Címke: FIA

  • Alonso már a futam közben is mérgelődött: Szégyellje magát a Forma-1

    Alonso már a futam közben is mérgelődött: Szégyellje magát a Forma-1

    Fernando Alonso nem rejtette véka alá véleményét a Japán Nagydíjat követően, a kétszeres spanyol világbajnok szerint vasárnap kapott öt másodperces büntetése is mutatja, hogy mennyire rossz jelenleg a Forma-1.

    Alonso Lance Stroll Williamse ellen vívott a suzukai futam első körének utolsó kanyarjában. Alonso és Stroll autója összeért, melynek következményeképp Alonso levágta a sikánt. A versenybírák mindkettejüket szankcionálták, a McLaren és a Williams versenyzője is 5 másodperces büntetést kapott.

    Alonso már a futam közben is elégedetlen volt Charlie Whitingék döntésével, ám rádióforgalmazása ezúttal nem került be az élő közvetítésbe.

    Alonso: „A Williams kiterelt a kavigyágyba az utolsó kanyarban. Levágtam a sikánt, de nem nyertem vele pozíciót. Kilökött a fűre.”

    Will Joseph (Alonso versenymérnöke): „Ok Fernando, kérlek erősítsd meg, hogy ki lökött ki a pályáról.”

    Alonso: „A Williams, az utolsó kanyar féktávjánál. Le kellett mennem a kavicságyba. Nagyon sportszerűtlen volt.”

    Alonso: „Ugyanez, most Gaslyval. Kilökött az utolsó kanyarban. Mond meg, hogy mi legyen a pozícióval, de mit tudok csinálni, ha kilöknek a kavicságyba?”

    Will Joseph: „Ok Fernando, tartsd meg az előző pozíciód, tartsd meg az előző pozíciód.”

    Alonso: „Oké, kész.”

    Alonso: „Ez így nem megy. Megbeszéltük a briefingen, hogy nem lehet másokat kilökni a pályáról, különösképpen a féktávoknál.”

    Will Joseph: „Ok Fernando, egyetértünk, jelentjük a versenybíráknak.”

    Will Joseph: „Fernando, öt másodperces büntetést kaptunk a Stroll incidensért. Kiállunk ebben a körben, box, erősítsd meg.”

    Alonso: „Oké, box.”

    Will Joseph: „Box most, figyelj a bójára. Öt másodperces büntetés.”

    Alonso: „Szégyellje magát a Forma-1. Szégyellje magát. Gratulálok.”

    Will Joseph: „Figyelj, Stoffel melletted lesz.”

    Alonso: „Gratulálok. Kilökhetjük a másikat… Gratulálok. Szégyellje magát a Forma-1.”

  • A FIA 2020-tól kezdve kisáruszállító versenyt szervez!

    A FIA 2020-tól kezdve kisáruszállító versenyt szervez!

    2020-ban indul egy új széria, a kamion Európa-bajnokság betétfutamaként, amelyben tuningolt kisáruszállítók vennének részt, és köröznének a pályákon. És ezen új sorozat felügyelő szervezete a FIA lenne. Az új elképzelés azt a célt szolgálná, hogy ez lenne az ETRA szerint a kamion Európa-bajnokság junior szériája, itt lehetne elkezdeni annak, akinek a kamionversenyzés a végcél. Ettől a lépéstől azt várják, hogy új csapatok születnek, ahol újabb versenyzők kaphatnának lehetőséget a versenyzésre. Tehát a Light Truck for Drivers (LT4 Cup) az ETRC-t célba vevő fiataloknak szól, és az első szezont 2020-ra írják ki.

    2019-ben azonban már lesz egy esemény, kifejezetten a versenyzők kedvéért, erről Georg Fuchs, az ETRA igazgatója beszélt:

    „Az elmúlt egy évben részletesen kidolgoztuk az LT4 Cup projekt terveit. Most már biztosak vagyunk benne, hogy ez a széria attraktív lesz, és egy vállalható ötlet.”

    A kisteherautók kinézete hajazni fog a nagy testvérekére a FIA ETRC-ből, hasonlóan sportos-agresszív arculat várható. A versenyjárművek olcsósága pedig annak lesz majd köszönhető, hogy a sporteszközöket direkt a gyártótól, vagy a kiválasztott tuning műhelyekből lehet majd megvásárolni.

    Az is tény, hogy az LT4 járművei jelentősen kisebbek, ezért a szervező egy költséghatékonyabb modellel tud előállni az esetükben. 2021-től a FIA a hagyományos belsőégésű motorok mellett elfogadna alternatív hajtásláncot is, legyen az gáz-, hidrogén- vagy elektromos meghajtás. Biztosak akarnak lenni abban, hogy a gyártók új modelleket és friss fejlesztéseket mutathatnak be majd a szériában.

    A FIA minden versenyre tervezne kötelező kiállást, amiben lenne kerék- és versenyző csere is. Így az is biztos, hogy a versenyeredményre itt a csapatok mérnökei már komolyabb hatással lennének. Rolf Werner, az ETRA másik igazgatójaként ennyit tett ehhez hozzá:

    „Az LT4 Cup is magában hordozná a FIA ETRC alapfilozófiáját, mely szerint ez egy remek lehetőség a transzport- és speditőr cégeknek a részvételre, ugyanakkor versenyezést is biztosítja biztonságos és jól szervezett környezetben. Ahogy a meglévő piacainkon így például Németországban, Spanyolországban, és a Cseh Köztársaságban is egy új szintre szeretnénk emelni a kamionokkal történő versenyzést.”

    fia, kisáruszállító
    Elég egyértelmű az üzenet. Fotó: FIA ETRC

    Hogy képbe kerüljünk, hogy mégis miről lenen szó, íme Jochen Hahn, aki a Team SchwabenTruckkal közösen már kezelésbe is vettek egy IVECO Daily-t:

    https://www.facebook.com/411530725584355/videos/2075347192536025/

  • Íme a 2019-es kamion Európa-bajnokság tervezete, 9 helyszín jöhet!

    Íme a 2019-es kamion Európa-bajnokság tervezete, 9 helyszín jöhet!

    Az ETRA a mai napon ismertette az előzetes versenynaptár tervezetét a kamion Európa-bajnokságra vonatkozóan, a 2019-es évre. Az időpontokat még jóvá kell hagynia a Motorsport Világtanácsnak, de alapjaiban a népszerű 2018-as naptárra épül, ami a stabilitását mutatja a FIA ETRC-nek.

    A nyolc versenypályához ahol idén futott a széria az ETRA szeretne egy kilencedik ismert és kihívásokat rejtő pályát is leszerződtetni. A jelenleg ismert tervezet amelyen dolgoztak ahogy az már megszokott, az Adriai-tenger partjánál, a népszerű Misanoban kezdődne. Ez az egyik leginkább kedvelt helyszín, a rajongók az ipar és a kiállítók is évek óta szeretik.

    A Hungaroring úgy tűnik, hogy megtartja a júniusi időpontját, míg a Slovakia Ring július 6-7-én rendezhet versenyt. A legnagyobb német kamionfesztivál a Nürburgringen pedig július 19-21 között kerülhet megrendezésre. Ez a forduló egyértelműen az év kamionsportos eseménye, több mint 100.000 elhivatott rajongóval, a német versenyhétvége remek versenyeket ígér a pályán, és jó szórakozást a pályán kívül.

    Ahogy már megszokott, a kamion-Európa bajnokság gyors egymásutánban négy versenyt lezavar hat versenyhétvégén szeptember-októberben. Így maradna Most, Zolder, Le Mans és Jarama, ahogy volt az 2018-ban is.

    Rolf Werner, az ETRA igazgatója elárulta, hogy az volt a cél, hogy a jól lefektetett alapokra épüljön fel egy még parádésabb ETRC szezon jövőre:

    „Amikor bemutatjuk a 2019-es terveinket, egyértelmű és határozott üzenetet küldünk, ami megmutatja, hogy egy következetes kemény magunk van, ahol tartjuk a versenyeket, de szeretnénk eljutni új területekre is, és piacokra. Évek óta több leendő kamion Európa-bajnoki versenyhelyszínnel egyeztetünk. Komoly volt az érdeklődés a FIA ETRC iránt idén is, sok új nevezőt is üdvözölhettünk a versenyeinken. Olyan sikeres történeteket láthattunk, mint például Shane Breretoné, aki megnyerte a GRAMMER TRUCK CUP-ot, és megmutatta azt, hogy újoncok is felépíthetnek maguknak egy sikerszériát. Összességében az ETRA úgy érzi, hogy jó az egyensúly a 2019-es versenynaptárra. Persze, mindig keresünk új lehetőségeket, és a jövőben is így teszünk majd. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben még okozhatunk meglepetéseket, amivel tovább növelhetjük a résztvevő csapatok számát, és ilyen formán a versenyzők, valamint a támogatók és a részvényesek számát is.”

    A 2019-es versenynaptár tervezetet beadták a FIA felé, amit elbírálnak, és utána válhat az majd hivatalossá.

    2019 FIA kamion Európa-bajnokság tervezett versenynaptár

    Misano, Olaszország – május 25-26.
    TBA – május 11-12 vagy június 8-9.
    HUNGARORING, Magyarország – június 22-23.
    Slovakia Ring, Szlovákia – július 6-7.
    Nürburgring, Németország– július 20-21.
    Most, Cseh Köztársaság – augusztus 31-szeptember 1.
    Zolder, Belgium – szeptember 14-15.
    Le Mans, Franciaország – szeptember 28-29.
    Jarama, Spanyolország – október 5-6.

    Az időpontokat még hivatalosan is el kell fogadnia a FIA Motorsport Világtanácsnak.

  • Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Fernando Alonso nem az a fajta versenyző, aki halmozza a büntetéseket, ám a Japán Nagydíjon begyűjtött egy öt másodperces időbüntetést.

    A kétszeres világbajnok spanyol versenyző Lance Strollal került szoros versenyhelyzetbe a suzukai futam első körének utolsó kanyarjában – az eset furcsasága, hogy kettejük találkozásáért Alonso és Stroll is öt másodperces büntetésben részesült.

    „Ez is mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1. Az utolsó kanyar külső ívén fékezel, miközben a másik srác nem lát téged, és ki kell menned a kavicságyba. Később elnézést kért tőlem, mégis megbüntetnek” – mondta Alonso.

    „Nem látott engem. Eltérő lenne a történet, ha az állna fenn, hogy lát és szándékosan kiterel a kavicságyba. Ez ismét más helyzetet teremt a versenybírák számára.”

    „Sokat azonban nem változtatott a helyzetünkön, hiszen tizennegyedik helyett talán tizenkettedikként értem volna célba” – tette hozzá.

    Lance Stroll, a fiatal kanadai szerint egyszerű versenybaleset volt kettejük találkozása.

    „Csupán versenyzés. A 130R után, az első körben egy kis kontakt – ennyi volt az egész. Fernado egyenesen ment tovább, én védtem a pozícióm, tipikus első körös dolgok” – mondta Stroll.

  • A jövő évi szabályok nem fogják megoldani az F1 jelenlegi gyengeségeit

    A jövő évi szabályok nem fogják megoldani az F1 jelenlegi gyengeségeit

    Nikolas Tombazis, a Ferrari korábbi főtervezője úgy véli, a 2019-es szabályváltozások nem oldják majd meg a Forma-1 jelenlegi gyenge pontjait.

    Tombazis idén márciusában csatlakozott az FIA-hoz, és a Nemzetközi Automobil Szövetség együléses kategóriáinak igazgatójaként tevékenykedik tovább.

    „A jelenlegi versenyautók esetében 30% leszorítóérőt veszít az autó, amely egy másikat követ. Reméljük, hogy 10%-kal csökkenteni tudjuk ezt az értéket. Súlyosbítja a problémát, hogy a csapatok folyamatosan próbálnak egyre több leszorítóerőt generálni” – mondta Tombazis az Auto 24-nek.

    „Ha nem léptünk volna közbe, 2019 rosszabb lett volna az idei évnél, 2020 pedig még 2019-nél is nehezebbre sikerült volna. Azon a véleményen vagyunk, hogy 2019 sokkal jobb lesz 2018-nál, de a Forma-1-es autóknak továbbra is Forma-1-es autóknak kell maradniuk” – tette hozzá.

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul az FIA emberével ellentétben nem számít nagy változásokra

    „Hogy őszinte legyek, a szimulátorban és a szélcsatornában szerzett adatok alapján nem gondoljuk, hogy könnyebb lesz az előzés jövőre” – mondta Abiteboul.

  • Besírsz: Michelisz Norbi a Drivers Unitedben énekel

    Besírsz: Michelisz Norbi a Drivers Unitedben énekel

    Ha már a mai futam nem sikerült Michelisz Norbinak, mi mást is csinálhatna, mint énekel róla. A Drivers United nevű fiúbanda tagjaként az ABBA klasszikusát, a The Winner Takes It All-t adja elő, és ebben partnere: Kevin Ceccon, Esteban Guerrieri és Jean-Karl Vernay. Követeljük őket a Mamma Mia! 3-ba! FIA WTCR promós fiúk-lányok, nektek meg jár a keksz!

    Köpni-nyelni nem tudunk, inkább nézzétek, hallgassátok!

    https://www.youtube.com/watch?v=4bIbcwvBJc0

     

  • A Ferrari furcsállja, hogy mindenki tud a második szenzorról

    A Ferrari furcsállja, hogy mindenki tud a második szenzorról

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy hogyan láthatott napvilágot az az információ, hogy második FIA szenzor került az autójukba.

    Arrivabene a német RTL-nek megerősítette a második szenzor létét, melyet az FIA kérésére szereltek be, hogy megfigyelhessék a Ferrari erőforrását.

    „Az akkumulátorunk elég komplex. Rábólintottunk az FIA kérésére, együttműködtünk velük és hogy megkönnyítsük a munkájukat, beszereltük a második szenzort. De ez nem befolyásolta semmilyen módon az autó teljesítményét.” – mondta Arrivabene arra a felvetésre reagálva, hogy talán emiatt gyengébb a Ferrari az elmúlt pár versenyen.

    „Ennek ellenére furcsállom, hogy mindenki tud a második szenzorról. Elmondtam, hogy az akkumulátorunk igen összetett, de ugyanakkor ez a Ferrari szellemi tulajdona.”

    „Remélem, hogy ahogy most mindenki tud a második szenzorról, úgy nem fog a jövőben mindenki informálódni a projektjeinkről.”

  • Furcsa, majdnem eredeti kínai versenykamionok

    Furcsa, majdnem eredeti kínai versenykamionok

    Mint az már megszokott, a kínai ipar csodákra képes, és ismert, hogy milyen majdnem eredeti személyautókat képesek összetákolni, az eredeti gyártók legnagyobb bosszúságára. A koppintások inkább rosszabbak, és nem kímélik a teherautó iparágat sem, sőt! Európai mintára versenyeznek is ezekkel az inkább utcai-, széria közeli kamionokkal, amiket azért valójában csak jóindulatból nevezhetünk versenyeszköznek.

    Nagy Norbi, a Zengő Motorsport versenyzője pedig miután kiröhögte magát, küldött nekünk exkluzív pár képet Wuhanból, ahol ő az igazi Cuprájával száll majd harcba a FIA WTCR-ben, de a képek tanúsága szerint a kínai kamionversenyzés betétfutamként reprezentálja majd magát a hétvégén. Az egyetlen valamire való technika a mezőnyben a cseheké, akik a régebbi szakadtabb Buggyráikkal veszik itt fel a versenyt, kipofozva a helyi szabályzásnak megfelelően.

    Íme a képek a kiküldött tudósítónktól ( 😀 ), mi szóhoz sem jutunk!

    [Best_Wordpress_Gallery id=”142″ gal_title=”Kínai kamionok”]

     

     

  • Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    A 2018-as FIA kamion Európa-bajnokság véget ér a hétvégén Jaramában, ami Madrid mellett található. Garantált lesz az izgalom a hátralévő versenyen, főleg úgy, hogy Kiss Norbiért lehet igazán csak izgulni majd. A legtöbb versenykamion is itt indul a szezonban, pedig a bajnoki cím már eldőlt: az Jochen Hahné lett, aki így már ötszörös ETRC bajnoknak mondhatja magát.

    Az elmúlt hétvégén Hahn Le Mansban emlékezetes módon érte el újabb elsőségét, és egyike a sport legsikeresebb versenyzőinek. Sok idejük nem maradt azonban az ünneplésre, hiszen el kellett hamar indulni Spanyolországba, ahová szintén győzni menne.

    Hasonló célokat tűzött ki maga elé Adam Lacko is a Buggyrájával, aki bebiztosítaná a második helyét az összetettben. Aki viszont mindenkinél motiváltabb lesz, az nem más, mint Antonio Albacete, akinek van még némi esélye arra is, hogy levadássza a cseh pilótát, de a 25 pontnyi előny azért jelentős. A háromszoros bajnok spanyol pilóta kétszer is nyerni tudott hazai földön tavaly, és legalább így zárná a szezont a Truck Sport Lutz Bernau MAN-jével.

    Kiss Norbi is odaérhet még akár Lacko vagy Albacete helyére a tabellán a Tankpool24 Mercedesével. A magyar versenyzőnek 2018-ban csak egyetlen győzelme volt eddig, tavaly pedig itt is nyerni tudott. Csak hat pontra van Antoniotól, és az év végi elszámolás harmadik helyéért nagyon fogja nyomni neki Jaramában.

    Sascha Lenz és Steffi Halm is azon versenyzők közé tartozik, akiket láthatunk akár a hétvége folyamán majd a dobogón. Lenz az, aki az összes idei versenyen pontot szerzett, és akár megtréfálhatja ezen szokásával még Kisst és Albacetét is, hiszen csak 10 pontnyira van a spanyoltól. André Kursim és René Reinert is szépen fejezheti be az évet. Előbbi, az új csapatával a Don’t Touch Racinggel és nyerni tudott Franciaországban pár napja, tehát kijelenthető, hogy egyre magabiztosabban uralja a sárga IVECO-ját.

    Ryan Smith is előkeveredett, és egy második hellyel köszönt be újra Le Mansban, így vele is érdemes akár számolni a szezonzárón is. Újabb ismert visszatérő lesz Anthony Janiec is, aki szintén nyert már idén a Lion Truck versenykamionjával júliusban a Nürburgringen.

    Shane Bereton lett a kvázi újoncoknak kiírt GRAMMER TRUCK CUP bajnoka, de a brit eltökélt, és további győzelmekre hajt a kategóriájában.

  • A WTCR élmenői már most tudni akarják, ki lesz a 2018-as bajnok

    A WTCR élmenői már most tudni akarják, ki lesz a 2018-as bajnok

    Visszatértek az igazán hosszú nyári szünetből a FIA WTCR élmenői, és egy igazán kardinális kérdéssel foglalkoznak többen is: mégpedig hogy ki lesz a 2018-as bajnok, és miért. Ahogy azt már megszokhattuk idén, a széria poénra veszi a promóciót, és ebben nem restek használni a versenyzőiket sem. Most áltudományos matematikával, jóslással, és különféle próbákkal kísérleteznek a pilóták, hogy magukat is meggyőzzék arról, hogy ők lesznek a legjobbak idén.

    Gabriele Tarquini és Rob Huff szinte összevesznek a kamu képtelen képleteikkel, Jean-Karl Vernay papírgalacsinokat dobálna szemétkosárba de nem megy neki. Yann Ehrlacher elment Legouix jósnőhöz, Thed Björk csak szimplán ideges, Pepe Oriola meg csak küzd még simán az angol nyelvvel is.

    Íme:

    https://youtu.be/JyGEbv2YiXk