Még nem eldöntött, hogy a tévétársaságok is jelen lehetnek-e az F1 első nézők nélküli versenyén Ausztriában, a következő hónapban. A sportág már tűkön ül, hogy leleplezhesse az új terveit, egyelőre nézők nélkül, de a német RTL kommentátora, Florian König sem biztos abban, hogy ott lehet majd, árulta el az AMuS-nak:
„Egyelőre jó okunk van rá, hogy még nem jeleztük ezen igényünket, mivel reménykedünk benne, hogy a Forma-1-nek nem az a koncepciója, ami csak Ausztria-1-nek felel meg. Ugyanakkor még nem eldöntött, hogy a helyszínen leszünk, avagy Kölnben a stúdióban. Látható, hogy az elmúlt hetekben dinamikusan lazítanak az eddigi korlátozásokon, így júliusra akár már több dolog is megengedett lehet. Az viszont biztos, hogy az RTL-nél a biztonság, az kiemelkedően fontos téma. Először a Forma-1-nek kell bemutatnia egy olyan koncepciót, a versenyhétvégékkel kapcsolatban, amely biztonsággal kivitelezhető.”
Többen is felvetették ugyanakkor, hogy a királykategória meglenne a média jelenléte nélkül is. Erről König így nyilatkozott:
„Sajnos nem normális a helyzet, amibe kerültünk. A szabadságjogok más területeken is korlátozottak, így csak annyit tehetünk, hogy mindezt lenyeljük azért, hogy a sportág visszakerülhessen a rendes kerékvágásba.”
A FOM hamarosan bemutathatja a nyolcversenyes európai, nézők nélküli versenynaptár tervezetét, ugyanakkor további versenyekre is készülnek még 2020-ban. A szingapúri promóter már vizsgálja azt, hogy mi kivitelezhető és mi nem, Brazília pedig eltökélt abban, hogy lesz náluk verseny, ráadásul nézőkkel. Rohonyi Tamás erről a Forbes forma-1-gyel kapcsolatos üzleti tudósítójának, Christian Syltnek nyilatkozott:
„A rendezvény az érvényben lévő szerződés szerint fog zajlani, különösebb nehézségek nélkül.”
Oroszország is szeretné, ha a nézők ott lehetnének a Szocsiban rendezett futamon. A helyi promóter Rosgonki vezére, Alexey Titov pedig ezt mondta:
„Tovább folytatjuk a verseny előkészületeket. Többféle megoldást is kiértékelünk, nézőkkel, nézők nélkül, korlátozásokkal. Figyeljük a labdarúgást, amely itt június 22-től indul újra, és tanulunk a példájukból.”
Abban az évben fejezte be versenyzői pályafutását a Forma-1-ben Niki Lauda, amikor én még gyerekként ebbe az egészbe belekezdtem. Volt ugyanakkor régebbről egy gyárilag aláírt AGIP-os képeslapom valami furcsán vigyorgó fazonról, meg persze volt egy másik is, Clay Regazzoniról. Hogy pont kettejükről, ennek még később jelentősége lesz. Karakteres arc nézett vissza rám a lapról és teljesen megdöbbentem amikor valaki közölte velem, hogy ez a fazon a képeslapon az „öregember”, akit épp nézek is a tévében. Igen, az én lapomon még volt haja, és nem volt összeégve az arca Niki Laudának. A kedvencem viszont Ayrton Senna lett, az a fazon, aki közölte egy évvel korábban, 1984-ben az utolsó versenyen, amikor Lauda és Prost meccseltek, hogy ő ugyan nem engedi el az osztrák legendát aki mögé kvalifikálta magát az időmérőn, ha akarja, előzze meg.
Pár évvel később már Sennára vadásztam autogramért, és először rossz információk alapján a Kempinskinél kempeltem, hogy ő majd ott lesz. A brazil nem itt volt, hanem a Duna InterContinentalban, azonban arra lettem figyelmes, hogy egy jól szituált úr gurul be mellém a tolószékével, és várja, hogy előálljanak az őt szállító autóval. Igen, ő volt Clay Regazzoni, az egykori, első Forma-1-es képeslapjaim egyikéről, így életemben az első F1-es versenyzői autogramot tőle kaptam, és mivel nem volt más értelmes dolog kéznél épp, az Ayrton Sennáról szóló Christopher Hilton-féle biográfia első oldalára. Nagyon rendes volt, és meglepődött azon, hogy ilyen fiatalon is felismertem, és örült egy kicsit az akkor rá irányuló figyelemnek. Még fel sem ocsúdtam az örömömből, hogy kivel találkoztam, fiatalos sebességével kiviharzott a főbejáraton Niki Lauda, akit persze egyből megrohantak a rajongók, mert őt legalább felismerték. Már épp én kerültem oda a Ferrarija ajtajához, amikor felhúzta az ablakot, és elhajtott. Nem örültem.
Legközelebb személyesen Nikivel már a Forma-1 paddockjában találkoztam, akkreditált újságíróként, de vele úgy voltam, hogy öreg bútordarab, a másik terminátor őse és prototípusa, megtörhetetlen, úgyis mindig itt van, majd valamikor egyszer csinálok vele interjút. Végül az egyik Osztrák Nagydíjon tudtunk leülni először beszélgetni kicsit hosszabban, és teljesen megdöbbent azon, hogy már volt magyar nyelven róla életrajzi könyv a 80-as években: Jakab Józseftől „A megégett ember és társai”. Nem ismerte ezt a könyvet, kicsit belenézett, névre szólóan dedikálta nekem, majd egy röpke interjú keretén belül elmondta, hogy már semmire nem emlékszik abból, hogy ő a 60-as évek végén, kezdőként még versenyzett Magyarországon: Sopronban, a Népligetben, de a Ferihegyi kifutópályáján is…
2016-ban volt vele a legmulatságosabb esetem, amikor kedvenc szórakozásomnak eleget téve újfent egy régebbi, megszűnt Forma-1-es istálló eredeti csapatingjében lófráltam a paddockban. Az egykori Jaguar Racing zöld ingjében feszítettem épp, és bementem a Mercedes hospitality részlegébe, ahol a német RTL stábja tartott épp megbeszélést. Érkezésem nagy kuncogás fogadta, és Florian König azon nyomban nekiállt bökdösni Niki Laudát, hogy ugyan forduljon már meg. Az öreg maga sem akarta elhinni amit látott, mert hát fiatalabb olvasóink kedvéért elárulom, irányította ezt a csapatot is, de nem koronázta nagyon siker a munkáját, kb abba a hibába estek, mint a Ferrari, hogy sokan akartak beleszólást menedzsmenti részen az irányításba, és nem haladt a szekér. Másrészt azért is különösen pikáns az, hogy ebben a szerelésben merészkedtem Lauda orra elé, mert ennél a csapatnál érte őt egy nagy blama. 2002-ben fogta magát, és beült az egy évvel korábbi R2-esbe Valenciában, hogy ő majd megmutatja az akkori versenyzőinek. Nos, kétszer is megpördült a 10 köre alatt, de azért az egyenesekben és még két kanyarban is hozta az akkori pilótájuk Pedro de La Rosa sebességét, mintha semmit sem kopott volna a sebessége 16 évnyi kihagyás után.
Florian és Kai Ebel viszont nem hagyták ki a ziccert, és elkezdték cukkolni Laudát, hogy ugyan álljon csak össze velem egy közös képre, és König el is kérte a telefonomat, hogy megörökítse a pillanatot. Én nem győztem szabadkozni, hogy „Niki, nem én akartam ezt a képet!”, röhögött is, és huncutul hátba vert a kép elkészülte után. Nem sikerült jól a kép, rosszak voltak a fényviszonyok is, de mégis most különlegessé vált számomra ez a fotó.
Péter Vámosi (@petervamosi) által megosztott bejegyzés,
Utoljára tavaly találkoztunk az Legendák Parádéján, és hát csak nem hagyott nyugodni a dolog, hogy semmire sem emlékszik a Forma-1 előtti magyarországi kalandozásaiból, még a Formula Vee-vel, így kinyomtattam neki ezt a képet:
Niki Lauda a Népligetben, 1969-ben. | Fotó: Urbán Tamás/fortepan.hu
Volt olyan szerencsém, hogy az VW Bogár alapú formulaautó építője is épp a közelben volt, és miután ő is hitetlenkedett egy sort, hogy erről a versenyről van fénykép, összerakták közösen a történetet, sőt kiderült, hogy az autó egyébként a mai napig megvan! Mindketten aláírták végül a beszélgetésünk befejezéseként ezt a felvételt, majd Lauda elindult utoljára még egyszer szórakoztatni a hazai közönségét…
Jó mulatást Jamesszel odafent Niki, de ezúttal hallgass is rá, és szórakozz, ne csak matekolj!
A versenyző legenda és légitársaság tulajdonos, Niki Lauda egy nyári influenzát követően egy bécsi kórházban fekszik. A Forma-1 rajongók két hete találgatják, hogy mi is lehet Laudával. Még a német RTL riportere akivel évekig közvetített, Florian König sem tudott pontos információkkal szolgálni, csak annyit mondott, hogy Laudának a megfázását kell kikúrálnia.
Az osztrák hírmagazin, az OE24 ugyanakkor arról számolt be, hogy Ibizán fertőződött meg az influenza vírussal. Ez egy olyan kórokozó pedig, ami eléggé igénybe veszi az immunrendszert és a testet. Emiatt Lauda a privát repülőgépével Bécsbe repült, ahol az orvosok ideiglenesen az intenzívre küldték, állítja a magazin Lauda köréből származó információkra alapozva. Ott az elmondások szerint kiváló kezekben van. A fokozott elővigyázatosságra az ismert vesebetegsége miatt volt szükség.
Itt sikerült az influenzáját oly mértékben kezelni, hogy Laudát átszállíthatták a normál fekvőágyas részlegbe. A napokban hamarosan elhagyhatja a bécsi kórházat, de hosszabb távon kímélnie kell magát, állítja a hírportál. Az orvosok szerint a 12 napnyi bent tartózkodás alatt majdnem teljesen felépült, szerencsére semmi komplikáció nem volt a veséjével és a szívével. Lauda egyik barátja szerint az orvosok azt mondták, hogy ezután a súlyos influenza után már nem viccelhet az egészségével, Nikinek vissza kell vennie a tempójából.
21 szezon után Niki Lauda, mint a német RTL Forma-1 szakértője felmondott, és szögre akasztotta a mikrofont. A háromszoros világbajnok, meglepte az RTL-es kollégáit is, főleg Florian Königet, a szezonzáró futam utolsó bejelentkezésében. A végén élő adásban oda is húzta a képernyőre Nico Rosberget is, aki ezúttal szintén segédkezett, majd ennyit mondott: „Nico, legyél te az (aki folytatja).”
Florian épp levezetett volna, amikor a 68 éves egykori pilóta közbeszólt, méghozzá nagyot:
„Most valami nagyon személyeset kell hogy mondjak: meghoztam egy döntést, méghozzá azt, hogy a következő évben már nem szeretnék RTL szakkommentátor lenni. Tőled külön is búcsúznék, mert 20 éve együtt dolgoztunk. Sok vicces és kevésbé vicces dolgot éltünk meg együtt.”
Erre Florian König sem számított, és még a tapasztalt moderátort is elhallgattatta, aki csak ennyit tudott mondani:
„Most sokkolsz. Az elmúlt 21 évet együtt csináltuk, egyszerűen nem jutok szóhoz.”
Ebből is kiderül, hogy Lauda még közvetlen kollégájával sem beszélte meg előre ezen tervét, akinek könny szökött a szemébe. Természetesen megígérte a nézőknek, hogy megpróbálja Laudát jobb belátásra téríteni, de ez közismerten lehetetlen küldetés. És ezt az osztrák legenda le is szögezte:
„Ha egy döntést meghoztam, akkor meghoztam. Azért köszönöm neked.”
Ezután König és Lauda megölelték egymást. Nico Rosberg közvetlen közelről szemlélte az eseményeket, annyit mondott, hogy szép dolog ilyen érzelmeket látni. Végül König csak magára talált:
„Köszönöm neked! Általában ezt nem az élő adásban mondom, de: köszönöm Legenda! Egy vidámabb szezonzárót képzeltem ugyan magamnak, de tudom hogy nem szereted, szóval elbúcsúzom, és utána most megölellek.”
Így lett úgy a vége a német RTL-en a szezonnak, hogy férfiak ölelkeznek, amihez csatlakozott Rosberg is, akinek sokáig Lauda volt a főnöke a Mercedesnél. Lauda nem árulta el a visszavonulásának az okát. Elsősorban a nézőktől köszönt el azzal is, hogy utoljára emelte meg a híres sapkáját, és ennyit mondott:
„Remélem, hogy Florian és én megnevettettünk benneteket párszor. Ugyanakkor remélhetőleg mindent kritikusan is néztünk.”
Lauda szerződése az RTL-lel 2015-ben járt eredetileg le, majd 2016-ra is meghosszabbították. Nem mindegyik versenyen volt már azonban ott, volt, hogy Timo Glock helyettesítette. Innen nézve az, hogy befejezi, talán mégse akkora meglepetés, talán csak a módja volt igazán formabontó.