Címke: fiatal pilóták tesztje

  • Az Alonso-eset után Sainz is bízik abban, hogy vezetheti majd a Ferrarit

    Az Alonso-eset után Sainz is bízik abban, hogy vezetheti majd a Ferrarit

    Carlos Sainz reméli, hogy a honfitársához hasonlóan ő neki is engedni fogják azt, hogy az új csapatával részt vehessen a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban.

    Noha a szabályok szerint csak az vehet részt a fiatal pilóták tesztjén, aki maximum két F1-es futamon állt rajthoz, ám az FIA mégis zöld utat adott a kétszere világbajnoknak. Emiatt pénteken Lando Norris kissé gúnyosan kommentálta ezt.

    „Kétszer annyi idős, mint én, szóval én elképesztően fiatal vagyok. Nem értem miért változtatták meg a szabályt, totális hülyeségnek tartom.” – fogalmazott a brit.

    Ráadásul további két olyan pilóta is részt vehet a hírek szerint a teszten, akik 35, illetve 32 évesek, vagyis Robert Kubica illetve Sebastien Buemi.

    Alonso esetének hatására pedig a honfitárs is bízik abban, hogy már idén elkezdheti az összeszokását az új csapatával.

    „Úgy néz ki, hogy számomra is egy lehetőséget jelenthet ez. Ugyan még semmit sem tudok mert még semmi nem lett megmondva vagy megerősítve, de úgy néz ki, hogy az FIA nyújt segítőjobbot a versenyzőknek. Meglátjuk. Nem látom azt, hogy ezt miért lehetne megakadályozni és a szerződésem a McLarennel lehetővé ezt.” – nyilatkozott a 116 futamon eddig rajthoz álló 26 éves Sainz.

    A Ferrari azonban mind ezek ellenére már korábban bejelentette, hogy Antonio Fuoco és Robert Shwartzman fogja vezetni a két vörös autót Abu Dhabiban.

  • Norris nem érti, hogy Alonso miatt miért változtattak a szabályokon

    Norris nem érti, hogy Alonso miatt miért változtattak a szabályokon

    Lando Norris nem érit, hogy Fernando Alonso miatt miért változtatták meg a fiatal pilóták tesztjére vonatkozó szabályokat.

    Az utolsó versenyhétvége után még nem mennek azonnal téli szünetre a csapatok, ugyanis Abu Dhabiban ejtik meg a fiatal pilótáknak lehetőséget adó tesztet. Azonban nem csak a feltörekvő tehetségek ülhetnek autóba azon a páron napon, hanem a visszatérő spanyol is. A Renault ugyanis elérte, hogy nevezhessék a gyakorlásra a kétszeres világbajnokot, aki így az idei autóba is pakolhat pár kilométert.

    A McLaren versenyzője azonban nem érti, hogy miért engedték ezt meg:

    ,,Ő majdnem kétszer annyi idős, mint én, így ennek értelmében nagyon fiatalnak számítok. Teljesen nyilvánvaló az, hogy Fernando (Alonso) nem fiatal versenyző. Nem arról van szó, hogy csak egy-két versenyen szerepelt… és különben is, rengeteget tesztelt már idén F1-es autóval. Így, nem értem, hogy miért változtatták meg a szabályokat miatta. Ez így elég nagy butaság, és nem is kellene ezt engedni.” -nyilatkozta Norris a Reutersnek.

  • Alonso mellett Zhou is részt vesz a fiatal pilóták tesztjén

    Alonso mellett Zhou is részt vesz a fiatal pilóták tesztjén

    A Formula 2-es UNI Virtuosi csapat pilótája, a kínai Guanyu Zhou lesz a Renault másik pilótája a szezont követő tesztelésen.

    Az egynapos szezon utáni tesztet december 15.-én rendezik meg a Yas Marina versenypályán, ahol a Renault idei autóját Guanyu Zhou és a visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso vezeti majd.

    Zhou jelenleg nyolcadik az F2 pontversenyében egy győzelemmel és több dobogóval. Neki már van tapasztalata F1-es autóval, korábban az R.S. 18-as modellt vezethette Budapesten, Bahreinben és Abu Dhabiban is.

    „Szeretnénk köszönetet mondani az FIA-nak és a Forma-1-nek is, hogy elfogadták a tesztre vonatkozó terveinket. Zhou már megtapasztalta a Renault Sport Akadémia előnyeit, miután tavaly csatlakozott hozzánk. A szimulátorban és a tesztprogramok során is keményen dolgozott, tevékenyen hozzájárult a csapat fejlődéséhez. Örülök, hogy vezetheti majd az R.S.20-ast az útját kiegészítve ezzel.” – nyilatkozta Cyril Abiteboul csapatfőnök.

  • Alonso mégis tesztelhet majd Abu Dhabiban, „fiatal pilótaként”

    Alonso mégis tesztelhet majd Abu Dhabiban, „fiatal pilótaként”

    A Renault visszatérő pilótája, Fernando Alonso folytathatja a felkészülést, ezúttal az idei autókkal, miután az FIA megadta az engedélyt, hogy részt vegyen a „fiatal pilóták tesztjén”.

    Az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten eredetileg az új, 18 colos gumikat tesztelték volna, a 2021-es változásokra felkészülve. Az egészet azonban 2022-re tolták, így a fiatal pilótáknak jut majd lehetőség körözni a szezonzárást követően.

    Ami a 2020-as sportszabályzat szerint: „Opcionális egynapos teszt, aminek egyetlen célja, hogy fiatal pilótáknak biztosítson lehetőséget egy jelenlegi Forma-1-es autóval. Akár két autóval is részt lehet venni a teszten.”

    „A pilótáknak Nemzetközi A Licensszel kell rendelkezniük, és – amennyiben nem engedélyezi az FIA – maximum két Forma-1-es futamon vehettek részt korábban.”

    Két csapat, a McLaren és a Racing Point már korábban eldöntötte, hogy nem élnek a lehetőséggel. Nincs olyan fiatal pilótájuk, akinek szüksége lenne tapasztalatra.

    Ugyanakkor a Renault Alonsót szerződtették jövőre. A franciák amellett lobbiztak, hogy a spanyol ott lehessen, mivel két éve nem vezetett királykategóriás autót. Eddig mindössze 100 km-t tett meg Barcelonában, egy filmes nap keretében. Illetve a 2018-as modellel vezethetett több alkalommal is.

    A McLaren, a Ferrari és a Racing Point is ellenérzését fejezte ki Alonso tesztje iránt, szerintük a franciák ezzel jogtalan előnyre tesznek majd szert.

    „Ez csak a szokásos huzavona, próbálnak belekötni minden kis apróságba.” – mondta erről Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke. – „Egyesek már szánalmasak. Reméljük az FIA mellettünk áll, mert mi itt a Renault-nál törődünk a fiatal versenyzőinkkel.”

    A vezetők bahreini értekezletén azonban elfogadták Alonso jelentkezését, és kihasználták a szabályok jelentette kiskaput. Ez feldühítette a McLarent és a Racing Pointot, akikhez szintén érkezik majd pilóta 2021-ben, és hasznos lenne ez számukra is, de már lemondtak a tesztről.

    Eddig öt versenyzőt jelentettek be: Callum Ilott (Alfa Romeo), Jack Aitken és Roy Nissany (Williams), valamint Robert Shwartzman és Antonio Fuoco (Ferrari) lesznek ott Abu Dhabiban.

  • Nagy eséllyel Schumacher a Haas-szal tesztelhet Abu Dhabiban

    Nagy eséllyel Schumacher a Haas-szal tesztelhet Abu Dhabiban

    Azok után, hogy Mick Schumacher sem az Alfa Romeo sem pedig a Ferraritól nem kapott tesztlehetőséget az abu dhabi-i fiatal pilóták tesztjén, így gyakorlatilag csak a Haas jöhet számításba neki.

    A Ferrari Antonio Fuoco és Robert Shwartzmann párossal teljesíti majd a szezon utáni tesztet, az Alfa Romeo pedig egy autót indít, amit Callum Ilott fog vezetni Abu Dhabiban.

    A Forma-1 a szezonzáró után lehetőséget biztosít a maximum két F1-es versenyen rajthoz álló versenyzők számára, hogy élesben is vezethessenek F1-es autót. Ez idén egy napos lesz, december 15.-én.

    A Ferraris érdekeltségű csapatok mellett még a Williams ismertette a felállását, ők Roy Nissanyt és Jack Aitkent küldik harcba.

    A Ferrari két F2-es élmenőjének helye tehát már biztos a teszten, de a bajnoki éllovas, és a Haas állandó ülésére nagy esélyekkel pályázó Mick Schumacher neve még jelent meg sehol. A Haas ugyan még nem jelentette be, hogy kiket ültet be, de szinte biztos a német versenyző jelenléte, mivel, ha ők mégsem indítanák, akkor joggal merülne fel a kérdés, hogy akkor a Ferrari vagy az Alfa Romeo miért nem őt ültették be.

    Korábban a sajtóban szinte kész tényként közölték, hogy jövőre Mazepin-Schumacher duóval indul a Haas, így nem lenne meglepő, hogyha az F2-es bajnoki éllovas mellett az orosz is lehetőséget kapna a teszten.

  • Ilott tesztel az Alfa Romeóval Abu Dhabiban

    Ilott tesztel az Alfa Romeóval Abu Dhabiban

    A Ferrari bejelentésével párhuzamosan az is kiderült, ki vezetheti majd az Alfa Romeót az év végi fiatal pilóták tesztjén. Callum Ilott lett a befutó, aki már tavaly Barcelonában is tesztelt a csapattal.

    „Alig várom, hogy visszaülhessek az autóba” – nyilatkozta az F2-ben második helyen álló brit. „Nagyon hálás vagyok az Alfa Romeónak és a Ferrari programjának a lehetőségért. Fontos, hogy gyarapítsam a tapasztalatom. Nem csak a volán mögött megtett körök tekintetében, hanem a csapattal való közös munka terén is.”

    Ilott egyértelműen megérdemli a lehetőséget, hiszen egyszer már úgy volt, hogy vezethet egy idei Forma-1-es gépet – akkor a Haast –, de az Eifel Nagydíj első szabadedzését elmosta az eső, ahol ez megtörténhetett volna.

    „Callum az egyik legígéretesebb fiatal jelenleg, ezt az F2-es eredményei is tükrözik” – nyilatkozta róla Frederic Vasseur, az Alfa csapatfőnöke.

  • Kiderült, hogy kik vezethetik a Ferrarit az év végi teszten Abu Dhabiban

    Kiderült, hogy kik vezethetik a Ferrarit az év végi teszten Abu Dhabiban

    Robert Schwartzman és Antonio Fuoco lesz az a két pilóta, akik vezethetik a Ferrarit év végén a ’fiatal pilóták’ tesztjén. A csapat ezt hivatalos weboldalán jelentette be.

    Ma reggel járt az olaszok két fiatal tehetsége a gyárban üléspróbám, és december 15.-én két nappal a szezon utolsó versenye után hajthatják is majd az SF1000-est.

    Schwartzman számára ez lesz az első alkalom, hogy az éppen aktuális Forma-1-es autót vezetheti, míg Fuoco ezt már megtehette ezelőtt három alkalommal: 2015-ben, 2016-ben, illetve 2019-ben.

    „Alig várom már, hogy beüljek a 2020-as autóba, és olyan versenyzőkkel menjek ki a pályára, akikkel többek között a Formula 2-ben versenyeztem. Megpróbálom majd kiélvezni minden egyes percét ennek a csodálatos élménynek.” – mondta Schwartzman.

    „Megtiszteltetés a piros overált felvenni, és egy Ferrarit pályára vinni. Ez egy olyan érzés, amit mindig nehéz szavakba önteni.” – mondta Fuoco.

    Egyébként az, hogy ők vezethetik az olasz istálló autóját év végén, nem azt jelenti, hogy bármelyikük egyértelmű esélyese lenne egy Forma-1-es ülésnek 2021-re.

  • A Williams bejelentette pilótafelállását az Abu Dhabi tesztre

    A Williams bejelentette pilótafelállását az Abu Dhabi tesztre

    Roy Nissany és Jack Aitken vezetheti majd a Williams autóját az Abu Dhabi Nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjén.

    Hagyományosan a Pirelli gumitesztjére kerülne sor közvetlenül a szezonzáró után. Az autók és a gumik azonban nem változnak jövőre, így a junioroknak jut lehetőség körözgetni.

    A Renault ezt ironikus módon szeretné felhasználni a visszatérő Alonso felkészítésére, de ezt sokan nem tartják igazságosnak.

    Ezen kívül a Williams lett az első csapat, akik bejelentettek bármit is, ők két autóval teljesítik majd a szezonvégi gyakorlást. Tartalék-, illetve tesztpilótájuk – Jack Aitken és Roy Nissany – egy-egy napot teljesíthetnek majd a volánnál.

    Aitken a Stájer Nagydíj első szabadedzésén vezethette az FW43-ast, míg Nissany idén kétszer, Barcelonában és Monzában tehette ezt meg, és a Bahreini Nagydíj előtt is lehetőséget fog kapni.

    Aitken az új szuperlicensz szabályoknak köszönhetően még jövőre is alkalmas lesz az ülésre, de a megtett kilométerek így is hasznosak lehetnek számára.

    „Természetesen örülök, hogy újra F1-es autót vezethetek. Szeretnék az eddigi tapasztalataimra építeni, és sok kört futni. A program miatt nem tudunk majd nagyon sokat menni, de mindig van mit tanulni. Jó befejezése lesz ez az évnek.” – összegezte a brit.

  • Sainz már idén szeretné vezetni a Ferrarit

    Sainz már idén szeretné vezetni a Ferrarit

    Carlos Sainz elismerte, hogy szeretne engedélyt kapni arra, hogy az év végi abu dhabi-i teszten vezethesse a Ferrari autóját.

    A spanyol számára az jelent nehézséget ebben, hogy ez a fiatal pilóták tesztje lesz, és ahhoz, hogy ő is részt vehessen rajta, minden más csapat beleegyezése kell. Többek között emiatt nem tesztelhet majd a honfitársa Fernando Alonso sem Abu Dhabiban, mert nála a Racing Point nem adta áldását.

    Sainz azonban azzal érvel, hogy a visszatérő, illetve a csapatot váltó pilótáknak ez egy megfelelő alkalom lehetne az ismerkedéshez.

    „Gyakorlatilag lehetetlen lesz felkészülnünk a szezonra egy másfél napos teszttel.” – utalt a kevesebb téli tesztre a spanyol. „Ez számomra, Fernandonak, Ricciardonak és a hozzánk hasonlóknak nehézzé fogja tenni a szezon első felét.”

    „Nem titok, hogy egy teszten szívesen kipróbálnám már idén a Ferrarit, de ez nem tőlem függ, hanem a többi csapatnak is el kell ezt fogadnia, hogy az FIA is rábólinthasson. Nem igazán értem, hogy a téli teszt miért csak három napos lesz, ami pedig másfél napot jelent versenyzőnként.” – vélekedett.

  • A Racing Point meghiúsította Fernando Alonso év végi tesztjét

    A Racing Point meghiúsította Fernando Alonso év végi tesztjét

    Noha a Renault szerette volna, ha az év végi fiatal pilóták tesztjén Fernando Alonso vezette volna az autójukat, ám a szabályokra hivatkozva a Racing Point ezt megvétózta, így a spanyol nem vesz majd részt az abu dhabi-i teszten.

    Korábban biztossá vált, hogy az Alpine névvel folytató Renault színeiben visszatér a Forma-1-be a kétszeres világbajnok. A csapat pedig szép fokozatosan igyekszik visszaszoktatni a körforgásba a 39 éves pilóta.

    Túl van már az idei autóval egy 100km-es filmes napon, a hétvégén pedig Imolában, a helyszínen követi a nagydíjhétvégét.  Jövő héten pedig a két évvel ezelőtti Renault-val fog körözni Bahreinben Alonso.

    Emellett pedig a csapat terve az volt, hogy az idei autóval ő vezethetett volna az év végén Abu Dhabiban a fiatal pilóták tesztjén is, noha a szabályok szerint ott csak F1-es tapasztalattal nem rendelkezők vehetnének részt.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök elmondta, hogy mentességet kértek a többi csapattól e szabály alól.

    „Együttműködési szellemet érzékeltünk a többi csapat részéről, így megpróbálkoztunk ezzel. Aztán egy csapat az utunkat állta, a Racing Point volt az. Így nem fogjuk tudni Fernandot autóba ültetni. Ez van, része a sportnak.” – fogalmazott a francia.