Címke: FIA

  • Whiting szerint nem lesz „vérontás” az újra-rajtokon

    Whiting szerint nem lesz „vérontás” az újra-rajtokon

    Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint nem okoznak majd gondot az álló újra-rajtok 2018-ban.

    Módosul ugyanis az újra-rajtok szabálya idén. Ha piros zászlóval megszakítanak egy versenyt, az újraindítás nem repülőrajttal zajlik majd a biztonsági autó mögül, hanem újra felsorakoznak a versenyzők a rajtrácsra, és álló rajtot vesznek.

    Ugyanakkor az újraindítások típusa minden esetben a versenyigazgató döntése, figyelembe véve a pálya állapotát.

    A szezon előtti teszten, Barcelonában, a csapatok gyakorolták is az új, újra-rajt procedúrát. Azonban nem ment mindenkinek hibátlanul.

    „Itt vérontás lehet.” – vélekedett a Haas francia versenyzője, Romain Grosjean. „Biztonsági szempontból kicsit aggódom. A rajtnál könnyű eldobni az autót.”

    A francia szerint a fel-le váltások is gondot okozhatnak, előbbi esetében elpörögnek a kerekek, míg utóbbinál könnyen blokkoltak.

    Whiting szerint azonban nem lesz ezzel probléma.

    „Ez egy kicsit fura megjegyzésnek tűnik nekem.” – reagált Whiting Grosjean véleményére. „Egy versenyző sem számolt be nekem erről. Szóval nem aggódom emiatt.”

    A versenyigazgató szerint a bizonytalanságot a barcelonai pálya új aszfaltja okozhatja.

    „Szerintem alapvetően is elég alacsony volt a tapadás Barcelonában. És új gumit sem tettek fel (a rajtgyakorláshoz), mert hirtelen jött dolog volt.”

    „Piros zászlós versenymegszakítás esetén alapesetben a csapatok gumit cserélnek. Szóval nem sokban lesz ez más, mint egy átlagos rajt. Nem nagyon aggódom emiatt.”

  • Todt szerint a versenyzőknek rövid a memóriájuk a Halo kapcsán

    Todt szerint a versenyzőknek rövid a memóriájuk a Halo kapcsán

    Az FIA elnöke, Jean Todt arról számolt be, hogy őt megdöbbentette az F1-es versenyzők negatív véleménye a Haloról, mivel az az ő kérésükre lett lefejlesztve és bevezetve.

    Nico Hülkenberg szerint például „hülyén” néz ki a Halo, míg Kevin Magnussen szerint „csúnya és idegesítő”, és emelkedőkön még problémát is okozhat.

    „Rövid a memóriájuk és ez a kérés a versenyzőktől érkezett.” – reagált a véleményekre Todt.

    „2015 december 16-án kaptam egy levelet a GPDA igazgatóitól, Jenson Buttontól, Sebastian Vetteltől és Alex Wurztól, akik azt szorgalmazták, hogy oldjuk meg valahogy a versenyzők fejének védelmét.”

    „Azonnal megkértük műszaki embereket, hogy legyen ez a prioritás, nézzük meg, mit lehet ebből kihozni. És 2016 július 27-én volt egy megbeszélésük (a versenyzőknek), és azt mondták: ‘Ne legyen gyenge (a fejvédő). Tartsátok tiszteletben, hogy biztonságot kértünk’.”

    „Szóval mi elköteleztük magunkat amellett, hogy ezt figyelembe vesszük.”

    „Azt kell mondjam, hogy meglepődtem (a reakciókon) és tudják, hogy imádom az F1-et, de ezt a részét utálom. Vannak emberek, akik nem tudják tartani magukat a szavukhoz”

    „Szerintem az életben a legfontosabb dologról van szó: ez a lojalitás és az, hogy tartjuk a szavunkat és hűek maradunk ahhoz, ami mellett elköteleződtünk. Mi ezt tiszteletben tartottuk, de páran elfeledkeztek róla, és most itt tartunk.”

    A versenyzőkön kívül például Toto Wolff is nemtetszését fejezte ki a Haloval kapcsolatban, ő azt mondta, hogy legszívesebben egy láncfűrésszel vágná azt le az autóról.

    „Nem reagálok arra, amit mondott. Ez egyszerűen gyerekes játék.” – mondta Todt.

    „Csak magam miatt mondom el, hogy imádom az F1-et és szerintem mindannyiunknak szeretnünk kellene az F1-et. Szerintem nagyon nem helyénvaló, bárki is vagy, ha a nyilvánosság előtt tagadsz meg valamit, ami be lett vezetve.”

    „Személy szerint a konstruktív kritikát jónak tartom, mert az előre visz. De a nyilvános kritizálás nem tesz jót a sportnak, nem látok értéket benne.”

    „A Halo egy biztonsági eszköz. Emberi jellemző, hogy vonakodunk a változástól, de ha mát ismerjük a változást, és a tapasztalataink, tesztjeink alapján az jó, akkor azt alkalmazni kell.”

    „El tudják képzelni, mit éreznénk, ha történne valami, ami elkerülhető lett volna a Haloval?”

  • Todt: A Ferrari távozhat, ha akar

    Todt: A Ferrari távozhat, ha akar

    A Ferrari szabadon távozhat a Forma-1-ből 2020 után, mondta az FIA elnöke, Jean Todt.

    Több alkalommal is hangoztatta a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, hogy csapata nem szimpatizál a 2020 utánra tervezett szabályokkal és költségvetési korláttal, így ha azok érvénybe lépnek, lehet, hogy kiszállnak a sportból, és helyette talán inkább Amerikában versenyeznének.

    Az FIA azonban tovább „bosszantja” a Ferrarit, Todt szerint ugyanis valószínűleg visszavonják az olasz csapat történelme miatt meglévő vétó jogát.

    „Enzo Ferrari idejében ők voltak az egyetlen csapat, akik kasznit és motort is gyártottak, ezért védelmet kaptak.” – mondta Todt.

    „Változnak az idők.” – tette hozzá.

    A kilépéssel fenyegetésre is reagált az FIA elnöke.

    „Ha a Ferrari távozik, az az ő döntésük. Azt tesznek, amit akarnak. Persze remélem, hogy nem fognak (távozni), de nem kizárható.”

  • Wolff óva int Marchionne provokálásától

    Wolff óva int Marchionne provokálásától

    Toto Wolff szerint valós veszélye van annak, hogy a Ferrari kivonul az F1-ből, különösen, ha tovább piszkálják Sergio Marchionnét.

    A Ferrari-elnök számos alkalommal figyelmeztette a Libertyt, hogy ha az új F1-es szabályok nem felelnek meg Maranello érdekeinek, minden szívfájdalom nélkül búcsút int a száguldó cirkusznak. Nem ez az első alkalom, hogy a Ferrari ilyen taktikával igyekszik elérni céljait, így meg lehet érteni azokat, akik szerint ismét pszichológiai hadviselésről és blöffökről van szó. Marchionne jellemének viszonylag közeli ismerete nyomán Wolff azonban úgy véli, ezúttal van alapja a Ferrari fenyegetőzésének, és arra figyelmeztet mindenkit, ne piszkálják az alvó oroszlánt.

    „Ne provokáljátok Sergio Marchionnét” – foglalta össze tömören álláspontját a Mercedes csapatfőnöke. „Szerintem az F1-nek jobban szüksége van a Ferrarira, mint a Ferrarinak az F1-re. Marchionnénak megvan a saját elképzelése azokkal a kulcselvekkel kapcsolatban, amelyek elengedhetetlenek a Ferrari számára, és amennyiben ezeket nem tartja összeegyeztethetőnek a márkája által képviselt értékekkel, búcsút int, könnyedén és megbánás nélkül. Jobb, ha nem húzzák fel.”

    Wolff megjegyzése nem sokkal Jean Todt megnyilvánulását követi, amikoris az FIA-elnök kifejezte elutasító véleményét a Ferrari vétójogával kapcsolatban.

    „A vétó még Enzo Ferrari idejében került be, mert Maranello el volt szigetelve” – magyarázta Todt. „A Ferrari az egyetlen csapat volt, amelyik a Fordon kívül motorokat és kasztnit szállított más csapatoknak. Akkortájt úgy döntöttek, hogy a Ferrari megvédése érdekében vétójoggal ruházzák fel őket – ennyi történt. Mostanra azonban úgy vélem, az idők változtak annyira, hogy elvegyük tőlük ezt a jogot.”

  • A Ferrari is az FIA-tól igazolt szakembert

    A Ferrari is az FIA-tól igazolt szakembert

    A Ferrari hivatalosan is megerősítette, hogy csatlakozik a technikai csapatukhoz, az eddig az FIA alkalmazásában álló Laurent Mekies. A szakember a kötelező „pihenőidő” után, szeptember 20.-án áll majd munkába új állomáshelyén, ahol a technikai igazgató, Mattia Binotto munkáját fogja segíteni.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is közleményben tudatta, hogy az eddigi versenyigazgató helyettes azonnali hatállyal távozik a posztjáról, és semmilyen F1-et érintő kérdésben nem fog beleszólni, ugyanis a szabályok értelmében legalább fél évig nem lehet a Forma-1 közelében egy olyan ex-FIA szakember, akit egyik istálló leigazolt.

    Mekies 2014-ben az FIA biztonsági igazgatója lett, ő felügyelte és irányította a Halo kifejlesztésének munkálatait, illetve a bevezetését a Forma-1-ben és a Forma-2-ben is, majd Herbie Blash 2016-os nyugdíjba vonulása után átvette tőle a helyettes versenyigazgatói posztot is.

    Forma-1-es karrierje azonban ennél jóval hosszabb. 2001-ben az Arrows istálló alkalmazta, majd egy évvel később a Minardihoz igazolt. 2006-ban a Red Bull felvásárolta a csapatot, és Toro Rosso néven versenyeztek tovább, ahol már főmérnökként dolgozott.

    Az elmúlt időszakban nem ez az első hasonló eset: Tavaly a Renault csalogatta magához Marin Budkowskit, aki az FIA technikai bizottságának a tagja volt. Ez akkor komoly vitát váltott ki a mezőny többi csapatától, hiszen ő komoly technikai információk birtokában volt a többi csapat autóját illetően. Mekis esetében nem várható ekkora jellegű tiltakozás, hiszen ő – a feladatköréből kifolyólag – nincs birtokában olyan értékes adatoknak, mint Budkowski.

    Egy héttel ezelőtt pedig az FIA leigazolta a Ferrari egykori főtervezőjét Nikolas Tombazist.

  • Az FIA szemmel tartja a speciális motormódokat

    Az FIA szemmel tartja a speciális motormódokat

    A Renault idei megoldására reagálva az FIA kijelentette, nem fogja tolerálni az olyan trükkös motorüzemmódokat, amikkel javítani lehetne a fújt hátsó szárny hatásfokán.

    Technikai szempontból az előszezoni tesztek egyik legdivatosabb beszédtémáját a Renault hőálló hátsó szárnya és meredekre állított kipufogója szolgáltatta, amelyek együttesen a leszorítóerő növelését célozzák meg. Habár a Renault a szabályok adta kereteken belül maradt, több csapat úgy véli, a megoldás hamarosan költekezési versenyhez vezethet, még akkor is, ha az így nyert köridő közelében sincs a néhány évvel ezelőtti befújt diffúzor és szárny által jelentett előnynek. A francia alakulat természetesen kiáll koncepciója mellett, az az elejtett megjegyzés azonban már nem tetszett Charlie Whitingnak és az FIA-nak, hogy a Renault a megoldás maximalizálása végett speciális motorüzemmódot fejleszthet ki.

    „Nem szereznek túl sok előnyt ezzel a megoldással” – magyarázta a hivatalos álláspontot Whiting. „Nincsen is vele semmi probléma, egészen addig, amíg nem hamis üzemmódban használják a motorjukat – egy olyan módban, ami nem normális üzemállapot. El kell fogadnunk, hogy a kipufogó-effektust nem lehet teljesen kiirtani; 2012-13-ban persze óriási hatása volt, de ezt sikerült korlátok közé szorítanunk 2014-ben. Figyelemmel követjük az eset alakulását, és a szezon során majd eldöntjük, be kell-e avatkoznunk.”

    A ’monkey seat’ betiltásának pontosan a kipufogóhatás minimalizálása volt a célja, a 2017-es aerodinamikai szabálymódosítások azonban eleve magukban hordozták a fújt hátsó szárnyak megjelenésének veszélyét.

    „Tavaly aggódásra adott okot a kipufogó” – tette hozzá Whiting. „Miután a hátsó szárnyak 150 mm-rel alacsonyabbra kerültek a 2016-os állapotokhoz képest, egyértelmű volt, hogy előnyt lehet szerezni ilyesmikkel. Ezért határoztunk úgy, hogy a kipufogócsőnek középen kell lennie és csak minimális (ötfokos) szögben emelkedhet. A csapatok ekkor előrukkoltak a monkey seattel, amitől idénre kisebb szabályváltozások útján megszabadultunk, de ez sem volt teljesen elég. Tudjátok, milyenek a csapatok: ha el is veszel valamit tőlük, mindent megtesznek, hogy csak a 10%-át visszaszerezzék.”

  • A Buggyránál Lacko fix, de új csapattársat kap

    A Buggyránál Lacko fix, de új csapattársat kap

    A Buggyra International Racing System életében nem lehetetlen a duplázás, és jól tudja ezt Adam Lacko is. Ugyanakkor a csapattársa kilétét jelenleg teljes homály fedi. Gerd Körber még 2002-2003-ban lett bajnoka az akkori Super Race Trucks kategóriának, illetve a tavalyi csapattárs, David Vrsecky is duplázott 2008-2009-ben. Az egyetlen bajnokuk, aki nem tudta megvédeni a bajnoki címét, az Markus Bösiger, de tőle pont David „vette el”, így végül a cím a Buggyránál maradt.

    A csapatvezető, Jan Kalivoda ennyit árult el egyelőre az idei tervekről:
    „Adam jelenleg szólóban nevez a 2018-as bajnokságba, és a bajnoki címért hajt, ugyanakkor a második versenyzőnkről még nem határoztunk. Egy dolgot azonban 99.9%-ban kijelenthetek, hogy a jelölt külföldi illető. Jelenleg három pilótával tárgyalunk, és mindegyiknek van előnye, de hátránya is. Két-három hét múlva Mostban (a teszten) azonban már ezt is tisztázhatjuk.”

    A FIA ETRC széria promótere ugyanakkor azt feltételezi, hogy a befutó versenyző már meg is van, aki nem más lesz, mint Oly Janes! A brit pilóta is gokartosként kezdte az autóversenyzői pályafutását, aztán 2009-ben megismerkedett a versenykamionokkal. Az elmúlt években a brit kamionsportban Freightlinerrel versenyez, és feltehetőleg elegendő mennyiségű saját szponzorral a háta mögött úgy néz ki, hogy 2018-ban Adam Lacko csapattársa lehet.

    Természetesen abban is biztosak lehetünk, hogy a Buggyra kezében ütőkártyaként ott marad továbbra is David Vršecký. A kétszeres Európa-bajnok tavaly inkább csak a szezon második felére ugrott be, tudott nyerni, és nagy segítség volt a bajnokságban ahhoz, hogy elnyerjék a konstruktőrök számára kiírt kupát is. Az ő idei szerepéről ennyit mondott Honza Kalivoda:
    „David azért küzd újra Kínában, hogy ott legyen újra bajnok. A Cseh Köztársaságban tervezőként és tesztpilótakánt számítunk rá. Másrészt, soha ne mond, hogy soha…”

  • Újra Formula 3 szezon előtti teszt, a Hungaroringen!

    Újra Formula 3 szezon előtti teszt, a Hungaroringen!

    Ahogy tavaly, idén is a Formula 3 ifjú titánjainak az első megmérettetése a Hungaroringen lesz a szezon előtt. Jól vizsgázhatott a magyar pálya, mert a promóter és a FIA újra bizalmat szavazott a dolognak, így idén márciusban visszatér Mogyoródra a mezőny.

    A tavalyi forgatókönyvhöz hasonlóan újra három versenyhelyszínen bizonyíthatnak az ifjak, a magyar helyszín mellett Ausztiában Spielbergben, illetve Olaszországban a Misano World Circuit-en fejleszthetik tökélyre a tudásukat a Forma-1-be vágyó pilóták. Rojalistáknak a megjelenés kötelező, hiszen újra harcba száll a bajnoki címért Ferdinand Zvonimir Maria Balthus Keith Michael Otto Antal Bahnam Leonhard von Habsburg-Lothringen. Nyugalom, újra eljön Mick Schumacher is.

    habsburg
    Készülődés a rajtra… Fotó: Szabó István

    Formula 3 hivatalos tesztnapok 2018:
    március 22-23 – Hungaroring, Magyarország
    március 26-27 – Spielberg, Ausztria
    április 10-11 – Misano, Olaszország

    Az összes fenti időpont még vár a végleges megerősítésre.

  • Motoregyenlőséget követel az FIA

    Motoregyenlőséget követel az FIA

    Az FIA kiadott egy új technikai direktívát, amely reményeik szerint véget vet a gyári és ügyfélcsapatok erőforrásai közötti teljesítménykülönbségeknek.

    Noha az F1 technikai szabályzata nyíltan kijelenti, hogy az ügyfeleknek szolgáltatott motoroknak teljességgel meg kell egyezniük a gyári csapat által használtakkal, a kikötés csak a motor fizikai paramétereire volt érvényes, az üzemeltetésére és beállításaira nem. A gyári csapatok ezt a kiskaput kihasználva speciális használati módokat építettek motorjaikba, amelyek által extra teljesítményhez jutottak például az időmérő során.

    A motoregyenlőséget felügyelő dossziés rendszer leírását a sportszabályat 4. kiegészítése tartalmazza; az FIA úgy véli, a gyártók nem tesznek eleget ennek a követelménynek, így a múlt hónapban egy technikai direktíva útján emlékeztette a csapatokat a 4. kiegészítés betartására, némi szigorítással egybekötve:

    „Habár a csapatok által benyújtott dossziék alapján mindenki ugyanolyan erőforrásokat kap, okunk van azt feltételezni, hogy az ugyanahhoz a gyártóhoz tartozó csapatok motorjainak üzemeltetése között eltérés mutatkozik” – olvasható a direktívában. „Szeretnénk mindenkit emlékeztetni az erőforrás-egyenlőség maximális betartására, nemcsak a dossziék, hanem az üzemeltetés szintjén is. Ennek értelmében minden gyártó minden erőforrásától az alábbiakat várjuk el:

    i) a dossziérendszert követve minden csapat azonos erőforrásokat kap; továbbá (kivéve, ha egy bizonyos csapat az alábbiak valamelyikével nem kíván élni)

    ii) ezek az erőforrások azonos szoftverrel rendelkeznek és pontosan ugyanúgy lehet őket üzemeltetni; valamint

    iii) ugyanolyan specifikációjú olajjal és üzemanyaggal működnek.”

    Ez utóbbi kikötés opcionalitása annak eredménye, hogy egy ügyfélcsapat esetenként más üzemanyagot használ, mint a gyári alakulat. Ami az erőforrások egyenlőségét illeti az összes csapatra kivetítve, erre voltaképpen csak idén kerül sor: az elmúlt két szezonban a Ferrari, az FIA különleges felhatalmazásával, két külön specifikációval képviseltette magát a mezőnyben, amikoris 2016-ban a Toro Rosso, 2017-ben pedig a Sauber egyéves erőforrásokat használt.

  • Nyugodjatok meg: Tom Coronel is jön a WTCR-be – Hondával!

    Nyugodjatok meg: Tom Coronel is jön a WTCR-be – Hondával!

    A közismert holland mókagyáros Coronel, Tiago Monteiro partnere lesz a Boutsen Ginion Racingnél, és ebből már sejthető az is, hogy Hondát hajt majd. Ez a hír egyben azt is jelenti, hogy véget ér a 7 éves kapcsolata Roberto Ravagliával, és az ő ROAL Motorsportjával.

    Coronelnek már van némi tapasztalata az előző generációs Civic autóval, hiszen egyes versenyeken már indult a Boutsen Ginion csapattal, majd azt is elárulta, hogy az új szezonnak határozott célokkal vág neki:
    „A FIA WTCR méltó utódja a FIA WTCC-nek, amielyben eddig az összes szezonjában indultam, persze mondhatjuk azt is hogy nem feltétlenül a sportérték miatt, hiszen sokszor csak azért indultam, hogy meglegyen a létszám.Most egy teljesen új kihívás elé nézek, hiszen egyenlőek a feltételek. A világ mindenféle pályáján az új Honda Civicet hajthatom majd, amit a JAS Motorsport épített, és a Boutsen Ginion üzemeltet. Ezt az autót kifejezetten erre a bajnokságra építették, és ezzel felvehetjük a harcot a többi márka ellen a mezőnyben. Azt gondolom, hogy ez az év akár a legjobb is lehet a túraautós pályafutásomban. Ez lesz a legjobb csomag, amit az elmúlt tíz évben a magaménak tudhatok. Ennek ellenére nem bocsátkoznék jóslatokba, de lehetőségem lesz több kupát gyűjteni, mint amennyit a WTCC elmúlt öt évében gyűjtöttem.”

    Az, hogy Coronel és a Hondások végül megállapodtak, azt is jelenti, hogy a ROAL- idén nem indul a WTCR-ben, mivel az olasz csapat nem tudott összerakni egy megfelelő programot erre a szériára. Coronel persze nekik is köszön mindent:
    „Hét évig fantasztikusan működtünk együtt Roberto Ravagliával, és az ő ROAL Motorsportjával. Amikor felmerült a FIA WTCR ötlete, elég hamar egyértelművé tette, hogy egy ilyen projektet nem tudna ennyi idő alatt összerakni, így hiába éltünk meg együtt az évek alatt jót és rosszat, el kellett hogy váljon az utunk. Hiányozni fog Roberto, Aldo Preo és Pietro, aki a mérnököm volt hét évig. És még azt is elmondanám, hogy az ő kávéjuk volt a legjobb a paddockban! Most azonban új kaland vár, és nagyon várom már azt, hogy nyomhassam a Hondának.”