, mint valaha. De sok lesz még a teendő az elkövetkező hónapokban és években.” – mondta Soberon.

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy rendkívül boldog, hogy segíthet egy ilyen nemes ügyben.

    „Az oktatás az egyik legalapvetőbb emberi jog és örömünkre szolgál a tudat, hogy ennek a projektnek köszönhetően 9000 gyerek élvezheti újra ezt a jogot.” – mondta Carey.

    A versenyhétvégére minden jegy elkelt, a szervezők pedig arra kérik a versenyre kilátogatókat, hogy a szolidaritás jeleként a 19. körben emeljék majd az égbe az öklüket. Mexikóvárost érintő földrengés szeptember 19-én volt.

  • Nem sérült meg a mexikói pálya a földrengés során

    Nem sérült meg a mexikói pálya a földrengés során

    A mexikói Autodromo Hermanos Rodriguez versenypálya túlélte a 7,1-es erősségű földrengést, mely kedden pusztított az országban.

    Bár vannak a versenypályánál fontosabb elemei is az infrastruktúrának, tájékoztatásul közölték, hogy a Mexikói Nagydíj helyszínen nem rongálódott meg.

    „Nem sérült meg a pálya, teljesen átvizsgálták.” – mondta a pálya szóvivője a Motorsport.comnak. „Most minden munkatársunkat elengedtük a munkából, hogy a családjukkal legyenek, de amint mindenki visszatér, folytatjuk a pálya felkészítését a Nagydíjra.”

    Sergio Perezt is megrázták a történtek, és azonnal csatlakozott a segítségnyújtókhoz: három millió pezót (kb 43 millió Ft) adományozott a rászorulóknak, mindazoknak, akik elvesztették családtagjaikat, vagy otthonaikat.

    A Mexikói Nagydíjat október 27-29-én rendezik.

  • Sergio Perez komoly összeget adományozott a mexikói földrengésben érintetteknek

    Sergio Perez komoly összeget adományozott a mexikói földrengésben érintetteknek

    A Force India mexikói versenyzője, Sergio Perez három millió pezót (kb 43 millió Ft) adományozott, hogy segítse mindazokat, akik érintettek a Mexikót sújtó földrengésben.

    Kedden 7,1-es erősségű földrengés rázta meg Mexikót. A katasztrófa több, mint 200 ember halálát okozta, miután több tucat épület összedőlt a rengés epicentrumában, Mexikóvárosban.

    „Mélyen megrázott, ami a hazámban történt.” – írta Perez az egyik közösségi oldalon. „Minden 1 dollár után, mely a Fundación Checo Pérezhez érkezik, a Fundación Carlos Slim 5 dollárt adományoz. Én magam is adományoztam három millió pezót. Segítsünk mindannyian!”