Címke: FIA

  • Pirelli: Teljesíthetők az új tender elvárásai

    Pirelli: Teljesíthetők az új tender elvárásai

    Az FIA új gumiszállítói tendere meglepően részletesre sikeredett, de a Pirelli szerint minden egyes pontja teljesíthető.
    A Pirelli szerződése 2019 végén lejár, az FIA pedig nemrég kiírt egy új tendert a 2020 és 2023 közötti periódusra.

    zgalmasabb hír azonban, hogy 2021-es szabályváltozásokkal egy időben a jelenlegi 13-ról 18 colos kerekekre vált az F1 (nem túl elegáns megoldás, hogy az új győztesnek egyetlen év után vadonatúj gumikat kell majd gyártania), valamint keskenyebb első gumik lesznek és betiltják a melegítőpaplanok használatát. Sok F1-es mérnök szerint ez utóbbi jelenti majd a legnagyobb kihívást a gumigyártónak, de a Pirelli szerint nincs ok aggodalomra.

    „2020-ban változik a kerékméret és betiltják a melegítőpaplanok használatát, ami komoly kihatással lesz a gumik tervezési koncepciójára” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli motorsportrészlegének igazgatója. „De még rengeteg technikai részletet kell kielemeznünk és megértenünk, mielőtt bármi kézzelfoghatót kijelenthetnénk. Az elvárások egyébként teljesíthetők, számos széria nem használ melegítőpaplant, mint például az F2, ahova szintén mi gyártjuk az abroncsokat. Az is fontos lenne, hogy minél előbb véglegesítsük a 2021-ben életbe lépő szabályokat, mert gumikat csak úgy lehet tervezni és fejleszteni, ha tudjuk, milyen autóra készülnek.”

    További érdekesség, hogy az FIA előre meghatározott néhány célértéket a gumikopás mértékével kapcsolatban: a mindenkori kemény keveréknek a versenytáv 22%-ánál kétmásodperces köridő-visszaesést kell produkálnia, a közepesnek ugyanezt a két másodpercet 18%-nál kell elérnie, míg a lágynak 10%-nál. Ezt a „céllevélnek” nevezett dokumentumot hosszas tanácskozások után még a Pirelli kérésére vezette be az FIA, és helyet kapott az új tenderben is.

    „A tender nagyon hasonlít a korábbiakra, egyetlen nagy különbség a célkitűzéseket előíró levél” – folytatta Isola. „Ez egy olyan előírás, amelyet az FIA-val történő konzultáció után még 2015-ben vezettünk be, hogy pontos képet kaphassunk az FIA által elvárt eredményekkel és számokkal kapcsolatban. A legújabb tendernek már a részét képezi ez a céldokumentum, amelyben az FIA részletezi, mit szeretne elérni és mit vár el a győztes gyártó termékeitől.”

    A fentebbi számok tükrében nem nehéz meglátni, hogy az FIA célja az egykiállásos versenyek elkerülése, vagy legalább minimálisra csökkentése, amitől izgalmasabb futamokat várnak. Az F1-es csapatok azonban híresek furfangosságukról és kreativitásukról, és az optimális versenystratégia (értsd: ha lehetséges, egy kiállás) eléréséért bármire hajlandók.

    „Az előírt kopási tartomány nagyon magas, nincs messze a 2011-2012-ben látott szinttől” – mondta Isola. „De nem szabad összekeverni a tiszta és a versenyben látott kopásmértéket, a futam során ugyanis a csapatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabbra szorítsák vissza a gumik kopását.”

  • Whiting: Nem kérdőjelezzük meg a Ferrari szabályosságát

    Whiting: Nem kérdőjelezzük meg a Ferrari szabályosságát

    Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója elmondta, nincsenek kétségei a Ferrari erőforrásának szabályosságáról.

    A 2014-ben érkezett V6-os turbó érában mindezidáig minden kétséget kizáróan a Mercedes rendelkezett a legnagyobb teljesítményű motorral, ám a Ferrari hatalmas előrelépést mutatott be a mögöttünk lévő hat hónap során.

    Whiting a német Kleine Zeitungnak adott nyilatkozatában elmondta, a riválisok hitetlenkedése ellenére a szövetségnél nem téma, hogy az olaszok szabálytalan eszközökkel érték volna el a fejlődésüket.

    „A Ferrari mindenkit lehagyott. Nagyon jó kasztnival és kivételes erőforrással rendelkeznek” – mondta Toto Wolff, a bajnoki címvédő Mercedes csapatfőnöke.

    Wolff elárulta, keményen dolgoznak a következő motorfejlesztésükön.

    „Nehéz teljesítményt találnunk úgy, hogy ne áldoznánk fel a megbízhatóságot. Egy motorhiba sokkal rosszabb, mint egy hiányzó tizedmásodperc.”

    „Meg kell néznünk, hogy hány lóerőt érő motorfejlesztést tudunk vinni Spába vagy Monzába és ennek megfelelően eldöntjük, hogy változtatunk-e a terveinken vagy sem” – tette hozzá.

  • Amikor a túraautósok áradoznak a kamionversenyzésről!

    Amikor a túraautósok áradoznak a kamionversenyzésről!

    A túraautósok, tehát a FIA WTCR mezőnye csatlakozott nem is olyan rég a kamion Európa-bajnokság mezőnyéhez, a Slovakia Ringen. Ha már így alakult, hogy ugyanarra a helyszínre keveredtek, a túraautó világkupa sztárjainak lehetőségük adódott arra, hogy megismerkedjenek a kamionversenyzés különleges világával. Számos túraautó versenyző kapott az alkalmon, és a pénteki sajtó és VIP napon bepattantak valaki mellé a kamionokba.

    A helyi szlovák hős Mat’o Homola a cseh Adam Lacko Freightlinerébe ülhetett be, a magyar Michelisz Norbert pedig névrokona Kiss Norbi mellé, a Tankpool24 Mercedesébe. A spanyolok is egyesítették az erejüket, Pepe Oriola Antonio Albacetét és a Truck Sport Lutz Bernau MAN-je felé vette az irányt, míg a háromszoros BTCC győztes Gordon Shedden Jochen Hahn IVECO-jában foglalhatott helyet.

    Homola beszélt először az élményeiről:
    „Őszintén szólva nagyon lenyűgözött. Az autónak ugyan csak 160 km/órás végsebessége van, de ezt elég hamar eléri, és egy ekkora autóval a fékhatás valami elképesztő. A kanyarodást finomabban kell művelni, mint a mi autóinkkal, de ezeket a járműveket vezetni élvezetes lehet, mert sokszor túlkormányzottá válnak.”

    Michelisz Norbi is lelkes volt:
    „Nagyon vártam már az alkalomra,hogy beülhessek Norbi mellé. Jó pár éve ismerem már, a jóbarátom. Kevesen tudják, de 2009-ben teszteltem már versenykamionnal, így kicsit azért tudtam azért, hogy mi vár rám. A kamion sokkal többet mozog alattad, ha nyomod neki, hiszen hátul nincs akkora súlya és tapadása. Norbi mindegyik kanyart csúsztatva vette. Nagyon élveztem, hogy megtapasztalhattam ezt a sebességet, és azt, hogy ilyen magasan ülhettem, teljesen más érzés. A 160 km/óra érzésre bőven elég is.”

    Oriola nem nagyon tudott megszólalni, miután kiszállt Albacete kamionjából:
    „Nagyon csodás volt, főleg a fékezések, valamint hogy miképp kezelik az alul- és a túlkormányzottá válást, ez igazán érdekes.”

    Shedden is boldog volt a lehetőség után:
    „Ez az első alkalom, hogy versenykamionban ülhettem, és ami először szembeötlő, az a teljesen más perspektíva. Számomra a legnagyobb sokkot a fékezés és a hirtelen megállási képessége okozta a kamionnak. Kívülről csak sima kamionnak néznek ki, ami nagynak tűnhet, de sokkal többre képesek, mint azt gondolhatnánk. Jochen folyamatosan a legmagasabb forgatónyomatékot használta, és nagyon ügyelt arra, hogy a maximumon legyen a kanyarba be- és kimenetkor is, ez nagyon másfajta vezetési stílust igényel, és sokat is kell dolgozni azon, hogy ez tartható legyen.”

    Érdekesség, hogy a közös fotózáson a háromszoros FIA ETRC bajnok Antonio Albacete találkozhatott régi riválisával a versenykarrierje egy korábbi szakaszából, hiszen a FIA WTCR tabelláját jelenleg is vezető Gabriele Tarquinivel már keresztezték egymás útjait. A 90-es években ugyanis mindketten a spanyol túraautó bajnokságban indultak. (Ugyanez persze elmondható persze a mi Norbijainkról is, hiszen mindketten 2008-ban a magyar SEAT Leon kupában versenyeztek. – a szerk.)

    A regnáló kamion Európa-bajnok, Lacko pedig lehetőséget kapott arra, hogy beülhessen Tom Coronel mellé, a Honda Civic TCR-be, amiről így nyilatkozott:

    „Ez nagyon szép volt, és emlékeztetett a fiatalkoromra. Gyors volt, és az autó is jól működött. Azt hiszem, Tom nyomta neki, mert minden gyorsabb kanyarban kissé túlkormányzottá vált a dolog.”

    Lacko egyébként 2005-ben a FIA WTCC hajnalán pár alkalommal versenyzett a túraautósok előd szériájában. A verseny utáni sajtótájékoztatón kérdésünkre Michelisz Norbi a túraautósok közül még egyszer visszatért a kamionversenyzésre:

    „Mindig is ki akartam látogatni egy kamionversenyre, de Magyarországon erre sosem volt alkalmam. Nagyon boldog voltam, amikor hallottam a híreket, hogy a FIA ETRC vendégeként jöhetünk a Slovakia Ringre. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó dolog, és amennyiben lehetséges, többször kellene ezt így összeszervezni. Rajongóként, nézőként egy ilyen összetett versenyhétvége minőségi versenyszériákkal csak jó lehet. Az első versenyét a kamionoknak a lelátóról néztem, és a hangulat elképesztő volt.”

  • Hamilton vizsgálat alatt, veszélyben a győzelme

    Hamilton vizsgálat alatt, veszélyben a győzelme

    Lewis Hamiltont beidézték a versenybírák, amiért a Német Nagydíj 52. körében, biztonsági autós szakasz alatt meggondolta magát, és a bokszbejáratot átvágva tért vissza a versenypályára.

    Amennyiben Lewis Hamilton időbüntetést kap, az a legenyhébb esetben is öt extra másodpercet jelent, melynek értelmében elveszítené a győzelmet, és csapattársát, Valtteri Bottast illetné az első helyért járó 25 pont.

    A négyszeres világbajnok brit versenyzőnek 18:15-től van jelenése az FIA versenyigazgatóságánál.

    „A bokszutcába tartott, aztán mégsem állt ki. Bármit kaphat. Megrovást, öt-vagy tíz másodperces büntetést is” – mondta Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója.

    Aki lemaradt volna a rendkívül fordulatos Német Nagydíjról, ide kattintva elolvashatja a legfontosabb történéseket.

  • A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egy egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra. A Ferrari nem mutatja jelét annak, hogy leengedne a fejlesztési versenyben, hanem folyamatosan fejleszti autóját, és minden egyes versenyen felfedezhetünk egy kisebb újítást az autón.

    A csapat mind a két turbócsövön megkülönböztető szerelést hajtott végre, amelyek közvetlenül a fő kipufogócsövön helyezkednek el. Az újítást Sebastian Vettel autóján láthattuk az első szabadedzésen, míg Kimi Räikkönen még a régebbi verzióval körözött a Hockenheimringen.

    Ezek a változtatások a Ferrari kipufogóján egy vadonatúj hátsó szárny mellett lesznek majd használva. A párhuzamos változtatások képesek lehetnek arra, hogy a kipufogó gáza a hátsó szárnyon távozzon az autóról.

    Az FIA az előző években szabályozta az aerodinamikai előnyök határait, amit akár a kipufogóból is nyerhetnek a csapatok.

    A csapatok mindig meg szeretnék ragadni az alkalmat, hogy a kipufogó gázokat megfelelően használva növeljék az aerodinamikai teljesítményt az autón, különösen akkor, ha a szabályok lehetővé teszik, hogy a kipufogó és a csővezeték a karosszéria közelében legyen. A Ferrari kipufogó változtatása előnyös lesz, mert ez lehetővé teszi majd, hogy a motorborításuk szűkebb legyen, és a karosszéria körül áramló levegő is jó hatással lesz az autóra.

    Azok a csapatok, akiknek a kipufogóján csupán egy pillér van, nehezebben kivitelezhetik majd a Ferrari megoldását.

    (Boa Bence)

  • Hamilton: Az FIA elvette a 2008-as győzelmemet Belgiumban

    Hamilton: Az FIA elvette a 2008-as győzelmemet Belgiumban

    Lewis Hamilton elvesztette a belgiumi győzelmét 2008-ban. 10 éve történt, de még mindig haragszik érte a brit.

    Hamilton, aki ekkortájt a McLaren-nél versenyzett, az első helyen végzett Spaban, de a verseny után visszaesett a harmadik helyre, miután a versenybírák megbüntették őt a Kimi Räikkönennel történő incidens miatt.

    A duó harcolt a vezető helyért, de a brit a csata hevében levágta a Buszmegálló sikánt, és így a finn elé jött vissza. Hamilton ezután maga elé engedte a Jégembert, akit azonnal visszaelőzött a La Sourceban.

    Hamilton kapott egy 25 másodperces büntetést, mert „átvágta a sikánt, és ezzel előnyt szerzett”- vélték a versenybírák. A büntetésének köszönhetően Felipe Massa lett az első a BMW-s, Nick Heidfeld előtt. Kimi Räikkönen 2 körrel a futam vége előtt falnak csapta a Ferrarit, így kiesett.

    Hamilton, az F1 weboldaldalán található videóban, aminek „Egy levél a korábbi énemnek” a címe, tisztázta, hogy a büntetés felesleges volt.

    „Ne hagyd, hogy az FIA kikezdjen veled Spaban. Óvatosnak kell lenned.”

    „Annyit fognak mondani, hogy engedd vissza Kimit és nem lesz semmi baj. A verseny végén pedig nem fogják hagyni, hogy megtartsd a győzelmed. Szóval több dolgot kell tenned. Engedd vissza Kimit, és támadd később, így nem köthetnek beléd a versenybírák.”

    Az FIA elutasította a McLaren próbálkozását, hogy elkerüljék a büntetést, továbbá leszögezték, hogy ilyen nem történhet a jövőben.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Az FIA a Hungaroringen találkozik a csapatokkal a tükrökkel kapcsolatban

    Az FIA a Hungaroringen találkozik a csapatokkal a tükrökkel kapcsolatban

    Miután számos versenyző panaszkodott a visszapillantó tükrökre, az FIA a Magyar Nagydíj hétvégéjére beidőzített egy technikai tanácskozást a tükrök hatékonyságát és biztonságosságát kivizsgálandó.

    Aerodinamikai szempontból a tükrök a legrosszabb helyen vannak és a legkevésbé ideális formával rendelkeznek, a csapatok így mindent megtesznek annak érdekében, hogy minimalizálják a légáramlatokat érintő negatív következményeket. A tükrök az Osztrák Nagydíj időmérőjén kerültek a középpontba, amikor Sebastian Vettel azzal védekezett Carlos Sainz feltartása ellen, hogy nem látta a spanyolt – a kérdés ezzel biztonsági dilemmává is vált.

    Az FIA eredetileg kiküldött technikai direktívájában az állt, hogy a Szingapúri Nagydíjtól kezdve minden csapatnak meg kell felelnie az új tükörszabályoknak, ám ezt nem sokkal később visszavonták és ehelyett egy technikai megbeszélést tartanak majd a hungaroringi paddockban. Nikolasz Tombazisz, az FIA F1-ért felelős technikai igazgatója szerint az idei autók oldaldobozainak és hátsó szárnyainak geometriájából fakadóan bizonyos esetekben valóban nem látnak hátra megfelelően a versenyzők, amit csak tovább ront az egyre növekvő hátsó hasmagasság. A helyzet javítása érdekében az FIA kötelezően kijelölheti a tükrök elhelyezésének pontját, ami azonban kihatással lehet a tükrök támasztóelemeire.

    A tervezőmérnökök a támasztópilléreket úgy igyekeznek kialakítani, hogy aerodinamikai szempontból minél nagyobb hasznot szolgáltassanak. Az FIA irányelvei szerint a támasztóelemeknek elsősorban strukturális funkcióval kell bírniuk, minden aerodinamikai előny másodlagos ehhez képest, így az egyértelműen aerodinamikai munkára fogott tartópilléreket az FIA minden további nélkül betiltja. Ez történt a Ferrarival a Spanyol Nagydíjon: a verseny előtt kiadott technikai direktíva engedélyezte a tükrök halóra történő felfüggesztését, a tükörre erősített extra terelőelem azonban már átlépte a határt és a Monacói Nagydíjra el kellett távolítaniuk.

  • Extra F2-es teszt lesz, hogy a Hungaroringen visszatérhessenek az állórajtokhoz

    Extra F2-es teszt lesz, hogy a Hungaroringen visszatérhessenek az állórajtokhoz

    Minden Formula 2-es csapat 100 kilométer extra tesztlehetőséget kap annak érdekében, hogy kiküszöböljék az álló rajtok problémáját, mikor is új erőforrást és kuplungot kapnak majd.

    Az elmúlt versenyhétvégéken ugyanis a safety car mögül rajtolt a mezőny, mivel gond volt a kuplungokkal, és igen sok volt a lefulladás a rajtrácson.

    Az FIA és az F2 azt tervezi, hogy a Hungaroringen térnek vissza az állórajtokra.

    Különös problémát észleltek a motorban, ami miatt nincs elegendő forgatónyomaték a kuplung fogáspontjánál, így gyakori a lefulladás. Ezen kívül olyan megbízhatósági problémával is szembesültek, melyek befolyásolják az egyenesbeli sebességet és a nyomatékot. Ezen problémák megoldásán dolgozik most a Mecachrime.

    A silverstone-i hétvége után mind a 20 motort visszahívták. Egy hét elteltével a csapatok egy továbbfejlesztett erőforrást és kuplungot kapnak majd vissza, valamint egy szett szuperlágy gumit, 100 km rajtgyakorlásra.

  • Máris becsődölt Monisha Kaltenborn F4-es csapata, a KDC Racing

    Máris becsődölt Monisha Kaltenborn F4-es csapata, a KDC Racing

    Az F1-es Sauber csapat korábbi irányítója, Monisha Kaltenborn új csapata a KDC Racing alig pár hónapja alakult. Most pedig máris csődeljárás alá vonták a vállalat igazgatóját. A Motorsport Radio információi szerint a spanyol bázisú de svájci licenszes KDC Racing alapítója és igazgatója, Emily Di Comberti, (akit korábban Jean-Patrick Guy Phillipe Mourenonnak hívtak) az Egyesült Királyságban csődbe jutott, és még mindig lóg £90,000 a Lanan Racing, ahol fia Aaron Di Comberti is versenyzett rövid ideig a brit Formula-3-ban 2017-ben.

    Monisha pedig miután az első női csapatfőnök lett a Forma-1-ben, furcsa körülmények közt ott hagyta a Saubert tavaly, pedig a FIA Women in Motorsport nagyköveti szerepét is rá osztották a legfelső szinten. Ő a visszatérésére készült Emilyvel, azzal, hogy KDC Racing néven Formula 4 csapatot alapítottak.

    A csapatot nagy hírverés övezte, mivel az év elején egy teljesen női menedzsmenttel indultak neki a versenyzésnek az olasz és a német F4-ben, ami igazán úttörő cselekedet. A céljuk az volt, hogy segítsék a fiatal női versenyzők útját. Feltehetően a csapat már meg is szűnt, hiszen a német bajnokság előző fordulóján már nem voltak ott, és a csapat megmaradt egyetlen pilótája, Ilya Morozov, is bejelentette, hogy egy új olasz F4-es csapatnál folytatja a pályafutását.

  • Gianni Morbidelli már biztos nem indul Alfával a Slovakia Ringen!

    Gianni Morbidelli már biztos nem indul Alfával a Slovakia Ringen!

    A Team Mulsanne bejelentette, hogy felbontják Gianni Morbidelli szerződését, még a soron következő FIA WTCR forduló előtt, ami most hétvégén lesz Szlovákiában. A veterán olasz pilóta a honfitársával együtt, Fabrizio Giovanardival együtt kezdhette meg a 2018-as szezont, de nagyon nehéz szezonjuk van a Romeo Ferraris istálló által épített Alfa Romeo Giulietta TCR-ekkel.

    Az 50 éves versenyző nem tudott az első öt versenyhétvégén pontot szerezni, a legjobb helyezése Zandvoortban volt, egy 13. hely. Vila Realban mindhárom versenyt kénytelen volt kihagyni, mert már az időmérőn ütközött, köszönhetően egy technikai meghibásodásnak.

    Az, hogy ki lesz Morbidelli utódja már a Slovakia Ringen, hamarosan kiderül.