Címke: FIA

  • Sajtó: Sikeresen abszolválta a Ferrari a töréstesztet

    Sajtó: Sikeresen abszolválta a Ferrari a töréstesztet

    Az olasz sajtó szerint sikeresen abszolválta a Ferrari az FIA frontális töréstesztjét.

    A csapatok lassan ismét neki veselkednek az új versenygépieknek, ugyanis a 2022-es bajnokság vészesen közeledik. A Scuderia természetesen bízik abban, hogy nekik fog kijönni majd a lépés, így jövőre ismét a győzelmekért és a címért küzdenének.

    A Motorsport.com olasz kiadása szerint az első akadályt már le is küzdötték, ugyanis a futómű homologizációjára és a frontális töréstesztre már sor került.

    „A vörösök homologizálták a piros autó futóművét. Emellett az istálló ragyogóan teljesített a Szövetség frontális tesztjén is. Ez az jelenti, hogy az FIA zöld utat adott a Ferrarinak arra, hogy február 23-25 között a pályára lépjen autójával a szezon előtti teszten. Most is a Bollate CSI központban abszolválták a tesztet.” – írja az olasz lap.

    Korábban már elvégezte a tesztet a Ferrari, ugyanis az új szabályok által meghatározott fejlesztési korlátozásokról akartak tiszta képet kapni. Akkor még úgy tervezett a Forma-1, hogy 2021-ben jön el a változás éve, ám a koronavírus és a gazdasági válság 2022-re tolta át az új szabályrendszert.

    A két teszt között azonban jelentősen átalakult a vörösök koncepciója és tervezete:

    ,,Az összegyűjtött adatok nagyon hasznosnak bizonyultak. Enrico Cardile (a Ferrari aero főnöke) és David Sanchez által vezetett stáb alaposan átdolgozta a konstrukciót. Ideértve az autó elejét is.” – olvasható a jelentésben.

     

  • Rosberg: Egyértelmű szabályok kellenek

    Rosberg: Egyértelmű szabályok kellenek

    A Forma-1-nek dolgoznia kell a kerék a kerék elleni csatákra vonatkozó szabályokon, állítja 2016 világbajnoka, Nico Rosberg.

    A 2021-es szezon során számos vitát szült az, hogy mi az, ami a sportszerűség és szabályosság kategóriájába még belefér a pályán, és mi az, ami már nem. Az FIA-t is gyakran nevezték inkonzisztensnek az efféle döntéshozatalokkor, Rosberg szerint pedig ezen kell változtatni. A német szerint kiváló alkalom lehet ez a mostani holtszezon, amikor is új elnököt választottak az FIA élére.

    „Természetesen nagy tisztelet illeti Jean [Todt, volt FIA-elnök – a szerk.] pályafutását. De most egy új emberrel ott van egy lehetőség. A sportnak fejlődnie kell” – nyilatkozta Rosberg a Sky Sports-nak. „Ez az összes előzéssel, a kerék a keréken akciókkal kezdődik. Ne felejtsük el, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon Max Verstappen megelőzte Lewist az első körben, és egy kicsit leterelte őt. Lewis kiegyenesítette a kanyart, és ott maradt az élen. Mi, szakértők azt mondtuk, hogy el kellett volna engednie Maxot, de nem kérték meg erre. Az FIA muszáj lesz, hogy rögzítse ezeket a szabályokat, így többé nem lennének ilyen viták. Jobb lenne a sportágnak, ha sokkal könnyebben érthető lenne. A kerék a kerék elleni versenyzésben is: kinek van most igaza és kinek nincs, mit kell tenni. Egy gyors döntés születik, és megyünk tovább. Meg kell szabaduljunk ezeket a vitáktól, ez fontos.”

  • Montoya: Új rajongókat hoz majd az F1-nek Abu Dhabi drámája

    Montoya: Új rajongókat hoz majd az F1-nek Abu Dhabi drámája

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti drámai ütközet Abu Dhabiban a hónap elején új rajongókat hoz majd a sportágnak. A Yas Marinán rendezett izgalmas bajnoki döntő és Verstappen diadala hatalmas globális érdeklődést váltott ki. Számos országban rekordot döntött az F1 nézettsége.

    Az eseményt követő viták, amelyeket egy biztonsági autós fázis és az újraindítás jellemzett, feje tetejére állította a futamot. Ez lehetővé tette Verstappen számára, hogy Hamilton elől megszerezze a bajnoki címet, biztosították a verseny széles körű ismertségét, amely végső soron a Forma-1 javára vált. Montoya a Motorsport.tv-nek nyilatkozott erről:

    „Azt hiszem, megpróbáltak egy igazán jó show-t nyújtani a rajongóknak a verseny végén, és azok az emberek, akik nem követik a sportot minden héten, egy csodálatos futamot és egy remek befejezést láthattak. Így új rajongókat lehet szerezni. Végeredményben ez a teljes kép, és az emberek jobban odafigyelnek majd a Forma-1-re – és ez az igazán fontos.”

    Montoya azonban elismerte, hogy az FIA versenyigazgatója, Michael Masi által a verseny utolsó perceiben hozott döntések miatt magának az F1-nek is több kérdése maradt, mint lenne ezekre válasza. A korábbi Williams és McLaren pilóta ezért így folytatta:

    „Ha az F1-ben vagy érdekelt, esetleg Forma-1-es pilóta, akkor rengeteg kérdésed maradt ezek után. Látható ok versenyző, és mind azt kérdezi: ‘Miért? Mi történt itt? Miért csak a két srác közötti embereknek integetnek? Miért nem kapjuk mindannyian vissza a megfelelő pozíciót?” Szóval kompromisszumra jutottak ezzel csak azért, hogy jó show-t csináljanak a szezon végén, és őszintén szólva nem kellene ezt tenniük. De megtették, és a Red Bull teljes mértékben kihasználta ezt, és elképesztő munkát vittek véghez.”

    Előre tekintve 2022-re és az F1 új szabályrendszerére, amelyet azért dolgoztak ki, hogy a versenyzők jobban követhessék egymást, és növeljék az előzési lehetőségeiket, Montoya szerint, ha az új szabályok elérik a kitűzött célokat, akkor az F1 rajongói egy elképesztő szezonnak nézhetnek elébe:

    „Úgy vélem, hogy az új autókkal és az új kerekekkel az autók elképesztően fognak kinézni. Mindenki azt várja, hogy ezekkel az autókkal sokkal jobbak lesznek a versenyek is. Egy remek bajnokság vár ránk. Úgy gondolom, ha az autók közelebb kerülnek egymáshoz, és a mezőny is összébb rázódik az új szabályok miatt, akkor izgalmas év lesz. Várom már, nagyon. Ez az év azt hiszem, hogy sok új rajongót, és nagy figyelmet hozott.”

  • A Haas 2022-es autója sikeresen átment a kötelező törésteszten

    A Haas 2022-es autója sikeresen átment a kötelező törésteszten

    A Haas csapata egy közleményben jelentette be, hogy a 2022-es konstrukciójuk sikeresen átment az FIA által előírt kötelező törésteszten.

    Az idei év kezdete előtt az amerikai kicsapat mindössze a bahreini téli tesztek előtt tudta véglegesen összerakni az autóját, aminek karosszériája alig változott valamit a 2020-ban használthoz képest. Azonban mivel 2022-ben teljesen új autókat láthatunk majd az eddig jól megszokottakhoz képest, a Haas csapat már a Dallara Olaszországban található központjában össze tudta szerelni a konstrukcióját, mielőtt majd kezdetét venné a szezon előtti tesztelés Barcelonában.

    Az amerikai istálló csapatfőnöke, Günther Steiner rendkívül pozitívan nyilatkozott a sikeres töréstesztet követően, amit a Gene Haas által vezetett istálló a hivatalos Twitter oldalán jelentett be.

    „Az Abu Dhabi Nagydíj előtt már csináltunk kisebb próbákat, azonban ez egy nagyon jó hír” – nyilatkozta a német szakember. „Itt az a cél, hogy átmenjünk a teszten. Az is pozitív volt, hogy már karácsony előtt össze tudtuk rakni véglegesen a jövő évi autónkat.”

    „Ezt a tavalyi évben azért nem csináltuk meg, mert annak az autónak az alapja a 2020-as konstrukciónk volt. Emiatt csak pár dolgot változtattunk rajta, hogy az megfeleljen a szabályoknak és utána úgy döntöttünk, hogy nem is fejlesztjük azt tovább. Most azonban az alkatrészek nagy részét a Dallara gyártja, ami miatt idén nem lesz ilyen jellegű problémánk az összerakással.”

    Azonban hiába jönnek új szabályok a Forma-1-be, Steiner reálisan látja a dolgokat és mivel szerinte „ők a száguldó cirkusz legkisebb csapata”, ezért a fejlődési lehetőségeik erősen limitálva vannak. Ez egyáltalán nem jó hír Mick Schumacher és Nikita Mazepin számára, akiknek emiatt volt eléggé hányattatott az újonc szezonjuk az autósport királykategóriájában.

  • Az Audi kiszivárgott levele szerint valószínűleg beszállnak az F1-be

    Az Audi kiszivárgott levele szerint valószínűleg beszállnak az F1-be

    Az Audi egyre közelebb kerül annak bejelentéséhez, hogy a Volkswagen tulajdonában lévő német luxussportautógyártó 2026-ban beszáll a Forma-1-be.

    Az FIA a múlt héten jelentette be, hogy a motorszabályzatban addigra 100 százalékban fenntartható üzemanyag kell majd. Nagyobb hangsúlyt kap az elektromos hajtás, marad a költségvetési plafon és az MGU-H technológia leselejtezésre kerül.

    Emellett az irányító testület, a Motorsport Világtanácsa kijelentette, hogy a motorszállítók „újonnan érkezettei” felhatalmazást kapnak arra, hogy „versenyképesen csatlakozzanak a sporthoz”.

    Úgy tűnik, ennyi elégséges ahhoz, hogy az Audi megfeleljen az F1-es szereplés követelményeinek.

    A Sport1 beszámolója szerint az Audi vezető tisztségviselői, Markus Duesmann és Oliver Hoffmann által az FIA elnökének és az F1 vezérigazgatójának írt levélből kiderül, hogy az autógyártó a 2026-os szabálytervezetet elfogadható kompromisszumnak tekinti. Bianca Garloff német újságíró ezért így zárt:

    „Amennyiben a terveket jóváhagyják, az Audi ott lesz.”

  • Távozik az FIA rali igazgatója, Yves Matton

    Távozik az FIA rali igazgatója, Yves Matton

    Alig egy hónappal a világbajnokság új korszakának kezdete előtt távozik pozíciójából Yves Matton, az FIA rali igazgatója.

    Matton 2018-ban érkezett a nemzetközi szövetséghez. Jean Todt nevezte ki rali igazgatónak, és pozíciójából fakadóan is kulcsszerepe volt az új Rally1-es hibridek bevezetésében.

    Yves Matton korábban raliversenyző volt, sőt 2019-ben még elindult egy belgiumi versenyen egy Skoda Fabia R5-tel. A nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek közepe közt rendszeresen részt vett a belgiumi rali Eb futamokon is, legjobb eredménye az 1991-es ötödik helye volt. Napjainkban mégis inkább vezetői tevékenységéről ismert. A Citroen WTCC csapatát vezette, de kétszer is állt a Citroen gyári WRC programjának élén.

    A távozásának okát a szövetség nem kommentálta, de vélhetően összefüggében áll az FIA új elnökével. Mohammed Ben Sulayem is a raliból érkezett, és úgy tűnik más elképzelései vannak a jövőt illetően.

    Yves Mattont már hírbe hozták a Hyundai csapatvezetői posztjával, ami Andrea Adamo távozásával üresen maradt, de ott van számára a 2008-ban alapított saját csapata is, a My Racing Team.

     

  • Wolff az Abu Dhabi Nagydíjat Maradona kezes góljához hasonlította

    Wolff az Abu Dhabi Nagydíjat Maradona kezes góljához hasonlította

    Toto Wolff szerint az évadzáró olyan volt, mint Maradona és „Isten keze”.

    A Mercedes továbbra sem tette túl magát az Abu Dhabi Nagydíjon. A csillagosok csapatfőnöke attól tart, hogy Lewis Hamilton az események hatására visszavonul. Az osztrák vezető mindeközben nem akar beszélni Michael Masi versenyigazgatóval, és az új bizottság keretein belül számon kérné az irányítást.

    Wolff ugyanakkor a Bild-nek nyilatkozva elmondta, a szezonzáró és Maradona kezes gólja nagyon is hasonló eset. Az argentin focista 1986-ban, az angolok elleni meccsen abszolválta vitatható találatát. A meccs utáni sajtótájékoztatón hangzott el a híres mondat, mi szerint: egy kicsit Diego feje és kicsit Isten keze által született meg a gól.

    ,,Ez a futam határozottan egy szinten van Diego Maradonával és „Isten kezével”, valamint az 1996-os Wembley-góllal.” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke.

    Ugyanakkor az osztrák vezető elmondta, a Mercedes táborában nincs olyan érzet, hogy Hamiltontól elcsalták a bajnoki címet:

    ,,Nem. A versenyigazgató közvetlen döntés vette el a címet Lewistól.”

    Wolff hozzátette, a hétszeres világbajnokkal közösen döntöttek úgy, hogy befejezik az óvást és a hadjáratot. Mivel az FIA egyben alperes és bírói lett volna, úgy érezték, hogy nem jutottak volna semmire.

     

  • A német legenda Röhrl az FIA-t, Latifit és Verstappent is kiosztotta

    A német legenda Röhrl az FIA-t, Latifit és Verstappent is kiosztotta

    A német autóversenyző legenda, Walter Röhrl a vitatott 2021-es szezonzáró után a Forma-1-et, az FIA-t, az új világbajnok Max Verstappent, sőt Nicholas Latifit is szidta.

    A 74 éves kétszeres rali-világbajnok csatlakozik azokhoz, akik komoly kritikával illetik azt, ahogyan Michael Masi és a versenybírák kezelték az Abu Dhabiban rendezett finálé hihetetlen drámáját és utóéletét. Röhrl a Straubinger Tagblatt című lapnak dühöngött:

    „Most már tudom, hogy a jövőben egy percet sem kell pazarolnom arra, hogy Forma-1-es futamot nézzek a tévében. Megspórolhatom ezt az időt, és nem csinálok bolondot magamból.”

    Ugyan a német legenda az FIA Hall of Fame tagja, de ragaszkodik ahhoz, hogy a futamokról a pályán vagy egy tisztességes, világos eljárásban döntsenek, „amelyet nem befolyásolnak átláthatatlan külső döntések.”

    Röhrl még az „amatőr pilótát”, Nicholas Latifit is kritizálta a vitatott biztonsági autós fázist kiváltó és „a világbajnokságot eldöntő” balesete miatt:

    „Ez annyira rossz utóízt hagy maga után.”

    Ami az új világbajnok Verstappent illeti, Röhrl a hollandot „jéghideg, jellemtelen, a riválisait semmibe vevő” pilótának nevezte, de végül hozzátette:

    „Pontosan ilyennek kell lennie ahhoz, hogy nyerjen.”

  • Itt vannak az új költségcsökkentő Rally1-es szabályok

    Itt vannak az új költségcsökkentő Rally1-es szabályok

    A Motorsport Világtanács legutóbbi ülésén egy sor szabályváltozást jelentett be az FIA. Ezek célja a költségek csökkentése, a biztonság fokozása, és a fenntarthatóság elősegítése.

    A WRC 2022-re szóló új Rally1 hibrid szabályozásának részeként a gyártók autónként három helyett csak két motort használhatnak, míg a gyártói bajnokságban világbajnoki pontokat szerző autók kilenc 100 kW-os hibrid egységet használhatnak a szezonban. A hibrid egységekre vonatkozó korlátozás a teszteket nem érinti. A többi Rally1-es autó (tehát a gyártói pontokat nem szerzők) minden versenyen egy beépített és egy tartalék hibrid egységet használhat.

    Szintén a költségek csökkentése a célja annak, hogy a minimum súlyhatárt 10 kilogrammal megemelték.

    Biztonsági intézkedés, hogy minden autóban lesz egy speciális HV class 0 osztályú védőkesztyű, arra az esetre ha a hibrid egységekkel bármilyen probléma adódna.

    Rally1 2022
    HV class O védőkesztyű

    A Rally1-es autókat piros alapon  fehér HY jelzéssel látják el az első ajtókon, a rajtszámuk pedig piros lesz, hogy könnyebben beazonosíthatóak legyenek a bírók és a nézők számára. Ezen felül egy piros vagy zöld fény jelzi az autók első szélvédőjének közepén és a B oszlop tetején, hogy az autóhoz hozzá lehet érni vagy sem. Ha a piros fény világít vagy egyik fény sem világít, akkor tilos az autót megérinteni.

    Rally1 2022
    foto: FIA

    Az FIA a várakozásokkal ellentétben még nem tisztázta a 2022-es 13 fordulós versenynaptár kilencedik versenyének helyszínét. Az auguszusi fordulóra Észak-Írországot tartják legesélyesebbnek.

    ford puma Rally1
    foto:M-Sport
  • Az új FIA elnök szerint le fognak hűlni a kedélyek

    Az új FIA elnök szerint le fognak hűlni a kedélyek

    Az FIA új elnöke, Mohammed Ben Sulayem kifejtette, hogy új tisztségét ellátva nagyon proaktívan kíván eljárni a versenyzőkkel és a csapatokkal az FIA összes bajnokságában.

    Miután pénteken Jean Todtól átvette sz FIA elnöki posztját, Ben Sulayem beszélt a Toto Wolff és Lewis Hamilton körüli vitákról, mivel a két fél úgy döntött, hogy kihagyja az FIA párizsi díjátadó gáláját, miután vitatott körülmények között Hamilton elvesztette az F1-es bajnoki címet redbullos Max Versappen ellen. Noha a konstruktőri bajnoki címet a Wolff irányította Mercedes nyerte.

    Ben Sulayem reméli, hogy 2022-re tiszta vizet lehet majd önteni a pohárba.

    „A kommunikáció nagyon fontos” – idézi az új FIA elnököt a RacingNews365.com.

    Hozzátette, hogy az Abu Dhabi Nagydíj döntéseivel kapcsolatban beígért FIA-vizsgálat segít majd lehűteni a kedélyeket.

    „Amikor megbeszélést tartottam a versenyzőkkel, megértették, hogy én egy volt versenyző vagyok (raliversenyző volt – a szerk.). Meghallgattuk őket, volt néhány probléma, úgy érzem, hogy már tisztázott, ami történt, az FIA pedig meghozta a döntést.”

    „Ezt két nappal ezelőtt a Világtanácsban beszéltük meg. Volt egy nyilatkozat. El kell kezdenünk az új szezont, egy jó szezont.”

    „Az én felelősségem, hogy mindannyian elfelejtsük a múltat, és a fejlődéssel nézzünk szembe. Készen állunk az ilyen dolgokra.”

    „inkább proaktívnak kell lennünk, mint reaktívnak, minden szempontból fejlődnünk kell. Úgy érzem, hogy a fejlődés lehetőségei mindig adottak.”

    Ben Sulayem azt is elmondta, hogy bízik abban, hogy idővel az F1-et övező közvetlen feszültségek enyhülnek, illetve Hamilton és Wolff sértődöttsége is elmúlik.

    „Átrzem, hogy ez egy olyan időszak, amikor versenyzőként egy ideig nagyon feldúlt lennék” – mondta.

    „De az idő egy tényező. Majd lehűlnek a kedélyek. Itt vannak az ünnepek, itt a karácsony, itt az újév, szóval úgy gondolom, hogy frissen kezdünk majd. Nincs kétségem efelől.”

    Ben Sulayem ezután elárulta, hogy beszélt Wolffal a helyzetről, hiszen az FIA-gála előtt beszélgettek.

    „Egyértelműen, hogy a nap végén valaki mindig fel fog háborodni” – mondta.

    „Valójában beszéltem Toto Wolffal, és azt mondta nekem, hogy ‘Nem jövök ide’ (az FIA gálára), én pedig meghallgattam őt.”

    „Nem vitatkoztam, csak meghallgattam. Amikor meghallgattam, elkezdett lehiggadni. Aztán küldött nekem néhány üzenetet, és azt mondta, hogy versenyzőnek lenni és veszíteni, ennyi idő után… nem könnyű.”

    „Egy dolgot mondanék, hogy ő (Wolff) megszegte a szabályokat, de ezek a szabályok, és be kell tartani őket. De ahogy ígértem, meg fogjuk vizsgálni a szabályokat, és biztosak vagyunk benne, hogy bármilyen ilyen helyzet előfordul a jövőben, azonnal megoldást találunk majd rá, vagy elkerüljük.”

    „Nagyon sok olyan terület van, amelyen javíthatunk. Nem ülhetünk csak úgy le és mondhatjuk azt, hogy jók vagyunk. Nem, ez nem elég.”