Címke: Flavio Briatore

  • Nem is az istálló tagja a botrány miatt távozó F1-es csapatfőnök feladatait átvevő Briatore

    Nem is az istálló tagja a botrány miatt távozó F1-es csapatfőnök feladatait átvevő Briatore

    Flavio Briatore úgy vette át a lemondó csapatfőnök feladatait, hogy hivatalosan nem léphet a helyébe, ezért a hétvégi Emilia Romagna Nagydíjon sem ő lesz a felelős személy az Alpine-nál.

    Noha Oliver Oakes, az Alpine korábbi csapatfőnökének lemondása után a brit szakember feladatait az istálló elmondása szerint Flavio Briatore, az anyacég, azaz a Renault által tanácsadóként alkalmazott olasz üzletember veszi át, a BBC értesülései szerint ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik. Az enstone-i istállót csapatfőnökként a 90-es és 2000-es években már négy egyéni és három konstruktőri világbajnoki címre vezető, az F1-ből a 2008-as szingapúri ütközésbotrány 2009-es kirobbanása után távozó Briatore ugyanis az FIA nézőpontja szerint nem lehet az Alpine-ért felelős személy.

    Ennek oka pedig igen egyszerű: Briatorét a Renault, és nem az Alpine F1 alkalmazza, azaz hivatalosan nem a csapat tagja és nincs F1-es licence-e sem. Utóbbi létezése pedig elengedhetetlen az FIA csapattag-regisztrációs rendszerében ahhoz, hogy valaki csapatfőnökként tevékenykedhessen.

    Az Alpine szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy emiatt Dave Greenwood versenyigazgató lesz „a kinevezett felelős személy” a holnap kezdődő imolai versenyhétvégén. Greenwood az idén januárban csatlakozott az istállóhoz az Oakes-testvérek által vezetett Hitech-től, de korábban dolgozott már a Ferrarinál, a Marussiánál és a Renault-nál is, utóbbinál Briatore irányítása alatt.

    A csapat szóvivője azt is elmondta, Briatorénak miért nincs licence, azaz miért nem tagja hivatalosan az Alpine-nak. „Flavio ügyvezető tanácsadóként csatlakozott az istállóhoz, és konzultáns marad. Nincs ebben semmi több, nem kell mást belelátni.”

    Az FIA szóvivője eközben megerősítette, hogy „az Alpine minden, szabályokban foglalt követelménynek megfelelt Mr. Oakes távozása kapcsán, és benyújtotta a frissített csapattag-regisztrációját. Úgy véljük, az Alpine-on múlik, hogy hírekkel szolgáljon a menedzsment-struktúrájáról, ezért mi nem fogjuk kommentálni, hogy bizonyos személyeknek van-e regisztrációjuk.”

    Ennek ellenére ugyanúgy Briatore fogja irányítani az Alpine-t, ahogyan Oakes távozása előtt is ő volt a főnök. Oakes minden bizonnyal azért mondott le, mert a testvérét letartóztatták Silverstone-ban. Arról az ügyről a hír megjelenése óta nincs újabb fejlemény, miként azt sem tudni, hogy az Alpine volt csapatfőnöke továbbra is Dubajban tartózkodik-e.

    Váratlan fordulat – jön a bombameglepetés az idei F1-es pilótapiacon?

  • Váratlan fordulat – jön a bombameglepetés az idei F1-es pilótapiacon?

    Váratlan fordulat – jön a bombameglepetés az idei F1-es pilótapiacon?

    Miután csapatfőnökének lemondásával, illetve Jack Doohan Franco Colapintóra cserélésével az F1-es híradások középpontjába került, jöhet az újabb fordulat az Alpine istálló háza táján.

    Eddig azt gondolhattuk, hogy az Alpine egyelőre véget vetett a pilótafronton történő machinációnak, és most megvárja, hogy mit nyújt a Jack Doohan helyére előléptetett, egyelőre a következő 5 futamra lehetőséget kapó Franco Colapinto. Ehhez képest sajtóhírek szerint a gárda egyeztetéseket folytat a jövőre érkező Cadillac egyik ülésére komoly esélyesnek tartott Sergio Pérezzel, akinek menedzsmentje már megejtette az első kapcsolatfelvételt az Oliver Oakes lemondása után Flavio Briatore által irányított csapattal arról, hogy a Red Bulltól a tavalyi szezon után elküldött mexikói pilóta az Alpine versenyzője legyen 2026-tól.

    A The-Race arról számolt be, hogy a tavalyi idény vége óta ideje nagy részét Guadalajarában, családi körben töltő, az edzéseket ennek ellenére folytató Pérezt új menedzsment képviseli, amely a leginkább előrehaladott tárgyalásokat a Cadillackel folyatja egy esetleges 2026-os visszatérésről, ám nemcsak az amerikai istálló van a radarjukon. A 35 esztendős pilótát régóta támogató Carlos Slim Domit ugyanis feltűnt a Miami Nagydíjon, ahol több találkozón is részt vett Pérez jövője kapcsán, és többek között Flavio Briatoréval is leült, hogy megtudakolja, esetleg lehet-e hely védencének az Alpine-nál. Sajtóhírek szerint az első kapcsolatfelvétel egyébként már tavaly év végén megtörtént a felek között.

    NE HASZNÁLD!!!
    Carlos Slim Domit (balra) és Sergio Pérez a 2022-es Mexikói Nagydíj dobogóján / Fotó: Florent Gooden / DPPI

    A The-Race szerint Pérez nagyon is nyitott lenne arra, hogy a Cadillac helyett az Alpine-hoz menjen, lévén az erősnek ígérkező Mercedes-motorra váltó franciák szinte biztosan versenyképesebb opciót jelentenének neki egy teljesen új csapatnál, a jövő januárban már 36 éves mexikóinak pedig az is fontos, hogy rövid távon sikeres legyen. A szaklap információi szerint az Alpine nem tekint első számú jelöltként Pérezre, ugyanakkor egyelőre nyitottan áll a kérdéshez, míg rövid távon Colapinto kiértékelésére fókuszál.

    Slim és Briatore kapcsán pedig egy érdekes szál is felmerült. Nevezetesen az, hogy ők ketten akár úgy is együtt dolgozhatnának, hogy Pérez nem megy az Alpine-hoz, helyette Colapinto csatlakozna azokhoz a pilótákhoz, akiket a mexikói milliárdos támogat, vagy legalább kapcsolatba hozná őt más cégekkel. Tavaly a Red Bull már eljátszott ezzel a gondolattal, amikor megfontolta Colapinto szerződtetését, hiszen a Latin-Amerikában kirobbanó népszerűségnek örvendő versenyző megszerzésével folytathatta volna az együttműködését Carlos Slimmel úgy is, hogy Pérez nincs a fedélzeten.

    Az első lépés nyilván az lesz, hogy Colapintónak bizonyítania kell az Alpine-nál, ám ha teljesít, és Briatore benne látja a csapat jövőjét, az megnyithatja az utat a többek között a Telmex, a Telcel és a Ciaro anyacégében igazgatótanácsi elnökként tevékenykedő Slim és Briatore közös üzlete előtt.

    Derékba törhette volna pilótája álmát az F1-es csapatfőnök, amikor nem engedte el Hamilton mellé

  • Briatore mossa a kezeit, még az állítólagos áldozata is kiáll mellette

    Briatore mossa a kezeit, még az állítólagos áldozata is kiáll mellette

    Az Alpine eddigi csapatfőnöke, Oliver Oakes azt mondta Flavio Briatoréról, hogy olyan, mintha az apja lenne. A váratlan lemondása nem az immár hivatalos versenyzőcserével függ össze.

    A Jack Doohan-Franco Colapinto csere szinte elkerülhetetlennek látszott az év eleje óta, azt viszont kevesen látták jönni, hogy a még egy éve sem kinevezett Oakes távozik a csapatfőnöki pozícióból. (Jó, az elmúlt években a Renault/Alpine menedzsmentjében tapasztalható turbulencia alapján ez mégsem annyira meglepő.)

    Lehet, hogy a közvélemény elkapkodta az ítélkezést, és olyasmit látott bele a váratlan fordulatba, ami meg sem történt? Többen azt feltételezik ugyanis, hogy a keményvonalas (és ezzel már sok sikert elérő) Briatore felülkerekedett fiatal kollégáján a belső hatalmi harcban, és utóbbi emiatt vette a kalapját. Az Alpine-nál eddig tanácsadóként dolgozó olasz csapatvezető viszont úgy érezte, az Instagram-oldalán egy közleményben kénytelen a nyilvánosság felé jelezni, hogy a vádak alaptalanok.

    „Az elmúlt 24 órában sok téves állítás elhangzott az Oli lemondásáról szóló döntésről, amit többen állítólagos nézeteltéréssel magyaráznak. Ez teljesen valótlan, messze áll az igazságtól. Olival kiváló a kapcsolatunk, hosszú távú terveink voltak a csapat előre mozdítására. Tiszteletben tartjuk Oli kérését, ezért elfogadtuk a lemondását. A döntése független a csapattól, személyes oka van” – jelentette ki Briatore.

    Ez alapján elképzelhető, hogy Oakes egészségügyi vagy családi okból választotta a távozást. Briatore hangsúlyozni kívánta, hogy nem romlott meg a viszonyuk, és a közleményébe az ő üzenetét is belerakta.

    „Kiváltság volt vezetni a csapatot Enstone-ban. Kiváló csapat, kiváló emberek. Az én személyes döntésem volt a távozás. Flavio olyan, mintha az apám volna, mindvégig csak támogatást kaptam tőle, amióta elvállaltam a tisztséget, illetve lehetőséget adott nekem. Minden a helyén van 2026-ra, hogy a csapat oda jusson, ahová megérdemli. Hiszek Enstone-ban” – mondta Oakes.

    Hóhér, szabotőr, érzéketlen üzletember – Briatore legújabb kegyvesztettjei is borítják a bilit?

  • Hóhér, szabotőr, érzéketlen üzletember – Briatore legújabb kegyvesztettjei is borítják a bilit?

    Hóhér, szabotőr, érzéketlen üzletember – Briatore legújabb kegyvesztettjei is borítják a bilit?

    A Jack Doohan-Franco Colapinto versenyzőcsere apropóján megmutatunk három korábbi esetet, amikor Flavio Briatore csapatánál látszólag szívtelenül tettek lapátra egy versenyzőt szezon közben. Finoman szólva is érdekes nyilatkozatok hangzottak el az érintettek részéről.

    Valóban elfogyott a türelem az Alpine-nál Jack Doohan felé, a következő versenyen már nem ő vezeti az autót, hanem Franco Colapinto. Tény, az ausztrál újonc még nyomokban sem mutatott klasszisokat idéző megoldásokat, de nagyon lefelé sem lógott ki a mezőnyből, bár volt néhány kezdő hibája. A sorsa többek szerint előre meg volt írva, miután a 2025-re felszabaduló ülést nem teljes egyetértésben adta oda neki a csapat, és a visszatérő Flavio Briatore sincs az ő pártján.

    Ezzel el is érkeztünk cikkünk központi alanyához, a hírhedt Briatoréhez: az 1990-es és 2000-es évek ismert Forma–1-es figurája a távolléte után tanácsadóként újra szerepelt vállalt az Alpine-nál tavaly, és a jelek szerint a könyörületet nem ismerő személyisége nem változott. Mint a cikkben később szó lesz róla, ez a tulajdonsága vezetett a korábbi bukásához is, ahogy az érdekeit szolgálva képes volt feláldozható bábuként használni saját pilótáit.

    Ugyanakkor meg kell vallani, csapatfőnökként erős marokkal irányította a korábban Benetton és Renault néven futó istállót, és erre szükség volt a sikerekhez, nélküle és a lépései nélkül aligha szerezte volna meg az első két világbajnoki címét Michael Schumacher és Fernando Alonso.

    Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

    Schumachert például 1991-ben elég rámenősen igazolta le a Jordantől a szenzációs első F1-es nagydíja után, és ki tudja – fogadást azért csak óvatosan tegyünk rá –, Colapinto esetében nem lesz-e hasonlóan kifizetődő a döntés. Briatore első három, a csapat vezetésében érintett szezonjában ez volt az egyetlen szezon közbeni versenyzőcsere, aminek a brazil Roberto Moreno látta a kárát.

    „Harcoltam [a másik Benettont vezető Nelson] Piquet-vel is, aki honfitársaként kiállt Roberto Moreno mellett – idézte fel az üzletember néhány éve. – Komoly beszélgetést folytattunk, közel álltam hozzá, hogy lecseréljem [Alessandro] Zanardira, aki akkor a tesztpilótánk volt. Azt mondtam neki, Nelson, csinálj, amit akarsz, ha nem vezetsz, akkor nem vezetsz, megvan hozzá a jogod, Zanardi boldogan beugrik a helyedre. Még [Ayrton] Senna is ellenem volt, normális esetben Nelsonnal a legnagyobb ellenségek voltak, de brazilként most hirtelen összefogtak.”

    1994: Csigolyái után az F1-es karrierje is eltört Schumacher csapattársának

    A finn Jyrki Järvilehto, vagy ahogy az F1-ben ismertté vált, JJ Lehto azok közé tartozik, akik pályafutásuk legjobb eredményei közül a legjobbakat nem a vb-címet nyerő autót vezetve érték el. 1994-ben őt léptették előre Michael Schumacher mellé, de pechére csigolyatörést szenvedett a szezon előtt az egyik teszten, így Jos Verstappen ugrott be a helyére az első két futamon. Miközben Schumacher sorra nyerte a versenyeket, Lehtónak még a pontszerzés sem jött össze, csak a legutolsó futamán, Kanadában, mielőtt visszacserélték az idősebb Verstappenre.

    „Mielőbb vissza akartam térni, de a nyakam nagyon gyenge volt, mert a műtétnél elvágtak sok izmot. Nem éreztem az ujjaim és a lábujjaim, viszont féltem az ülésem elvesztésétől. Hiba volt a mielőbbi visszatérést erőltetni, de úgy gondoltam, nincs más választásom. Flav egy üzletember – mondta Lehto a Motorsport Magazine-nak. – Bárcsak úgy bántak volna velem, mint Ron [Dennis] a McLarennél Mikával. Ron nagyon odafigyelt rá, megadta neki a szükséges időt a felépülésre. Ezt nagyra értékeltem.”

    Meg kell védeni saját maguktól az őrültségre vetemedő F1-es pilótákat?

    Ezzel Mika Häkkinen 1995-ös balesetére utalt; jóllehet, honfitársa helyzetét jelentősen segítette, hogy ő a szezon utolsó nagydíján szenvedett súlyos balesetet, így több ideje volt felépülni a következő versenyre, amire csak hónapokkal később került sor. „Betegen és fájdalommal tele tértem vissza. Flavio nem biztosított semmilyen tesztlehetőséget sem számomra, esélyem sem volt. Teljesítettem néhány versenyt a balesetem után, de akkora fájdalom gyötört, hogy alig bírtam vezetni.”

    Lehtót ezután már csak négy F1-es versenyen láthattuk (1994-ben még kettőn az eltiltott Schumacher helyén a Benettonnál, kettőn a Saubernél), ám egy évvel később a győztes egységet vezette a Le Mans-i 24 óráson. Hozzá képest több sérelemmel távozott a Renault-tól Briatore következő két áldozata.

    2004: Trulli szerint nem a kínos bealvás okozta a vesztét

    Az ébredő erőt megtestesítő Alonso a második itteni szezonjában, 2004-ben a Renault falkavezéré nőtte ki magát, pedig a csapat egyetlen győzelmét abban az évben nem ő, hanem Jarno Trulli szerezte Monacóban. Trulli a Renault hazai versenyének számító Francia Nagydíjon vált kegyvesztetté, amiért az utolsó kör szinte utolsó kanyarjában, ahol az előzések alapból ritkák, nem figyelt, és a 3. helyet kiénekelte a szájából a ferraris Rubens Barrichello.

    Az olasz pilótának azonban szent meggyőződése, hogy a csapatfőnöke szándékosan ellehetetlenítette, szabotálta őt. „Monte Carlóban szakadt el a cérna. Briatore egyértelműen azt akarta, hogy Alonso nyerjen, de ő balesetet szenvedett az alagútban. A sikerem bezavart a tervekbe, mert Flavio érdekei mást kívántak” – mondta egy olasz internetes oldalnak adott interjúban.

    Meghiúsult Briatore terve, hogy hasonló köteléket építsen új versenyzőjével, mint Alonsóval

    „Azt állítja, hogy megváltoztam, hogy már nem bízok az autóban. Amikor jól mennek a dolgok, az az autó érdeme, amikor rosszul, az a versenyző hibája – panaszkodott 2004-ben Monzában (az utolsó renault-s futamán) olasz újságíróknak egy  korabeli tudósítás alapján. – Két hónapja mondom, az autó nem olyan, mint korábban. (…) Tudom, hogy Fernandónak előttem kell lennie, ez itt is bebizonyosodott. Most már ő a Renault versenyzője.”

    Briatore a vádaskodásra úgy reagált, hogy Trulli paranoiás, valamilyen betegséget képzel be magának és ettől szenved. A következő pályán, Kínában már Jacques Villeneuve ült a helyén, Trulli pedig megkezdhette az ismerkedést új csapatával, a Toyotával.

    2009: A bosszú nagyobbat ütött a visszavágó pilótától

    Itt érkeztünk el a cikk elején említett Briatore-bukáshoz, amit a 2008-ban végrehajtott, de csak közel egy év múlva kiszivárgó szingapúri ütközésbotrány okozott. Ez tulajdonképp ifjabb Nelson Piquet bosszújának eredménye volt, akit 2009-ben a nyári szünet előtt leváltott a Renault Romain Grosjeanra, mivel másfél év alatt elég szerény szinten teljesített. A 2008-as szingapúri verseny Alonso győzelmét hozta (ez azért is fontos volt a Renault-nak, mert a kétszeres világbajnok még nem hosszabbított szerződést velük, így kellettek a jó eredmények), miután pont számára jött be jókor a biztonsági autó, ami már akkor is eleve gyanússá tette az egész eseménysort, de csak a biztonsági autós fázist egy szándékos karambollal előidéző Piquet vallomása után lehetett azt bizonyítani.

    A pilóta menesztése utáni versenyen a brazil televízió élesztette fel a csalásvádat az akkor már lassan feledésbe merülő, a vb-cím sorsára is kiható versenyről, ami Briatore eltiltását vonta maga után. Piquet nem volt rest beleszállni a korábbi főnökébe. „A körülmények, amelyekkel az elmúlt két évben meg kellett küzdenem, finoman szólva is nagyon furcsák voltak – nyilatkozta a kirúgását követően. – Mindig is úgy gondoltam, hogy egy menedzser egy csapat része és partnere. Egy menedzsernek bátorítania kell az embert, támogatnia kell, és lehetőségeket kell biztosítania számára. Az én esetemben ennek az ellenkezője történt. Flavio Briatore volt a hóhérom.”

    „Flavio egy üzletember, de az F1-hez sz*rt sem ért. Ő a menedzserem, de a csapatfőnöki szerepében nem tisztel engem. Csak a pénzre gondol, arra, hogy mennyi pénzt tehet zsebre mindenben, amiben részt vesz.” 

    Tegnap viszont egészen új szintre emelkedett a Briatore körül a személycserék forgataga: hogy az ő közbenjárásával vagy sem, mindenesetre távozott az Alpine csapatfőnöki tisztségéből Oliver Oakes, egy évet sem eltöltve a pozícióban. A feladatait természetesen Briatore veszi át. Bizonyára az ő tarsolyában is lapulnak érdekes részletek, amiket később megtudhatunk.

    Briatore szenvedélye átragad az egész Alpine-ra

  • Ez volt az utolsó csepp a pohárban, avagy mi állhat a váratlan csapatfőnökváltás hátterében?

    Ez volt az utolsó csepp a pohárban, avagy mi állhat a váratlan csapatfőnökváltás hátterében?

    Nagyon úgy tűnik, hogy az egyelőre még meg nem történt pilótabejelentés egyenes következménye, hogy a csapatfőnöki pozícióban ténylegesen váltás volt az Alpine-nál. Ezzel pedig Flavio Briatore az elmúlt évek „hagyományainak” megfelelően ismét a káosz útjára vitte az istállót.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Oliver Oakes lemondott az Alpine csapatfőnöki posztjáról, miután tavaly nyári kinevezése óta még egy éve sem volt az istállónál. Helyét Flavio Briatore, az enstone-iak tanácsadója veszi át, aki így 2009, vagyis a szingapúri ütközésbotrány kirobbanása óta először lesz ilyen szerepben az alakulatnál (amely akkoriban Renault néven működött).

    Váratlan: Mindenki a pilótabejelentést leste, a csapatfőnököt cserélték le az Alpine-nál

    A The-Race.com cikkében igyekezett feltárni a váratlan döntés hátterét. Erre ugyanis senki nem számított, hanem sokkal inkább azt lehetett várni, hogy az Alpine leváltja Jack Doohant, akinek a helyére Franco Colapintót ülteti. Azonban, ami késik, jó eséllyel nem műlik, és a két esemény között nem lehet nem látni az összefüggést – csak éppen a még meg nem történt bejelentés az ok, a már hivatalos információ az okozat.

    Az nem titok, hogy az Oakesnál nem sokkal korábban kinevezett Briatore pilótapolitikai döntései már korábban is okoztak feszültségeket az Alpine-on belül. Itt leginkább Colapinto szerződtetésére kell gondolni, amelynek kapcsán a Red Bull korábbi korszaka juthat az ember eszébe, amikor Helmut Marko tanácsadó lényegében teljhatalmat élvezett ezekben a kérdésekben, ám a csapat arca a csapatfőnök, Christian Horner volt. A helyzet most sem merőben más arrafelé, de azért már kicsit eltérőek az erőviszonyok.

    Az olasz üzletember döntései elkerülhetetlen súrlódást idéztek elő, hiszen Oakes volt kénytelen megmagyarázni a sajtónak, illetve a közvéleménynek azokat a lépéseket, amelyekről nem ő határozott. Olyan intézkedések élére kellett állnia, amelyekről még az ő érkezése előtt született döntés (ilyen például a Renault motorprojektjének beszántása), vagy szimplán nem értett velük egyet.

    Ez utóbbira jó példa Esteban Ocon idő előtti elküldése tavalyról, ahogyan Colapinto leigazolása is. A brit szakembernek ugyanis egészen más elképzelései voltak a pilótapiacon. Egyfelől rendíthetetlenül támogatta Doohant, még ha adott esetben kételkedett is a potenciáljában, hosszú távon pedig a tavaly az ő Forma–2-es csapatában, a Hitechben szereplő, illetve ugyanebben az évben az Alpine juniorprogramjához csatlakozó Paul Aronban hitt.

    Itt a vége: közölték a döntést, azonnali hatállyal leváltják a Miamiban kieső újoncot

    Ami viszont talán a legfontosabb, hogy szerinte a Colapinto-történet részben aláássa azt az erőfeszítést, amelyet a csapat fellendítéséért tettek. Az Alpine-t, illetve annak vezetését ugyanis évek óta a káosz és az instabilitás jellemzi, Oakes feladata pedig az lett volna, hogy véget vessen ennek a korszaknak, amelyben a vezetők egymásnak adják a kilincset.
    Briatorénak viszont már régóta jól láthatóan nagy tervei voltak az argentin versenyzővel.

    Mindez persze nem kis részben a latin-amerikai piacnak, illetve az onnan származó potenciális bevételnek tudható be. Ennek pedig már most megvan a hozadéka, hiszen az e-kereskedelemmel és online aukciókkal foglalkozó online piactereket üzemeltető Mercado Libre már 2025 elején csatlakozott az enstone-i alakulathoz annak szponzoraként.

    Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a 75 esztendős üzletember végleg keresztülvitte szándékát. Oakes távozása pedig aligha véletlen, hiszen számára jó eséllyel ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Mindez pedig sorsfordító lehet az Alpine életében, hiszen a brit csapatfőnök igyekezett a saját képére formálni az istállót, például változtatott a pálya mellett dolgozók személyi összetételén. Innentől kezdve viszont már teljes mértékben Briatorénál lesz a kormányrúd, akinek ugyan a korábbi sikerei elvitathatatlanok, de egyrészt sokszor ellentmondásos módon ért fel a csúcsra, másrészt kérdés, hogy ez a mai Forma–1-ben mire elég.

  • Váratlan: Mindenki a pilótabejelentést leste, a csapatfőnököt cserélték le az Alpine-nál

    Váratlan: Mindenki a pilótabejelentést leste, a csapatfőnököt cserélték le az Alpine-nál

    Az Alpine F1-es csapata kedd este közleményben tudatta, hogy Oliver Oakes azonnali hatállyal leköszönt csapatvezetői posztjáról, az enstone-i istálló főnöke pedig 2009 után ismét Flavio Briatore lett.

    Miközben egyre biztosabbnak mondják a különféle források, hogy a küszöbön áll a pilótacsere az Alpine-nál, és a jövő hétvégi imolai futamon már Franco Colapinto versenyez majd az eddig Jack Doohan által elfoglalt pilótafülkében, a csapat váratlanul a vezetőcserét jelentette be.

    A két esemény viszont nem feltétlenül független egymástól, hiszen korábbi sejtések szerint Doohan Oakes támogatását élvezte az Alpine vezetőségében, míg az eddig tanácsadóként, ügyintézőként ténykedő Briatore Colapinto mihamarabbi előléptetését szorgalmazta.

    „A BWT Alpine Formula One Team bejelenti, hogy Oliver Oakes lemondott csapatvezetői posztjáról. A csapat elfogadta az azonnali hatályú lemondást. Mától Flavio Briatore a főtanácsadói feladatai mellett átveszi a korábban Oliver Oakes által lefedett feladatokat is” – áll a közleményben.

    „A csapat szeretné megköszönni Olivernek a tavaly nyári érkezése óta elvégzett munkáját, és a hozzájárulását ahhoz, hogy megszereztük a hatodik helyet a 2024-es konstruktőri bajnokságban.”

    Oliver Oakes – Fotó: Alpine

    A 37 évesen a mezőny legfiatalabb csapatfőnökeként ténykedő Oakes így kevesebb mint egy évet töltött az Alpine élén, ahol tavaly Bruno Famin helyét vette át. Briatore pedig, aki szintén tavaly, májusban tért vissza a csapat életébe, hogy segítsen rendezni a sorokat a rémes szezonkezdet, a személyzeti távozások és a motorprogram körül (ami a szezon végétől meg is szűnteti működését), ezzel most tulajdonképpen visszaült a csapatvezetői székbe, amit a szingapúri ütközésbotrány nyilvánosságra kerülésének nyomán, abban való érintettsége miatt volt kénytelen elhagyni a Renault-nál 2009-ben.

    Briatore 1988-ban még a Benetton révén került a Forma–1-be, aminek hamarosan csapatfőnökévé vált, bajnoki címekig vezette az enstone-i alakulatot a 90-es években, majd már a Renault gyári csapataként a 2000-es években is. Tavaly úgy érkezett vissza egykori istállójához, hogy előtte közel 15 évig nem töltött be hivatalos szerepkört az F1-ben, s most 75 évesen lett ismét a csapat első embere.

    Itt a vége: közölték a döntést, azonnali hatállyal leváltják a Miamiban kieső újoncot

  • Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

    Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

    Flavio Briatore a dicső napok előtti helyzettel példálózik az Alpine felvirágoztatási tervének kapcsán.

    Vissza a győztes útra! Ez lehet Flavio Briatore mottója, aki az 1990-es évek közepén a Benettont (Michael Schumacherrel), majd a 2000-es évek közepén ugyanazt, csak a már Renault néven induló csapatot (Fernando Alonsóval) világbajnokká tette, és hosszabb F1-es távollétét követően tavaly ismét szerepet vállalt az ezúttal Alpine néven létező csapatnál.

    A veterán szakember magabiztosnak tűnik, és változatlanul azt a célt tűzte ki, hogy az Alpine az új szabályrendszer második évében már ismét a mezőny elején legyen. „Ez egy fontos idény, mert fel kell készítenünk magunkat 2026-ra, amikor el kell kezdenünk futamokat nyerni. Már a Mercedestől fogunk motort kapni, és a tagjaink közül többek tapasztalatát kell bővítenünk” – mondta a Motorsport.com-nak.

    „Ugyanaz a helyzet, mint a Benettonnál volt. Az emberek viccnek gondoltak bennünket, mert pólókat gyártottunk, de utána nyertünk néhány versenyt, és mindenki hozzánk akart jönni, az emberek elkezdtek figyelni ránk. A Renault-nál ugyanígy volt.”

    Briatore szenvedélye átragad az egész Alpine-ra

     

    „Ha mindenki együtt dolgozik, hiszem, hogy 2026-ban nyerhetünk futamokat, 2027-ben pedig a bajnoki címért harcolhatunk.”

    Briatore nemrég úgy fogalmazott, hogy az Alpine szerinte most jobban áll, mint 2002-ben (Renault néven), amikor az istálló gyári néven visszatért, és tudja, hogy szakértelemben nincs hiány.

    „Amikor megérkeztem a gyárba, körülbelül az emberek 20 százalékát már ismertem, és ők emlékeznek arra, milyen volt győztesnek lenni Fernando Alonsóval – mondta. – Látom a csapat minőségét.”

    „A Benettonnal megcsináltuk. A Renault-val megcsináltuk. Ha úgy vesszük, a Renault-val ugyanazt a filmet forgattuk le, csak más főszereplővel. A Benettonnál Michael Schumacher, a Renault-nál Fernando Alonso volt az illető. Most újabb filmet kell forgatnunk, de azt még nem tudjuk, ki lesz a főszereplője.”

    Briatore szerint a milliomos versenyzők nem elég gyorsak, de Alonso kivétel

  • Briatore az állítólag kirúgásra ítélt pilótájáról: „Nem vagyok gyilkos”

    Briatore az állítólag kirúgásra ítélt pilótájáról: „Nem vagyok gyilkos”

    Flavio Briatore tagadja, hogy nem adna esélyt az újonc Jack Doohannek az Alpine-nál, de magasak az elvárásai.

    Több megnyilvánulás utalt arra, hogy Doohan napjai meg vannak számlálva az Alpine-nál, és ha nem alkot kiemelkedőt, hamar lecserélik Franco Colapintóra. A motoros klasszis Mick Doohan fia évek óta a csapat tesztpilótája, de a 2025-ös idényre úgy szerződtették le, hogy valószínűleg kevesebb türelmet kap más újoncoknál, mivel a kispadra azóta váratlanul le tudtak igazolni egy másik ígéretes, a gyorsaságát már bizonyító fiatalt Colapinto személyében.

    Briatore továbbra sem nyilatkozott úgy, mint aki a végletekig kiállna a pilótája mellett, de azt állítja, hogy néhány verseny után nem cserélik le Doohant. „Nem, több mint ötre lesz lehetősége. Csak viccelődök – nyilatkozta a Marcának. – Meglátjuk. Először induljon el a szezon. [Pierre] Gasly szuper munkát végzett tavaly. Nem ismertem korábban személyesen, de öt-hat fantasztikus futammal fejezte be az előzőt, és jó volt Jacket is autóba ültetni Abu-Dzabiban, hogy egy futammal több tapasztalata legyen.”

    „Nem vagyok gyilkos, csupán a lehető legjobb versenyzőket akarom a csapatomba. 23 éve képviselem Fernando Alonsót [menedzserként], ami mutatja, hogy támogatom azokat a pilótákat, akik teljesítik, amit elvárok.”

    Briatore: Az Alpine most jobban áll, mint Alonso vb-címei előtt

  • Briatore szenvedélye átragad az egész Alpine-ra

    Briatore szenvedélye átragad az egész Alpine-ra

    Az új csapatfőnök szerint jó hatást gyakorolt az Alpine-re Flavio Briatore érkezése, és örül, hogy hatalmi játszmák helyett átláthatóság jellemzi a csapatot.

    Sűrű változások jellemezték az Alpine vezetői szintjét az elmúlt években, akár az ügyvezetői, akár a mérnöki tisztségeket nézzük, bizonyos posztok irodái szinte évente új gazdát kaptak. A csapatfőnöki széket tavaly nyáron Oliver Oakes kapta meg, nem sokkal azután, hogy nagyon mélyről, a mezőny legvégéről elkezdett felfelé kapaszkodni a csapat. Mivel a jó tendencia utána is folytatódott, Oakes-nak egyelőre nem kell izgulnia az állása miatt, de nyilván a 2025-ös, illetve még inkább a 2026-os idény mutathatja meg, mennyire rátermett.

    Ő egyelőre annak örül, hogy a Renault fennhatóságát korábban jellemző rossz folyamatok eltűnni látszanak. „Nincsenek hierarchiai játszmák, nincs erőfitogtatás. Minden átlátható, és ez talán hiányzott korábban a csapatnál” – mondta a GPblog.com-nak.

    Harmonikusnak érzi a munkaviszonyt a visszatérő Flavio Briatorével, aki szerinte „nagyon tapasztalt, és a szenvedélye átragad mindenkire. Az F1 sokat változott az évek során, de az alapjai ugyanazok.”

    Egyesek úgy látják, a felállás hasonló a Red Bulléhoz, vagyis Oakes és Briatore kapcsolata emlékeztet Christian Hornerére és Helmut Markóéra – míg egyikük átfogóan az általános stratégiával foglalkozik, inkább a másikuk a csapat mindennapi ügyeit viszi. „Azt hiszem, sokan beszélnek a hasonlóságokról. Nagyon sikeres csapatot építettek a Red Bullnál, és szerintem akadnak hasonlóságok, de különbségek is. Ami náluk működik, az nem biztos, hogy nálunk is működne” – mondta az Alpine csapatfőnöke.

    Briatore mellesleg úgy véli, az Alpine jobb helyzetből várja most a folytatást, mint amilyen helyzetben volt legutóbbi nagy sikerei előtti időben.

    Ciki hiba vagy szándékos hírverés? – az egyik F1-es csapat 2025-ös festést villantott

  • Ciki hiba vagy szándékos hírverés? – az egyik F1-es csapat 2025-ös festést villantott

    Ciki hiba vagy szándékos hírverés? – az egyik F1-es csapat 2025-ös festést villantott

    Könnyen lehet, hogy hibát követett el Flavio Briatore, az Alpine különleges tanácsadója, amikor videót posztolt egy megbeszélésről.

    Még egy kicsit várni kell az idei F1-es autóbemutatók dömpingjére, amelyek során nemcsak az új modellek technikai megoldásai, hanem azok külső megjelenése, azaz festése is rengeteg rajongót érdekel. Persze elsősorban a topcsapatokra kíváncsiak sokan, de ettől még a középmezőny istállóinak leleplezése is jelentős érdeklődésre tart számot, így aztán igencsak fura, hogy az Alpine akarva vagy akaratlanul, de lehet, hogy leleplezte 2025-ös festését.

    Jóllehet, egy az egyben nem mutatták meg az idei dizájnt, ám Flavio Briatore, az istálló különleges tanácsadója olyan videót posztolt Instagram Storyban egy marketing megbeszélésről, amelyen az asztalon látható lapokon egy pink-kék autó látható. Hogy az olasz üzletember hibázott, vagy csak ügyes marketing húzásról van szó, és az Alpine így akarja kicsit növelni a csapat körüli hírverést, azt nem tudni, mindenesetre a videót az egy napos elévülése előtt eltávolították Briatore Instagramjáról, így könnyen lehet, hogy előbbiről van szó.