Címke: FIA

  • Árulkodó jel – ettől az évtől térhet vissza a V8-as/V10-es motor az F1-be?

    Árulkodó jel – ettől az évtől térhet vissza a V8-as/V10-es motor az F1-be?

    Noha az F1 kitart a 2026-os motorszabályok mellett, a minap árulkodó jelét láthattuk annak, hogy melyik évben következhet be a hibrid erőforrások leváltása.

    A motorgyártókkal folytatott bahreini egyeztetés után F1-es bizottság megerősítette elköteleződését a 2026-os motorszabályok mellett, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben a sportág nem hozza vissza a V10-es vagy V8-as szívómotorokat, miközben az FIA lehetővé tette az „apróbb finomításokat”, hogy az új erőforrások ne fogyjanak ki az elektromos energiából az egyenesek vége előtt, drasztikus és hirtelen lassulást előidézve az autók sebességében.

    Ezt egy olyan rendszerrel fogják megoldani, amely a versenyeken meggátolja, hogy az erőforrás az adott kanyarból kifelé a teljes elektromos energiát felhasználja, helyette fokozatosan teheti majd csak ezt meg. Emellett az a javaslat született, hogy az eredeti tervekben szereplő 350 kW-ról (ennyi kellene az 50/50-es megosztáshoz a V6-os és az elektromos energia között) 200 kW-ra csökkentsék a felhasználható elektromos energiát.

    Hatalmas krízisben lehet az F1 – ez lapul valójában a V10-es motorok visszahozatala mögött?

    Ezt az F1-es bizottság mai, csütörtöki ülésén vitatják meg, az Autosport szerint ugyanakkor egyes motorgyártók szkeptikusak azt illetően, hogy ezt „apró változtatásnak” lehet-e nevezni, és azzal érvelnek, hogy a 70-es és 80-as évek turbókorszakában is sokkal nagyobb motorerő állt a pilóták rendelkezésére az időmérőkön, mint a versenyeken.

    Christian Horner, a jövőre saját motort gyártó Red Bull csapatfőnöke a szaúdi hétvégén támogatta az elképzelést, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke viszont „viccnek” nevezte az ötletet. Az Audinál és a Hondánál szintén az a hír járja, hogy nem akarnak változtatást, míg Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke elismerte, hogy egyes aspektusait alábecsülték az új reguláknak, és arra szólította fel a rivális csapatfőnököket, hogy ne utasítsanak el minden változtatást pusztán azért, hogy megőrizzék a versenyelőnyüket.

    2029-től jöhet a V8-as/V10-es?

    Noha az elkövetkező években az újfajta hibridekből kell kihozni a legtöbbet, az FIA minap megtett bejelentése arról, hogy az F1-be a Cadillac márkával jövőre beszálló General Motors-t 2029-től várja motorgyártóként is a száguldó cirkuszba, igencsak árulkodó azt illetően, hogy melyik évtől térhet vissza a V10-es vagy V8-as motor. Eredetileg ugyanis az volt a terv, hogy a Cadillac 2028-tól fog saját motort gyártani, ezt azonban most kitolták egy évvel, és bejelentették, hogy 2029-től érkezhetnek saját erőforrással (addig a Ferrari motorjaival fognak versenyezni).

    A The-Race.com arról ír, hogy az FIA a 2029-es évet tűztek ki célul a turbóhibrideknél olcsóbb és egyszerűbb V8/V10 visszahozására, amelyek teljes mértékben fenntartható üzemanyaggal, a 2026-os hibridek esetében tervezett 50/50-es megoszlás helyett 90%-ban a belső égésű motorra, és csak 10%-ban az elektromos energiára támaszkodva futnának egy jóval egyszerűbb energia-visszanyerő rendszerrel.

    Az F1-es versenyzők fele még a porban játszott a V10-esek idején – érdeklik őket egyáltalán?

    Ezáltal több, a 2026-os szabályokkal el nem érhető célt is kipipálnának, becslések szerint a motorok költsége ugyanis 60-65%-al kevesebb lenne, és az autók kisebbé és könnyebbé tétele is megvalósulhatna, miután ez a motor nagyjából 80 kg-mal nyomna kevesebbet a hibrideknél.

    A General Motorsnak egy évvel egy új motorformula előtt értelemszerűen nem lett volna sok értelme jönnie, hiszen rengeteg pénzt költhettek volna el a hibrid erőforrásra úgy, hogy azt csak egy éven át használják, miközben több éves lemaradásban lettek volna a többi gyártóval szemben, azaz vélhetően a versenyképességük sem lett volna a csúcson.

    Azt ugyanakkor még nem szabad készpénznek venni, hogy 2029-ben mindenképpen visszatér a V8-as vagy V10-es motor az F1-be, hiszen az FIA bejelentése nem azt mondja, hogy a Cadillacnak 2029-ben mindenképpen jönnie kell vagy jönni fog saját motorral, hanem azt, hogy legkorábban ettől az évtől jöhet. Az tehát az előttünk álló időszakban fog körvonalazódni – és nagyban függ a 2026-os szabályok sikerességétől –, hogy 2029-től valóban jön-e egy újabb motorciklus. A Cadillac eközben már megkezdte motorrészlegének felállítását, és a tervek szerint 2026-ban a GM Charlotte-ban található tecnológiai központja mellett saját, kimondottan az F1-es projekt számára létrehozott motorüzemet állít fel.

    Szabályt szeghettek a szaúdi F1-es futam rendezői, amire még a közvetítés is felhívta a figyelmet

  • Legendás csapatfőnök érkezhet az FIA-hoz a legutóbbi botrány után

    Legendás csapatfőnök érkezhet az FIA-hoz a legutóbbi botrány után

    Az FIA elnöke a rali-világbajnokságban szereplő M-Sport csapatfőnökét, Malcolm Wilsont jelölte a botrányos körülmények között távozó Robert Reid utódjának.

    Két hete mondott le az FIA sportért felelős elnökhelyettese, Robert Reid. A Richard Burns navigátoraként 2001-ben rali-világbajnokságot nyerő sportvezető ráadásul nem fogta vissza magát, amikor a lemondása hátteréről nyilatkozott.

    „Amikor elvállaltam ezt a feladatot, az FIA tagjainak szolgálata volt a célom, nem pedig a hatalom szolgálata. Idővel tanúja voltam annak, hogy folyamatosan csorbulnak azok az elvek, amelyek betartására ígéretet tettünk. A döntések zárt ajtók mögött születnek, megkerülve azokat a szervezeteket és embereket, akiket az FIA képvisel. A lemondásom nem személyek miatt történik, hanem az elvek miatt. A motorsport olyan vezetést érdemel, amely elszámoltatható, átlátható és a tagok által irányított. Nem tudok tovább jóhiszeműen egy olyan rendszer tagja maradni, amely nem tükrözi ezeket az értékeket.”

    Újabb súlyos szavak az FIA volt elnökhelyettesétől, „tisztességtelenül és jogtalanul” bántak el vele

    Az FIA elnöke, Mohammed Bin Sulayem most bejelentette, hogy az M-Sport csapafőnökét, Malcom Wilsont jelölte Reid utódjának. Az FIA tagjai júniusban szavaznak Wilson jelöléséről a rendkívüli közgyűlésen és konferencián.

    „Örömmel jelölöm Malcolm Wilsont az FIA sportért felelős elnökhelyettesének. Malcolm kiemelkedő pályafutást futott be a motorsportban, több mint negyven éven át versenyzett a legmagasabb szinten, mind versenyzőként, mint a csapatok technikai partnereként – mondta az FIA elnöke. – Ez a tapasztalat felbecsülhetetlen értékű lesz az FIA számára, miközben tovább fejlesztjük az alulról építkező és professzionális motorsportot, és az innovációt a szurkolók, a versenyzők és a csapatok javára hajtjuk végre” – mondta Sulayem.

    Wilson nagy megtiszteltetésnek nevezte a felkérést.

    „Az FIA központi szerepet játszott a karrieremben, és nagyon várom, hogy támogatni tudjam az egész szervezet fontos küldetésében – mondta Wilson. – Sosem volt még izgalmasabb időszak a motorsportban, és első kézből tudom, hogy a sport milyen előnyökkel jár a családok és közösségek számára az egész világon. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak az elnökkel a jelenlegi hivatali ideje alatt, új közönséghez juttassuk el a sportágunkat, és a lehető legjobb bajnokságokat nyújtsuk minden versenyzőnknek.”

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

  • Szabályt szeghettek a szaúdi F1-es futam rendezői, amire még a közvetítés is felhívta a figyelmet

    Szabályt szeghettek a szaúdi F1-es futam rendezői, amire még a közvetítés is felhívta a figyelmet

    Sokan bizonyára nem is tudták, hogy a Forma–1-es trófeára is szigorú szabályok vonatkoznak, amelyek közül egyet a jelek szerint nem tartottak be a Szaúd-arábiai Nagydíj szervezői.

    Aki esetleg nem tudta volna – bizonyára sokan vannak így –, az F1 sportszabályzata még azt is meghatározza, hogy milyen magasak és nehezek lehetnek a nagydíjak végén átadott trófeák (miként a teljes pódiumceremóniára vonatkozóan is igen részletes megkötéseket tartalmaz), aminek oka vélhetően az, hogy a szezon végén, az FIA díjátadó gáláján átadott világbajnoki serlegek méretükben is elkülönüljenek a futamgyőzelemért járó kistestvéreiktől.

    A múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj szervezői azonban a jelek szerint nem tartották be a sportszabályzatban foglaltakat, miként arra egy tiktokker felhívta a figyelmet. A szaúdi futam egyéni és konstruktőri győztesének járó trófea ugyanis 70 cm magas, miközben a sportszabályzatban az áll, hogy a győzteseknek átadott trófea minimum 50, maximum 65 cm magas kell legyen (a második és harmadik helyezettnél ez a két szám a 35 és a 45), a maximális súlya pedig nem haladhatja meg az 5 kg-t.

    De honnan tudjuk, hogy a szaúdi trófea 70 centis? Nos, onnan, hogy a verseny felvezető körének kezdete előtt bevágták a közvetítésbe, amint a Louis Vuitton díszdobozában figyel, a képernyő alján pedig megjelent a felirat, hogy „Ez a trófea a 70 cm-es magasságával a szezon egyik legmagasabbika.”

    Így amennyiben helyes volt a felirat, a szaúdi szervezők szabálytalan trófeát adtak át Oscar Piastrinak és a McLarennek, aminél nagyobb kihágást persze soha ne kövessenek el, de a szabályok azért mégiscsak azért vannak, hogy betartsuk őket.

    Piastri és a 70 centis serleg:

  • Kamukáromkodás Verstappentől? – az F1 közvetítése tévesen cenzúrázta a hollandot

    Kamukáromkodás Verstappentől? – az F1 közvetítése tévesen cenzúrázta a hollandot

    Max Verstappen a rádióban sűrűbben káromkodó F1-es pilóták közé tartozik, de most akkor is cenzúrázták a mondandóját, amikor nem mondott semmi csúnyát.

    Miután Lewis Hamilton Kínai Nagydíjon folytatott rádiózásából kihagyott egy igen fontos részletet, magára haragítva ezzel a Ferrari csapatfőnökét, az F1-es versenyek közvetítéséért felelős Formula One Management (FOM) a Szaúd-arábiai Nagydíjon úgy cenzúrázta Max Verstappent, hogy arra nem is lett volna szükség.

    Az eset azután történt, hogy a verseny eleji biztonsági autós újraindítást követően mérnöke közölte a négyszeres világbajnokkal az Oscar Piastri szabálytalan megelőzéséért kapott 5 másodperces büntetés tényét, mire Verstappen az élő adásban hang és felirat formájában is közzétett válaszában a következőt mondta: „Ó, ez **** imádnivaló!” (Oh, that is **** lovely!). Gianpiero Lambiase, a címvédő mérnöke mindeközben pilótája szavába vágva igyekezett Verstappen tudtára adni, hogy jobb lenne, ha nem kommentálná a büntetés tényét.

    Az F1TV cenzúrázatlan rádiózását hallgatva azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a FOM által feliratban és hangban is kihagyott részben semmilyen trágár kifejezés nem hangzott el, Verstappen ugyanis a következőt mondta: „Ó, ez igazán imádnivaló!” (Oh, that is really lovely!).

    Hogy miért cenzúrázták ennek ellenére mégis a holland szavait, azt nem tudni, de alighanem félrehallásról van szó, ami annak tükrében mondjuk nem meglepő, hogy Verstappen a rádióban a sűrűbben káromkodó versenyzők közé tartozik.

    Miután egyébként tavaly Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök kifejtette, hogy „el kell különíteni az autósportot a rapzenétől”, mert „nem rapperek vagyunk, akik rengetegszer kiejtik az F-betűs [magyarul B-betűvel kezdődő] szót”, Verstappen azzal vágott vissza (miközben az f betűs szó kiejtésével elérte, hogy ő legyen az első, akit káromkodásért büntettek az F1-ben), hogy a gyerekek nem miattuk fognak csúnyán beszélni, és ha nem akarják, hogy adásba kerüljenek a csúnya szavak, cenzúrázzák azokat. Persze aligha arra gondolt, hogy a nem csúnya szavakat is cenzúrázni kellene.

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

  • A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

    Az FIA-nak gúnyosan odaszúró Max Verstappen a jelek szerint nem magától nyilatkozott rendkívül szűkszavúan a szaúdi F1-es futam után.

    Max Verstappen a Szaúd-arábiai Nagydíj után nem volt hajlandó érdemben kommentálni a rajt utáni manőveréréért kapott 5 másodperces büntetést, amit először azzal indokolt, hogy „időpocsékolás szót ejteni róla”, illetve „jobb, ha nem is beszélünk erről, mert amúgy sem szabad véleményt nyilvánítanunk.” Utóbbi megjegyzésével a címvédő arra utalt, hogy amennyiben kritizálni kezdi a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) vagy annak felügyelőit, könnyedén újabb büntetést kaphat.

    Ezt az FIA sajtótájékoztatóján is megerősítette, amikor arra a kérdésre, hogy a szövetség káromkodási szabályai miatt nem fejti ki a véleményét, így felelt. „Tudom, hogy itt nem káromkodhatok, ugyanakkor semmilyen formában nem kritizálhatok, ami kárt okoz vagy sérti a… Hadd nézzem meg a papíromat. Rengeteg sorban van leírva, tudjátok? Úgyhogy ezért jobb nem beszélni róla, mert bajba sodorhatod magad, és nem hiszem, hogy bárki is ezt akarja.”

    Verstappen itt az FIA Nemzetközi Sportkódexére utalt, amely nemcsak a káromkodást bünteti az idei évtől kirívó szigorral, hanem „minden olyan szó, tett vagy írás, amely erkölcsi sérülést vagy veszteséget okozott az FIA-nak, annak testületeinek, tagjainak vagy vezető tisztségviselőinek, és általánosabban az autósport érdekeinek és az FIA által megvédett értékeknek”, büntetést vonhat maga után.

    Magyarán, Verstappen akkor is büntetést kockáztatott volna, ha csúnya szavak nélkül kezdi el kritizálni a szövetséget, amely ebben az esetben akár 40 ezer eurós pénzbírsággal is sújthatta volna, majd amennyiben két éven belül hasonló vétséget követ el, jöhet a 80 ezer eurós büntetés és egy hónapos felfüggesztett eltiltás, a harmadik kihágásért pedig 120 ezer eurós büntetés, egy hónapos tényeges eltiltás és pontlevonás.

    A négyszeres világbajnok mindezek tudatában döntött tehát úgy, hogy inkább nem mond semmit? Vélhetően igen, ugyanakkor nagyon valószínű, hogy nem magától tért erre a belátásra, hanem Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke figyelmeztette. A televíziós közvetítésben is látszott, hogy a botrányt botrányra halmozó sportvezető szokásához híven jelen volt az első három helyezett levezető kör utáni megérkezésekor (Sulayem elődje, Jean Todt, vagy az őt megelőző FIA-elnök, Max Mosley valahogy nem érezte szükségét annak, hogy folyton a rivaldafénybe helyezze magát), de csak annyit mutattak a kamerák, hogy Oscar Piastrinak és Charles Leclerc-nek is gratulált.

    Ezután azt nézhettük, hogy Leclerc mérlegel, majd miután elsétál, hogy magához vegye a harmadik helyezettnek járó Pirelli-baseball sapkát, a háttérben látszott, hogy Sulayem Verstappen közelében álldogál, de nem beszélgetnek, a holland pedig rögtön ezután otthagyja az elnököt. Egy nézői videó alapján azonban közvetlenül ezt megelőzően Verstappen láthatóan feldúltan magyarázott valamit Sulayemnek:

     

    A rövid interakció után Verstappen odasétált Charles Leclerc-hez és vele beszélgetett, a közvetítésben viszont a célegyenest felülnézetből mutató kamera képének sarkában később látszott, hogy amikor David Coulthard elkezdte az interjút a győztes Oscar Piastrival, Verstappen és Sulayem ismét beszédbe elegyedett. Mark Sutton ismert és elismert F1-es fotós pedig megörökítette ezeket a pillanatokat, majd a fotósorozatot közzétette az Instagram-oldalán.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Mark Sutton (@f1sutton)

    Ezen fotók és a rajtuk szereplők testtartása láttán – noha nem tudjuk, miről volt szó –, nagyon az az ember érzése, hogy a felemelt mutatóujjal kommunikáló Sulayem még azelőtt igyekezett figyelmeztetni a verseny közbeni rádiózása alapján a büntetéssel egyértelműen egyet nem értő Verstappent, hogy a holland egyetlen szót is mondhatott volna a médiának. Ha így volt, az nyilván felveti azt a kérdést, hogy az FIA elnökének feladata-e az ilyesmi (nem), és hogy mennyire jó út az, ha a sportág jelenlegi egyik, ha nem a legnagyobb sztárját ilyen módon rendszabályoznak. Vagy bárkit.

    Persze adjuk meg az esélyt arra, hogy Verstappen és Sulayem teljesen másról beszélgettek, és csak a szaúdiak vendégszeretetét és a remek rendezést vitatták meg, de Verstappen diskurzus utáni nyilatkozatai nagyon nem erről árulkodnak.

    Újabb botrány rázta meg az FIA-t, kőkemény szavakkal mondott le az elnökhelyettes

  • Verstappen az érzékeny emberek és az egész világ miatt is hallgat

    Verstappen az érzékeny emberek és az egész világ miatt is hallgat

    Max Verstappen a Szaúd-arábiai Nagydíj sajtótájékoztatóján részletesebben kifejtette, miért nem kommentálja érdemben a verseny első kanyarjában történtekért kapott büntetését.

    Miután Max Verstappen a tévéstáboknak kerek-perec kijelentette, hogy nem akarja kommentálni a szaúdi F1-es futam rajtja után történtek miatt rá kiszabott 5 másodperces büntetést, mert „időpocsékolás beszélni róla” és „úgysem szabad véleményt nyilvánítanunk”, a négyszeres világbajnok az FIA sajtótájékoztatóján bővebben kifejtette, miért nem beszél érdemben a büntetéséről.

    „A gond az, hogy nem oszthatom meg a véleményemet, mert lehet, hogy azért is büntetést kapok, szóval jobb nem beszélni róla” – jelentette ki, majd miután Tom Clarkson, a sajtótájékoztató moderátora beleegyezett, hogy akkor erről nem kérdezi, azt tudakolta, hogy Verstappen és a Red Bull megvitatta-e az eset után, hogy visszaadják a pozíciót Oscar Piastrinak, de a holland ezt sem volt hajlandó kommentálni. „Szerintem jobb nem beszélni róla. Bármi, amit mondok, vagy mondani próbálok, bajba sodorhat.”

    Verstappentől később a The-Race újságírója azt kérdezte, élvezi-e még a Forma–1-et, mert az utóbbi hónapokban megfigyelhető, hogy rövidültek a válaszai, és nem tűnik olyan boldognak, mint korábban. „Ennek a közösségi médiához és ahhoz van köze, amilyen a világ. Nem szeretek sokat beszélni, mert olykor a szavaidat kiforgathatják vagy az emberek máshogy értelmezik. Őszintén szólva jobb nem túl sokat mondani, úgyhogy ezt is próbálom tenni” – felelte a holland.

    Az Autosport újságírója ezután azt kérdezte Verstappentől, hogy frusztrálja-e őt, hogy nem mondhatja ki nyíltan a véleményét és mások teszik ezt meg helyette? „Mint korábban mondtam, egyszerűen ilyen világban élünk. Nem oszthatod meg a véleményedet, mert nem értékelik azt, vagy az emberek nem bírják el a teljes igazságot. Ezért jobb, ha nem mondok túl sokat. És ez időt is spórol nekem, mert már így is túl sok mindent kell csinálnunk. Őszintén mondom, amiatt van ez, hogy milyenné vált minden. Mindenki szuperérzékeny mindennel kapcsolatban. A jelenlegi helyzetben pedig amúgy sem lehetünk kritikusak. A kevesebb beszéd pedig még jobb is nekem.”

    A The-Race újságírója végül azt tudakolta Verstappentől, hogy kire vagy mire irányul a dühre, és hogy az FIA káromkodási szabályai miatt nem fejti-e ki a véleményét, mire Verstappen végül azt is elismerte, nemcsak az emberek érzékenysége, hanem a szövetség szabályai is tehetnek a viselkedéséről. „Tudom, hogy itt nem káromkodhatok, ugyanakkor semmilyen formában nem kritizálhatok, ami kárt okoz vagy sérti a… Hadd nézzem meg a papíromat. Rengeteg sorban van leírva, tudjátok? – utalt az FIA szabályaira. – Úgyhogy ezért jobb nem beszélni róla, mert bajba sodorhatod magad, és nem hiszem, hogy bárki is ezt akarja.”

    Hamilton a neki szánt biztató szavakat is a földbe döngölte

  • Újabb súlyos szavak az FIA volt elnökhelyettesétől, „tisztességtelenül és jogtalanul” bántak el vele

    Újabb súlyos szavak az FIA volt elnökhelyettesétől, „tisztességtelenül és jogtalanul” bántak el vele

    Robert Reid úgy véli, az FIA-ban egyeseknek nem tetszett, hogy megfogalmazta aggályait a szövetségen belül, és elárulta, nem arról volt szó, hogy nem akarta aláírni a titoktartási egyezményt, ennek ellenére elbántak vele. A brit sportdiplomata hálás a támogatásért, aminek kapcsán kijelentette, sokan nem merik nyilvánosan vállalni a véleményüket.

    Múlt héten többen is kemény szavakat fogalmaztak meg az FIA-val kapcsolatban. Köztük volt Robert Reid is, aki egészen addig a sportért felelős elnökhelyetteseként végezte a munkáját a szövetségen belül, ám egy héttel ezelőtt benyújtotta lemondását. Ezzel együtt pedig kemény kritikával illette a Nemzetközi Automobil Szövetség működését.

    Reid a közleményében hangsúlyozta, hogy bírálata nem konkrét személyekre irányul, hanem az elvekkel nincs kibékülve, ám soraiból nehéz volt nem kiolvasni, hogy Mohammed Ben Sulayem elnök vezetési módszerei, illetve annak következményei nem tetszenek neki. Egy héttel a lemondása után pedig újból megnyilvánult, és ezúttal sem bánt kesztyűs kézzel a szervezettel.

    Akkor szólaltam fel, amikor úgy éreztem, hogy alapvető elvek csorbulnak – írta a Substacken. – Ezt tisztelettel, konstruktívan és mindig azzal a céllal tettem, hogy megóvjam sportágunk integritását. Ennek azonban ára volt. Világossá vált, hogy a jogos aggályok felvetését nem mindig fogadják szívesen, és a saját bőrömön tapasztaltam, hogyan vezethet a status quo megkérdőjelezése párbeszéd helyett kirekesztéshez. Nem bántam meg, hogy felemeltem a szavam. Azonban úgy gondolom, igazságtalanul bántak velem, amiért ezt tettem. A vezetés az, ami számít. Ha pedig a bizalom egyszer elveszett, nehéz helyreállítani. Ha a motorsport hiteles akar maradni és a jövőben is virágozni szeretne, akkor nem a kontrollnak, hanem az együttműködésnek kell diktálnia. Nem hallgatással, hanem elszámoltathatósággal.”

    Reid számára az a döntés volt az utolsó csepp a pohárban, amikor az FIA a szenátus vagy a világtanács megkérdezése nélkül magánál tartotta a ralikrossz-világbajnoksággal kapcsolatos feladatokat. Ugyanakkor már azelőtt is látszott, hogy nincs minden rendben, hiszen kitiltották őt a Motorport Világtanács üléséről, miután nem írta alá a titoktartási egyezményt. Pedig valójában nem arról volt szó, hogy nem hajlandó aláírni.

    Újabb botrány rázta meg az FIA-t, kőkemény szavakkal mondott le az elnökhelyettes

    Teljes mértékben támogatom a titoktartás szükségességét, és személy szerint mélységesen bosszús vagyok a sok szivárogtatás miatt, amelyek aláássák a bizalmat és a hatékony vezetést – szögezte le. – Egy újságíró azt mondta nekem, hogy az FIA-nak talán jobban kellene törődnie azzal, hogy miért szivárogtatnak, mint azzal, hogy ki teszi ezt, és szerintem ezen érdemes elgondolkozni. Nem tagadtam meg az egyezmény módosításának aláírását. Egyszerűen csak kértem egy rövid haladékot, hogy jogi tanácshoz folyamodjak egy bonyolult, a svájci jog által szabályozott dokumentum kapcsán, amelyet viszonylag rövid határidővel terjesztettek elő. Ezt a kérést elutasították. Ennek eredményeként kizártak a Motorsport Világtanács üléséről, véleményem szerint tisztességtelenül és jogtalanul. 10 nappal később minden előzetes értesítés nélkül elérhetetlenné tették az FIA-s email-fiókomat. Többszöri segítség- és magyarázatkérésemre sem kaptam választ, mígnem az ügyvédem jogi levele után tájékoztattak, hogy szándékos döntés volt. Szeretném tisztázni, hogy még mindig kötnek a titoktartási kötelezettségek, és továbbra is tiszteletben tartom ezeket a jogi kötelezettségeket. Nem fogom nyilvánosságra hozni a bizalmasan kapott vagy hivatalos minőségemben szerzett információkat.”

    Egy ilyen horderejű lépés után természetes, hogy a reakciók sem maradtak el Reid irányába. Az 59 éves szakember beszámolója alapján még őt is meglepte, hogy mennyien támogatják, egy másik részlet viszont kevésbé. Az egykori ralis navigátor azt is leírta, hogy sokan nem szeretnék, hogy kitudódjon a nevük, mivel félnek a bosszútól.

    Őszintén meg vagyok hatva a pozitív visszajelzésektől, a motorsport csúcsától kezdve az FIA tagklubjaiig, kollégákig, szurkolókig és barátokig szerte a világon – fogalmazott. – Hihetetlenül hálás vagyok a nyilvánosan és privát módon tanúsított támogatásért, amelyet alázattal fogadok. Érdekes, de nem teljesen meglepő, hogy a támogató üzenetek közül sok azzal a kikötéssel érkezett, hogy a megtorlástól való félelem miatt nem hajlandóak nyilvánosan megszólalni, ami rávilágít néhány problémára, amellyel szembe kell néznünk. Soha senkit nem kérnék meg, hogy kellemetlen helyzetbe hozza magát, akár egy támogató levéllel, akár egy egyértelmű támogatásról tanúskodó közösségi médiás bejegyzéssel, mivel ezt nem érzem tisztességesnek. A másik oldalról fülsüketítő a csend.”

  • Súlyos hibát vétett az FIA a bahreini időmérőn, majd elmagyarázta annak okát

    Súlyos hibát vétett az FIA a bahreini időmérőn, majd elmagyarázta annak okát

    Utólag elismerte a hibáját, egyúttal indokkal szolgált az FIA arra, hogy miért nem vett észre egy, a végeredményt befolyásoló pályaszélesítést a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén.

    Mint az utóbbi években oly sokszor, a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén is előtérbe kerültek a pályahatárok, hiszen számos versenyző veszítette el a körét azért, mert négy kerékkel átlépte a fehér vonalat. Az FIA azonban az egyik esetet nem vette észre, ami nagyban befolyásolta az időmérő végeredményét és így a rajtsorrendet.

    Az észre nem vett szélesítést a Sauberrel Q2-be jutó Nico Hülkenberg követte el a leggyorsabb Q1-es körében, azaz amennyiben az FIA elvette volna ezt az idejét, nem jutott volna tovább a második szakaszba, ellenben a 16. helyen kieső Alex Albon igen. A szövetség ráadásul utólag sem magától jött rá a figyelmetlenségére, hanem azért kezdte vizsgálni Hülkenberget, mert az Aston Martin panaszt nyújtott be, ám mire a döntés megszületett, már réges-régen folytatódott az időmérő, így nem lehetett helyrehozni a bakit.

    Amit tenni tudtak, hogy utólag törölték a Q2-ben a 13. helyen végző Hülkenberg Q1-es idejét, amivel a német visszacsúszott a 16. pozícióba, Albon pedig előrelépett 15.-nek. A Williams felháborodását azonban mindez nem csökkentette, hiszen a thai-brit versenyző úgy érezte, a Q3-ra is elegendő lett volna a tempója – miként csapattársa, Carlos Sainz be is jutott oda –, így viszont nem kapott lehetőséget arra, hogy ezt megmutassa. „Nem egy, hanem sok helyet nyerhettünk volna. Amit szeretnék megérteni, hogy miért történt mindez. Ez ugyanakkor nem fogja kiigazítani a helyezéseket, a pozíciónk már ez lesz, amit a rajtrácson elfoglalunk” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke a Sky Sports-nak.

    Persze elképzelhető, hogy Albon akkor is a 15. helyen zár, ha időben észreveszik Hülkenberg szélesítését, de mivel meg sem kapta a lehetőséget arra, hogy részt vegyen a Q2-ben, kijelenthető, hogy az FIA hibája visszacsinálhatatlanul beleszólt az időmérő alakulásába.

    Alex Albon, Williams, Bahreini Nagydíj
    Albon lett a nagy vesztese az FIA figyelmetlenségének / Fotó: Williams

    Az FIA végül szombaton késő estére szolgált válaszokkal és elismerte, hibázott, mert nem fordított kellő figyelmet a 11-es kanyarra a pályaelhagyások nyomon követésével. „Számos pályahatárokat figyelő pont van, amelyeket folyamatosan monitorozunk élőben. Ezeket precedens alapján határozzuk meg. A korábbi edzések alapján a 11-es kanyart nem határoztuk meg olyan területként, amelyre a pályaelhagyás miatt fókuszálni kell. Utólag nézve előrébb kellett volna legyen a fontossági listánkon ez a kanyar” – ismerték be.

    Mindez azt jelentette, hogy a 11-es kanyart – amelynek az időmérőn a bejáratát kezdték el olyan mértékbe kiszélesíteni a versenyzők, hogy az autó jobb oldalát kitették egészen a kerékvető mögé, és a bal oldali kerekekkel rámentek a fehér vonalra – nem figyelték különleges kamerák, így a normálisnál hosszabb időbe telt meghatározni, hogy Hülkenberg négy kerékkel elhagyta-e a pályát.

    „Sajnos ebben az esetben az ellenőrzés időzítése miatt nem volt lehetséges a Q2 kezdete előtt cselekedni. Amint tudomásunkra jutott az eset, cselekedtünk. A megnövelt erőforrások és továbbfejlesztett rendszeres felé építkezünk. Ez alkalommal tévedtünk” – írta az FIA.

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

  • Hatalmas krízisben lehet az F1 – ez lapul valójában a V10-es motorok visszahozatala mögött?

    Hatalmas krízisben lehet az F1 – ez lapul valójában a V10-es motorok visszahozatala mögött?

    A Bahreini Nagydíj pénteki napjának legfontosabb eseménye nem a pályán, hanem azon kívül zajlik, és nem arról fog szólni, amiről sokan gondolják. A 2026-os F1-es motorok helyzete ugyanis a hírek szerint igencsak aggasztó.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), az F1 vezetése és a Forma–1-es motorgyártók a mai nap folyamán találkoznak Bahreinben, hogy megvitassák az F1-es erőforrások jövőjét. Legalábbis hivatalosan ez lesz a téma. A megbeszélés – amelyen Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök is jelen lesz – azonban Mark Hughes elismert F1-es szakíró Motor Sport Magazine hasábjain megjelent cikke alapján elsősorban nem arról, az eddig unalomig ismételt kérdésről fog szólni, hogy visszatérjenek-e a V10-es motorok a sportágba, hanem arról, hogy a 2026-os motorszabályokat miként változtassák meg úgy, hogy azzal orvosolják a kialakult, aggodalomra okot adó helyzetet.

    Újabb botrány rázta meg az FIA-t, kőkemény szavakkal mondott le az elnökhelyettes

    Hughes arról ír, hogy ez valójában ugyanis egy válságértekezlet, amelyet az hívott életre, hogy a 2026-os, a V6-os belső égésű motor és az elektromotor által 50/50%-ban hajtott erőforrások fejlesztése beigazolta azokat az előzetes félelmeket, amelyeket több mérnök is megfogalmazott, és amennyiben nem változtatnak a szabályokon, hatalmas különbségek lesznek az egyes gyártók termékei között.

    Az öt gyártó egyike a hírek szerint jó helyzetben van (ez alighanem a Mercedes); az egyikről alig tudni valamit; az egyikük az általa választott bioüzemanyaggal (a másik négy gyártó szintetikus üzemanyag mellett döntött) nem versenyképes; a maradék kettő pedig a hírek szerint messze le van maradva. Ami a problémát súlyosbítja, hogy az erőforrások számos fontos részét, illetve az üzemanyagokat már homologizálták, amivel jó eséllyel befagyasztották az erőviszonyokat.

    A találkozón így az első és legfontosabb feladat valószínűleg az lesz, hogy megszavazzák a homologizált elemek homologizációjának feloldását, illetve nagy valószínűséggel változtatni kell a belső égésű motor és az akkumulátor által biztosított energia arányán, legalábbis rövid távon.

    Hughes kiemeli, hogy a 2026-os szabályokat teljes egészében elkaszálni túl késő, és nemcsak azért, mert az Audi és a Honda emiatt kötelezte el magát a sportág mellett, hanem azért is, mert még ha születne is olyan megállapodás, hogy a jelenlegi gyártók segítsék ki a mostani erőforrással nem rendelkező csapatokat, ezt akkor sem lehetne megtenni, ugyanis a gyártói kapacitások korábbi átállításával már egyszerűen nem tudnának elegendő motort gyártani a következő évre.

    NE HASZNÁLD!!!
    A V10-esek visszatérésével csak a jelenlegi helyzetről próbálták elterelni a figyelmet? / Fotó: GILLES LEVENT / DPPI

    Miközben egy ilyen probléma soha nem jön jól, a mostani rosszabb helyzetben nem is érhetné az F1-et, hiszen a Donald Trump által elindított globális vámháború okozta bizonytalanság miatt az autógyártók is azt várják, hogy milyen hatással lesznek rájuk a gazdasági változások; emellett pedig az FIA-n belüli belső harcok (Robert Reid elnökhelyettes a minap mondott le, egyúttal kritizálta keményen az elnököt) sem segítenek akkor, amikor az F1 vezetésének, a csapatoknak és az FIA-nak szorosan együtt kellene dolgozniuk a probléma megoldásán.

    Hughes azt is megemlítette, hogy néhány vezető mérnök és csapatfőnök „az én megmondtam” hozzáállást képviseli, és keserűen figyeli a helyzetet, amelyhez szerintük az vezetett, hogy a szabályok tervezési fázisában az autógyártók vezetése nem kért a véleményükből.

    Ami a V10-esek visszatérését illeti, Hughes azon a véleményen van – nyilván nem alaptalanul –, hogy ez valóban csak egy, a valós probléma elfedésére bedobott gumicsont, amivel a résztvevők megpróbáltak proaktívnak tűnni, és elterelni a figyelmet a háttérben húzódó súlyos gondokról. Persze az FIA elnöke ettől még megpróbálhatja átvinni az ötletét – amellyel nem utolsó sorban a hozzá közel álló, saját motor gyártását 2028-tól vállaló Cadillac-nek is kedvezne –, csakhogy erre a szabályok adta keretek között nincs felhatalmazása, hiszen az FIA-nak az F1 és a csapatok által közösen meghozott szabályok betartatása a feladata.

    Hogy mi sül ki ebből az egészből, azt egyelőre nehéz megmondani, de Hughes szerint heves viták várhatók…

    Az F1-es versenyzők fele még a porban játszott a V10-esek idején – érdeklik őket egyáltalán?

  • Ha foglalt a WC a rajt előtt, másodperces késésért is szétbünteti az FIA az F1-es pilótákat

    Ha foglalt a WC a rajt előtt, másodperces késésért is szétbünteti az FIA az F1-es pilótákat

    Mint azt Carlos Sainz szuzukai esetéből megtudtuk, 5 másodperces büntetésért is könnyfakasztóan nagy összegű büntetést szabhat ki az FIA. Mindezt úgy, hogy a versenyzők sokszor a szabad WC-fülkéért küzdenek.

    Több részletet is megtudhattunk a Japán Nagydíj után 10 ezer euróra büntetett (valójában 20, csak ennek felét egy évre felfüggesztették) Carlos Sainztól, illetve a vele szimpatizáló George Russelltől arról, hogy pontosan mennyit késett a spanyol a versenyzőknek kötelező jelleggel a rajtrács elején kijelölt helyről hallgatandó himnuszról, illetve milyen nehézségekkel kell szembesülniük még akkor is, ha éppen nem orvosnál járnak gyomorpanaszok miatt, miként azt a Williams spanyolja is tette.

    Sainzot eredetileg ugyanis 60 ezer euróra akarták büntetni a sportfelügyelők, ám enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy tényleg orvos vizsgálta meg, ezért „csak” 20 ezer eurót szabtak ki az 5 (!) másodperces késésért. „Én vagyok a pontosság legnagyobb támogatója, és hogy ilyen szempontból is úriemberek legyünk és pontosan viszonyuljunk dolgokhoz, különösen egy himnuszhoz, amelynél minden vezető jelen van. Úgyhogy én voltam az első, aki feltette a kezét és azt mondta, »Elkéstem, elnézést érte.« Ugyanakkor csak öt másodpercet késtem – és hogy öt másodperc késésért tízezer eurót vagy akármennyit kelljen fizetni… számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy ilyen büntetéseket kell fizetnünk” – nyilatkozta Sainz az FIA sajtótájékoztatóján, majd olyasmit mondott, amiért könnyen lehet, hogy újabb büntetést fog kapni.

    „Nem tudom, hogy kapok-e újabb büntetést, amiért ezt mondom, de szarságok megtörténnek. Remélem, valaki elmondja, hogy hová kerül ez a 10 ezer euró, és közlik, hogy »Oké, legalább jó ügyet szolgál«. Várom, hogy megtudjam, hová kerül” – mondta a spanyol, egyértelműen arra célozva, hogy a pilóták már tavaly is szerették volna megtudni Mohammed Ben Sulayem FIA-elnöktől, hogy mire költik a büntetésekből beszedett összeget, de az elnök lesöpörte őket azzal, hogy semmi közük az egészhez, és csak vezessenek.

    Amennyiben a „szar” szóért megbüntetik Sainzot, Max Verstappen és Charles Leclerc után ő lehet a harmadik, aki a sajtótájékoztatón kimondott csúnya szóért büntetést kap, és az első, aki ezt idén, a szigorított szabályok között teszi meg, ahol egy ilyen vétség 40 ezer euróba kerül, a továbbiak pedig akár egyfutamos eltiltáshoz is vezethetnek.

    Carlos Sainz, Williams
    Fotó: Williams Racing

    Drága kaki volt

    Russell viccesen azzal kezdte, hogy ez „elég drága kaki volt” Sainztól, majd komolyra fordította a szót és elmondta, egyáltalán nem olyan magától értetődő időben odaérniük a himnuszra akkor sem, ha éppen nem kell orvoshoz menniük.

    „Őszinte leszek, teljes mértékben elfogadom, hogy kötelességünk ott lenni a himnusz alatt, de nem annyira egyszerű időben megérkeznünk oda, amennyire az emberek gondolják. Gyakran elszaladunk a WC-re, és olykor nincsen szabad WC az autóból kiszállás és a himnusz kezdete közötti időben. Aztán megállít valaki a rajtrácson, vagy valaki egy gyors interjút kér tőled. Úgyhogy nem arról van szó, hogy ez az egy feladatunk lenne és kész. Próbálunk ráhangolódni a versenyre és pontosan érkezni a himnuszra olykor nem egyszerű.”

    „Az F1 nézőpontját is megértem, mert ez egy nagyon fontos mozzanata a versenynek, de versenyzői szempontból vannak nehéz, valós logisztikai problémák, mint hogy olykor szó szerint arra várunk, hogy bejussunk egy WC-be.”

    A versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GDPA) egyik igazgatójaként Russell már korábban is sokszor felemelte a hangját az irreálisan magas és sokszor nevetséges dolgokért kiosztott büntetésekért, Sainz büntetése kapcsán pedig már azt mondta, nem igazán tudnak többet tenni az ügy érdekében annál, amit már megtettek.

    „Nézzék, hat hónapja folyamatosan erről beszélünk, és teljesen őszintén mondom, nem is akarok több műsoridőt adni ennek a témának. Az én személyes nézőpontom szerint, mert nagyjából mindent elmondtunk, amit el kellett mondanunk az utóbbi hónapokban, de ennek vagy kevés, vagy semennyi hatása nem volt. Minden versenyző 100%-ban megbízik és hisz Stefano [Domenicaliban, az F1 elnök-vezérigazgatójában] és az F1-ben. Tudjuk, hogy együtt dolgoznak a csapatokkal, és mindannyiunk érdeke, hogy legyen ebből valami, és stabilitást és együttműködést lássunk. A jövőben csak együttműködést akarunk. Egyszerűen nincs értelme ezeken a dolgokon marakodni” – szúrt oda az FIA-nak a Mercedes pilótája.

    Újabb botrány rázta meg az FIA-t, kőkemény szavakkal mondott le az elnökhelyettes