Címke: Flavio Briatore

  • Briatore: Be fogom zárni Alonsót a garázsba, ha biciklire ül

    Briatore: Be fogom zárni Alonsót a garázsba, ha biciklire ül

    Flavio Briatore azzal fenyegette meg Fernando Alonsót, ha balesete után is biciklire ül, akkor bezárja a garázsba.

    A spanyol pilóta az elmúlt hetekben szenvedett balesetet a svájci Lugano közelében, ugyanis egy autó elsodorta őt biciklizés közben. A kétszeres világbajnokot azonnal kórházba szállították, ahol is kiderült, hogy eltörött az állkapcsa. A szükséges műtét azonban sikeres volt, így a 39 éves pilóta már elhagyta a létesítményt, és folytathatja felkészülését az idei szezonra.

    Menedzsere és egykori csapatfőnöke, aki a Renault/Alpine szerződését is elősegítette, elmondta neki, ha nem hagyja abba kerékpározást, akkor szankciókat fog bevezetni.

    ,,Fernando a biciklis balesetét leszámítva nagyon fit. Mindennap beszélek vele. Megmondtam neki, hogy hagyja abba a biciklizést, mert nagyon veszélyes. Ha annyira menni akar, akkor menjen a hegyekbe és ott eddzen egy mountain bike segítségével, ne az utcán. Azt mondtam neki, hogy ha nem hagyja abba a kerékpározást, akkor be fogom zárni a garázsba – nem a biciklit, hanem őt. Viszont Fernando a toppon van, és nagyon-nagyon motivált. Úgy vélem jót tett neki az, hogy két évig távol volt a Forma-1-től, mert így ismét van motivációja. Mikor egy olyan autót vezetsz, ami nem alkalmas a győzelemre, akkor az egy ilyen kaliberű versenyző számára rengeteg frusztrációt okoz. Ugyanis szerintem ha a versenyzők közül 6-7-et beültetnék a Mercedesbe, akkor az a hat vagy hét pilóta meg tudná nyerni a bajnokságot. A versenyző kvalitásait elismerve is túl domináns az az autó.” – nyilatkozta Biratore Peter Windsornak.

    Az olasz vezető elmondta, hogy Alonsónak vannak kétségei afelől, hogy ott lehet-e a szezon előtti teszten, Bahreinben, ám Briatore e tekintetben nagyon bizakodó:

    ,,Már nagyon jól tud beszélni. A probléma  itt a fogakkal van, ugyanis kettőt elveszített. Nagyon szerencsés volt, ugyanis ez a kerékpározás manapság eléggé veszélyes. Nagyon-nagy szerencséje volt, Isten rajta tartotta a szemét. Ma már tökéletesen beszélt, csak egy olyan nap volt, mikor nem tudott megszólalni a jéggel teli maszk miatt. Egy autóval ütközött, így szerencsés volt. Emlékezhetünk arra, hogy járt Hayden a motorversenyző, vagy Mark Webber és Zanardi. Hiszek abban, hogy meg van írva a sorsunk-  így ő megmenekült. Biztos vagyok abban, hogy a teszten már ott lesz.”

  • Ecclestone vette meg Briatore lefoglalt luxushajóját, a Force Blue-t

    Ecclestone vette meg Briatore lefoglalt luxushajóját, a Force Blue-t

    Bernie Ecclestone, korábbi F1 főnök lett az új tulajdonosa a barátja hajójának, amelyet bírósági aukció keretén belül értékesítettek. Bernie tehát megvásárolta a 63 méter hosszú Force Blue jachtot, amely korábban az üzleti partner és barát Flavio Briatore tulajdona volt. Számos olasz lap írt erről, köztük az Il Fatto Quotidiano is.

    A hajót a Benetton és Renault korábbi menedzserétől 2010-ben foglalták le, egy 3.6 millió eurós adóelkerüléssel kapcsolatos vizsgálat részeként. Briatore 18 hónapnyi felfüggesztett büntetést kapott, végül a Legfelsőbb Bíróságon.

    Ecclestone 7 millió 460 ezer euróért vitte el végül a jachtot. Kikiáltási ára 7 millió euró volt. Lefoglaláskor az értéke azonban 20 millió euró volt, tehát majdnem a háromszorosa. Az elmúlt hetekben Briatore próbálta akadályozni az eladást, de a genovai fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy folytatja az értékesítést, a hajó kényszerű inaktivitás miatti romlásának a kockázata miatt, különös tekintettel a koronavírus-járvány miatti helyzetre. Az aukció január 27-én volt.

  • Briatore: Brivio tapasztalatlansága az F1-ben nem lesz gond

    Briatore: Brivio tapasztalatlansága az F1-ben nem lesz gond

    Flavio Briatore is támogatja a Renault némileg meglepő húzását, mely szerint 2021-től kezdődően leigazolták a volt MotoGP Suzuki vezér, Davide Briviót. Valentino Rossi korábbi főnöke a pletykák szerint az Alpine új csapatfőnöke lesz, és azt már csütörtökön megerősítették, hogy elhagyja a MotoGP-t. Az érintett ennyit mondott egyelőre erről:

    „Egy új profi szakmai kihívás talált meg, és végül úgy döntöttem, hogy élek ezzel a lehetőséggel.”

    Az Alpine várhatóan hamarosan megerősíti ezt a hírt, sőt, az olasz sajtó úgy tudja, hogy a már kék, fehér és piros színekben pompázó 2021-es autójuk leleplezése Párizsban lesz, január 14-én. Brivio honfitársa, Flavio Briatore korábban a Renault néven ismert sikeres csapat főnöke volt, és támogatja az 57 éves szakember szakágváltását, még ha kevés is a Forma-1-es tapasztalata. Így fogalmazott a La Gazetta dello Sportnak:

    „Nekem sem volt tapasztalatom, amikor ide kerültem, még egy versenyt sem láttam addig. Aztán mégis hét világbajnoki címet nyertem. Nincs is ehhez nagyon mit hozzátenni, remélem, hogy Brivio véghez viszi ugyanezt. Biztos vagyok benne, hogy a Renault jó okkal választotta őt, ezért nem hinném, hogy a tapasztalatlansága probléma lenne. Végeredményben ez arról szól, hogy férfiakat kell irányítani. Néhány hónap múlva érteni fogja már, hogy mit kell majd tennie.”

    A jelenlegi csapatfőnök, Cyril Abiteboul várhatóan az Alpine márka vezérigazgatója lesz.

  • Ecclestone: A Ferrari problémája az, hogy olaszok!

    Ecclestone: A Ferrari problémája az, hogy olaszok!

    Bernie Ecclestone szerint a Ferrari csapat jelenlegi szenvedését az okozza leginkább, hogy olaszok. A maranellóiak láthatóan szenvedtek 2020-ban, ls még az utolsó versenyen sem tud ott lenni a csapatfőnök Mattia Binotto, aki visszatért Olaszországba, mert rosszul érezte magát. Mindeközben Louis Camilleri is hirtelen lemondott, aki a gyártó vezérigazgatója volt. A Forma-1 korábbi irányítója a La Stampának nyilatkozott erről:

    „Nem akarom megbántani őket, de mindig is azt gondoltam, hogy a baj velük az, hogy olaszok. Mindegyikük irányítani akar és ehhez megvan a saját elképzelésük. Nem azt mondom, hogy nem érhetnek így is oda, de jobb, ha bevonnak németeket, franciákat vagy angolokat, tehát olyan embereket, akik másként gondolkodnak.”

    A 90 éves Ecclestone felidézte az 1993-as évet, amikor még ő győzködte a Ferrarit a francia Jean Todt alkalmazásáról, aki aztán csapatfőnökként elvezette a csapatot az ultrasikeres Michael Schumacher korszakhoz:

    „Emblematikus volt az, ami történt Jean Todttal. Az olaszok nem akarták őt. Én vettem rá őket, hogy alkalmazzák, aztán minden a megfelelő mederbe került. Binotto azonban nagyon kényelmetlen helyzetbe került. Nem is vagyok biztos benne, hogy valóban akarta-e ő valaha is a csapatvezetői posztot. Ő egy mérnök, mindig is a technikai kérdésekkel foglalkozott. Maranellóba egy jó menedzser kell, aki a megfelelő embereket ülteti a megfelelő pozícióba. Három éve még azt gondoltam volna, hogy Flavio Briatore lenne az ideális számukra, hiszen jó ötletei vannak, tudja miképp kell kiválasztani az embereket és még csak nem is politikus. Ma már azonban nagyon elfoglalt a saját cégeivel.”

  • Briatore: A Scuderia Ferrari mindig a következő évre készül

    Briatore: A Scuderia Ferrari mindig a következő évre készül

    Flavio Briatore csak forgatja a szemeit, amikor az a téma kerül az asztalra, hogy a Ferrari jövőre majd visszatér az élmezőnybe. A korábbi Renault csapatfőnököt az Adnkronos hírügynökség kérdezte arról, hogy sikerülhet-e felzárkóznia jövőre a Ferrarinak, mire így felelt az olasz:

    „Minden évben arról kell beszélnünk, hogy mi lesz jövőre. A Ferrari esetében a legtöbbször visszatérő szavak, a „majd, jövőre”.

    Briatore ugyanakkor örül annak, hogy a Scuderia a rajtrácsra hozta 2021-re a Haasszal a friss Formula 2 bajnok Mick Schumachert:

    „Ez mindenkinek fantasztikus, a sportnak, neki, édesanyjának Corinnának, és apjának Michaelnek is ez nagyon jó hír.”

    Flavio a 90-es években a Benettonnál felügyelhette Michael első két bajnoki címét, így vélekedett erről:

    „Megvan-e benne minden, ami szükséges a sikeres Forma-1-es szerepléshez? Erre mindig nehéz válaszolni, de most majd megtudjuk.”

    Amiben viszont nem kételkedik Briatore, az George Russell tehetsége, aki múlt vasárnap Lewis Hamiltont helyettesítette a Mercedesnél a Szahíri Nagydíjon:

    „Láthattuk, hogy megérkezett egy srác, akit senki sem ismert, és ha a Mercedes nem veszítteti el vele a versenyt, akkor ő megnyerte volna azt. A csapat hibázott. Mindent megtettek azért, hogy ne nyerhessen, ugyan jóhiszeműen, de így tettek. Nagy káosz volt, mert egyébként könnyedén nyert volna.”

  • Briatore szerint a mai F1 pilóták már nem olyanok, mint régen

    Briatore szerint a mai F1 pilóták már nem olyanok, mint régen

    Flavio Briatore sajnálja, hogy megváltoztak a Forma-1-es versenyzők ahhoz képest, mint amikor még ő is ott volt a száguldó cirkuszban. A korábbi Renault csapatfőnök ugyanakkor arról is beszélt, hogy segített Fernando Alonsonak abban, hogy 2021-re visszatérhessen a sportágba. Erről a spanyol Antena 3-nak beszélt:

    „Nagyon elégedett vagyok, hog Fernando visszatér. Együtt dolgoztunk, és a visszatérésén is közösen munkálkodtunk. Fernando és én olyan, mint egy család.”

    Briatore arra is visszaemlékezett, hogy egyből észrevette a tinédzser Alonso képességeit, amikor először találkozott a spanyollal. Úgy véli, hogy erős a kontraszt a mai pilótál és a korábbi generációk között. Erről ennyit mondott az olasz:

    „Minden megváltozott, ahhoz képest, amikor én voltam benne. A versenyzők már nem ugyanolyanok. Ha nem látnád őket a versenyruházatukban, fel sem tűnnének. Korábban remek személyiségek voltak, harci szellemük is volt, most minden sokkal patikamérlegen mért, szervezettebb.”

  • Már a hétvégén elhagyhatja a kórházat Flavio Briatore

    Már a hétvégén elhagyhatja a kórházat Flavio Briatore

    A milánói kórház egy közleményben tudatta, hogy szombaton elhagyhatja őket a korábbi F1-es csapatfőnök Flavio Briatore.

    Korábban arról számoltunk be, hogy súlyos állapotban fekszik a milánói San Raffaele kórházban koronavírus fertőzés miatt az olasz. Ám később saját maga ismerte el, hogy prosztata gondok miatt került be, és ilyenkor kötelező COVID-tesztet végezni, ami az ő esetében pozitív lett. Így eddig a kórházban karanténban volt.

    „A beteg általános klinikai állapota lehetővé teszi, hogy a felépülését az otthoni karanténban folytathassa, ahogy az lenni szokott a pozitív koronavírus eseteknél.” – áll a közleményben.

  • Briatore nem tudja, koronavírusos-e

    Briatore nem tudja, koronavírusos-e

    Korábban beszámoltunk róla, hogy Flavio Briatore kórházba került, sőt egyes értesülések szerint súlyos az állapota, mivel megfertőződött a koronavírussal.

    Az egykori csapatfőnök azonban azt cáfolta, hogy biztosan koronavírusos, és hogy állapota súlyos lenne. Ezt friss nyilatkozatában mondta, amit a Corriere della Serának adott, miközben koronavírus tesztjének eredményét várta.

    „Csak prosztatagyulladásom van” – árulta el. „Vasárnap este San Raffaelén voltam Milánóban, majd kórházba szállítottak. Amíg itt voltam, vettek tőlem mintát, de még nem tudom, pozitív vagyok-e. Meglehet, hogy igen, az alapján, ami most itt megy Szardínián.”

    „A prosztatagyulladáson kívül viszont semmi más bajom nincs, nagyon jól érzem magam” – erősítette meg végezetül az olasz.

  • Flavio Briatore koronavírusos lett, és kórházba is került!

    Flavio Briatore koronavírusos lett, és kórházba is került!

    Flavio Briatore hétfő óta a milánói San Raffaele kórházban van.

    Az egykori F1-es csapatfőnök a kezdetek óta amellett kampányol, hogy az emberek vegyék komolyan a koronavírus-helyzetet, és ő maga is nagyon óvatos volt, legalábbis eleinte. Most mégis megfertőződött.

    Ami nagyobb probléma, hogy nem azok közé tartozik, akik tünetmentesen átvészelik vírust.

    A L’Espresso szerint a kórház megerősítette, hogy Briatore COVID-19-cel fekszik bent. Nincs intenzív osztályon, de állapotát súlyosnak definiálták.

    Azt is sejteni lehet, hogy hol fertőződött meg. Az elmúlt pár órában egy Porto crevo-i étterem komoly gócponttá vált. Több, mint 60 személy tesztje lett pozitív a személyzetből.
    Briatore pedig Augusztus 15-én a Porto crevo-i Cala di Volpe hotelben volt és részt vett egy focimeccsen is. A meccsen jelen volt a Bologna vezetőedzője, Sinisa Mihajlovic is, akinek szintén pozitív lett a Covid-tesztje, ráadásul őt leukémiával is kezelik.

    https://www.instagram.com/p/CD6GGETpwjh/

  • Briatore szerint nincsen igazi vezére a Ferrarinak

    Briatore szerint nincsen igazi vezére a Ferrarinak

    Flavio Briatore teljes mértékbe egyetért Bernie Ecclestone azon véleményével, miszerint a Ferrarinak komoly problémái vannak a vezérkaruk terén.

    A maranellóiak legutóbbi drámájáról a Forma-1 egykori vezére azt nyilatkozta, hogy inkább a Renault egykori csapatfőnöke irányítsa a Vörösöket Mattia Binotto helyett, akinek erősen veszélyben van a csapatfőnöki állása a csapat gyenge teljesítménye miatt.

    Briatore szerint az olasz istálló problémái rendkívül egyszerűek.

    „Vannak olyan emberek, akik mindig a nehéz utat választják és jelen pillanatban ez a csapat a Ferrari,” – idézi az olasz szavait a Betway.

    Binotto nemrégiben felfedte, hogy immáron nem lát el két szerepkört a csapaton belül. Az olasz szakember a csapatfőnöki tisztsége mellett még a Ferrari technikai igazgatója is volt, azonban utóbbiról nemrégiben lemondott.

    „A Ferrari egy nagy múltú cég, akik eléggé népszerűek,” – folytatta Briatore. „Már csak ezért is van az, hogy szinte minden versenyző kivétel nélkül versenyezne náluk legalább két-három évet.

    „Azonban amint megnézed a pályán történő eseményeket, rögtön látszik, hogy már évek óta komoly problémákkal küszködnek. Számos remek versenyző megfordult ebben a periódusban Maranellóban és semmit sem sikerült nyerniük. Ennek pedig okai vannak.

    „A legfőbb ok pedig az, hogy a Ferrarinak nincsen egy normális vezetősége. Ha pedig nincs vezető, akkor a csapaton belül csak a széthúzás van. Emiatt pedig a Ferrari jelen pillanatban egyáltalán nem olyan, mint régen volt.”