Címke: Flavio Briatore

  • Flavio Briatore reagált Binotto álláspontjára: Egyszerűen hihetetlen!

    Flavio Briatore reagált Binotto álláspontjára: Egyszerűen hihetetlen!

    Flavio Briatore nem érti, hogyan sikerül a Ferrarinak szinte minden futamot elszúrnia.

    Charles Leclerc indult a pole pozícióból, ám Max Verstappen gyorsan felért mögé és meg is szerezte magának a győzelmet. A Scuderia versenyzőjének meg kellett elégednie a második hellyel a csapat hazai közönsége előtt.

    A futam elején, mikor Sebastian Vettel autója megadta magát, megjelent a VSC fázis, így a vörösök berántották a monacói pilótát. Mattia Binotto szerint jó döntést hoztak, ám a Renault ex-csapatfőnöke csak fogta a fejét.

    „Hihetetlen, hogy a Ferrarinak sikerül minden futamot elcsesznie. Egyszerűen hihetetlen!” – akadt ki Briatore.

    A verseny utolsó harmadában, mikor Daniel Ricciardo is leparkolt a pálya szélén egy halvány reménysugár megjelent az olaszoknál. Ám az autót nem sikerült időben elvinni, a Safety Car nehezen tudta összeszedni a mezőnyt, így végül a biztonsági autó mögött fejeződött be a futam.

  • Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Ralf Schumacher reménykedik abban, hogy nem blokkolja majd Oscar Piastri eligazolását az Alpine.

    Fernando Alonso az átigazolásával kész káoszt teremtett a pilótapiacon. A francia alakulat igyekezett minél előbb bejelenteni az ausztrál versenyző érkezését, ám az érintettel nem írtak alá semmit. A 21 éves pilótának csak az akadémiával van ugyanis szerződése, az F1-es alakulattal nem.

    Flavio Briatore és Mark Webber tanácsára Piastri a „nagyobb halra” pályázik, és inkább a McLarennél látja a jövőjét. Ám ebbe a levesbe még belerondíthat az Alpine, főleg ha jóvátétel reményében a bíróság elé viszik az ügyet.

    A német ex-versenyző viszont reménykedik abban, hogy nem akadékoskodik túl sokat majd az alakulat:

    „Oscar (Piastri) mindent jól csinált. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a sértett vesztes (Alpine) nem gördít akadályokat a fiú elé. Piastri a kezükben volt, csak annyit kellett volna tenniük, hogy leszerződnek vele. Sajnálom, mert kedvelem Otmart (Szafnauer). Csalódott lesz amiatt, hogy nem látta előre Alonso távozását, és így nincs B terve. Ez a legkínosabb az egészben. Így saját magát kell hibáztatnia. Oscar tehát nem csinált semmi rosszat. Az Alpine előbb is megkérdezhette volna Alonsót a terveiről és világossá tehette volna Piastri számára, hogy számítanak rá a jövőben. Az első évében megnyerte az F3-at, majd utána az F2-öt. Mire kellett várniuk? Én is ezt tettem volna a helyében.” – magyarázta Schumacher.

    A franciák még kölcsön adták volna egy évre a 21 éves pilótát, mivel a McLaren is szemet vetett a fiatalra.

    „Az egyértelmű volt, hogy az Alpine nem számolt Piastrival 2023-ban. Úgy vélték, időre van szüksége. Máshová akarták tenni őt, kölcsön akarták adni 1-2 évre. Volt opciójuk Piastrira, de nem éltek vele, mert azt hitték Alonso náluk marad. Ha van egy ilyen ékszered, nem szabad hagynod, hogy kicsússzon a kezeid közül. Ha te nem tudod rendbe tenni a szerződés körül dolgokat, nem mutogathatsz ujjal a fiatalemberre. Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni: Piastri menedzsere Mark Webber, aki nagyon szoros kapcsolatot ápol Andres Seidllel és Flavio Briatoréval.”

  • Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Pato O’Ward már csak nevetni tud azon, hogy mi történik Oscar Piastri és a McLaren körül.

    A dominó első darabját Sebastian Vettel döntött le a Hungaroringen, mikor bejelentette visszavonulását. A háttérben ügyesen sakkozó Flavio Briatore, Mark Webber és Fernando Alonso triumvirátus azonnal lépett is egyet a táblán. A spanyol elfogadta az Aston Martin ajánlatát, így az Alpine keze Oscar Piastri felé nyúlt.

    A franciák magabiztosan be is jelentették, hogy a fiatal ausztrál náluk fog versenyezni jövőre, ám az érintetett erről nem értesítették. A 21 éves pilóta leszögezte, nem írt alá semmit az Alpine-nal és nem náluk fog versenyezni 2023-ban. Piastrinak csak az akadémiával van kontraktusa, magával a Forma-1-es csapattal nem.

    Christian Danner úgy véli, ezt játszotta ki Flavio Briatore, aki jó tanácsokkal láthatja el a Mark Webber által protezsált versenyzőt. A pletykák szerint már meg is szerezték a mclarenes szerződést.

    Az Alpine megüresedett pozíciójára az Egyesült Államokból is lenne jelentkező. Pato O’Ward, Colton Herta és Alex Palou is kapva-kapna az alkalmon, ám a trió Zak Brown miatt a háttérbe szorult. Sőt a három pilóta Daniel Ricciardo ülésétől is búcsút vehet.

    A mexikói pilóta szerint belengették nekik a vörös posztót, majd egyszerűen a McLaren ügyvezetőjének máson akadt meg a szeme:

    „Számomra nem kifizetődő ezt az illúziót kergetni. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van. Bár magas szinten versenyzek, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Sok olyan dolog van, ami túl mutat rajtam. Nevetségesnek találom az egészet. Láttam, és csak nevetni tudtam. Ugyanezt a díjat Brown sok más versenyző előtt is meglobogtatta. Végülis, csak egy hely van, és nem öt.” – magyarázta csalódottan O’Ward.

    Ha Piastri mégsem a wokingi csapat felé tart, a McLaren Csoport versenyzői akkor sem számíthatnak az ülésre, mivel Daniel Ricciardo kapná vissza azt.

     

  • Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    A Forma-1 három legbefolyásosabb múltú és jelenlegi embere, az F1 főnöke, Stefano Domenicali, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és a sportág első számú gazembere, Flavio Briatore a nyári szünetben együtt élvezik a napsütést. A trió Briatore Instagram-oldalán tűnt fel a következő bejegyzéssel: „Egy hajóban Stefano Domenicalival és Toto Wolffal”.

    Briatore, egykoron a királykategória egyik legbefolyásosabb embere volt, de úgy tűnik, hogy a hírhedt szingapúri Crashgate-botrányban játszott szerepe után visszatér. Akkor úgy csaltak, hogy Nelsinho Piquet összetörte a Renault-ját, hogy Alonso győzelmi esélyeinek kedvezzen, ami végül a száguldó cirkusz évszázados bűntette lett.

    Az idő azonban tovább lépett ezen, és Briatore üzleti csápjait a Forma-1-ben tartotta. Baku versenyrendezése például az ő műve volt, és állítólag még mindig fizetnek neki jutalékokat, sőt, vannak arra utaló jelek, hogy az ellentmondásos olasznak köze van Oscar Piastri elorzásához a McLaren által – amennyiben ez valóban megtörténik.

    Ne feledjük, Fernando Alonso és Mark Webber, a Pisatri-menyegző vagy inkább kötélhúzás kulcsfigurái valamikor Briatore menedzseltjei voltak. A pedig trió minden jel szerint továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással. Nem meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Flavio az a figura, aki Bennetton F1 csapatfőnökeként évekkel ezelőtt elhappolta Michael Schumachert Eddie Jordantől. Akárhonnan is nézzük, ő továbbra is egy hatalmaskodó marad, akár a háttérben, akár nem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Ezekkel a képekkel, amelyeken Totóval és Stefanóval együtt pózol, a szándék egyértelmű, bár egyelőre ismeretlen. Az üzenete az, hogy az F1-es sapkát viselő és nagyon vigyorgó Flav visszatért. Akár hivatalos, akár nem, többet egyelőre még nem tudni.

    A Formula Passion beszámolója szerint Wolff hagyományosan Észak-Szardínián tölti nyári szabadságát. Ez alól 2022 nyara sem kivétel, az osztrák újra Costa Smeraldán nyaral.

  • Piastri szerződése: Ez a Briatore-terv része?

    Piastri szerződése: Ez a Briatore-terv része?

    Flavio Briatore kéznyoma található az Oscar Piastri-ügyön, állítja a korábbi F1-es pilóta, Christian Danner, miután az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elismerte, hogy valóban történhetett némi „információcsere”.

    A pletykák szerint Piastri menedzsere, Mark Webber, az Aston Martinhoz lelépő Fernando Alonso és maga Briatore – aki mindkét korábbi F1-es pilóta karrierjében meghatározó szerepet játszott – összedugták a fejüket, hogy megszervezzék Piastri meglepő szerződtetését a McLarenhez.

    A legfrissebb hírek szerint a szerződéseket elismerő testület már jóváhagyta a McLaren-szerződést, Piastri másik kontraktusa csak az Alpine pilótaakadémiájával áll fenn – magával az enstone-i székhelyű Forma-1-es csapattal nem. Szafnauer mindenesetre haragszik a 21 éves Piastrira, és ezt el is mondta az El Confidencialnak:

    Én úgy nőttem fel, ha aláírok valamit, akkor senkinek sem kell azt mondania, hogy ‘hazudsz, mert ezt írtad alá’. Biztosan nem vonnám vissza a szavam. Nincs szükségem egy darab papírra, hogy azt állítsam: „Nézd meg ezt a záradékot, most kiszállhatok.”

    Ami pedig Danner-t illeti, ő úgy látja, hogy az egész helyzet Briatore keze nyomát viseli, erről már a motorsport-magazin.com-nak beszélt:

    „Ez tipikus Flavio. Feltehetően van egy Piastri-szerződés, amit Flavio átfutott. Azt mondanám, hogy egyértelműen kellett lennie záradéknak.”

    Danner szerint ez egyértelmű jele annak, hogy Briatore az ausztrál Piastriban Alonsóval és Michael Schumacherrel egyenértékű potenciált lát:

    „Ha ő hisz valakiben, akkor mindenképpen előrelátóan tervez, pozitív értelemben. Kegyetlenül is akár, ami logikus ebben a szakmában. El tudom képzelni, hogy Piastri kiszabadítja magát az Alpine szorongatásából, hogy két évig a McLarennél versenyezhessen, majd utána szabad legyen a nagy dobásra. Ez világos, hogy Briatore kézjegye.”

    Danner szerint Piastrit nem fogja zavarni a Forma-1-es bemutatkozását övező intrika mértéke sem, még ha Szafnauer máris dühös rá, a hűtlenkedése miatt:

    „Tudja, hogy mi várja. Nyerni akar, más nem érdekli. Semmi más nem érdekli őt. És ez a Webber-Briatore kombináció valószínűleg ideális az ilyen embereknek.”

  • Kovalainen: A legnagyobb hibám volt kirúgni Briatorét

    Kovalainen: A legnagyobb hibám volt kirúgni Briatorét

    Heikki Kovalainen elismeri, hogy Forma-1-es karrierje talán azért is szakadt félbe, mert szakított Flavio Briatoréval.

    A ma már 40 éves finn egykor az F1 egyik legígéretesebb fiatalja volt, aki először a Briatore vezette Renault-nál debütált, majd 2008-ban Lewis Hamilton bajnokságot nyerő csapattársaként a McLarenhez szerződött.

    Kovalainen azonban 2009 végén felbontotta menedzseri szerződését Briatoréval, amikor Briatorét a „crashgate” botrány után eltiltották a Forma-1-től. A Viaplay-nek Kovalainen, aki jelenleg az All Japan Rally Championshipben versenyez, ennyit mondott erről fanyarul:

    „Ez volt a karrierem legnagyobb hibája. Mindenképpen megérte volna Flavióval az asztal egyik oldalon maradni, ahelyett, hogy a másik oldalára megyek.”

    Valóban, a McLaren után a következő lépése a Lotus-Caterham alakulathoz vezetett, amely az egyik leglassabbnak bizonyult a rajtrácson, amíg be nem csődöltek. Így folytatta ezért Kovalainen:

    „Amikor a McLaren szerződésem lejárt, gyorsan új szerződést kellett szereznem, miközben a Flavio által menedzselt versenyzőknek akkor még nem volt szuperlicencük.”

    Briatore Forma-1-es eltiltását 2010-re fel is oldották, amiről a finn ennyit árult el:

    „Amennyiben csak vártam volna a következő év januárjáig, Flavio büntetését visszavonták, és visszatérhetett volna. Igen, Flavio jobb üzleteket is köthetett volna nekem, és ezen fejezet előtt karrierem legjobb üzleteit ő kötötte.”

    Kovalainen most a raliversenyzői pályafutásának az építésére koncentrál, ami eddig Japánban sikerült:

    „Most 100 százalékban a ralizásra összpontosítok. Élvezem a WRC-t nézni – mostanában még éjjel és nappal is fennmaradok, hogy nézzem.”

  • Briatore aztán tud élni! 3 exével volt jelen Monacóban!

    Briatore aztán tud élni! 3 exével volt jelen Monacóban!

    A 72 éves üzletember, a Renault egykori F1-es csapatfőnöke, Flavio Briatore igazi hedonista. Több híres modell barátnője volt az évek során, akikkel úgy tűnik, hogy a mai napig jóban van.

    Három legutóbbi exe társaságában fotózkodott ugyanis a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon. Briatore Elisabetta Gregoraci, Naomi Campbell és Heidi Klum társaságát élvezte.

    Campbellel 1998 és 2003 között alkottak egy párt, sőt jegyben is jártak.
    Klum 2003-2004-ben volt a színen, és született egy közös gyermekük is, Leni, aki májusban lett 18 éves, és ő is modellkedik.
    Gregoracit 2008-ban feleségül is vette Briatore, 2010-ben pedig fiuk született: Nathan Falco. Az üzletember és a fehérnemű modell 2017-ben el is váltak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Briatore bár a 2008-as Szingapúri Nagydíjon történt botrány (Piquet Jr-t direkt „küldték” a falba, hogy így segítsen Fernando Alonsónak) után el lett tiltva a sporttól, mostanában többször feltűnik a paddockban. Bár nem aktív résztvevője a sportnak, jó eséllyel üzletel is a háttérben.

    Továbbra is nagyon jó barátságot ápol Alonsóval, illetve többek között Christian Hornerrel és más F1-ben jelenleg is résztvevő személlyel.

  • Briatore a Red Bull ajtaján dörömböl Alonso szerződtetése miatt?

    Briatore a Red Bull ajtaján dörömböl Alonso szerződtetése miatt?

    Christian Horner igyekezett elhallgattatni azokat a pletykákat, amik Fernando Alonsót a Red Bullba helyezik.

    A spanyol versenyző szerződése év végén lejár, és nagy valószínűséggel marad az Alpine-nál. Azonban a paddockban érdekes pletykák keringenek. Nemrég a kétszeres világbajnokot még Sebastian Vettel helyére „ültették be” az Aston Martinhoz, most pedig a Bikáknál látják a 41 éves versenyzőt. Karun Chandhok szerint Flavio Briatore közreműködésével Alonso jövőre már az osztrák istállónál szeretne versenyezni.

    „Két szóbeszéd kering jelenleg a paddockban. Az egyik arról szól, hogy Fernando Alonso jövőre átmegy az Aston Martinhoz, hogy átvegye a stafétabotot Sebastian Vetteltől. Míg a másik szerint Flavio Briatore dörömböl a Red Bull ajtaján, ugyanis a spanyol szeretne Max Verstappen csapattársa lenni, és egy jó autóval befejezni karrierje hátralévő éveit.” – árulta el az ex-versenyző.

    A brit csapatfőnök azonban elejét vette a pletykáknak, és kijelentette: elégedett a jelenlegi párosával.

    „Ez nekem is új. Mi viszont nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi versenyzőinkkel. Fernando nagyszerű pilóta, fantasztikus, hogy még mindig a Forma-1-ben van. Az életkorát tekintve (41 éves) van még mire törekednie. Viszont ő nem illik bele a terveinkbe.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    Horner hozzátette, ugyan tartja a kapcsolatot Briatoréval, de attól még Alonso nem lesz a Red Bull versenyzője.

    „Flavio a barátom, időnként szoktunk beszélgetni. Mi azonban a saját versenyzőinkre koncentrálunk. Rengeteg időnk van dönteni, és Checo (Sergio Pérez) remek munkát végez idén.”

  • Briatore elárulta melyik két versenyzőt szerződtetné, ha lenne pénze

    Briatore elárulta melyik két versenyzőt szerződtetné, ha lenne pénze

    Flavio Briatore elmondta, melyik két versenyzővel dolgozna együtt, ha lenne csapata és nagyon sok pénze.

    A botrányairól híres olasz ex-csapatfőnök jó érzékkel karolta fel a versenyzőket a múltban. Michael Schumachert és a Benettont a világbajnoki címig vitte, míg az eredményt később a Renault-val és Fernando Alonsóval is megismételte.

    Arra a kérdésre, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc közül kit választana, Briatore így felelt:

    „Verstappent venném meg, ő a legjobb versenyző a Forma-1-ben. Ezt már tavaly is láthattuk. Idén viszont tapasztaltabb, hiszen már nyert bajnoki címet. Ám ha sok pénzem lenne, akkor mindkét versenyzőt vinném.” – nyilatkozta Briatore az F1i.com-nak.

    Az ex-csapatfőnök elégedett az új szabályokkal és az eddig látott párharcokkal.

    „Ez a Forma-1 teljesen más, szerintem ez mindenkinek jót tesz. Amerika újraéleszti a sportágat, Miamiban például három hónap alatt az összes jegy elkelt. Tavaly egy hihetetlen futammal fejeződött be a világbajnokság. Idén pedig a Ferrari kettős győzelmével kezdtünk, majd jött Szaúd-Arábia, ez elmúlt időszak egyik legszebb versenye. Nagyszerű volt ott a küzdelem.”

    A 71 éves vezető szerint a Ferrari pilótái olyan autóval rendelkeznek idén, ami méltó a tehetségükhöz. Briatore úgy véli, hogy a szezon során végig az élmezőnyben autózhatnak, ha folytatják ezt a tendenciát.

    „A Ferrari olyan autóval rendelkezik, ami az egész szezon során versenyképes lehet. A bajnokságban bármi megtörténhet. Az a fontos, hogy a konstrukció jól működjön. Menetelni fognak a végéig és remélhetőleg meg is nyerik a címeket. A versenyzőkön és a stratégián fog múlni a dolog.”

    Az olasz szerint a Mercedes is felfog éledni, így hamarosan már három csapat harcolhat a győzelmekért:

    „Két-három versenyen belül a Mercedes is odaér. Hamilton harcolni fog, ő ugyanis sosem adja fel. Ő egy nagy bajnok, így biztos vagyok abban, hogy visszatér. Alonso is jól teljesít.”

  • Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint a Mercedes világbajnoki címre vonatkozó reményei máris elszálltak 2022-re. Ugyan még csak két futam telt el, az már most látszik, hogy a Ferrari és a Red Bull jelentősen előrébb járnak – és potenciálisan más csapatok is megelőzik a regnáló konstruktőri bajnokot. Ezt Toto Wolff csapatfőnök is elismerte:

    „Bármelyik területen a top csapatok között vagyunk? Nem hinném.”

    Egyértelmű, hogy a Ferrari és a Red Bull-Honda nem küzd úgy, mint a Mercedes a talajhatás miatti „delfinezéssel”, ugyanakkor a másik fontos tényező a motor. A világbajnok Lewis Hamilton Szaúd-Arábia után kifakadt:

    „Nem tudom, miféle motorja van a Haasnak, de nem tudtam követni.”

    Wolff ellenben azt mondta, nem akar „ujjal mutogatni” a Mercedes motorközpontjára:

    „Csapatként működünk, és vannak olyan elmaradásaink, amelyek sokkal nagyobbak, mint a motor.”

    Az F1 új nagykövete, Flavio Briatore szerint a Mercedesnek már csak „két-három” versenyre lesz szüksége ahhoz, hogy talpra álljon, és szemtől-szembe legyen a két élcsapattal.

    Az 1997-es bajnok Villeneuve azonban nem ért egyet, a Formule 1 holland magazinnak nyilatkozva azt mondta, egyértelmű, hogy a német csapat „leesett a piedesztálról”:

    „Évekig a rossz hétvégéiket a jobb motorjukkal tudták lefedni. Most már nem így van. Érdekes lesz, miképp reagál majd a csapat, mert Toto Wolff és Lewis Hamilton nem ehhez van szokva. Azonban már most kijelenthetjük, hogy a bajnoki címért való versengés többé nekik nem opció.”

    Villeneuve még arra is gondol, hogy George Russell idén megőrizheti Jeddah-ban látott előnyét Hamiltonnal szemben, a Williamsnél eltöltött évei miatt:

    „Lewisnak mindig is hibátlan autója volt. Soha nem kellett nyomnia, mivel sokkal gyorsabbak voltak.”

    Egy korábbi F1-es pilótatársa, Ralf Schumacher is egyetért ezzel, aki a német Skynak nyilatkozva azt mondta, minimális reményt lát arra, hogy a Mercedes talpra állhat, és harcba szállhatna a címekért:

    „Russell azt is mutatja, hogy Hamilton szemtől-szemben áll a csapattársával, amit izgalmas lesz nézni. Russell nem olyasvalaki, aki megelégszik a jelenlegi második számú pilóta pozícióval. De a bajnoki harc most nagyon messze került tőlük. Mire újra versenyezni tudnak, Leclerc és Verstappen már túlságosan messze lesznek előttük. Érdekes lesz figyelni, miképp reagál a Mercedes és a szponzoraik – egyikük sincs ehhez hozzászokva. A költségvetési korlát miatt pedig nehéz lesz irányt váltani.”