Címke: Flavio Briatore

  • Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    A korábbi FIA elnök és a March Engineering társalapító Max Mosley elárulta, hogy a hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmből ő azért kihagyna részleteket, még ha azokkal együtt is teljes. Most jött ki a film bemutató trélere, a Mosley film pedig a manchesteri filmfesztiválon debütál majd, március 8-án.

    A műben nem palástolják majd Mosley ellentmondásos viszonyát apjával Oswalddal. Oswald, a második világháború előtt a brit fasiszták szövetségének volt a vezetője. Nem marad ki természetesen a hírhedt 2008-as eset sem, amikor a News of the World felszínre hozta a magánéleti dolgait, és hogy utána milyen kampányt is folytatott azért, hogy a média adatvédelemre vonatkozó szokásai megváltozzanak.

    A Mosley filmnek is Michael Shevloff a producere és rendezője, aki 2013-ban már bemutatta a Forma-1 biztonságát és Sid Watkins professzor szerepét a „1: Life at the Limit” dokumentumfilmben. Részt vesz a produceri teendőkben Paul Crowder is, akit szintén olyan dokumentumfilmeknél segédkezett már, mint a The Beatles, a The Who, vagy a Luciano Pavarotti életéről szóló film. Író/producerként Alexandra Orton pedig a BBC-n futó családtörténelmi sorozatáról ismert, amely a három évadot is megélt Who Do You Think You Are? néven futott.

    Mosley-n kívül a filmjében feltűnik majd Bernie Ecclestone, Jean Todt, Flavio Briatore, Gerhard Berger, valamint Robin Herd, aki később lett partnere a Marchnál. A motorsport.com-nak így nyilatkozott a film alanya:

    „Eredetileg ez a film Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 1994-es baleseteinek a következményéről szólt volna, amelynek hatására az Euro NCAP teljesen forradalmasította a személyautók biztonságtechnikáját. Ez egy kifejezetten érdekes sztori, amit kevesen ismernek. A dolog egyre inkább bővült, végül átalakult valamivé, ami már rólam szólt. Minden benne van, a News of the World történet is, és hogy azóta mi történt. Bernie interjúja érdekes benne, mivel vele is átbeszélik ezt, és hogy mégis kinek az oldalán is állt, amikor ez kiderült. Kérdezték azt is, hogy benne lesz-e Hitler, mint aki vendég volt a szülei esküvőjén? A válaszom, igen, benne lesz. Kellemetlen, meg minden, de talán így még érdekesebb lesz ez a külső szemlélőknek. Egy-két olyan rész van csak, amit ha tehetném, megváltoztatnék, és kivágnám. Akkor viszont pont elvesztené a lényeget, ennek így kell maradnia, függetlennek.”

    Mosley elárulta, hogy a személyes történetein kívül a dokumentumfilmben lesz rengeteg olyan, ami tetszeni fog a benzingőz megszállottjainak:

    „Autósport rajongóknak érdekes lesz, mert sok régi felvétel lesz benne. Olyan dolgok a Marchról, amit már elfelejtettek, vagy még sosem volt látható. Rettenetesen nehéz dolog belezsúfolni valamit másfél órába. Ez olyan mint a könyvem, megírtam, aztán 20.000 szóval rövidíteni kellett, egyszerűen azért, mert túl hosszú volt.”

  • Briatore: Azzal a Mercedesszel jó páran megnyerték volna a 2019-es bajnokságot

    Briatore: Azzal a Mercedesszel jó páran megnyerték volna a 2019-es bajnokságot

    Flavio Briatore szerint Fernando Alonso és még 5-6 versenyző megnyerhette volna tavaly a bajnokságot a Mercedesszel.

    Az Ezüst Nyilak a hibrid-éra óta az F1 trónján ülnek, autóik az elmúlt években legyőzhetetlennek bizonyultak. Lewis Hamilon ez alatt az idő alatt öt világbajnoki címet zsebelt be, míg egykori csapattársa, Nico Rosberg egyszer hódította el a legfényesebben csillogó trófeát. A hatszoros világbajnok és a csillagos gárda rendszeres dönti meg a rekordokat, teljesítményükről szinte minden szakértő elismerően beszél.

    Az olasz ex-csapatfőnök ugyan elismeri a brit világbajnokot és annak tehetségét, de úgy véli, a Mercedes konstrukcióban sokan képesek lennének bajnokságokat nyerni.

    ,,A Mercedes olyan, mint  egy legyőzhetetlen csatahajó. Alonsóval együtt legalább 5-6 versenyző meg tudta volna nyerni a bajnokságot azzal az autóval. Ugyanakkor nem akarom Hamilton érdemeit lekicsinyíteni, ugyanis a garázs másik oldalán lévő csapattársával meg kellett küzdenie.”

    Briatore továbbá a Ferrari pilótapárosáról is elmondta a véleményét:

    ,,Jó döntésnek tartom azt, hogy idén egyenlő feltételekkel vág neki a szezonnak Vettel és Leclerc, azonban öt verseny után a Ferrarinak muszáj lesz valamelyikőjüket favorizálnia.” -nyilatkozta az olasz az Autosprint magazinnak.

     

  • Bahrein örülne neki, ha Szaúd-Arábiában is lenne F1 verseny

    Bahrein örülne neki, ha Szaúd-Arábiában is lenne F1 verseny

    Bahrein örömmel venné, ha Szaúd-Arábia is csatlakozhatna a Forma-1-es versenynaptárhoz. Flavio Briatore pár éve segített pár éve Azerbajdzsánnak abban, hogy tető alá hozta nekik a Forma-1-es üzletet, és most úgy tudja, hogy a szaúdi elöljárók már egyeztetnek egy lehetséges futamról.

    A brit Daily Mail úgy tudja, hogy meg is köttetett gyakorlatilag az üzlet, 2021-től kezdődően. A futam fő támogatója a Saudi Aramco lenne, a sivatagi monarchia nagyon is tőkeerős nemzeti olajtársasága, akik a Liberty Mediának évente 65 millió dollárt fizetnének. Aggodalomra adhatna okot az, hogy mivel Abu Dhabi is benne van a versenynaptárban, ezért esetleg gondba kerülhetne Bahrein, a sok Perzsa-öbölbeli futam miatt. A bahreini F1-es pálya szóvivője azonban mindenkit megnyugtatott:

    „Az első 2004-es versenyünk óta a célunk az volt, hogy a régióban emelkedjen a motorsport rajongók száma. Ezért üdvözöljük az olyan kezdeményezéseket, amelyek támogatják ezt a folyamatot, és úgy gondoljuk, hogy egy leendő szaúdi versennyel csak kiegészítenénk egymást.”

    2021-re még Miami is tervezett, bár Chase Carey elismerte, hogy a helyi ellenállás gondot okoz. Erről a CNN-nek beszélt:

    „Még van pár dolog, amit el kell rendezzünk Miamiban. Ugyanakkor ebből Austin is profitálna. Azt gondoljuk, hogy az amerikai piac elég nagy és erős ahhoz, hogy két verseny is erősíthesse ott egymást.”

  • Briatore: Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját

    Briatore: Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját

    Flavio Britarore szerint Max Verstappen hiába jó versenyző, egy fontos tulajdonságot még nem sikerült elsajátítani, ugyanis nem tudja mikor kell csöndbe maradni.

    A holland versenyző és a Red Bull múlthéten jelentette, be hogy 2023-ig töretlen marad a párosuk. Az olasz ex-csapatfőnök szerint jó döntést hozott a versenyző, ugyanis az osztrák istálló mindig a tűz közelébe van, és a Hondával az oldalukon akár célba is érhetnek és bajnokok lehetnek.

    ,,Az a csapat mindig jó úton van, és most már a Honda is az állandóságot képviseli, aminek köszönhetően a motorteljesítmény hiányától valamint a megbízhatóságtól való félelem csökken. Ám a Red Bull tart attól, hogy 2021-től elvesztheti a Hondát.”

    Briatore szerint Verstappen szerződéshosszabbítása azonban jó irányba mozdíthatja a szálakat. Ám egy valamit nem ártana megtanulnia a hollandnak: a hallgatás néha aranyat ér.

    ,,Jó látni őt a Red Bullban, ott ő van a toppon és egy jó ideig ott is marad. Nagyon gyors, emellett folyamatosan képes a fejlődésre, és sokszor ellopja a show-t a többiek elől. Ugyanakkor Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját.” -tette hozzá az olasz utalva a 22 éves versenyzői korábbi vádjaira amit a Ferrari ellen fogalmazott meg. – ,,Kimaradhatott volna az egész balhéból, mikor szóba került a csalás. Először is nem neki kell ilyen megállapításokat tennie, másodszor, az egész történet totálisan pontatlan és hibás volt.”

  • Briatore szerint az F1 Szaúd-Arábiával tárgyal

    Briatore szerint az F1 Szaúd-Arábiával tárgyal

    Már tavaly tavasszal felmerült, hogy Szaúd-Arábia a Forma-1-es futamot is rendezne. Most Flavio Briatore is megerősítette a pletykákat.

    Szaúd-Arábia először 2018 telén került a motorsport rajongók figyelmébe, amikor a rangos gálaversenyt, a Race of Championst rendezhették meg Rijádban. Az év végén pedig már a Formula E is ellátogatott az arab országba. Tavaly másodjára, már egy dupla fordulós hétvégét rendeztek az elektromos sorozat idénynyitójaként.

    Nem kellett sokat várni, mire az F1-gyet is összeboronálták a szaudi fővárossal. Úgy tudni egy új komplexummal neveznének Qiddiyah néven, de ez csak 2023-ra lenne kész. Eközben egy londoni forrás szerint már folynak a tárgyalások egy 2021-es futamról.

    A Renault korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore – aki Baku csatlakozásánál is segédkezett – már felszólalt az ügyben, most azt is megerősítette, hogy valóban a zöld asztalnál ülnek a felek.

    Ez az ország az elmúlt néhány évben kezdett nyitni a világ felé. Új lehetőségek nyílnak most ott (akár az F1 számára – a szerk.). Amennyire én tudom, már tárgyalnak ez ügyben.”

  • Briatore: Wolff nem megy a Ferrariba

    Briatore: Wolff nem megy a Ferrariba

    Flavio Briatore nem tartja ésszerűnek azokat a találgatásokat, mik szerint Toto Wolff a Ferrarihoz készül.

    A téli szezon során egyre nagyobb teret kaptak azok a szóbeszédek, amik Lewis Hamilton esetleges átigazolását rebesgették. A brit versenyzőt többen már „vörös overallban látták”, sőt a Mercedes csapatfőnökét is 2021-re az olaszokhoz szerződtették. Ám Briatore szerint ezek a pletykák nem logikusak:

    ,,Toto Wolff 2021-ben a Ferrarinál? A Mercedes egyik részvényese, értelmetlen lenne ha egy másik csapat alkalmazottja lenne. Egyik este együtt vacsoráztam Totoval, maradni fog. Ugyanakkor a Ferrari problémáira nem ő a megoldás. Egy jó vezetőre lenne szükségük, ám az autó az ami igazán fontos. Nézzük csak meg a Renault-t. Rengeteg pénzt fizettek Ricciardónak, ahelyett, hogy azt az összeget inkább a konstrukciójukba invesztálták volna. A Ferrarinak egy olyan autóra lenne szüksége, amit fél tized másodpercre van a Mercedestől, ugyanis így a pilóták képességein múlna minden.”

  • Briatore több csapatnak is nemet mondott

    Briatore több csapatnak is nemet mondott

    Flavio Briatore elismerte, több csapat is szerződést ajánlott neki, ám ő egyik ajánlatot sem fogadta el.

    Az olasz a korábbiakban csapatfőnökként sikert sikerre halmozott, Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is nyert bajnoki címeket. Nem sokkal később viszont távoznia kellett a Forma-1-ből a Crashgate botrány miatt, és örökre eltiltották, igaz ezt később visszavonták, de a visszatérés már nagyon úgy néz ki, nem opció.

    „Nem akarok visszamenni a Forma-1-be, mert csak egyszer lehet elegendő motivációd és akaratod egy ilyen projekthez” – mondta az Autosprintnek. „Ez a vonat csak egyszer jön az életben, és akkor mindent meg kell tenned, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a lehetőségből. Az én időmben, a gyárban aludtam. A szobám az irodám mellett volt, hogy a lehető legkevesebb időt pazaroljam.”

    Több ajánlatot kapott Briatore, több csapattól.

    „Nem köszönöm, már kétszer nemet mondtam a múltban. Illetve két másik jelenleg a rajtrácson lévő csapat is megkeresett, de őket is elutasítottam” – jelentette ki egyértelműen.

  • Briatore: Hamilton csak pénzkidobás lenne a Ferrarinak

    Briatore: Hamilton csak pénzkidobás lenne a Ferrarinak

    Flavio Briatore szerint a Ferrari számára nagyobb haszna lenne, ha megspórolnák Hamilton szerződtetését és azt a pénzt inkább az autó fejlesztésére költenék.

    Az idei év végén röppent fel egyre intenzívebben Hamilton esetleges Ferrarihoz igazolása, aminek az adott alaphangot, hogy a brit találkozott már az olaszok elnökével Maranelloban, amit el is ismertek a felek.

    Hamilton pedig egyelőre semmi biztosat nem mondott a Mercedeses folytatását illetően, ugyanis Toto Wolfftól tette ezt függővé. Az osztrák csapatvezetőt már Carey utódjának is kikiáltották, míg máshol nála is a Ferrarit emlegették.

    A Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke Flavio Briatore szerint a Wolff és a Ferrari házassága szinte elképzelhetetlen, és szerinte a csapatnak minden erejével Leclerc mögé kellene beállniuk, – és nem pedig leigazolni Hamiltont – hogy megtörjék a Mercedes uralmát.

    „Hamilton Maranelloban 2021-től? Közte és Leclerc között választva én inkább Leclercet tartanám meg. Sokkal költséghatékonyabb lenn.” – kezdte az olasz szakember.

    „Toto Wolff Maranelloban? Ő a Mercedes egyik részvényese, így nem lenne értelme más csapat alkalmazásába állnia, miközben a problémákat sem oldaná meg. A Ferrarinak egy vezérre van szüksége, egy jó autó mellett.” – folytatta.

    „Ott van például a Renault, adtak Ricciardonak egy hajónnyi pénzt, de jobb lett volna, ha azt inkább az autó fejlesztésébe fektetik bele. A Ferrarinak is az autón kell dolgozni, hogy legalább fél tized másodpercre megközelítsék a Mercedest, mert ekkor már a pilóták képessége a döntő.” – zárta.

  • Ide vinné el a Forma-1-et Briatore

    Ide vinné el a Forma-1-et Briatore

    Vietnam és Hollandia lesz majd a két új helyszíne a Forma-1-es versenynaptárnak a 2020-as szezonban, ezzel huszonkettőre növelve a futamok számát. A Liberty Media ezt a számot huszonötre szeretné növelni az elkövetkező években. Flavio Briatore pedig ennek kapcsán árulta el, hogy szerinte mi lesz a következő új helyszíne a száguldó cirkusznak.

    Miami vagy akár a dél-afrikai Kylami is egy lehetséges új helyszín lehet az F-1 számára, azonban a Renault egykori csapatfőnöke szerint Szaúd-Arábiában rengeteg a potenciál az Forma-1 számára és szerinte egy jó helyszín lenne.

    „Látom, hogy Szaúd-Arábia egyszer része lesz a Forma-1-es versenynaptárnak,” – mondta Briatore. „Ez egy olyan ország, ami hatalmasat fejlődött az elmúlt két évben és rengeteg befektetési lehetőség is van, szóval én biztos ebbe az országba fektetném a pénzemet.”

    A Formula E csapatai már a tavalyi szezon óta versenyeznek az Arab-félszigeten található országban, azonban az emberi jogok megsértése egy potenciális probléma lehet az F-1 számára, ugyanis Szaúd-Arábiának köztudottan rossz a hírneve ennek kapcsán.

  • Briatore: Leclerc szerződése akkor ér valamit, ha versenyképes autót kap

    Briatore: Leclerc szerződése akkor ér valamit, ha versenyképes autót kap

    A napokban lett hivatalos, hogy Charles Leclerc első éve után a Ferrarinál 2024 év végéig hosszabbít, ám Flavio Briatore óva inti, hogy ez önmagában nem elég a sikerhez.

    „A Forma-1-ben az autó a fontos” – mondta az olasz. „A Renault egy vagonnyi pénzt adott Ricciardónak, de jobb lett volna, ha ezt az összeget az autó fejlesztésébe fektetik bele. Ha nincs jó autód, semmit nem tudsz csinálni. Alonso példáját is említhetnénk, amikor a Ferrarinál volt. Azért volt harcban a bajnokságért, mert fel tudta emelni az autót egy bizonyos szintre. Elég megnézni, hol volt hozzá képest a második pilóta.”

    „A Ferrarinak muszáj építenie egy olyan autót, ami fél tizedre van a Mercedestől. A pilóta jelenti a különbséget ez esetben. De ezt csak két tizednyi különbség esetén tudja megtenni, öt esetén már nem.”