Címke: FIA

  • Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    A korábbi Forma-1-es pilóta Romain Grosjean szerint Fernando Alonso Amerikai Nagydíj utáni büntetése körüli felhajtás „vicc”.

    A legtöbb bennfentes egyetért abban, hogy az FIA, a versenyfelügyelők és a versenyigazgatók nem dicsérhetik meg magukat az idei szezonban, amikor a döntések meghozataláról volt szó.

    Az Alpine tiltakozott Fernando Alonso nagy visszhangot kiváltó büntetése ellen Austinban, miután a Haas panaszt tett, hogy valójában büntetést kellett volna kapnia azért, mert csak egy ép tükörrel szerzett pontot. Alonso szerint a csütörtökön a mexikói meghallgatás „nagyon fontos nap volt a sportágunk számára”:

    „Nem érdekel a hetedik hely, mert nem a világbajnoki címért küzdök. De ha ezek a büntetések folytatódnak, akkor szerintem egy olyan dobozt nyitunk ki, amit nem akarunk kinyitni.”

    Az említett csütörtöki meghallgatáson az FIA eredetileg úgy nyilatkozott, hogy az Alpine óvása elfogadhatatlan. Később jött a fordulat, és egyetértett a Renault tulajdonában lévő csapattal, hogy a Haas csupán percekkel mulasztotta el az óvási határidőt. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az FIA versenyigazgatóját okolja persze ezért:

    „Csalódottak vagyunk, hogy ebben a sportágban magas rangú tisztviselők mondanak valamit, majd nem követik a saját utasításaikat. A versenyigazgató rossz információt közölt velünk. Remélem, hogy minden megoldódik, mert a közönség elégedetlen, hogy a versenyzőkkel különféleképpen bánnak.”

    A Forma-1-es újságírók kénytelenek részletesen foglalkozni az FIA döntéshozatalának gyakran bohózatba illő és bonyolult apróságaival. A Haas korábbi versenyzője, Grosjean pedig röhejesnek véli az Alonsót érintő legutóbbi epizódot. A ma már Indycar-pilóta a francia L’Equipe-nek ennyit mondott:

    „Azzal, hogy túl jól akarja csinálni a dolgát, szerintem az FIA feleslegesen bonyolítja a feladatát. Egyre többször kerülnek tarthatatlan helyzetbe. Először ott volt a suzukai daru, ahol ahelyett, hogy csak elismerték volna, hogy „hibáztunk”, kitaláltak egy egész ultrakomplex eljárást, ami nem teszi gördülékenyebbé a döntéseiket. Az ékszerekkel kapcsolatos dolgot is erőltették, amikor a bal kezemen az egyetlen meg nem égett bőrfelületet pont a jegygyűrűm őrizte meg. Tehát ez is csak egy újabb felesleges harc volt.”

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt

  • Az F1 történetének második legnagyobb büntetését kapta a Red Bull

    Az F1 történetének második legnagyobb büntetését kapta a Red Bull

    Az F1 valaha volt legnagyobb büntetése messze felülszárnyalja a mostanit, a Red Bull hiába fizette háromszorosát a túlköltekezésének.

    A hétmillió dolláros összeg az első költségsapkás év rekordja, miután a Red Bullnak ekkora bírságot állapított meg az FIA. Az Aston Martin olcsóbban megúszta, ők 450 ezret fizettek egy kisebb kihágásért, míg korábban a Williams is kapott egy 25 ezres büntetés egy leadás környéki adminisztrációs hibáért.

    A RaceFans.net csak összehasonlításként összeszedett néhány érdekességet a pénzbüntetésekkel kapcsolatban, íme:

    Az F1 legnagyobb büntetése azonban nagyságrendekkel felülszárnyalja a fentieket. Ugyanis a 2007-es Magyar Nagydíjon kirobbant Spygate botrányért konstruktőri bajnokságból való kizárást és 100 millió dollárt kapott a McLaren csapata.

    Akkor a Ferrari egyik mérnöke, Nigel Stepney szolgáltatott adatokat a brit gárdának, akik ezzel jogtalan előnyre tettek szert. Lewis Hamilton és Fernando Alonso még így is küzdhettek az egyéni címért, azonban egy emlékezetes szezonzárón, Brazíliában alulmaradtak Kimi Räikkönennel szemben.

    Övék lett volna a konstruktőri bajnokság, ha nem zárják ki őket, így már volt olyan, hogy az FIA – előre – megfosztott egy csapatot egy bajnoki címtől.

    Az F1-et irányító francia szervezet ritkán oszt ki milliós összegeket. 2006-ban például a Török Nagydíj szervezői kaptak 5 milliós – később elfelezett – büntetést amiatt, hogy egy Észak-Ciprusi – vitatott területről érkező – képviselő is részt vett a díjátadón.

    A legkülönösebb csapat, akiket elért a pénzbüntetés, valószínűleg az USF1 névre hallgató alakulat volt. Ők azzal vívták ki az FIA haragját, hogy nem jelentek meg a 2010-es előszezoni teszteken. Valószínűleg a büntetés sem segített nekik, de végül soha nem jutottak el a rajtrácsra.

    Az utóbbi években pedig a Racing Point „rózsaszín Mercedes”-re elkeresztelt hátsó fékei voltak a csúcstartók. 400 ezer eurót „kaptak”, valamint 15 konstruktőri pontok vontak le tőlük.

    A Racing Point szerint a többiek is másolták a Mercedest

    A 2022-es évben pedig Ferrari és a Mercedes osztozott eddig az F1 „dicsőségén”. Előbbiek a Monacói Nagydíjon feltartóztatásos eset miatt – Sainz révén – érdemeltek ki 25 ezer eurós büntetést. A csillagosok pedig a Szingapúri Nagydíjon Hamilton piercingje miatt kaptak ugyanekkora bírságot.

    Ismét lépett az FIA, Hamiltonnak mégis le kell venni a piercingjeit?

  • A statuálás a lényeg? – „Ha felgyújtanák a szélcsatornát, az se lenne elég”

    A statuálás a lényeg? – „Ha felgyújtanák a szélcsatornát, az se lenne elég”

    Christian Horner szerint még akkor sem lennének elégedettek az ellenfeleik, ha büntetésül felgyújtanák a szélcsatornájukat.

    A Red Bull túllépte a költségvetési limit összeget, így büntetés várt rájuk. Tegnap hirdette ki a Szövetség mi lesz a csapat sorsa, ám a riválisok szerint olcsón megúszták a dolgot. Hét millió dollárt kell befizetniük, továbbá jövőre a szélcsatornában eltöltött idejüket 10%-al csökkentik.

    A Bikák csapatfőnöke elmondta, hogy a különböző catering szolgáltatásokon csúsztak el.

    „A Red Bull mindig kiváló ételeket biztosított ingyen. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki az elmúlt 12 hónapban Milton Keynes-ben ivott vagy evett, hozzájárult a túlköltekezéshez.” – magyarázta a csapatfőnök.

    Azonban a reputációjukon esett kárt Horner szerint inkább az ellenfeleknek köszönhetik:

    „Bocsánatkéréssel tartozik néhány riválisunk az állításaik miatt. Ami velünk történt, ugyanis bárkivel előfordulhat. Mindannyian tanulni fogunk ebből. Azért választották a sportbüntetések terén a csökkentett szélcsatornaidőt, mert úgy gondolták, hogy az fog minket a legjobban visszavetni. Bár, ha az FIA felgyújtaná a szélcsatornánkat, pár embernek az sem lenne elég.”

    Helmut Marko szerint sok mindent nem vett figyelembe a Szövetség, mikor a költségvetést átnézte:

    „Sajnos sok érvünket nem vették figyelembe. Nagyon rövid időn belül változtattak a szabályokon, és az adójóváírásokat nem kezelték megfelelően. Talán az FIA példát akart statuálni velünk, mert a szabályok még nagyon frissek. A sportbüntetés kemény, de hiszünk abban, hogy még így is versenyképesek leszünk.”

  • Norris ebben a kérdésben beállt Verstappen mellé, az FIA ellen!

    Norris ebben a kérdésben beállt Verstappen mellé, az FIA ellen!

    Lando Norris összefogott Max Verstappennel, és kemény szavakkal figyelmezteti az FIA-t, miszerint „mindenki bukni fog”, ha a sport tovább viszi a gumitakarók használatának betiltására vonatkozó terveit.

    A Forma-1 fokozatosan kivezetné ezeket, a Pirelli az Egyesült Államok Nagydíján tartott tesztjén azt vizsgálta, hogy a 2023-as gumi hogyan birkózik meg a csökkentett, 50 fokos tárolási hőmérséklettel. A versenyzők visszajelzései eddig negatívak, a panaszok középpontjában a biztonsággal kapcsolatos aggályaik álltak. Norris így látja ezt:

    „Az a gond vele, hogy inkább kevésbé biztonságos, mintsem olyan jó érzés lenne vezetni. A jelen kor Forma-1-es autóját, amelyet annyira speciálisan terveztek, az összes aero és minden más miatt, nem arra tervezték, hogy hideg gumikon fusson. Ez nem olyan, mint egy Formula 2-es vagy Formula 3-as autó, ahol csak úgy feldobhatod, és bármit megtehetsz. Ez nem igazán működik így. Erről tehát egyeztetni kell.”

    A kétszeres bajnok Verstappen azt állította, hogy rengeteg baleset lesz, amennyiben a Forma-1 kitart a terv mellett. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e ezzel a véleménnyel, Norris elismerte:

    „Persze, lesznek. Ez volt a lehető legjobb körülmény Austinban a gumik próbájához – szuper meleg volt, forró pályahőmérséklet, nagy sebességű első szektor, hogy a hőmérsékletet felvegyük, és nem voltak szépek a végén. Annyira könnyű volt elöl blokkolni, olyan könnyű volt hátul blokkolni, teljesen kiszámíthatatlanná vált. Szóval amint egy sokkal hidegebb versenypályára mész, vagy ha egy kicsit nedves vagy hasonló, akkor mindenki meg fogja törni az autót valamikor. Alapvetően egyetlen versenyző sem akarja ezt így.”

    Verstappen szerint nem elég jók a Pirelli esőgumijai

  • Ritkábban kerül majd elő a fekete-narancs zászló, a felelősség a csapatoké

    Ritkábban kerül majd elő a fekete-narancs zászló, a felelősség a csapatoké

    Az FIA illetékesei valószínűleg csökkenteni fogják a fekete-narancssárga zászlós figyelmeztetések alkalmazását, miután az idei szezonban több incidensnél is vitát váltott ki annak használata. Erről a Motorsport.com számolt be.

    Ezentúl a csapatokra hárul a feladat, hogy biztosítsák, hogy autóik biztonságos formában legyenek pályán, még akkor is, ha azok a verseny során megsérültek.

    A fekete-narancssárga zászlót utasításként használták a versenyzőknek olyan esetekben, mikor autójuk olyan sérüléssel rendelkezett, mely veszélyhelyzetet teremthet. Mint például Fernando Alonso lógó, majd lerepülő tükre Austinban. A jelzés utasítja őket, hogy javítás céljából álljanak ki a boxba.

    A legnagyobb kalamajka az előző versenyen, Austinban alakult ki ezzel kapcsolatban. Alonso nem kapott a verseny során jelzést a versenyigazgatástól. Ezért a Haas – mely csapat idén többször is ki lett intve a boxba ilyesmi miatt – megóvta a végeredményt, Alonso veszélyesen lógó tükre miatt. A versenyizgatás igazat adott nekik és utólag büntetést szabtak ki a spanyolra. Ezt azonban csapata, az Alpine nem fogadta el, mondván a Haas már határidő után adta be óvását. Az érvelést elfogadták, így Alonso utólag visszakapta hetedik helyét. A Haas azonban állítja, hogy önhibáján kívül késett, mert a versenyigazgató azt mondta nekik, még van idejük.

    Alonso austini büntetésének érvénytelenítéséről szóló bejelentéskor kiderült, hogy az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem kezdeményezte a fekete-narancssárga zászló jövőbeni használatának felülvizsgálatát.

    A Motorsport.com úgy tudja, hogy ezt az F1-es csapatokkal együtt foganatosították.

    Az FIA Nemzetközi Sportkódexe a zászló használatáról kimondja: „Ezt a zászlót arra kell használni, hogy az érintett versenyzőt tájékoztassák arról, hogy az autóján olyan mechanikai problémák vannak, amelyek valószínűleg veszélyeztetik őt vagy másokat, és azt jelentik, hogy a következő körben ki kell állnia a boxába.”

    „Ha a mechanikai problémákat a vezető vizsgabiztos megelégedésére elhárították, az autó újra visszaállhat a versenybe.”

    A fekete-narancssárga zászló használatát az F1-es csapatvezetők pénteki, Mexikóban tartott megbeszélésén vitatták meg. A folyamatban lévő megbeszélés arról szól, hogyan fogják használni a zászlót a következő versenyeken, azzal a szándékkal, hogy a versenybírók mostantól kevésbé fognak automatikusan figyelmeztetést adni, mivel az F1-es csapatoknak annyi adatuk van, hogy bizonyítani tudják, hogy egy alkatrész, ha sérült, veszélyessé válik-e, vagy sem.

    Az F1-ben, az irányító testület tehát a csapatokra bízza, hogy gondoskodjanak arról, hogy autóik mindig biztonságos módon közlekedjenek – bár a testület közbelép és azonnali vizsgálatot folytat azokban az esetekben, amikor a sérülések egyértelműen láthatóak.

  • Horner nem ért egyet az FIA „drákói” büntetésével

    Horner nem ért egyet az FIA „drákói” büntetésével

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Red Bull milyen szankciókat kapott a költségsapka megszegése miatt. A Bikák csapatfőnök, Christian Horner rendkívül feldúltan nyilatkozott az ítélet kihirdetését követően.

    A Milton Keynes-i istálló egy 7 millió dolláros büntetést és kevesebb aerodinamikai tesztlehetőséget kaptak, miután a 145 millió dolláros limithez képest 1,86 millió dollárral többet költöttek a 2021-es szezon során. Az FIA jelentésében az áll, hogy a Red Bull belátta a hibáit, amik végül a túlköltekezéshez vezettek és végig „jóhiszemű” volt a tárgyalások során.

    A brit szakember a pénteki nap folyamén tartott egy sajtótájékoztatót, ahol a költségvetési botrány volt a legfőbb téma. Horner szerint azért törődtek bele a sorsukba, mert ténylegesen túlköltekeztek és emiatt nem lettek volna képesek elkerülni a büntetést. Azonban azok súlyosságát már nem tartotta helyesnek, sőt az egyik, a szigorú törvényeiről híressé vált középkori uralkodó után egyenesen „Drákóinak” nevezte azokat.

    „Sokak szerint ez a pénzösszeg nem is jelentős, de igenis az” – véli a Red Bull csapatfőnöke. – Azonban az aerodinamikai tesztelésre vonatkozó büntetést sokkal szigorúbbnak érzem. Ezzel körönként 2,5 tizedmásodperctől esünk majd el. Ez a szankció komoly hatással lesz majd ránk az elkövetkezendő 12 hónapos periódus során. Azzal pedig, hogy megnyertük a konstruktőri bajnokságot, saját magunknak ártottunk, mivel így alapból kevesebb időt tölthetünk majd el a szélcsatornában.”

    Perspektívába helyezve a dolgot, a Red Bullnak így mindössze 63% áll a rendelkezésére a szélcsatorna teszteket illetően, amíg a Ferrari és a Mercedes esetében 75 és 80 % ez a számérték.

    A Bikák első embere azt is hozzátette, hogy „ezt a 2023-as és még a 2024-es autójuk is meg fogja érezni”, valamint még azt is nehezményezte, hogy az FIA döntésének értelmében „a versenytársaik jogtalan előnyt élvezhetnek velük szemben.”

  • Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Az FIA bejelentette, milyen hátrányt kap a Red Bull a 2021-es túlköltekezésért. Az 5%-os túllépésért kétszeresen fizetnek majd meg, és a jövő évi autójuk is kárát látja majd a kihágásnak.

    A bikások először tagadták, hogy jogos lenne az FIA észrevétele, majd tárgyalni kezdtek a büntetésről. Ennek keretein belül megegyezésre jutottak Mexikóban, és a Red Bull elismerte a szabályszegést.

    A Red Bull és az Aston Martin is elfogadta a sorsát a költségvetési botrány kapcsán

    Az FIA pedig elismerte, hogy a benyújtott dokumentumok valóban alatta voltak a költségsapkának, de pontatlanul kihagytak 5,6 millió fontnyi költséget. Ezzel pedig 1,8 millióval túllépték a határt.

    Az osztrák csapat felfedte, hogy 13 különböző területen történtek pontatlanságok, tehát nem kizárólag egy dolog miatt csúsztak túl a költségsapkán. Ebben benne voltak adminisztrációs hibák is.

    A szabályszegés miatt 7 millió dolláros bírságot kell kifizetniük a francia szövetségnek, ezenkívül elveszítik a jövő évi aerodinamikai tesztelési idejüknek 10 százalékát.

  • Célt ért az Alpine, Alonso visszakapta a 7. helyét

    Célt ért az Alpine, Alonso visszakapta a 7. helyét

    Az Alpine-nak megérte megfellebbeznie az FIA Amerikai Nagydíj után hozott döntését. Fernando Alonso így megtarthatta a 7. helyét, a felülbírálás nagy vesztese pedig a Haas lett, akik így nem kaptak plusz pontokat Kevin Magnussen révén.

    Az amerikai kicsapat még az austini futam után nyújtott be egy fellebbezést a kétszeres spanyol világbajnok autója kapcsán. A 32-szeres spanyol ugyanis a verseny közben összeütközött Lance Stroll-lal, ami miatt a jobb oldali tükrének rögzítése megsérült. Alonso tovább versenyzett a sérült elemmel, ami végül le is szakadt, ez pedig a Haas szerint veszélyes volt.

     Az FIA el is fogadta a Haas észrevételét és egy 30 másodperces büntetéssel sújtották Alonsót, aki így csak a 15. helyen lett rangsorolva. Azonban az enstone-i istálló nem nyugodott bele a sorsába és azonnal megtámadta az FIA ítéletét. Szerintük, ha az FIA minden esetben így járna majd el a futamokon, akkor a”z autók 50, 60, de akár 70 százaléka” is kieshetne a versenyekből.

    Mindezek mellett az is egy ütőkártya volt az Alpine kezében, hogy a Haas csak határidőn túl volt képes beadni a fellebbezésüket és megfogalmazni az észrevételeiket Alonso autója kapcsán.

    Az FIA eleinte nem adott helyet az Alpine-nak, de a franciák egy ismételt újravizsgálást kértek, ahol a határidőn túli beadásra fektették a hangsúlyt. Az F1 irányító szerve ebben az esetben már elfogadta a fellebbezést és ugyan a Haas még beadhatott volna egy fellebbezést, de ez végül nem így lett és a döntés értelmében Alonso visszakapta a nagy nehezen kivívott 7. pozícióját.

  • A Red Bull és az Aston Martin is elfogadta a sorsát a költségvetési botrány kapcsán

    A Red Bull és az Aston Martin is elfogadta a sorsát a költségvetési botrány kapcsán

    A Red Bull és az Aston Martin is megegyezett az FIA-val, hogy milyen büntetést kapnak majd a költségvetési sapka megszegése miatt. Sajtóértesülések szerint az ezzel kapcsolatban pénteken történhet majd hivatalos bejelentés.

    Nemrégiben nagy port kavart az a hír, miszerint az előbb említett két csapat átlépte a Nemzetközi Automobil Szövetség által meghúzott 145 millió eurós határt. Az erről szóló egyezményt a Milton Keynes-i és a silverstone-i istálló képviselői is elfogadták. Ezzel pedig hivatalossá vált, hogy mindketten vétettek a szabályok ellen és emiatt bármilyen fajta szankció érheti majd őket.

    A Bikák egyes források szerint csak kis mértékben szaladtak túl a limiten. Ez körülbelül 1,8 millió euró plusz kiadást jelent, ami miatt sportszakmai és anyagi büntetést is kiszabhat majd rájuk az FIA. Az viszont már a jövő zenéje, hogy emellett korlátozzák-e majd őket a különböző aerodinamikai tesztektől vagy akár az autójuk fejlesztésétől.

    Az okok eléggé sokrétűek és számos teória látott már napvilágot az energiaitalosok túlköltekezése kapcsán. A catering részleg egyedi működésétől, a táppénzen, valamint létszám felettivé váló dolgozókon át a be nem számlázó Adrian Neweyig már minden volt, de a hivatalos okot még tényleg nem lehet tudni.

    Az Aston Martin esetében azonban a Nagy-Britanniában érvényben lévő adózási szabályok okozhattak galibát, ami miatt a Zöldek egyes dolgokat másként, a szabályoktól eltérő módon értelmeztek. Az ő esetükben a pénzbüntetés lehet a legvalószínűbb opció, csakúgy, mint a Williamsnél.

  • Már nem orosz állampolgárságú F1-be tartó pilótát, valaki?

    Már nem orosz állampolgárságú F1-be tartó pilótát, valaki?

    A már nem orosz Robert Shwartzman szerint az állampolgársága megváltoztatása életben tartotta Forma-1-es álmát.

    Míg honfitársa, Nikita Mazepin az ukrajnai konfliktus miatt elvesztette a versenyülését a Haasnál, addig a Ferrari tartalékpilótája, Shwartzman az év elején az oroszellenes szankciókra reagálva izraeli versenyzői licencért folyamodott. A 23 éves versenyzőnek most izraeli zászló van az autóján és az overallján. Shwartzmant a sports.ru kérdezte erről:

    „Ott születtem, Tel-Avivban, apám családja izraeli. Ő is izraeli volt. Életem első három évét Tel-Avivban töltöttem, majd a családom Oroszországba költözött. Amikor gokartozni kezdtem, apám úgy döntött, hogy orosz licencet szerzünk, mert Oroszországban éltünk. Mindig is volt izraeli útlevelem. Amikor Oroszország és Ukrajna között a helyzet romlott, úgy döntöttem, hogy Izraeltől kérek versenyzői licencet. Végeredményben versenyző akarok lenni, és a fő célom a Forma-1-be kerülni.”

    Mazepin és sok más orosz sportoló elítélte azt, ahogyan a sportszervezeteik kezelték az ukrajnai konfliktust, de Shwartzman azt mondja, számára az volt a legfontosabb, hogy életben tartsa F1-es reményeit. A Forma-1 irányítótestülete, az FIA megkövetelte az orosz állampolgároktól, hogy írjanak alá egy dokumentumot, amelyben elítélik Oroszország lépéseit. Így folytatta Shwartzman:

    „Miután az FIA meghozta azokat a döntéseit, gondoskodnom kellett arról, hogy a lehető leghamarabb elérhető legyek, ha a Ferrarinak szüksége lenne arra, hogy a volán mögé ültessek. Gyorsan reagáltunk, hogy ne szalasszuk el a lehetőségeinket.”

    Elismerte, hogy megszakított minden kapcsolatot az SMP Racinggel, az orosz motorsportprogrammal, amely a nyugati szankciókban konkrétan megnevezett oligarcha, Boris Rotenberg tulajdona. Erről már csak ennyit mondott:

    „Ez a szakasz lezárult. A támogatásuk nélkül biztosan nem tudtam volna mindezt elérni és idáig jutni, de idén – fogalmazzunk így – elkezdtem a saját lábamon járni, és most már minden sporttevékenységem a Ferraritól függ.”

    Hivatalos Forma-1-es bemutatkozását egy edzéssel kezdte meg Austinban, és most abban reménykedik, hogy a közeljövőben versenyzői üléshez juthat. Végül így zárt:

    „Őszintén szólva, nincs B-tervem, ha nem jön össze a Forma-1.”

    Binotto: Shwartzman megérdemelne egy esélyt a Forma-1-ben