Címke: FIA

  • Kitörhet hamarosan a botrány? Három csapat is átléphette a költségvetési limitet

    Kitörhet hamarosan a botrány? Három csapat is átléphette a költségvetési limitet

    Sajtóértesülések szerint 2022-ben három csapat is túlköltekezhetett, így rájuk már egy szigorított büntetés is várhat.

    A költségvetési limit 2021-ben jelent meg először a Forma-1-ben. Az első évben 175 millió dollárban határozták meg a csapatok működését (a marketing költségek, a versenyzők, valamint a három legmagasabb beosztásban dolgozó fizetése nem számít bele). Ám az új csapásirány kezdetén nem volt az alakulatoknak teljesen világos, hogy mit és milyen formában kell elszámolniuk és leadniuk.

    Így voltak olyan istállók, akik a leadási procedúrát sértették meg (Williams és Aston Martin), így ők kisebb pénzbüntetésben részesültek. Míg a tavalyi átvizsgálások alatt kiderült, hogy az egyik csapat többet költött a kelleténél. A túllépés ugyan nem volt szignifikáns, ám a Red Bull kétrétű szankciójával a csapatot keményen akarták megbüntetni. Az osztrák istálló szintén pénzbüntetést kapott, és azon felül 10%-al csökkentették a szélcsatornában eltölthető idejüket.

    Vettel 2013 Red Bull
    A Red Bull 2021-ben többet költött a megengedett összegnél – Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ám az utóbbi büntetés nem hatott a Bikákra, hiszen a 2023-as szezon eddigi összes versenyét megnyerték.

    Az olasz Motorsport.com szerint július végén kerülhet nyilvánosságra a 2022-es év első elszámolási eredménye. Ám nem minden alakulat dőlhet hátra az ítélet alatt. Az itáliai lap ugyanis úgy tudja, hogy három csapat büntetésre várhat, mivel nem feleltek meg a követelményeknek.

    A Red Bull dominanciája ártott a költségvetési korlátnak:

    Ugyan a 2023-as költségvetés csak jövőre lesz kiértékelve, de a riválisok nagyon szeretnék tudni, hogy az osztrák istálló mennyit költött ebben a domináns évben. Ám előtte a 2022-es átvizsgálást is pozitív értékeléssel kell zárniuk. Az a reputációvesztés, amit tavaly a Bikák elszenvedtek, arra engedi következtetni Toto Wolffot, hogy idén nem sok esély van a szabályszegésükre, viszont a felzárkózni kívánó csapatok minden eszközt bevethetnek.

    A renitens istállókat ezúttal komoly szankciókkal akarja sújtani az FIA, ugyanis a tavalyi büntetés a jelek szerint nem volt hatással a túlköltekezőre. Stefano Domenicali elmondta, szigorúbb szankciókkal nézhet szembe az, aki nem tartja magát a költségvetési határon belül. A pénzbüntetést is megszüntetnék e téren, és inkább a sportszankciókkal reguláznák meg a költekezőket.

  • Bevetheti vétójogát a Ferrari? Még a bosszankodó Wolff is melléjük állhat

    Bevetheti vétójogát a Ferrari? Még a bosszankodó Wolff is melléjük állhat

    Sajtóértesülések szerint az FIA már vizsgálja a belépni kívánó csapatok pályázatait, amik között több ígéretes jelölt is van.

    Az új motorszabályok nem csak új korszakot indítanak a Forma-1-ben, hanem a mezőnyt is bővíthetik. Így a sportág nyitottá vált egy esetleges 11. csapat megjelenésére, bár a többi alakulat nem örül az ötletnek.

    Michael Andretti már régóta jelezte, hogy saját csapattal indulna a száguldó cirkuszban. Az amerikai ex-versenyző elmondta, korábban még saját istállót is akart venni (mivel mindenkitől azt a tanácsot kapta), ám mindenki elhajtotta az érdeklődőt.

    A Mercedest és a Ferrarit is meg akarta venni Andretti, de…

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint rögtön duplázhat az engedélyek terén a Szövetség, ugyanis egy csapat helyett kettő pályázatát is elfogadhatják.

    „Úgy tűnik, hogy Andretti csapat és Hitech kapja majd meg a jóváhagyási pecsétet. Mindkét pályázó olyan helyzetben van a technológia, az erőforrások és a pénzügyek terén, hogy beléphetnek a Forma-1-be” – írta Michael Schmidt, a német lap tudósítója.

    Andretti csapata a Cadillac érkezésével keltheti fel a rajongók és a résztvevők figyelmét, míg a junior szériákban már bizonyító brit Hitech, Vladimir Kim kazah milliárdos segítségével lépne a sportágba.

    A Ferrari mentheti meg a többi csapatot?

    Míg az FIA nyitott az új belépők felé, addig a már meglévő alakulatok nem örülnének két újabb vetélytársnak. A Scuderia az előjogai által megmentheti az istállókat, ugyanis megvétózhatja az új érkezőket.

    Frédéric Vasseur korábban elmondta, nem sikerült az FIA-nak meggyőznie arról, hogy a sportágnak szüksége van új, lehetőleg amerikai belépőre.

    „Az F1 inkább alapul a versenyzők nemzetiségén, mint a csapatokén.”

    Toto Wolff korábban aktívan kampányolt egy esetleges 11. alakulat ellen. Nemrég az osztrák vezető elmondta, nem tartja biztonságosnak a túl nagy mezőny gondolatát, így nem támogatna egy új belépőt. Stefano Domenicali sem érzi, hogy a Forma-1-nek feltétlen szüksége lenne új csapatokra, így tüzetesebben megvizsgálná a helyzetet.

    Wolff kifogásolható indokokkal tartaná távol az F1-től az új csapatokat

  • A Mercedest és a Ferrarit is meg akarta venni Andretti, de…

    A Mercedest és a Ferrarit is meg akarta venni Andretti, de…

    Michael Andretti nemrég elmondta, akart Forma-1-es csapatot venni, így el is ment az összes alakulathoz.

    Egy 11. csapat gondolata az elmúlt években nem volt túl vonzó a száguldó cirkusz számára. A már meglévő alakulatok nem szeretnének még egy kezet látni, aki a kereskedelmi jogokból kéri a részét. Még az FIA elnöke sem repesett az ötlettől, de a sportág végül kiírta a tendert.

    A jelentkezési határidő június végén járt le, így a pályázók projektjeit vizsgálja majd át hamarosan a Forma-1.

    Andretti már régóta szeretne csatlakozni a sportághoz, és a Cadillac oldalán vonzó jelölté is vált. Ám Toto Wolff szerint inkább vegyen egy csapatot az amerikai ex-versenyző, ha annyira a száguldó cirkusz tagja akar lenni.

    Az osztrák csapatfőnök szerint plusz egy alakulat „biztonsági kockázatokkal járna”, így ő nem támogatja a mezőny növekedésének ötletét.

    Wolff kifogásolható indokokkal tartaná távol az F1-től az új csapatokat

    Andretti viszont elmondta, az ő fejében is megfordult már korábban a csapatvásárlás gondolata, így el is ment az összes alakulathoz:

    „Megpróbáltuk, de senkit sem érdekelt a dolog. Minden egyes csapatot megkerestünk, mindenki azt hajtogatta: ‘vegyünk csapatot’! Ám senki sem akart eladni egyet. Odamész, és még csak nem is akarnak beszélgetni veled. Voltam már ott, csináltam már ilyet. Mindenkinek meg van a saját indítéka arra, hogy miért csinál valamit. A saját érdekeiket akarják védeni, ezért nem hibáztathatom őket. Ott mindenki csak saját magára figyel. Mikor ezt megemlítettem nekik, kritizáltak, mert nem értettem egyet velük. Ha én lennék az ő helyzetükbe, valószínűleg ugyanezt tenném. Azért koncentrálnak magukra, mert ezt kell tenniük, ha versenyképesek akarnak lenni. Nem hibáztatom őket. Ez a sport nagyon-nagyon drága. Sok minden beletartozik, és a csapatok részéről nagy az elkötelezettség. Biztosra akarnak menni, és meg akarják ezt védeni. Én megértem őket. Viszont a döntést nem ők fogják meghozni.”

     

  • Több rekordot is beállít az F1 2024-es versenynaptára

    Több rekordot is beállít az F1 2024-es versenynaptára

    Azt az FIA és a Liberty is elismerte, hogy lehetne javítani a F1 menetrendjén, legyen szó a tripla hétvégékről vagy az útvonalról, és ennek szellemében több szempontból változtattak a filozófiájukon.

    Megvan a jövő évi Magyar Nagydíj időpontja, teljesen új helyet kapott az egyik klasszikus

    Az elmúlt években például az volt a csapatok legnagyobb problémája, hogy a szezon második felében csúsztak egymásra a futamok. Így amikor már mindenki belefáradt a folyamatos versenyhétvégékbe, akkor jött a még nagyobb hajtás, ami a csapattagok számára nem volt a legkönnyebb.

    Ugyan a Forma-1 így sem tért el attól az elhatározástól, hogy több futamot szeretnének egy évben, igyekeztek változtatni a nyári szünet utáni menetrenden, amennyire az eddig megkötött szerződések engedik. Így is lesz két tripla hétvége a szezon második felében, ezeket azonban több hetes szünet választja majd el egymástól, ami egy kis könnyebbséget jelenthet majd.

    De nemcsak ez volt a legnagyobb kritika, amit kívülről fogalmaztak meg az F1-gyel szemben. A környezetvédelmi célokkal is rendelkező királykategória földrajzi szempontból nem éppen logikus módon tette sorrendbe a verseny helyszíneket. Míg a dátumokat éghajlati, pénzügyi és több helyen vallási vagy egyéb kulturális tényezők is befolyásolják, azt azért az F1 is elismerte, hogy végezhetnének jobb munkát ezen a téren.

    Például az idei háromhoz képest 2024 csak kétszer látogatnak majd el a Közel-Keletre, és ezentúl nem az európai futamok közé illesztették be a Miami Nagydíjat sem, hanem Ázsiából utaznak majd először az észak-amerikai kontinensre. Az Öreg Kontinens futamait így csak a Kanadai Nagydíj szakítja majd meg, aminek szinte kötelező a nyári időpont a zord időjárás miatt.

    Utána pedig Bakuba látogat a mezőny, nem pedig rögtön a világ másik felére, Szingapúrba mennek majd.

    Ami pedig a statisztikát illeti:

    • 1977 óta nem volt ilyen hosszú az F1-es szezon (41 hét): akkor januártól októberig voltak versenyek, most pedig márciustól decemberig, de érdemes megjegyezni, akkor egy hónapos szünetek voltak a tengerentúli futamok között
    • a 2024-es versenynaptár beállítja a legtöbb ázsiai verseny számát (8), ha ide számítjuk azokat az Európához közel lévő versenyeket, amit nem motorhome-mal teljesítenek a csapatok (Isztambul, Szocsi, Baku)
    • az idei rekorddal megegyező öt verseny lesz Észak-Amerikában, ha pedig egybe számoljuk a két Amerikát, a hat verseny ugyanúgy 2023-mal osztott rekord. Ráadásul ezek közül négyet sorozatban rendeznek majd meg, ez is „idei találmány”
    • amikor folyamatosan voltak versenyek (ld. első pont) és a COVID sem szólt közbe, nem ért véget ilyen későn az idény
    • ugyanakkor 2002-ben volt utoljára, hogy már az év nyolcadik hétvégéjén vagy korábban lett volna verseny. Napra pontosan pedig 1998-ig kell visszamenni ahhoz, hogy 2024-hez hasonló, korai szezonkezdést találjunk
    • egy hónapos szünet lesz ősszel a Szingapúri és az Egyedül Államok Nagydíja között. Ilyenre legutóbb szintén 1998-ban volt példa, akkor öt hét különbséggel rendezték meg a Nürburgringen tartott Luxemburgi Nagydíjat és a szezonzáró Japán Nagydíjat
    • három versenyt is rendeznek majd szombaton, erre 1982 óta nem volt példa. Akkor Dél-Afrika, Hollandia és Las Vegas versenyére került sor még vasárnap előtt
  • Átszabta Ocon a Red Bull Ringet a futamon, rekordot is döntött vele

    Átszabta Ocon a Red Bull Ringet a futamon, rekordot is döntött vele

    Esteban Ocon egy „alternatív nyomvonalon” teljesítette a versenytávot, mégis csak a futam után kapott emiatt komolyabb büntetést.

    A főszerepet a pályahatárok vittél el Spielbergben, ugyanis a versenyen szinte minden csapat és versenyző a másikat jelentgette. A versenyfelügyelők nem is győzték számon tartani a renitens mezőnyt, így a futam után többen megúszták volna büntetés nélkül a dolgot.

    Ám az Aston Martin ezt nem hagyta szó nélkül, így óvást nyújtott be az el nem vett körök és szabálytalankodók ellen. Végül 8 versenyzőt büntettek, így változott a befutó sorrendje is. A pontszerzők közül Lando Norris került a negyedik helyre, míg a Carlos Sainz a 10 másodperces büntetés miatt két pozíciót csúszott vissza.

    1200 pályaelhagyás után büntetések miatt változott az első 10 sorrendje az Osztrák Nagydíjon

    Ám az 5 és 10 másodperces szankciók tengerében Esteban Ocon neve villan felt, ugyanis a francia ennél nagyobb büntetéshalmazt kapott. Az Alpine versenyzője összesen négy szankciót zsebelt be a versenyen, így 30 másodperces többlet időt írtak jóvá a neve mellé.

    A francia versenyző ezzel a teljesítménnyel egy 2015-ös rekordot döntött meg. 8 évvel ezelőtt a Magyar Nagydíjon ugyanis Pastor Maldonadót háromszor büntették a stewardok. Ocont viszont Ausztriában négyszer látták szabálytalannak (a veszélyes kiengedésért ugyan a versenyző kap büntetést, de a csapat a vétkes), így a rekordot már a 26 éves pilóta tartja.

    Mindemellett Ocon csak 58 kör erejéig ment szabályosan a 71 körös versenyből, míg Fernando Alonso és George Russell egyszer sem vágta le a pályát.

    A büntetéscunami következtében Ocon két pozíciót veszített, így a 12. pozícióból a 14-re esett vissza.

    Természetesen az interneten beindult a mémgyár is, ugyanis a rajongók ábrázolták az Alpine versenyzőjének „útvonalát”.

  • 1200 pályaelhagyás után büntetések miatt változott az első 10 sorrendje az Osztrák Nagydíjon

    1200 pályaelhagyás után büntetések miatt változott az első 10 sorrendje az Osztrák Nagydíjon

    A FIA-nak bőven volt dolga az Osztrák Nagydíj leintését követően is. Miután az Aston Martin fellebbezését jóváhagyta, számos büntetést kiosztott még a pályahatárok nem betartása miatt, ami a végeredményben is változást eredményezett.

    A vasárnapi futamon összesen 1200 darab négykerekes pályaelhagyás történt, ami miatt szinte csak repkedtek az 5 másodperces büntetések. Azonban a futam végén az Aston Martin úgy gondolta, hogy nem büntettek meg mindenkit, akiket kellett volna, és az FIA helyben is hagyta a Zöldek észrevételét.

    Megszakadt Verstappen nagy sorozata, de így is megnyerte a spielbergi büntetésfesztivált

    A kimaradó szabálytalanságok megvizsgálását követően arra jutott a Forma-1-et irányító szervezet, hogy Carlos Sainzt, Lewis Hamiltont, Pierre Gaslyt, Alex Albont, Yuki Tsunodát és Logan Sargeant-et 10, Nyck de Vriest 15, Esteban Ocont pedig 30 másodperccel sorolták hátrébb a végeredményben.

    A sorrend így annyiban változott, hogy Sainz elveszítette a 4. helyét, és a büntetése miatt Lando Norris és Fernando Alonso is átugorhatta őt. A pontszerzőknél még a két Mercedes cserélt egymással helyet a 7. és a 8. helyen, valamint Pierre Gasly egy hellyel hátrébb, a 10. pozícióba esett vissza, Lance Stroll mögé.

    A top10-en kívül Logan Sargeant maradt a 13. helyen, de Guanyu Zhou elé került, a 30 másodperces büntetést kapó Ocon viszont mögé zuhant vissza. De Vries a 17. helyig esett vissza, az utolsó két pozícióban végző Tsunoda és Kevin Magnussen pedig szintén helyet cserélt egymással.

    Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

    1 Red Bull
     Max Verstappen
    2 Ferrari + 5.155
     Charles Leclerc
    3 Red Bull + 17.188
     Sergio Pérez
    4 McLaren + 26.327
     Lando Norris
    5 Aston Martin + 30.317
     Fernando Alonso
    6 Ferrari + 31.377
     Carlos Sainz
    7 Mercedes + 48.403
     George Russell
    8 Mercedes + 49.196
     Lewis Hamilton
    9 Aston Martin + 59.043
     Lance Stroll
    10 Alpine + 67.667
     Pierre Gasly
    11 Williams + 79.767
     Alexander Albon
    12 Alfa Romeo + 1 kör
     Guanyu Zhou
    13 Williams + 1 kör
     Logan Sargeant
    14 Alpine + 1 kör
     Esteban Ocon
    15 Alfa Romeo + 1 kör
     Valtteri Bottas
    16 McLaren + 1 kör
     Oscar Piastri
    17 Alpha Tauri + 1 kör
     Nyck de Vries
    18 Haas + 1 kör
     Kevin Magnussen
    19 Alpha Tauri + 1 kör
     Yuki Tsunoda
    20 Haas Nem ért célba
     Nico Hülkenberg
  • Nincs vége az Osztrák Nagydíjnak – óvást nyújtott be az Aston Martin

    Nincs vége az Osztrák Nagydíjnak – óvást nyújtott be az Aston Martin

    Az Aston Martin csapata megóvta a 2023-as Osztrák Nagydíj végeredményét.

    A hírt az FIA jelentette be, miután az Aston Martin egyik képviselőjét magyar idő szerint 18:30-kor beidézték a stewardok, de a szóban forgó személy nem volt hajlandó részleteket elárulni a silverstone-i istálló fellebbezése kapcsán.

    Azonban később kiderült, hogy Lawrence Stroll csapata a 33.3-as szabály miatt adta be az óvását, mondván a pályahatárok elhagyása miatt csomó olyan pilótát nem büntettek meg, akiknek szankciót kellett volna kapniuk.

    Megszakadt Verstappen nagy sorozata, de így is megnyerte a spielbergi büntetésfesztivált

    A versenybírák megjegyezték, hogy az Aston Martin beadványát követően újabb gyorskörök kerültek törlésre, ami miatt további időbüntetéseket szabhatnak majd ki. Emiatt pedig akár a verseny végeredménye is megváltozhat majd, mivel például Sergio Pérez neve mellett is volt egy fekete-fehér zászlós figyelmeztetés, és a mögötte Carlos Sainz 5 másodpercen belül ért be a célba hozzá képest.

    Fernando Alonso a hatodik, Lance Stroll pedig a tizedik helyen fejezte be a 71 körös futamot. Azonban az Aston Martin óvása azért is furcsa, mert a kétszeres világbajnok nagyon messze le volt maradva az előtte végző Lando Norristól és Pierre Gaslytól.

    A Red Bull Ring pályahatárai már az időmérő edzésen is egy forró témának számított, ugyanis a pénteki edzés során 47 gyorskört kellett érvényteleníteni a négykerekes pályaelhagyások miatt.

    FRISSÍTÉS: Az FIA helyt adott az Aston Martin óvásának, azonban a rengeteg szabályszegés miatt még nem született meg a verseny végleges eredménye.

    47 törölt kör az időmérőn – a pilóták nem elégedettek a pályahatárokkal

  • A Michelin elmondta, miért nincs esélye a Bridgestone-nak visszatérni a Forma-1-be

    A Michelin elmondta, miért nincs esélye a Bridgestone-nak visszatérni a Forma-1-be

    A Michelin vezére nemrég elmondta, meglepődne azon, ha a Bridgestone komolyan gondolná a visszatérést a Forma-1-be.

    Sajtóértesülések szerint az FIA jóváhagyta a Pirelli és a japán gyártó ajánlatát a 2024 utáni időszakról, így hamarosan átvizsgálják a pályázatokat és megkezdik a tárgyalásokat. Ugyanakkor a Michelin vezérigazgatója meglepődött azon, hogy korábbi riválisuk ismét részt akar venni a száguldó cirkuszban.

    A Bridgestone-Michelin gumiháború a 2000-es évek közepén határozta meg a Forma-1-et. 2005-ban azonban a francia gyártó nem megfelelő abroncsokkal készült Indianapolisba, így csak a Bridgestone-t használó konstrukciók (6-an) álltak fel végül a rajtrácsra.

    2006 végén a Michelin búcsút is intett az F1-nek, így a Bridgestone maradt a sportág gumiszállítója. 2011-ben viszont megérkezett a Pirelli, és azóta az olaszok töltik be ezt a szerepet.

    Matthieu Bonardel ugyanakkor nem érti a Bridgestone-t. A francia szerint a Forma-1 nem fektet elég hangsúlyt a fenntarthatóságra. A sportág csak izgalmas show-t akar, amiben a gumiknak is részt kell venniük.

    Michelin
    A Michelin nem akar belépni a Forma-1-be -Fotó: LAT Photographic/Williams F1

    „Mi olyan történetet akarnánk elmesélni, ami illik a márkánk filozófiájához, tehát kiváló minőségű abroncsokról lenne szó, amik élettartama hosszabb és fenntarthatóbb. Viszont az F1-es pályázatban csak fél sor szól a fenntarthatóságról. Gyakorlatilag nincs elvárásuk ezzel kapcsolatban, akár elégethetnénk a gumikat a versenyek után, és az sem zavarná őket. A valóság az, hogy a gumikat úgy gyártatják le, hogy nehéz helyzetbe hozzák a pályán a versenyzőket. Óvatosan kell kezelni őket, ami rossz képet fest le a márkáról. Mi azt szeretnénk, hogyha a versenyzők elégedettek lennének, és küzdeni tudnának a pályán. Lehet, hogy a Pirellit ez nem érdekli, de számunkra nagyon fontos. Így amíg a sportág ezt a filozófiát követi, addig mi nem vagyunk hajlandóak beszállni” – hangsúlyozta ki a Michelin elnöke.

    Ugyanakkor Bonardel szerint a Bridgestone-nak nincs esélye, mivel az új tendert is a Pirellire szabták.

    „Nem hinném, hogy a Forma-1 érdeke most az, hogy legyen még egy gumigyártó. A pályázat nem egy új belépőnek íródott, hanem a jelenlegi beszállítónak. Filozófiáját, gondolkodásmódját és stratégiai céljait tekintve a Bridgestone nem sokban különbözik a Michelintől. Minden bizonnyal közelebb állnak hozzánk, mint a Pirellihez. Meglepődnék, ha a Bridgestone a gumik romlását akarná demonstrálni csak azért, hogy a Forma-1-ben legyen.”

  • Kazah befektetővel az oldalán robbanna be a brit istálló a Forma-1-be!

    Kazah befektetővel az oldalán robbanna be a brit istálló a Forma-1-be!

    Egy új befektetővel az oldalán jelentette be az F2-es csapat, hogy a Forma-1-ben is szeretne szerencsét próbálni.

    A következő érában a gyártók mellett új alakulatok is megjelenhetnek a rajtrácson. 2026-tól hivatalosan az Audi például a Saubert veszi át, míg a Honda az Aston Martin oldalán tér vissza. Addig a Ford a Red Bull Powertrainsnek segít.

    Michael Andretti már régóta készül a Forma-1-be, és egy 11. csapat vezetőjeként mérettetné meg magát a száguldó cirkuszban. Mellettük a Cadillac is beszállna a viadalba, ám a csapatok nem fogadták kitörő örömmel az amerikaiak terveit.

    A jelentkezési határidő lejárt, így az FIA már vizsgálja a csapatok benyújtott dokumentumait. Nyilvánosságra ugyanakkor nem hozzák a jelentkezők listáját. Ám az egyik potenciális istálló ma elismerte, hogy ők is pályázók között vannak. A brit Hitech az F2-ben, az F3-ban és az F4-ben már bizonyított, de legfőbb vágyuk az, hogy a Forma-1-ben is szerepeljenek.

    hitech, w series, racingline, racinglinehu, racingline,hu
    Hitech – Fotó: FIA European F3 Championship

    A silverstone-i alakulat ma jelentette be, hogy a Hitech Global Holdings Limitedből 25%-os részesedést adott el Vladimir Kim kazah üzletembernek. Kim neve a bányászattól, a bankszektoron át, a légi közlekedésig megtalálható. Az általa menedzselt Kazakhmys és KAZ Minerals Group a rézérc kitermelés és feldolgozás legjobbjai közé tartozik.

    Kim emellett kazah sportolókat is támogat. Gennadiy Golovkint és Serik Sapiyevet az ökölvívásban segíti, de világhírű teniszezők mögé is beállt. Új szenvedélyét viszont a nemzetközi autóversenyzésben és Hitechnél találta meg.

    Vladimir Kim a legújabb üzleti kapcsolatáról így nyilatkozott:

     „Nagyon örülök annak, hogy egy olyan szervezettel léphetek partnerségre, ami ilyen sok kategóriában sikereket ért el, és ilyen ambiciózus célokat tűzött ki maga elé. Már régóta részt veszünk a sport világában, ám ez az első globális befektetésünk az autósportban. A sport dinamikus vonzereje és növekvő ismertsége, valamint az üzleti vállalkozások közötti marketinglehetőségek, és növekvő szurkolói bázis összhangban van a személyes és kereskedelmi ambícióimmal.”

    Oliver Oakes, a Hitech vezérigazgatója a következőket mondta az új befektetőről:

    „Örömmel üdvözlöm Vladimir Kimet a Hitechnél. A megbeszléseink során számos esetben szinergiát fedeztünk fel, így tudom, hogy a támogatása felbecsülhetetlen lesz, mikor a Hitech széleskörű ambícióinak megvalósításán dolgozunk.”

    A brit alakulat elismerte, hogy beadta a nevezését az FIA-nak, így a megállapodás és együttműködés pozitív elbírálás esetén jön létre. Ám nem egyedül pályáznak a kiadó helyekre. A korábban említett Andretti-Cadillac páros mellett még a „Formula Equal” is esélyes lehet a belépésre.

     

  • Nagy dobásra készül a Mercedes, a többiek az FIA-hoz fordultak

    Nagy dobásra készül a Mercedes, a többiek az FIA-hoz fordultak

    A Mercedes rendkívül magabiztosan várja a folytatást, és elárulták mi kell ahhoz, hogy ismét futamot tudjanak nyerni.

    Monacóban került bevetésre a csillagosok első nagy fejlesztési csomagja. A hercegségben még bizonytalanul nyilatkoztak az újításokról, ám a Spanyol Nagydíjon megmutatkozott, hogy valóban előrelépték. Max Verstappen mellé ugyanis George Russell és Lewis Hamilton fért fel a dobogóra, míg Kanadában a hétszeres világbajnok ismét a pódiumra állhatott.

    Ralf Schumacher korábban úgy fogalmazott, hogy az Aston Martin még mindig egy lépéssel az Ezüst Nyilak előtt jár, amit a montréali eredmények is alátámasztanak. Alonso ugyanis gyorsabb volt a brit pilótánál, hiába lepte meg a 38 éves versenyző az ellenfelét a rajtnál.

    Ám a Mercedes nem aggódik, ugyanis a Brit Nagydíjon ismét egy fejlesztési csomag érkezik az autóra. A csapat egyik munkatársa még azt is elejetette, hogy az újítások után már a győzelemért mehetnek.

    Mercedes, Russell
    George Russell – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Toto Wolff megerősítette, hogy Silverstone-ra újfent változtatni fog a Mercedes.

    „Egy nagyobb csomagot fogunk Silverstone-ba vinni, és egy kisebbet valamikor utána. Sokat tanultunk azóta, mióta megváltoztattuk az autó koncepcióját. A szimuláció és versenypálya közötti korreláció sokat javult, így lépésről-lépesre hajtjuk végre a feladatot.”

    Ugyanakkor az ellenfelek nem értik, hogy a költségvetési korlát égisze alatt, hogyan fejleszthet ennyit a Mercedes. Az osztrák csapatfőnök elmondta, nincs okuk aggódni, hiszen külön osztályuk van a költségek figyelésére.

    Ám az FIA úgy tűnik, talált egy kiskaput, és elkezdte figyelni a topcsapatok F1-en kívüli tevékenységeit (autók, motorok és hajók tervezése). Attól tartanak, hogy átvezetik a költségeket, és így trükközik ki a szabályokat.

    A La Gazetta dello Sport szerint a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és az Aston Martin a Szövetséghez fordult. Ezen felül a csillagosok fejlesztései kapcsán is az FIA segítségét kérték az riválisok.