Címke: FIA

  • Törölték a Honda kínai eredményeit, a befecskendező nem felelt meg

    Törölték a Honda kínai eredményeit, a befecskendező nem felelt meg

    A JAS Honda Racing csapatát kizárták a WTCC ezelőtti fordulójából utólag, miután egy technikai inspekciót követően kiderült, hogy az általuk használt üzemanyag-befecskendező rendszer nem felel meg a szabályzásnak.

    Az elmúlt két évben ez már a második alkalom, hogy a japán gyártót kizárták utólag, tavaly Marrákesben a fenéklemezzel volt szabálytalan. A Honda Civicek befecskendezőit megjelölték további vizsgálatra még pénteken a technikai átvételen Kínában, ezért az ottani versenyeredmények csak ideiglenesek voltak.

    A héten volt Genfben ülés a hétvégi Japán verseny előtt, és a FIA technikai delegátusa megállapította, hogy a gyári Honda csapat három autóját kizárják a kínai eredményekből, mert nem feleltek meg a homologizációs eljárásnak.
    Ez áll a versenybíróság közleményében:
    „A kínai futamon a technikai delegátus a #34-es autó (Michigami) üzemanyag-befecskendezőjét megjelölte. A versenyben induló tudomásul vette, hogy a jelölt alkatrészt használja versenyben is a kínai futamokon, és a 2-es és 5-ös autóban is ugyanilyen alkatrészeket használtak. A FIA technikai delegátusa a vizsgálatuk után megállapította, hogy azok a befecskendezők, amit a három autóban használtak, nem felelnek meg a szabályzás 263.003, 263.004 és 263.324 cikkelyeinek. A meghallgatáson a versenycsapat elismerte, hogy az üzemanyag-befecskendezők nem felelnek meg a szabályzásnak. Ennek eredményeként a #2-es (Tarquini), #5-ös (Michelisz) és #34-es autókat kizárják az időmérő edzés, a MAC3, a nyitó- és főfutam eredményeiből.”

    Ennek a döntésnek köszönhetően komolyan változik a bajnokság eredmény is, még akkor is, ha csak fél pontokat is adtak a megszakított kínai főfutam miatt. Így most már a Polestar Cyan Racing versenyzője Thed Björk 3.5 ponttal vezeti a bajnokságot a még mindig lábadozó Monteiro előtt. Leginkább Michelisz Norbit érinti a döntés, ő a negyedik helyre esett vissza, 32.5 ponttal a Volvós Björk mögé, és még a svéd márka másik versenyzője, Nicky Catsburg is feljött elé a pontokban.

    A Honda eddigi elsősége is a gyártók bajnokságában a múlté. Most már a Polestar vezet 11 ponttal három versenyhétvégével a szezonzáró előtt. A Honda jelezte, hogy elfogadja a döntést, és hogy rosszul érinti a FIA homologizációs kivizsgálásának az eredménye.
    „Elfogadjuk ezt a szerencsétlen döntését a versenybíráknak, de kifejeznénk, hogy mindig is jóindulatúan jártunk el. Sajnos ahogy mi illetve a FIA értelmezi a homologizációs eljárást, eltér egymástól. Nagyon csalódottak vagyunk a döntés miatt, a versenyzők és a gyártók bajnoksága is így már nagyon nehéz lesz nekünk. Ugyanakkor tovább nyomjuk keményen, mert a hátralévő három versenyhétvégén el tudjuk érni a célunkat, a világbajnoki címet. Bocsánatot szeretnénk kérni a rajongóinktól, és mindenkitől aki idén a WTCC-s sikerünkért dolgozik.” – mondta Ryuichi Furukawa a Honda motorfejlesztő részlegének a vezetője.

  • Ezért volt Jacques Villeneuve neve Driver X az ismert F1-es játékban

    Ezért volt Jacques Villeneuve neve Driver X az ismert F1-es játékban

    20 éve nyerte meg Jacques Villeneuve egyetlen Forma-1-es világbajnoki címét. Már akkor is volt hivatalos F1-es játék, de kevesek tudták a valós okát annak, hogy miért szerepelt ezekben hol Driver X, hol Driver Williams néven a kanadai pilóta. Most maga az érintett árulta el, hogy mi volt ennek az oka:
    „Nem én találtam ki a Driver X-et. Nyilván azon emberek lehettek ezek, akik a játékot készítették.

    Mindegyik Forma-1-es versenyző a játékban is rendesen el volt nevezve, arra, ami a való életben is volt a neve, csak Villeneuve nem. Íme, az indok:
    „Amikor a Forma-1-be jöttem, akkor a csapatoknál voltak a versenyzők jogai is. Nem pedig a FIA-é mint ma, amikor is ezen jog átadása a szuperlicensz kiadásához kötődik. Amikor aláírtam a Williamshez, akkor mi viszont ezen jogaimat nem adtuk át nekik.”

    Adódik a kérdés, hogy miért nem adta oda Villeneuve a névhasználati jogait? Ezt is tisztába tette Jacques:
    „Ez még az az időszak volt, amikor a versenyzők nevei alatt saját játékok jelentek meg. Ezután jött a hivatalos F1-es játék.”

    És tényleg, emlékezetes 1992-ből például a Nigel Mansell’s World Championship, vagy az Ayrton Senna’s Super Monaco GP II. Az, hogy Villeneuve nevével hasonló nem került kiadásra, végül nem csak 1997 világbajnokán múlt:
    „A szoftvercég megvette a jogokat a FIA-tól. Az én nevem a fentebb vázoltak miatt nem volt náluk, de velem már nem akartak üzletelni. Így esett meg, hogy nem csak Villeneuve világbajnoki évében nem szerepelt az aktuális F1-es játékokban, hanem már 1996-ban, és később is hol Driver X, vagy Driver Williams néven szerepelt. Egyszer aztán elege lett ebből a jogtulajdonosnak, és léptek, amit Jacques így lát:
    „Későbbiekben a szuperlicensz kiváltásához le kellett mondanod a névhasználati jogaidról, ha a Forma-1-ben akartál vezetni. Miattam változtattak ennek a kiadásán, igazán menő, nem? Vicces volt az egész, mert jöttek az emberek, és kérdezték, hogy mi van, miért nincs a játékban a nevem. Nem is gondoltam bele akkor, hogy ez egy szimpla jogi kérdés miatt alakult így. Mindenki tudni akarta, hogy kicsoda Driver X. Kisebb mítosz alakult ki róla, amire még ma is emlékeznek.”

    Később egyébként kijött a kanadai nevével nem egy Forma-1-es játék, hanem inkább egy autóversenyes vízió. Ismert nagyvárosokban, fedettebb kerekű együléses versenyautók amiket nem benzin hajt: gyakorlatilag idő előtt feltalálták az Ubisoftnál a Formula E-t, csak épp Speed Challenge: Jacques Villeneuve’s Racing Vision​ néven. Villeneuve komolyan vette a közös projektet, még akkori mérnökét, Jock Cleart is felkérte, hogy magyarázza el jobban a kipörgésgátló működését a fejlesztőknek. Ennyit mondott erről:
    „Ha már ilyesmibe vágtam, akkor komolyan odatettem magam, nem csak a nevemet akartam ráírni. Minden mesterséges volt, egy játékban ezt meg is csinálhatod, a valóságban azonban nem. Ehhez képest ezek a mesterkélt dolgok jellemzőek ma már a Forma-1-re. És épp ezért divat egyre inkább a vintage, a régmúlt, mindegy, hogy milyen téren. Azt hiszem, az egész világ túlontúl ezen irányba tett egy lépést, és emiatt nem látni már a valós értékeket. A Forma-1-ben is most azon gondolkoznak, hogyan tudnák kiiktatni a DRS-t.”

  • A FIA elvárta volna Verstappen bocsánatkérését

    A FIA elvárta volna Verstappen bocsánatkérését

    A Forma-1-et is felügyelő testület kijelentette, hogy elvárná Max Verstappentől, hogy bocsánatot kérjen. Egy hete a büntetése után Garry Connellyt le mongol idiótázta. A mongolt később visszavonta, a FIA egy komplett bocsánatkérést szeretett volna, de utóbbi véleményét tartja Verstappen. Az Algemeen Daghbladnak ezt mondta:
    „Amikor egy verseny után igazságtalanul leszednek a pódiumról, azt hiszem, hogy normális reakció az, hogy dühös vagy. Így nem szeretnék változtatni azon a szón, amit használtam.”

    Charlie Whiting azonban azzal vágott vissza, hogy nem csak egy versenybíró felelős a döntésért, hiszen mind a négyen megszavazták Austinban a büntetést, majd hozzátette:
    „Eddig Max nem kért bocsánatot. Jobban tenné, ha kérne.”

    Később Verstappen az Instagramon ezt írta: „Még egyszer elnézést kérek azért, ahogyan beszéltem az Amerikai Nagydíj után. Tudom, hogy ezek a szavak nem voltak megfelelőek,  és nem irányultak senki ellen sem.”

    Az Amerikai Nagydíj egyik versenybírája, a korábbi F1-es versenyző, Mika Salo elárulta, hogy egyes Verstappen rajongóktól halálos fenyegetéseket kapott. Kimi Räikkönen is eloszlatta azon feltételezéseket, hogy a korábbi Ferraris Salo is segítette volna őt a pódiumra, Verstappen ellenében:

    „Salo egyike volt Belgiumban is a versenybíróknak. Ott én kaptam büntetést, a buta sárga zászlós dolog miatt. Tudom mit érez Max, én is kaptam rengeteg olyan büntetést, amiket a semmiért kaptam, de van egy pont, amikor már ezeket inkább hagyni kell.”

    A csütörtöki sajtótájékoztató után Max a közösségi média segítségével kért elnézést.

    „Még egyszer szeretnék elnézést kérni, amiért nem válogattam meg a szavaimat az Egyesült Államok Nagydíja után.” – írta Instagramon. „A pillanat hevében mondtam azokat, tudom, hogy nem a megfelelő szavakat használtam, nem szántam őket senkinek konkrétan. Nem akartam semmilyen problémát okozni és remélem, hogy túl tudunk ezen lépni, hogy élvezhessük a versenyhétvégét.”

     

     

  • Villeneuve már hálás Schumachernek, amiert 20 éve nekiütközött

    Villeneuve már hálás Schumachernek, amiert 20 éve nekiütközött

    1997-ben Jacques Villeneuve lett a Forma-1 világbajnoka, Michael Schumacher ellenében. Ez a párharc egyike volt a legizgalmasabbaknak a Forma-1 történelmáben: 1997. október 26-án Jerez de la Frontera volt az ütközet helyszíne. A bajnoki címről a sport egyik legbotrányosabb esete döntött: Villeneuve már előzni akarta Schumachert, ami egyben azt is jelentette akkor, hogy ha sikerül a manőver, akkor a német elveszíti a bajnoki címet. Schumacher ezért egyszerűen direkt nekiment Villeneuve autójának. Ismert a történet vége: Villeneuve tovább tudott menni, Schumacher a sóderágyban maradt, de nem csak a a bajnoki címet veszítette el. A FIA miután bíróság is kimondta, hogy a manőver szándékos volt, elvette Schumacher összes pontját, amit 1997-ben gyűjtött.

    20 évvel később a Motorsport-Magazin.comnak Jacques Villeneuve azt állítja, hogy kifejezetten örül Schumacher ütközésének:
    „Ez remek volt! Ezzel kifejezetten még segített is nekem abban, hogy nyerjek, továbbá még jelentőségteljesebbé tette a bajnokságot, mert így került be a történelemkönyvekbe. Az, hogy Michaelt vertem meg, nem pedig valaki mást, még extrémebbé teszi a bajnoki címemet. Legyőztem úgy, hogy megpróbálta azt, amit eddig mindig is csinált. Megpróbált kirakni, de ezúttal ez nem működött! Ez volt az első alkalom, hogy ez nem jött be neki, és ezért ez őt kifejezetten rosszul érinti. Emiatt a címem igazán különleges.”

    A Forma-1 hivatalos oldala is 10 perces kisfilmmel emlékezett az esetre.

  • Francia hatóságok is vizsgálódnak az FIA-nál

    Francia hatóságok is vizsgálódnak az FIA-nál

    Francia korrupcióellenes hatóságok vizsgálódnak az FIA-nál, a Liberty Media általi Forma-1 felvásárlás kapcsán.

    A New York Times jelentése szerint a Parquet National Financiernek meggyőződése, hogy a párizsi központú szervezet (FIA) úgy adta el a sportot a Libertynek, hogy közben nekik részesedésük maradt benne. A Forma-1 irányítótestülete tagadja a feltevést.

    „Teljes biztonsággal állítjuk, hogy bármiféle vizsgálat azt állapítaná meg, hogy minden esetben jogszerűen jártunk el, és hajlandóak vagyunk és készen állunk együttműködni bármilyen vizsgálat során, hogy tisztázódjon a helyzet az illetékes hatóságokkal.” – közölte az FIA.

    Az értékesítést a brit csalás elleni hivatal is vizsgálja.

    Az FIA még 2013-ban szerzett 1% részesedést a sportból. Az ügyletet Jean Todt, az FIA elnöke, és az F1 akkori vezérigazgatója, Bernie Ecclestone kötötte.

  • Verstappent még elővehetik a versenybírák leidiótázásáért

    Verstappent még elővehetik a versenybírák leidiótázásáért

    Max Verstappen bajba kerülhet, amiért „idiótának” nevezett egy versenybírát, miután Austinban büntetést kapott, így nem a harmadik, csak a negyedik helyen értékelték.

    „Mintha megloptak volna.” – mondta Verstappen a Sport Bildnek, majd egyiküket, vélhetően Garry Connelly-t, idiótának is nevezte amiért mindig bünteti őt előzései után.

    „Ő egy idióta, mindig ellenem dönt.” – panaszkodott a 20 éves versenyző. „Remélem a rajongóknak sem tetszik a döntés, és jövőre nem jönnek vissza.”

    Brit és német sajtóértesülések szerint az FIA lehet, hogy megvitatja Verstappen sértő megjegyzését, amiért akár további büntetés is járhat. Csapatfőnöke, Christian Horner azonban nem gondolja ezt.

    „Ha Lewis Hamilton kritizálhatja az amerikai elnököt, akkor egy frusztrált versenyző is kifejezheti a véleményét.” – mondta Horner az Auto Motor und Sportnak.

    Még a szakértők véleménye is megosztó azzal kapcsolatban, hogy érdemelt-e büntetést a Red Bull versenyzője, az alap probléma azonban az, hogy az FIA nem elég következetes, és hasonló vétségért csak hébe-hóba osztanak büntetést.

    Charlie Whiting azonban kiáll a döntés mellett: „Minden egyéb esetben, mikor egy versenyző lement a pályáról, nőtt a távolság köztük. Másrészt Max mind a négy kerékkel levágta a kanyart.”

  • Verstappen: A hülye döntésekkel tönkreteszik a sportot

    Verstappen: A hülye döntésekkel tönkreteszik a sportot

    Max Verstappen nem ért egyet a versenybírák döntésével, amiért öt másodperces büntetésével elveszítette a harmadik helyet Kimi Räikkönennel szemben.

    A büntetésről már korábban beszámoltunk: ide kattintva elérhetik cikkünket, melyben több korábbi Forma-1-es versenyző, szakértő és Jos Verstappen is kifejtette véleményét az esettel kapcsolatban.

    „Nagyszerű versenyünk volt, de az ilyen hülye döntések kinyírják a sportot. Remélem, hogy a szurkolóknak sem tetszik ez a döntés és jövőre nem jönnek ki a versenyre” – mondta csalódottan a Sky Sports F1-nek.

    „Mindenki szélesen vette a kanyarokat, saját magamat is beleértve.”

    „Van fent egy idióta steward, aki mindig ellenem hoz döntéseket.”

    „A 9-es vagy 19-es kanyarban kanyarodhatsz szélesen, senki nem fog szólni érte. Ugyanez volt Bottasszal. Elkezdtem a manővert, majd a pályán kívül autózott, visszajött és úgy kellett megelőznöm. Előnyt szerzett, de semmit nem tettek ellene (a bírák).”

    „Ez nem jó a sport számára, tisztázniuk kell a szabályokat.”

  • Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Korábbi versenyzők, szakértők és maga Max édesapja, Jos Verstappen is megosztotta érzéseit fia büntetését illetően.

    Max Verstappen öt másodperces büntetést és egy büntetőpontot kapott, amiért a pálya határait figyelmen kívül hagyva előzte meg az Amerikai Nagydíj utolsó körében Kimi Räikkönent.

    Így hangzik a versenybírák indoklása: „A 33-as rajtszámú autó négy kerékkel, legalább fél méterrel hagyta el a pályát és előzte meg a 7-es rajtszámú autót. A 33-as autó versenyzője ezzel előnyt szerzett.”

    „Nem fair. Max nem élt vissza a pályahatárokkal, ez egyszerűen egy mega előzés volt” – írta a twitteren Alex Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző.

    Johnny Herbert, a Sky F1 szakértője nem ért vele egyet: „Ez így nem helyes, Alex. Ha egy versenyző a pályán kívül autózik, az nem képesség. Ezt a pályahatárokkal való visszaélésnek hívják.”

    Karun Chandhok, a Channel 4 szakértőjeként tevékenykedő korábbi Forma-1-es versenyző Wurz véleményével ért egyet: „Briliáns versenyzés Verstappentől. Szégyen, hogy ezért megbüntették. Nagyon sokan autóztak a fehér vonalon kívül… Badarság.”

    Nigel Mansell is véleményezte az esetet: nagyon meglepte, hogy a bírák megbüntették a hollandot.

    Mario Andretti szintén védelmébe vette Verstappent: szerinte a manőver a verseny legjobb jelenete volt és akár arról is vitatkozhatnánk, hogy Räikkönen mennyire terelte ki a Red Bullt.

    Jos Verstappen elég rendesen kiakadt a versenybírák döntését követően, szerinte a Forma-1 nem tudja, hogy mi az a versenyzés és az FIA szégellheti magát.

    Egy másik tweetjében ennél tovább is ment: az FIA szerinte a Ferrait segíti. (Ne feledjük a tavaly Mexikóban történteket).

    https://twitter.com/MaVic009/status/922205946096574467

  • Még a bevezetése előtt átkeresztelhetik a halót

    Még a bevezetése előtt átkeresztelhetik a halót

    Nyár közepén hivatalosan megerősítesre került, hogy 2018-tól bevezetik a halo fejvédő rendszert a Forma-1-ben.

    Nem sokkal később az FIA közleményben tudatta, hogy a Forma-2-ben és a GP3-ban is kötelező lesz a biztonsági rendszer használata.

    Az Autosport.com információi szerint a Strarégiai Csoport november 7-én esedékes megbeszélésén napirendre kerül a halo nevének megváltoztatása: átkeresztelhetik a fejvédőt.

    „Több lehetőségünk is van a nevet illetően, valami olyasmi is lehet, hogy ‘biztonsági ketrec’ – mondta a brit szaklap forrása.

    A 2018-as Ausztrál Nagydíjon bemutatkozó rendszer működését illetően továbbra is vannak kérdőjelek, ám az FIA vizsgálatai szerint a halo Henry Surtees és Justin Wilson életét is megmentette volna.

    Az FIA-t arról is kérdezték, hogy vajon Felipe Massa 2009-es hungaroringi vagy Jules Bianchi 2014-es suzukai baleseténél milyen következményi lettek volna a fejvédő használatának: „Azon forgatókönyvek száma, amikor a halo segített volna sokkal nagyobb, mint amikor semleges vagy negatív következményei lettek volna” – érkezett a válasz.

     

  • Az FIA a nemzeti autósport szövetségekkel összefogva reagál az EU-nak

    Az FIA a nemzeti autósport szövetségekkel összefogva reagál az EU-nak

    A napokban számoltunk be róla, hogy az EU arra kötelezné (Vnuk-szabályzás) a motorsportban érintetteket, hogy kössenek egy harmadik fél által szolgáltatott felelősségbiztosítást, és azt tervezik, hogy a versenypályán történő baleseteket ugyanúgy kezelnék, mint a közútiakat, a rendőrség bevonásával. Ebből kifolyólag a motorsportos biztosítások ára az egekbe szökne. A Motorsport Industry Association (MIA) arra szólít fel minden motorsportban érintettet, hogy reagáljanak az esetre. Erről (angol nyelven) részleteket ide kattintva találsz.

    Az FIA jelezte, hogy figyelemmel követi az ügy alakulását.

    „Az Európai Bizottság nyilvános konzultációja tágabb témakörre vonatkozik, mint csak a motorsport.” – áll az FIA közleményében. „De a motoros biztosításokra vonatkozó direktíva hatással lehet a motorsportra és az FIA-re. Az elmúlt hónapokban az FIA konzultált az európai, nemzeti autósport szövetségeivel, hogy közös álláspontra jussanak és hivatalosan válaszoljanak a Bizottságnak, még a határidő előtt. Természetesen az FIA célja az, hogy megóvja a motorsportot a biztosítási direktíva bármilyen negatív következményétől.”