Címke: Finn Rally

  • Négy futam alatt négy győztes a SIM Liga rally bajnokságának mérlege

    Négy futam alatt négy győztes a SIM Liga rally bajnokságának mérlege

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA szimulátoros rally bajnoksága negyedik fordulóján újabb győztes született, miután kihívást jelentő szakaszokon a mezőny felének a célba érkezés is nehézségnek bizonyult

    Finn pályákon zajlott a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágának negyedik futama, a DOBOZ Virtuális Finn Rally. Ahogy a valóságban, úgy a Dirt Rally 2.0-ban is hatalmas ugratók, eszeveszett száguldás várt a versenyzőkre. Ráadsául a híres Ouninpohja elnevezésű szakasz digitalizált verzióján rendezték a verseny nagy részét, ezzel még közelebb hozva a szimulátoros világot a valósághoz.

    A finn erdőkben nagy sebességnél elég volt egy kis hiba ahhoz, hogy a fák között kössön ki valaki. Ha nem is repült ki a pályáról az illető, az árokban sokan kaptak defektet, ami szintén időveszteséggel járt. A mezőny fele nem látta meg a 12. gyorsasági szakasz végé, a szakaszok végén adott nyilatkozatokból is kiderült: mindenki élvezte a kihívást!

    Az élmezőnyből is sokan voltak, akik hibáztak, a győzelem sorsa pedig két csapattárs, Légrádi Zoltán és Fónagy Kristóf között dőlt el. A verseny első felében nem volt köztük nagy különbség, utána viszont szinte mindegyik szakaszon több másodpercet adtak egymásnak, így folyamatosan változott az éllovas személye.

    A legjobban a régi motoros Légrádinak jött ki a lépés. Ő a való életben 25 évvel ezelőtt már Ladával versenyzett, igaz, akkor a valós pályákon. Most pedig rally csapatával (HRT Racing) nemzetközi futamokon is indít autókat.

    „Gratulálok minden célba érkezőnek! Rendkívül nehéz verseny volt, de most nagyon boldog vagyok, hogy ennyi jó pilóta mellett, sikerült megnyerni ezt a futamot!” nyilatkozta a nyertes.

    A kettős győzelemnek köszönhetően a BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team átvette a vezetést a pontversenyben. A tavalyi bajnok, Martin Márkó szintén jó tempót autózott, de az utolsó három szakaszra szétesett, így csak a hetedik helyért járó pontokkal járult hozzá a csapat sikeréhez.

    Mögöttük Biró-Ambrus Roland állt fel a dobogó legalsó fokára, mögötte pedig Péntek Ádám és két korábbi győztes, Martinák Balázs és Kasza Kristóf végzett.

    Az amatőr szimulátorosok között negyedik futamát nyeri meg Tőke Richárd, vele jövőre már biztosan a profik között fogunk találkozni.

    A szezon felén van túl a sorozat, eddig minden futamot más versenyző nyerte, ennek megfelelően nagyon szoros az élmezőny, megjósolhatatlan, hogy kik lesznek azok, akik elnyerik a pénzdíjakat, melyeket a névadó a sorozat első három helyezettjének ajánlott fel.

    A következő bajnoki futam július 7-10 között kerül majd megrendezésre.

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt Rally 2.0 bajnokságának állása négy futam után:

    # Pilóta Pont
    1. Fónagy Kristóf 740 0
    2. Kasza Kristóf 736 -4
    3. Martinák Balázs 721 -19
    4. Martin Márkó 697 -43
    5. Bíró-Ambrus Roland 652 -88

    A csapatbajnokság állása a 4.futam után:

    # Csapat Pont
    1. BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 1911 0
    2. TMC Rallysport 1750 -161
    3. helyi-sport.hu Racing Team 1710 -201
    4. Car-Go! Virtual Rallye Team 1510 -401
    5. RTE Akadémia 878 -1033
  • Finn helyszínen folytatják a bajnokságukat a K&H SIM Liga powered by HUMDA ralis szimulátorosai!

    Finn helyszínen folytatják a bajnokságukat a K&H SIM Liga powered by HUMDA ralis szimulátorosai!

    Három bajnoki futammal a hátuk mögött ezen a hétvégén a finn ugratókon száguldozhatnak a DiRT Rally 2.0 versenyzői. Az R5-ös kategóriában megrendezett bajnokságban ezeken a pályákon talán még fontosabb lesz a helyes beállítások megtalálása, és a navigátorra is érdemes lesz figyelni, hiszen nem mindegy, hogy az ugratókra hogyan érkeznek a versenyzők.

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt bajnokság első három bajnoki futama három különböző győztest hozott, és ennek megfelelően nagyon kiélezett a küzdelem a helyezésekért. A DuEn RALLY oldala által szervezett nyolc verseny közül hét futam kerül értékelésre a bajnoki pontversenyben.

    A soron következő állomás a DOBOZ Virtuális Finn Rally, ahol a korábbiakhoz hasonlóan, most is 12 gyorsasági szakasz került a programba, összesen 138 versenykilométerrel. A pályák előzetes feldolgozásához segítséget nyújthat az online műsorfüzet, melyben most is megtalálható a szakaszok térképei és a várható időjárási viszonyok mellett a bajnokságra regisztrált több, mint 2200 játékos neve és kategóriája. Az eredményeket folyamatosan nyomon lehet követni a bajnokság hivatalos eredményközlő oldalán, a Rallylive.hu weboldalon.

    A verseny programjáért Pannuska Dávid a felelős. Dávid bajnok navigátorként kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a bajnokság színvonalához és a pénznyereményekhez méltóan kellően nehézre szabja a versenyt, de a hagyományoknak megfelelően a futam előtt egy videó bejelentkezéssel segíti a versenyzőket a helyes beállítások megtalálásában és a pályák adta nehézségekre is felhívja a figyelmet.

    A korábbi évek futamgyőztesei és dobogósai alapján összeállított profik mellett természetesen az amatőr szimulátorosok is külön értékelésre kerülnek. Külön kategóriákban tudják még összemérni magukat a Seniorok, a Médiások, a Navigátorok és a Rallyongók.

    A szervezők bíznak benne, hogy élvezetes és eredményes hétvégét tudnak majd maguk mögött a magyar szimulátoros közeg ralisai.

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt bajnokság állása három futam után:

    # Pilóta Csapat Pont
    1. Kasza Kristóf 565
    2. Martinák Balázs TMC Rallysport 551
    3. Fónagy Kristóf BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 540
    4. Martin Márkó BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 536
    5. Molnár Alex TMC Rallysport 486

    A csapatbajnokság állása a 3.futam után:

    # Csapat Pont
    1. TMC Rallysport 1432
    2. BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 1342
    3. helyi-sport. hu Racing Team 1309
    4. Car-Go! Virtual Rallye Team 1077
    5. RTE Akadémia 695
  • Elfyn Evans nyerte a Finn Rallyt

    Elfyn Evans nyerte a Finn Rallyt

    Efyn Evans és Scott Martin nyerte a Finn Rallyt. A Toyota versenyzői 14.1 másodperccel voltak gyorsabbak Ott Tanaknál, és 42.2 másodperccel Craig Breennél.

    A vasárnapi négyből három szakaszon is a leggyorsabb volt Elfyn Evans, közte a Power Stage-en is, így megérdemelten nyerte a versenyt az őt utolsó pillanatig kitartóan üldöző Ott Tanak előtt. A győzelemért járó 30, és a Power Stage első helyéért kapott öt ponttal Evans 24 pontra faragta a hátrányát a bajnokságban Ogier mögött.

    Nagyon jó érzés, hogy így sikerül ez a verseny. Sokat küszködtünk Észtországban, és a teszten néhány változtatást hajtottunk végre az autón, és már az elején magabiztosak lettünk. Jó pozícióban indulhattunk pénteken, és szombaton megszereztük a vezetést.  Nagyon örülök, hogy a hazai versenyén szereztem meg a győzelmet a csapatnak. Kezdettől fogva mondtam, hogy a cél az volt, hogy a lehető legjobban teljesítsünk az adott versenyen. Csak arra kell összpontosítanunk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból Spanyolországban, a többi miatt majd ráérünk később aggódni” – mondta Evans. A Finn Rallyn az ötödik WRC győzelmét ünnepelhette, és ő a második brit aki nyerni tudott ezen a futamon.

    Finn Rally
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ott Tanak és Craig Breen is elégedett volt amiatt, hogy a Hyundai a finnországi pályákon ennyire versenyképes volt. Tanak azt mondta, hogy legközelebb más stratégiával érkeznek majd. Az észt a Power Stagen második lett, ezzel a bajnokságban egy pontra megközelítette Rovanperát, és Neuville mögött is csak két pont a hátránya. Ők hárman nagyot csatáznak még a bajnoki harmadik helyért, sőt matematikai esélyük még arra is van, hogy befogják Evans-t.

    Finn Rally
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Esapekka Lappi is elégedett lehet. Lehetőséget kapott a Toyotától és élt is vele, remek negyedik helyet szerzett, és persze a hazai szurkolókat is boldoggá tette. Pont ez kellett neki ahhoz, hogy jövőre újra a csúcson versenyezhessen.

    Sebastien Ogiert az ág is húzta. Szombaton egy perc büntetést kapott, mert az egyik szakasz végén nem volt rendesen meghúzva a sisakjának a szíja. Az utolsó gyorsaságin lefulladt az autó, így a Power Stage-en nem szerzett pontot. Nagy baj nincs, hiszen 10 pontot így is szerzett, de várja már az aszfaltos versenyeket, ahol jobb teljesítményre számít.

    Finn Rally
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Gus Greensmith és Adrien Fourmaux is elégedetten fejezte be a versenyt. Kicsi küzdöttek a beállításokkal, de összességében nem volt sok gondjuk. A pályákat nagyon élvezték, Fourmaux pedig örült, hogy jól teljesített az első olyan Finn Ralin amin WRC-vel versenyezhetett.

    Takamoto Katsuta az első gyorsaságin még vezetett és a végén is villant egyet. Vasárnapra visszaállt a szombati kiesés után, és az utolsó gyorsaságin negyedik lett, ezzel begyűjtött két pontot.

    A WRC2-ben Teemu Suninen nyert, Mads Ostbergnek nem sikerült a bravúr, 15.7 másodperces hátránnyal szorult a második helyre, ami miatt kicsit csalódott volt, még akkor is, ha először volt a Finn Rallyn Rally2-es autóval. A harmadik Jari Huttunen lett, közel két perces hátránnyal.

    Finn Rally
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A Finn Rally végeredménye:

    1. Evans/Martin (Toyota) 2h19m13.7s
    2. Tänak/Järveoja (Hyundai) +14.1s
    3. Breen/Nagle (Hyundai) +42.2s
    4. Lappi/Ferm (Toyota) +58.8s
    5. Ogier/Ingrassia (Toyota) +2m54.4s
    6. Greensmith/Patterson (Ford) +5m02.3s
    7. Fourmaux/Coria (Ford) +6m22.9s
    8. Suninen/Markkula (Volkswagen) +9m52.1s
    9. Østberg/Eriksen (Citroën) +10m07.8s
    10. Lindholm/Hämäläinen (Škoda) +10m52.8s

  • Elfyn Evans vezet a Finn Rallyn

    Elfyn Evans vezet a Finn Rallyn

    Elfyn Evans és Scott Martin 9.1 másodperces előnnyel vezeti a Finn Rallyt. A toyotás párost két Hyundai üldözi. A második helyen Ott Tanak áll, a harmadik Craig Breen pedig 19.5 másodpercre van Evanstól.

    Hat szakaszt nyert ma Evans, így megérdemelten vezet a versenyben. Nem is tehet mást, mert csak a győzelemmel marad némi esélye a világbajnoki címre. A nap végén elégedetten nyilatkozott: „Jó nap volt, igazán élveztem. Nagyszerű csata folyik és nyilván hosszú nap lesz holnap, de csak szakaszról szakaszra tesszük a dolgunkat.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    Ott Tanak délután kezdett felzárkózni, megelőzte Breent, és közeledett Evanshoz is. Az utolsó gyorsaságin hajszálra azonos időt autózott Evans-szel. „Megváltozott a pálya és jobban tudtam kezelni az autót. Nagy lépés volt ez a csapatnak, jó hogy ilyen tempónk van Finnországban” – magyarázta a délutáni feltámadást az észt.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    Craig Breen bár komoly hátrányban van, mégis jó napja volt, az autó gyors, és ennek ő is örül, már csak amiatt bánkódik, hogy csak egy pici hiányzik ahhoz, hogy az élen legyen: „Azt hiszem ez igazán jó nap volt, elégedettek lehetünk. Sorozatban harmadszor vezetünk egy versenyen, de valamilyen okból nem tudjuk megtartani. Különleges érzés itt a legjobbak között lenni, de az egy kicsit fáj, hogy az utolsó mozaikot nem tudjuk a helyére tenni.”

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A negyedik helyen Esapekka Lappi áll. Tulajdonképpen légüres térben van, Breentől is távol, és az ötödik Ogiertől is messze van. Ha vasárnap itt tud maradni, komoly eredményt ünnepelhet, hiszen ekkora kihagyás után ez remek teljesítmény.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A szombati nap három áldozatot is szedett. Thierry Neuville, Kalle Rovanpera és Takamoto Katsuta is összetörte az autóját.

    A hatodik és hetedik helyen Greensmith és Fourmaux várja az utolsó nap négy gyorsaságiját, a nyolcadik pedig a WRC2-ben vezető Teemu Suninen. Mads Ostberg 8 másodperccel van Suninen mögött, neki létfontosságú lenne, hogy vasárnap megelőzze a finnt és megszerezze a győzelmet.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
  • Októberre kerül a Finn Rally

    Októberre kerül a Finn Rally

    Megszületett a hivatalos döntés, a jubileumi 70. Finn Rallyt október elejére helyezték át. Az időpontváltozás nem volt váratlan, a szervezők korábban elmondták, hogy mindenképp nézőkkel tudják csak megrendezni a versenyt.

    A verseny a két hónapos csúszással a világbajnokság 10. futama lesz, a szintén murvás Akropolisz Rallyt követi majd. A halasztás oka sajnos a világjárvány, a szervezők a Finnországban bevezetett intézkedésekre reagálva hozták meg a döntésüket, ugyanis az országban nyárig megtiltották a tömegrendezvényeket.

    „A februári Artic Rally Finland-dal ellentétben a Rally Finland nézőközpontú esemény, szükség van a rajongókra, hogy igazán jól működjön” – mondta Kai Tarkiainen versenyigazgató.

    Bár nincs rá garancia, hogy októberben ott lehetnek a nézők a pályákon, bízunk benne, hogy az oltási program bevezetése ezt lehetővé teszi. Köszönjök a helyi hatóságoknak, az FIA-nak és a WRC promóterének, hogy elfogadták az új időpontot” – tette hozzá Tarkiainen.

    A finn szurkolók szenvedélye és lelkesedése legendás, és ez a légkör nagyon hiányzott a világjárvány idején. Minden lehetőséget megragadunk, hogy biztonságosan ott lehessenek a versenyen” – indokolta a halasztást Simon Larkin, a WRC rendezvényigazgatója.

    A 2021-es WRC versenynaptár:
    Január 21-24. Monte-Carlo Rally
    Február 26-28. Arctic Rally
    Április 22-25. Horvát Rally
    Május 20-23. Portugál Rally
    Június 3-6. Szardínia Rally
    Június 24-27. Szafari Rally
    Július 15-18. Észt Rally
    Augusztus 12-15. Ypres Rally
    Szeptember 9-12. Akropolisz Rally
    Szeptember 30 – október 3. Finn Rally
    Október 14-17. Spanyol Rally

    November 11-14. Japán Rally

     

    Finn Rally
    Jaanus Ree / Red Bull Content Pool