Címke: FIA

  • Túl messzire ment Hamilton és a Mercedes a panaszkodással?

    Túl messzire ment Hamilton és a Mercedes a panaszkodással?

    Pat Symonds arra utalt, hogy túltolta a delfinezés miatti panaszkodást tavaly Lewis Hamilton és a Mercedes.

    A csillagosokat érintette leginkább a pattogás, így ők is szólaltak fel legtöbbször ellene. Az egész csapat megoldást sürgetett az FIA részéről. Bakuban harapóztak el az indulatok, miután a hátfájás miatt a hétszeres világbajnok alig tudott kiszállni a futam végén az autójából.

    Toto Wolff rögtön a mikrofonok mögé állt és bejelentette: nem biztos, hogy versenyzője indul majd a Kanadai Nagydíjon. Természetesen Hamilton részt vett az eseményen, míg a Szövetség év közben változtatott a versenyzők egészségének megóvása érdekében.

    Ám Symonds szerint a brit versenyző és csapata túlreagálta a szituációt és elég nagy botrányt kavart az eset kapcsán.

    „Baku után egy kissé túltolták egyesek az egészet. Ott tapasztalták a legrosszabb hatását a delfinezésnek mivel egy csapat kísérletezett, de végül nem jöttek be a számításaik. A nyilvánosság előtt viszont elég nagy botrányt csináltak. Akkor is megoldódtak volna a problémák, ha nem avatkozunk közbe. A legtöbb csapat addigra már megértette a jelenséget, és azt is, hogyan kell kontrollálni a delfinezést.” – nyilatkozta az F1 technikai vezetője az Auto Motor und Sportnak.

    Mégse veszélytelen a delfinezés? – Gasly MRI-vizsgálatot is csináltatott

    Mivel biztonsági okokra hivatkozva változtathattak, az FIA-nak nem kellett mind a 10 csapat beleegyezése. Ugyan a legjobban a Mercedes érintette a probléma, ám Daniel Ricciardo is panaszkodott amiatt, hogy mennyire fáj a háta a pattogástól.

    Christian Horner viszont fel volt háborodva. A Red Bull csapatfőnöke akkor igazságtalannak titulálta a döntést, mivel „voltak olyanok, akik tisztességesen elvégezték a házi feladatot”.

  • Komoly büntetésre számíthat az a versenyző, aki „politizál”

    Komoly büntetésre számíthat az a versenyző, aki „politizál”

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke figyelmeztette az F1-es szereplőket a felszólalásokkal kapcsolatban.

    A Szövetség hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy szigorúbb szabályok jönnek a politikai szerepvállalások miatt. Így a versenyzőknek és a csapatoknak előre kell egyeztetni az FIA-val, ha valami mellett ki akarnak állni. Ha megkapják a kilövési engedélyt, akkor bátran beszélhetnek egy adott témáról, viszont ha „piros zászlót” kapnak, akkor büntetés várható.

    Ben Sulayem kijelentette, hogy nem érdemes félvállról venni az új irányvonalat, ugyanis komoly szankciókkal nézhet szembe az, aki az árral szembe megy.

    „Mi egyfajta hídépítéssel foglalkozunk, a sportot békés célokra kell használni… Nem szeretnénk azt, hogy a Forma-1 és az FIA egy magánjellegű, személyes platform legyen. Ez elvonja a figyelmet a sportról. Mit csinál legjobban egy versenyző? Vezet. Ők a legjobbak ebben és ők csinálják a show-t, ők a sztárok. Senki sem állíthatja meg őket. Vannak arra más platformok is, ahol elmondhatják a véleményüket és kifejezhetik magukat.  Nagyon szívesen egyeztetünk velük erről az FIA-nál. Ha van valami, akkor arra engedélyt kaphatnak. Viszont ha ez nem következik be, és bármilyen más hibát vétenek… nos, akkor tudják a következményeket.” – magyarázta az FIA elnöke a The Timesnak.

    Ben Sulayem kihangsúlyozta, hogy a sportnak semlegesnek kell lennie és össze kell kötnie az embereket, nem pedig megosztani. Így frissítették a sportkódexet. Ugyanakkor az elnök azt is hozzátette, nem akarja megfosztani a versenyzőket a szólásszabadságuktól, csupán javítani akar a sporton.

    A McLaren vezére szerint a versenyzők túlzottan beleártották magukat a politikába

  • Az FIA elnöke szerint 12 csapat is lehetne az F1-ben!

    Az FIA elnöke szerint 12 csapat is lehetne az F1-ben!

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke szerint ha egy csapat jó üzleti tervvel rendelkezik, akkor nincs ok, az F1-ből való kizárására. Még akkor sem, ha nem egy nagy névről, nagy márkáról van szó. 

    Az elnök szerint az Andretti és a Cadillac Forma-1-es csatlakozási szándékának fényében semmi nem támasztja alá, hogy miért ne bővíthetnék akár 12 csapatra is az F1-es rajtrácsot.

    A Dakar-ralin tartott sajtótájékoztatón Ben Sulayem elmondta, hogy az irányító testület nyitott lenne arra, hogy bármelyik csapat beszállhasson az F1-be, ha azt elég jónak tartják, „még akkor is, ha kicsi”.

    „Általánosságban, ha a Forma-1 fenntarthatóságát nézzük, nyitnunk kell más márkák felé. Akár 12 csapat is lehet a rajtrácson” – mondta Ben Sulayem.

    „Egy OEM – gyártó – segíteni fog abban, hogy a Forma-1 jobb legyen, és nem látok okot arra, amiért ne üdvözölhetnénk új csapatokat, különösen az amerikaiakat. Idén már három futamunk van ott.”

    „Minden olyan ajánlatot szívesen fogadunk, amely a 12 csapat egyike szeretne lenni. Elfogadjuk a jó csapatokat, még ha kicsik is, mint a Haas esetében. Reméljük, hogy a dolgok változni fognak, és lesz egy megfelelő tizenegyedik csapatunk, meglátjuk, mi lesz.”

    Majdnem biztos, hogy 2024-ben még nem érkezik új csapat az F1-be

  • Az FIA megerősítette: ki fogják rúgni az egyik versenyigazgatót

    Az FIA megerősítette: ki fogják rúgni az egyik versenyigazgatót

    Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem bejelentette, hogy az idei Forma-1-es szezonban már nem fogja váltogatni egymást a két jelenlegi versenyigazgató, Niels Wittich és Eduardo Freitas. Mivel csak az egyikük maradhat az előbb említett pozícióban, így egyiküknek útilaput tesznek majd a lábára.

    A 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon történtek miatt az F1 irányító szervének el kellett távolítani az akkori versenyigazgatót, Michael Masit, aki a döntéseivel óriási port kavart a Forma-1-es csapatok és szurkolók körében. Az FIA azzal próbálta meg orvosolni a helyzetet, hogy két versenyigazgatót is hoztak a pozíciójára, akik a 2022-es szezon során versenyről versenyre váltogatták egymást.

    Azonban számos versenyző – köztük a GDPA (versenyzők szövetsége – a szerző) elnöke, George Russell – nehezményezte ezt, mivel szerinte a folyamatos cserélések miatt nem születhetnek következetes döntések a kétes ügyek kapcsán.

    Freitas a Japán Nagydíjon egy óriási hibát vétett, miután a Carlos Sainz összetört Ferrarija mellett dolgozó daru a pályán maradt, miközben az autók még a pályán voltak. Pierre Gaslynak akár komoly baja is lehetett volna az előbb említett daru miatt és az FIA ezt követően döntött úgy, hogy a szezon végéig Wittich marad az F1 állandó versenyigazgatója.

    A jelenlegi rendszer leváltása mellett tényleg az szól, hogy azonos esetekben nem születnének különböző ítéletek. Ez pedig a versenyigazgatókon múlik, akik mindig különböző szempontok alapján hozzák meg a döntésüket és szabják ki a szerintük megfelelő büntetést.

    Ben Sulayem azt is hozzátette, hogy „nem bízhatnak meg csupán egyetlen versenyigazgatóban” és ezért már van egy olyan csoportja, akik azt tanulják, „hogyan kell megfelelően döntéseket hozni és ellátni a versenyigazgató szerepét”.

  • Majdnem biztos, hogy 2024-ben még nem érkezik új csapat az F1-be

    Majdnem biztos, hogy 2024-ben még nem érkezik új csapat az F1-be

    Az FIA elnökének bejelentését, miszerint a szövetség „szándék nyilatkozatot indít az FIA Forma-1-es világbajnokság leendő új csapatai számára”, a rajongók világszerte többnyire lelkesedéssel fogadták. Ahogy feltehetően a feltörekvő versenyzők is, hiszen a több csapat több F1-es ülést is jelentene. Ez pedig könnyítene az F1-be kerülés esélyein. A Forma-1 jelenlegi 10 csapata közül azonban többen vannak, akik nem örülnének új érkezőnek.

    Nemrégiben a Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali még azt bizonygatta, hogy „új csapatokra ma már nincs igazán szüksége a Forma-1-nek”. Majd hozzátette, hogy „egy-két csapat felvételével megnyílhat néhány versenyzői hely. De szükségünk van a megfelelő dimenzióra is, hogy mi az, ami sikeres a sportág számára. Azt hiszem, ebben a tekintetben ott van a csapat fenntarthatóságának értékelése, annak értékelése, hogy ne legyen túlzsúfolt a sport”.

    Úgy tűnik azonban, hogy az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek más elképzelései vannak, és engedné új csapatok érkezését.

    Kérdés, hogy ennek mikortól van értelme…

    Azonban, ha megnézzük, hogyan működött a szándéknyilatkozat benyújtásának folyamata a legutóbbi alkalommal, akkor gyakorlatilag biztos, hogy egy esetlegesen elfogadott új nevezés nem lehet érvényes a 2025-ös szezon kezdete előtt. Ez felveti a kérdést, hogy miért kellene egy új csapatnak autót terveznie és építenie 2025-re, hogy aztán egy évvel később kénytelen legyen a nulláról újrakezdeni, hiszen a 2026-os technikai szabályzat várhatóan igen fontos változásokat hoz majd nemcsak az erőforrások, hanem a karosszéria tervezésében is.

    Az FIA legutóbb 2013-ban indította el az érdekérvényesítési folyamatot, amely végül a Haas F1 Team bajnokságba való belépését eredményezte. De az amerikaiak csak 2016-ban csatlakoztak ténylegesen a mezőnyhöz, ami jól érzékelteti, hogy milyen hosszú időre van szükség ahhoz, hogy ez a folyamat lezáruljon.

    Az FIA még Ben Sulayem javaslatának tanulmányozásának korai szakaszában van, és bár az FIA elnökének javaslatát automatikusan parancsnak is lehet venni, minimum néhány hétbe telik, mire az összes jelentkezőkre vonatkozó kritériumokat meghatározzák. Ezután természetesen lesz egy időszak, amely alatt a leendő pályázóknak minden szükséges dokumentumot be kell nyújtaniuk a projektjükről, beleértve a pénzügyi garanciákat, a csapat kulcsembereinek önéletrajzát, működési terveket, stb. Ezeket aztán az FIA a Forma-1-gyel és valószínűleg mind a tíz csapattal konzultálva alaposan elemezi, mielőtt döntést hoznának.

    Mindig elképzelhető az is, hogy egyetlen pályázatot sem ítélnek megfelelőnek a Forma-1-es induláshoz. De még ha egy új csapat meg is kapja a jóváhagyást, legalább 12 hónapot kell várnia, mielőtt versenyezhet. Ez azt jelenti, hogy ha ez a folyamat nem zárul le a jövő márciusi rajt előtt, akkor a 2024-es szezonban még biztosan nem vesz majd részt új csapat. 2025-re pedig kérdés, hogy van-e értelme, hiszen a következő évben jönnek a szabályváltozások. Így aztán az is megeshet, hogy csak 2026-ra vonatkozóan fogadnak majd új jelentkezőket.

    Az Andretti név jót tenne az F1-nek, csak a csapatok smucigok

  • Adhat-e motort a Honda a Forma-1-be vágyó Andretti Cadillacnek?

    Adhat-e motort a Honda a Forma-1-be vágyó Andretti Cadillacnek?

    Az Andretti Autosport és a General Motors összefogott, majd bejelentették, hogy a hivatalos eljárás megnyitásakor terveznek szándéknyilatkozatot benyújtani az FIA-hoz.

    Az amerikai új belépő, Andretti Cadillac csapatként nevezne be. Mivel a 2026-os motorokra vonatkozó regisztrációs határidő lejárt, az Andretti nem fog saját erőforrást építeni. Kérdés, hogy így ki lenne a valószínűsíthető jelölt, aki a vadonatúj csapatnak szállítaná az erőforrásokat, ha a pályázatuk sikeres lesz? Mark Reuss, a GM elnöke már kijelentette, hogy már meg is állapodtak egy partnerrel:

    „Van egy aláírt megállapodásunk egy motor-beszállítóval, hogy elkezdjük, és aztán ahogy haladunk előre, úgy hozzuk be a szakértelmünket, hogy a jövőre nézve is létrehozzunk dolgokat.”

    Korábban arról volt szó, hogy Andrettinek hivatalos megállapodása van a Renault-val, de úgy tűnik, van egy másik, valószínűbb jelölt: a Honda. A japán gyártó hivatalosan 2021 végén hagyta el a Forma-1-et, de az elmúlt hónapokban újra érdeklődést mutatott a sportág iránt, növelve a márkajelzésüket mind a Red Bull, mind az AlphaTauri autóin, és bejelentette az FIA-nál, hogy a 2026-os szabályzatokhoz erőforrásokat kíván gyártani.

    A Cadillac és a Honda már most is állandó együttműködést folytat az elektromos járművek terén, így a két cég közötti kapcsolat pozitív. A két márka az IndyCarban is egymás ellen versenyeznek. Amikor a Hondáról kérdezték, Reuss ennyit tett hozzá:

    „Nyilvánvaló, hogy a Hondával komoly partnerséget ápolunk az EV-k terén, és a Hondával olyan szériákban is versenyzünk, mint az IndyCar. Tehát megvan ez a természetes tisztelet és kapcsolat – ami egyáltalán nem problémás, de a motorról csak később akarunk majd nyilatkozni.”

    Az Andretti a Cadillac oldalán érkezne meg a Forma-1-be

  • Egy karóra miatt osztott büntetést az FIA, még kizárás is lehet a vége

    Egy karóra miatt osztott büntetést az FIA, még kizárás is lehet a vége

    A Dakar-rali jelenleg is zajlik, Szaúd-Arábiában. Az FIA pedig ezen az eseményen sem bánik kesztyűs kézzel a versenyzőkkel.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Ifj. Carlos Sainz elkísérte a versenyen résztvevő édesapját, és nem sokon múlt, hogy „intézett” is neki egy büntetést, amiért az autójavítás közelében tartózkodott, és még az ajtót is segített becsukni.

    Az esetet végül Sainzék kidumálták, és nem lett belőle büntetés.

    Más azonban nem volt ilyen szerencsés. Egészen abszurdnak tűnő indokkal is osztottak ki büntetést.

    Yasir Seaidan 30 perces időbüntetést kapott, és akár a Dakar-raliról való teljes kizárással is számolhat (felfüggesztett kizárást kaptak az időbüntetés mellé), mert navigátora nem a Rebellion Timepieces órát viselte, amely a verseny egyik hivatalos partnere.

    Korábban a résztvevők nem használhattak semmi olyan eszközt, órát, melynek volt GPS funkciója, vagy az internetre tudott csatlakozni, annak érdekében, hogy ne jusson jogtalan előnyhöz senki. Most ez annyiban változott, hogy a szervező által biztosított (szponzor) órát szabad viselni, használni, de csakis azt.

    Alexey Kuzmich navigátor azonban nem így tett

    Később azonban azzal érvelt, hogy viselt órája egy egyszerű Casio, amiről az illetékesek is tudtak.

    „Minden egyes szakasz rajtja előtt minden felszerelést ellenőriznek. Az első szakasztól kezdve mindig megmutattam a Casio órámat, amely már évek óta a tulajdonomban van, és amelyet a legjobb modellnek tartok a rally raidekhez. Soha senki nem szólt semmit, mert az óra rendben van, de nincs rajta sem GPS, sem Bluetooth. Semmi” – magyarázta Kuzmich.

    Elmondása szerint az órája csak most, hirtelen lett problémás.

    „Mentségemre mondhatom, hogy lehetetlen mindent számon tartani. De ha valóban tilos, akkor miért nem mondtak semmit a prológon?”

    A Seaidan-Kuzmich páros a 97. helyen áll. Az élen továbbra is a Nasser Al-Attiyah – Mathieu Baumel áll, míg Sébastien Loebék az 5. helyen állnak, Carlos Sainzék azonban egy bukás következtében a 100. helyre csúsztak vissza.

    Dakar: A Coronel tesók autója megfagyott a szaúdi sivatagban

  • Fittipaldi csatlakozik a JOTA-hoz az LMP2-es kategóriába

    Fittipaldi csatlakozik a JOTA-hoz az LMP2-es kategóriába

    Pietro Fittipaldi eddigi Forma-1-es karrierje úgy tűnik, hogy mindössze két nagydíj marad, mivel a Haas F1 Team tartalékversenyzője állandó helyet remél a világ legígéretesebb versenysorozatában, de most ismét be kell érnie egy másik szériával, mivel a 2023-as FIA hosszútávú világbajnokságán csatlakozik a JOTA-hoz, az LMP2 osztály regnáló bajnokához.

    Fittipaldi korábban versenyzett már a WEC-ben, de nem rendszeresen. A 2022-es Le Mans-i 24 órás versenyen az Inter Europollal indult, a 2018-19-es idényben pedig egy rövidebb programja volt a DragonSpeed LMP1-es csapatával. A Spa-Francorchamps-i nyitófutam edzése közben eltörte a lábát.

    Az alkalmi vezetés időszakának azonban úgy tűnik, hogy vége. A JOTA alakulata, amely jelenleg a regnáló LMP2 bajnok, leszerződtette a brazilt a következő szezonra. Fittipaldi az idény során mind a hét futamon rajthoz áll majd, kezdve a márciusi 1000 Miles of Sebringgel.

    Az azonban még nem ismert, hogy a brazil marad-e a Haas teszt- és tartalékpilótája, ennek megerősítése hamarosan várható.

    Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

     

     

  • A McLaren vezére szerint a versenyzők túlzottan beleártották magukat a politikába

    A McLaren vezére szerint a versenyzők túlzottan beleártották magukat a politikába

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, kiállt az FIA döntése mellett, mivel szerinte a versenyzők kontrollálatlanul hangoztatták a véleményüket.

    Az elmúlt évek során Lewis Hamilton és Sebastian Vettel zászlóvivőként szolalt fel társadalmi kérdéskörökben. A Black Lives Matter mozgalom mellett a környezettudatosságon volt a hangsúly, ám néhány ország politikai döntéseit is bírálták.

    A Szövetség ezért egyeztetne a versenyzőkkel és a csapatokkal azzal kapcsolatban, hogy egy nagydíjhétvégén meddig mehetnek el bizonyos kérdéskörökben. Az amerikai vezető szerint az FIA megfelelően jár el, hiszen kezdett kicsúszni a lábuk alól a talaj.

    „Ez elég trükkös, nem igaz? Néhány téma elég jó, némelyik ellentmondásos és polarizál. Mindent összevetve mi olyan sportág akarunk lenni, ami jót tesz. Meg kell találnunk az egyensúlyt, és nem szabad, hogy minden versenyen egy új politikai napirenden legyen valaki. Nem hinném, hogy ez egészséges, ugyanis elvonja a figyelmet arról, amiért itt vagyunk. Mindenki a versenyre kíváncsi. Örülök annak, hogy nyitva áll az FIA ajtaja a versenyzők és a csapatok számára. Ha felmerül egy kérdés, akkor azt meg tudjuk vitatni. Végső soron ez nem tiszta tiltás, nem az van, hogy ‘ezt és ezt nem teheted meg.’ A szólásszabadság tehát nem sérül. Viszont időnként elszabadul a pokol a sok üzenet miatt, és ez elvonja a figyelmet a sportról.” – magyarázta Brown.

    A McLaren vezére kihangsúlyozta, hogy szabadidejében minden versenyző azt csinál amit akar:

    „A saját szabadidejükben megtehetik ezeket a dolgokat. Véleményem szerint a Forma-1-nek és az FIA-nak jogában áll azt mondania, hogy a versenyhétvégéken van egy viselkedési kódex, amit elvárunk, hogy mindenki tartson be. Tehát hétfőtől-péntekig mindenki azt csinál, amit akar. Ám a nagydíjhétvégéken az összes kamera a versenyzőket figyeli. A politika a természeténél fogva egy trükkös és ingoványos talaj. Makroszinten azt próbálják elkerülni, hogy a Forma-1 ne váljon ezeknek a szintereknek a melegágyává. Mivel átkozott vagy, ha bizonyos dolgokat megteszel és akkor is ha nem. Azt próbáljuk elkerülni, hogy az F1 ne legyen politikailag behatárolható. Mi csak versenyezni szeretnénk és tisztelni azt a helyet, ahol ezt megtesszük. Ebben a világban nem létezik egy féle politikai párt és program. Így minden csapat és versenyző úgy tudja képviselni az érdekeit, hogy ebből ne legyen problémája. Ezekben a sportokban emiatt egyre forróbb a talaj. Az NFL-ben a térdelés volt a kezdet, Katarban ott voltak a karszalagok. Meg kell találnunk tehát az egyensúlyt.”

    Wurz: Elmúlt már a politikailag semleges versenyzők korszaka

  • Itt az új Gran Turismo film előzetese, Jann Mardenborough valós történetéről

    Itt az új Gran Turismo film előzetese, Jann Mardenborough valós történetéről

    Tagadhatatlan, hogy 2023 egy elképesztően jó mozis év lesz, köztük az új Gran Turismo filmmel. Ez az a film, amit már nagyon várunk, mert Jann Mardenborough valós történetén alapul.

    A fantasztikus szereposztással, amelyben Orlando Bloom, David Harbour, Darren Barnet de még Geri Halliwell Horner is szerepel (igen, tényleg), a film azt ígéri, hogy a nézők „minden rázkódást, minden izgalmat érezni fognak, amit ez a 322 km/órás száguldás jelent”. Harbour, akit sokan Jim Hopperként ismerhetnek a Stranger Thingsből, szerdán nyilatkozott a filmről, és „vagány versenyautós akciónak nevezte, amelytől úgy érzed majd magad, mintha a közepébe csöppentél volna.”

    A film idén augusztustól kerül a mozikba, ami nem kicsit azért még odébb van.

    Mit lehet tudni eddig a filmről? Nos, David Harper egy visszavonult pilóta karaktert fog alakítani, aki egy fiatal tinédzsert tanít vezetni. A filmet is a világhírű játék ihlette, valamint Mardenborough hihetetlen igaz története, aki elképesztő játéktudásával megnyert egy szimulátorversenyt, aminek köszönhetően profi autóversenyző lett. Jann megnyerte a 2011-es GT Academy versenyt, és őrületes 90 000 nevezőt megelőzve elnyerte a főnyereményt, azaz a Nissannal való vezetést a Dubai 24 órás versenyen.

    Később versenyzett a Le Mans-i 24 óráson, valamint az FIA F3-as Európa-bajnokságban is, részt vett a GP2-ben és a GP3-ban is, és éveket töltött Japánban a Super Formula és a Super GT versenyeken.

    A Hungaroringen forgatják az új Gran Turismo filmet