Címke: FIA

  • Mit keresett két Hahn kamion Mostban a pályán?

    Mit keresett két Hahn kamion Mostban a pályán?

    Jochen Hahn csapata nem csinált akkora titkot abból, hogy a szezon előtti közös teszten két IVECO kamiont is kigurítottak az Autodrom Most bokszutcájába. Nem annyira meglepő dolog ez a német kamionsport pápájától, hiszen több évben is előfordult már az, hogy nem adta el egy régebbi konstrukcióját, hanem megtartotta azt demo célokra.

    Most azonban némi meglepetésre a rajtszám nélküli kamion is mozgásba lendült, és bizony nem más vezette azt, mint Jochen fia, Lukas Hahn. Mindenképp örömteli a hír, hiszen egy újabb generáció indulhat el a kamionversenyzés rögös útján, hiszen a nagypapa, Konrad Hahn maga is sikeres kamionversenyző volt, ma pedig már ő a csapatvezető.

    Lukas egyébként pár éve már belekóstolt az autóversenyzésbe, mert tesztelt például a FIA Swift Cup Europe Suzukijával is, így gyorsan az illetékeshez fordultunk, a csapatmenedzser anyuhoz, Diana Hahnhoz, hogy kiderítsük, mi is készül itt valójában. Annyit sikerült megtudnunk, hogy ez a teszt valóban tervezett volt, tehát a srác nem csak azért ült be, mert éppen ráért. Arra a kérdésre pedig, hogy láthatjuk-e esetleg versenyeken is Lukas-t, egyelőre annyi a hivatalos válasz, hogy meglátjuk.

    Mi erre csak annyit tudnunk mondani, hogy nem zörög a haraszt, illetve még talán azt, hogy szabad szemmel is jól látható összegben fogadnánk arra, hogy ha másutt nem is, de a Nürburgringen láthatjuk majd az ifjú német srácot versenyezni…

    https://www.facebook.com/TeamHahnRacing.de/videos/1772934352768211/

  • Hivatalos: Oly Janes is csatlakozik a Buggyrához!

    Hivatalos: Oly Janes is csatlakozik a Buggyrához!

    A FIA ETRC bajnok csapat, a Buggyra International Racing System végre hivatalosan is bejelentette a csapatukba Oly Janes angol pilótát. Geoff Janes korábbi kamionversenyző fia egyébként Oly, aki most a 2017-es bajnok Adam Lacko mellé kerül a cseh csapatba, és így Misanoban debütálhat majd egy hónap múlva.

    A 29 éves Janes Weston-Super-Mareban lakik délnyugat Angliában, és a #22-es rajtszámú „FatFox” Freightlinert hajthatja majd. „Buggyra 1969” néven pedig a csapatok bajnoki címéért is harcba szállnak majd. Lacko versenykamionján az #1-es rajtszámot láthatjuk majd.

    Janes így nyilatkozott:
    „Gyerekként követtem a tévén, hogy mi történik a híres kamionversenyzőkkel. Most pedig ellenük versenyezhetek. Egy gyermekkori álmom valósul most meg. Amikor eldöntöttem, hogy melyik csapattal mutatkozzam be a kamion Európa-bajnokságon, egyértelmű volt, hogy a Buggyrát fogom választani. Ismerem a csapatot, 5 éve dolgozunk már együtt. Célom az első FIA ETRC-s szezonomban az, hogy a lehető legjobb helyezést érjem el a Promoters Cupban. Nem akarok konkrét dolgot meghatározni, mivel először meg kell szoknom a kamion Európa-bajnokság környezetét. Meglátjuk majd, hogy a szezon végén hol fogok állni.”

    Janesnek egyébként már van tapasztalata a Freightlinerrel, hiszen az elmúlt szezonokban a brit kamionos bajnokságban ilyen versenykamionnal indult. 2013-ban kezdett el versenyezni a gyár egyik kamionjával, és 2016-ban már rendre a dobogókon végzett. Tavaly a brit pilóta már a legmagasabb osztályában indult a BTRC-nek, Silverstoneban is dobogóra tudott állni, a saját csapatában, a Janes Trucksport Team színeiben.

    Janes számtalan alkalommal tesztelt a Buggyrával, és most már Autodrom Mostban is részt vett a közös szezon előtte teszten.

    A Buggyra azt is bejelentette, hogy korábbi bajnokuk a tavaly #33-as rajtszámmal versenyző David Vršecký idén újra a kínai kamionos bajnokságban indul, de egy harmadik kamionban visszatér majd szeptemberben vendégszereplőként a hazai futamukra, Mostba.

  • Whiting szerint a Forma-1-nek folytatnia kell az előzések javítására irányuló munkáját

    Whiting szerint a Forma-1-nek folytatnia kell az előzések javítására irányuló munkáját

    A Forma-1 támogatja az előzések javítására irányuló erőfeszítéseket. Ausztrália után ezek hiánya ismét gyakori beszédtéma lett, de az utána következők, a Bahreinben és Kínában rendezettek lényegesen jobbak voltak.

    Ugyanakkor kiderült, hogy a stratégiai csoport ezen a héten megvitatta a 2019-es autók esetleges aerodinamikai változásait, amelyek megkönnyíthetnék az előzést. Az FIA megerősítette a csapatok, Jean Todt és Chase Carey részvételével megtartott párizsi találkozó után, hogy a változásokról döntést hoznak, „miután az FIA által folytatott kutatások a csapatokkal konzultálva lezárultak”.

    A versenyigazgató, Charlie Whiting elmondta, hogy bár Bahrein és Kína izgalmasabb versenyt hozott, az F1-nek még vizsgálnia kell az előzéseket. „Azt hiszem, folytatnunk kell a témával kapcsolatos vitát” – mondta. „Egymás után két jó futamot láthattunk, de véleményem szerint nyilvánvaló, hogy az előzéssel járó nehézségek továbbra is fennállnak, ezért ezt a munkát folytatni kell.”

  • 2019-ben tovább emelkedik a felhasználható üzemanyag mennyisége, hogy gyorsabbá váljon a versenyzés

    2019-ben tovább emelkedik a felhasználható üzemanyag mennyisége, hogy gyorsabbá váljon a versenyzés

    A Formula 1-es pilóták  „teljesen ki tudják majd használni a motort” egy döntés meghozatalát követően, miszerint 2019-ben tovább emelkedik a maximálisan felhasználható üzemanyag mennyisége. Az üzemanyag-határérték 105 kg-ról 110 kg-ra emelkedik a jövő évtől. Ezt megelőzően 2017-ben nőtt 100 kg-ról 105-re.

    A lépés egy olyan változtatás csomag részét képezi a következő szezonra vonatkozólag, melyet az FIA jelentett be a Forma-1 stratégiai csoport és az F1-bizottság mai, Párizsban tartott találkozóját követően.

    Amint azt a RaceFans az idei év februárjában már kiderítette, az F1 új szabályt vezet be, amely a versenyző súlyát az autó súlyától elválasztja. Eszerint a pilóta súlyának minimálisan 80kg-nak kell majd lennie. A jövő évtől a versenyzők kötelesek lesznek biometrikus kesztyűt viselni az egészségügyi adatok gyűjtése, ezáltal a biztonság növelése érdekében.

    Az FIA hozzátette, hogy folyamatban vannak a 2019-ben bevezetendő aerodinamikai szabályok potenciális változásairól szóló megbeszélések. A csapatok olyan javaslatokat elemeznek, amelyek egy FOM tanulmányból származnak, melynek célja, hogy lehetővé tegye az autók számára, hogy közelebb tudjanak kerülni egymáshoz.

     

  • A széteső F1-es autók aggasztják az FIA-t

    A széteső F1-es autók aggasztják az FIA-t

    Az FIA nem teljesen elégedett a Ferrari és a Haas bahreini elhullajtott alkatrészei láttán.

    Sebastian Vettel az egyik szabadedzésen hagyta el oldaldobozának egyik terelőelemét, Romain Grosjean azonban ennél jóval rosszabbul járt, a Haas VF-18 ugyanis a verseny során döntött úgy, hogy megszabadul némi súlyfeleslegtől. A levedlett darab végülis megakadt az oldaldobozban, a francia pilótának ezért a tervezettnél többször kellett meglátogatnia a boxot, hogy kitisztítsák az autót. A Bahreinben látottak után Charlie Whiting utalt rá, hogy az FIA ezentúl komolyabban szemügyre veheti, milyen biztosan vannak az egyes elemek az autóra rögzítve.

    „Az autóról leeső bármilyen darab potenciális veszélyforrás” – ismertette az FIA álláspontját Whiting. „A bútorzat szerkezete – ahogyan néhányan hívják – jelenlegi méreteiből adódóan könnyen meggyengülhet, elég egy apró koccanás, és máris kevésbé tart biztosan, elkezd szétesni, ahogyan az Grosjeannal is történt. Egy darab leesett, szerencsére a fűre, majd több elem is szép lassan leszakadozott, egyet pedig a boxkiállás során kapartak ki az autóból. Nem valami bizalomkeltő helyzet, meg kell vallani. Biztosra kell mennünk annak terén, hogy minden egyes elem biztonságosan van rögzítve, olyan sok van belőlük. A leesett darabok, még ha nem is valami nagyok, sok kárt tudnak okozni.”

    A Haasnál nem tudják pontosan, mi okozta Grosjean autójának önpusztítását.

    „Nem tudom, hogy a rázókövön ment-e keresztül vagy nekiment valakinek a rajt utáni hektikus lökdösődésben” – tanácstalankodott Günther Steiner csapatfőnök. „De végül leestek, az egyik elem pedig olyannyira megzavarta a légáramlatokat, hogy ki kellett állnunk a boxba és kiszedni. Vezethetetlen volt az autó, semmi egyensúlya nem volt.”

  • Doppingellenes videót készített az FIA

    Doppingellenes videót készített az FIA

    Az FIA egy közel 3 perces videót készített, hogy felhívja az autóversenyzők figyelmét arra, milyen hatással lehet karrierükre és életükre a doppingszerek esetleges használata.

    „A motorsportban, mint minden más sportban is, lényeges a doppingellenesség. És bizonyos értelemben a mi sportunkban ez talán még fontosabb, mivel itt nem csak a versenyzők közti egyenlőségre és az egészségre van hatással, hanem a biztonságra is.” – áll az FIA tájékoztatójában. „Bármiféle szer használata befolyásolhatja az ítélőképességet és a reakciót, így egy verseny veszélybe sodorhatja nem csak a saját, de mások életét is.”

    A videó azt hivatott bemutatni, hogy a doppingszerek hogyan tudják tönkretenni egy versenyző karrierét, de ezzel együtt az egészségét és kapcsolatait is.

     

  • 50 ezer eurós büntetést kapott a Ferrari a bokszutcai balesetért

    50 ezer eurós büntetést kapott a Ferrari a bokszutcai balesetért

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, többszörös lábtörést szenvedett a Ferrari szerelője, aki Kimi Räikkönen második bokszkiállásánál sérült meg.

    A Scuderia megerősítette, sípcsont és szárkapocscsont törést szenvedett a kórházba szálított csapattaguk.

    Az FIA természetesen rögtön vizsgálta az esetet, néhány perccel ezelőtt pedig a döntés is megszületett, melynek értelmében olasz csapat 50 ezer eurós büntetést kapott veszélyes kiengedésért.

    „A versenybírák megvizsgálták a helyi idő szerint 19:10-kor történt Räikkönen kerékcseréjét és meghallgatták a csapat képviselőit. A versenybírák megállapították, hogy az autót veszélyesen engedték ki, mellyel megszegték a 28.13 a) szabályt. A csapat olyan állapotban adott jelzést az autónak, mely veszélyeztette egyik emberüket és sérülést okozott” – olvasható az FIA közleményében.

  • Sürgős megbeszélést tart az FIA és az F1-es csapatok

    Sürgős megbeszélést tart az FIA és az F1-es csapatok

    Szombaton, Bahreinben az FIA összeül a Forma-1-es csapatokkal, hogy megvitassák, miként kellene fokozni az előzések számát 2019-ben.

    Tavaly sem volt túl sok belőle, az idei szezonnyitó után azonban a versenyzők is arra panaszkodtak, hogy idén még nehezebb az előzés. Az F1 irányító testülete így azt fontolgatja, hogy úgy igazítja a szabályokat, hogy az némileg megoldja ezt a problémát. Az esetleges változásokat azonban április 30-ig meg kel erősítenie az FIA-nak, így sürgősen megbeszélést tartanak, szombaton.

    A potenciális módosítások között szerepel a nagyobb hátsó szárnylap, hogy fokozza a DRS hatását és az egyszerűbb első szárny dizájn, annak érdekében, hogy csökkentse az autó mögötti turbulenciát, így könnyebb legyen az előzés.

    Ross Brawn, az F1 sportigazgatója egy szakértői csoporttal azt vizsgálja, hogy miként lehetne javítani a versenyeken és növelni az előzési kedvet úgy, hogy jelentős módosítást a szabályzásban 2021-ig nem tudnak véghezvinni.

    „Az első szárny természetesen egy olyan terület, ami érzékeny több (turbulenciát okozó) tekintetben is.” – mondta Brawn a SiriusXM-nek.

    „De nem ez az egyetlen ilyen terület. Az első kerekek mögötti elemek is ugyanolyan érzékenyek. És vannak területek a padlólemez hátulján is, a hátsó aerodinamika is érzékeny dolog. Tudjuk, hogy milyen százalékos csökkenés következik be az autó teljesítményében, mikor egy másik közelébe ér, és már találtunk rá módokat, hogy ezen javítsunk, azzal, hogy csökkentjük az autók keltette turbulens levegőt.”

    „Szóval megpróbáljuk ezt egy megfelelő, strukturált módon véghezvinni, és ezt a megoldást kínáljuk 2021-re. Addig is, bármit, amit megoldhatunk, és szabadon, biztonsággal kivitelezhetjük, meg fogunk tenni.”

  • Vasseur: Sajnálatos, hogy az FIA nem tudja megtartani az embereit

    Vasseur: Sajnálatos, hogy az FIA nem tudja megtartani az embereit

    Miután a Sauber technikai igazgatója épp arról beszélt, hogy nem kéne túl szigorúan kezelni az FIA-tól F1-es csapatokhoz való átigazolást, a Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur úgy véli, hogy ez bizalmatlanságot szül.

    Vasseur szerint a csapatok most aggódnak, hogy más csapatok számára is ismertek lesznek kutatásaik és fejlesztéseik, melyeket megosztottak az FIA-val.

    „Ha nem bízhatunk bennük, az probléma, mivel nagyon nyitottnak kell lennünk az FIA irányába.” – mondta Vasseur a Motorsport.comnak.

    „Ha félünk emiatt, akkor azzal káosz kezdődik.”

    Jelenleg az FIA embereinek három hónapot kell kötelezően szabadságon lenniük, mielőtt megkezdhetik a munkát egy csapatnál. Ezt a Renault és a Ferrari Budkowski és Mekies esetében önszántából megduplázta. Vasseur szerint azonban az FIA-soknak még ennyi kihagyás esetén is túl sok tudásuk van a többi csapatról.

    „Tökéletesen emlékszem Marcin (Budkowski) helyzetére.” – mondja. „Két héttel a távozása előtt még ott volt a szélcsatornákban. Laurent (Mekies) ismeri minden egyes autó fontos részleteit. Még ha ő inkább a biztonságra is fókuszált, tisztában volt a lényegi struktúrával.”

    „Sajnálatos, hogy az FIA nem tud megoldást találni arra, hogy megtartsa a kulcsembereit.”

  • A Sauber technikai vezetője szerint nem kéne tiltani a vándorlást az FIA és a csapatok között

    A Sauber technikai vezetője szerint nem kéne tiltani a vándorlást az FIA és a csapatok között

    A Sauber technikai vezetője, Jörg Zander úgy véli, hogy az FIA embereinek szabadon kellene tudni mozogni F1-es csapatokhoz.

    Legutóbb Marcin Bodkowski és Laurent Mekies kavarta fel a port, miután az FIA-től előbbi a Renaulthoz, utóbbi a Ferrarihoz igazolt. Ezért a rivális csapatok és az FIA azt szeretnék, ha az FIA embereinek kényszerszabadságon kellene lenniük, mielőtt átigazolhatnak egy csapathoz.

    Zander szerint azonban erre nincs szükség.

    „Persze mindenki meg akarja védeni a saját fejlesztési részlegét, de meg kell vizsgálni mindkét oldalt.” – mondta Zander a Speed Weeknek. „Én nem szeretném korlátozni az embereket. Persze az bolondság lenne, hogy valaki, akinek hozzáférése van mindenez, azonnal egy csapathoz szerződjön. De meg kell vizsgálni a munkáltató és az alkalmazott szempontját is. Magadat sem csaphatod be: ha valaki egy csapatnak akar dolgozni, akkor fog is, szerződésektől függetlenül.”