Címke: FIA

  • A Forma-1 továbbra is igyekszik javítani a „show”-n

    A Forma-1 továbbra is igyekszik javítani a „show”-n

    A Forma-1 már dolgozik a sport látványosságát feldobó következő intézkedéssorozaton. Az F1 irányító testülete, az FIA kedden jelentette be, hogy 2023-tól háromról hatra bővítik a sprintversenyes hétvégék számát. Ennyit mondott erről Stefano Domenicali, a széria vezérigazgatója:

    „A sprint három napon át tartó akciót biztosít, ahol a versenyzők mindannyian küzdenek valamiért a pénteki rajttól a vasárnapi főfutamig.”

    A német Auto Motor und Sport ugyanakkor azt állítja, hogy a „show” javítását célzó további lehetséges szabálymódosítások már készülnek. Például a DRS-t már az első körtől kezdve engedélyezék, vagy a versenyzők körönként kaphatnának egy DRS-kiosztást, hogy ők dönthessék el, hol használják az előzési segédeszközt.

    A Forma-1 azt is szorgalmazhatja, hogy a sprint hétvégékre állandósítva legyen egy második időmérő edzés, egy pénteki a sprintversenyek sorrendjének meghatározására, és egy szombati a fő sprintfutamra. Ez azt jelentené, hogy minden kvalifikációs edzésnek több értelme lenne a nézői szemszögből nézve is. Az AMuS szerkesztője, Michael Schmidt így látja ezt:

    „A 2023-as utolsó pillanatban történő változtatáshoz 30-ból 28 szavazatra lenne szükség. Erre meglehetősen csekély az esély, ezért a jelenlegi cél 2024.”

  • A Forma-1 bejelentette jövőbeli sprintversenyes terveit

    A Forma-1 bejelentette jövőbeli sprintversenyes terveit

    A Forma-1 hivatalosan bejelentette, hogy 2023-tól kezdve hat sprintversenyt rendeznek majd szezononként. Az új formátum igen vegyen fogadtatásban részesült tavalyi bemutatkozását követően, és az igazat megvallva ez azóta sem változott.

    Csakúgy mint tavaly, idén is három sprintfutamot rendeznek, Imola, Spielberg, illetve Interlagos szolgálnak ezek helyszínéül. Az F1 egyébként már 2022-re is hat futamot akart, de végül az FIA meghiúsította ezen terveket, viszont a jövő évre már összejön, hogy a versenyhétvégék negyedén lényegében sprintet is lássunk. Azt egyelőre azonban nem erősítették meg, hol, viszont az F1-vezérigazgató Stefano Domenicali örömmel nyilatkozott a bejelentés kapcsán.

    „Örülök, hogy megerősíthetjük, hogy 2023-tól hat sprintverseny lesz a bajnokságban, a 2021-ben bevezetett új formátum sikerére építve” – mondta. „A sprint három napon át nyújt akciót, a pilóták mindannyian küzdenek valamiért a pénteki rajttól kezdve egészen a vasárnapi főversenyig, ami még több drámát és izgalmat ad a hétvégéhez. A szurkolók, a csapatok, a promóterek és a partnerek visszajelzései nagyon pozitívak, a formátum új dimenziót ad a Forma-1-nek, és mindannyian szeretnénk biztosítani a jövőbeni sikerét.”

    Természetesen az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem is megszólalt ezzel kapcsolatban: „Az a bejelentés, hogy a 2023-as bajnoki szezontól kezdve hat versenyhétvégén rendeznek majd sprintversenyeket, újabb példája a motorsport legmagasabb szintjén tapasztalható folyamatos növekedésnek és virágzásnak. A Stefano Domenicalival és a FOM-nál dolgozó kollégáinkkal való szoros együttműködésnek köszönhetően alapos elemzést végeztünk a további sprintek hatásáról, és a munkánk releváns paramétereit úgy módosítottuk, hogy továbbra is a legmagasabb szinten szabályozhassuk ezeket az eseményeket. A sprintversenyek izgalmas dinamikát kölcsönöznek a versenyhétvégék formátumának, és az elmúlt két szezonban népszerűnek bizonyultak. Biztos vagyok benne, hogy ez a pozitív tendencia folytatódni fog, és örülök, hogy a Motorsport Világtanács ma jóváhagyta ezek folytatását.”

  • Dél-Afrika már a 2024-es Forma-1-szerződésére gyúr

    Dél-Afrika már a 2024-es Forma-1-szerződésére gyúr

    Dél-Afrika 2023-ra tervezett visszatérése az F1-es versenynaptárba pénzügyi okok miatt meghiúsult.

    Több bennfentes is arra számított, hogy Stefano Domenicali Forma-1 vezérigazgató nyomása sikeres lesz, és Kyalami bekerül a jövő évi versenynaptárba, de a futam hiányzik a 2023-as hivatalos menetrendből. Anton Roux, a Motorsport South Africa (MSA) elnöke, az FIA szenátusának tagjaként ennyit árult el erről a News24-nek:

    „Az ok az, hogy az F1 által kinevezett helyi promóter nem tudta teljesíteni a pénzügyi feltételeket. Az egész probléma itt nem az FIA, a Fomra-1, az MSA vagy a kormányoldal hibája. Csupán annyi történt, mert a helyi promóter nem tudta teljesíteni A helyi promótert most le kell cserélnünk, de nagyon bízom benne, hogy benne leszünk a 2024-es versenynaptárban.”

  • Fontos, hogy az FIA erőre kapjon, különben az F1 nem sport többé

    Fontos, hogy az FIA erőre kapjon, különben az F1 nem sport többé

    Damon Hill reméli, hogy az FIA döntése, miszerint Natalie Robyn személyében új vezérigazgatót nevez ki, visszafordítja a sportot irányító testület „leépülését”.

    A vezérigazgatói pozíciót az FIA-nál az elnök, Mohammed ben Sulayem mellett hozták létre. Robynt azért nevezték ki, mert jelentős tapasztalattal rendelkezik az autóiparban, többek között a Volvo, a Nissan és a Daimler-Chrysler vállalatoknál. Bár nem a motorsportban.

    Az elmúlt 12 hónapban az FIA hírneve nagyrészt a 2021-es bajnoki címről döntő Abu Dhabi Nagydíjon hozott döntések miatt szenvedett csorbát. Az eset Michael Masi versenyigazgató menesztéséhez vezetett.

    Úgy tűnik, hogy az FIA és a Forma-1 között is folyik egyfajta hatalmi harc. Ennek vitás pontjai közé tartozik a sprint kvalifikációs versenyek számának növelése, és nemrégiben a 2023-as F1-es versenynaptár bejelentésének időzítése.

    Hill, 1996 F1-es  világbajnoka úgy érzi, hogy az FIA pozíciója veszélybe került. És mivel a szervezet fontos szerepet tölt be a sportágban, nagyobb befolyást kell gyakorolnia annak érdekében, hogy minden célkitűzés teljesülhessen.

    „Azt akarom mondani, hogy a sportágunknak erős FIA-ra van szüksége” – mondta Hill az F1 Nation podcastben, Robyn kinevezésének említése kapcsán.

    „Úgy gondolom, hogy az FIA az idők során leépült, mert amikor Bernie [Ecclestone] irányította [az F1-et], alapvetően nem akart – és a csapatok sem akarták – túl nagy beavatkozást.”

    Az F1 nem F1 FIA nélkül

    „De ez egy sport, ami nem sport ha nincs erős FIA, mert ők hozzák a szabályokat, és az a feladatuk, hogy olyan szabályokat alkalmazzanak, amelyek lehetővé teszik, hogy nagyobb legyen az esélye annak, hogy az emberek sikeresek lesznek, és hogy a sportban elhibázott dolgok ne történhessenek meg [újból], és a versenyzők korrekt esélyt kapjanak.”

    „És nagyon fontos, hogy ott legyenek és hatékonyak legyenek, és összeegyeztessék a Forma-1 erejét és súlyát, valamint a csapatok és egyéb befolyások erejét és súlyát. Mert nélkülük ez nem sport.”

    „A biztonságról is ők gondoskodnak, és ebben elképesztő munkát végeznek. Sok minden nem valósult volna meg, ha nem lennének elég erősek, és nem harcolnának a biztonságért. És rengeteg életet mentettünk meg annak köszönhetően, amit ők tettek.”

    „De ami a szabályozást illeti, azt hiszem, ott még mindig szükség van munkára, hogy ez továbbra is egy tisztességes és nyílt sport legyen.”

  • Todt tagadja, hogy felmerült volna a Ferrarihoz történő visszatérése

    Todt tagadja, hogy felmerült volna a Ferrarihoz történő visszatérése

    Az FIA korábbi elnöke, Jean Todt elutasítja azon pletykákat, melyek szerint visszatérhetne a Ferrarihoz.

    Mielőtt a Forma-1 irányító testületének élére került, a most 76 éves francia a Ferrari igen sikeres csapatfőnöke volt a Michael Schumacher-korszakban. Most egyes bennfentesek azon spekulálnak, hogy Todt visszatérhet a Ferrari jelenlegi, össztűz alatt álló csapatfőnöke, Mattia Binotto helyére. Az érintett nevetve cáfolt az olasz médiának a trentói sportfesztiválon:

    „Kétlem, hogy ez a hír igaz lenne. Sok olyan hír van alatta, ami valótlan. Torinóban együtt reggeliztem Andrea Agnellivel, sokan láttak engem, és azt gondolták, hogy a Juventusnak is dolgoznék. Nyilvánvaló, hogy amikor az FIA elnöke voltam, sűrűn találkoztam John Elkannal, és a Ferrari ambícióiról beszélgettünk. De van különbség egy beszélgetés, reménykedés és a közös munka között. Azt hiszem, hogy a fejezetek úgy lettek kialakítva, hogy egyikről a másikra szálljanak át.”

    Todt még attól is tartózkodott, hogy tanácsokat adjon Binottónak, miután még az ő elnöklése alatt a Ferrari kezdetben rendkívül versenyképes 2022-es idényt tudhatott magának, amely végül a Red Bull dominanciájába torkollott. Todt így folytatta:

    „Minden korszak különböző, tehát nem szeretnék tanácsokat adni. Túl könnyű ennyit tenni. Az egyetlen tanácsom, amit adhatok, hogy folytassa. Mert a Ferrari már most is igen jól teljesít. Nekem úgy tűnik, hogy az emberek nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy a Ferrari visszatért a győzelmekhez, pedig majdnem mindenki azt szeretné, ha a Ferrari bajnokságot nyerne. Reménykedhetünk a jövő évben, mert idén már nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne, de a győzelemhez minden szinten tökélyre van szükség.”

    Todt ezért sem menti fel a Ferrari pilótáinak 2022-ben játszott szerepét – nevezetesen a nem hivatalosan „első számú” Charles Leclercét. Így zárt:

    „Charles már most is nagyszerű bajnok. Valami még hiányzik neki, de remélem, hogy hamarosan meglesz neki.”

  • Kiss Norbert négyszeres kamion Európa-bajnok lett!

    Kiss Norbert négyszeres kamion Európa-bajnok lett!

    A napokban az FIA által is aranyfokozatúvá minősített szombathelyi Kiss Norbert Le Mansban behúzta immáron a negyedik kamion Európa-bajnoki címét is.

    2020 óta tart a közös munka Révész Bálinttal, és már az első évben siker koronázhatta volna az együttműködést. Nem osztották ki végül a koronavírus-járványnak köszönhetően a két versenyhétvégéből állt idény után a bajnoki címet, hiába vezette toronymagasan Kiss a tabellát. Tavaly egy szintén csonkára sikerült szezon után azonban igen, és a Révész Racing ellenállást nem tűrve nyerte meg nem csak a versenyzőknek kiírt bajnokságot, hanem a csapatokét is.

    A közösködés a T Sport Bernau csapattal maradt 2022-re is, de a magyarok újabb fokozatba kapcsoltak, és immáron egy teljes szezonban. Beszédes az eredménylista, és ahogy 2021-ben is, minden versenyhétvégén tudott nyerni legalább egyszer a „Balu” névre keresztelt piros MAN. Norbi dominanciája valóban csak Max Verstappenéhez mérhető, idén a Forma-1-ből. Fájt is ez az ellenfeleknek, illetve a széria promótereinek, így a szezon közepén hirtelen azt találták ki, hogy túlzottan füstöl a motorjuk, így azt kezelni kellett, noha nem Bakó Csabi és „bandája” tehet róla, hiszen az egységeket Németországból kapják fixen, és nem nyúlhatnak bele, csak beépítik. Később pedig az FIA szigorú ellenőrei már a guminyomást is ellenőrizték volna a 37 éves magyar pilóta kamionján.

    Hiába volt azonban minden nem várt nyomás, hazánk fiait újfent nem tudták legyőzni, immáron harmadik éve, amelyet most már két Európa-bajnoki cím is fémjelez, egymás után, ahogy volt az a korábbi magyar csapatával is, 2014 és 2015-ben.

    A kamion Európa-bajnokságok örökös versenyző bajnoki rangsorában ezen eredményével a szombathelyi fiú már dobogós, és csak Jochen Hahn található előtte hat, illetve a legendás Steve Parrish öt elsőséggel.

    A Racingline.hu és a TRP Media Csoport nevében gratulálunk a Révész Racingnek az újabb hatalmas sikerhez!

  • Kolumbia csatlakozhat 2024-ben az F1-es versenynaptárhoz

    Kolumbia csatlakozhat 2024-ben az F1-es versenynaptárhoz

    Kolumbia lett a legújabb ország, amely érdekelt lett a Forma-1 egyre bővülő versenynaptárához való csatlakozás iránt.

    Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a 2023-as hivatalos versenynaptár közzétételével büszkélkedett, hogy új helyszínek jelentkeznek a hagyományos rendezvények megtartása mellett. Az F1 egyik következő új állomása a kolumbiai Barranquilla városa lehet. A város polgármestere, Jaime Pumarejo a kolumbiai Blu rádiónak így nyilatkozott:

    „A Forma-1 illetékesei már jártak a városban, és tetszik nekik. Amennyiben a fennmaradó kérdéseket rendezzük, remélhetőleg a 2024-es vagy 2025-ös szezonról beszélhetünk. A szerződést tíz évre írjuk alá.”

    A Forma-1 elöljárói és a csapatok között azonban egyre nagyobb a feszültség. A The Guardian beszámolója szerint a csapatfőnökök „dühösek és frusztráltak” voltak, amikor az új versenynaptárat nyilvánosságra hozták.

    Úgy tűnik, hogy a fárasztó október-novemberi, Austinon, Mexikón és Sao Paolón átívelő három versenyhétvégés naptárat a jóváhagyásuk nélkül vésték kőbe.

    Az egy csapat informátora szerint ez elfogadhatatlan, míg az F1 jogtulajdonosa, a Liberty Media állítólag szintén elégedetlen volt azzal, hogy a versenynaptár megjelenése miatt sürgetni kellett a Monacóval kötött új szerződés bejelentését.

  • A csapatok tehetnek róla, hogy SC mögött ért véget a monzai futam

    A csapatok tehetnek róla, hogy SC mögött ért véget a monzai futam

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnök szerint a Forma-1-es csapatoknak nem kellene ujjal mutogatniuk az FIA-ra azért, ahogyan a legutóbbi Olasz Nagydíj véget ért.

    Az F1 szurkolói, de a sportág számos prominens személyisége, köztük a Ferrari főnöke, Mattia Binotto is az FIA-t kritizálta, amiért a futamot egy elhúzódó biztonsági autós szakasszal fejezték be.

    Seidl szerint azonban valójában nem az FIA a hibás.

    „Végül is a versenyirányítás egyszerűen csak alkalmazta a létező szabályokat, és ez így helyes” – mondta a német RTL-nek.

    „Azt hiszem, emlékeznünk kell arra, hogy az Abu Dhabiban történtek után az FIA, a Forma-1 és az érintett csapatok között rengeteg megbeszélés zajlott arról, hogyan lehetne megváltoztatni a szabályokat, hogy például soha ne érjen véget a verseny biztonsági autó alatt” – mondta Seidl.

    „De bár az FIA és a Forma-1 tényleg mindannyiunkat sürgetett, hogy találjunk megoldásokat, ez rajtunk, csapatokon múlott. És nagyjából egy csapat sem értett egyet semmilyen változtatással, mert nem tudtunk megegyezni egy jobb, sport szempontból is fair megoldásról.”

    „Ezért úgy gondolom, egyszerűen el kell fogadnunk, hogy sajnos előfordulhatnak ilyen helyzetek” – mondta a McLaren csapatfőnöke.

    „Végül arra szavaztunk, hogy a szabályok maradjanak úgy, ahogy vannak – és amennyire emlékszem, minden egyes csapat így szavazott. Ezért gondolom, hogy le kell zárnunk a kérdést.”

    [poll id=”245″]

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff, akit különösen bántott Abu Dhabi Nagydíj esete, mert Lewis Hamilton nyolcadik bajnoki címét bukta vele, egyetért azzal, hogy az FIA egyszerűen csak megfelelően betartotta a szabályokat Monzában. Azonban szerinte a Forma-1-nek most már fontolóra kellene vennie egy szabálymódosítást.

    „Össze kell dugnunk a fejünket a szezon végén, és meg kell vitatnunk az ilyen forgatókönyveket” – mondta az osztrák.

    „Ha megváltoztatjuk ezt a szabályt, azonnal felemelem a kezem és megszavazom.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Kiss Norbertnek meccslabdája lesz Le Mansban

    Kiss Norbertnek meccslabdája lesz Le Mansban

    A 2022-es Goodyear FIA kamion Európa-bajnokság utolsó előtti fordulójára ezen a hétvégén kerül sor Le Mans-ban. A kamionversenyzés első osztályú fesztiváljának részeként az ETRC mezőny újra izgalomba hozza a híresen szenvedélyes francia közönséget az évente megrendezett 24 Heures Camions eseményen, amely a pályán kívül is zseniális szórakoztató programokkal és a legendás Kamion Show-val, hatalmas tűzijátékkal és egyedülálló karneváli hangulattal várja a közönséget.

    Kiss Norbert 68 pontos előnnyel és nyolc futammal a vége előtt az idei bajnoki cím esélyese, és már ezen a hétvégén lezárhatja a Le Mans-i Bugatti pályán a küzdelmet.
    A 2022-es évben Kiss eddig minden versenyhétvégén legalább egy futamgyőzelmet szerzett, és egy kivételével az összes pole pozíciót megnyerte. Elképesztő lendületben van, és határozottan a negyedik bajnoki címre hajt.
    A magyar versenyző korábban már többször is sikereket aratott a Le Mans-i Bugattin, 2021-ben például kettős győzelmet aratott. Kisst továbbra is a német Jochen Hahn üldözi, aki két hete Zolderben megszerezte szezonbeli második győzelmét. Hahn a tavalyi szezonban egy szolid első futamgyőzelmet aratott Le Mans-ban, és idén eddig általában Kiss egyik legnagyobb gondja volt.

    Sascha Lenz két hete győzött Belgiumban, de mivel 80 pont a lemaradása Kisshez képest, csak matematikai esélye van a bajnoki címre. A német azonban mindenképpen szeretné megőrizni tavalyi „alelnöki pozícióját” Jochen Hahn ellenében.

    Adam Lacko a Buggyra Racing Freightliner versenykamionjával újabb győzelmeket szeretne szerezni idén, miután Zolderben megszerezte a második győzelmét.

    Antonio Albacete elképzelése egy tiszta hétvége lenne, miután a vasárnapi zolderi futamát motorproblémák befolyásolták.

    Steffi Halmra rámosolygott a szerencse Belgiumban, amikor a harmadik helyen végzett, miután a Team Schwabentruck IVECO-val egy igazán harcias teljesítményt nyújtott.

    André Kursim a dobogó alsó fokára állhatott a második futamon Belgiumban. A Don’t Touch Racing versenyzője tavaly győzött Le Mans-ban, és ezen a hétvégén szeretné megismételni ezen eredményét.

    Téo Calvet 23 pontos előnyre tett szert a Promoter’s Cupban, és bár Mostban és Zolderben is voltak gondjai, a francia versenyzőnek sikerült növelnie előnyét legközelebbi riválisával, Jamie Andersonnal szemben. A francia a hazai pályán arra fog törekedni, hogy növelje a különbséget, és közelebb kerüljön a bajnoki címhez.

    Shane Brereton is matematikailag még mindig képes megnyerni ezt a bajnoki értékelést, további győzelmekre törekszik azon a helyszínen, ahol az elmúlt szezonban három Promoter’s Cup győzelmet is aratott.

    Biztos, hogy a hétvégén Steffen Faas is versenyben lesz a dobogóért, ő a legutóbbi, belgiumi fordulón megszerezte az első kategóriagyőzelmét.

    Miután Zoldert kihagyta, José Rodrigues ezen a hétvégén újra a Reboconort Racing Truck csapat színeiben áll rajthoz. A portugál pilóta pedig első kategóriagyőzelemre hajt.

    Clemens Hecker, aki Belgiumban dobogóra állt, ezen a hétvégén újabb kupákat szeretne gyűjteni.

    Az ETRC rajtrácsához Le Mans-ban csatlakozik John Newell is a 18-as rajtszámú MAN versenykamionnal. Newell rendre dobogós a brit kamionverseny-bajnokságban.

  • Ma már Räikkönen és Verstappen sem válhatna F1-es versenyzővé

    Ma már Räikkönen és Verstappen sem válhatna F1-es versenyzővé

    Kimi Räikkönen a 2021-es szezon végén akasztotta szögre F1-es sisakját, 19 F1-es szezon teljesítése után. A sportág egyik legnépszerűbb versenyezőjévé vált ez idő alatt, és egy világbajnoki címet is szerzett.

    Max Verstappen ugyan még csak 24 éves, de már nyolcadik F1-es szezonját teljesíti. Egy bajnoki cím már a zsebében van, és jó úton halad a második felé.

    Az említett két versenyző kétségkívül nagy tehetség, és akár kedveli őket valaki, akár nem, az bizton állítható, hogy fontos szerepet játszottak/játszanak a Forma-1 történetében, és nehéz elképzelni, hogy alakultak volna az események nélkülük.

    Pedig a jelenlegi F1-es szabályok értelmében, karrierjük azon szakaszában, mikor debütáltak egykoron a királykategióriában, ma nem tehetnék meg.

    A 2016-os szezon kezdete óta a Forma-1-es nevezést a versenyzők tekintetében szigorúbb elvárásokhoz kötik, mint a puszta tehetség.

    A feltételek a következők:
    • A versenyzőnek legalább 18 évesnek kell lennie az első F1-es versenyük idején
    • A nemzetközi A kategóriás versenyengedéllyel kell rendelkeznie
    • Érvényes vezetői engedéllyel kell rendelkeznie
    • Az FIA elméleti vizsgáját sikeresen le kell tennie az F1 sportkódexének és szabályainak ismeretéről az első jelentkezéskor
    • Az elfogadott együléses bajnokságok bármelyikének két teljes szezonja során legalább 80%-os teljesítés
    • Az előző három szezonban legalább 40 licenszpontot gyűjtött az elfogadott bajnokságokban, bármily kombinációban

    [poll id=”243″]

    Mint az már mindenki számára ismert információ, Räikkönen 2001-ben nagyon kevés formulaautós versenyen volt túl, mikor máris F1-es versenyzővé vált, 21 évesen. A mai számítási rendszer szerint ezzel nagyjából 18 pontja lehetett meg a 40-ből, mikor debütált. Ma tehát ez még kevés lenne az F1-es szerepléshez.

    Max Verstappen, Franz Tost
    Max Verstappen, még a Toro Rosso színeiben  |   Fotó: Clive Mason / Getty Images / Red Bull Content Pool

    Verstappen egyetlen Formula 3 Európa-bajnoki szezonon volt túl, mikor a Toro Rossóba ülhetett. A harmadik helyen végzett, ami kb 20 licenszpontot jelentett volna. Ráadásul a holland még csak 17 éves volt F1-es debütálásakor. Így a jelen szabályrendszer szerint neki is várnia kellett volna még. Sőt, ezt a szuperlicensz rendszert valójában épp Verstappen miatt hozták létre, mert túl fiatalnak találták. Így korhatárt is akartak szabni, hogy ezentúl ennyire fiatalon még ne kerülhessen be senki az F1-es mezőnybe.

    Ez egyben azt is jelenti, hogy ha maradnak a szabályok, akkor biztosan Verstappen marad a Forma-1 valaha volt legfiatalabb résztvevője.

    De az eszmefuttatást folytatva, valószínűleg Fernando Alonsónak sem lett volna elég licenszpontja 2001-es debütálásakor.

    Colton Herta
    Colton Herta  |  Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones

    Emiatt van most gondban a Red Bull/AlphaTauri Colton Herta kapcsán. Mert a jelenleg az IndyCarban versenyző 22 éves amerikai vitathatatlanul tehetséges, nem rendelkezik elegendő lincenszponttal az F1-hez. Az FIA-n áll most, hogy ragaszkodnak-e saját szabályaikhoz, vagy kivételt tesznek.

    [poll id=”244″]