Címke: Flavio Briatore

  • Briatore szerint a Ferrarinak nem lesz szüksége Hamiltonra

    Briatore szerint a Ferrarinak nem lesz szüksége Hamiltonra

    Flavio Briatore egykori F1-es csapatfőnök nem tartja túl reálisnak azon friss pletykákat, melyek azt pedzegetik, hogy 2021-ben Lewis Hamilton talán a Ferrarihoz igazol.

    „Ő egy nagyszerű versenyző.” – mondta Briatore Hamiltonról az Adnkronos hírügynökségnek. „De én még várnék egy kicsit, mivel a Ferrarinak talán már van egy Hamilton-értékű versenyzője.” – utalt Charles Leclercre.

    „Két nagyon értékes versenyző egy azon csapatban kockázatos lehet, ahogy láttuk azt már idén Vettel és Leclerc esetében.”

    „Ne feledkezzünk meg az elmúlt évekről, köszönhetően a Mercedes fölényének, Hamilton nagyon nyugodtan tudott vezetni, szinte soha nem hibázott.”

    Hozzáteszi azonban, hogy Hamilton stabilitása akár el is tűnhet, ha Leclerc mellett nyomás alatt lenne a Ferrarinál.

    Hasonlóan vélekedik az egykori F1-es versenyző, Vitantonio Liuzzi is.

    „Véleményem szerint a Ferrarinak már van egy fiatal és gyors versenyzője, aki visszaszerezheti a címet Maranellónak.” – mondta.

    „Érdekes lenne megnézni Lewisz a Ferrariban, de szerintem két dudás egy csárdában kontraproduktív lenne.”

  • Briatore elvált modell feleségétől, máris a nála 49 évvel fiatalabb, új barátnőjével lazít

    Briatore elvált modell feleségétől, máris a nála 49 évvel fiatalabb, új barátnőjével lazít

    Flavio Briatorét irigyelhetik a férfiak, hiszen mindig is casinos nők társaságában lehetett őt látni.

    Az egykori Forma-1-es csapatfőnök járt Heidi Klum szupermodellel – van is egy közös gyermekük, Leni, aki már 15 éves -, a szintén szupermodell Naomi Campbellel. Majd 2008-ban feleségül vettel az olasz divatmodell Elisabetta Gregoracit, akitől van egy már 9 éves fia.

    Gregoracival nem régiben váltak el, de Briatore 69 évesen sem ül a babárjain, máris lencsevégre kapták Kenyában, új barátnőjével, a 20 éves Benedetta Bosival. Bosi nem celeb (egyelőre), még tanuló, jogot hallgat Milánóban.

    Korábban Briatore azt állította magáról, hogy reménytelenül romantikus alkat.

    „Nem számolom (hány kapcsolata volt már), nem lenne helyes.” – mondta 2005-ben a Vogue-nak. „Úgy gondolom, hogy minden alkalommal, mikor szórakozni megyek valakivel, az azért van, mert keresek valamit.”

    „Mindig a jó szándék vezérel. Ha nem járok sikerrel, az talán a sors keze.”

    https://www.instagram.com/p/B4N5oZ9qE33/

    https://www.instagram.com/p/B4PyWp6n7I_/

    https://www.instagram.com/p/B4aAuO-IdNb/

    https://www.instagram.com/p/B4vHb2QpHhA/

     

  • Briatore: Schumacher majdnem kiszállt Senna halála után!

    Briatore: Schumacher majdnem kiszállt Senna halála után!

    Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke Flavio Briatore most elárulta, hogy a német közel állt ahhoz, hogy kiszálljon a Forma-1-ből, amikor 1994-ben meghalt riválisa, Ayrton Senna. Schumacher épp üldözte Sennát Imolában, amikor a Williams pilótájának bekövetkezett a végzetes balesete, miután leszaladt a pályáról.

    Schumacher megnyerte abban az évben a bajnoki címet, az elsőt a hétből. Az ő története azonban teljesen másképp is alakulhatott volna, ha a pokoli San Marino Nagydíj után abbahagyja, amely Roland Ratzenberger életét is követelte. Senna és Schumacher volt hivatott megvívni a bajnoki címért a gigantikus csatájukat, de soha nem tudjuk már meg azt, hogy mi lett volna a vége, ha valóban megküzdhetnek egymással. Briatore most a német Kölner Expressnek árult el egy titkot:

    „Megváltozott Ayrton Senna halála után. Komolyan elgondolkozott azon, hogy abbahagyja a versenyzést, de szerencsénkre, végül maradt.”

    Az biztos, hogy a Forma-1 történelme egészen másképp alakult volna a német nélkül.

  • Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Fernando Alonso elárulta, hogy majd jövő nyáron eldönti azt, hogy 2021-ben visszatér-e a Forma-1-be. A 38 éves pilóta 2019 végén hagyta ott az F1-et, de soha nem zárta ki azt, hogy visszatérhet. Azóta versenyzett Le Mansban, volt az Indy 500-on, és jelenleg a 2020-as Dakarra készül. A spanyol az Antena 3-nak nyilatkozott:

    „Ma azt mondanám, hogy nem érdekel egy F1-es visszatérés. Nem hiányzott, ős olyan dolgokat tettem, amelyekkel elégedettebb vagyok. Ugyanakkor még mindig szeretem a Forma-1-et, nézem az időmérőket és a versenyeket is. Másrészt 2021-re változni fognak az autók is, így majd jövő nyáron átgondolom ezt. A jövőt azonban én sem tudom megjósolni. A legtöbbször ugyanakkor azt hallottam tavaly november óta: Vissza kell térned! A gondom az a Forma-1-gyel, hogy már februárban tudod, hogy hol leszel az év nagy részében. Jelenleg 50-50%-ra adnám, azt, hogy visszatérek. Meggondolom, de nem ígérek semmit.”

    Alonsonak tisztán látja a 2020-as céljait is. Az idei Indy 500-as mclarenes fiaskója után megerősítette, hogy megpróbálkozik vele újra, hogy meglegyen neki jövőre a Triple Crown. A menedzsmentjében még mindig szerepet vállaló Flavio Briatore múlt héten annyit állított, hogy Alonso csak a top három csapat valamelyikével térne újra vissza. Fernando ehhez nevetve hozzátette:

    „Flavio hónapokig mond olykor valamit, ami néha hasonlít ahhoz, amit én mondtam. Meg fogom vizsgálni a 2021-es szabályzást, de eddig nem érzek késztetést a visszatérésre. 2020-ra nem is akartam. Az idei évem pedig nagyon eredményes volt. Van még majdnem másfél évem dönteni, de addig is a Dakaron és az Indy-n kívül nem akarok tovább előre tekinteni.”

  • Briatore: Alonso tavaly bajnok lett volna a Ferrarival

    Briatore: Alonso tavaly bajnok lett volna a Ferrarival

    Flavio Briatore szerint Fernando Alonso tavaly világbajnok lett volna, ha ő ül Vettel helyén a Ferrariban.

    A 2018-as év úgy ért véget, hogy Lewis Hamilton könnyedén behúzta élete ötödik bajnoki címét. Ám a szezon közepén még nagyon nem úgy tűnt, hogy ez ilyen sima lesz, mert Sebastian Vettel teljes mértékben pariban volt vele. A nyári szünet után azonban a német csak egyszer tudott nyerni, és teljesen lemaradt, végül 88 pontra. Ebben benne voltak a Ferrari fejlesztési baklövései, de Vettel vezetői hibái is. Briatore úgy gondolja, ezeket a hibákat Alonso nem követte volna el.

    „A versenyző játszhat szerepet a dologban” – mondta az olasz. „Továbbra is meggyőződésem, hogy Fernando Alonso megnyerte volna a 2018-as bajnoki címet a Ferrarival, mert kevesebb hibát követett volna el, mint Vettel.”

    Alonso korábbi csapatfőnöke kitért Lewis Hamiltonra is, úgy érzi, nagyon egyben van a brit, és a csapata, a Mercedes is: „Lewis Hamilton nagyon erős, mert kevés hibát vét, és még a Mercedes is remek.”

  • Briatore: Hamiltont egy csapatba Leclerc-rel vagy Verstappennel!

    Briatore: Hamiltont egy csapatba Leclerc-rel vagy Verstappennel!

    Flavio Briatore úgy érzi a Mercedes Charles Leclerckel és Lewis Hamiltonnal vagy épp Max Verstappennel és az ötszörös világbajnokkal még jobb csapat lenne.

    A monacói pilóta népszerűsége és elismertsége egyre csak növekszik, futamgyőzelmei után a dicséretek csak úgy záporoztak az irányába, és még csak a második szezonját teljesíti. Emellett holland riválisáról régóta tudni lehet, hogy nagyon gyors, és csak egy igazán versenyképes autó kellene neki ahhoz, hogy végre elhódítsa a hőn áhított trófeát.

    Az olasz ex-csapatfőnök úgy érzi, a brit versenyzőt, aki hamarosan megszerzi hatodik világbajnoki címét, csak a két 22 éves pilóta tudná igazán nagy kihívások elé állítani.

    „Verstappen és Leclerc, képes még arra hogy világbajnokságot nyerjen Hamilton mellett. Ha Leclerc ülne a Mercedesben Bottas helyett, akkor szerintem ő Hamiltonnal szinte egálban lenne. Számomra tehát a legjobb felállás, egy Verstappen-Hamilton vagy egy Leclerc-Hamilton páros lenne a Mercedesben.” – osztotta meg véleményét Briatore.

  • Briatore: Alonso csak top csapattal hajlandó visszatérni

    Briatore: Alonso csak top csapattal hajlandó visszatérni

    Flavio Briatore elárulta, hogy Fernando Alonso csak akkor tér vissza a Forma-1-be, amennyiben topcsapattól kap ajánlatot. A spanyol pilóta tavaly hagyta el a királykategóriát, mert több kihívást talált magának a sportautózásban, az IndyCarban és az offroad rali világában, mint hogy az F1 középmezőnyében vitézkedjen. Briatore továbbra is közel áll Alonso menedzsmentjéhez, és így nyilatkozott egy olasz rádiónak:

    „Alonso visszatérése? Beszéltem vele erről. Csak akkor tér Fernando vissza, ha a Ferrari, a Mercedes, vagy a Red Bull versenyülése felszabadul, különben nincs értelme.”

    Rákérdeztek arra is, hogy miképp térhetne vissza a Ferrarihoz Fernando, hiszen négy éve ismert, hogy milyen módon váltak el, Briatore csak ennyit mondott:

    „Bármi lehetséges akkor, ha újra nyerni akarnak.”

  • Briatore: Leclerc gyorsabb Vettelnél, és készen áll arra, hogy bajnok legyen

    Briatore: Leclerc gyorsabb Vettelnél, és készen áll arra, hogy bajnok legyen

    Mindenképp el lehet mondani, hogy Charles Leclerc berobbant idén, több polet szerzett, mint bárki más, és két győzelme is van már. Most Flavio Briatore dicsérte meg.

    A monacói a nyári szünet után lendült bele igazán, ekkor szerezte ugyanis a két futamgyőzelmét, Spában és Monzában. Mindez arra elég neki, hogy a csapattársa előtt legyen összetettben első Ferraris évében, jelenleg 9 pont köztük a differencia.

    Egy biztos, Leclerc meggyőző. Briatore szerint viszont annyira, hogy már igazából Vettel tisztán második számú mögötte.

    „Leclerc gyorsabb, mint Vettel. Készen áll arra, hogy megnyerje a bajnokságot” – mondta az olasz. „Ha én lennék a csapatfőnök, őt tenném meg elsőszámúnak. Leclerc egy tehetség, agresszív, és el tudja érni, hogy jól menjen az autó. Mindenki elvégzi a csapatmunkát, de ez csak duma. Választani kell valakit, aki a bajnokságért meg, a másik pilóta pedig ebben segít, másképp nem nyerhetsz. Vettel maradhat, mert egy jó pilóta, de csak mint másodszámú.”

  • Briatore nem hisz benne, hogy idén bajnok lehet a Ferrari

    Briatore nem hisz benne, hogy idén bajnok lehet a Ferrari

    Flavio Briatore kétli, hogy a Ferrari idén még utol tudná érni a Mercedest, hogy megszerezze a 2019-es konstruktőri bajnoki címet.

    A Ferrari jelenleg 133 pontra van a Mercedestől.

    „Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy megszűnik-e a különbség a bajnokságban.” – mondta a Renault egykori csapatfőnöke az olasz Adnkronos hírügynökségnek. „Azonban bár nem látok rá esélyt, hogy megnyerjék a világbajnokságot, az nagyon jó, hogy a Ferrari újra nyer.”

    A nyári szünet óta csak nyer a Ferrari, Spában és Monzában Charles Leclerc, míg Szingapúrban Sebastian Vettel diadalmaskodott.

    „Leclerc bebizonyította, hogy hatalmas tehetség, és Szingapúrban is nyerhetett volna.” – véli Briatore. „A csapatmunkáról nincs mit beszélni, már csak azért sem, mert Vettelnek szüksége volt a győzelemre.”

  • Flavio Briatore berágott Christian Hornerre

    Flavio Briatore berágott Christian Hornerre

    Flavio Briatore megharagudott Christian Hornerre, mert a brit csapatfőnök nemrég Fernando Alonso-t kritizálta.

    A spanyol pilóta visszatérése a Formula 1-be, szinte mindennapos téma, nem egy résztvevő véleményét kérdezték már meg erről az elmúlt időszakban. Vannak akik örülnének a kétszeres világbajnoknak, vannak akik szerint ha már így döntött Alonso, akkor el kellene ezt fogadni és tovább kellene lépni. A Red Bull csapatfőnökét ostorozták legutóbb ezzel a témával, aki csak annyit mondott: ha visszatér Alonso, akkor vele együtt a káosz is fel fog tűnni.

    ,,Hallottam, hogy Horner nemrég negatív dolgokat mondott Alonsoról, ez egyszerűen hihetetlen. Anno én voltam az, aki elintézte, hogy ez a csapat Renault motorokat kapjon. Nem tudom elviselni, hogy egy olyan ember, mint Horner, ilyen rossz dolgokat mondjon, Fernandoról. Fernando nemcsak, hogy jó versenyző, de remek csapatjátékos is. A McLaren és a Honda, egyszerűen csak nem illettek össze, nos igen, ez néha benne van a pakliban.” -kelt ki magából az olasz menedzser, aki még mindig a spanyol karrierjét egyengeti.

    Ugyanakkor Briatore elismerte, hogy a Red Bull és a Honda nagyon jó párost alkotnak.

    ,,Ezért a Red Bull érdemel elismerést, még nincsenek harcban a bajnoki címért, ám hamarosan már ők is bele fognak szólni a trófeáért folytatott küzdelembe. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ilyen hangnemben beszélhetnek egy másik versenyzőről. Őszintén szólva a Red Bullnak nincs joga ilyet mondani, főleg annak tükrében, hogy ők, hogy bánnak a pilótáikkal.” – szúrt oda az osztrákoknak Briatore.