Címke: FIA

  • Új néven az ismert junior széria: FORMULA EUROPEAN MASTERS!

    Új néven az ismert junior széria: FORMULA EUROPEAN MASTERS!

    A következő szezonban már Formula European Masters néven találjuk meg a sikeres FIA Formula 3 European Championshipet, amely továbbra is a DTM betétprogramja lesz. A junior széria a jelenleg is használt F3-as autókat használja majd a 2019-ben is, és november 15-től nyílik lehetőség a nevezésre.

    A Formula European Masters folytatja a legversenyképesebb nevelő széria hagyományait, és világszinten képviseli azt. Ahogy régen a Formula 3 Euro Seriesnél, majd a FIA Formula 3 European Championship esetében is, az új Formula European Mastersnak is a promóteri munkáját a Formel 3 Vermarktungs GmbH végzi majd. 2003 óta ez a Formula 3-as bajnokság a DTM betétprogramja, és folyamatosan biztosította fiatal tehetséges pilótáknak a tökéletes feltételeket ahhoz, hogy eljuthassanak a motorsportok csúcsáig.

    A korábbi Formula 3-as rajtrácsokon is nagyszerű pilótákat találhattunk, és a legjobbak itt alapozták meg a nemzetközi karrierjüket. Olyanok tanultak itt, mint a Forma-1 világbajnokai: Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Nico Rosberg, és letették a névjegyüket a Formula 3 Euro Seriesben is. 2013-ban a FIA Formula 3 European Championship követte az Euro Seriest, ami még több tehetséget vonzott, olyanokat mint Max Verstappen, Esteban Ocon, vagy Charles Leclerc. Ők ma már mindannyian a Forma-1-ben versenyeznek.

    Az is elmondható, hogy a DTM is remek lehetőségeket nyújt a Formula 3 fiataljainak. Egyes versenyzők a DTM-ben is sikeresek lettek, miután megvetették ott a lábukat a formula 3-ból érkezvén, olyanok mint Marco Wittmann, Paul Di Resta, Jamie Green és Joel Eriksson.

    Nagy előny az is, hogy a fiatalok sok időt tölthetnek a pályán a versenyhétvégéken. Az ifjú Formula European Masters tehetségek a maximum időt használhatják ki, és profi csapatoknál tanulhatják meg azt, hogy magukból és az autóikból kihozzák a maximumot.

    Walter Mertes, a Formel 3 Vermarktungs GmbH vezetője így nyilatkozott:

    „Az F3-as együléses versenyautóink igen kifinomultak, remek mérnöki munka jellemzi őket, és igen biztonságosak. A technikai és a sportszabályzat is évek óta bizonyít. A profi DTM alapjaira épített szériánk a fiataloknak tökéletes környezetet biztosít, és egy jó esélyt arra, hogy megmutassák a képességeiket a top márkák képviselői előtt, ahol olyanokról beszélünk mint az Aston Martin, az Audi, vagy a BMW. A Formula European Masters ráadásul nemzeti és nemzetközi szinten is részesül a profi marketingből és a TV-s partnerek közvetítéseiből.”

    2019-es versenynaptár:
    május 3-5 – Hockenheim / Németország
    május 17-19 – Zolder / Belgium
    június 7-9 – Misano / Olaszország
    július 5-7 – Norisring / Németország
    július 19-21 – Assen / Hollandia
    augusztus 10-11 – Brands Hatch / Egyesült Királyság
    augusztus 23-25 – Lausitzring / Németország
    szeptember 13-15 – Nürburgring / Németország
    október 4-6 – Hockenheim / Németország

  • Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Ahogy azt már évek óta megszokhattátok, nálunk olvashatjátok legelőbb azt, hogy a Hungaroring milyen programokkal vár jövőre. 2019-ben kevesebb bajnokságot lát vendégül a magyar aszfaltcsík, hiszen a DTM és a rangos betétprogramja, az European Formula 3 bajnokság még csak a környékre sem jön sajnos. A jelenlegi ismeretek szerint szeptember elején lesz az utolsó komoly nemzetközi megmérettetés a Hungaroringen, lehet hogy utána nekiállnak a sokat emlegetett külső rész megújításának?

    Addig is, amíg ezt is kiderítjük, íme a lista, hogy mikorra kell kérned szabadságot 2019-ben, ha ott akarsz lenni Michelisz Norbi, Kiss Norbi, Tassi Attila, a Zengősök és a M1RA vitézkedésénél.

    2019. április 26 – 28. – FIA WTCR + TCR Europe

    Az év első komoly programja újra a WTCR és a TCR Europe közös bulija lesz, még ha jelen pillanatban még egyik széria sem rendelkezik még csak tervezett versenynaptárral sem. A magyar promóter azonban már árulja a jegyeket az eseményre, a kismadarak meg megsúgták, hogy a TCR Europe is csatlakozik ehhez az igazi magyar bulihoz. Michelisz Norbi fix elem ebben, ezt a mai napon már kijelenthetjük, a többi magyar túraautós helyzete még bizonytalan.

    2019. május 1. – Nagy Futam

    A szokásos éves seregszemle Budapest belvárosában immáron a hetedik alkalommal kerül megrendezésre. Az egész napos programban a Red Bull Forma-1-es csapata állandó résztvevő, de a magyar autósport színe-java is felvonul ilyenkor. Feltehetően aktív F1-es pilóták is jönnek majd 2019-ben, mert szerdára esik majd a nagy nap, így nem ütközik a program valamilyen versenyhétvégével. Erős tippünk az, hogy Pierre Gasly szinte biztosan jön.

    2019. június 22-23. – FIA ETRC + Swift Cup Europe

    Kiss Norbert hívei újra júniusban kell hogy felkeressék a Hungaroringet, ahogy az már 2018-ban is volt. Ezúttal is nyilván lesz még kamionkorzó, és a Swift Cup Europe új Suzukijaival is a magyar közönség először ezen időpontban találkozhat majd.

    2019. július 6-7. – International GT Open + EuroFormula Open

    Rendszeres visszatérők ők is, és hiába ingyenes a program, azt gondoljuk, hogy még mindig nem eléggé ismertek ezek a bajnokságok… Bezzeg azonnal más lenne a helyzet, ha indulna valami pedigrésebb magyar versenyző itt.

    2019. július 12-14. – Hungaroring Classic

    2017-ben mutatkozott be a Peter Auto veterán autós rendezvény- és versenysorozat Magyarországon, amely rögtön a debütálás évében nagy siker lett. Idén kimaradt a dolog, de 2019-ben újra jöhetnek a régi sportautók szerelmesei, és megcsodálhatják a száguldó csodákat. Ugyan nem Hungaroring, de mégis csak van némi köze az Ostermannak hozzá: július 13-án lesz újra Red Bull Air Race Budapesten, csak hogy mindenki panaszkodhasson kedvére a Facebookon megint egy hétig, hogy „jajj de hangos”.

    2019. augusztus 2-4. Formula 1 Magyar Nagydíj

    2010-ben esett utoljára a versenynap augusztusra Mogyoródon, amely minden évben a legnagyobb nézőszámot hozza a Hungaroringen az összes szériát figyelembe véve. Már most érdemes lecsapni a jegyekre, mert a lengyelek folyamatosan vásárolják fel azokat, Robert Kubica visszatérésének az okán. Simán telt házra számítunk, ezúttal nem érdemes várni „last minute” ajánlatra, a szervezők részéről.

    2019. szeptember 6-8. – Blancpain GT Sprint

    Az év utolsó komoly eseménye lesz a GT-s száguldozás. Kicsit sajnáljuk, hogy nincsenek már egyben a kamionokkal, de biztos jobb a különélés mindkét szériának.

    A DTM-en kívül akik még hiányoznak, az például a Formula Renault NEC, és jelen állás szerint nem sok reményt fűzünk a nyáron belengetett TCR Eastern Europe sorozatnak sem. A nézőtéri rész felújítást viszont nagyon akarjuk, és a konferencia termet is a magyar autósportos múzeummal, és tudjuk, hogy a Hungaroring illetékesei is olvassák ezt!

  • A Racing Point nevet vált még 2019 év elején!

    A Racing Point nevet vált még 2019 év elején!

    Otmar Szafnauer, a Racing Point F1 alakulat főnöke elárulta, hogy a következő szezon kezdete előtt még nevet váltanak. A 2019-es előzetes nevezési listán a csapat és a gyártó is Racing Point néven szerepel, de ez csak egy ideiglenes állapot a Silverstoneban székelő csapatnak, akiket korábban Force Indiának hívtak. A Belga Nagydíjtól kezdve Racing Point Force India néven fogadták el őket, mint új nevező.

    A FIA akarta azt, hogy új neve legyen az istállónak, amelyet megvásárolt Lawrence Stroll, és az új tulajdonos feladata volt az, hogy a korábbi Sahara force India név helyett legyen valami más. Strollnak valójában nincs különösebb kívánsága az új nevet illetően, de tárgyalnak már róla. Szafnauer ennyit mondott a motorsport.com-nak:

    „Egyelőre csak kellett a jelenlegi név a hely fenntartásához, de a jövőben, még a 2019-es szezon előtt ez még változni fog.”

    Egy csapat és a kaszni nevének a megváltoztatása már nem olyan bonyolult, mint volt az régebben. A csapatoknak már nem kell a Forma-1 bizottságának az engedélye ehhez, valamint a riválisok támogatása. Egyedül a FIA felé kell ezt jelezni, és végigvinni a helyes eljárást.

  • Hyundai 2019: Michelisz, Tarquini és még két meglepetés név!

    Hyundai 2019: Michelisz, Tarquini és még két meglepetés név!

    Négy versenyzővel képviselteti magát a Hyundai Motorsport a FIA WTCR-ben a második szezonban. A márka sikerességét meg mi sem mutatja jobban, mint hogy az összes TCR szériában 2018-ban 53 győzelmet arattak.

    Gabriele Tarquini természetesen marad, és megpróbálja az idén megszerzett egyéni bajnoki címét megvédeni, egy Hyundai i30N TCR volánja mögött. Akik viszont szeretnének nagyon is borsot törni az orra alá csapattársaként az Michelisz Norbert, és a márkához érkező két másik pilóta: Nicky Catsburg és Augusto Farfus!

    2018-ban Thed Björk és Yvan Muller is képviselte a márkát az YMR pilótáiként, míg Tarquini és Michelisz a BRC Racing Team színeiben tündököltek. Utóbbi garnitúra marad is, ugyanakkor Catsburg és Farfus érkezésével a Hyundai Motorsport két további top pilótát ültet az i30 N TCR-be, akik először a járgányt majd jövő hónapban, egy három napos teszten próbálhatják ki, Portugáliában, az Algarve International Circuiten.

    A széria promótere, François Ribeiro szerint igen erős kvartettel indul neki a következő szezonnak a dél-koreai márka:

    „A Hyundai privát csapatainak a versenyzői felállása az első azon sorban, amelyik megmutatja, hogy erősödik a mezőny 2019-ben a WTCR-ben. Nagyon jó hír az, hogy magasan képzett nemzetközileg is ismert versenyzők, mint Nicky és Augusto is visszatérnek a rajtrácsunkra. Mindketten megszokták a versenyképes környezetet, és motiváltan érkeznek, hogy elnyerjék az első FIA WTCR bajnoki címüket. Nem kétséges, Augusto, Nicky, Gabriele és Norbi is hihetetlen tapasztalattal és tehetséggel bírnak a két Hyundai privát csapatban majd.”

    És mi a véleménye a versenyzőknek?

    Nicky Catsburg: „Nem titok, nagyon a részese akartam lenni 2019-ben a WTCR-nek. Nem vezettem még TCR-es autót, de Gabriele megnyerte a bajnokságot, így azt gondolom, hogy hamar fel tudom venni a ritmust.”

    Augusto Farfus: „Miután láttam, a WTCR-ben a versengés magas szinvonalát, nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatom hozzájuk 2019-ben.”

    Michelisz Norbert: „Mindenki láthatta 2018-ban, hogy milyen erősek a Hyundai i30 N TCR-ek. 2019-ben is az élmezőnyben fogunk harcolni.”

    Gabriele Tarquini: „Idén nagyon versenyképes votl a széria. Jövőre még szorosabb küzdelemre számítok.”

    Tények:
    Nicky Catsburg (Hollandia) Kor: 30, WTCC győzelmek: 2
    Augusto Farfus (Brazília) Kor: 35, WTCC győzelmek: 15
    Norbert Michelisz (Magyarország) Kor: 34, WTCC győzelmek: 8, WTCR győzelem: 1
    Gabriele Tarquini (Olaszország) Kor: 56, WTCC győzelmek: 22, WTCC bajnoki cím: 1, WTCR győzelmek: 5, WTCR bajnoki cím: 1

    https://www.facebook.com/HMSGOfficial/videos/vb.501750213224200/339597996851372/?type=2&theater

  • Billy Monger a FIA F3-ban indulna 2019-ben, ismerkedik a Haloval

    Billy Monger a FIA F3-ban indulna 2019-ben, ismerkedik a Haloval

    Billy Monger célja az, hogy a FIA Formula 3 bajnokságában induljon jövőre, és Abu Dhabiban már azt gyakorolja, hogy miképp szállhat ki egy Haloval felszerelt versenyautóból. Monger idén a BRDC brit F3 bajnokságában szerepelt, hatodik lett a bajnokságban az első teljes szezonjában, mióta elvesztette a lábait a Donington Parkban, 2017 áprilisában egy balesetben.

    Külön rendszert fejlesztettek le neki, a fékezést például a csonka lábáig felemelt pedállal oldja meg, úgy érzi, hogy készen áll a kategóriaváltásra. A szabályzás azonban előírja, hogy a versenyzőknek képeseknek kell lenniük nyolc másodpercen belül a versenyjárművüket vész esetén. Monger most közzétett egy videót a Twitteren, ahol megmutatja, hogy képes három másodperc alatt elhagyni a Carlin Formula 2-es autóját, ami eléggé hasonló ahhoz az új F3-as autóhoz, amelyet elláttak már Haloval.

    Az Autosport úgy tudja, hogy ez nem egy hivatalos FIA által is jegyzőkönyvezett teszt volt, mert nem volt jelen a hivatalnokuk, de gyakorolnia kell, mielőtt élesben is megmutatja ezen képességét majd már egy F3-as autóval. Monger célja tehát indulni a GP3-at váltó Forma-1-es utánpótlás szériában, amelynek az autóját múlt hétvégén mutatták be. A brit ifjú ennyit árult el a céljairól:

    „Remek következő lépés lenne ez nekem. Ez az A terv, amit el szeretnénk érni. Sokat nyújt, az F1-es csomag része, az is segít nekem, hogy ez egy teljesen új széria lenne. Ezen kategóriákban megtalálhatsz nagy csapatokat, akik évekig is megtartanak akár. Azzal hogy ez egy új autó, új bajnokság, több a játéktér is. Ez az, amit akarok. Egy olyan év után mint amilyet magam mögött tudhatok és amennyit fejlődtem, ez egy remek lehetőség lenne. Ki akarom próbálni magam a legjobb fiatal pilóták ellen, és bizonyítani akarok magamnak is.”

    Monger elismerte, hogy először aggódott amiatt, hogy miképp szállhat ki gyorsan majd egy halosított autóból:

    Azt gondoltam, hogy problémás lesz. Kipróbáltam, és gyakoroltam a Carlin F2-es autójával, és nagyon könnyen ment. Könnyebb is volt talán, mint a BRDC F3-as autójából. Rúdként tudom használni a hálót, és ki tudom nyomni magamat az autóból, és kipattanok.”

    Volt róla szó, hogy Monger kipróbálhat egy GP3-as autót Yas Marina pályáján a szezon utáni teszteken, de az Autosport úgy tudja, hogy ez nem fog megtörténni. Amióta a BBC bemutatta a róla készült dokumentumfilmet, azóta újra a figyelem középpontjába került. Kulcsszerepe volt abban, hogy a FIA változtatott a sérült versenyzőket szabályozó pontokban, és licenszhez juthatnak, ami már feljogosítja őket együléses versenyautók vezetésére is.

  • Másfél hét múlva kapják meg a versenyzők a bajnoki trófeákat

    Másfél hét múlva kapják meg a versenyzők a bajnoki trófeákat

    Szentpéterváron, Oroszországban fogja zárni a 2018-as motorsport szezont az FIA.

    December 3-4-én kerül majd sor az FIA éves közgyűlésére, december 5-6-án a WMSC (World Motor Sport Council) ülésezik majd, míg nem december 7-én, pénteken megrendezésre kerül az FIA díjátadó gálája, melyen az egyes FIA szériák idei győztesei megkapják majd a bajnoki trófeákat. Így aztán többek között Lewis Hamilton is ekkor válik majd hivatalosan is ötszörös bajnokká, és átveheti majd a világbajnoki serleget.

    Az FIA közleményében, mint mindig, most is szerepel, hogy a dress code, vagyis az elvárt viselet a férfiak részéről a fekete nyakkendő. Kérdés, hogy Hamilton tavalyhoz hasonlóan idén is felrúgja-e majd ezt a szabályt, vagy visszaáll ő is az öltöny-nyakkendős megjelenésre…?

     

     

  • Elutasították a Haas óvását a Force Inida ellen

    Elutasították a Haas óvását a Force Inida ellen

    A versenyfelügyelők meghozták a döntést, nem járt sikerrel a Haas óvása a Racing Point Force India ellen Abu Dhabiban.

    Az amerikai csapat azért nyújtott be keresetet, mert szerintük a Force India új csapatként való nevezése nem tekinthető konstruktőrnek, ugyanis olyan autóval versenyeznek, amit egy másik alakulat készített, ezért úgy vélik az istálló nevezése a bajnokságban elfogadhatatlan.

    Két napig tartó tárgyalás után végül a keresetét elutasították, és a Force Inida javára döntöttek a versenyfelügyelők. A két csapat mind jogi képviselőket és tanácsadókat is felsorakoztattak maguk mellé, de jelen volt Günter Steiner és Peter Crolla az amerikai alakulattól, míg Andy Stevenson képviselte a másik oldalt. A meghallgatáson Charlie Whiting és Pierre Ketterer is részt vett.

    Kilenc pontot fogalmaztak meg, aminek központjában az alkatrészek, azok gyártása és felhasználása áll a Formula 1 szabályzatát vizsgálva.

    Az szükséges elemeket a csapatoknak kell előállítani, ám átruházhatják a tervezést illetve a gyártást másra, azonban rivális csapatra nem bízhatják ezeket a folyamatokat. A Haas érvelése szerint a Force India nem ruházta át illetve nem saját maga tervezte ezeket az alkatrészeket.

    A fent említett állításhoz hozzá tartozik, hogy az eredetei Force Inida csapat nem tekinthető konstruktőrnek, mert már nem létezik, és a szabályzat nem tér ki arra, hogy nem lehet megszűnt vagy korábbi csapat felszereléseit használni. Korábban az FIA tisztázta ezt a feltételt, mikor engedélyezték a Racing Point Force India létrejöttét, erre hivatkozva hagyták jóvá az említett alkatrészek beszerzését. Ezért utasították el a Haas-t, akinek a fellebbezéshez joga van.

    Az egész procedúra a pénzdíjak elosztása miatt zajlott, ugyanis az amerikai csapat nem akarja, hogy az „újonnan” csatlakozott rivális részesüljön az összegből, mivel nekik is két évet kellett várniuk arra, hogy a részüket megkapják.

  • Új gumiszabályok jöhetnek jövőre?

    Új gumiszabályok jöhetnek jövőre?

    A csapatok vezetői Charlie Whitinggal találkoztak az F1-es Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén, állítólag a gumikról, illetve egy esetleges gumiszabály-változtatásról beszéltek.

    Ennek természetesen előzménye is volt, még a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon. Ekkor ugyanis a pilóták nemzetközi szövetsége találkozót tartott, a Pirellinek panaszkodtak a gumikkal kapcsolatban, melyekkel nem lehet rendesen támadni a versenyeken. A most hétvégi meetingen az AMUS szerint a szabályváltoztatás lehetősége is szóba jött, amivel ezt a problémát igyekeznek kiküszöbölni.

    Felvetődött egy javaslat, mely szerint a pilóták bármilyen gumit választhatnának a versenyre. Ám ezzel az egyik kiscsapat képviselője nem feltétlenül értett egyet: „A versenyek még unalmasabbak lesznek, ha a topcsapatok kiválasztják a lehető legjobb fajta gumikat.” Egy másik ötlet szerint minden pilótának versenyenként minimum kétszer ki kellene állnia kerékcserére.

    A további felvetések között szerepel, hogy pontrendszert vezessenek be a gumik használatára vonatkozóan. Minden szetthez tartozna egy bizonyos pontmennyiség, a versenyzőknek pedig egy előzetesen kitűzött minimum pontszámot kellene összegyűjteniük. Azonban ezzel egy csapatmenedzser nem értett egyet, szerinte túl bonyolult.

    A Mercedeses körökből is érkezett egy vélemény, eszerint pedig a gumiszabály-változtatás elhamarkodott lenne: „Új autók és gumik lesznek jövőre. Először nézzük meg, milyen hatással lesz ez a versenyzésre, minthogy még több újdonságot vezessünk be.”

  • A McLaren búcsúajándéka: Alonso ihlette speciális festés

    A McLaren búcsúajándéka: Alonso ihlette speciális festés

    Fernando Alonso már korábban bejelentette, hogy kiszáll a Forma-1-es mókuskerékből, és a csapata Abu Dhabiban még egyszer meglepi a spanyolt. A versenyautója speciális festést kap, az utolsó versenyre, amelyek hajaznak a sisakfestésére, tehát több lesz benne a kék, sárga és a vörös. Egy „FA” logo is felkerül előre, és az oldaldobozokra.

    Zak Brown, a McLaren főnöke így nyilatkozott a festéssel kapcsolatban:

    „Nagy megtiszteltetés nekünk, és büszkék vagyunk arra, hogy ezen a hétvégén egy speciális festést készíthettünk Fernandonak. Minden téren emlékezetessé akarjuk tenni neki az utolsó versenyét, és ez csak egyik volt azon lehetőségek közül, ahogy kifejezhetjük a hálánkat. Szorosan együttműködtünk Fernandoval, és megkértük a FIA-t és a Formula 1 vezetését is, hogy erre a versenyre változtathassunk. Nagyon is támogatták az ötletet. Reméljük, hogy ezzel adunk valami kis extrát Fernando rajongóinak is, és már nagyon várják ezt az érzelmes hétvégét.”

    Alonso egyszeri festésű McLarenje lesz az első 1986 óta a csapatál: akkor a Portugál Nagydíjon Keke Rosberg autója változott meg egy alkalommal a klasszikus vörös-fehérről a Marlboro light sárga-fehérjére.

    fernando alonso

    fernando alonso

    fernando alonso

    fernando alonso

  • Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    A 19 éves Daniel Ticktum második lett idén az European F3 bajnokságban, majd egymást követő évben másodszor is megnyerte a Makaói Nagydíjat. Innen egyenesen Abu Dhabiba repült, ahol helyettesíteni fogja Maximilian Günthert az Ardennél, pedig a csapat egyetlen győzelmét a német pilóta szerezte idén Silverstoneban, egy fordított rajtrácsos sprintversenyen. A FIA hivatalos nevezési listáján is már a brit pilóta neve szerepel.

    Ticktum jövőre feltehetően a Team Mugen színeiben indul a Super Formulában, ahol már vezetett idén akkor, amikor helyettesítette a Honda junior pilótáját, Nirei Fukuzumit. Ő egyébként ezen a hétvégén az Ardennél a csapattársa is lesz.

    A héten az Autosport.com rá is kérdezett Ticktumnál, hogy lehetséges-e esetleg neki egy teljes Formula 2-es program jövőre, amire így válaszolt:

    „Szívesen csinálnám azt is.”

    Az Arden idei versenyzői amúgy elhagyják a csapatot, Fukuzumi a Super Formulára koncentrál inkább a jövőben, Günther pedig csatlakozik a Dragon Racinghez a Formula E-ben. Az Ardent Garry Horner irányítja, aki a Forma-1-es Red Bull csapatnál főnökösködő Christian édesapja, így elég egyértelmű lenne az, hogy a Red Bull junior itt kössön ki, bár volt olyan elképzelés is, hogy akár a Toro Rosso F1-es versenyüléséig is eljuthat.

    Öt pont hiányzik neki az Forma-1-es szuperlicenszhez, amit akár megszerezhet úgy is, hogy a téli Toyota Racing Seriesben indul, amit ha megnyer, akkor hét ponttal gazdagodna. A Formula 2-es bajnoki címért még harcban álló Alex Albon jelenleg a kiszemelt a Toro Rosso istállónál, és ő lehet majd akkor Danyiil Kvjat csapattársa. A Red Bull egyeztet emiatt a Nissan e.dams FE csapatával, ahová eredetileg aláírt.