Címke: filmes nap

  • Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Fernando Alonso rendkívül boldog volt, miután Navarrában pályára vitte a McLaren MCL33-t egy forgatási nap keretében.

    Mint minden csapat, a wokingiak is igyekeztek még a tesztek előtt pályára vinni az új autót, és leellenőrizni, hogy minden készen áll-e a hétfőn kezdődő előszezoni tesztekre.

    A szabályok csupán száz kilométert engednek teljesíteni ezeken a napokon, így a spanyol versenyző nem mehetett sokat az új modellel, de ő és a csapattársa is reméli, hogy idén végre megfordul a szerencséjük.

    „Fantasztikus érzés volt!” – mondta a kétszeres világbajnok, közvetlenül azután, hogy kiszállt az autóból. „Mindig különleges pillanat, amikor először vezethetsz egy autót. Jól éreztem magam, és már alig várom az éles munkát.”

    „50 kilométert én, 50 kilométert pedig Stoffel vezetett. Körülbelül tíz kört jelentett ez, de nem a sebességen volt a hangsúly. Elsősorban a pedálokra, az ülésre koncentráltunk és arra, hogy komfortosan érezzük magunkat az autóban.”

    A McLaren minden probléma nélkül teljesített ebben a pár körben, és a kasztni is rendkívül erősnek tűnt, éppen ezért Wokingban már nagyon izgatottak, hogy végre kijuthatnak abból a mély gödörből, amiben az elmúlt években voltak.

    „Egy érzelmes nap volt ez. A gyár intenzív hónapokon van túl, nagyon büszke vagyok mindenkire. Ma érkeztünk meg, az autót a pályára is vittük és mindenki boldog. Jó idők következnek, ez az én üzenetem. Nagyon motivált vagyok, ami nem öl meg, az megerősít. Az elmúlt pár év erősebbé tette a csapatot, és ennek majd meglátjuk az eredményét idén!” – tette hozzá Alonso.

  • Már a tesztek előtt pályára gurul az új Mclaren

    Már a tesztek előtt pályára gurul az új Mclaren

    Az első hivatalos előszezoni tesztre Barcelonában kerül sor Február 26. és Március 1.-je között, de valószínűleg a McLaren már ennél is hamarabb pályára viszi az idei modelljét. A wokingi csapat Február 23.-án mutatja majd be az MCL33-as kódjelű autóját.

    A McLaren két filmes nap keretében fogja majd pályára vinni a Renault motorral hajtott autóját, amit az FIA szabályzata is enged, de csak maximum száz kilométert tehetnek meg ezeken a napokon. A britek ezt a két napot elsősorban arra szeretnék majd használni, hogy „éles” körülmények között is kipróbálják majd a Renault motort, hogy a teszteken már ne legyenek komoly problémák.

    Nem ez az egyetlen fontos hír a Forma-1 második legsikeresebb csapatának háza tájáról. Zak Brown tegnap bejelentette, hogy megállapodtak az első komolyabb szponzorukkal, ami nem más, mint a CNBC amerikai tévé társaság.

    „A CNBC egy világszínvonalú és piacvezető vállalat, amely tökéletesen illik a McLarenhez. Ez a kapcsolat lehetővé teszi, hogy elérjünk a globális célközönséghez, miközben a CNBC és a McLaren pedig a saját értékeit hirdetheti.”

    „A Foma-1 egy olyan sport, ami most komoly változásokon megy keresztül, és azzal, hogy ezt a sztorit a globális üzleti életbe visszük az nem csak a CNBC és a McLaren, hanem a Forma-1 hírnevét is öregbíti.” – mondta Brown.