Címke: FIA

  • Végre megtudhatjuk, mi áll az olykor dühöt és frusztrációt kiváltó F1-es büntetések mögött

    Végre megtudhatjuk, mi áll az olykor dühöt és frusztrációt kiváltó F1-es büntetések mögött

    Régi hiányosságát pótolta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal, hogy közzétette, mi alapján szoktak büntetni vagy nem büntetni a versenyeken zajló párharcok során.

    Folytonos vitatémát jelent a Forma–1-ben, hogy a különböző szituációkban mikor, miért, vagy miért nem büntetnek, illetve ha egyszer valaki valamiért azt a büntetést kapta, amit, akkor más egy másik helyzetben miért nem. Egyszóval, a következetesség olykor felmerülő teljes vagy részleges hiányát a pilóták, csapatok és nézők is rendre számonkérik az FIA felügyelőin, akik egy olyan dokumentum alapján ítélkeztek, amit a széles nyilvánosság nem ismert.

    Persze kiszivárogtak róla részletek, így volt némi fogalmunk róla, hogy Max Verstappen például miről beszélt, amikor a George Russell elleni barcelonai ütközést megelőző esetekre utalva arra célzott, hogy tisztában van a szabályokkal. Az FIA azonban most lépett és nem hagy tovább a félhomályban tapogatózni minket, mivel kiadta az idei évre frissített versenyzési irányelveket. Íme:

    Irányelvek előzések elbírálásához a Forma–1-ben

    A. Előzés a kanyar BELSŐ ívén:

    Annak érdekében, hogy az előzést kezdeményező versenyző jogosult legyen helyet kapni a kanyar belső oldalán történő előzéshez, a következő feltételeknek kell teljesülniük:

    1. Az előző autó első tengelyének legalább a tükrökkel egy vonalban kell lennie a másik autóval a kanyar csúcspontját (apexet) megelőzően és annak eléréséig is.

    2. Az előzési manővert teljesen kontrollált módon kell végrehajtani, különösen a kanyar bejáratától a csúcspontig – nem lehet „bevetődéses” (divebomb) jellegű.

    3. A versenybírák megítélése szerint az autó ésszerű versenyív mentén haladt, és a manővert be lehetett fejezni a pályahatárokon belül maradva.


    B. Előzés a kanyar KÜLSŐ ívén:

    A külső íven történő előzés mindig nehezebben kivitelezhető manővernek számít. Annak érdekében, hogy az előző versenyző helyet kapjon – különösen a kanyar kijáratán – a következő feltételeknek kell teljesülniük:

    1. Az előző autó első tengelyének az ellenfél autójának első tengelye ELŐTT kell lennie a kanyarcsúcspont elérésének pillanatában.

    2. A manővert kontrollált módon kell végrehajtani a kanyar bejáratától a csúcsponton át egészen a kijáratig.

    3. Az autót úgy kell vezetni, hogy a kanyart a pályahatárokon belül be lehessen fejezni.


    C. Sikánok és „S” kanyarok:

    1. A fenti belső és külső íves előzési irányelvek minden egyes kanyarelemre külön-külön is alkalmazhatók.

    2. Általánosságban a sorozat első kanyarelemének lesz prioritása az elbírálás során.


    Fontos hangsúlyozni, hogy ezek irányelvek, nem szabályok. Céljuk, hogy segítsék a versenyzőket és csapatokat megérteni, hogyan fognak a versenybírák valószínűleg elbírálni egy adott versenyhelyzetet. Ennek ellenére a bíráknak továbbra is joguk van eseti alapon döntéseket hozni a sportági szabályzat alapján, figyelembe véve az alábbi tényezőket:

    1. Hogyan alakult ki a szituáció? (Pl. késői fékezés, hirtelen bevetődés, fékezés alatti irányváltás.)

    2. Késői vagy túl optimista volt-e a manőver?

    3. Mit láthatott, tudhatott, vagy sejthetett ésszerűen a versenyző?

    4. Megvalósítható lett volna-e a manőver a pályán belül?

    5. Volt-e alulkormányzottság, túlkormányzottság vagy kerékblokkolás?

    6. A versenyző járművének elhelyezkedése vagy kezelése hozzájárult-e az incidenshez?

    7. A kanyar típusa hozzájárult-e az eseményhez? (Pl. dőlésszög, kerékvetők, ívek.)

    8. Milyen volt a gumik állapota, kora és tapadása a két autó között?


    Az FIA az alábbi érdekes animációval szemléltette, milyen irányelveket kell követnie a pilótáknak:

    Az FIA dokumentumában további irányelvek szerepelnek a pályahatárok betartására vonatkozóan is, a közleményben pedig idézték George Russellt, a Mercedes pilótáját és a versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) igazgatóját, aki korábban kritizálta a sportirányítás átláthatóságának hiányát:

    „A sportirányítás nagyobb átláthatósága fontos kérdés, és ez egy hasznos lépés ebbe az irányba. Remélhetőleg ez előnyére válik a sportnak, és segít a médiának és a rajongóknak jobban megérteni a pályán zajló küzdelmek szabályait, illetve hogy a versenybírák milyen elvek mentén hozzák meg döntéseiket” – mondta Russell.

    Az FIA egy külön dokumentumban közzétette a büntetések és büntetőpontok alkalmazásának rendszerét is.

  • Nőkkel szembeni tiszteletlenségre panaszkodott az FIA legújabb kirúgott vezetője

    Nőkkel szembeni tiszteletlenségre panaszkodott az FIA legújabb kirúgott vezetője

    Az FIA megszünteti az egyik részlegét, és annak eddigi vezetője csalódott hangvételű üzenetben búcsúzott.

    Az FIA működését évek óta botrányok kísérik, és Mohammed Ben Sulayem elnök legújabb, a hatalmát bebiztosítani szándékozó intézkedése után az Osztrák Autóklub úgy reagált, hogy a szövetség sötét korszakba lépett. Hosszabb ideje egymásnak adják a kilincset a szövetség HR-osztályán a kilépő vezetők, bár a legutóbbi változást nem saját szándékból történő felmondás, hanem szervezeti változás okozta: megszüntetik a fenntarthatóságot, sokszínűséget és befogadást koordináló részleget, az ezekhez tartozó feladatokat más egységekhez helyezik át.

    Sara Mariani volt a megszűnő részleg vezetője, és a BBC mutatta meg a búcsúüzenetét. „Van élet az FIA-n kívül is. Olyan élet, amelyben a tehetséget és az elszántságot jutalmazzák, amelyben a nők vezetői tisztségben alkothatnak, értékesnek és tiszteletben érzik magukat – idézte a brit lap Marianit. – Sajnos el kell köszönnöm. Imádtam ezt a kalandot, minden percét élveztem. Élveztem a lenyűgöző munkánkat a hihetetlenül tehetséges csapatommal. Nem számítottam rá, hogy ez ilyen hirtelen véget ér, de az élet megy tovább.”

    Az FIA szerint alapos helyzetértékelés után döntöttek a szervezeti változásról, amelynek keretében az általános mobilitási részleg vezetőjéhez kerülnek a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységek, a sokszínűséget és a befogadást érintő feladatok pedig a HR-igazgatóhoz. Mariani 2023 decembere óta vezette a megszűnő egységet.

    Legutóbb a korábbi elnökhelyettes, Robert Reid beszélt arról, hogy az FIA vezetése nem szívesen fogadja az építő jellegű kritikákat, még ha azokat alapvető elvek csorbulása miatt is teszi valaki. Azt mondta, vele is tisztességtelenül és jogtalanul bántak el.

    A Hungaroring, ahogy még soha nem láttuk (videó)

  • Kizárták az egyik Ferrarit az év versenyéről a túl hajlékony szárnya miatt

    Kizárták az egyik Ferrarit az év versenyéről a túl hajlékony szárnya miatt

    Megbukott a Ferrari egyik autója a Le Mans-i 24 órás után és a kizárás sorsára jutott.

    Noha nem vitt véghez teljes söprést a Le Mans-i 24 óráson, 1.;3. és 4. helyezésével a Ferrari így is remekül szerepelt az év egyik legnagyobb autóversenyén, és rengeteg pontot gyűjtve (Le Mans-ban dupla pont jár a többi WEC-fordulóhoz képest) növelte az előnyét a gyártók pontversenyében. Az egyik autóját azonban utólag kizárták.

    Több mint egy nappal a legendás verseny 93. felvonásának leintése után ugyanis kiderült, hogy az egyik Ferrari 499P megszeghette a szabályokat. A gyanú az utólagos technikai ellenőrzés során vetült a Nicklas Nielsen, Antonio Fuoco és Miguel Molina által a 4. helyre behozott 50-es rajtszámú egységre.

    A technikai ellenőrök a hátsó szárny tartószerkezeténél lettek figyelmesek rendellenességre, a szabályok ugyanis kimondják, hogy a pályán használt módon összeszerelt állapotában a fő szárnyelem és a vízszintes tartóelem(ek) sem deformálódhatnak verikálisan 15 mm-nél jobban, amikor a különböző, a szabályokban meghatározott mértékű és kivitelezésű vertikális terheléseknek teszik ki azokat.

    Ferrari, Le Mans, hátsó szárny
    A Ferrari 499P hátsó szárnya / Fotó. Ferrari

    A Ferrari 499P 2023-as bemutatkozása óta jeleskedik a csúcssebesség terén, és bár a tavalyi brazíliai WEC-fordulótól kezdve bevezették az úgynevezett Evo Jokert, aminek célja ezen előny eltörlése volt, az idei szezon előtt érdekes módon hozzáadták a hátsó szárny hajlékonyságára vonatkozó előírásokat a szabályzathoz.

    A technikai ellenőrök jelentették az 50-es autó (a többiekét rendben találták) esetében felmerülő potenciális szabályszegést a felügyelőknek, akik ezután azt a döntést hozták, hogy kizárják az egységet a versenyből.

    Csavarok is hiányoztak

    A felügyelők indoklásából kiderült, hogy a megengedett 15 mm-nél nagyjából három és félszer nagobb, egészen pontosan 52 mm volt a deformáció a statikus tesztek során, illetve fény derült arra, hogy négy csavar hiányzik a hátsó szárny tartószerkezetéből, ami önmagában a homologizációs szabályok megsértését jelenti.

    A felügyelők kiemelték, hogy az egyik szerelő az utolsó bokszkiállás során észrevette, hogy az egyik csavar nincs meg, de a Ferrari nem tett semmit. Az olaszok a védelmükben azt hozták fel, hogy a túlzott hajlást a csavarok elvesztése okozta, és nem nyertek vele teljesítményt, ám ez erősen kétséges, hiszen az 50-es autó a 387 megtett köréből a 380.-ban érte el a legnagyobb csúcssebességet. A felügyelők egyébként arra is rámutattak, hogy „potenciális veszélyt” jelentett az 50-es autó hátsó szárnya, mert nagy sebességnél akár le is szakadhatott volna.

    A kizárással a 4. helynél hátrébb végző egységek egyaránt előbbre jöttek egy helyet, a Mick Schumacher, Fred Makowiecki és Jules Gounon által terelgetett, eredetileg 11. helyen végző 36-os Alpine pedig így pontot szerzett.

    Kubica a halál torkából tért vissza, hogy 40 évesen felérjen az autósport egyik csúcsára

  • A Red Bull megelőző lépéseket tett az FIA-nál, mert félt, hogy riválisai csőbe húzzák Verstappent

    A Red Bull megelőző lépéseket tett az FIA-nál, mert félt, hogy riválisai csőbe húzzák Verstappent

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Kanadai Nagydíj után elárulta, már pénteken szóltak a versenyigazgatónak, hogy a felügyelők fokozott figyelemmel kövessék a Max Verstappen körül kialakult helyzetet.

    A Kanadai Nagydíj volt az első versenyhétvége, amelyen Max Verstappennek úgy kellett vezetnie, hogy egyetlen büntetőpontot sem gyűjthet, mert akkor eltiltják egy futamtól. A négyszeres világbajnoknak végül sikerült tiszta hétvégét teljesítenie, ám a Red Bull úgy vélte, George Russell megpróbálta csőbe húzni őt, amikor a futam végi biztonsági autós fázisnál szerintük szándékosan fékezett keményet, hogy a holland megelőzze.

    A Red Bull ezért meg is óvta Russell sportszerűtlennek vélt megmozdulását, mondván szerintük egyértelmű volt, hogy a Mercedes versenyzőjének csakis az volt a célja, hogy büntetést csikarjon ki Verstappennek, ám az FIA sportfelügyelői megalapozatlannak találták és elutasították az óvást. 

    Utólag azonban kiderült, hogy a Red Bull már jóval korábban kifejezte a szövetségnek abbéli félelmét, hogy Verstappen ellen különféle trükkökkel fognak élni a riválisai, és ezt a pénteki versenyzői eligazítás után közölték is Rui Marques versenyigazgatóval.

    „Elkerülhetetlen volt, hogy előfordulhat némi játszmázás. A versenyzői eligazítás után felvetettük ezt a versenyigazgatónak, csak hogy ők se feledkezzenek meg erről, mert világos volt, hogy ilyesmi zajlik. De Max egész hétvégén makulátlan volt és nagyon jó versenyt teljesített” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Verstappen számára 2. hellyel végződő nagydíj után.

    „Csak azt mondtuk neki (Marques-nek), hogy »nézd, [a felügyelők] rajta tarthatnák a szemüket ezen, mert a sajtóban nyilvánvaló megjegyzések hangzottak el«” – tette hozzá Horner.

    Célt értek Russell megjegyzései, és zavart okoztak a fejekben a Red Bullnál? / Fotó: Mercedes

    A csapatfőnök ugyan nem nevesített, de nyilvánvalóan George Russellre gondolt, hiszen ő volt az egyetlen pilóta, aki már csütörtökön célzott rá, hogy Verstappent el lehetne tiltatni.

    „Okosnak kell lennünk és az előnyünkre kell fordítanunk ezt” – mondta Russell a büntetőpont-helyzetre utalva, majd hozzátette, ő ugyanúgy fog versenyezni, mint eddig, hiszen Verstappennek így is összegyűjtött 11 pontot, ezért remélhetőleg még egyet anélkül is össze fog, hogy bármit is tennének vele. „Ismerve őt, valószínűleg még agresszívabban fog vezetni, hogy legyen egy szabad hétvégéje otthon. Nem tudom, de reméljük” – tette hozzá Russell.

    Ezek a megjegyzések, illetve az a Russell által már az időmérő után tett kijelentés, hogy „nekem néhány ponttal nagyobb a játékterem”, szemmel láthatóan hatással voltak a Red Bullra, és a futam utáni óvásukat is ez az előzetes félelem szülte.

    „Szerintem hallhatták George sajtóban tett megjegyzéseit. A célja eléggé világos volt, és szerintem ebben nem volt semmi meglepő” – mondta Horner az óvás benyújtását követően.

    Verstappen a jövő hétvégi Osztrák Nagydíjat ugyanilyen helyzetben kell majd teljesítse, hiszen csak azután évül el két büntetőpontja. Azaz a Red Bull Ringen is számíthatunk majd rá, hogy a bikás istálló fokozottan érzékeny lesz minden ezzel kapcsolatos megjegyzésre és árgus szemekkel figyeli majd, hogy Russell vagy bárki más hogyan versenyez a holland ellen.

    Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

  • Meglepő indokkal adtak büntetést Norrisnak

    Meglepő indokkal adtak büntetést Norrisnak

    Lando Norris a Kanadai Nagydíj után papíron büntetést kapott, de a kiesése miatt ennek a gyakorlatban semmilyen következménye sincs.

    Mondhatjuk, hogy a McLaren brit versenyzőjének épp elég büntetés, hogy nekiment Oscar Piastrinak támadás közben, miután rosszul mérte a fel a helyzetet, de két autó ütközését gyakran vizsgálják hivatalból a felügyelők, még akkor is, ha ez csapattársak között történt. Az ítélet szerint kizárólag Norris volt felelős az ütközésért, és ezért 5 másodperces időbüntetést osztottak ki neki – a kanadai futamra, méghozzá azzal az indoklással, hogy a manőverének nem volt közvetett hatása az eseményekre (Piastri nem szenvedett hátrányt), vagyis úgy tűnik, inkább formaságból döntöttek a szankcionálás mellett.

    Lehettek volna szőrösszívűek is a felügyelők úgy, hogy a következő futamra például rajtbüntetéssel sújtják Norrist, ahogy máskor vétkes, kiesett pilótákat teszik. Norris és Piastri reakciója a kanadai ütközésre ebben a cikkünkben olvasható.

    Kevésbé meglepő ítélet született annak a hét versenyzőnek az esetében, akiket azért vizsgáltak, mert megelőztek más autókat a biztonsági autó mögött történő leintés után: mindegyiküket (a bizonyos esetben következményekkel járó reprimand=megrovás szint alatti) figyelmeztetésben részesítették azzal a kiegészítéssel, hogy legközelebb hasonló hiba miatt keményebb ítélettel szembesülhetnek. Az érintettek között volt a bajnokságot vezető Oscar Piastri (a futamon 4. lett), a további pontszerzők közül Kimi Antonelli (3.), Esteban Ocon (9.), Charles Leclerc (5.), Carlos Sainz (10.), valamint Pierre Gasly és Lance Stroll.

    Az indoklás szerint azért kellett figyelmeztetni ezeket a pilótákat, mert noha tudták, hol volt a veszélyes pályaszakasz (Norris miatt a célegyenesben), a biztonsági autó hatálya alatt a levezető körben sem lett volna szabad előzni, mert a pálya más pontjain mentők vagy beavatkozó bírók tartózkodhattak volna.

    Szintén nem osztottak ki büntetést azoknak, akiket az a vád ért, hogy a biztonsági autó mögött veszélyesen vezettek, Esteban Ocon és George Russell is megúszta ezt.

    A Red Bull megóvta George Russell kanadai győzelmét, de nem járt sikerrel

  • Botrány a Kanadai Nagydíjon, felfüggesztették a korábbi pilótát

    Botrány a Kanadai Nagydíjon, felfüggesztették a korábbi pilótát

    Nem tölthet be a Kanadai Nagydíjon sportfelügyelői szerepkört a korábbi Forma–1-es pilóta, mert az FIA megítélése szerint nem megfelelő módon nyilatkozott a sajtónak.

    A Kanadai Nagydíj előtti csütörtökön Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke azzal került címlapokra, hogy az FIA közgyűlésén elsöprő többséggel vitte át azokat a módosításokat, amelyek tovább csökkentik a szövetség demokratikus működését és szilárdítják az elnök hatalmát. Ezzel azonban még nem értek véget az FIA-t érintő balhés történések, a minap ugyanis felfüggesztették a montreali hétvége egyik sportfelügyelőjét.

    Az 1981 és 1993 között 147 versenyen induló, ezeken 4 dobogós helyezést szerző Derek Warwickról van szó, aki oszlopos tagja az FIA felügyelői garnitúrájának. Warwick a hivatalos indoklás miatt „a sajtóban nemrég tett, nem engedélyezett megjegyzések miatt” került felfüggesztésre, helyét pedig az F1-ben 2001-ben és 2002-ben az Arrows színeiben versenyző Enrique Bernoldi veszi át. A brazol az FIA genfi bázisáról kapcsolódik be a Kanadai Nagydíj eseményeibe.

    Az FIA hozzáteszi, Warwick „elismeri, hogy a megjegyzései FIA-felügyelőként betöltött szerepében meggondolatlanok voltak és bocsánatot kért.”

    A közlemény arra nem tér ki, hogy az expilóta pontosan mit mondott, de a The-Race.com úgy tudja, Warwick egy sportfogadással foglalkozó oldalnak nyilatkozott a Spanyol Nagydíjat követően számos problémáról, az interjúban pedig személyes véleményét is megosztotta Max Verstappen barcelonai büntetéséről (ott ő nem volt a felügyelői testület tagja), illetve arra utalt, hogy Lewis Hamilton talán már fontolgatja, hogy lelép a Ferraritól, emellett pedig Yuki Tsunoda Red Bull-os teljesítményét is kivesézte.

    Warwick teljesen nem vágta el magát, mivel egyfutamos eltiltásának letöltése után, az Osztrák Nagydíjon visszatérhet.

    A szintén sportfelügyelőként tevékenykedő Johnny Herbertnek korábban végleg távoznia kellett az FIA-tól, mondván a médiában vállalt munkái összeegyezhetetlenek a szövetségnél betöltött szerepével, de Warwick esetében nem ez a helyzet, nála csak azzal volt probléma, amit nyilatkozott.

    Kidobták a korábbi F1-es pilótát a felügyelői testületből

  • „Sötét korszakba” lép az autósport? – tovább távolodott a demokratikus működéstől az FIA

    „Sötét korszakba” lép az autósport? – tovább távolodott a demokratikus működéstől az FIA

    Elfogadta az FIA közgyülése azokat a változtatásokat, amelyek több tagország szerint még tovább szorítják vissza a demokratikus működést a szervezetben.

    Miután több tagország aggodalmát fejezte ki emiatt, az FIA közgyűlése elfogadta a Nemzetközi Automobil Szövetség alapszabályának módosítását. Az Osztrák Autóklub (ÖAMTC) szerint az FIA ezzel „sötét korszakba” lépett, mivel visszaszorítja a demokráciát.

    A Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök által előterjeszett módosításokat 83,35%-os többséggel szavazták meg a közgyűlésen, míg az etikai kódex átalakítását még ennél is nagyobb, 88,83%-os arányban fogadták el. Az osztrákok korábban azt javasolták, hogy halasszák el a döntést és alaposabb elemzés, illetve egyeztetés előzze meg a szavazást. A javaslatot az Egyesült Királyság, Belgium, Portugália és Svájc képviselői is támogatták.

    „Azért kezdeményeztük a szavazás elhalasztását, mert úgy véljük, hogy a változtatások komoly következményekkel járhatnak, amelyeket még alaposabban meg kellene vitatni” – nyilatkozta Oliver Schmerold, az ÖAMTC főtitkára a BBC-nek, majd hangsúlyozta, hogy bár az FIA elnöke az eljárási szabályokra hivatkozva kérte a szavazást, a javaslatok valójában a demokratikus fékek és ellensúlyok gyengítését célozzák. „Nem tekinthető megfelelő irányításnak, ha négy hónappal a választási jelölési határidő előtt átírják a választási szabályokat” – jelentette ki.

    Az FIA egyelőre nem reagált az ÖAMTC akciójára, miközben az osztrákok jogi lépéseket is kilátásba helyeztek, mert szerintük az FIA Motorsport Világtanács (WMSC) korábbi ülése – amelyen az új szabályokat előzetesen jóváhagyták – nem szabályosan lett összehívva, mivel szándékosan kizártak róla megválasztott tagokat. Többek között az FIA-t és annak elnökét korábban ennek nyomán élesen bíráló David Richards, a Motorsport UK elnöke is így járt.

    Az ÖAMTC az ellenzék visszaszorításával és hatalomkoncentrációval vádolta az FIA-t, és az alábbi állításokat fogalmazta meg az elfogadott változtatásokról:

    • A jelölési határidő meghosszabbítása azzal a szándékkal történik, hogy elbátortalanítsa az esetleges ellenjelölteket.
    • Annak a szabálynak az eltörlése, amely előírja, hogy a Motorsport Világtanács (WMSC) 28 tagjából legalább 21 különböző nemzetiséget képviseljen, azt a célt szolgálja, hogy a testületet a jelenlegi vezetés támogatóival töltsék fel, a vélemények sokszínűségének ösztönzése helyett.
    • Az audit-, etikai- és jelölőbizottságok mandátumának az elnök megbízatásával való összehangolása nyilvánvalóan csökkentené a felügyeleti szervek függetlenségét.
    • Annak a jognak az elvonása, hogy a szenátus akár négy tagját maga a szenátus nevezhesse ki vagy menthesse fel, és e jogkör elnökhöz delegálása, egyértelműen gyengíti a szenátus ellenőrzési képességét – különösen és elsősorban az elnökkel szembeni kontroll tekintetében.

    Az ÖAMTC kiemelte, hogy nem teljesültek Ben Sulayem 2021-es kampányígéretei, amelyekkel átláthatóbb és modern irányítási struktúrát vetített előre, és az elnök semmilyen ajánlást nem fogadott meg a 2022-ben az FIA irányítási struktúrájáról készített auditból.

    Az osztrák szövetség ezután felsorolta, hogy szerinte milyen változtatások csorbították az FIA elszámoltathatóságát:

    • Az etikai bizottság jogköreinek korlátozása révén a vizsgálatok elfojthatók.
    • A megfelelési tisztviselő (compliance officer) pozíciójának megszüntetése.
    • A döntéshozatal teljes központosítása az elnök és a szenátusi elnök kezében.
    • Olyan titoktartási szerződések bevezetése, amelyek megszegése 50 000 eurós bírsággal járhat – mindezt fellebbezés, határidő és meghatározott definíció nélkül.

    Hogy miért volt Ben Sulayem számára ennyire sürgős átvinni a jelenlegi módosításokat, arra a közeldő elnökválasztás lehet a magyarázat. A decemberben esedékes választáson egyelőre csak ő jelezte az indulási szándékát, míg a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz korábban közölte, fontolgatja, hogy indul az FIA elnöki székéért. Amennyiben így dönt, brutálisan nehéz dolga lesz. Erről alábbi cikkünkben írtunk:

    Brutálisan nehéz dolga lesz Sainznak, ha le akarja győzni az FIA elnökét

  • Elsírta magát a McLaren zaklatott fiatal pilótája, majd törölte a telefonjáról a közösségi oldalakat

    Elsírta magát a McLaren zaklatott fiatal pilótája, majd törölte a telefonjáról a közösségi oldalakat

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) erős hangvételű közleményt tett közzé azok után, hogy a Forma–2-ben versenyző Alex Dunne olyan mértékű zaklatásnak volt kitéve, hogy inkább törölte a közösségi oldalait a telefonjáról. A probléma persze nem új, és kérdés, hogy ettől megoldódik-e.

    A McLaren-junior Dunne jelenleg az F2 éllovasa, Monacóban azonban nem alakult jól a főversenye, hiszen az első kanyarban ütközött Victor Martinsszal, ami 11 autós tömegbalesetet idézett elő. Az ART pilótája ezek után pedig még inkább ráirányította az őt meglökő Dunne-ra a világ figyelmét azzal, hogy a szintén kieső Pepe Martínak a bokszutcában, kamerák előtt a riválisára utalva azt ecsetelte, hogy „Azt hiszi, ő Max Verstappen!”

    Dunne egy héttel később, Barcelonában sírva mesélte el a sajtótájékoztatón, hogy miután posztolt a közösségi médiában, mekkora gyűlöletcunami zúdult rá.

    „Sok mindent kaptam Monaco után. Normál esetben nem olvasok ilyesmit és nem idegeskedek miatta, de most nagyjából egy órával a verseny után minden közösségi média alkalmazást töröltem a telefonomról, mert soha életemben nem kaptam ennyire rossz üzeneteket. A nagy része nagyon-nagyon rossz volt és eléggé felzaklatott.”

    Dunne mellett Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is kiállt.

    „Ha a többszörös világbajnokokat nézzük, átéltek olyan helyzeteket, amelyek nagyon fontosak voltak abból a szempontból, hogy finomhangolják azt, ahogyan versenyeznek. Jót beszélgettünk Alexszel, hogy megerősítsük a támogatásunkat a tehetsége, a sebessége és a bajnoki hadjárata iránt. Mindig is nagyon érett személyt láttunk benne” – mondta az olasz, majd megdicsérte Dunne-t a barcelonai sprintfutamon nyújtott teljesítményéért.

    „Rá kell ébrednünk, hogy nehéz világban élünk, amelyben az emberek mindenfajta alap és hozzáértés nélkül megtámadhatják a másikat – folytatta Stella. – Teljes mértékben Alex mögött állunk, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Együttéreztem vele, miközben nagyon büszke is voltam rá azért, ahogy reagált, hogy természetes volt. De mindannyiunknak el kell gondolkozni, nekem is az általános felelősségünk kapcsán, és nektek is, srácok, akik a tollat forgatják. Biztosra kell mennünk, hogy bármit is csinálunk, megpróbáljuk elkerülni az ellentmondásos helyzeteket. Ezzel nem az Alex-szel történtekre gondolok. Nem tudom, mit írtak róla a médiában, csak azt, amit a kommentekben. Csak szeretnék felelősségteljes gondolkodásra ösztönözni.”

    Dunne a barcelonai F2-es sprintfutamon a 19. helyről rajtolva lett második:

    És nemcsak Stella, hanem az FIA is szeretné ezt megtenni, ezért az Egységesen az online zaklatás ellen nevű kampányának keretein belül közleményt adott ki a történtek miatt.

    „A csapataink és pilótáink nevében, az F1, az F2, az F3 és az FIA határozottan elítéli az online bántalmazás bármilyen formáját. Továbbra is tenni fogunk ellenek és jelentjük a zaklatás a közösségi média felületein. Akár szurkoló vagy, akár a motorsportos világ tagja, mindannyiunkat a szenvedély vezérel. Ennek az egésznek a szívében pedig emberek vannak. Mindenkit arra biztatunk, hogy legyen tisztelettel a sportolók és csapatuk iránt.”

    Hogy a bántalmazó kommentek jelentgetése a Facebooknak, Instagramnak, X-nek visszaszorítja-e a minősíthetetlen módon viselkedő rajongókat, az persze erősen kérdéses, de jelenleg nem igazán van más eszköze az FIA-nak, mint ez, illetve a folyamatos edukálás, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, amelyben a szurkolói közösség veti ki magából azokat, akik ilyesmit tesznek.

    Az online zaklatás az F1-ben is rendszeresen jelen van, az idén Jack Doohant és Tsunoda Yukit találták meg eddig a legdurvábban:

    Közleménycunamiban kérlelik a pilóták zaklatóit, és már oda is belelátják őket, ahol nincsenek is ott

  • Ez a pilóta válthatja Max Verstappent a Red Bullnál az idei szezon közben?

    Ez a pilóta válthatja Max Verstappent a Red Bullnál az idei szezon közben?

    A Red Bull azon van, hogy eggyel több opciója legyen arra az esetre, ha Max Verstappen kénytelen kihagyni egy futamot az idén.

    Max Verstappen a Spanyol Nagydíjon három büntetőpontot gyűjtött a superlicencére a George Russell elleni szándékos ütközéssel, amivel csupán egyetlen pontra került az egyfutamos eltiltástól. A holland pilóta különösen a következő két versenyhétvégén, Kanadában és Ausztriában lesz nagy veszélyben, hiszen ezeken egyetlen büntetőpont is kiírja a küzdelemből egy versenyre, míg a Red Bull hazai futama után két pontja elévül. Ugyanakkor október végéig így is legfeljebb két büntetőpontot kaphat, azaz nem nyugodhat meg teljesen.

    Eléggé reális esély mutatkozik tehát arra, hogy a négyszeres világbajnoknak az idén ki kell hagynia egy futamot, ebben az esetben a Red Bullnak pedig valakit be kell majd ültetni a helyére. Hogy ki lehet az, azt persze nem lehet 100%-os bizonyossággal kijelenteni, de a holland De Telegraaf értesülései szerint a bikások még a Spanyol Nagydíj előtt kérvényezték az FIA-nál, hogy a jelenleg a Forma–2-ben versenyző egyik juniorjuk, a Christian Horner csapatfőnök által közismerten nagyra tartott Arvid Lindblad kaphasson superlicencet.

    Arvid Lindblad, Red Bull
    Lindblad hamarosan alighanem amúgy is az F1-ben fog kikötni, kérdés, hogy már 17 évesen debütálhat-e / Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

    A lap úgy tudja, egyelőre nem érkezett válasz az FIA-tól, amely ebben az esetben azért kellene külön engedélyt adjon, mert az F2-es pontversenyben újoncként két győzelemmel a 3. helyen álló Lindblad még csak 17 éves (augusztus 8-án tölti be a 18-at), azaz nem teljesíti a korhatárra vonatkozó feltételt. Tavaly ugyanakkor bekerült egy enyhítés az FIA Nemzetközi Sportkódexébe, amely lehetővé teszi, hogy különleges esetekben már 17 évesen is kaphasson valaki engedélyt F1-es hétvégén való részvételre. Ehhez az kell, hogy „demonstrálja kiemelkedő képességeit és érettségét” egy másik, FIA által elfogadott bajnokságban.

    Noha Lindblad superlicenc-kérvénye az Autosport információi szerint sem függ össze Verstappen esetleges eltiltásával, az engedély megszerzésével nőnének a Red Bull opciói arra az esetre, ha a hollandnak ki kell hagynia egy versenyt. Az FIA a Motorsport Világtanács jövő heti ülésén dönthet, és mivel Lindbladnak egyébként már megvannak a superlicenchez szükséges pontjai (csak a 18. születésnapjáig hivatalosan nem kaphatja meg azokat), vélhetően el fogja fogadni a Red Bull kérvényét.

    Azt persze nehéz elképzelni és nem is túl valószínű, hogy Lindblad rögtön a Red Bullba ülhetne, a reális forgatókönyv Verstappen eltiltása esetén így inkább az, hogy Liam Lawson vagy Isack Hadjar kapja meg a behívóját és vált a Racing Bullsról az anyacsapatra, Lindblad pedig előbbiben debütálhatna. Amennyiben a svéd versenyző kérelmét az FIA elutasítja, akkor a Red Bull tartalékja, Ayumi Iwasa tűnik a reális opciónak valamelyik előléptetett Racing Bulls pilóta helyettesítésére.

    Bottas furcsa logikával gondolja úgy, hogy ő lehetne az új Pérez

  • Ráparancsoltak az F1-es csapatokra, több kelléket kell magukkal vinniük

    Ráparancsoltak az F1-es csapatokra, több kelléket kell magukkal vinniük

    Az F1 legutóbbi versenyhétvégéjén csendben lezajlott egy teszt is az FIA kérésére, ami után a szövetség döntött az érintett változtatás jövőjéről.

    A Spanyol Nagydíj első edzésnapján mind a tíz csapat olyan úgy küldte pályára az egyik autóját, hogy azok aljára nem a megszokott titánium kopólemezt szerelték a padlólemez aljára, hanem egy acélból készült verziót. Mindez azt a célt szolgálta, hogy az FIA megnézze, milyen az F1-es autók viselkedése ilyen kopólemezzel, mik a csapatok visszajelzései, ugyanis az acél változat kevésbé és rövidebb ideig hevül fel, ami a szikrázást mérsékli.

    Fotó: Jiri Krenek/Mercedes-AMG F1

    A jelenség látványos, jól mutat a fotókon, viszont ahogy a Japán Nagydíjon láthattuk, cseppet sem veszélytelen, mert tüzet okozhat – az edzések során több alkalommal kigyulladt a fű a vonalvezetés mellett. Az FIA megoldást keresett a problémára, nehogy például a nyári hónapok várhatóan meleg európai versenyein hasonló akadályok zavarják meg a körözést.

    A barcelonai eredmények értékelése után a szövetség úgy határozott, hogy nem teszi kötelezővé az acél kopólemezek használatát a füves bukótérrel rendelkező pályákon (a szalagkorlát és az aszfaltozott bukótér kigyulladásától nem kell tartani az utcai környezetben), viszont a csapatoknak mindegyik ilyen helyszínre magukkal kell vinniük őket, mert a tűzesetek megelőzése végett az FIA dönthet úgy a nagydíj során, hogy ezeket kell használni a megszokott titánium verzió helyett.

    A döntés érinti az F1 következő állomását, a montreali pályát, de lényegében a következő hónapok összes helyszínét, így a Magyar Nagydíjat is. A csapatok nem igazán örülnének, ha bárhol szükség volna a cserére: az acél lemezek erősebben kopnak, mint a titánium bevonatúak, ami magasabb hasmagasságot, ezáltal romló aerodinamikai tapadást eredményezne. Ez a megoldás ráadásul közel 1 kilóval (750 grammal) nagyobb tömeget jelent.

    A szezon során később is folytatják az acél kopólemezek tesztelését nagydíjakon.

    Piastri már a Hamilton-rekordot ostromolja – tényleg valaha volt legjobb szezonját futja a McLaren?