Címke: FIA

  • Todt szerint Schumachernek mindig kétségei voltak

    Todt szerint Schumachernek mindig kétségei voltak

    Miután megszerezte első Ferraris világbajnoki címét 2000-ben, Michael Schumacher egy privát fioranói tesztet kért magának, árulta el egykori Ferraris csapatfőnöke, a most már FIA elnök, Jean Todt.

    Todt a tegnapi, FIA Hall of Fame bemutatkozásán mondta el, hogy két igazán meghatározó momentumot tud kiemelni a 2000-2004-es időszakból, mikor Schumacher sorra nyerte a bajnoki címeket.

    „2000-ben, 21 év után a Ferrari újra bajnok lett, Michaellel.” – mondta Todt. „Felmentem vele a dobogóra és azt mondtam, ‘Michael, a versenyző életünk már sosem lesz olyan, mint volt’. Határozottan, az a nap Suzukában, a karrierem legerősebb momentuma volt.”

    „A másik dolog megmutatja, hogy milyen is Michael: mikor bajnokként zárta a 2000-es szezont és kezdtük a 2001-est. Azt kérte tőlem, nagyon szerényen, mert ő egy szerény fickó. Arrogánsnak tűnhet, de szerény. Azt kérdezte tőlem, ‘megengeded, hogy teszteljek egy kicsit Fioranoban, hogy meggyőződjek róla, hogy még képes vagyok vezetni?’ Állandóan kétségei voltak, hogy jó versenyző-e vagy sem. Teljesítette a tesztet és nem volt olyan rossz….”

    Todt arról is beszélt, hogy mennyire sajnálja, hogy Schumacher nem lehet ott a világbajnokoknak szóló eseményen. A hétszeres bajnokon menedzsere, Sabine Kehm képviselte, mert bár felesége, Corinna és fia, Mick is meg voltak hívva, nem tudtak részt venni az eseményen.

    „Hiányzik Michael.” – mondta Todt. „Itt van, még harcol.”

    „Örülök, hogy Sabine itt van most, hogy vigye a családi bizniszt. Azt akartam, hogy Mick jöjjön, de Spanyolországban tesztel, Corinna pedig az Államokban van.”

    „Egy harc még tart. Michael nagyon különleges, különleges a motorsport számára. Különleges számomra is, egy barát.”

    „Gyenge helyettes vagyok én ezen az estén.” – mondta Kehm. „Mind tudjuk, hogy Michaelnek kellene itt lennie. Biztos vagyok benne, hogy imádna itt lenni. Mindig a legnagyobb tisztelettel volt minden itt lévő iránt. Megtisztelve érezné magát.”

    „Azt is tudom, hogy milyen nagy barátja Michael Jean-nak. Biztos vagyok benne, hogy büszke lenne rá, hogy ezt lehetővé tette.”

    „Azt hiszem, hogy ami őt ilyen sikeressé tette az a szeretet és együttérzés mindenki irányába, aki itt van a teremben, illetve a sport iránti szenvedély.

  • Hamilton kihagyta a bajnokokkal fotózkodást, helyette divat gálán járt

    Hamilton kihagyta a bajnokokkal fotózkodást, helyette divat gálán járt

    Tegnap éjjel Párizsban bemutatkozott az FIA Hall of Fame, mely a Forma-1 világbajnokait hivatott elismerni. Meg is volt hívva minden bajnok, akik pedig már nincsenek köztünk, azok nevében egy rokon volt jelen.

    Azt már jól tudja mindenki, hogy Kimi Räikkönen nem nagyon szeret részt venni ilyen eseményeken, azon azonban felhördült a nemzetközi, de leginkább a brit sajtó, hogy sem Jenson Button, sem Lewis Hamilton nem volt jelen. Buttonnak jó oka volt ugyan a távolmaradásra, ő a Honda Thanks Day-en vett részt Japánban.

    Hamilton azonban autósporthoz nem köthető eseményen múlatta az időt, ő a Fashion Awardson vett részt többek között Donatella Versace, Irina Shayk és Rita Ora társaságában.

    https://www.instagram.com/p/BcS0sXtl8ng/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BcSvJSpF8ev/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BcSrdKhlZMF/?taken-by=lewishamilton

     

  • Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Marcin Budkowski korábbi FIA tisztviselő Renault-szerződésének híre alaposan felborzolta a kedélyeket a rivális csapatoknál. A szakember ugyanis bizalmas információk birtokában van minden csapat részéről, így azok joggal lobbiztak az ellen, hogy Budkowski hamar munkába állhasson a Renault-nál.

    Az FIA megvizsgálta a helyzetet és nem tudott jogi lépéseket tenni Budkowski szerződésének megakadályozásának érdekben, mert a svájci munkajog három hónapnál több kényszer szabadságot nem engedélyez.
    Az FIA engedélyt adott arra, hogy Budkowski április 1-jével kezdjen majd új munkaadójánál.

    „A csapatok dühösek voltak? Az FIA volt dühös!” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Azt mondanám, ha távozik egy tehetséges mérnök, sosem örülünk. Ezek az emberek svájci szerződésben állnak, így meg van kötve a kezünk. Szóval három hónap kényszer szabadságról beszélhetünk. Végül megállapodtunk a Renault-val, hogy április 1-jén kezd majd, ami így hat hónapot jelent. Így tudtuk megoldani.”

    „Ha a csapatok egyöntetűen elégedetlenek akkor könnyű szóbeli megállapodást kötni velük és beleegyeznek, hogy nem alkalmaznak FIA alkalmazottakat minimum egy év kényszerszabadság nélkül. Mindannyiuknak egyet kellene érteniük ezzel. A mi oldalunkról, mi igyekszünk majd a legszilárdabb szerződésekkel védeni magunkat és őket is, de nem sokat tehetünk.”

  • Massa tényleg FIA szerepet vállalhat

    Massa tényleg FIA szerepet vállalhat

    Korában már beszámoltunk róla, hogy Felipe Massa szerepet vállalhat az FIA-nél, a Motorsport Világtanácsnál, ez pedig mostanra már elég valószínűvé vált.

    Abu Dhabiban az FIA elnöke, Jean Todt – aki korábban Massa csapatfőnöke is volt – elmondta, hogy ő szívesen dolgozna együtt a frissen visszavonult versenyzővel, mint Brazília képviselője.

    „Brazília szeretne képviselőt küldeni a Motorsport Világtanácsba, a jelöltjük pedig Felipe Massa.” – mondta Todt. „Szóval majd az éves közgyűlésen eldől. Talán más ötleteim is vannak számára. Van még pár nap rá, hogy kiderüljön, érdekli-e.”

    „Emelem kalapom Felipe előtt. Történetesen nem régiben volt a fiam születésnapja. Felipe pedig olyan számomra, mintha a második fiam lenne, nagyszerű srác. Elhagyja az F1-ez. Szomorú, hogy távozik. Még mindig nagyon motivált és biztos vagyok benne, hogy talál majd módot rá, hogy versenyezzen valahol. Ha közre tudna működni a motorsportban, az nagy érték lenne.”

    Massa is elmondta, hogy megfontolja a Todt kínálta lehetőségeket.

    „Van pár ötletem arra, hogy mit fogok csinálni.” – mondta a brazil. „Más dolgokat, talán eljövök majd pár versenyre valami más szerepben és próbálom hasznosítani a tapasztalatomat. Talán kicsit közelebb leszek majd az FIA-hoz. Egy FIA-szerep érdekelne. A tapasztalataim segítségemre vannak, nem csak abban a tekintetben, hogy ismerem a motorsportot, hanem mint versenyző is, aki hosszú ideig versenyzett, gokarttól az F1-ig. Kellene pár megbeszélés (közte és az FIA között), pár ötlet, aztán meglátjuk, hogy alakul.”

  • Hamilton továbbra sincs oda a halóért

    Hamilton továbbra sincs oda a halóért

    Lewis Hamilton, a Mercedes négyszeres világbajnok brit versenyzője továbbra sem barátkozott meg a halo nevű fejvédő rendszer kinézetével.

    Mint ismeretes, az FIA 2018-tól a Forma-1-ben, a Forma-2-ben és a GP3-ban is bevezeti az említett biztonságtechnikai eszközt.

    Nem Hamilton az egyetlen, akinek nem túlságosan tetszik a halo, ami eredetileg már az idei szezonban is felkerült volna az autókra, de a Nemzetközi Automobil Szövetség végül egy évvel hátrébb tolta a bevezetését.

    „Ez az utolsó év, és a mostani lesz az utolsó verseny, amikor jól néznek ki az autók” – mondta Hamilton.

    „Úgy gondolom, a következő évtől kezdve lejtőre kerülünk… Legalább a biztonság növekedni fog.”

    „Talán kreálok egy új flip flop márkát, és valamilyen szinten sikeres lesz.”

    A mezőny másik négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nem érzi ekkora problémának a halo okozta esztétikai torzulást.

    „Máshogy fognak kinézni az autók jövőre, amit eddig láttam, az eléggé különböző” – mondta Vettel.

    „Másrészről viszont ez egy olyan dolog, amihez hozzászokunk, de kétség sem férhet ahhoz, hogy jobban néznek ki az autók jelenlegi állapotukban.”

    „Dolgozni fogunk az esztétikán, szóval így is jól fognak mutatni. Végső soron valószínűleg nem lesz ez egy nagy dolog.”

  • Todt az egyetlen elnökjelölt

    Todt az egyetlen elnökjelölt

    Jean Todt egy harmadik periódusra is az FIA elnöke marad, miután a soron következő választásokra ő az egyetlen jelölt.

    Todt 2009-ben lett az FIA elnöke, majd 2013-ban újraválasztották.

    Idén májusban már jelezte, hogy maradna még a pozícióban, a napokban pedig az FIA közzétette a jövőhavi választásra a jelöltek listáját. Azon pedig egyedül Todt szerepel, így december 8-án automatikusan ő lesz „megválasztva”. Todt tehát 2021-ig biztosan marad az FIA élén.

  • Az FIA visszautalta a Manor által befizetett nevezési díjat

    Az FIA visszautalta a Manor által befizetett nevezési díjat

    A Forma-1 irányító testülete, az FIA visszafizette a Manor számára a 2017-es nevezési díjat, amit még tavaly fizettek be.

    A Manor 522 322 dollárt fizetett be 2016 novemberében, de végül anyagi problémáik miatt nem tudtak rajthoz állni idén, felszámolták őket.

    „A Just Racing Services Limited, a Manor Groupon belül, a szervizelésért felelős cég csődbe ment idén januárban, majd megszüntette tevékenységét.” – áll az FIA közleményében. „Következésképp a csapat nem vett részt a 2017-es bajnokságban.”

    „Az FIA tehát úgy döntött, hogy visszautalja a nevezési díj a szövetség adminisztrációs költségeivel csökkentett értékét a Manor Group belső egységének, jó szándékunk jeléül, hogy ezzel is segítsünk hátralékaik megtérítésében.”

    A megszűnt cég ügyintézői korábban elárvereztek többek között négy kasznit, és az el nem készült 2017-es autó szélcsatornás modelljét.

    Az FIA által visszautalt pénzből a még fennálló hiteltartozásokat rendezik majd.

  • FIA WTCR: 2018-ban egyesül a WTCC és a TCR!

    FIA WTCR: 2018-ban egyesül a WTCC és a TCR!

    A FIA túraautó világbajnokság, illetve a TCR International Series egyesülni fog 2018-ban, miután az elmúlt hónapokban megbeszéléseket folytattak, és végre közel állnak egy megállapodáshoz a TCR és a WTCC promóterei, valamint a FIA és az Eurosport.

    A WTCC jó ideje nézegeti már, hogy milyen alternatív szabályrendszert vegyen át, mert a sajátjukkal megbuktak: 2016 végén távozott a Citroen és a LADA, és a Super 2000 TC1-es autók bizony teljesíthetetlen pénzügyi helyzetbe hozták a privát csapatokat.

    Volt olyan terv is már tavaly év végén, hogy 2019-től bevezetnék a Class One elképzelést, de a gyártókat sem érdekli ez, nem hogy a független csapatokat. Így a WTCC most kénytelen-kelletlen a TCR reguláit veheti át, ami előnyös is mindkét bajnokságnak, közös technikai alapokat hoznak létre az eddig két külön szériában versengő csapatoknak, így ez az egyesülés mérföldkő lehet mindkét túraautós bajnokságnak, másrészt a TCR koncepciója hihetetlen mértékben terjed, és ehhez hozzáadódna a WTCC promóterének az Eurosport Eventsnek a több évnyi tv közvetítési tapasztalata.

    Jelenleg egy megállapodást készítenek elő, melyben a WSC Ltd. licenszeli majd a TCR szabályrendszerét 2 évre a FIA-nak, hasonlóan, ahhoz, ahogy már idén is az ETCC autói alkalmazták ezt a szabályrendszert.

    Az eredményt elviekben „FIA WTCR” néven kell majd emlegetni, és elviekben a FIA világbajnoki státusznak is búcsút inthetnek, és csak FIA világkupa minősítése lesz a a szériának, lévén gyártók ki lesznek zárva a buliból, és csak privát indulókra alapoznak majd. Addig is, amíg a végleges szerződés nem készül el, egyik bajnokság részéről sem fűznek kommentárt a leendő egyesüléshez, mindenesetre a következő hetekben mindez hivatalossá is válhat.

  • A Motorsport Világtanács megvitatja az F1 biztonságát

    A Motorsport Világtanács megvitatja az F1 biztonságát

    A Brazil Nagydíjon történt számos incidens után az FIA és a Forma-1 vezetői megvitatják a nagydíjak biztonságának kérdéseit a Motorsport Világtanács soron következő ülésén.

    Támadások és rablási kísérletek nehezítették a Forma-1-ben dolgozók munkáját a hétvégén. A Mercedes csapat mikrobuszát fegyveresek tartóztatták fel, mikor péntek este a pályáról a hotelbe tartottak; bár sértetlenül menekültek el, mégis pisztolyt tartottak az egyik ember fejéhez. Továbbá a Williams, a Sauber, az FIA és a Pirelli munkatársai szintén kellemetlen incidenseket élhettek át.

    A Pirelli és a McLaren közös döntése alapján a biztonsági aggályok miatt törölték a hétre tervezett gumiabroncs tesztet. A kialakult helyzetet formálisan megvitatják már a következő, decemberi Világtanács ülésen. „Az FIA azt kérte, hogy a Forma-1 készítsen beszámolót az eseményekről és mutassa be a Tanács tagjainak a következő, december 6-i ülésen” – olvasható egy nyilatkozat a Forma-1 hivatalos weboldalán.

    A tanács megvizsgálja, hogyan lehet következetesebb és hatékonyabb biztonsági eljárást alkalmazni az FIA Forma-1-es világbajnokság minden eseményén. Az eredményeket meg fogják osztani az FIA többi bajnokságának szervezőivel is, hogy átvehessék és az összes autós szakágban alkalmazhassák a pozitív megoldásokat.”

    „A biztonsághoz egy összefogást igénylő erőfeszítést kell tenni, és az FIA szorosan együttműködik az Forma-1-gyel és valamennyi érdekelt féllel, hogy biztonságos környezetet biztosítson mindazoknak, akik a Forma-1-es versenyeken dolgoznak vagy kilátogatnak az eseményekre.”