Címke: FIA

  • Driven: The Billy Monger Story – egy új hős született!

    Driven: The Billy Monger Story – egy új hős született!

    Még véletlenül sem keverendő össze a Driven: The Billy Monger Story a „nagy sikerű” 2001-es Drivennel, ami magyarul „Felpörgetve” néven került a mozikba. Utóbbi nagy hollywoodi bukás volt, és inkább sértő volt az autósport rajongóknak, a most bemutatott BBC dokumentumfilm pedig Billy Mongerről pedig egyszerűen csodálatos.

    A film máris elérhető online is a BBC Three-nél, aminek elsősorban az Angliában élő magyarok fognak örülni, és az van a fókuszban, hogy a 2017 áprilisában bekövetkezett hatalmas balesete után, amelyben elvesztette mindkét lábát a tehetséges 17 éves fiú, miképp tér vissza, és ül be egy brit Formula 3-as autóba.

    Az egy órányi film betekintést enged a Monger család életébe is, egészen onnantól kezdve, hogy elkezdték feldolgozni azt, hogy mi történt a fiukkal a Formula 4-es balesetét követően. A FIA korábbi álláspontja is látható lesz a sérült versenyzőkkel kapcsolatosan,valamint az is, hogy Billy esete ezt hogyan változtatta meg. Láthatjuk majd azon körülményeket is, hogy mit kellett átalakítani egy Tatuus-Cosworth F3-as autón ahhoz, hogy Monger újra sikert érjen el, ezúttal az Oulton Parkban.

    Az Oxford Scientific films ott volt Billyvel és Carlinnal a szezon nagy részében, sosem látott felvételeket készítettek és tettek bele a filmbe, és ezzel emléket állítottak annak a hős brit fiúnak, aki átírta akaratával és kitartásával a motorsport történelmet.

    Előzetes:

  • Ticktum újra nyert Makaóban, de Flörschért aggódik mindenki

    Ticktum újra nyert Makaóban, de Flörschért aggódik mindenki

    A Red Bull junior pilótája, Dan Ticktum nyerte a 65. Makaói Nagydíjat, immáron másodszor, hiszen tavaly is ő nyerte a főfutamot. Az idei versenyt azonban egy hatalmas baleset szakította meg. A futamot leállították, mert Sophia Flörsch egy brutális balesetet szenvedett a Lisboánál, Az autója hatalmas sebességgel átszakította a védőkerítést is.

    A FIA közleményében ennyi állt:

    „Egy komoly baleset történt a negyedik körben a 2018-as FIA F3 világkupán Makaóban, a #25-ös autóval versenyző Sophia Flörsch (GER) az érintett. Az orvoscsoport kivizsgálása után kiderült, hogy a versenyző a tudatánál van, és további megfigyelés miatt kórházba szállították.”

    Amikor a verseny jelentős csúszással újra folytatódott, Ticktum állva hagyta a mezőnyt. Joel Eriksson volt az, aki vezette az üldözők csoportját, miután sikerült megelőznie Sacha Fenestrazt, amikor megint elrajtoltak.

    A biztonsági autónak azonban újra dolga akadt, mert a verseny végső fázisában a Hitech versenyzője, Enaam Ahmed falazott. Ticktumnak azonban a restartnál sikerült újra meglógnia Eriksson elől.

    A Motopark párosa tehát nyert, őket követte a Carlinos Fenestraz, majd Jake Hughes. Az ide European F3 bajnok Mick Schumacher ötödik lett, Premás csapattársa, Ralf Aron a hatodik. Jüri Vips, Callumm Ilott, Marcus Armstrong és Robert Shwarzman sorrendben értek be végül a top tíz versenyzői.

  • Hivatalos: Yvan Muller 2019-ben a Lynk & Co-nál!

    Hivatalos: Yvan Muller 2019-ben a Lynk & Co-nál!

    Yvan Muller Makaóban a versenyt követő sajtótájékoztatón megerősítette, hogy 2019-ben újra harcba száll a FIA WTCR kupájáért, és hogy az új Lynk & Co alakulat tagja lesz. Muller csak három ponttal maradt le a 2018-as bajnoki címről, de a csapata, amelyet a tavalyi WTCC bajnok Cyan Racing is támogatott viszont pont három ponttal elhódította a csapatoknak kiírt bajnoki címet.

    A 49 éves pilóta a 2017-es szezont kihagyta, de 2019-ben újra visszatér a Lynk & Co-val, ahogy azt megszellőztette a TouringCarTimes pár napja:

    „A jövőmmel kapcsolatban pedig elárulhatom, hogy két hete láthattátok az új Lynk & Co WTCR-es autónak a bemutatóját. 2016 végén ugyan visszavonultam, de még mindig gyors vagyok, és Gabriele Tarquini sem akarja azt, hogy visszavonuljak, így jövőre a Lynk & Co-val visszatérek.”

  • Minden téren fejlődött a kamion Európa-bajnokság 2018-ban

    Minden téren fejlődött a kamion Európa-bajnokság 2018-ban

    A FIA kamion Európa-bajnokság hivatalos idei média riportja további növekedést mutatott minden téren, és egyike a motorsportok kínálta legkülönlegesebb versenyzési formájának. Az éves riport bemutat pár fontos részletet az ETRC világából az idei szezonról.

    2016 év eleje óta az ETRA irányítja a FIA ETRC-t, és azóta ez az innovatív és erőteljes szervezet. akik a jelenből a jövőjébe vezetik a népszerű bajnokságot. Rajongók ezrei osztják az ETRA szenvedélyét, és azt, hogy az egyik leglátványosabb sportág egyre mélyebb nyomot hagy az autósport történelemkönyvében. A csapatok, rajongók és a partnerek kérése is az volt az ETRA felé, hogy a kamion Európa-bajnokságnak világos legyen a szerkezete és a kommunikációja, miközben a cél az, hogy jobban promótálják a futamokat, növekedjen a rajongói bázis, és érkezzenek új támogatók.

    2018-ban növekedett a széria TV-s jelenléte, 111 millió nézőhöz jutottak el a versenyhétvégék izgalmai, miután 13%-kal nőtt a jelenlét a tavalyihoz képest. A legtöbb verseny streamen volt követhető, de akár a Sport1-en, az SWR-en, az ARD-n vagy a ZDF-en és az ntv-n. A helyszíni nézőszám is 11%-kal nőtt 2017-hez képest, pedig idén csak nyolc versenyhétvégéke volt a kamionversenyzőknek. Számszerűsítve ez 415.000 nézőt jelent Európában, és ez azt is jelenti, hogy a kontinensen továbbra is az egyik leglátogatottabb pályaversenyzési forma.

    Az ETRC Facebook oldala 2016-ban indult csak, és azóta nagyot nőtt, már 131.550 követője van ezen a közösségi platformon a szériának, de Instagramon és Twitteren is napi szinten követhetőek a történések.

    További kiemelhető eredmények 2018-ból:

    20 teljes szezonos nevező volt, a szezonzárón Spanyolországban 26 kamion indult.
    A 111 millió néző 198 országból jött össze
    Több mint 700.000-en nézték a versenyeket online

  • Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Az ötszörös F1-es világbajnok, Lewis Hamilton elárulta, hogy nem igazán tudja az érzéseit hova tenni az ABB FIA Formula E bajnokságával kapcsolatban. A héten elismerte, hogy nagyon is aggódik a klímaváltozás miatt, és környezetvédőnek titulálta magát, ugyanakkor versenyzőként a száguldás szerelmese. Interlagosban ennyit mondott:

    „Ez nehéz, mert dilemmában vagyok. Azok a gázok, amik az autóinkból jönnek, nem igazán mondhatóak klímabarátnak, és így a világnak nem tesz jót, ami zavar. Másrészről viszont rajongok a versenyekért. Benzin folyik az ereimben, egy igazi „petrol head” vagyok. Soha nem leszek az az arc, aki rajong az elektromos autókért. Remélem, hogy az én életemben még az autókat tankolni fogják és valamilyen V elrendezésű motor lesz bennük, valamiféle hanggal. A Formula E amit csinál, az viszont remek, és egy jó kezdet. Jó látni azt, hogy top márkák, olyanok mint az Audi, BMW Mercedes mind befektetnek ebbe, már csak az utcai autóik miatt is. Naponta ezrek közlekednek az utakon, nagy a forgalom, Ez mindegyik országban így megy, és hamarosan mindegyiket hibridre váltjuk. Azt gondolom, hogy ez már egy jelentős különbség lesz, de sok más dolgot is tenni tudunk azért, hogy csökkentsük a kibocsátási értékeket. Ugyanakkor nem hiszek abban, hogy valaha is a Formula E összehasonlítható lesz a Forma-1-gyel. Öt vagy tíz év múlva talán, de az a technológia amink van, sokkal fejlettebb mint ami nekik van jelenleg. Még lassabbak mint egy Formula-Ford autó, így még egy hosszú út áll előttük, hogy felvehessék a sebességet egy Forma-1-es versenyautóéval. Nem tudom, hogy ez-e a céljuk.”

    Hamilton korábbi csapattársa a Mercedesnél, Nico Rosberg azonban részvényes is a Formula E-ben viszont azon a véleményen van, hogy a Formula E évről-évre jobb:

    Azt hiszem, igazán lenyűgöző az egész. Néztem az autóikat a közösségi médiában, nagyon menő volt a kinézetük, így tényleg mindenkinek csak a legjobbakat kívánom, és hogy lássam azt, ahogy fejlődik a dolog.”

    Felipe Massa, Pascal Wehrlein és Stoffel Vandoorne mindannyian beszállnak a szériába, amely decemberben már az ötödik szezonját kezdi meg. Eddig Fernando Alonso kizártnak tartotta azt, hogy a Forma-1 után a Formula E-ben induljon, de ki tudja…

  • Ferrari átszervezés: Rob Smedley visszatér?

    Ferrari átszervezés: Rob Smedley visszatér?

    A Ferrari változtat a felállásán, és a maranellói gárda bővíti a technikai divízióját, hogy még jobban teljesíthessenek a pályán, hiszen 2018-ban ez volt a leggyengébb pontjuk. Stratégiai hibák, olyanok, mint ami Japánban is történt abba az irányba terelték Maurizio Arrivabenét és a mérnökeinek valamint a menedzsmentet, hogy lépni kell. A tény az, hogy a vörös paripa alkalmas lenne a bajnoki címért folyó harcra, de a lehetőséget elpuskázták, hibák sorozatával, és emiatt most újra kell gondolni a csapat struktúráját. Ennek első jele Laurent Mekies érkezése, aki FIA-tól jön és a Toro Rosso alakulatánál is szolgált már.

    Ő válthatja Jock Cleart, aki a jövőben Charles Leclerc mellett dolgozhat majd szorosan. Ezzel azonban közel sincs vége még a változásoknak. A La Gazetta dello Sport szerint nem más tér vissza az istállóhoz, mint Rob Smedley, aki négy évig a Williamsnél szolgált, és az év végével elhagyja a briteket. Rá egyébként Stroll is számítana az újjáalakuló Force Indiánál, de Felipe Massa korábbi versenymérnöke akár újra Maranello felé veheti az irányt.

    A Sky ennyit tudott kiszedni Smedleyből, a jövőjével kapcsolatban:

    „Személyes és ugyanakkor profihoz méltó ambícióim vannak. Végeredményben azok a kihívások, amik a Williamsnél értek engem óriásiak voltak, és el kellett döntenem, hogy továbbra is ennek a része akarok-e lenni, vagy nem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért Lawrence Stroll is számol velem, és egyeztetünk. Nézzük meg, hogy ezen beszélgetések hova vezetnek az elkövetkezendő hónapokban, aztán amikor döntöttem, ti lesztek az elsők, akikkel közlöm majd az új helyem.”

    A Ferrarinál ugyan tagadják, hogy felvették volna a kapcsolatot Smedleyvel, pedig 15 évig részese volt a Scuderiának. Ismeri nemcsak a környezetet, de nagy tapasztalata is van onnan. Erről ennyit mondott:

    „Ott különféle dolgokat vizsgáltam, mint például a gumik használata, a verseny alatt használt eljárások, és hogy miképpen dolgozzanak a szerelők.”

    Annyit megerősített Interlagosban, hogy szeretne maradni a Forma-1-ben, és erre lenne is lehetősége. Már vannak előtte szerződések, de Smedley különleges garanciákat akar, és diplomatikusan csak ennyit mondott:

    „Ha kellek, a szabadságomat januárban Olaszországban töltöm. Jó helyzetben vagyok, ahol vannak emberek, akik akarnak velem beszélni, hát tegyük meg, semmit se zárok ki. A jövő év elején pedig tiszta fejjel hozok majd egy döntést.”

  • Új balesetelemző technológiát vezetett be az FIA

    Új balesetelemző technológiát vezetett be az FIA

    A Brazil Nagydíjon debütált az FIA új, az eddiginél jelentősen gyorsabb balesetelemző rendszere, amelyet az F1-en kívül is fel szeretnének használni.

    A rendszerről még pontos adatok nem érkeztek (a hivatalos kommünikére jövő hónapban kerül sor), ám Interlagosban az F1 orvosi stábja, Ian Roberts és Alain Chantegret röviden összefoglalta az újítás fontosabb paramétereit. A több mint egy éven át fejlesztett technológia lényege, hogy a rádióhasználat nélkül el tudják küldeni az adatokat a versenyirányításnak, ezt pedig később videóküldéssel is ki fogják egészíteni.

    „Egy decemberi, Szentpétervárott tartott ülésen fogjuk bemutatni az új technológiát, amit Sao Paulóban használtunk először” – mondta Chantegret. „Nagyon-nagyon fontos lépés ez a biztonság szempontjából, mert ezáltal lehetőség nyílik a gyors eseményfelmérésre az orvosi autó és a versenyirányítás között.”

    Potenciálisan életveszélyes helyzetekben a rendszer által nyert 10-20 másodperc is perdöntő lehet.

    „A versenyirányítás azonnal tudni fogja, mi történt a baleset helyszínén, és hamarabb tudja elindítani a szükséges intézkedéseket” – magyarázta Roberts. „Az információ sokkal, akár 10-20 másodperccel gyorsabban és megbízhatóbban folyik majd az érintettek között, és az információ minősége is javul majd.”

    Mivel az F1-ben helyszín szempontjából viszonylag limitált körülmények között versenyeznek, a rendszer előnyeit főként a ralis szakágakban tudják majd kiaknázni.

    „Fontos az épített pályán is, de szerintem a ralizásban még fontosabb lesz” – folytatta Chantegret. „A baleset a versenyirányítástól akár 200 km-re is történhet, de ezzel a technológiával képesek leszünk azonnal kiértékelni a helyzetet, nem feltétlen lesz szükség arra, hogy odaautózzunk a helyszínre, elég lesz egy műholdas vétel. Hatalmas előrelépés.”

  • Max Verstappen közmunkázhat a FIA-nak

    Max Verstappen közmunkázhat a FIA-nak

    Megszületett az ítélet a tegnapi balhé miatt: Max Verstappen 2 napig egy közmunka programban a FIA rendelkezésére kell hogy álljon, ez lett a verseny utáni atrocitás büntetése, amiért lökdöste Esteban Ocont. A Red Bull pilótája a mérlegelésen balhézott össze Oconnal a futam után, miután kérdőre vonta a franciát Verstappen, mert az ütközésük a győzelmébe került. Mindkét versenyzőnek a versenybírák elé kellett járulnia a pályán kívüli incidens miatt, és Verstappent el is ítélték, mert „szándékosan érintkezett fizikailag” Oconnal.

    Az ítélet: hat hónapon belül Verstappennek két napig a FIA rendelkezésére kell állnia, és köteles közhasznú tevékenységet végezni.

    A közlemény kifejti a bírák ítéletét, mely szerint megértik Verstappen érzéseit az eset kapcsán, de figyelembe vették azt is, hogy a vizsgálat alatt mindkét versenyző elfogadónak és együttműködőnek bizonyult. Hozzátették:

    „Max Verstappen belépett a FIA mérlegelő helységébe, kifejezetten Esteban Oconhoz sietett, majd szóváltást követően veszekedést kezdeményezett, majd lökdöste és megütötte Ocont többször is a mellkasán. A versenybíróság megérti Max Verstappent amiért kifejezetten ideges volt a pályán történt incidens miatt a versenyen, és elfogadták a magyarázatát, mely szerint nem ez volt az eredeti szándéka Oconnal, de az eset ezt váltotta ki belőle, és elvesztette az önuralmát. A tisztviselők értik Verstappen szenvedélyességét, de sportolóknak ezen a szinten kötelesek megfelelő módon eljárni a másik versenyzővel szemben, és ez Verstappennek ezúttal nem sikerült.”

    Ocont további szankciók nem érték, ő a verseny alatt kapott 10 másodperces stop and go büntetést az ütközés okozása miatt.

  • Beidézték Verstappent, amiért dulakodásba kezdett

    Beidézték Verstappent, amiért dulakodásba kezdett

    Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a Brazil Nagydíjon történt esetről Max Verstappen és Esteban Ocon között.

    A Red Bull és a Force India versenyzője egy lekörözés közben akadt össze, melynek következményeképp Verstappen elveszítette vezető pozícióját és másodikként intették le Lewis Hamilton mögött.

    Verstappen a leintést követően az FIA boxban találkozott össze Esteban Oconnal, és lökdösni kezdte a franciát. A holland versenyző heves reakciója nem maradt következmények nélkül, a stewardok az FIA sportkódexének 12.1.1-es pontjának feltételezett megsértése miatt ugyanis beidézték őt és a Red Bull egy képviselőjét a brazil idő szerint 16 óra 46 perckor történtekért.

  • Nyíregyháza bekerült a jövő évi rali Európa-bajnokság előzetesébe

    Nyíregyháza bekerült a jövő évi rali Európa-bajnokság előzetesébe

    Új helyszínként bekerült a rali Európa-bajnokság 2019-es előzetes versenynaptárába Nyíregyháza – jelentette be az Európa-bajnokság (ERC) koordinátora sajtótájékoztatón a nyírségi megyeszékhelyen pénteken.

    Jean-Baptiste Ley, az ERC promótere hangsúlyozta, ez még egy előzetes versenynaptár, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsának kell véglegesítenie a december 5-én, Szentpéterváron tartandó ülésén.
    „A Rally Hungary előzetes versenynaptárba kerülése rengeteg munka és egyeztetés eredménye, egyben reméljük, hogy ez egy hosszú távú partneri kapcsolat kezdete” – fogalmazott az ERC koordinátora. Jean-Baptiste Ley hozzátette, az ERC-t „lenyűgözte” az ezen a hétvégén az idei magyar bajnokság záró futamának otthont adó Nyíregyháza, valamint a rali szervezőcsapatának elkötelezettsége és professzionalizmusa.

    A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, az előzetes versenynaptárt szerdán, Genfben fogadta el a FIA rali-bizottsága, Magyarországon az egyik aszfaltos versenyt rendezhetik majd meg. A naptárt – csakúgy, mint a lehetséges magyar versenyhelyszínt – a szentpétervári FIA-ülésen tárgyalja a szövetség.
    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az MNASZ három évvel ezelőtt tűzte ki célul a rali Eb egyik futamának magyarországi megrendezését, ennek érdekében pályázatot nyújtott be a FIA-hoz.
    „Magyarország újra felkerül a nemzetközi rali térképére, ez pedig a magyar autó- és a ralisport rajongói számára is egy hatalmas elismerés” – jegyezte meg.

    Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hatalmas lépésnek és óriási sportdiplomáciai sikernek nevezte, hogy Nyíregyháza bekerült az Eb-sorozatba.

    „A rali Eb-futam rendezési jogának megszerzésével újabb, meghatározó ponton kapcsolódhatunk be a nemzetközi autósportba és kerülhetünk fel Nyíregyháza városával a sportág európai térképére” – jelentette ki az államtitkár.
    Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere azt mondta, a város hosszú távon gondolkodik a ralival kapcsolatban, ami turisztikailag is jelentős eseménynek számít a nyírségi megyeszékhely számára.

    „Nagyon sok mindent kell tanulnunk, de be tudjuk bizonyítani már idén, hogy alkalmasak vagyunk erre a feladatra” – utalt a nyíregyházi országos bajnoki futamra Őry Tamás, a Nyíregyháza-rali társrendezője. Megjegyezte, ebben az évben is már egy ERC-kompatibilis versenyt rendeznek Nyíregyházán, a jövő évi versenyen pedig azt szeretné látni, hogy a sikeres Eb-futam rendezése mellett a dobogón is magyar pilótát ünnepelhet a közönség.

    FIA European Rally Championship 2019, előzetes versenynaptár*
    1. futam, március 21-23: Azores Airlines Rallye** (ERC Junior), murva
    2. futam, május 2-4.: Rally Islas Canarias (ERC Junior), aszfalt
    3. futam, május 24-26.: Rally Liepāja (Latvia) (ERC Junior), aszfalt
    4. futam, június 28-30.: Rally Poland (ERC Junior), murva
    5. futam, július 19-21.: Rally di Roma Capitale (Italy) (ERC Junior), aszfalt
    6. futam, augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín (ERC Junior), aszfalt
    7. futam, szeptember 27-29.: Cyprus Rally, murva
    8. futam, november 1-3.: Rally Hungary (Hungary), aszfalt

    *amennyiben az FIA Világtanácsa jóváhagyja
    **amennyiben aláírásra kerül az esemény promóteri megállapodása