Címke: Flavio Briatore

  • Briatore politikai mozgalmat indít Olaszországban

    Briatore politikai mozgalmat indít Olaszországban

    A korábbi világbajnokságokat is nyerő csapatfőnök, Flavio Briatore beszáll a politikába. Bejelentette, hogy mozgalmat indít „Il Movimento del Fare” avagy a „A tettrekészség mozgalma” néven.

    A 69 éves üzletember úgy fogalmazott, hogy motiválttá vált, mert a hazája kritikus állapotba került. Briatore természetesen rögtön leszögezte, hogy teljesen független bármelyik jelenlegi párttól, továbbá ő teljes mértékben a népet kívánja szolgálni. A programja nagyjából annyi, hogy sikeres vállalkozók és szakemberek az ötleteikkel és elképzeléseikkel segítenének abban, hogy Olaszországban újra sikeres legyen a munkahely teremtés, és vonzza a befektetőket. Flavio ráadásul leszögezte, hogy mindezt teljesen ingyen tennék.

    Briatore ismert abban hogy Fernando Alonsoval és Michael Schumacherrel is sikereket tudott elérni, de a 2008-2009-es „Crash-gate” botrány után már nem lett szívesen látott vendég a Forma-1 paddockban.

  • Briatore: Alonso jobb, mint Hamilton

    Briatore: Alonso jobb, mint Hamilton

    A korábbi Renault-főnök, Flavio Briatore meggyőződése, hogy Fernando Alonso jobb Lewis Hamiltonnál, ha a legjobbját nyújtja.

    Alonso tavaly év végén jelentette be visszavonulását az Forma-1-ből, azóta nyert egy WEC világbajnoki címet, illetve egy Daytona 24 órást. Briatore úgy gondolja, a spanyol még nem érte el az F1-ben azt, ami benne van.

    „Szerintem a búcsúja túl korai volt. A Forma-1-ben nagyon gyorsan változhatnak a dolgok. Azt kívánom, bárcsak a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez szerződne, és újra harcolna a világbajnokságért. Ha a legjobbját nyújtja, jobb, mint Lewis Hamilton, és kiegyensúlyozottabb is. Biztos vagyok benne, hogy vissza jön, de csak ha kap egy jó autót. Nem érdekli a pár pontért való küzdelem, nyerni akar.”

  • Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Flavio Briatore újra közölte, hogy elege van a Ferrariból, a monacói futamot követően is. Valamit fejlődött a Scuderia, mert Sebastian Vettel második lett, de ez az eredmény még nem tette boldoggá Briatorét.

    A Benetton és a Renault korábbi vezére a Ferrarit sosem irányíthatta. Ettől függetlenül az olasz nagyon is kedvelné a Ferrarit. Az olasz média idén pedig kifejezetten kritikus a Ferrarival. Briatore az olasz radio 1 műsorában beszélt először arról, amikor a szombati időmérőn a Ferrari úgy döntött, hogy Charles Leclerc maradjon csak a garázsban, amire nem sokkal később igen ráfáztak:

    „Nem, nem és nem: én soha nem hibáztam volna ekkorát. Még a fiam se tett volna ilyet. Monte Carlonak olyan pályája van, hogy másodpercek alatt megváltozik, nő a sebesség, így a versenyzőidet kint kell tartanod.”

    Nem ment el persze szó nélkül amellett sem, amilyen helyzetbe került a csapat. Áprilisban még azt mondta, hogy az a baja a Scuderiának, hogy lassú az autójuk, most arra jutott, hogy az történik a csapattal, hogy a többi riválisuk nagyobbat léptek előre, mint ők. Az olasz azonban reménykedik benne, hogy mielőbb kikecmeregnek ebből a gödörből:

    „A Ferrari nem lassú, de a többiek erősebbek lettek, még a Red Bull is. Aerodinamikai problémáik vannak, reméljük, hogy meg tudják oldani.”

    A kérdés adott: tényleg ezt szeretné, vagy valójában inkább átvenné már Binotto helyét?

  • Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.

    Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.

    Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
    – a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
    – a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
    – az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
    – a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
    – a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
    – Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
    – Jean Todt, a FIA elnöke
    – a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
    – a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
    – Karl Schranz, sílegenda
    – a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
    – Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
    – az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
    – Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
    – a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
    – Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
    – Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
    – a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
    – a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
    – Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
    – Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
    – az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
    – a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
    – a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
    – a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
    – Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
    – Andreas Gabalier énekes
    – Valtteri Bottas Mercedes pilóta
    – a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
    – a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
    – Flavio Briatore egykori csapatfőnök
    – Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
    – Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
    – Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
    – Claire Williams csapatfőnök
    – George Russell, a Williams pilótája
    – Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
    – Boris Becker, teniszlegenda

    A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”

    Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
    „A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

    Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”

    A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.

     

    Faber tovább méltatta:
    „Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”

    Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
    „Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”

    Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
    „Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”

    Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
    „Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”

    Gerhard Berger ennyit mondott:
    „Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”

    A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
    „Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”

    A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.

    Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.

  • Briatore: A Mercedes egy teljesen másik ligában játszik

    Briatore: A Mercedes egy teljesen másik ligában játszik

    A Mercedes ötödik kettős győzelmét szerezte meg idén, ennek kapcsán pedig egyre több szakértő véli úgy, hogy a német alakulat megállíthatatlan lesz ebben az évben.

    Szinte hibátlan eddig a német istálló mérlege, és a Spanyol Nagydíjon mutatott teljesítményük alapján, egyre többen gondolják azt, hogy a többiek nem fognak tudni beleszólni a világbajnokságba, csak a Mercedes két pilótája lesz az, aki megküzd a legfényesebb trófeáért. A Ferrari Bahreinben Charles Leclerc révén erős hétvégét produkálhatott volna, ám egy motorhiba megakadályozta, hogy a monacói megszerezze első futam győzelmét, azóta pedig nem brillírozik a Scuderia. Az olaszok két héttel előbb vetették be a második specifikációjú motorjukat, ám az se vitte őket közelebb a fő riválisukhoz. Mattia Binotto elismerte, talán az alapoknál keresendő a probléma forrása, azonban a Ferrarit sürgeti az idő, ugyanis minél tovább keresgélik a megoldásokat, annál jobban húz el tőlük a Mercedes.

    Flavio Briatore is felszólalt a látottak kapcsán, szerinte az az eredménysorozat, amit az Ezüst Nyilak produkáltak, bizonyítja, hogy az istálló egy teljesen másik ligában játszik, mint a többiek.

    ,,A barcelonai pálya az a hely, ahol ki szokott derülni az igazság. Ha itt rosszul mész, akkor nem leszel képes harcba szállni a világbajnoki címért, még akkor se, ha az interjúk során azt hangoztatod, hogy minden rendben van. A Ferrari jelenleg a Red Bullal harcol, míg a Mercedes egy másik ligában játszik.”

    Szergej Szirotkin egyetért a Renault korábbi csapatfőnökével, bár szerinte a versenynaptárban akadhatnak majd olyan pályák, ahol a Ferrari lehet előnyben, ám ő is úgy véli, hogy az olaszok bajnoki esélyei már végleg elszálltak.

    ,,Lesznek olyan pályák, ahol a Ferrari majd gyors lesz, ám mindent összevetve, idén már nem fognak tudni beleszólni a világbajnoki címek sorsába.”

    Chrisitan Horner is hasonló véleményt fogalmazott meg az elmúlt a héten, a brit csapatfőnök egyenesen a Mercedes bajnokságának titulálta a 2019-es évet.

    ,,Az idei év a Mercedes bajnoksága lesz, nézzük csak meg az eredményeiket, öt futam után, a maximálisan megszerezhető pontokból, csak hármat veszítettek. A teljesítményük elképesztő, mindig is jól mentek Barcelonában, ám öt kettős győzelem egymás után, ez mutatja, mennyire dominálnak a szezonban. Ugyanakkor, senki sem legyőzhetetlen, hiszen egyetlen sikerszéria sem tart örökké. Megvannak az eszközeink arra, hogy legyőzzük őket, és minden egyes futamon meg próbálunk majd felülkerekedni rajtuk.”

  • Briatore: Nem újdonság az, hogy a Mercedes elveri a Ferrarit

    Briatore: Nem újdonság az, hogy a Mercedes elveri a Ferrarit

    Flavio Briatore egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy 2019-ben is szenved a Ferrari azzal, hogy legyőzze a Mercedest. A maranellóiak úgy kezdték az évet, hogy sokan azt hitték, hogy az övék a leggyorsabb autó, de a Mercedes eddig háromszor is behúzta az első két helyezést. A korábban a Renault csapatfőnökeként tevékenykedő Briatore a La 7 csatornán nyilatkozott:

    „Hogy mi a baj a Ferrarival? Nincs ebben semmi újdonság: nyolc éve lassú az autó.”

    Szerinte a Ferrari komoly kockázatot vállalt azzal, hogy kinevezte Binotto-t, aki maradt a technikai részleg vezetője is, illetve 2019-ben ő egyben az új csapatfőnök is:

    „Binottoval azt érik el, hogy lett egy főnökük, aki nem tudja teljesen odatenni magát ezen szerepében, és veszteség érte őket technikai téren is. Semmi sem változott tavalyhoz képest. Egyáltalán nem csökkentették a távolságukat a Mercedeshez képest. A szokásos kötelező kifogások gyártását meg már meg is kezdték az első versenyen. A Mercedes uralkodhat tovább.”

  • Briatore szerint 2019-ben sem lesz bajnok a Ferrari

    Briatore szerint 2019-ben sem lesz bajnok a Ferrari

    Flavio Briatore szerint 2019-ben sem lesz képes megnyerni a Ferrari a világbajnoki címet. Egyesek úgy vélik, hogy az olaszok képesek lesznek visszavágni Bahreinben, hiszen domináltak a téli szezon előtti teszteken és jobb az autójuk, mint a Mercedesé. A korábbi Renault és Benetton csapatfőnök Briatore azonban ebben kételkedik, és ezt el is mondta a Radio Capitalnak:

    „Ez nagyon nehéz lesz nekik. Tavaly óta semmi sem változott. Volt három hónapjuk arra, hogy felkészítsék az autóikat, de a Ferrari még csak meg sem tudta közelíteni a Mercedest.”

    Briatore szerint a favorit egyértelműen újra a Mercedes:

    „Azzal, hogy a Mercedes ilyen erős, egy verseny lesz csak, a Hamilton és Bottas közötti. Ahhoz, hogy legyőzzék őket, a Ferrarinak találnia kellene 8-9 tizedet. Így azt gondolom, hogy a Mercedes tovább fog dominálni. Igaz, hogy Ausztrália nem az a szokványos pálya, de ha ott erős vagy, akkor erős vagy mindenütt. Amikor már az első versenyt követően bocsánatot kell kérni, akkor onnan elég nehéz lesz a dolog.”

    Persze megkérdezték, hogy szerinte mi a Ferrari gyengéje, erre Briatore így felelt:

    „Mindennek működnie kell, de amit jelenleg látunk, az inkább a gumi(kezelés) világbajnoksága, mint a versenyzőké. Annyira technológiaivá vált a versenyzés, hogy csak azt hallod a kommentátoroktól is, hogy gumik így, gumik úgy ahelyett, hogy a versenyzők párharcáról szólna a dolog.”

  • Mekies lehet Binotto utódja a Ferrarinál

    Mekies lehet Binotto utódja a Ferrarinál

    Laurent Mekies lett a favorit a Ferrarinál, ő válthatja az eddig technikai igazgatóként szerepelt Mattia Binottót. Hosszas vívódás után tegnap megnevezték Binottót mint a csapat új főnőkét, így Maurizio Arrivabenének távoznia kellett. A sajtóközleményük így fogalmaz:

    „A döntést sokáig érleltük, miután meg akartuk ismerni Maurizio személyes elképzeléseit is. A technikai részleg pedig továbbra is direktben Mattiának küldi majd a jelentéseit.”

    Az utóbbi mondat alapján azt gondolhatnánk, hogy Binotto marad a technikai igazgató is miközben a csapatot is irányítja, de Flavio Briatore is kételkedik ebben. Róla így vélekedett a korábbi szakember:

    „Meglátjuk, hogy miképp irányítja majd a csapatot Binotto. Amit nem tudok elképzelni, hogy kettős szerepben lenne, így nézzük meg, hogy ki követi majd a technikai igazgatói székben.”

    Az AMuS és a La Gazetta is arról ír, hogy mindig is Sergio Marchionne terve volt az, hogy Binottót pozícióba helyezze. Ő azonban tavaly júliusban elhunyt, azóta meg tartott házon belül az Arrivabene-Binotto hatalmi harc. Briatore szerint emiatt is bukták el a 2018-as bajnoki címet, ami Arrivabene bukásához vezetett. Elég konkrétan fogalmaz:

    „Nagyobb nyomás alatt kellett volna tartaniuk Hamiltont, és akár hibára is kényszeríteni. Az igazság azonban az, hogy erre képtelen volt a Ferrari.”

    A korábbi Ferrari főnök, Cesare Fioro is egyetért Briatoréval, ő Arrivabenét egy olyan embernek látja, aki a reklámszakmából érkezett, és nem volt elég versenytapasztalata.Az olasz Radio 1-en így beszélt:

    „Binotto vezető nélkül maradt, miután meghalt Marchionne. Szurkolok Mattiának, mert magabiztos és nagy tapasztalata van.”

    A La Gazetta és a Bild is azt írja, hogy a technikai igazgatói szék várományosa Laurent Mekies. Tavaly őt a Ferrari elég furcsán igazolta a FIA-tól, ahol Charlie Whiting helyettese volt. Előtte a Minardinál Baumgartner Zsolttal is dolgozott még együtt, később a Toro Rossonál találhattuk.

  • Briatore elégedett, hogy a Ferrari megvált Arrivabenétől

    Briatore elégedett, hogy a Ferrari megvált Arrivabenétől

    Flavio Briatore, aki korábban a Benetton és a Renault csapatok főnöke is volt úgy véli, hogy a Ferrari jól tette, hogy lecserélik Maurizio Arrivabenét. Mattia Binotto érkezik a helyére, aki eddig az istálló technikai igazgatója volt, 2016 óta. A La Gazetta dello Sport riportja után a korábbi F1-es csapatfőnök azt gondolja, hogy Binottóval térhetnek vissza a helyes útra. Briatore szerint A Ferrari helyesen cselekedett, miután egy olyan bajnoki címet vesztettek el, amit már majdnem megnyertek. Így nyilatkozott Flavio:

    „Tavaly a Ferrarinak mindene megvolt ahhoz, hog bajnokságot nyerjenek, de nem jött össze. Amennyiben nem nyersz, változtatni kell a dolgokon, azt gondolom, hogy a Scuderia vezetői is belátták ezt Maranellóban. Binotto technikai igazgatóként remek munkát végzett, tavaly a Ferrarinak már nagyon jó autója volt, nagyon gyors, és ha másképp irányították volna a versenyzőiket, akkor meglett volna nekik a világbajnoki cím. Meglátjuk, mire lesz képes csapatfőnökként, és nem hiszek abban, hogy két poszton is lesz majd, így érkezhet egy új technikai igazgató.”

    Binotto a pletykák szerint még a már azóta elhunyt Sergio Marchionne választása volt, aki még a halála előtt megkezdte azt a folyamatot, hogy a technikai főnöküket kinevezzék, és Arrivabene megbízatását visszavonják.

  • Brawn cáfolja Briatore állítását, miszerint ő fedezte fel Schumachert

    Brawn cáfolja Briatore állítását, miszerint ő fedezte fel Schumachert

    Ross Brawn leleplezte azt a „mítoszt” Michael Schumacher kapcsán, melyet Flavio Briatore gyakran emleget.

    Bár Briatorének volt köze ahhoz, hogy Schumacher 1991-ben a Benettonhoz igazolt, valójában nem is hallott a németről addig míg az nem debütált a Jordannel a Belga Nagydíjon.

    Erről Ross Brawn beszélt a Formula1.com Beyond the Grid podcastjában. Elmondása szerint ő már akkor felfigyelt Schumacher képességeire, mikor sportautó világbajnokságban versenyzett.

    „Abban az évben, mikor bajnokságot nyerő Jaguarunk volt (1991, World Sportscar Championship), az egyetlen igazi ellenfelünk Michael volt a Mercedesben, mivel a többi versenyző közel sem volt olyan jó.” – emlékezett vissza Brawn. „Ott találkoztam vele először és tényleg hihetetlenül gyors volt, és ami engem lenyűgözött, hogy képes volt megautózni az elvárt időket, miközben a fogyasztási határon belül maradt. Nagyon versenyképes volt.

    „Mikor elkezdtek arról beszélni, hogy ő megy a Forma-1-be, Tom (Walkinshaw) és én már elköteleződtünk a Benettonnál, és akartuk őt, mert tudtuk, hogy milyen jó.”

    „A gond az volt, hogy nálunk már volt két versenyző (Moreno és Piquet), míg a Jordannek volt egy szabad ülése. Próbáltuk meggyőzni Flaviót, hogy kellene egy drasztikus csere, de ő nem volt meggyőződve erről, mert nem tudott semmit sem Michael Schumacherről.”

    „Persze mikor Michael feltűnt Spában és teljesített, akkor már nem kételkedett. Szóval úgy gondolom, hogy a ‘Flavio felfedezte Michael Schumachert’ sztori egy kicsit el van túlozva. Tom és én akartuk őt az autóba. Flaviót akkor győzte meg, mikor látta őt Spában aztán következett egy csata azért, hogy kivegye őt a Jaguarból és beültesse a Benettonba.”

    A Mercedes pénzelte akkor sportautó versenyzőjének F1-es debütálását, mintegy felkészítve őt, valamint Karl Wendlingert és Heinz-Harald Frentzent a Mercedes visszatérésére az F1-be, a Sauberrel, melyet a következő évre terveztek. A Benetton azonban keresztülhúzta ezt a számítást, legalábbis Schumacher kapcsán.