Címke: FIA

  • Túl sok kört tett meg, megbüntették a Formula 2 egyik újoncát

    Túl sok kört tett meg, megbüntették a Formula 2 egyik újoncát

    Abszurd és ritkán látható szabálytalanságot követett el a Formula 2-ben szereplő MP Motorsport újonca Mahaveer Raghunathan. Az indiai pilóta több kört tett meg versenytempóban, mint amit kellett volna, ezért tíz helyes rajtbüntetéssel sújtotta őt az FIA a következő futamra.

    Bahreinben megkezdődött a Formula 2-esek számára is a 2019-es bajnokság, a nyitóhétvégén pedig Luca Ghiotto és Nicholas Latifi diadalmaskodott. Azonban az újonc Raghunathan számára felejthető volt a nyitó hétvége, nem csak azért, mert szinte végig a mezőny végén haladt, hanem mert egy amatőr hibát is elkövetett.

    Az MP Motorsport pilótája egy körös hátrányban „fejezte be” a versenyt a győztes Luca Ghiotto mögött. A kockás zászló lengetése után azonban nem lassított le, hanem gyors, versenytempóban teljesítette a saját maga 23.körét, míg a mezőny többi tagja lassan haladva a levezető körön volt, majd újra elhaladt a célegyenesben és csak utána vett vissza a tempóból.

    Az FIA rendkívül veszélyesnek ítélte meg ezt a helyzetet, így a 20 éves versenyző tíz helyes rajtbüntetéssel kezdheti meg a négy hét múlva sorra kerülő bakui főfutamot.

  • Több rajtlámpával orvosolják Bahreinben a látási gondokat

    Több rajtlámpával orvosolják Bahreinben a látási gondokat

    Egy második rajtlámpasort telepítenek Bahreinben a rajtrács feléhez, hogy megakadályozzák az Ausztráliában tapasztalt problémákat.

    Egy váratlan következménye lett az idén bevezetett magasabb hátsó szárnyaknak, ugyanis a rajtrács hátsóbb részéről rajtoló pilóták nem látták az elöl lévő lámpákat.

    Úgy tűnik, hogy az FIA megtalálta a megoldást, ugyanis Bahreinben egy második lámpát is elhelyeznek a rajtrács felénél, így mindenki tisztán láthatja a lámpákat.

    Az újonnan telepített lámpatestek csupán a negyedik és az ötödik (vagyis az utolsó kettő) fényt fogják jelezni. Hosszabb távon azonban mint az öt lámpatestet ki fogják helyezni, így mindenki a teljes jelzési képet fogja majd látni.

    Nem új keletű dolog, hogy nem láthatóak megfelelően a rajtlámpák egy-egy aerodinamikai vagy biztonsági szabályváltozás után. 2009-ben szintén a korábbiaktól sokkal magasabb hátsó szárnyak érkeztek a száguldó cirkuszba, így akkoriban is növelni kellett a lámpák számát. Ezeket viszont 2017-ben megszüntették, mivel az akkori szárnyak már alacsonyabbak lettek, így az elől elhelyezett egy szem lámpa sor elég volt.

    Tavaly pedig a halo bevezetése is némi módosítást vont maga után, ugyanis a lámpákat lejjebb kellett helyezni, mert a glória kitakarta őket az eredeti helyükön.

  • Monteiro: „Mi nem sírunk a BoP miatt, mint a versenytársak…”

    Monteiro: „Mi nem sírunk a BoP miatt, mint a versenytársak…”

    A KCMG Honda versenyzője, Tiago Monteiro szerint a BoP beállítások a Hondának sem kedveznek, de a gyártó mégsem próbálja befolyásolni a szervezőket úgy, ahogy teszik azt a versenytársak, mint például a Hyundai a közleményében.

    A két napos teszt Barcelonában ugyan nem mutatta meg a valós erőviszonyokat, mivel a legtöbb pilóta azt állítja, hogy nem nyomták ki a szemét a gépeknek.A Hyundai versenyzői és a BRC Racing csapatmenedzsere, Gabriele Rizzo azonban nagyon kritikusak voltak a bajnokság új Balance of Performance szabályzását illetően, és a dél-koreai márka nem is szerepelt eddig fényesen. Monteironak erről ez a véleménye:

    „Azt hiszem, hogy ahogy mindenki más, mi is jobbra számítottunk az új BoP kapcsán. Volt egy kisebb fejlesztésünk a motor teljesítményét illetően, te tavaly büntettek minket ezért. Nem értük el azt a pontot, amit akartunk, de egy kicsit többet értünk el eddig, mint tavaly, ami szerintünk akkor teljesen félrement. Kaptunk némi plusz súlyt, ami nélkül nyilván jobb lenne, de ez van, nem erre számítottunk, de együtt tudunk élni vele. Tudom, hogy bizonyos ellenfeleink hangot adnak ennek a helyzetnek, de ismert a Honda viselkedése, nem megyünk oda sírni és hangoztatunk dolgokat, elfogadjuk őket, és beszélünk az illetékesekkel. Ellenfeleink a médiát próbálják használni arra, hogy befolyásolhassák a FIA-t, de ez nem így működik.”

  • Jamie Anderson idén teljes szezont fut a FIA ETRC-ben!

    Jamie Anderson idén teljes szezont fut a FIA ETRC-ben!

    2018-ban még csak újoncként vett részt a kamion Európa-bajnokság futamain Jamie Anderson, de most már készen áll arra, hogy teljes szezont fusson. Határozott céljai is vannak 2019-re:

    „A top 10-ben szeretnék végezni az ETRC-ben, és megnyerném a GRAMMER TRUCK kupát.”

    2018-ban volt az első éve kamionosként, mert előtte ralizott. Akkor még csak pár versenyen tudott részt venni, de amennyi időt csak lehetett, a pályán töltött az ETRC-ben. Erről Anderson így beszélt:

    „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy elkezdtük. Összességében a 2018-as szezon nagyon jó és eredményes volt számunkra. A brit bajnokságban harmadikak voltunk, az nem rossz kezdőként. Voltak jó európai futamaink is, különösen Jarama sikerült jól, fejlődtünk.”

    Idén már némi tapasztalattal teljesen belevágna a kamion Európa-bajnokságba, és el akarja érni a megfogalmazott célokat. Ehhez még hozzájönne két brit versenyhétvége.

    „Donington nyáron lesz augusztusban és Brands Hatch novemberben, így ezekre el tudok menni.” – fejtette ki Anderson. Sőt, még bizonyos raliversenyekre is elmehet, ezt így látja:

    „A ralizás továbbra sem egy lezárt történet az életemben. 2019-ben feltehetően több versenyen is elindulok majd.”

    Alapvetően azonban már ismeretekkel felvértezve az Anderson Racing már az MAN fejlesztésével foglalkozott leginkább a téli szünet alatt. Ott lesznek a szezon előtti közös teszteken is majd Autodrom Mostban, erről ennyit árult el:

    „Dolgozunk azon, hogy fejlesszük a kamiont. Teljesen szétszereltük télen, kapott egy új kabint, ami már mindenképp jó. Remélhetőleg javulunk pár másodpercnyit, már nagyon várom azt, hogy a pályán is kipróbálhassam. Nem fogunk tesztelni Angliában, mert megyünk majd áprilisban a többi európai csapattal Mostba, ami azért is jó lesz nekünk, mert tovább ismerkedhetünk a pályával, és megtalálhatjuk a megfelelő beállításokat is. Már kielemeztük a vezetésemet is, keményen dolgozunk, de az az igazság, hogy mindent magunk csinálunk.”

    Tavaly Anderson hat versenyhétvégén volt ott a nyolcból a kamion Európa-bajnokságon, és negyedik lett a GRAMMER TRUCK kupában, az összesítettben pedig 16. lett. Négy kategóriagyőzelmet szerzett, és hét alkalommal verekedte be magát a 10 pontszerző közé.

  • Az FIA már keresi a megoldást a rajtlámpák ügyében

    Az FIA már keresi a megoldást a rajtlámpák ügyében

    Mivel ettől az évtől sokkal magasabbak és szélesebbek lettek a hátsó szárnyak, a hátulról rajtoló pilóták nehezen vagy épp nem látják a rajtot jelző piros lámpákat, derült ki ez két versenyző beszámolójából. Az FIA megvizsgálta a helyzetet és már keresi a megoldást az új szabályok okozta problémára.

    Pierre Gasly és Robert Kubica közölte először, hogy baj van még Ausztráliában a futam után. A lengyel versenyző látást Carlos Sainz McLarenének szárnya gátolta, míg a francia pilóta elismerte, csak akkor vette észre, hogy elkezdődött a verseny, mikor a körülötte lévő autók megmozdultak.

    ,,Mikor felálltam a rajtrácsra és elfoglaltam a helyem, nem láttam a lámpákat. A McLaren hátsó szárnya eltakarta őket, az elsőt még láttam, de a többi már nem, ezért balra kellett mennem, hogy valamit lássak, egy kicsit bepánikoltunk akkor.” – mesélte Kubica.

    ,,Az új szárnyak miatt nem láttam semmit sem a lámpákból, ezért akkor kellett reagálnom, mikor a többi autó megmozdult körülöttem, vesztettem is pár pozíciót emiatt. – tette hozzá Gasly.

    Az Autosport értesülései szerint az F1 Group már dolgozik a probléma kiküszöbölésén és olyan megoldást keresnek, amit már a jövő heti Bahreini Nagydíjon is alkalmazni tudnak.

  • Elmarad idén a Formula European Masters

    Elmarad idén a Formula European Masters

    Hat héttel a tervezett rajt előtt a Formula European Masters szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy törlik az idei szezont. A fiatal pilótáknak kiírt sorozat regisztrált csapatai mindent megtettek azért, hogy megmaradhasson a nagy hagyományokkal rendelkező széria. Azonban az európai motorsportban gazdasági környezetében különféle nehézségek léptek fel, így azon versenyzők száma alacsony lett akik a Formula European Masters-t választották, így a Formel 3 Vermarktungs GmbH irányítói úgy döntöttek, hogy meghozzák a keserű döntésüket.

    Ezen az úton már nehezebb lett volna felelősségteljesen küzdeni a fiatal tehetségeket gondozó kategóriáért. A FEM pilótáinak előnyös lett volna a professzionális DTM-es környezet, a több napnyi tesztprogram lehetősége mint az volt eddig engedett, és szuperlicensz pontok is garantáltak voltak a FIA által. Ráadásul az első hármat meghívták volna a DTM újonc tesztjére is, sőt a bajnoknak lett volna meghívása a japán Super Formulába. Walter Mertes, a Formel 3 Vermarktungs GmbH marketing igazgatójaként szomorúan nyilatkozott a kialakult helyzetről:

    „A mai egy igazán szomorú nap az európai fiatal autóversenyzőknek. A nehézkessé vált európai gazdasági környezetben nincs elég fiatal versenyző a különféle szériákba. Elképesztő pénzbe kerülne a helyzetet orvosolni, és ennek nem akartuk és nem is fogjuk kitenni ebben a formában a csapatainkat.”

    A Formula European Masters idén mutatkozott volna be a nemzetközi motorsport életben, és vitte volna tovább a Formula 3-as autókra és nemzetközi versenyzőkre alapozott szériát, ami több mint 15 évet élt meg. 2003-ban indult a történet, akkor még Formula 3 Euro Series néven, 2013-tól 2018-ig pedig használhatták a FIA European Formula 3 Championship elnevezést is. A DTM környezete adott keretet a szériának, ahol olyan versenyzők tanulhatták az alapokat, mint akár Lewis Hamilton, Sebastian Vettel vagy Max Verstappen, és jutottak el végül a Forma-1-be.

  • Elkezdődtek a munkálatok a Vietnámi Nagydíj helyszínén

    Elkezdődtek a munkálatok a Vietnámi Nagydíj helyszínén

    Vietnám, az F1 legújabb futamrendezője 2020-ban rendez majd először versenyt, és ezen a héten el is kezdődtek a munkálatok a helyszínen.

    Az FIA elnöke, Jean Todt is ott volt Hanoiban a jeles alkalomkor.

    „Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek annak az eseménynek, melynek keretein belül lefektetésre kerül a Hanoi pálya alapköve. Ez egy történelmi pillanat Vietnám motorsport-történelmében. A történelméről és kultúrájáról is ismert Hanoi 2020-ban először rendez majd Forma-1-es versenyt, és később Ázsia egyik autósport-fővárosává fog válni. Várom már, hogy egy év múlva itt, a Forma-1-es Vietnámi Nagydíjon láthassam a mezőnyt.”

    Todt ugyanakkor elismerte, hogy meglepődött, amikor látta, hogy Vietnám komolyan érdeklődik az F1 iránt.

    „Viszont hiszek a verseny sikerességében. Ez fantasztikus az egész régió motorsportos fejlődése szempontjából. Ez a hatalmas esemény Vietnámot és főleg a fővárosát a nemzetközi figyelem középpontjába helyezi. Ez a fiatalok számára is lehetőséget biztosít, akár új vietnámi bajnokok is felbukkanhatnak.”

    A német RTL információi szerint egyébként Vietnám évi 60 millió dollárt fizet majd a nagydíjrendezésért. A szerződés állítólag 10 évre szól.

  • Todt és az FIA támogatja a WHO kérését

    Todt és az FIA támogatja a WHO kérését

    Az FIA elnöke, Jean Todt támogatja a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetését arra, hogy a dohányipari cégek mindennemű szponzorációja, illetve reklámozása tilos a Forma-1-ben.

    Két F1-es csapat is olyan kampány promóciójával mutatta be 2019-es autóját, melyek dohánygyártóktól származnak, noha állítják, hogy a kampány egyáltalán nem promótál semmiféle dohányipari terméket, azok inkább az innovációt, a fejlődést és a fenntarthatóság fontosságát hivatott népszerűsíteni, úgy általában.

    A Ferrari „Mission Winnow” és a McLaren „A Better Tomorrow” kampányáról van szó. Előbbi a Philip Morris International (PMI), míg a másik a British American Tobacco (BAT) koncepciója.

    Elsőként az ausztrál hatóságok jelezték, hogy aggályosnak tartják ezeket a szponzorációkat, majd az EU is jelezte, hogy megvizsgálják az eseteket, míg nem a WHO figyelmét is felkeltette az ügy.

    Az Ausztrál Nagydíjra ugyan a két csapat eltüntette az említett feliratokat az autóikról, de állítják, azok nem ellentétesek a szabályokkal, és a következő versenyen vissza fognak azok kerülni a versenygépekre.

    A WHO pedig arra kérte a Forma-1-et (és a MotoGP-t is), hogy kezeljék szigorúan a dohányreklámok tilalmát.

    Jean Todt pedig egyetért a WHO ajánlásával.

    „Sok éve tilos a dohányreklám.” – mondta Todt. „Szóval teljes mértékben támogatom a WHO álláspontját.”

    „Nagyon közel állunk egymáshoz a WHO-val, Dr Tedros Ghebreyesusszal, a WHO főigazgatójával, és egyetértünk az álláspontjukkal.”

    Hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd, azt egyelőre nem tudni. A kérdés az, hogy tényleg megtiltják majd a Ferrarinak és a McLarennek ezen reklámokat, vagy sikerül megfelelő érveléssel kimagyarázniuk, hogy miért nem ütköznek ezek a szabályokba…

  • A csapatok készek segíteni az FIA munkáját, Whiting halála után

    A csapatok készek segíteni az FIA munkáját, Whiting halála után

    Charlie Whiting, a Forma-1 versenyigazgatója, csütörtök reggel, melbourne-i hotelszobájában hunyt el.

    Jelenleg helyettese, Michael Masi látja el feladatait.

    1996 világbajnoka, Damon Hill szerint „rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen” lesz Whitingot helyettesíteni.

    Bernie Ecclestone maga is elmondta, hogy Whiting milyen nélkülözhetetlen szereplő volt a Forma-1-ben, és Valtteri Bottas is úgy véli, hogy nagyon fontos volt a jelenléte a sport és a versenyzők számára is.

    „Ha bármi problémát okozott, akár a rázókő, a marshalok, vagy bármi, ő mindig reagált.” – mondta a finn. „Nagy hatással volt a Forma-1-re. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy ki tudná mindezt megtenni Charlie helyett, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan lesz terv erre is.”

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke arról számolt be, hogy a csapatok teljes mellszélességgel kiállnak most az FIA mellett.

    „Bárhogyan is dönt az FIA ezen a hétvégén, a csapatok támogatni fogják.” – mondta Steiner. „Csak egy kicsit tudunk segíteni, de azt megtesszük. Egy kis időbe beletelik majd a Szövetség (FIA) számára, hogy újrastrukturáljanak mindent, de ezen a hétvégén, ha tudunk valamiben segíteni, akkor mindenképpen fogunk.”

  • Bahrein előtt ismerteti a 2021-es szabályokat az FIA

    Bahrein előtt ismerteti a 2021-es szabályokat az FIA

    A tervek szerint a hónap végén, vagyis a soron következő bahreini futam előtt prezentálja majd az FIA és a FOM a csapatok számára a 2021-től érvényes új szabályokat.

    2021 rendkívül fontos év lesz a száguldó cirkusz számára, amely életében egy vadiúj fejezet fog kezdődni, a változások a technikai, sportszakmai és pénzügyi oldalt is fogják érinteni.

    E szabályok bemutatására jelen állás szerint március 26.-án kerül majd sor Londonban, a stratégia csoport és a F1-es bizottság közös ülésén.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke Jean Todt Melbourne-ben tartott sajtótájékoztatót, ahol erre a témára is kitért.

    „Egy globális csomaggal kellene készen lennünk. A kereskedelmi és pénzügyi oldalon – amely a Forma-1 felelőssége – vannak költségszabályzó terveink, amelyek teljesen újfajta kezdeményezések és eléggé jól kidolgozottak. A motorszabályokat már pár napja elküldtük a csapatoknak, ezen kívül még a kasztnira is teljesen új előírásokat dolgoztunk ki.” – kezdte a francia sportvezető.

    „Ezek teljesen más fejezetek, amiken dolgozunk. Március 26.-ára pedig abban a helyzetben kell lennünk, hogy egy kész tervezet csomagot tudjunk bemutatni a csapatoknak amiket meg is tudunk vitatni.” – tette hozzá.

    Chase Carey szerint pedig ezek az új szabályok fellendíthetik majd a sorozatot.

    „Általános megeggyezés van, hogy mely irányba menjünk tovább. Van tíz csapatunk így van tíz különböző nézőpontunk. A világon nem egyedülálló, hogy próbálunk kompromisszumokat találni, de izgatottak is vagyunk amiatt, hogy egy olyan platformot tudunk biztosítani 2021-től Forma-1 számára, ami nagyon kedvező lesz.” – mondta Carey.

    Az FIA Nemzetközi Sportszabályzata kimondja, hogy az új szabályokat legkésőbb 18 hónappal korábban kell elfogadni, vagyis június végéig meg kell majd azt szavazni.