Címke: FIA

  • A Haas festése változik, mivel az FIA betiltotta az orosz szimbólumokat

    A Haas festése változik, mivel az FIA betiltotta az orosz szimbólumokat

    Az FIA sürgős intézkedéseket hozott válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára, és gyakorlatilag betiltotta a Haas idei festését. Az amerikai Forma-1-es csapat mögött Dmitry Mazepin orosz milliárdos áll, aki az orosz elnök, Vlagyimir Putyin közeli barátja. Mazepin fia, Nikita a csapat pilótája, és tavaly a csapat orosz tematikájú festést használt, amelyet a 2022-es szezonra is átvittek.

    A Haas autója az első két barcelonai tesztnapon a piros-fehér-kék matricázást használta, de a harmadik és egyben utolsó napon az orosz invázióra válaszul levették ezeket a színeket az autóról. A Forma-1 erre úgy reagált, hogy előbb lemondta az Orosz Nagydíjat, majd pedig szerződést bontottak velük. Az FIA nem tiltotta el az orosz és fehérorosz versenyzőket az általuk felügyelt versenyeken való indulástól, hanem engedélyezte, hogy „egyéni és semleges minőségükben” versenyezzenek.

    Egy pénteken kiadott frissített dokumentumban az FIA további intézkedésekről egyezett meg, amelyek megtiltják az orosz szimbólumok, színek és zászlók használatát az autók festésében, felszerelésében és egyenruhájában, így gyakorlatilag betiltják a Haas 2022-es F1-es autójának a festését. Az intézkedések a közeljövőben is érvényben maradnak:

    „A Motorsport Világtanács határozatai 2022. március 1-jén azonnali és kötelező érvényűen végrehajtásra kerültek, és további értesítésig hatályban maradnak. A jelen körlevél címzettjeinek minden szükséges lépést meg kell tenniük a határozatok végrehajtása és betartása érdekében.”

    Az FIA közleményében elítélte Oroszországot és Fehéroroszországot az ukrajnai események miatt:

    „Az FIA határozottan elítéli az Ukrajna elleni orosz inváziót és a Fehéroroszország által nyújtott támogatást. A WMSC döntései az FIA egyértelmű elkötelezettségét képviselik, hogy szolidaritást vállal Ukrajna népével, a Federation Automobile d’Ukraine-val, és mindazokkal, akik szenvednek a konfliktus miatt.”

    A Haas még nem erősítette meg, hogy frissítik-e a festésüket, vagy a pénteken Barcelonában látott egyszerű fehér alappal indulnak. Mindeközben Mazepin jövője továbbra is bizonytalan, hiszen az orosz pilótát már eltiltották a Brit Nagydíjon való indulástól idén.

  • A német legenda még elkeseredettebb a Forma-1 miatt

    A német legenda még elkeseredettebb a Forma-1 miatt

    Egy autóversenyző legenda még inkább lesújtó véleménnyel bír a modern Forma-1 miatt. Közvetlenül azután, hogy a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti 2021-es bajnoki döntő egy nagy vitában végződött, a német kétszeres rali-világbajnok Walter Röhrl megfogadta, hogy „egy percet sem veszteget” több nagydíj megtekintésére. Így fogalmazott a Sport Bildnek a 74 éves úr:

    „Megspórolhatom az időt és nem csapom be magam többé.”

    Most bevallotta, hogy az álláspontja nem változott, mivel üdvözöli az FIA lépését, hogy leváltották Michael Masi versenyigazgatót:

    „Sajnos, jogos. Nem szimpatizálok az ilyen döntésekkel, amit hozott.”

    Masi sorsdöntő biztonsági autós időszak kezelésén kívül, ő sem rajong a Forma-1 2022-re vonatkozó új szabályaiért. A radikálisan eltérő „ground effect” autók tervezési szabadságát az FIA szerinte túlzottan korlátozza. Így folytatta:

    „Szerintem a teljesítmény kiegyenlítés badarság. Úgy néz ki, mintha azt szeretnék, hogy mindannyian egymás mellett, két tízes sorban haladnának át a célvonalon. Nekem más a felfogásom a versenyzéssel kapcsolatban.”

    Röhrl kritikájától még a friss világbajnok Verstappen sem menekülhet, a 24 éves hollandról ennyit mondott:

    „Biztosan nagyon jól vezet autót, de versenyzőként egy brutális ember. Úgy vezet, mint egy megvadult balta az erdőben.”

  • Az F1 szerződést bontott az oroszokkal: Egy jó darabig nem lesz futam

    Az F1 szerződést bontott az oroszokkal: Egy jó darabig nem lesz futam

    Az F1 hivatalosan felbontotta a szerződését az Orosz Nagydíj promóterével.

    A sportág korábban közölte, hogy a szeptemberre ütemezett versenyt nem fogják idén meredezni az orosz-ukrán háború miatt. Ma azonban a száguldó cirkusz kereskedelmi részlege felbontott kontraktusát az orosz partnerükkel.

    Így 2023-ban, Szentpéterváron sem lesz nagydíj. A BBC szerint Vlagyimir Putyin személye kulcsszerepet játszott a döntésben. Az orosz elnöknek ugyanis Szocsiban palotája van, míg Szentpéterváron született.

    Mivel Putyin továbbra is szorosan kötődik a versenyhez, hiszen az ő jóvoltából kerültek be 2014-ben a versenynaptárba, a Forma-1 így kíván fellépni az elnök ellen. Ezért előreláthatólag addig nem lesz Orosz Nagydíj, míg Putyin hatalmon van.

    „A Forma-1 megerősíti, hogy szerződést bontott az Orosz Nagydíj promóterével. Ez azt jelenti, hogy a jövőben az országban nem lesz futam.” – áll a hivatalos közleményben.

    Az orosz futam az egyik legjövedelmezőbbnek bizonyult az elmúlt években, kontraktusa így hosszú távra szólt. Azonban a háborús cselekvéseket elítéli a sportág, így nem kíván elutazni a támadó állam területére.

    Ugyanakkor az orosz versenyzők, fehér zászló és FIA logó alatt továbbra is a sportágban maradhatnak. Nikita Mazepin így megtarthatta helyét, ám az Egyesült Királyságban és vélhetőleg Ausztráliában nem állhat majd rajthoz. Ezen felül az Uralkalinak, mint főszponzornak mennie kellett a Haastól.

  • Marad Thed Björk és Santiago Urrutia a Cyan Racingnél

    Marad Thed Björk és Santiago Urrutia a Cyan Racingnél

    A Cyan Racing megerősítette, hogy Thed Björk és Santiago Urrutia az idei FIA Túraautó Világkupa szezonban újra náluk fog versenyezni, egy Lynk & Co 03 TCR párosként. Fredrik Wahlén, a Lynk & Co Cyan Racing csapatvezetőjeként ennyit mondott:

    „Santiago és Thed kulcsszerepet játszanak azon célunkban, hogy megvédjük FIA WTCR bajnoki címünket az idei szezonban, és örömmel folytatjuk velük a sikeres együttműködést. Újra a világ egyik legkeményebb bajnokságába indulunk, és címvédőként biztosan nem lesz nyugtunk. A szezon minden egyes edzésén a legjobb formánkat kell hoznunk, és megvan a szándékunk rá, hogy ezt meg is tegyük.”

    Urrutia a harmadik idényét kezdi meg az istállóval, tavaly az ötödik helyen végzett, és most így nyilatkozott:

    „Igen boldog vagyok és megtisztelő, hogy újra a Lynk & Co Cyan Racinggel versenyezhetek a WTCR-ben. A legjobb csapatnál lenni sorozatban a harmadik éve kiváltság, és nagyon örülök, hogy továbbra is Thed csapattársammal versenyezhetek, valamint hogy Ma Qing Hua-t is üdvözölhetem nálunk. Az idei cél a győzelem, és én mindent megteszek majd, hogy ezt teljesítsem is a csapatnak.”

    Björk mindeközben már a tizenegyedik szezonját kezdi meg a Cyan Racinggel, és szeretne visszavágni a 2021-es nehéz szezon után, amikor a kilencedik helyen végzett:

    „Csodálatos dolog, hogy továbbra is a világ egyik legjobb csapatánál versenyezhetek, és minden feltétel adott ahhoz, hogy továbbra is a csúcson lehessünk. Nagyon örülök, hogy Santival is folytathatom az együttműködést, remek a kapcsolatunk és ismerjük az erősségeinket. Az is erősítés lesz, hogy Ma Qing Hua is a fedélzeten lesz, komoly tapasztalattal rendelkezik, és nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk.”

    A páros csatlakozik Ma Qing Hua-hoz, akit a múlt héten igazoltak le, de a csapat még nem jelentette be a végleges felállását a 2022-es szezonra, kijelentve, hogy további híreket „a következő hetekben” közölnek majd.

  • VIDEÓ: Új törmelékvédő kerítéseket kapnak az F1-es pályák

    VIDEÓ: Új törmelékvédő kerítéseket kapnak az F1-es pályák

    A Forma-1-es pályákat hamarosan új, fejlett törmelékvédelmi rendszerrel szerelhetik fel, mivel az FIA jóváhagyta a biztonságosabb és a szurkolók számára is kedvezőbb védőkerítés-kialakítást.

    A svájci Geobrugg nevű cég a legújabb technológiát használta fel egy olyan törmelékfogó kerítés létrehozásához, amely elég erős ahhoz, hogy nagyobb távolság legyen a szerkezetet tartó acéloszlopai között.

    A kevesebb oszlopra vonatkozó követelmény a helyszíni nézők számára előnyös lesz, mivel nagyobb rálátást enged a pályára, kevesebb helyen takarja oszlop a kilátást.

    A legtöbb törmelékfogó kerítésnél az acéloszlopok között négy méteres távolságot kell tartani, de ez az új konstrukció hat méteres távolságot is lehetővé tesz anélkül, hogy a kerítés biztonsági funkcióinak ellátása romlana.

    A kevesebb kerítésoszlop legfőképpen a nyitott pilótafülkés autóversenyzők, valamint a motorkerékpárok versenyzők nagyobb biztonságát szolgálja, mivel kisebb az esélye annak, hogy oszlopnak ütköznek, ha mégis a kerítésben landolnának.

    Az új kialakítás fenntarthatósági előnyöket is kínál, mivel a korábbi megoldásokhoz képest kevesebb konténerre van szükség a szállításához. Emellett nincs szükség annyi betonalapozási pontra sem, ami javíthatja a létesítés sebességét.

    A kerítés nemrég kapta meg az FIA-tól a homologizációt, hogy felszerelhető legyen a Grade 1 minősítéssel bíró pályákra, ami a legmagasabb biztonsági szint, amelyet a pályáknak el kell érniük, ha F1-es futamoknak akarnak otthont adni.

    Jochen Braunwarth, a Geobrugg motorsport megoldásokért felelős igazgatója elmondta: „Nem kevesebbet tűztünk ki célul, mint a törmelékvédelmi kerítések forradalmasítását.”

    A kerítésoszlopok közötti megnövelt távolságot a megnövelt, 16 mm-es drótátmérő alkalmazása tette lehetővé, nagy szakítószilárdságú spirálokkal kombinálva.

    A kerítés kiterjedt tesztelésen esett át, amelynek során többek között egy valósméretű autóval is tesztelték a hatékonyságát, egy 150 km/órás sebességű ütközés esetén.

  • Az orosz licenszes versenyzőket kitiltotta a brit motorsport

    Az orosz licenszes versenyzőket kitiltotta a brit motorsport

    Az orosz licensszel rendelkező versenyzőket és csapatokat eltiltják a brit motorsport-versenyeken való részvételtől – jelentették be szerdán.

    Alig egy nappal azután, hogy az FIA elállt attól, hogy kövesse a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlását, mely szerint az orosz sportolók nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, a brit Motorsport UK még drákóibb intézkedéseket jelentett be.

    Közleményében kikötötték, hogy egyetlen orosz vagy fehérorosz engedéllyel rendelkező csapat, versenyző vagy tisztségviselő sem léphet be az Egyesült Királyságban megrendezésre kerülő, szankcionált versenyekre, illetve nem vehet részt azokon. Továbbá azt is leszögezték, hogy a Motorsport UK versenyein nem lehet majd orosz/fehérorosz nemzeti szimbólumokat, színeket vagy zászlókat elhelyezni. A döntés a Motorsport UK és a brit kormány közötti teljes körű konzultációt követően született meg. David Richards, a Motorsport UK elnökeként, elmondta, hogy elengedhetetlen volt a szigorú fellépés, hogy világossá tegyék az Oroszország ukrajnai inváziója miatti elborzadásukat:

    „A Motorsport UK teljes közössége elítéli az Oroszország és Fehéroroszország által Ukrajnában elkövetett háborús cselekményeket. Ugyanakkor szolidaritását, valamint támogatását fejezi ki mindazok iránt, akiket a folyamatban lévő konfliktus érint. Egységesen kiállunk Ukrajna népe és a motorsport közösség mellett az inváziót és az elfogadhatatlan eseményeket követően. Itt az ideje, hogy a nemzetközi motorsportközösség is cselekedjen, és kifejezzék támogatásukat Ukrajna népe és a Federation Automobile d’Ukraine (FAU) kollégáink felé. Kötelességünk, hogy minden befolyásunkat és eszközünket felhasználjuk annak érdekében, hogy véget vessenek ennek a teljesen indokolatlan ukrajnai inváziónak. Arra biztatjuk a motorsport közösséget és kollégáinkat világszerte, hogy teljes mértékben fogadják el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlásait. Tegyenek meg mindent, amit csak tudnak, hogy véget vessenek ennek a háborúnak.”

    A Motorsport UK döntése potenciálisan óriási hatással lehet a nemzetközi és nemzeti szinten versenyző pilótákra. Ez azt jelenti, hogy az F1-ben a Haas színeiben versenyző orosz versenyző, Nikita Mazepin nem indulhatna az idei Brit Nagydíjon. Már ha a csapat úgy döntene, hogy megtartják. Az amerikai tulajdonú istállónál várhatóan hamarosan döntés születik a jövőjéről.

    Így az orosz versenyző, Leo Machitski a Brit GT regnáló bajnoka, sem védhetné meg az elsőségét.

    Az ilyen pilóták csak úgy folytathatnák a karrierjüket, ha más nemzetiségű licenc alatt versenyeznének. A Motorsport UK döntése ugyanis azon alapul, hogy nem ismeri el az Orosz Autószövetség (RAF) és a Fehérorosz Autószövetség (BAF) által kiadott licenszeket.

  • A Rich Energy megvédte Mazepint: Nikita semmi rosszat nem tett

    A Rich Energy megvédte Mazepint: Nikita semmi rosszat nem tett

    A Rich Energy atyja, Williams Storey is kiállt Nikita Mazepin mellett.

    Az orosz-ukrán háború kapcsán a legtöbb sportág és bajnokság szankcionálja az orosz sportolókat. Az FIA ugyan tegnap bejelentette, hogy nem függeszti fel az engedélyüket. Ugyanakkor Oroszországban és Fehéroroszországban nem rendeznek sporteseményeket, ezen felül nem lehet használni az említett területek himnuszát, zászlóját, és szimbólumait.

    Így Mazepin csak fehér zászlóval és az FIA jelképe alatt léphet pályára a következő megmérettetéseken.

    Ugyanakkor a 22 éves fiatalt rengeteg támadás éri a közösségi médiás felületeken orosz mivolta miatt. Még napokkal ezelőtt Jeremy Clarkson is beállt a sorba, a brit a következőket írt a Twitteren:

    „Nikita Mazepin. Te kiba**ott retardált. Menj, és versenyezz egyedül Oroszországban. Még ott is veszítenél.”

    A Haas egykori főszponzorának vezetője azonban megvédte az orosz fiatat. A botrányairól és az ígéreteiről elhíresült Storey a következő sorokat írta Clarksonnak:

    „Az egyetlen retardált itt, az a nagy hasú, áll nélküli csoda, akit Jeremynek hívnak. A populizmusra való törekvése, és egy 22 éves piszkálása csak az alkalmatlanságát mutatja. Clarkson egy szégyenfolt.”

    A Rich Energy, saját fiókján hétfőn a következőket posztolta Mazepin védelmében, a Formula1.co.uk korábbi cikkére reagálva:

    „Mazepin egy tehetséges versenyző, aki semmi rosszat nem tett. Jeremy Clarkson csak lealacsonyítja magát az ilyen megjegyzéseivel. Eleve hiba összemosni a sportot és a politikát.”

    Mazepin ugyan maradhat a csapatnál, ám az Uralkali nem fog visszatérni Bahreinben az amerikai istálló autójára.

  • Marko elismeri a Red Bull autójának a súlyproblémáit

    Marko elismeri a Red Bull autójának a súlyproblémáit

    A Red Bull autója lehet a legnehezebb a komplett mezőnyben 2022 elején. A radikálisan új technikai szabályok miatt az FIA idén ismét 795-re emelte az autó és pilótája minimális súlyát – ez majdnem 200 kilóval több, mint alig 20 évvel ezelőtt. Az Auto Motor und Sport szerint azonban csak egyetlen csapatnak sikerült olyan 2022-es konstrukcióval előállítania, amelyik ezen a súlyhatáron vagy az alatt van – az Alfa Romeónak. A McLaren autója állítólag szintén közel van ehhez a határhoz. Ami viszont a világbajnok Max Verstappen 2022-es gépét illeti, az állítólag jelenleg az egyik legnehezebb autó az egész rajtrácson. Ezt Dr. Helmut Marko is elismerte:

    „Az egyetlen probléma ami érint minket, az autó súlya. Ugyanakkor ez a probléma mindegyik csapatnál fennáll, egy kivételével. Jó, hogy a minimális súlyt már megnövelték, de még sok munka vár ránk az első versenyig.”

    Marko ugyan nyitva hagyja az ajtót a minimális súly tizenegyedik órában történő újabb emelésére, de úgy tudni, hogy a többi csapat egyelőre ellene szavazott. A 78 éves osztrák szakember ezért így zárt:

    „Először arról volt szó, hogy emelkedik a súly, aztán meggondolták magukat.”

    Úgy tudni, hogy a Red Bull a színfalak mögött hallatja hangját az érveivel, hogy ha ennyi csapat marad a súlyhatár felett, az drága fejlesztési versenyeket eredményezhet.

  • Döntött az FIA: Nem zárják ki az orosz versenyzőket

    Döntött az FIA: Nem zárják ki az orosz versenyzőket

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Világtanácsának legutóbbi ülésén a szervezet meghozta a saját döntését a kialakult orosz-ukrán konfliktus miatt.

    A kialakult helyzet miatt az ukrán szövetség súlyos lépéseket sürgetett az FIA-tól, végül azonban ennél „enyhébb” megszorításokat eszközöltek.

    Az FIA elsősorban az orosz és fehérorosz versenyzők és versenyek kapcsán hozott szankciókat Mohammed Ben Sulayem elnök vezetésével, aki az alábbi gondolatokkal nyitotta meg az ülést:

    „Mint tudják, az FIA szomorúan és teljes megdöbbenéssel figyeli az Ukrajnában történteket, remélem, hogy a jelenlegi helyzet gyorsan és békésen megoldódik. Elítéljük Oroszország Ukrajna elleni invázióját, gondolataink pedig azokkal vannak, akik emiatt szenvednek. Szeretném hangsúlyozni, hogy az FIA a promóterekkel együtt proaktívan lépett fel ez ügyben és ennek megfelelően döntött a Forma-1, a Formula 2, a WTCR és a Nemzetközi Drift Kupa oroszországi futamaival kapcsolatban. Az FIA a frissített versenynaptárait a bahreini ülés után fogja véglegesíteni.”

    Az ezt követő ülésen pedig a következő döntések születtek:

    • További változtatásig Oroszország és Fehéroroszország területén nem lehet nemzetközi és regionális versenyt rendezni.
    • Oroszország és Fehéroroszország himnusza, zászlaja és szimbóluma nem használható a nemzetközi és regionális versenyeken.
    • Az orosz és fehérorosz nemzeti csapatok nem vehetnek részt nemzetközi és regionális versenyeken (Pl.: Motorsport Játékok)
    • Az orosz és fehérorosz versenyzők és tisztviselők csak semleges színekben és az FIA zászlaja alatt vehetnek részt a nemzetközi és regionális eseményeken, az FIA béke és politikai semlegesség elveinek külön kötelezettségvállalása és betartása mellett.
    • Az orosz és fehérorosz FIA tagok azonnal lemondanak a választott tisztségükről és bizottsági tagságukról, szerepükről, feladatukról.
    • Az orosz és fehérorosz FIA tagok nem kapnak fizetést a szövetségtől.
    • Az F1 kereskedelmi jogainak birtokosának javaslatára a 2022-es Forma-1-es Orosz Nagydíj vis maior helyzetre való tekintettel törlésre került.
  • Kvjat: Nem kellene eltiltani az orosz sportolókat a háború miatt

    Kvjat: Nem kellene eltiltani az orosz sportolókat a háború miatt

    Az ex-F1-es Danyiil Kvjat szerint egyáltalán nem fair, hogy az orosz sportolók – köztük Nikita Mazepin is – eltiltással néznek szembe, miután az országuk háborút kezdeményezett Ukrajna ellen.

    Az Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hétfői nap folyamán egy közleményt adott ki, amiben az állt, hogy az orosz sportólokat eltiltják minden nemzetközi sporteseményen való részvételtől. Emiatt az FIA-nál is kénytelenek egy sürgősségi tárgyalást tartani, ugyanis a Forma-1 idei mezőnyében van orosz pilóta Nikita Mazepin személyében, akinek a helye így igencsak kérdéses.

    Ha a Haas pilótáját eltiltanák minden egyes, az FIA által irányított kategóriában való részvételtől, akkor Kvjat WEC szezonja is veszélybe kerülne. A Toro Rosso, a Red Bull és az AlphaTauri egykori versenyzője a tervek szerint a G Drive csapatát erősítené 2022-ben, azonban a mostani háború az ő számításait is keresztülhúzhatja. Kvjat a közösségi média oldalán fejezte ki a nem tetszését az ügy kapcsán, miután Robert Shwartzman sem hagyta szó nélkül ezt a helyzetet.

    „Remélhetőleg egy békés megoldással véget fog élni ez az egész és az Ukrajnában élő emberek újra békében élhetnek majd” – írta az orosz a közösségi média oldalán. „Biztos vagyok benne, hogy a két oldal képes lesz megegyezni egymással.”

    „Ugyanakkor szeretném megragadni az alkalmat és felhívni a világ sportszövetségeit arra, hogy a politikának távol kellene maradnia a sporttól. Az orosz sportolók eltiltása a különböző sportoktól egyáltalán nem fair megoldás. Ez ugyanis szembemegy a sport két alappillérével: az egyenlőséggel és a békével.”

    Az utóbbi napok eseményei alapján azonban nagy a valószínűsége azzal, hogy Mazepin és Kvjat idei tervei is füstbe mennek majd. A FIFA ugyanis határozatlan időre felfüggesztette az orosz klubcsapatokat és a labdarúgó válogatottat is a nemzetközi szerepléstől. Ez pedig egyáltalán nem jó hír az előbb említett két orosz pilóta számára.

    Mazepin nemrégiben annyival kommentálta az eseményeket, hogy „most sok olyan dolog van a jövője kapcsán, amiről nem ő hoz majd döntéseket.”